Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-10 / 238. szám
Szerda, 1984. oktober 10. Levéltári napok A megyei tanács vb műve- Szeremlei Sámuel történetíró lődési osztálya, a hódmezö- utcanévtábláját, vásárhelyi es a szentesi vá-i a szegedi programok holrosi tanács, a Móra Ferenc csütörtökön délelőtt 10 Múzeum, a TIT megyei szer- órakor kezdődnek a múzevezete, valamint a Csongrád um dísztermében: a helytörmegvei Levéltár iden is téneti konferenciát dr. Mülmegrendezi a hagyományos ier józsefné. a városi tanács levéltári napokat. Az ese- elnökhelyettese nyitja meg ménvsorozat ma. szerdán, Dr. Szabó Ferenc a Szeged Hódmezővásárhelyen kezdő- környéki betyárviláa felszádik: a levéltári napokat dél- molasáról dr. Ruszoly József előtt 9 órakor a városi ta- a város és vidéke — Szeged nács tanácstermében dr. Ke- vármegyétől Nagy-Szegedig ezer Tamás, a megyei tanács címmel, dr. Nacsádi József vb művelődési osztályának pedig A szegedi irodalmi vezetője nyitja meg Köszön- ¿let a XIX. század második tik a Hódmezővásárhely tör- felében címmel tart előadást, ténete első kötetének alkotó- Az ezut4n következő vitát ít. kihirdetik a Kiss Lajos dr. Gaál Endre egyetemi donéprajzi pályazat eredmé- cens. a Szeged monográfia nveit. maid varostörténeti tll. kötetének szerkesztőie konferencia következik, vezeti. Délután fél 3-tól amelven öt előadás hangzik újabb három előadás iránvítel a Vásárhely környéki fel- ja a figyelmet a készülő moszabadító harcokról, az első nográfiakötetre: dr Bárány demokratikus önkormányzati Ferenc Szeged politikai éleszervről. a földreformról, az te az ellenforradalmi rendipari termelés megindulása- szer első évtizedében, dr. rol és a kulturális élet kez- Hegyi András A mezögazdadeteiről a felszabadulás után. sági haszonbérleti rendszer A referátumokat dr. Fehér sajátosságai Szegeden az elIstván főiskolai tanár veze- lenforradalmi korszakban. tésével vita követi, délután dr. Kürtösi Katalin pedig A 3 órakor pedig felavatják szegedi színház a két világháború között című referátuma hangzik el. A vitát dr. Serfőző Lajos egyetemi tanár, a monográfia negyedik kötetének szerkesztője vezeti maid A megyei levéltári napok zárónapján, október 12-én. pénteken Szentesen lesz helytörténeti matiné: a 48— 49-es szentesi nemzetőrökről honvédekről, az 1921-es kubikoskongresszusról, valamint a felszabadulás napjairól es a népi demokratikus forradalom szentesi kibontakozásáról tartanak előadásokat. az itteni vitát dr. Blazovich László, a megyei levéltár igazgatója vezeti. A levéltári napok ideje alatt, vagyis ma, holnap és holnapután reggel 8-tól délután 4 óráig a három városban iskolai csoportoknak és egyéni érdeklődőknek nyílt levéltári napokat tartanak (Szegeden a levéltár Dóm téri épületében. Hódmezővásárhelyen a Kossuth tér 1. Makón a Lenin tér 6 szám alatt), ahol az intézmények bemutatják legértékesebb irataikat és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Már 800 helyen Iskolatej-ellátás Com media dell'arte Évről évre. több helyen tejipar igény szerint állít jutnak iskolatejhez a gyere- elő tejterméket, tejet, jogkek; az új tanévben is bő- hurtot, kakaót karamellás vült a szervezet számára tejet. A Belkereskedelmi életfontosságú táplálék áru- Minisztérium tájékoztatása sitása az oktatási intézmé- szerint azonban az tskolanyekben. Szeptembertől már tej-forgalmazás lehetőségei országosan mintegy 800 is- korán sincsenek kihasználkolában árusítanak tejet. va. kakaót ízesített tejterméke- Az iskolaszövetkezetekket- nek száma eléri a 360-at. s A korábbiakban sok gon- közülük 280 forgalmaz isdot okozott, hogy az iskola- kolatejet. Mindemellett a tej, vagy kakaó, karamellás vidéki gyerekeknek ebben tej forgalmazását akadá- az évben is csak mintegy 25 lyozta a dobozok hiánya, százaléka kapja ezt a szol, ga ltatast. Igaz. van olyan Az idei tanevre ez a orob- isko]a s nem js egv aho, a léma megoldódott: a Tiszai tanulóknak több mint fele. Vegyi Kombinát nagy helyenként 80 százaléka az mennyiségben gyártja a iskolaszövetkezetek útján csomagolóeszközt, s így a jut naponta a friss tejhez. Mechanika és elektronika A több mint 200 hazai és külföldi szakember részvételével az elektronikai berendezések mechanikai szerkezetének fejlesztéseről háromnapos konferencia kezdődött az MTESZ budapesti székházában. A mostani tanácskozáson — amelyet a Híradástechnikai Tudományos Egyesület más tudományos egvesületekkel közösen, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával rendezett — a hazai és a külföldi szakemberek a mechanikai tervezés legújabb tapasztalatait tekintik át. Új szakmák, új vállalkozások A kézLiűves Sétálok Szeged Váci utcá- — Sok-sok kitérő után ju- — Milyen jövője van énjén, a Kárász „Streeten". Az tottam el a bőrdíszműves nek a szakmának? A commedia deH'artéről ez olvasható egy irodalmi lexikonban: „félig-meddig rögtönzött vígjáték, amelyet vándor olasz komédiások adtak elő. A vígjáték tárgyát előadás előtt nagyjából megállapították; figurái szinte sztereotipikusak voltak: a bohóc, a paraszt, az orvos, a rászedett apa. az utcai lány stb. A hatás javát azonban éppen a rögtönzéssel érték el, amelynek táplálékot és ösztönzést adott a közönség, a darab fordulataiban való élénk részvételeivel és közbeszólásaival." Jóllehet e definíció az 1927-ben kiadott, Benedek Marcell által szerkesztett lexikonból való, már csak azért is. sőt annál is inkább elfogadható, mert — amint hétfőn este láthattuk — örök. ha úgy tetszik időtlen színjátszási forma meghatározását jelenti. A commedia dell'arte nem avul(hat) el — erre kaptunk most igen látványos bizonyítékot a csehszlovák Divadlo na provazku (Színház a kötélen) elnevezesű brnói társulat szegedi kisszínházbeli vendégjátéka láttán. Commedia dell'arte volt a címe is a produkciónak, s a távolról sem mindennapi élmény taglalása előtt érdemes egy pillantást vetni a csehszlovák együttesnek egy szórólapon írásban is kiadott művészi hitvallására: ..ami minket a commedia dell'arte felé vonz, az a szó igaz értelmében vett briliáns professzionalizmusnak és a kifejezés tiszta, egyszerű jellegének a kombinációja — a vásárterek és karneválok öröksége .. . a commedia coil'arte tanulmányai lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük a legtisztább színházi hagyományokat. melyben a színész minden művészi stilizálás ellenére — vagy talán éppen emiatt — olyan hiteles személyiség marad, aki kortársaival 67.emtől szembe megpróbál üzenetet közvetíteni magáról és koráról egy olyan helyen, ami nem enged meg semmifele álcázást." Szinte teljesen díszlettelen színpadkép, egyetlen vásáros-mutatványos dobogó, no meg egy függönnyel elkerített bódé (ház?) féleseg — Peter Scherhaufer rendező valóban mindent a régi komédiás műfaj mai interpretációjának rendelt alá. A brnóiak produkciójában mindenekelőtt az a biprofesszionizmus magával ragadó, ami nemcsak a commedia dell'arte követelménye kell legyen, de a szinte totális színészi (össz)játéknak is korlátlan teret nyit. Itt valóban szinte mindenki tud mindent, már ami a közvetlen szcenikai kívánalmakat illeti Csakis és kizárólag színészi eszközökkel él és hat a parttalan komédiázás. az improvizatív játszadozás egyszerre felsőfokú pantomim- és bohózati elemekkel társul —• bármikor, bármiből kedvesvaskos. clown-os humorú szituáció kerekedhet. Ez a kiszámíthatatlanság a ragyogó technikai felkészültség jóvoltából végig nemcsak lekötni képes a nézők figyelmét, de elsöprő lendületével úgy ragad magával mindenkit, hogy még annak az embernek is. aki netán fáradtan vagv rosszkedvvel ül be a nézőtérre, nár perc múlva azon kell kapnia magát, hogy felszabadultan, teleszájjal nevet. Az a központi jelentőségű alak, aki a briliáns professzionalizmust és a színészi személyiségnek a legtisztább színházi hagyományokba ágyazott hitelességét biztosítani tudta, az Harlecchinót alakító, kifejezetten kongeniális testkultúrával rendelkező Boleslav Polivka volt. Ez a nagyszerű művész egyszerűen azt csinálja testével, amit csak akar. ö volt az, aki a test színészi játékban maximálisnak mondható kihasználásával egybefogta és időnként szédítő „produkciós" magasságokba lendítette az egyébként is színvonalas kollektív teljesítményt nyújtó társulatot. Több volt a hagyományos Harlequin-figurák talpraesetten agyafúrt és okosan felülkerekedő bohóc-szolga alakjánál, s még Hogy a Divadlo na provazku egyik célját, nevezetesen a populáris színház és a magas fokú (egyéni) színművészet hagyományainak harmóniáját és folytatását ezúttal is (kollektíven) elérte, méghozzá maradandó élményt nyújtva — ahhoz semmi kétség sem fér. (A nyelvi nehézségek is igen ügyesen áthidaltattak — milyen kár, hogy a fentiekkel egyetemben ezt sem élvezheti újra egyhamar a szegedi közönség, lévén sajna csak egyetlen előadása a csehszlovák „mozgásszínház" reprezentánsainak.) Hogv milyen lehetett évszázadokkal ezelőtt az igazi, korabeli commedia dell'arte. tanultam ugyan róla, de igazából nem tudom. Ám. ha csak megközelítően olyan, mint a hétfőn este látottak, akkor csak sajnálni tudom, hogv nem éltem mondjuk valamikor a XVII. században. Bár az is lehet. Boleslav Polivka jobb az akkori Harlecchinóknál is. Domonkos László — Szerettem volna, ha a 18 éves fiam ezt a szakma» választja, hiszen minden adottsága megvan rá. Ám. sajnos, autóvillamossági szerelő lett. Nagyon reménykedem abban, hogy a kislányom folytatni fogja a mesterségemet, hiszen ennek a szakmának nagy jövője van. Az emberek mind jobban elfogadják és kezdi Ajándékbolt melletti kapu- szakmáig. 1953-ban szabadulbejárón keresztül haladva tam, mint vasesztergályos egy udvari pavilonhoz ve- Az „inaséveket" a MAHART zetnek a tájékoztató táblák. Hajójavító Üzemében tölA fővárosban ez a kép már töttem. Három év múlva megszokott Szegeden azon- mindent egy lapra tettem ban ilyen elárusító pavilon- fel. mégpedig a sportra. A nal most találkoztam, belső SZEAC-ban atlétizáltam. udvarban. Száz méteren azonban 10.8ízléses kirakat kellemes nál nem tudtam jobb eredtziéses kirakat. Kellemes ménn elérni így hát a vizene. udvariasan segitsegem- lágcsúcsok csak az áLmaim íékák között lakberendezési zavartak meg' A fordulópont megszeretni a bórból készült tékák Kozott lakberendezési ,971_ben következett be lakberendezési és egyé a ctkkek, prakttkus használat. é]etemben, amikor hobbibói kasználati cikkeke?. A bőitárgyak, s valamennyinek elkezdtem kisebb bőrmedálo- ugyanis nemes anyag Ha bőr az alapanyaga. Hossza- kat. öveket készíteni. Nagy- szeretettel nyúlnak hozzá, san időzök egy falra szerel- apám és apám is csizmadia meghálálja, hiszen könnyen OIA+T A ti« volt. Én meg nem szerettem megmunkálhatóvá válik, eltelefonpolc előtt. A kis a cipész szakmát de mée a ,enkező esetbcn ellenálló. asztalkán zóld poszto, a bör szagát sem. Ennek elle- hideg, törékeny lesz. Boldog támla egy maxi telefont áb- nére minden belső tiltako- embernek vallom magam, rázol bőrből. A két tipli he- sásom eredménytelen ma- hiszen azt csinálhatom, amit lyét kis elfordítható bőrdísz radt- hiszpn *^etek. takaria eszre mggam hogv^ mind _ Mire keTl laKaria- tobb idot toltok a borok ko- me\nie egv bördíszmüvesA cégtábla: Strausz János zött. Kíváncsi voltam, meny- ngk? kézműves. ' Röviden csak nvit erek. Elvittem a munSTR. Nevéről a világhírű káini a képzőművész klubba, farmer márka a Lévi Strauss Úgy látszik fantáziát láttak jut eszembe. A szegedi bennem. Strausz viszont nemcsak klubtag lettem, és az első .. eikén.»ló.eimiie Fon kézműves hanem bőrdísz» országos kollektív kiállításon ,aidt eiKepzeieseimre. Fonműves. vasesztergályos, laka- díjat nyertem A siker aztán «*' fto*y Drakt,kU8 lefiyen * tó«; és dekoratőr is. A pavi- annyira feldobott, hogy ettől Ion falán egymást érik a kü- kezdve már tudatosan kélönböző vásárok oklevelei, szültem erre a gyönyörű dijai. szakmára Igaz elmúltam , már 45 éves. amikor bór— Hogy lesz vaseszterga- diszműves szakvizsgát tetlyosbol bőrökkel foglalkozó tf,m Rendelésre és a vásarkézmuves? — kerdezem a 48 éves kisiparost. — Nagyon fontos a fantázia. Ha meglátok egv új meiTTamai^ao tdolgot- azl magamban elraktarozom es átformálom a Az októberi használati cikk, de a mindig újra való törekvés sem mellékes. — Milyen a kereslet? — Sajnos csak két kezem van! Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. — A kínálat? lok tzlese. igenye szerint _ Bgy jó üzletet hárman kezdtem el dolgozni. Jöttek kellene vezetni családon bea kiállítások, ipari vásárok. ?ül. Sajnos egyedül vagyok a BNV. ahol „kézműves" cíJubileumi számot vehet- írása. Annus József Béke. nek kézbe az olvasók — 10 beit csatak című regényének éve, 1974 októberében jelent — a folyóirat ez évi folytameg az országossá vált tásosának — második része Kincskereső első száma. Tíz az ötvenes évek gyerekéleesztendős munka áll a szer- tét mutatja be hitelesen és kesztőség tagjai mögött, de érdekesen. Allattörténeteket célkitűzésük változatlan: ér- is találhatunk az októberi dekes, szép, izgalmas olvas- számban: Tersánszky Józsi má'iyokkal nevelik a könyv Jenő és Tóth Béla a kutyaszeretetére fiatal olvasóikat, hűségről irt, Aprily Lajos A különös gonddal szerNagy a konkurrencia is. s ha valaki lépést akar tartani a met nyertem el, majd nepi fejlődéssel, a naD minden iparművész elismerést. Nagy óráját a vásárlók, az üzlet segítséget kaptam a városi szolgálatába kell állítania. — tanácstól is. hogv Szeged 'nondta búcsuzóul. maid né, , , , , 77 hany nerc múlva elindult legforgalmasabb utcajában gépkocíiján Debrecenbe. a nyithattam meg ez év májú- nagyerdei népművészeti vasában pavilonomat. Ez. úgy sárra, hogv még ismertebbé érzem. munkám elismerését tegye az STR védjegyet, is jelenti. Bagaméry László Riverside countrytalálkozó kesztett októberi szám is az egyes klasszikus témák | ezt a célt szolgálja. Weöres Egy mokány ló című növel- í ,, , , Iája egv ló okosságát mutat- i Hangulatos, az eszak-ame- arjukat, de figyelembf veszia be — mindhárom írást nkal prenl- a. Grand Ca" n(*k s°kféle úi irányzatot is. és motívumok első számú „fölpörgetőjénél" is. Rendkívüli szellemességű világegyetem-magyarázatával például ama vallott kritériumnak is teljes mértékben megfelelt. hogy üzenetet közvetítsen koráról is egy olvan helyen, illetve műfaji környezetben, ami „nem enged meg semmiféle álcázást". Öntörvényű, szuverén, nagv művészet ez, van benne Chaplinből vagy a fénykorát élt Hofiból éppúgy, mint sok mindenki másból, miközben hihetetlenül eredeti és félelmetes fantáziával ..kitalált" szinte minden jsonyos, tenyleg briliáns mozdulat a színpadon. Sándor, Nagy László. Szilágyi Domokos, Veress Miklós, Szepesi Attila, Kiss Dénes, Kerék Imre és Tandori De. zső e számban közölt versei nemcsak mai líránk gazdagságáról vallanak, hanem a szerkesztői szándékról is. hogy e gazdagságból minél többet nyújtsanak a versek világával most ismerkedő tizenéveseknek. De a világirodalom egy-egy szép lírai alkotása is helyet kap minden számban, ezúttal Georg ja be — mindhárom írást áthatja az állatoknak, az ember hűséges társainak szeretete. Az ünnepi szám nem lenne teljes, ha nem közölne? válogatást az ifjú tollforgatók műveiből is: a nyolcadikos Tóth Béla, a hatodikos Nagy Gábor és két „régi" szerzőnk, a középiskolás Kövessy Zsolt és a már egyetemista Szemők Árpád írásai vallanak a szerkesztőség tehetséggondozó munkáiénak eredményeiről. Kn. Trakl: Magányos ósz es rács Lajos paródiái éFordíIván Dracsnak a szám élére tot' lap), a Nevető irodalomhelvezett Ballada a nyitott óra különkiadásaként görbe, „„ tükröt tartanak a lap rovagyerekszemekrol cimu verse. ..,,,, ... " tat. kedvelt sorozatai ele. A világjáró magyarok so- Az októberi szám rajzait rozatban Benyovszkv Móric Wvrtz Adám. Csala Károly madagaszkári kalandjaiból és Barcánfalvi Ferenc készíad ízelítőt Rónaszegi Miklós tette. nyont, cowbovokat, indiáno- s az Ohio cimü nepszerü kat. négereket idéző zene. sláger éppúgy hallható műs a bendzsó, a gitár, a bő- sorukban, mint az olyan hígo hangjai mögül vizualizá- res. már klasszikusnak szülődik az élmény: diaképe- míto countrydal, mint a ken látni a tájat, ahonnan Detroit City. Több különleez a melodikus, kitűnő mu- ges bluegrass-hangszert is zsika származik. Ilyen és megszólaltatnak (skiffleehhez hasonló benyomáso- board, kazoo, dobrogitár) kat szerezhet a countryzene különleges, eredeti hangzást rajongója Szeged űj és biztosítva ezzel zenéjüknek, máris sikeresnek mondható Teljes egészében a Rivercountryegvütlesének, a Ri- side együttes szervezte meg verside-nek műsorát hall- azt a countrytalálkozót, gatva. A Budai Ifjúsági amelyet holnap, csütörtökön Parkban nemrégiben meg- este 7 órai kezdettel renrendezett pop-dzsessz-rock deznek meg az Ifjúság1 Házverseny országos döntőjén ban: rajtuk kívüi fellép a aranyoklevelet szereztek, s máris járják az országot, Szegeden éppúgy fellépnek, mint. Pécsett, Budapesten es másutt. Az észak-amerikai bluegrass-hagyományokra Spirit és a Westerlánc együttes, a Rakovics—Szokolay duó. a Radnóti gimnázium Squarc Dance Group tánccsoportja, valamint a Jugoszláviából érkezett Folalapozva alakitjáJt reperto- ion Falk, együttes is. i