Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-14 / 267. szám

AZT MSZ Mf SZEGED VÁ RÖSI B I Z OTTS ÁG Á N A K LAPJA Losonczi Pál Dzsakartábanl üiést tart©« 74. évfolyam 267. szám 1984. november 14.; szerda Ara: 1,40 forint Magyar—indonéz tárgyalások Suharto elnök fogadta az Elnöki Tanács elnökét a megyei tanács vb Hódmezővásárhely fejlődése - OlP-lakások Differenciált sporttámogatás Losonczi Pál vendéglátójával. Suharto elnökkel a repülőtéren. (Telefotő: TTP1—MTI—KS) Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden — közép-európai idő szerint 9 órakor, helyi idő szerint 15 órakor megérkezett Dzsa­kartába, Indonézia fővárosá­ba. A magyar államfőt és feleségét a különgép lépcső­jénél Suharto elnök és hit­vese, továbbá Wirahadikusu­mah alelnök és felesége kö­szöntötte a fellobogózott re­pülőtéren. Elhangzottak a himnuszok, közben 21 ágyú­lövés dördült el. majd a niatűr Indonézia nevű skan­zenparkot tekintik meg. este pedig az indonéz államfő bankettet ad a magyar ven­dégek tiszteletére. Visszatérve a keddi nap történetére, a tíz és fél ezer kilométeres repülőút máso­dik, Bombavtől a szumátrai Medán városának érintésé­vel Dzsakartáig vezető sza­kaszát a TÜ—154-es külön­gép Fülöp András főpilóta vezérletével hét óra alatt tette m?g. A gépmadár ke­díszegységék tisztelgése után .resztülv-ágott fz indiai szyb­az indohfz elnök bemutató- kontinensen,' majd' kétezer ta a magyar vendégnek á kilométerén át az Indiai­megjelent személyiségeket óceán fölött repült. Banda Jelen volt Debreceni Ist- Aceh fölött lépett be Szu­ván, a Magyar Népköztársa- mátra légterébe. Itt kezdő­ság indonéziai nagykövete, dik az indonéz szigetvilág, s köszöntötte Losonczi Pált amely az Egyenlítő mellett a magyar kolónia is. több mint 6400 kilométer Ezután a magyar államfő hosszúságban terül el. A és kísérete — Borbándi Já­nos miniszterelnök-helyettes, Rév Lajos, azOKISZ elnöke, Bányász Rezső, a Tájékozta­tási Hivatal elnöke, Nagy Gábor külügyminiszter-he­lyettes és Melega Tibor kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes a főváros központ­jában levő Istana Merdeka elnöki palotába hajtatott. Bár elsősorban udvariassági látogatásról volt szó az elő­zetes protokollterv szerint, a két államfő már a két­mintegy kétmillió négyzet­kilométer szárazföldi terüle­tű Indonézia népességét te­kintve a harmadik helyen áll Ázsia több mint 150 mil­liós lakosságával. Medanban, ahol a gép üzemanyagot vett fel, Lo­sonczi Pált Kardono légi­marsall köszöntötte, aki Dzsakártóból a magyar ál­lamfő elé utazott, és a fő­városig kísérte a különgé­pen. A magyar vendégeket különben Medanban trópusi nisztratív nehézségek, ame­lyek fékezik a vízumki­adást. Ugyanakkor a Jakar­ta Post emlékeztet Ali Wardhana gazdasági és pénzügyminiszter legutóbbi magyarországi látogatására, amelynek során jegyzököny­vet írtak alá. Ez — írja — alapul szol­gál a további kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokhoz. Ezek fejlesztéséhez azonban többek között a hajózási feltételek javítására is szükség van. Jelenleg ugyanis csak indonéz hajók szállíthatnak árut Indoné­ziába a szocialista orszá­gokból, s ezért — mutat rá — a világ e részéből érke­ző áruknak néha hónapo­kat várniuk kell a kikötők­ben, amíg akad elszállítá­sukra indonéz hajó. Az In­donesia Times elsöoldalas. Losonczi Pál fényképével illusztrált tudósítása kieme­li, hogy a két államfő tár­gyalásai bilaterális, regioná­lis és nemzetközi kérdések széles sávját fogják át — a hangsúly a gazdaságon van. oldalú kapcsolatok fejleszté- eső, Dzsakartában forró nap- J sének érdemi kérdéseit is sütés fogadta, érintette. A közvetlen, jó légkörű megbeszélésen mind az indonéz, mind a magyar foglalkozott a látogatás elő- \ államfő hangoztatta, hogy ­nagy várakozásokkal tekint az elkövetkező napok tár­gyalásai elé. Érdeklődéssel és rokonszenvvel figyelik egy­más országának gazdasági építőmunkáját, amely re­ményt nyújt a kétoldalú forgalom kiterjesztésére is. Ezután az indonéz elnöki pár a palotakomplexumban levő szálláshelyre, a Wisma Negara vendégházba kísér­te Losonczi Pált és hitvesét. A magyar államfőnél dél­után udvariassági látogatást tett Vmar Wirahadikusumah indonéz alelnök. Szerdán, ma zsúfolt prog­ram vár a magyar államfő­re és kíséretére. A délelőtti koszorúzás után Suharto el­nök és Losonczi Pál megbe­szélésére kerül sor, ugyan­akkor az Elnöki Tanács el­nökének kíséretében levő magyar kormányférfiak is míg korábban ezt csak ál- j tárgyalást folytatnak indonéz partnereikkel. Délután a Mi­Az indonéz sajtó kiemelt' helyen, nagy terjedelemben foglalkozott a látogatás elő­készületeivel. Az Indonesian Observer az ANTARA hír­ügynökség tudósítója által Losonczi Pállal készített ter­jedelmes interjút közli, míg más lapok részleteket kö­zölnek a beszélgetésből, ki­emelve a kétoldalú kapcso­latok fejlesztésének lehető­ségére és a jobb nemzetkö­zi légkör megteremtéséhez való kölcsönös hozzájárulás­ra vonatkozó megjegyzése­ket. A Jakarta Post két hvsz­szú írást is szentel a láto­gatásnak, hangsúlyozva, hogy Magyarország és Indo­nézia a kereskedelem nö­veüésére törekszik. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy n ha ma már az in­donéz cégek közvetlenül is üzletet köthetnek szocialis­ta országok vállalataival, míg korábban ezt csak ál­lami szerveken keresztül te­hették. még varnak arimi­Új gép ­jobb kenyér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! felhívta a figyelmet arra,: hogy egyes területeken igé­nyesebb legyen a feladat­végzés, A végrehajtó bizottság tá­jékozódott az OTP Csong­rád megyei Igazgatóságanak tevékenységéről. A lakosság bankjának számtalan olyan szolgáltatása van, amit mindenki jól ismer. Ejúttal arra hívjuk fel a figyelmet, ami újszerű, és a széles ér­deklődésre számot tarthat. A tegnapi tanácskozáson ar­ról hallhattunk, hogy a vál­lalkozási iroda szolgáltatása­it még kevesen veszik igénybe. Ez az új üzletág magánszemélyeknek adhat jelentós hitelt, magas ka­mattal. Rajluk kívül termé­szetesen az állami vállala­tok és téeszek is felkeres­hetik az irodát Szó volt ar­ról is, hogy jelentősen vál­tozott a lakásépítések finan­szírozása; az új pénzügyi és hitelfeltételek előnyeit a 'családiház-építők is érez­ték. A kedvezőbb kölcsön hatására a családi házat építők tábora 10 százalék­kal emelkedett. A takarék­pénztár nemcsak az építke­zőket, hanem a lakásvásár­lókat is támogatja hosszú le­járatú hitellel, az idén már közel 800 millió forinttal. Az OTP nemcsak kölcsönt ad. hanem beruházó is a lakáspiacon. Am a lakás­árak folyamatos, viszonylag gyors növekedése miatt he­lyenként értékesítési nehéz­ségekkel küszködik. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága képet ka­pott a hatodik ötéves sport­fejlesztési terv időarányos végrehajtásáról is. Az. utób­bi évek gazdaságpolitikai intézkedései a sportmozgal­mat is érintették. Csökkent a bázisszervek támogatása; növekedett a sportolók uta­zási. szállásköltsége, emel­kedtek a sporteszközök árai. Ezek mind olyan tényezők, amelyek meghatározzák a sportmozgalom lehetőségeit. Az egyesületek hiába növel­ték saját bevételeiket, csak részlegesen tudták fedezni a működési költségeket. A jelenlegi gazdasági helyzet­ben a versenysport tömeg­bázisának szélesítéséi-e nincs lehetőség. Sőt, szembe kell azzal nézni, hogy a megyei versenysport és élsport alap­jai fokozatosan beszűkülnek. További gondot jelent, hogy mind nagyobb nehézségbe ütközik az egyesületeknél a , társadalmi munkát végző aktivisták megnyerése és megtartása. Hiszen közülük egyre többen szabad idejük­ben a szervező feladatok elvégzése iielyett kereset­kiegészítő forrás után néz­nek. A megye eddigi sport­eredményeinek megőrzése érdekében a sport anyagi támogatásának mér Soko­zottabb differenciálása szük­séges. A Csongrád megyei ta­nács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden Szegeden ülésezett, és az előterjeszté­sek megvitatása után a tes­tület meghallgatta a hód­mezővásárhelyi tanács vég­rehajtó bizottságának mun­kájáról szóló beszámolót. E napirend alapján képet ka­pott a vb Vásárhely fejlődé­séről. Tudósításunk keretei között a megye második legnagyobb városának leg­fontosabb eredményeit is­mertetjük. Hódmezővásárhelyen köz­tudottan fejlett az ioar és a város termelőszövetkeze­tei, állami gazdaságának terméseredményei azt bizo­nyítják, hogy a mezőgazda­ság is magas színvonalú. Az országos településhálózat­fejlesztési koncepció szerint Vásárhely felsőfokú társköz­pont. E szerepkör betöltése jelentős követelményeket tá­maszt a várospolitikával szemben. A megyei tanács végrehajtó bizottsága érté­kelése szerint Hódmezővá­sárhelyen a várospolitika átgondolt és nyílt. A célki­tűzések között a lakosság életviszonyait közvetlenül meghatározó lakásépítés és a gyermekintézmények mű­ködési színvonalának eme­lése szerepel. Az ötödik öt­éves tervben a váras 938 millió forintot, a hatodik öt­éves tervben 637 milliót for­dít a fejlesztésre. Az ötödik ötéves tervben a lakásépíté­si programot túlteljesítették, 3 ezer új otthon készült el, ám ennek ellenére ielenleg is ezerszáz-ezerkettöszáz igénylőt tartanak nyilván. Gondot okoz a tanácsi érté­kesítésű otthonok építésének csökkenése, a lakásárak emelkedése. A hatodik öt­éves tervben elmaradás a társas- és a családi házak­nál várható. A városi tanács fontos célkitűzései között tartja nyilván a fiatal há­zasok átmeneti, a két- és többgyermekesek végleges otthonhoz jutásának megol­dását. A kommunális helyzetet elemezve kiderült, hogy a belterület vízellátása kielé­gítő. és az igények szerint ötévenként 5—6 ezer köb­méterrel kell növelni a víz­termelést. Kiegyensúlyozott a város energiaellátása, a már működő tömbfűtőmű­vek 1990-ig ellátják az igé­nyeket. Lakossági önerőből évente 12 kilométer hosszú gázvezeték épülhet. 1981 és 1985 között 4972-ről 8 ezer­re, 1990-ig 12 ezerre nőhet a vezetékes gázhálózatba be­kapcsolt lakások száma. A tanácsi úthálózat fele ki­épült, és olvan akció indí­tását tervezik, hogy a föl­des utakat lakossági erőből stabilizálják. A városépítés kérdései mellett nem hanyagolták el az oktatás, közművelődés, az egészségügyi és kereskede­lem helyzetének javítását sem. A kórház rekonstruk­ciója 10 éve tar^, és meg­kezdődölt egy új diagnoszti­kai szárny építése. A fekvő­beteg-ellátás körülményei fokozatosan javulnak, és jónak mondható az egész­ségügyi integráció. Siker­ként könyvelhető el a ke­reskedelemben, hogy az el­múlt három év alatt az üzletek, boltok alapterülete 4 ezer négyzetméterrel nö­vekedett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az áruellátás kiegyensúlyozottabb legyen. A vb foglalkozott a ható­sági munka irányításával, megállapította; emberséges és színvonalas az ügyfelek­kel való foglalkozás, meg­felel a központi elvárások­nak és a helyi sajátossá­goknak. A testület elisme­rését fejezte ki az eddigi munkáért. az átgondolt, nyílt várospolitikáért. de Somogyi Kéről yné felvétele Óránként tíz mázsa kenyértésztát állít elő a Szegedi Sü­tőipari Vállalat Tavasz utcai kenyérgyárában működő új herendezés. Az fiigép által gyártott, folyamatos tésztaké­szítő vonal Magyarországon a legkorszerűbb. Alkalmas a kenyér minőségének javítására és a választék bővítésére, A próbagyártás után — előreláthatólag a közeli napokban — már az üzletekbe kerül az új technológiával készült kenyér

Next

/
Oldalképek
Tartalom