Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-19 / 246. szám
5 Péntek, 1984. oktobeT 19. Andrej Gromikónak átnyújtották a Lenin-rendet 0 Moszkva (MTI) Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB fötitkara, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke c.vutörtökön a Kremlben átnyújtotta Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tag ának, a miniszterelnök első helyettesének, külügyminiszternek a Lenin-rendet, amelyet a Legfelsőbb Tanács Elnöksége a kommunista párt és a szovjet állam szolgálatában szerzett nagv érdemeiért. 75. születésnapja alkalmából ítélt oda. Konsztantyin Csernyenko az ünnepségen rövid beszédet mondott. Hangsúlyozta: széles körben ismeretesek azok az erdemek, amelyeket Andrei Gromiko a szovjet állam külpolitikájának kidolgozásában és megvalósításában szerzett. 45 esztendeje dolgozik e rendkívül fontos területen, s ebből 27 éve a külügyminiszteri poszton. Immár 11 esztendeje a politikai bizottság tagja. Nagy tekintélyt élvez, mint olyan államférfi, aki következetesen és határozottan képviseli a békeszerető lenini külpolitika, a béke, a szabadság, függetlenség és a társadalmi haladás ügyét. Lubomír Strougal kitüntetése Havasi Ferenc és Carlos Costa megbeszélése Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára csütörtökön a Központi Bizottság Székházában megbeszélést folytatott Carlos Costával, a Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottságának es Állandó Politikai Titkárságának tagjával, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tartózkodik Magyarországon. A szívélyes elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, pártjaik tevekenységéről, és időszerű feladatairól, valamint áttekintették a pártkapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeit. (MTI) Mi" legyen a gyerek? Segítség a pályaválasztáshoz 0 Prága (MTI) Pénteken tölti be 60. életévét Lubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagi a, a csehszlovák szövetségi kormány elnöke Gustáv Husák köztársasági elnök ebből az alkalomból a CSKP KB javaslatára a Szocialista Munka Hőse kitüntető címmel és Klemant Gottwald-renddel tüntette ki a csehszlovák kormányfőt. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke levélben köszöntötte Lubomír Strougalt 60. születésnapján. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa ebből az alkalomból Lubomír Strougalnak a hazánk és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri barátsága, sokoldalú együttműködése elmélyítésében és fejlesztésében szerzett érdemeinek elismeréséül a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét adományozta. A VSZ katonai tanácsának ülése 0 Szófia (MTI) Szófiában csütörtökön megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának soros ülése. A tagállamok katonai küldöttségei mellett Anatolij Gribkov hadseregtábornok vezetésével részt vesz az ülésen a VSZ-tagállamok egyesített fegyveres erői törzsének küldöttsége. Az ülést Viktor Kulikov marsall, a VSZ egyesi tett fegyveres erőinek főparancsnoka nyitotta meg. Megállapította, hogy a jelenlegi nemzetközi katonaipolitikai helyzet rendkívül bonyolult és eiientmondásos. a washingtoni kormányzat azon törekvései miatt, amelyek a szocialista közösség országainak gazdasági gyengítését. politikai elszigetelését, összeforrottságuk aláásását és megbontását célozzák. Emellett az amerikai kormányzat arra törekszik, hogy bármilyen módon a saját javára változtassa meg a katonai erőegyensúlyt. Ebben a helyzetben a Varsói Szerződés tagállamainak kommunista és munkáspártjai, kormányai elengedhetetlen intézkedéseket tesznek az egyesített fegyveres erők harci felkészültségének fokozása. a szövetség összeforrottsógának. egységének és védelmi ereiének sokoldalú erősítése érdekében —hangsúlyozta Viktor Kulikov marsall. Jordán Jotov látogatása Jordán Jotov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Rabotnicseszko Delo főszerkesztője október 15. és 18. között a Népszabadság szerkesztő bizottságának meghívására látogatást tett hazánkban. Fogata őt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A bolgár vendég megbeszéléseket folytatott Berecz Jánossal, a Népszabadság főszerkesztőjével, megismerkedett a szerkesztőség munkájával, látogatást tett a Szikra Lapnyomdában, az Ikarus gyárban, az enyingi Vörös Hajnal Tsz ben, valamint a keszthelyi városi pártbizottságon. A prggramban részt vett Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete is. Jordán Jotov elutazott hazánkból. (MTI) Nagymihaly Tünde már tudja, Kormány Ildikó talán, de még nem biztos, Varga Margit, hát. neki fogalma sincs még. Bizony, tizenhárom-tizennégy évesen nehéz eldönteni, hová és merre tovább az általános iskolából. Ki segítsen a gyerekeknek. és hogyan? A pályaválasztás örök kérdései ezek. még ha a válaszadás oly nagy erőfeszítéseinek is vagyunk tanúi, mint például tegnap, csütörtökön, Szegeden. a Belvárosban. A KISZ Csongrád megyei bizottsága kezdeményezésére szegedi, de megyei gyárak, üzemek, vállalatok alkalmi pavilonokban mutatkoztak be a hetedikeseknek, nyolcadikosoknak, no meg a szülőknek az Árpád téren. A 13 sátorban prospektusokat, tájékoztatókat osztogattak, könnyen mozditható gépeket hoztak magukkal, a munkaműveleteket bemutatandó. A konzervgyáriak töltőgépén, a Mino cipőgyár egyik tűzőgépén, a textilmüvek befűzőállványán próbát is tehettek az érdeklődők. A Kárász utca tíz kirakatában hasonlóképpen éltek a lehetőséggel — főként az utánpótlással küszködő munkáltatók. E kirakatok most nem elsősorban a reklám célját szolgálták, amelynek például a MÁV terepasztala maximálisan megfelelt. hanem a szakmák, a szerszámok, a munkaműveletek bemutatását, megismertetését. A megfelelő tájékozottság fontosságát hangsúlyozta dr. Koczor Lajos, a 640-es számú textilipari szakmunkásképző igazgatója is. Szülőkkel való beszél«9 o^NOOlíbtlf jMgfJ^jjj^RE ÜÜÉ " .v Nagy László felvétele Érdeklődést keltett a szövőnő munkája getéseken tapasztalta, menynyire nem ismerik például a fonó-, szövő-, kötőszakmában bekövetkezett változásokat. A mind jobb tájékoztatást sürgette Kovács Jánosné is, aki hatodikos kislányának gyűjtögette szorgosan a prospektusokat. Már beszélgettek otthon, milyen szakmát válasszon a gyerek, de az igazság az, nem is tudják, miből lehet válogatni. Az elkövetkezendő hetekben rendezi meg a megyei tanács pedagógiai intézete szokásos Pályaválasztási hetek című rendezvénysorozatát, a megfelelő tájékoztatás, fölvilágosítás céljával. Ennek keretében már tegnap tartott dr. Gyifkó Mária pszichológus a pályaválasztás pszichológiai kérdéseiről tájékoztatót, dr. Czene László pedagógus a megyei és a megyén kívüli továbbtanulási lehetőségekről az SZMT székházában, szülőknek. Nem maradnak el idén sem a nyitott kapuk programjai, szakközépiskolák. gimnáziumok, szakmunkásképzők várják az érdeklődő diákokat. Felvilágosító beszélgetések lesznek a fölsőoktatásról, a JATE-n. a SZOTE-n, a katonai pályára aspiráló fiataloknak az MHSZ-székházban. Az ismeretszerzést szolgálják az üzemlátogaVsok és vetélkedők is. M. F„ Jubileumi köszöntő Tízéves a Kincskereső KÍNAI—SZOVJET KONZULTÁCIÓK Pekingben csütörtökön megkezdődött a kínai—szovjet konzultációk újabb fordulója az államközi kapcsolatok normalizálásáról. Az ötödik fordulón részt vevő kínai küldöttséget Csien Csi-csen, a szovjetet Leonyid Iljicsov vezeti. Mindketten külügyminiszter-helyettesek. KGST-ÜLÉSSZAK HAVANNÁBAN A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXIX. ülésszaka Havannában, október 29-én kezdi meg munkáját. Az ülésszakot a KGST-tagállamok kormányfőinek szintjén tartják meg. SZVSZ-TANÁCSKOZÁS Határozatok elfogadásával csütörtökön befejeződött Szófiában a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának 36 ülésszaka. M A GY A R—BOLGA R KERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS Az 1985. évi belkereskedelmi választékcseréről és műszaki-tudományos együtt; működésről szóló jegyzőkönyv aláírásával zárultak Budapesten a magyar—bolgár tárgyalások, amelyeken a két küldöttséget Spilák Ferenc és Pavel Szvetanszki miniszterhelyettesek vezették. A küldöttségek vezetői megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország közötti belkereskedelmi választékcsere-forgalom az elmúlt öt év alatt közel négyszeresére emelkedett, és az idén eléri a másfél milliárd forintot. TARIK AZIZ MOSZKVÁBAN Munkalátogatásra csütörtökön Moszkvába érkezett Tárik Aziz, az Iraki Köztársaság miniszterelnök-helyettese, külügyminiszter. PÁRTMUNKÁSKÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA Hazaérkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, amely Barabás Jánossal, a KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetőjével az élén látogatást tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Igazságügyi értekezlet Igazságügvi szakértők — így hívják átfogóan azokat az orvos-, könyv- és műszaki szakértőket, akiknek részvételével országos értekezlet kezdődött csütörtökön. a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Kétnapos program során áttekintik a szakértői munka időszerű feladatait, változásait, szervezeti kérdéseit Dr. Kun László igazságügyminiszter-helyettes bevezető előadásában elmondta: az a körülmény, hogy az életviszonyok bonyolultabbakká váltak, és felgyorsult a műszaki, a tudományos fejlődés, nem csupán a bírósági ügyeket tette munkaigényesebbekké, hanem lényegesen megnövelte a szakértői tevékenység iránti igényt is. Az országos értekezlet különféle szakterületi rész témáit szekcióüléseken bocsátották megvitatásra. A szegedi tanárképző főiskolán kiadott gyermekirodalmi lap, a Kincskereső, tíz évvel ezelőtt vált országos folyóirattá. A Magyar Úttörők Szövetségének folyóirataként azóta is Szegeden szerkesztik, az itteni nyomdában állítják elő. s a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat adia ki. A jubileum alkalmából a szerkesztőség mellett működő tanácsadó testület, a szerkesztőségi tanács kibővített. ünnepi ülést tartott tegnap, csütörtökön a Sajtóház klubjában. A vendégek között ott voltak a Kincskeresőt, a gyerekek olvasóvá nevelésének ügyét támogató testületek, szervezetek, az úttörőszövetség, az Írószövetség, a megyei és a városi pártbizottságok, tanácsok, a megyei és városi úttörőelnökség képviselői, a nyomda, a kiadó, s a „testvérlap". a Tiszatáj vezetői. Grezsa Ferenc, a Kincskereső főszerkesztője tekintette át a folyóirat tíz esztendejét. Megbecsüléssel, tisztelettel szólt a lapalapítók munkásságáról és ügyszeretetéről, arról az előkészítő munkáról, melyet a legnevesebb írók, költők, irodalomszervezők, tudások, képzőművészek vállaltak, s amelynek az országossá vált folyóirat szinte azonnali, gyors sikere volt köszönhető. A Kincskereső még főiskolai lapként „megjárta" a kísérletezés útját, s a 10— 14 évesek országos irodalmi folyóirataként már az 1974. októberi első szám kikristályosodott szerkesztési, tartalmi és esztétikai elvek érvényesítésével jelenhetett meg. Az évtized tanulságai is igazolták ezek helyességét. A főszerkesztői referátum után Haraszti /sívón, a Magyar Úttörők Szövetségének titkára köszöntötte a Kincskereső szerkesztőségének munkatársait, s mindazokat, akik segítik a fontos küldetést teljesítő orgánumot, majd kitüntetéseket adott át: „Gyermekekért" érdemérmet kapott Kovács László, a kiadóvállalat igazgatója; Kiváló Üttörővezető kitüntetést vehetett át Tildy Katalin, a Kincskereső műÁ természetvédelemről Tegnap, csütörtökön délután tartották a Csongrád megyei környezet- és természetvédelmi napok záróeseményét Szegeden, a Technika Házában. Barta József, a megyei tanács környezet| védelmi titkárának bevezetője után Komlós Sándor, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MA VOSZ) Csongrád megyei intéző bizottságának tagja tartott beszámolót a vadgazdálkodás a vadászat és a természetvédelem kapcsolatáról. Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem szerves részét alkotó természetvédelem és a vadgazdálkodás érdekei öszszehangoihatók. Szólt a megyei vadászok munkájáról, a vadászat-vadgazdálkodás eredményeiről és a szakma speciális feladatairól. Szemes Imre, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főosztályvezetője a természetvédelem aktuális kérdéseiről tartott referátumot. Dr. Gallé László, a JATE állattani tanszékének docense diavetítéssel egybekötött előadásában az ökológia és természetvédelem Dél-Alföldön szükséges távlati feladataival foglalkozott. A tíz szerv közös rendezvényét jelentő megyei környezet és természetvédelmi napok zárszavában Barta József értékelte az eseménysorozat jelentőségét, szerepét a környezetvédelmi szemléleti ormálásbaa. veszeti szerkesztője és Regős Helga, a szerkesztőséé munkatársa. Elismerő oklevelet kapott Grezsa Ferenc főszerkesztő, ö adta át az alkalomra készült bronzérmet, Szabó Iván alkotását az irányító szervek és a szerkesztőségi tanács azon tagjainak, akik legeredményebben dolgoztak a tizenévesek olvasóvá nevelésenek ügyéért. Emlékérmet kapott: Varga László, az úttörőszövetség főtitkára, s Haraszti István; Rátki András, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője; dr. Koncz János, a megyei, dr. Székely Sándor, a városi pártbizottság titkára; Szabó G. László, a megyei, dr. Miiller Józsefné, a városi tanács elnökhelyettese; Funk Miklós, a Művészeti Alap megbízottja; Angyal János, a KS osztályvezetője; Zeleiné Horváth Sára megyei úttörőelnök, Bálintné Feró Maria megyei úttörőtitkár: Szabó Ágnes városi úttörőelnök; Dobó József nyomdaigazgató; Deme László professzor, a Kincskereső volt főszerkesztője; Nagy Gáspár, az írószövetség titkára; Janikovszky Éva és Lengyel Balázs írók; F. Tóth Mária, az úttörőszövetség politikai munkatársa; dr. Kovács Miklósné. a megyei tanács csoportvezetője: Pa pp Gyorgyné, a városi tanács előadója. A szerkesztőségi tanács ezután megvitatta a következő évi laptervet. Délután a Bartók művelődési központ _Talált kincs" címmel, születésnapi ajándékként, irodalmi műsort rendezett a Kincskereső olvasóinak. j