Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

10 Szombat, 1984. december 15. - munkaerkölcs V STA ~~ nnunkaszokás — munkakultúra Ami összeköt bennünket A

z áldott emlékű Váci Mihály tanító úr írta 19ti4ben. a Mai dialektika című versében: „Hajszol, aki egy szalmaszálhoz se nyúlt még / s a tétlen jólétben utálkozik". Az idézet nem a költő véleménye a korról. A kor egy társadalmi retegének egyoldalú, elfogult véleménye a társadalomról. Tartok tőle. ilyen elfogultsággal, egyoldalúsággal fogják vádolni Tanács István vitaindító kérdészJhatagát. S általa ezt a korosztályt, melynek magam is tagja vagyok, a ..békeviselt nemzedék" címkét viselőket. Megszoktuk, hogy csak az egyfelől és másfelől egységében gondolkodjunk. Hibáinkról, betegségeinkről csak eredményeink felsorolása mellett beszélünk. Formabontó módon most eredményeink felsorolása nélkül, de nyilván azokat nem feledve betegségeinkről kezdeményezett vitát Tanács István. Zavarba ejtően gazdag, könyvtárakat megtöltő leírását adta az utóbbi 20 évben a magyar társadalomtudomány. a magyar társadalom betegségeinek. A vita kezdeményezését indokolja, hogy a napi gyakorlati politika még nem használja fel kellő mértékben a társadalomtudományok eredményeit, másrészt a tudomány sem talált még minden sebre flastromot. A hályogkovács dilettantizmusával, de annak feltétlen önbizalma nélkül próbálok választ keresni a vitaindító néhány kérdésére. Történelmi, társadalmi szükségszerűségből következett a felszabadulás után: a szociálpolitika és a munka díjazásának öszszemosódása. Mára az egvkori szükséghelyzet megszűnt. Mind ez ideig azonban nem sikerült különválasztanunk a szociálpolitikai juttatást a bértől. Ez a konzerválódás vált mára a hatékonyság egyik kerékkötőjévé. Ez szüli a teljesítménvvisszafogást. az érdektelenség számos megnyilvánulását. Tulajdonképp meg sem próbáltuk még a szétválasztást. A gazdasági helyzet arra kényszerít bennünket, hogy megbarátkozzunk a ténnyel: a konkrét munkahely nem egyenlő a szociális biztonsággal. A konkrét munkahely elvesztése azonban nem egyenlő a szociális biztonság elvesztésével. A szociális biztonság társadalmunk, a szocializmus lényegéből fakad. Teljes foglalkoztatásról beszélünk, holott tényszerűen teljes munkakönyvelhelyezésről kellene beszélnünk. A teljes foglalkoztatottság feltétele: a munkaerő, a teljesítmény, a technika, a fogyasztás totális harmóniája az egész világon. Tapasztalataink szerint ez a harmónia létrejön ugyan olykor-olykor, de ne állandó. A szociálpolitika és a bér különválasztása új kérdést vet fel. Hogyan mérjük, értékeljük a teljesítményt? Ma még hiányzik, vagy nagyon korlátozottan hat a többé-kevésbé megbízható mérőműszer. Ügy hívják: piac. Nem a klasszikus ..farkastörvényeit." érvényesítő. de nem is az eladók versenyét ..szimuláló" piacra gondolok. A piac hiánya, korlátozott volta nem zárja ki azonban a teljesítmények mérésének lehetőségét. A teljesítménymérés nyilvánvalóan differenciáláshoz vezet. Hiszen nem vagyunk egyforma adottságokkal áldva, vagy verve. A differenciálódástól való félelem szerintem nem általában a munkavállalókra jellemző. Sokkal inkább azokra az ortodox gondolkodású vezetőkre, akik úgymond, a társadalom tűrőképességét vélik aláásni a differenciálás által. Oktalan ez a félelem. mert mára szinte ..amerikai" méretű differenciálódás jött létre a magvar társadalomban. Sajnálatos, hogy a differenciálódás forrása nem az ellenőrizhető, szabályozható első gazdaság volt. hanem az úgynevezett második. A második gazdaság. Hankiss Elemér által alkotott definíciói közül egyet kiragadok: „Láthatatlan. társadalmilag nem vagy csak hiányosan regisztrált, be nem'.vallott jövedelmeket eredményező gazdálkodói tevékenységek összessége." Amíg az első gazdaságban nem kuriózum a havi kétezer forintos nvugdij, a 3—4 ezer havi bér. a második gazdaságban sem kuriózum a napi 2—3 ezer forintos jövedelem. Ez a tény igazolja: a magyar társadalom tűrőképessége igen nagy. Ha a többnyire igazságtalan differenciálódást így elviseli, miért lenne okunk feltételezni, hogy az igazságos, ellenőrizhető differenciálást nem tűri? K

özmegegyezésről, társadalmi szerződésről, ezek hiányáról sokat haliunk, beszélünk az utóbbi időben. Közmegegyezés. társadalmi szerződés jön létre akkor ha osztályok, rétegek. csoportok többé-kevésbé elfogadják a társadalmi, politikai. gazdasági hierarchiában számukra a társadalom állal kijelölt helyet. Felkészültségéből eredően elsősorban az értelmiség az a réteg, amelyik érdekei érvényesítése. elfogadtatása érdekében igénybe tudja venni az úgynevezett tömegkommunikációs eszközöket. Az utóbbi időben az értelmiség nem jelentéktelen hányada nincs megelégedve (olykor okkal — máskor ok nélkül) saját. a társadalomban betöltött helyével, szerepével. Igyekszik másságát, különállását hangsúlyozni. Mártír szerepben tetszeleg. ö a rosszul fizetett, a szárnyainak eget nem kapó. a halmozottan hátrányos helyzetű. Ha nem áldozta volna ifjúságát tanulásra. ha munkakerülő, tolvaj, iszákos, családnyomorító munkássá lett volna, bezzeg akkor már régen lakása, és dupla fizetése lenne. Ha igazán formában van. akkor elmondja azt is hogy a nyáron az NSZK-ban látta: ott az ilyen szép és okos értelmiségi, mintö. tízszer annyi fizetést kap. mint a munkások. Pedig azok a munkások dolgoznak is. nem úgy. Tudat, érdekeltség, demokratizmus E

fontos kérdés ilyen jellegű megvitatására a kívánatosnál is kevesebb teret, iehetőséget biztosítunk. Pedig a mi gondunkról és bajunkról van szó, és ha az ellentmondások demokratikus keretek között — a nyilvánosság bevonásával — nem nyernek megoldást, az csak jelenlegi helyzetünket súlyosbíthatja. A helyzet pedig így is elég problémás, megoldását tovább már nem odázhatjuk. Sajnálatos tény, hogy munkahelyi magatartásunk, munkamorálunk — enyhén szólva — laza. Sok a lógás, a lazítás, az egymásra mutogatás, gyengén szervezzük meg feladatainkat, rossz hatékonysággal dolgozunk: következődképpen igen magasak azok a költségek, amennyiért termelünk é>8 amiért szolgáltatunk. Vagy ahogyan a kérdés szói: „Amit összegürcölünk, azt évszakról évszakra semmivé teszik a fogyasztói javak fölfelé kúsző árai?" V

allom, hogy egy vezető személyes példamutatása minden helyzetben nagyobb erővel hat. mint bármilyen paragrafus, rendelet, utasítás szigorú előírásai. Vajon, egy üzem. egy gyár vagy egy hivatal, intézmény vezetője úgy dolgozik-e, úgy cselekszik-e minden helyzetben, ahogyan az- elvárható volna? Nyilvánvalóan — tisztelet a kivételnek — nem. Hiszen ő is „csak" ember, és tévedni ugye, emberi dolog. F.gyetértve a felvetett problémával, a nyitottan hagyott kérdések sokaságával, megítélésem szerint három olyan fő terület van gazdaságunkban, amelyek jelenleg is nagymértékben gátolják a szilárdabb munkafegyelem kialakulását, s amelyek természetesen össze is függnek egymással: Tudati fejlettségünk lényeges lemaradást tükröz anyagi fejlettségünktől, „jómódunktól". Egyéni érdekeltségi rendszerünk nincs kellően összhangban a csoport, a társadalom érdekeivel. A munkahelyek közvetlen vezetői még mindig nem élnek kellőképpen a demokratikus irányítás adta lehetőségekkel. egyszersmind az ebből adódó kötelezettségekkel. Hierarchikus tudatunk és magatartásunk demokratikus fejlődésünk legfőbb akadálya; megakadályozza, hogy a demokratikus magatartás és cselekvés természetessé, mindennapivá váljék életünkben. Ezt a káros „örökséget" is mielőbb le kellene vetkőznünk egymás közötti kapcsolatainkban. Csupán természetesen, emberien kellene viselkednie vezetőnek és beosztottnak egyaránt. N

apjainkban létfeltétellé vált a hatékonyság, a dolgozók mozgósítása, a jobb munkahelyi magatartás biztosítása. E követelmények azonban a legszélesebb demokratikus keretek biztosításával és mindennapi gyakorlása közepette valósíthatók meg. Márpedig a demokratizmus megfelelő tudás, önálló személyiség és felelősségvállalás nélkül aligha képzelhető el. Ezért tartom én a munkafegyelem megszilárdítása érdekében elengedhetetlen követelménynek tudati fejlődésünk lemaradásának csökkentését, érdekeltségi rendszerünk differenciált ésszerűsítését, és a demokratikus vezetői stílus általános elvárását, ha úgy tetszik, megkövetelését — a vezetés bármelyik szintjéről és területéről is legyen szó. KUTNYIK PAL. a HVDSZ—KIOSZ szb-titkára A mint „ezek". A munkás ezt hallva. olvasva, minthogy retorikát sem tanult, lakonikus rövidséggel morog maga elé: Repedjetek hatfelé! A „vita" valahol itt tart. Vélt. vagy valós igazságaink hangoztatása közben alig vesszük észre, hogy az értelmiség nagyobbik hányada, miként a munkások nagy része is. naponta keményen dolgozik. Több-kevesebb eredménnyel. Miközben egymást „dolgozni" küldözgetjük, miközben társadalmi igazságtalanságok kiküszöbölésén dolgozunk, nem azt kellene keresnünk, ami elválaszt. sokkal' inkább azt. ami összeköt bennünket. N

émeth László álma volt a 30-as években a „Kertmagyarország". Egész más indítékok miatt valósult meg mára kiskertes Magyarország. Számtalan oka közül csak néhányat autonómia utáni vágy; a tulajdonbirtoklás öröme: a természetbe vonulás; a vagyongyarapítás stb. eszköze a kert. Esetenként van nyilván gazdasági haszna is. Ügy gondolom azonban, nem ez a legdöntőbb a hobbikertek elterjedésében. Hiszen megtermeljük mi a kiskertjeinkben a világ legdrágább krumpliját, legdrágább zöldségét. Akkor, amikor bekerítünk, amikor kutat fúratunk, amikor kis gépeket, vegyszereket veszünk, és ezeket pazarló módon használjuk. Akkor, amikor tizennégy litert fogyasztó autóinkkal odavissza utazunk. Sokkal inkább játéknak kell nekünk a kert. Azt játsszuk, hogy ott mi vagyunk a legfontosabbak. Ott értünk történik minden. Magunk építjük az alpesi szerszámoskamráinkat. Ha sikerült, megépítenünk, ha egyenes lett a répasor -trtrkor • illúziónk támad, hogy mi a többiek. a társadalom nélkül is valakik vagyunk. Tudjuk, hogv ez csak illúzió de szükségünk van illúziókra, játékokra. Olykor tálán még ilyen játékra is. hogy mi írjuk az újságot. BECSEI SÁNDOR /O-v f % \ í v r //J JlL.A -J| 7 U Xmmi,. jUu <mm\ LENKEY ZOLTÁN RAJZA SJ.U.&Í, Tandori Dezső Az ötemeletes vadgesztenyefák Idehallatszik ablakainkba ezeknek az ötemeletes vadgesztenyeíáknak minden zaja; szél. eső. madár, mondhatni: egyéb. Nekem: négy-öt évtizede; amióta itt élek. És főleg amióta a szemközti házakat lebontották. Bombatalálatos garniszállót, palotát, bérkaszárnyát. A Duna látszik, és egyre jobban látszik a fák közt. mert a fák közül kipusztulgatnak fak. az új fák olyan csekélyek a régiek mellett. Á1 látni a víz hajnali fémes felszínére, a madarak rémes zaja közepette, a víz esőverte színére a fák esőverte zöld színén át. látni a vizet egyre jobban 'a lombokon is. táruló réseiken. Már júniusban elkezdenek kivörösödgetni a lombok, perzselten állnak a vadgesztenyefák, pergő kemény levelekkel. Azért,' persze, vannak köztük ezek a nem-tudni-honnét és hogyan is erős példányok: se állat, se ember, se neny m.űa\.k<?tás egy ¿lyen fa. helyben felügyel, külön rá sincs bízva semmi; és egy költő azt mondta róluk: nem mennek sétára, tudják, hogyan kell megkapaszkodni.'s ahnvira elmondhatnák neki. az 6 élete hogyan is legyen csinálva. A lebontott házak helyén foeizós grundok lettek, aztán parkok, még a finn rokonság emlékjelével is. csavargóval, aki nyaranta is itt üldögél nagykabátban. prémsapkában. az én etetőpoharaimmal a bokrokon, példás park-e. vagv sem. gépkocsikkal, melyek ráhajtanak, éji nyughelvüket közelítve Most a vizet nézem, egy hajó vándor V-jelét. A vadgesztenyék alatt autó- s buszparkoló lesz. s egyebek Pákolitz István Tollbamondta A jobb családok csemetéi hátitáskával feszelegtek; a dűlőúti famíliák ősi küldötteinek hátán vászontarisznya laffogott; méregették bár egymást a bőr-bűzű hátitáskások és a kenderszagú vászontarisznyás népek, s noha kravál nem lett a dologból. az oskolamester mégis jobbnak látta, ha kifogja a.szelet a vitorlából, s máris tollbamondta békéltető bölcsességét: „A tudás éppúgy belefér a vászontarisznyába, mint a hátitáskába; de még jobb. ha kinek-kinek a fejébe töltődik." i