Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-14 / 267. szám

10 Szerda, 1984. november 14. Tanúk beszélnek A palacsinta ára Ocskó Mihálynét akkor tnég csak Ónozó Rozália­ként ismerhette a világból az a néhány ember, akinél szolgált Tanyai lány volt, de Szegedre is szegődött Szatymazról. A nagy kaland VUmaszálinson történt vele. Hat magyar katona, meg egy tiszt szállt meg a ta­nyában. Megszokták már ők is a visszavonulást, nem le­het mondani, hogy nagyon idegeskedtek volna, csak a tiszt vesztette el a feiét, és elővette a pisztolyát A töb­bit mondja el az akkori Ro­zika. — Volt ott egy igen jó szakaszvezető, a Dénes. Nem tudom ugyan, megvan-e még, mert a katona élete soha nincs biztonságban. Azt mondja egyszer a Dé­nes, Rozika, süssön pala­csintát megfizetem az árát. Tanyan nincs ára a pala­csintának, nem is a maga­méból sütöm, tehát nem is lehet megfizetni. Az étvágy lehetett nagyobb bein ne, nem az seg, mert nvolcnáJ töb­bet nem tudott megenni. Szegedet már verették az oroszok. Fehértón akkor is volt halászcsárda, már az is leégett Fönn ültem én a padlás szájában, mert onnan lehetett a legmesszebbre lát­ni. Azt mondja a nagyságos asszony, ezt a szőnyeget még poroljam ki. Persze, ki­porolom. ha muszáj, a cse­lédnek az a dolga, de kicsú­szott azért a számom, hogy kiporolják a maga szőnye­Rót az oroszok nemsokára, de még magát is. Mit mon­dott Rozika? Valami baj van? Nem ismételtem el ne­ki még egyszer, mert akkor mér ott volt a magyar tiszt is. a pisztoly csöve meg a halántékomon. Apám, sze­gény, nyugodjon, letérdelt eléje: ne lője agyon a gyer­mekemet! Csak annyj vá­laszt kapott: menjen innen, maga vén barom! Énrám meg úgy üvöltött, mintha én hívtam volna be az oroszo­kat az országba. Sok min­denhez hozzászokik az em­ber. mire huszonkét éves lesz. de a pisztoly csövéhez nem szoktam hozzá. Meg­nyikkanni se mertem. Bele­rúgott a szék lábába, recs­csent egy nagyot összero­gyott én leestem. Azt hit­tem, már agyon is vagyok lőve. A Dénes mondta apám­nak utána: nálam is töltve volt a pisztoly, nem gyütt volna ki élve az a piszkos lacibetyár! Hinnél szebben nekem palacsintáéit még nem fizettek. Mire másnap reggel föl­ébredtünk, már tele volt a ház orosszal. Hozták a bir­kát, a tyúkot, főzzek nekik. Földarabolni nem volt sza­bad a tyúkot, egészben kel­lett megfőznöm, de a húsát nem ették meg, csak a le­vét. Nem vagyunk egyfor­mák, ha ti így szeretitek, nekem így is jó. A nemze­tes úr szobájába került a méltósága, máshol minden­hol orosz volt. Mindig ad­tam enni neki is, meg is gyűlt érte a bajom az oroszokkal. Valahonnan tudhatták, mi­lyen az úriasszony, ha pa­rancsolhat Egy hétig Is itt voltak ná­lunk. igen jókedvű népek voltak. Nem tudom, ma­radt-e belőlük egy is. Az is lehet hogy a szomszéd fa­luban már őket temették a hősök temetőjébe. Mit főztem nekik még? Húsos káposztát de renge­teget Mákos kalácsot is sü­töttem, egész kemencével. Attól az egytől nem kellett tartanunk, hogy ránk szá­rad, főzhettem, süthettem, mindén elfogyott. Iván meg Nyikoláj volt az talán mind. Az orvos biz­tosan Nikoláj, mert föl is írta a nevét. Kenőcsöt is adott a lábamra, kétszer kellett csak bekenni vele, már meg is gyógyult. Ro­botra nekünk is menni kel­lett később, be Szegedre, a Tiszára, hidat építeni. Hogy mit tudott ott csinálni egy nő? Hordtuk a terméskövet, meg amit kellett. Ha fújt a szél. ha esett az eső, mi mindig danoltunk, mert ha danol az ember, nem fázik annyira. A Boldogasszony sugárúton, az iskolában aludtunk. Mondom a húgom­nak, gyere, innen megszö­künk. Föltuszkolom az ablak­ba, ő nem mer kiugrani. Nem mersz? Kilöktem szabályo­san, én meg utána ugrot­tam. Háborúban olyan nin­csen, hogy nem merek! Alig futunk egy sarkot, jön egy orosz. Na, lebuktunk! De­hogy buktunk. Teleöntötte a kötényünket cukorral. Látja, ilyen a háború. Ab­ban minden előfordulhat, ha a pisztolyt megússza az em­ber. Elmondta: OCSKÓ MIHÁLYNÉ (Szatymaz, III. ker. 46.) Szól az orgona... Magasztos, ünnepélyes ze­ne árad Kijev egyik székes­egyházának terméből, ahol az Orgona és Kamarazene Háza kapott otthont. A helyreállításban szovjet és csehszlovák szakemberek vettek részt, akik a régi helyiséget koncertteremmé varázsolták. Díszes plakátok hívják most a kijevieket és az uk­rán főváros vendégeit, vagy Bach, Mozart és Glazunov varázslatos világába láto­gassanak. „Az élet gyönyörűségei közül csak a szerelem előzi meg a zenét"... — a nagy orosz költőnek, A. Sz. Pus­kinnak ezek a szavai sa­játságosan illusztrálják az itt folyó kamara, clavecin és természetesen orgona­koncerteket. A Csehszlová­kiában készített Rieger­Closs orgonának rendkívül szép és erőteljes hangzása van. Mintegy négyezer síp­ja és ötvenöt regisztere van, igazi hangversenyzenekar­hangszer. Az orgonajáték-művészet Ukrajnában fiatal, de az, hogy új orgonákat építenek és régi hangszereket restau­rálnak. azt bizonyítja, nagy az érdeklődés e zene iránt. Iskolai taneszközök Az idei iskolaévre meg­rendelt taneszközök több­sége a tantervhez igazodva még ebben az évben az intézményekbe ke­rül. A tanévre előírt 27 új eszközből csupán ötnek a megjelenése késik szerve­zési-gyártási okok miatt, tájékoztatták az Országos Tanszergyártó és Értékesí­tő Vállalatnál az MTI mun­katársát. Az általános iskolák évente mintegy 110—130 millió forintot költenek alapvető taneszközökre, mégis több mint 900 millió forintra becsülik a válla­latnál az oktatásból hiány­zó eszközök értékét. Meg­ítélésük szerint az általános iskolák ilyen irányú ellá­tottsága 85—90 százalékos. A középiskoláknak évente mintegy 25—35 millió fo­rintért kínál a Tanért kü­lönféle felszerelési cikkeket, szemléltető eszközöket, azonban csak 15—20 milliós megrendelés érkezik vissza hozzájuk. A gondokat növe­li, hogy a következő évek­ben a demográfiai hullám elléri a középiskolákat. Hir­telen megnő a tanulócsopor­tok száma, ezért új tanter­meket, iskolákat kell építe­ni, felszerelni, tehát a kö­zépiskolák fejlesztésétől el­választhatatlan azok tan­eszköz-igényének kielégíté­se. Üj feladatokat jelent a vállalatnak az iskolai szá­mítógépes program sikerre vitele. Az iskolák szerint a Tanért túlkínálata ellenére is gondok vannak a tanesz­közök beszerzésével, az új iskolák felszerelésével, mi­vel, amikor pénzük van és szükségük volna rá az in­tézményeknek, azok nem kaphatók. A vállalat szerint ez azért van. mert a kész­letezési előírások nem en­gedik, hogy az iskoláknak szükséges eszközök teljes választékát több éven át tárolják. Az utóbbi időben azonban elég gyakran elő­fordult, hogy az évente fel­épülő 40—50 új oktatási intézménynek előkészített 30—40 millió forintot érő taneszköz, s ugyanennyi ér­tékű bútor jelentős része raktáron maradt. li'JbIIHUi'llllihhl 1984. NOVEMBER 14., SZERDA — NÍVNAP: ALIZ A Nap Kel 6 óra 46 perckor, és nyugszik 16 óra 9 perckor. A Hold kel 20 ora 42 perekor, és nyugszik 12 óra 19 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 94 ím (áradó). Játék a könyvekért (I.) A szovjet könyv és hanglemez ünnepi hete alkalmá­ból a Műve.lt Nép Könyvterjesztő Vállalat Játék a könyve­kért rímmel szellemi fejtörüjátékot. szellemi totót rendez. A játékban mindenki részt vehet. Tippelni a helyes válasz la), b). c)J bckarikázásával lehet. 1. Kígyóméreg. Harmadik kakasszóra. Vörös kányafa. Ki a művek szerzője? aj Vaszilij Suksin b) Borisz Izjumszkij c) Csingiz Ajtmatov 2. Mihail Solohov a tolsztoji méretű nagyregények meg­alkotása előtt elbeszélésekkel indult írói pályáján. Világ­hírű kisregénye az Emberi sors. Ki a regény főhőse? aj Ivan Tyimofejevics bj Szokolov cj Krizsnyev 3. Sosztakovtcs VII. szimfóniája egy németek által ost­romlott városban készült, és a hősies ellenállásnak állít "örök emléket. Melyik szimfóniáról van szó? a) Klasszikus szimfónia b) Leningrádi szimfónia c) Patetikus szimfónia 4. örmény és kurd parasztok között, narancsszüret ide­jén játszódik a Gajane című balett. A színpadi zenéből három zenekari szvit készült: a Lezginka az 1. szvithez, a Kardtánc a III-hoz tartozik. Ki a zeneszerző? a) Aram Hacsaturján b) Pjotr Csajkovszkij cj Dmitrij Kabalevszkij 5. Az orosz népmese boszorkányát eleveníti meg Ana­tolij Ljadov orosz zeneszerző 1904-ben zenekarra kompo­nólt műve (Op. 56.). Mi a mű címe? a) Kikimora b) Az elvarázsolt tó c) Baba Jasa 6. 1946-ban mutattak be egy ötfelvonásos operát Há­ború és béke címmel. Szövegét. Tolsztoj azonos című re­génye alapján Mira Mendelssonh írta. Ki voLt az opera szerzője? a) Szergej Rahmaninov b) Alekszandr Arutjuszjan c) Szergej Prokof jev 7. Borisz Aszaf jev Bahcsiszeráji szökőkút című balett­je Lengyelországban és a tatárok földjén játszódik, a XVI. század elején. Kinek a költeménye alapján született a balett? a) Zsukovszkij b) Krilov c) Puskin fl. A futurizmus kiemelkedő képviselője, sokoldalú alakja volt Vlagyimir Majakovszkij, a szovjet irodalom fenegyereke. 1919--1921 között az ő nevéhez fűződtek a hí­res ROSZTA-ablakok. Mi a ROSZTA-ablak átvitt jelen­tése? aj Reklámújság b) Harsány kézi plakát c) Csasztuska 9.1891. május 17-én született és 1940. március 10-én halt meg a szovjet irodalom egyik legvitatottabb alakja, Mihail Bulgakov. Melyik a Magyarországon is több ki­adást megért, legsikeresebb műve? a) Aranyborjú b) Mester és Margarita c) Tajtékos napok 10. Mi volt a Pereval ? aj Irodalmi csoport b) Folyóirat cj Képzőművészeti műhely 11. Csingiz Ajtmatov kirgiz származású író világhírű kisregénye: A versenyló halála. 1966-ban jelent meg. A kritika az utóbbi évtizedek legemlékezetesebb alkotása­ként. igazi remekműként méltatta. Hogy hivják a címben szereplő versenylovat? aj Tanabaj bj Marko cj Gülszári 12. Tüzértisztként, harcolta végig a háborút. írásai 1949­től jelentek meg. de első irodalmi sikerét az 1959-ben írott. Az utolsó ágyalövések című művével aratta. Kiről van szó? aj Vlagyimir Tyendrjakov b) Jurij Bondarev cj Grigorij Baklanov 13. Vaszilij Bikov belorusz származású szovjet író drá­mai hatású kisregényeiben a háború által teremtett hely­zet erkölcsi vonatkozásait vizsgálja. Mi a cime 1984-ben megjelent kisregényének? a) Ki tudja, visszatérsz-e? b) A halottnak nem fáj c) A harmadik rakéta -f 1. Valentyin Katajev a szovjet gyermek- és ifjúsági irodalom egyik alapítója, s mindmáig legnagyobb hatású alkotója. Testvéröccse is a szovjet irodalom jellegzetes alakja volt. Milyen néven vált ismertté? a) J. Petrov, Ilf szerzőtársa bj Ilf, J. Petrov szerzotarsa c) Bunyin Név: Életkor: Lakcíme: A fenti szelvényt kitöltve, november 19-ig kell postára adni. a következő címre: Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat propagandaosztály 1370 Budapest 5. Pf.: 370. A helyes megfejtési beküldök között 1985. március 23­án Székesfehérváron 50 ezer forint értékben könyvnyere­ményt sorsolnak ki., A nyertesek névsorát és a rejtvény megfejtesét a sorsolassal egyidejűleg közlik a lapok. SZAZ ÉVE született Odesszában Rabinovits Józ»el (1684—1938) aranyműves, majd munkástoiztosító tisztviselő, a KMP alapító tagja, a Tanács­köztársaság haroosa. A sztálini önkény áldozata lett. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, este negyed 7 órakor: Láttam az uj világ születését. I—II. rész (szí­nes szovjet, dupla helyárral). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: A fekete várázsió ajándé­ka (színes, m. b. szovjet mese­film), negyed 6 és fél 8 órakor: Törvénysértők (színes, m. b. szovjet). Ftlmtéka (MTESZ-székház. Kí­gyó u. 4.): civil a pályán (1951) (magyar). Kísérőm üsor: i»5l 10. Híadó és az 1951-ben készült Gyűjtsük a fémhulladékot című rövidfilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) es­te 8 ónától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett szemé­lyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeielet a II. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin lert. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este ? órától reggel I óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L sz- alatt Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 18 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. I S. O. S. LELKISEGELY­I SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Teletfon: 11-008. EJIfi'J BUDAPEST 1. 8.10: Tv-torna — (isim.) 8.15: Iskola-tv 9.55: Delta — (ism.) 10.20: Párásotok — lengyel tv-filmsorozat — 13. — (ism.) 11.10: Képújság 15.00: Iskola-tv 16.10: Hírek 10.15: Csaladi maratott — szovjet rajzfilm 16.30: Üjdonság az iskolában — 3. 17.05: Postafiók 250 17.20: A keresés legendája — a szegedi körzeti stúdió műsora — (ism.) 18.00: Képújság 18.15: Tájak, városok, emberek 18.55: Ausztria—Hollandia — VB selejtező la bdaru gó-mérk őzés A szünetben: Esti mese 20.55: A hét műtárgya 21.00: Tv-hiradó L 21.30: Kék fény 22.45: Tv-híradó 2. BUDAPEST 2. 17.25: Képújság 17.30: Perpetuum mobile — (ism.) 18.16: Aki itt születik, annak itt a legszebb ... — a péest körzeti stúdiói szerb-horvát nyelvű műsora 18.50: Fritz Hochwalder: / A szent kísérlet — színmű két részben 31.00: Tv-híradó 2. 21.35: Most vagy soha — osztrák tv-íüm 23.05: Képújság BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-naphó 17.30: Vid<-ooldalak 17.40: Hírek 17.45: Marilyn — tv-sorozat gyermekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Meséik régi városokból 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Játékfilm 22.30: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Művelődés 18.45: Szerdal körkép 19.30: Tv-napló 20.00: Szórakoztató műsor 21.05: Zágrábi körkép 21.20: Találkozás Olivera Miljakoviccsal 22.05: Négy nagy fontosságú kulturális objektum — tv-sorozat ÜJVIDEK 17.00: Tv-hiradó magyarul és szerb-horvátul 17.45: Gyerekeknek 18.15: Bástya 18.45: Népzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó magyarul 20.00: Arcképcsarnok 20.30: Az öngyilkos — színmű 21.30: Tv-híradó szierti­horvátul 21.50) SaJak-kumínentáz CSÜTÖRTÖK DELELÖTT BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna — (ism.) 8.05: iskola-tv 10.00: Fel a fejtei — magyar film 1:1.36: Egy úr az űriből — amerikai filmsorozat — (Ism.) 12.00: Iskoia-tv 12.30: Képújság ESExI KOSSUTH 8.20: Világahlaik — 2. 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: BáJettzene­résziletek 9.37: Beszélni nehéz 9.49: Prokof jev gyermek­v muzsikájából 10.05: Fejezetek a szocialista irodalom történetéből — 71. 10.35: Találkozás a Hang­villában 10.50: Cseh fuvósmuzstka 11.12: Utaik és irányok — L 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Zenekari muzsika 13.42: A Magyar Népdal Hete 14.10: A magyar széppróza századai — 12. 14.25: Operaslágerek 16.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Horváth László klarinétozik 16.05: MR 10—14 17.0«: A regényírás napja — Fenákel Judit hangjátéka 17.44: Patak y Kálmán opera­áriákat énekel 18.16: Hol volt. hol nem volt.., 10.16: A tenger csendje — Vercors elbeszélese 19.97: Alexandra — részietek 20.35: Mire jó a kigyóméreg? 20.50: A Magyar Népdal Hete 21.30: Szintézis 22.20: Tlz perc külpolitika 22.30: Rézfúvós együttesek játszanak 22.50: A közjó szolgálatában 23.00: Barokk muzsika O.IO: Edith Piai énekel PETŐFI 8.06: Idősebbek hullánk­hosszán 8.50: Tíz perc külpolitika — 9.05: Napközben 12.10: Réti József operett­felvételeiből 12.30: Nó1ák 13.10: Pophulláim 14.00: Sokféle 15.05: Leiátó „ SÜ-ihI ' 16.05: Múltidéző 17.05: Payer András éneket 17.20: D lakfoci 17.30: ötödik sebesség 18.30: Három a kislány — részletek 19.06: Slágereim története 20.06: Miké Oldfield felvételedből 26.50: Hallábú közellenség 21.05: Beszélni nehéz 21.17: Mit olvashatunk a pártélet novembert számában? 21.22: Kottafejek indigó alatt 21.57: A Magyar Népdal Hete 22.26: Fáy András szerzemén yeiből 23.20: A tegnap slágereiből 24.00: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR 9.08: A magyar muzsika múltjából 9.37: Magyar zeneszerzők 10.16: Werther — részletek 11.10: Zenekari muzsikía 11.59: Az Osztrák Rádió és Televízió Fúvoé­együttesének hangtersen ye 13.05: Tiszteleti taggá választottuk 13.25: Operettrészleteik 13.57: Zenekari muzsika 15.30: Magnóról magnóra 16.10: A sevillai borbély — részletek 17.00: Iskolarádió 17.30: A Magyar Népdal Hete 17.54: Beethoven : G-dur trió 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: Iskolarádió 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Közben: Kb. 20.26: Egy pólya vonzódásában beszélgetés Patrizlo Mendez operaénekessel 21.35: A Deák-bigbamd dzsesse­felvételelből 22.00: Teljesítmények nyomában 22.30: Operaest CSÜTÖRTÖK DELELÖTT KOSSUTH 9.20: Miiről ír a Társadalmi Szemle űj száma? 8.30: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvós­zenekara játszik 8.45: Ctmarosa: A hiszékeny egyfelvonásos opera 9.44: Nefelejcs 10.05: Diákfélóra 16.35: Éneklő Ifjúság 10.56: Zenekari muzsika 11.46: Az élet komédiásai — Jókai Mór regénye — 9. 12.30: Ki nyer ma? PETŐFI 8.05: Tamássv Zdenkó dalaiból 8.20: A Szabó család 8.56: Tíz perc külpolitika — (Ism.) 9.05: Napközben 12.16: Garay Attila dzsesso­együttese játszik 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik

Next

/
Oldalképek
Tartalom