Délmagyarország, 1984. szeptember (74. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-13 / 215. szám

Csűforfok, Î984. szeptember 13. 5 Művészetekről — egyetemistáknak A József Attila Tudo­mányegyetemen hagyomá­nyosan külön gondot fordí­tanak arra, hogy a hallga­tók — a szakmai mellett — általános műveltséget is szerezhessenek. Az esztéti­kai élmények, a tudományos eredmények iránti érdeklő­dést igyekeznek fölébresz­teni. és gondoskodni ez igé­nyek színvonalas kielégí­téséről. Ezt a célt szolgál­ja az 1957 óta ismert Col­legium Artium et Polytech­nikum. A művészetek kol­légiumával értő fiatalokat kívánnak nevelni. A külön­féle szekciókban — zenetu­dományi, színházi, filmesz­tétikai. képzőművészeti — megtartott előadásokat nem­csak a szegedi felsőoktatási intézménvek hallgatóinak szánják, hanem a város kö­zönségével is aktív kapcso­latokat vélnek megteremte­ni. A Collegium Artium első előadása szeptember 17-én, hétfőn este 8 órakor lesz a dómban. Ella István az or­gonairodalom kimagasló alkotásait szólaltatja meg. Közreműködik Szőkefalvi­Nagy Katalin énekművész. aki Bach 3 Kantátáját, Händel Messiás és Jósua című oratóriumának egy áriáját. Mozart: Exultate és Jubilate motettáját énekli. ' A filmesztétikai kör első előadásaként szeptember 29-én. szombaton délután fél 3-kor. az Auditórium Maximumban a francia impresszionizmus két film­jét vetítik. A film baráti kör előadássorozata szep­tember 30-án kezdődik, dél­előtt 9, 11 és 13 órakor a Vörös Csillag Filmszínház­ban. Az itt vetített filmek csakis bérlettel tekinthetők meg. Bérleteket a JATE rektori hivatalában lehet váltani, áruk 60 és 90 fo­rint, 10 előadásra érvénye­sek. Az Art Kino előadásai október 5-én este 7 órakor kezdődnek az Auditórium Maximumban, a bérlet vál­tás szintén kötelező. A Col­legium Polytechnikum so­rozata szeptember 24-én kezdődik, este 8 órakor a Hermán Ottó Kollégium társalgójában, előadást tart dr. Benediczky István egye­temi tanár az oxfordi diák­életről. G. L. Három napig r Árubörze a Füszértnél Szeptember 10—12-ig a Tisza Élelmiszer- és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat központjának klubjában ki­alakított árubemutatóra sorra érkeztek a meghívott és érdeklődő kiskereskedel­mi partnerek. Az első na­pon Csongrád és Bács-Kis­kun megye állami keres­kedelmének képviselői és az. érdekelt boltvezetők, a másodikon a Csongrád me­gyei áfészek üzletemberei és magánüzletek boltosai válogattak a felsorakozta­tott reprezentatív minták alapján. A tegnapi, szerdai záró­napon a Bács-Kiskun me­gyei áfészek képviselői és ¡kiskereskedők hallgatták meg a 10 órakor kezdődött, a Füszért életét és gond­jait bemutató rövid ismer­tetőt. A területen működő raktárházak és fióktelepek vezetői és üzletkötői saját árukészletüknek megfelelő­en ajánlották vásárlóiknak elfekvő vagy nehezen moz­gó készleteiket. A boltosok külön e célra készült meg­rendelőlapot tölthettek k1, amelyeken elsősorban áren­gedményes hús- és halkon­zervek, háztartási vegyi áruk. kozmetikumok, ház­tartási műanyagáruk szere­peltek A közel 400 cikkből a komolyan vásárolni szán­dékozók megtalálhatták az őket érdeklő árukat. A vásárlások elősegítése érdekében zömében áren­gedményes árukat, árkocká­zati alap terhére leértékelt termékeket ajánlottak. Egyes esetekben a számla végösszegéből adott 5—20 százalékos árengedménnyel is ösztönözték a vevőket. Az utóbbi kedvezmény el­sősorban a jövedelemérdc­keltségű és szerződéses üz­letek vezetőinek előnyös. A készletek zömét a kis­határmenti árucsere-forga­lomban beszerzett cikkek alkották, de jelentős a Dél­kertöl és hazai termelőktől beszerzett tételek is kikí­vánkoztak már a raktárak­ból. Az akciót mindenképpen sikeresnek értékelhetjük. A vállalat mintegy 12,5 millió forintos többletforgalmatért el a 3 nap alatt, mi, fo­gyasztók pedig több olcsó és árengedményes áruval találkozhatunk az üzletek­ben. T. Sz. I. Elutazott a vajdasági delegáció A Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartomá­nyi Választmányának dele­gációját tegnap, szerdán fo­gadta Gyárfás Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára. Tájé­koztatót adott a pártunk előtt álló feladatokról, elis­merőleg szólt a kiszesek és a vajdasági fiatalok együtt­működésének eredményei­ről. A vendégek tegnap Hód­mezővásárhelyre is elláto­gattak, megtekintették a martélyi úttörő- és ifjúsági képzőművész tábort. Á két szövetség kepviselői értékel­tek a latogatás tapasztalata­it. Eredményes tárgyalásai­kon ujabb lehetőségeket ta­láltak az együttműködés el­melyitésére: a testvérvárosi kapcsolatok keretében Csongrád és Üjbecse is ke­resi a közös munka lehető­segeit, a JATE a vajdasági egyetem képviselőit hívta meg tárgyalásokra. Az egye­temisták tudományos diák­koréi is tapasztalatot cse­relhetnek, segíthetik egy­más kutatásait. A szegedi Ifjúság^ Ház a Szabadkán műkodo hasonló intézmény­nyel tervez közös progra­mokat. Vásárhelyen október 19—20-án zentai ifjúsági napokat tartanak, Makón az általános iskolák úttörőcsa­patai szélesítik tovább az együttműködést, amint a megye vállalatainál dolgozó fiatalok is készek a közös munkálkodásra. A vajdasági delegáció tegnap este utazott el Sze­gedről. Altalános iskolákról ­számokban ének-zene 3, olasz- 2. fran­cia-, német- és matematika­oktatás pedig 1—1 tagozaton folyik. Ebben az évben átadták a makkosházi iskola tornater­Már kiosztották néhol az A „demográfiai hullám" első piros pontokat, vagy a most negyedikbe „jár", ez a jó, esetleg kevésbé elfogad- korcsoport a legnépesebb: 3 ható érdemjegyeket, hiszen ezer 155-en vannak. Legke­több minit egy hete elkezdő- vesebben viszont a nyolca­dött a tanítás. Elkezdődött dikban tanulnak: 2 ezer 128­ezzel a tanács művelődési an. Maximális a napközik mgt_ ¿p^j a tervek szerint osztályán a tájékoztató ada- kihasználtsága: 10 ezer 391- az jd£n elkészül a 16 tantér ­tok gyűjtése, amelyek között en részesülnek telj es ellátás- ^es felsővárosi iskola is. A tallóztunk. ban, ezen túl még 1 ezer 401 hónap végére befejezik Al­Kiderült a statisztikai la- diák jár csupán ebédelni ta- gyön a Sárga" iskola felújí­pókból, azok számadataiból, nítás után vagy előtt. A Sze- £ gázfűtésre térnek hogy az uj tanevben Szege- ged kornvekt községekben 1 den és peremkerületeiben ezer 325 tanulót vettek föl át csak ugy. mmt Dorozs­levő 38 általános iskolában 2 napközibe, s ezek mellett mán az I. számú iskolában, ezer 753 első osztályos kezdte 284-én igényelték az ebédel- Követendő példának említ­mfo^^iT'l,^ tetést. Szóltak a számok ta- hetjük: a szülők és a Hazafi­103-an vegeztek el a nyolc osztálvt. Jelenleg 21 ezer 101 nulócsoportokrol is. Az el- as Népfront összefogasaval múlt évi 697 helyett az idén hozzáláttak — társadalmi 716 alakult. munkában — a Gagarin is­A városban 8-féle tagozat- kola udvarának felújításá­ra járnak diákok. Orosz-, hoz. angol- és testnevelés 6—6, A. S. általános iskolást tartanak nyilván. A város vonzáskör­zetéhez tartozó községekben 389 elsős lépte át az iskola küszöbét és összesen 3 ezer 58-an tanulnak. A Jedi Sf új film • Színes amerikai film. Ir­ta: George Lucas és Law­rence Kasdan. Zene: John Williams. Rendezte: Ri­chárd Marquard. Főbb szereplők: Mark Hamill, Harrison Ford, Carrle Fi­sher, Dávid Prowse. Ian McDiarmid. Hogv őszinte leevek. s egv­ben vétkes táiékozatlansáeo­mat is bevalljam: előbb azt hittem, a cím alapján, ama A Sárga és jövője Rozsdásodnak a falevelek, moztuk a házakat, az idén A nyárutó pompás naosüté- három tájékoztató táblát ál­se pihentető. Pulzusfékezö lítottunk fel. Nagy sikernek csend honol a Sárga üdülő- könyvelhetjük el. hogv a telepen. Egy magnó nyeke- Postaigazgatósággal sikerült reg a távolból, kalapácsütés megegyeznünk. így a nyári harkálykoppar.ása szakítja időszakban csomagokat, le­ketté a madárfüttyöt. A tői- veleket. újságokat kézbesí­tés mellett néhány hónappal tettek az üdülőkbe. Nyilvá­ezelőtt még gaztenger, han- nos telefonfülkét kaptunk, gulatot rontó földkupacok sőt jövőre olyan ígéretet, éktelenkedtek. Ma már gva- hogy távhívásokra is alkal­lult simasag és autóút kísé­ri a szemlélődőt. A Sárga nagy ..családiát" a Tömörkény István Üdülő­társulat intéző bizottsága, felügyelő bizottsága, és a társulat elnöke, Molnár Im­re igazgatja. Kíváncsi vol­tam eredményeikre, terveik­massa teszik. Bizonyára ke­veseknek tűnt fel, hogv a idén 28 embert szólítottunk fel. ebből heten nem rendez­ték tartozásukat. — Milyen gondokkal kel­lett az idén megküzdenie a társulatnak? — Esős évszak volt. Na­gyon sok utat tönkretettek a szállításokkal. A napozópart örök téma. Köztudott, hogv a fürdés nem engedélyezett Ennek ellenére szeméttáro­lókat helyeztünk el. és ivó­vizet biztosítottunk a Sárgán Betomhajóig légkábelekbe napozóknak. Nagv gondunk. helyezték az eleKtromos ha- hogv minden tiltó tábla el­lózatot. • lenére kerékpároznak, motv „ ,, ,..,. .... . . roznak az üdülő útjain. Azt - Fellendült az építkezési tudalosítani kellen<?i hogy kedv. Nagyon sok szemre is tilos a kutyasétáltatás a Sár­tetszetős üdülő épült az idén. gán. Néhány elhanyagolt porta re, gondjaikra, amikor meg- azért maradt, és rontja az látogattam az elnököt a tár­sulat üdülőirodájában. — Az 1976-os fejlesztési terv alapján milyen eredmé­nyekről számolhatnak be? — A terv szerint a városi tanács és az ATIVIZIG segít­ségével befejeztük a Kőrös­sy bejárótól a Betonhajóig a vízlevezető árok és az II­júsági Vízitelep melletti ku­bikgódör feltöltését. Két év­vel ezelőtt intéző bizottsá­összképet. Mit tud tenni az üdülőtársulat, hogy az elha­nyagolt portákat felszámol­ja? — Az elmúlt évben 45 em­bert szólítottunk fel. Az idén már csak nyolcat. Ebből hái-man nem tettek eleget felszólításunknak. A társu­latnak lehetősége van arra, hogv az elhanyagolt üdülő­területeket tarlós használat­ra értékesítsük. A befolyt gi határozat született a Sár- összegeket fejlesztésekre tud­ga meglevő útjainak stabi- juk fordítani. Ahol szükst­— Milyen feladatokat kí­ván megoldani a közeljövő­ben az üdülötársulat? — Folyamatosan kell kar­bantartanunk a víz- és út­hálózatot. Bővítenünk kell a közvilágítást, és a töltés melletti út forgalomba állí­tása a legégetőbb felada­tunk. .. Es rozsdásodnak a fa­levelek. Megpihenek egy pil­lanatra a nyárutó pompás napsütésében. Eszembe jut, hogy ezt a ragyogó üdülő­területet miiven széppé, ott­honossá varázsolhatnánk kö­zösen. Bagaméry László bizonvos torzonborz-szőrös hegvi ember, a jeti visszaté­réséről láthatok filmet, csak kissé náthásan mondiák-ír­iák. Persze rögvest kiderült: a híres-nevezetes Csillagok háborúja és A Birodalom visszavág folytatásáról van szó. (Hogv mennyire folva­matos-logikus ez ígv. nem tudom, mindenesetre ez a film a felirat szerint a hato­dik epizód már.) Ám most az igen látványos infantiliz­musDarádé után azt kell hinnem: bizonvos szempont­ból kezdetben nem is téved­tem akkorát. Már ami a szőrösséget illeti. Mert. kérem. itt aztán szőrmókkreatúrákban nincs hiánv. (Igaz. másban sem.) Először is. ielen van a ko­rábbi filmekből már ismert Csubakka. aki saiáfos át­menetet képez a róka. a ma­iom. a farkas és eev ravasz­di képű ősember között, (ö egvébként — velünk van Ennek később még nagv je­lentősége lesz.) Azután van­nak úiabbak is. kiknek dön­tő szerep iut a végső harc­ban: az evők. Róluk annvit. úgv küllemre ők a legart­nvossabbak. főleg a panda­vagv a koalamacikhoz, egvik kolléganőm szerint pedig Misa mackóhoz hasonlíta­nak. s Csubakkánál ióval kellemetesebb artikulációval visonganak-sipítoznak össze­vissza. (Persze, ők is velünk vannak.) Ráadásul teliesen az ősi. primitív, bennszülött életformát és annak végső diadalát képviselik, nyilak­kal. kőhajító gépekkel és ha­sonló eszközökkel a szuper­civilizációt ielentő sötét ha­talommal szemben. (Azok nincsenek velünk.) És máris a túloldalnál vagvunk. Pardon: az Erő Sö­tét Oldalánál, az előírt sci-fi terminus technicus szerint. Na. itt aztán minden van. mi szem-száinak undora. Va­rangyos béke. gvík. orrszar­vú. és més a ió csillagos sci­fi ég tudia. miféle típusú, meglehetősen perverz fantá­ziával kitalált szörnvek. s a Nagv Mese törvénveineit megfelelően, mind magasabb és magasabb eonoszságréei­ókba iutunk: egészen az Uralkodóig, no meg Darth Va­derig. akiről a főhős kedvesen nagv fülű. enyhén kínaias és teliesen sápatag (mellé­kesen 900 éves) haldokló mesterétől megtudja — hogv a saiát ió édesapja. Konflik­tus és léleknemesítő tanulság indul. Akárcsak az űrhajók, a leleményesnél leleménye­sebb iárgánvok. a fénvkard. az energiaoaizs. a Halálcsil­lag és a robot páros, utóbbi úgv is. mint szubrett és buffó. Vannak még vukik és bot­honok (aki tudia ezek Don­tosan mik. adia át), továb­bá egv envhén szólva zava­ros-misztikus. a leggaráz­dábban naiv eszmei körítés a Jóról és a RosszróL Talá­lós kérdés: vaih'. melvik gvőzött? Juszt sem árulom el. Azt viszont megtudtam, pontosan mi a Jedi. Egv bi­zonvos lovag ha úgv tet­szik. maga a felsőbb rendű ember: ez persze maga Luké Skywalker. azaz az Égben Sétáló Luke. a hősök hőse. ki visszatér, ió útra téríti tékozló atviát. maid illendő­en elsiratja a szőrmók sesi­tősereg pedig végül — mi­ként mindenki — boldogan énekel. Ez a Jedi. Csak le­het némi hasonlóság a hegvi ember-ieti szenzációja meg e csillagászati összegekkel készült, csillagászati kassza­sikert hogó és csillagászati mértékben gvermeteg mese között — azt mondiák. Ame­rika gvermeteg (is). Eddig ezt nem naavon hittem el. Ezután viszont... hiszen ha ennvi ötlet, briliáns techni­ka. valóban szellemes lát­vány és filmes fantázia env­nyire a 10—14 év közötti korosztály ízlésével harmo­nizál és ilve'én produkciót eredményez, amiért milliók élnek-halnak . .. Domonkos László lizációjára. Erre 100 ezer fo­rintot áldoz a társulat. A szükséges anyagot a városi tanácstól kaptuk, de nagy segítségünkre van a Szegedi Közlekedési Vállalat, a Vo­lán 10. számú Vállalata és a Mahart tápéi hajójavítója. Jellemző egyébként, hogy az üdülőtársulathoz tartozó üzemek, vállalatok nem se­gítettek Tavaly megkezdtük a Sárga fásítását is. az er­dőfelügyelöség ióvoiából 140 darab platán, tölgy, nyír és ezüstjuhárfát ültettünk. Né­hány évvel ezelőtt beszá­ges volt. a telkek rendezését is végrehajtottuk. Az alap­szabály 35 § (1) bekezdése értelmében minden tag kö­teles díjmentesen az üdülő­társulat rendelkezésére bo­csátani azt a területet, amely a fejlesztés érdekében szük­séges. Ez az intézkedésünk aztán sok intrikat váltott ki. mindenki ragaszkodott a megszerzett földterülethez. A tagdíjfizetési morált jónak mondhatom, annak ellenére, hogv 1983-ban 16 tagot kel­lett bíróság elé citálni. 2—4 éves elmaradás miatt. Az Tanévkezdés az Iskolarádióban Huszonegyedik tanévét kezdi október 1-én az Isko­larádió. amelynek program­jában mind több komplex, az iskolai tananyaghoz köz­vetetten kapcsolódó műsor kap helyet. A rádió új struktúrájában az évadban 22 ezer percnyi lesz az is­kolarádiós anyag: e műso­rok mintegy 80 százaléka először hangzik el. Az ok­tatást, a tananyagot szoro­san követő adások a 3. adón. az úgynevezett ma­gazin- és szervizműsorok a Kossuth és a Petőfi rádió­ban jelentkeznek. Mikro­számítógépek A mikroszámítógépek ál­lamigazgatási hasznosításá­ról kezdődött kétnapos ta­nácskozás szerdán Budapes­ten. a Hilton Szállóban. A konferencián az előadók az államigazgatási adatfeldol­gozás számítógépesítéséről, az e téren alkalmazott leg­újabb módszerekről szá­molnak be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom