Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-19 / 297. szám

8 rniÊimmÊmmmmmmmmmarmmmmÊÊKmmKT — Szerda, 1984. december 19. Csúcsforgalom a postán Napról napra Felkelések negyed ötkor. Csak állsz a tükör előtt, kábán, félie fel­repedt szemedből csurog a könny. Kékesfekete suhanás a falvakon át. a kanyarulat házainak falára sza­bálytalanul táncoló fénycsóvák ve­tödnek. A busz könyörtelen pontos­sággal tűnik fel. fékez és indul tú­rázva. nagy lélegzetvételekkel to­vább. Fagyban toporgó alakok küz­dik fel magukat a lépcsőn, ülőhelyet keresgélve. A sofőr — egyetlen tu­datánál levő a hajnali ébrenlétbe cibáltak között — nem gyújt lámpát a kocsiban. A nyugtalan álmúak meg-megrán­dulnak. Mint biciklire akasztott be­vásárlószatyor. előrebukva himbáló­zik fejük, vagy az üléstámlára ha­nyatlottan hortyognak. Felbőg a motor, a zsibbadt tudatukban őszi erdőzizegéssé tompul a moraj. Mint­ha kihullott pilla furakodnék a szemhéj alá. úgy barát a fény. A dörzsölésre erecskék fakadnak, .s állva maradottak megdőlnek az út iveiben, térdük a nyújtózó combok­ba öklel. A" külváros következik, vö­rös lobogas a fekete egen. ez már a mező. * Mint, narkotikumnak, szomjasan csucsorodik az ajkad, a pohár pere­mére tapad, aztán áradva elindul le­felé az első korty. A sarokban ká­vét mérnek, e percben semmi nincs, amiért többet adnál. Felröppen az első vicc. lassan, fázósan gördül elö a nevetés. Döndül az ajtó. arcul vág a komp­resszorház tieonsugárzása. Trepnln. ablakpárkányon, fűtőtesten: esznek. Fehérre meszelt falak, az ablaksor­ral szemközt műszerekkel teletűz­delt elefántnyi íégsűritok. A hegesz­tőapparát tegnap óta érintetlen, de a szomszéd helyiségben már serceg­ve lobog az ív. Rozsdás csövek szer­teszét. egyszerre harapó emberek. Odakint világosodik. Fölkelni! — összetörik valami üvegszerű, nappal -vezényel a brigádvezető. csúszik a is a szilánkokat keresik szemükben határidő, a késes behozhatatlan. Kö­roz.sdás ujjukkal. zeleg a góré. eloldalogsz vagy seré­Óvó tenyér a hajnal behúzott nven dolgozol. Ágps-bogas csőc-:at­snalettája. Hegesztőelektródák ív- lakozáson pedzed az ívet. az isten­kisülése perzsel a város fényözöné- nek se akarsz a végére érni. hagv­ben. Ujabb csoportok szállnak fel, janak most békén. Nincs mese. át­lármásan, helyért lökdösődve. Az csoportosítás. Fel a lángvágót, gyufát kotorsz elő. sárgán lobban az acetilén, ar­codon érzed a hevét. Oxigént adsz. szűkölve iramlik elő a furatból a láng. Lehúzod homlokodról a védő­szemüveget. alátüzelsz az acélnak. Az izzás egyre fehérebb, több oxi­gént neki. vágás! Sötétbe süpped körül minden. Súlyos cseppekben csordul lábad elé az olvadék..' * Éjfélig fogsz kóvályogni a város­ban a haverokkal, kezditek sörrel, kerestek egy diszkót, a lányok csak úgy hozzátok csapódnak. Egy időre be'ebolondulsz egy csigákba csava­rodó barna hajzuhatagba. egy izgal­massá festett arcba. Lassúnál magához húz. belebújsz. Ha forog, szereted nézni domború­ságát. Menj csak előre!, kéred a lány csodálkozást mímel. A beszél­getés csak zümmögés lesz. hadd dön­gicséljen körül, a haverok egyen­ként lekapcsolódnak. Hideg huzatos kapualjba fészkelődtök, nem jár már ott senki. Nem leheti, csak a szokásos tartózkodás. A sima és ru­galmas emlékkel gyalog haza. a bu­szok rég a garázsban, hajnali két óra! Csörgés fél ötkor megint vir­rad? Fel a nadrág, cipő. futtában a kab'rt a sarkon már fordul a járat, megismered a morgásat messziről. Csak állsz majd a tükör előtt ká­bán. félig fe'.repedt szemedből csu­rog a könny... J. Szóráth Gyula A Magyar Posta Ilyenkor tonnaszám továbbítja karácsod nyl jókívánságainkat. Szegeden is több tízezer üdvözlő lapot, levelet adnak föl, csomagok ezrei indulnak ólnak a címzettek fele. Emögött a posta dolgozóinak nehéz és ál­dozatos munkája áll. ICrrc is gondoljunk, ha ilyenkor hosz­szabbak a sorok az ablak előtt, ha csomagjainkkal más csomaghegyck mögc kell odaáilnunk KttS7.ttNTÉS Főorvosi értekezletet ren­dezett tegnap, kedden a Kórház-Rendelöinlézet dr. Bogáts László sebész -főor­vos nyugdíjazása alkalmá­ból. Dr. Csergő Tibor vá­rosi főorvos a városi ta­nács vb egészségügyi osz­tályának vezetője köszön­tött? a kórház volt • igaz­gatóját, és eddigi munkás­sága elismeréseként át­nyújtotta a Kiváló Mun­káért kitüntetést dr. Bogáts Lászlónak. NlVÖDlJ " A ZSUK.4TANAK A Szeged városi K1SZ­Eso, hó Várható időjárás szerda estig: Átmenetileg minde­nütt beborul az ég, es eső­re. ónos esőre, napközben északnyugaton havazásra, hózaporra lehet számítani. A szel a Dunántúlon észak­nyugatira fordul és megerő­södik. Reggel ködfoltok vár­hatók. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 0 és plusz 5 fok között ala­kul. AZ ÉRTÉK BENNÜNK VAN . Holnap, csütörtökön után 5 órakor Czeizel re orvosgenetikussal kozhatnak az érdeklődők a Somogyi-könyvtár II. eme­leti előadójában, ahol az Érték bennünk Van című előadást hallgathatják meg. A MAGYAR GYÓGYSZER­IPARRÓL A magyar gyógyszeripar helye a világban címmel dr. Szabó Sándor, a ME­D1MPEX osztályvezetője tart előadást a Szegedi Kkadémiai Bizottság Somo­gyi utca 7. szám alatti klubjában ma, szerdán dél­után 5 órától. NYUGDÍJAS­TALÁLKOZÓ A Dél-Tiszamenti Áfész december 20-án, csütörtö­OL VASÓINKHOZ Közöljük Kedves Olva­sóinkkal, hogy a sajtóter­mékek árváltozása követ­keztében lapunk, a Dél­magyarország új ára ja­nuár 1-től: . példányonként hétköznap 1.80 Ft, szomba­ton és ünnepen 2.20 Ft. A havi előfizetési díj: 43 fo­rint. • . Parlamenti fenyőünnepség Sajtótájékoztató •dél­End­talál­Barátnők — Nahát. drágám, meg sem ismertelek! — No csak . . . Miért? — Mert ma olyan jól nézel ki! Nagy László felvételei RÁDIÓKRITIKUSOK Dl JA A TEKNYÖKAPARÖNAK Tegnap, ijedden délelőtt kön. a DÉL,ÉP üzemétterl Budapesten, a Magyar Rá- mében (Szeged Kossuth L. dió székházában kiosztották sgt. 72 Br tartja nyugdíjas­a rádiókritikusok idei dí- találkozóját. Ekkor az jail Többek között a rádió- Afész volt dolgozói táje­kritijeusok díját kapta Pol- koztatást kapnak az 1984. ner Zoltán költő, a Teknyő- évi gazdasági munkáról, kaparó című dokumentum- majd a vacsora után vidám, műsorban végzett szakértői zenés esttel zárul a prog­tevékenységéért. ram. EI.ÖADAS A KÖZOKTATÁSRÓL A közoktatás és a felső­oktatás fejlődese címmel Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese tart előadást a TÍT megyei és városi szervezetének Szo­cializmust építő hazánk és Csongrád megye fejlődésé­nek négy évtizede című sza­badegyetemén, ma, szerdán délután 5 órától a Kárász utca 11. szám alatti TIT­klubban. ISMERKEDÉS AZ SZBK-VAL A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjával ismerkedhet­nek meg a Szegedről sze­gedieknek-sorozat résztve­vői ma, szerdán délután 5 órától. Az intézményt, dr. Lázár Gabriella mutatja be az érdeklődőknek, gyüleke­zés az SZBK Odesszai kör­út 82. szám alatti főka­pujánál. A hagyományos parlamenti fenyőünnepség iden is két­napos lesz: az ország háza december 25-én és 26-an látja vendegül az úttörő­csapatok legkiválóbb kisdo­bosait és úttörőit '— jelen­tették be kedden a Magyar Úttörők Szövetsége buda­pesti elnökségének székhá­zában tartott sajtótájékoz­tatón. Mint azt Csizmár Gábor, a MÜSZ budapesti elnöksé­gének elnöke elmondotta: ez lesz a 29. - fenyöünnepség a •Parlamentben. Az iskolák­ban a csapattanácsok dön­tötték1' ai-ról. hogy tanulmá­nyi és mozgalmi munkájuk alapján kik vehetnek részt a .jutalomműsoron. A ha­gyományokhoz híven a me­gyekböl, a gyermekvárosok­ból, a nevelőo'.thonolcból is érkeznek úttörökiildöttségek az ünnepségre. A programot egy-egy alkalommal 650— 700 pajtás tekintheti meg. Az egyórás főműsor — amelynek rendezője Marton László, a Vígszínház főren­dezője — tulajdonképpen karácsonyi népszokásokat felelevenítő keretjáték, s a szeretetet és a békét jelké­pezi. A műsor háziasszonya Halász Judit, a Télapó — immár 25. alkalommal — Hadics László színművész lesz. A főműsor után öt helyszínen — színes kiegé­szítő programok várják a pajtásokat. . A. gyerekek egyűjti játszhatnak a Kalaka együttessel, a Karsai Panto­mim Rt. művészeivel, hall­gathatják Dévai-Nagy Ka­milla és Pelsöczy László gyermekdalait, illetve video­vetítésen találkozhatnak a televízióból jól ismert ked­venceikkel. Mások a kupo­lában kísérhetik figyelem­mel a gyermekbűvészek leg­újabb mutatványait. Bíróság előtt a pilisvörösvári rablótámadók Csörög a telefon... Csörög a telefon... s ezúttal megszegjük a szabályt — miszerint ta­bizottság amatőr népzíenei iáit tárgyakkal., \ lopási együttese a' Zsukáta. a. IV. ügyekkel nem .foglalkozunk Magyarországi Táncház Ta- — mert aki segítséget kér laíkozó alkalmából meghir- tőlünk igen-igen rászorul rietétt népzenei pályázaton támogatásunkra György elnyerte a Népművelési In- Antalnenak mült héten tézpt nívódíját. pénteken emelték el kézi­VILLAM- táskáját a Marx téren. Pa­TÉRKÉP naszosunk nemrég kórház­Kirgiziában különleges ban feküdt, személyes ok­térkép készült. Ez tart ab mánvain kívül az összes mazza a köztársaság terű- kórházi zárójelentés, cu­letére vonatkozo villámbe- korbeteg-igazolványa is oda­csapódások erősségét és in- veszett. Kéri. legalább az. sárlók, kis pénzű E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Mag Edit Hívható mindennap 14 órától 17 óráig, szom­baton 10-től 12 óráig. Telefon: 12-847 nyugdí­tenzitását. SZEGEDI KÓRUS A RÁDIÓBAN iratokat „lopják" vissza, cí­me a szemelyi igazolvány­ban. , , ... Sz. B.-né 78 esztendős Nyilvános . hangversenyt éd ja két hete költö_ ad - „élő,, egyenes koz- a pme utca 12_be Az vehtessel - a Magyar Rá- üj ötemeletesben se gaZ) se dto 6-os stúdiójában a.Ju- f-té SG me, yiz az át_ hász Gyula Tanárképző I\ő iskola énekkara Mihálka György vezényletével ' ma, szerdán este fél 6 órai kez­adás-beköltözés óta. S va jon, meddig még? , ... B. Gy.-né á Szivar jasok kabátjait. Jogos a kérdés: miért nem tájékoz­tatták a vevőket, hogy óva­tosan válogassanak a por­tékák között. Mint meg­annyi bosszúság és kár, ez is kivédhető lett volna kis figyelmességgel, előrelátás­sal. dettcl.. Szólót onekel meth Irma, zongorán .. . csak megérnénk egyet­len napot is, amikor váro­... , ,; sunk valamennyi liftje mű­44\e- b0}í5,a..?f: -ködne... De csörög állan­Né köz- naszkodott. Az üzletben reműködik:' Maozelka Noé- olajfestékkel frissen mázolt rtóan . . . Például az 51-215­nú. pultok összekenték a va- ös. Májusban újították fel az Űrhajós utca 3. számú ház fölvonóját, kevés ered­ménnyel. mert ebben a tíz­emeletesben is többet áll, mint járna. Most egy hőki­oldó alkatrész hiánya mi­att gyalogolnak dühösen, elkeseredetten a lakók. . . . másszák az emele­teket a Rókusi körűt 21-ben is. Csakhogy, esténként, rá­adásul. sötétben, mert vilá­gítás sincs a lépcsőház 10 szintjén. S, hogy teljes le­gyen a 60 lakó panaszlis­tája: fáznak otthonukban, s hiába nyitogatják a meleg vizes csapokat. . .. Szabó István, a Vo­lán üzemvezetője reflek­tált az M14-es járattal kap­csolatos kifogásokra. Több alkalommal végeztek utas­számlálást, a reggeli 6 óra 5 perces járatot, mint az utasok, ők is zsúfoltnak ta­lálták. Tervezik, hogy az M14-e'st közlekedtetik 6 óra­kor és 6 óra 10 perckor, az Ml l-est pedig 6 óra 5 perc­kor. A módosítás várhatóan januárban lép eletbe. Kedden megkezdte a pi­lisvörösvári rablótámadók — Oláh Kálmán és társai — bűnügyének tárgyalását a Szentendrei Városi Bíróság. A bűntett elkövetőit gyor­sított eljárással, zárt tár­gyaláson vonják felelősseg­re. A vádirat szerint Oláh Kálmán 23. Vastag János 20, Oláh József 18, Hor­váth Lajos 18. Vastag György 23, Horváth János 19 éves és a fiatalkorú H. J., valamennyien csobán­kai iakosok, november 9­en este lakóhelyükön két, rendszám nélküli motorke­rékpárra ültek, hogy ko­rábban megkezdett italozá­sukat egy pilisvörösvéri diszkóban folytassák. Az egyik járműre — amelyet a vezetői engedéllyel nem rendelkező Vastag János ve­zetett — hárman, a másik­ra. VastaR György motor­jára pedig — amelyet a tu­lajdonos engedélyével az ugyancsak jogosítvány nél­küli Oláh Kálmán vezetett — négyen ültek fel. Cso­bánka után, a .Pilisvijrösvár felé vezető útoft az elöl ha­ladó motorkerékpárt meg­előzte egy személygépkocsi, amelyben egy házaspár és 13 éves gyermeke utazott. Vastag János vissza akar­ta előzni, de ittassága mi­att nem tudta kellőképpen megítélni a helyes oldal­távolságot, motorkerékpárja a gépkocsinak ütközött, majd felborult. Az autó megállt., a vezetője kiszállt, hogy segítsen a bajba ju­tott motorosokon. A fel­borult motorozok azonban, az időközben' odaérkezett másik motorkerékpár négy utasával együtt, ütlegelni kezdték a gépkocsi veze­tőjét. több súlyos sérülést okoztak heki. A férje se­gítségére siető asszonyt ketten durván bántalmaz­ták. Eközben két társuk a kocsi kesztyűtartójából el­lopott 72 ezer forintot és több magnókazettát. A tár­gyalás szerdán folytatódik. A Mait var Szocialista MunkáSDárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Stmon István Főszerkvszté-belvcues: Szávav István Kisdia a CsonSiAd megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: Kovác László — Szerkesztősét és kiadóvállalat: Szeged Tanácsköztár­saság ót)» 1». Hahóból. «71« — Teleion: |!-«33 — A lanot nvomta: Sreceill Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zslllnszkv utca M. «72« igazgató: nobó rőzser — verteszti » Magvai Posta Előfizethető a postahiva­taloknál és kéinesKókPél. Előrlzetést dl) egy hónapra M forint. — Index: M ISJ - ISSN: tin-éa n -

Next

/
Oldalképek
Tartalom