Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-14 / 190. szám

101 Kedd, 1984. augusztus 14; Korszerűbb hűtőberendezések Magas fokon gépesített hűtőegységek. A termelé­iizemcsarnok építését fejez- keny gépek, berendezések, fék be a tatai Hűtőtechnika az előnyösen megváltozott Ipari Szövetkezetben. Az új munkakörülmények lehétővé beruházáshoz a Komplex teszik, hogy rövidesen soro­Külkereskedelmi Vállalat is zatban is gyártsák az úgy­hozzájárult, a beruházási nevezett alumíniumlamellás bank pedig exportnövelő léghűtőt a szövetkezet leg­hitelt adott a tatai üzem- úiabb termékét. E berende­nek, miután az a külkeres- zések bordáinak készítésé­kedelmi vállalattal együtt nél az eddigi nehéz hor­ganyzott acélt I vállalta, hogy rövid időn belül számottevő mértékben mai váltják fel. Az fokozza az ipari hűtőberen- alumíniumlamellás dezések exportját. alumínium­ilyen ipari léghűtők súlya a régebbiek­A több mint 40 millió nél 30 százalékkal kisebb, forintos költséggel létreho- teljesítménye pedig jóval zott új üzemcsarnokban a szövetkezet műszaki gárdá­nagyobb. Az új termékre a Szovjetunióból jelentkezett ja által kifejlesztett gyártó- az első vevő: idei szállítás­gépsort szerelték fel. E ra 1500 ilyen hútőberende­korszerű, kevés munkáske- zést rendelt a tatai üzemtől, 1985-ben pedig már ' 4Ö0 millió forint értékű hűtő­zet igénylő gyártóvonalról már becsomagolva kerülnek le a kész, komplett ipari egységet vásárolnak. Ifjúság! fogadó Sikerrel fejezte be kísér­leti idényét Pécsett az or­szág első diákszállodája. A hétfőn bezárt szálláshelynek a Zipernovszky Károly Gép­ipari Szakközépiskola Kal­már József kollégiuma adott otthont. Az új típusú ifjúsági fogadó nyári mű­ködésének négy hete alatt háromszáznál több hazai és külföldi diákturistának nyújtott olcsó szállást. Het­ven százalékot meghaladó telítettségével igen jól ki­használt szálláshelynek bi­zonyult. Számos egyetemista is megfordult a nyári szálló­ban, s minden öt vendégből kettő külföldi volt. A bevé­tel nyereség nélkül fedezte a ráfordításokat, s ezzel a pénzügyi célt is sikerült elérni. Szegedi virágcsokrok (7.) Külkereskedő rendőrautóval Péter László bocsátotta gyűrűzését" oly nehezen rendelkezésemre az öt éve akartuk hinni), s régi jó lapunkban megjelent cikké- piacok vesztek el, és 1973­re írt olvasói levelet. Írója, ban elad(hat)atlan rózsatö­az azóta elhunyt dr. Jezer- vek hervasztották a termelói niczky Ákos —, 1934-től a kedvet... Szőregi Facsemetekertészek Azóta azonban ismét fel­Szövetkezetének jogi ta- éledt a külpiac, a termelői nácsadója —, így emlékezik: akarás, s az idők folyamán „a harmincas évek elején, egyre inkább kiszélesítették mig Szegednek repülőjárata az eladható termeivények volt, az este szedett virágo- skáláját — virágoktól a kat másnap délután a pári- díszcserjékig, vadon termő zsi Halles-ban már árulták, növények szaporítóhagymái­és a szállítmány soha nem tói a mákgubóig. No, nem volt elég. Ez a szállítási és a letört-lefejezett-kibelezett egyéb nehézségek — hábo- tokot, hanem a vázába ál­rú ... — miatt befagyott^, líthafc) hosszú ízárú ép gu­Máig sem született újjá'Pe- bót veszik — s viszik, dig ezzel rríind a termelő, Svájcba, mind devizaállományunk jól Ha a szőregiek termelte járt volna..." ' rózsatövek, virágok, dísz­A szegedi rózsák század- cserjék határontúli útjait elöi exportjáról már tu- követnénk, északi szomszé­dunk, a későbbi évek nagy dunkon kívül fölkereshet­vágórózsa-termelőinek más nénk Svédországot. Francia­külföldi szállításairól a fenti országot. Olaszországot, paks( Atomerőmű parkosítá­sorokon kívül nem találunk Ausztriát vagy az NSZK-t. említést. A két világháború Igaz. ide nehéz biztonságot között a ma szárazvirágként nyújtó módon „betörni", reneszánszát élő statice ju- — Sokallják az árát! — tott még vidékünkről hatá- mondja Tabajdy Judit, a rainkon túlra: Amerikában Generalimpex mérnök üz­dolgozták fel a gyógyszer- letkötője. a szőregi áruk hi­gyártásban. A felszabadulás vatásos patrónusa. — Arról utáni években a több-keve- szó sincs, hogy a minőség sebb sikerrel exportált sze- ellen volna kifogás, sőt. azt tétikai élménytől boldogab­gedi gyümölcsfacsemeték sem titkolják, hogy ezek az bak A termelőszövetkezet kistermelését .megszüntet- án* jobbak, mini¡ néhány . csődbe va_ mas szállító arui, de mind­ez nem elég ahhoz, hogy Kvona az egyéb tartozásait árban meg tudjunk egyezni, sem fedezte, s mert jog­idé ezért, máshová más utódja sincs, a virágosok­okok miatt nem sikerül pi- nak nincs kitől kérniük a acra kerülni. két -s m ^„¡^ Ennek - Dániában Például azért eüenére az évi tervét _ s , „ , nem tudunk rózsatoveket az első vagottvirag-export- szállítani — mondja Főző a kival° címhez szükséges szállítmány a (10-as évek Józsefné —, mert az ottani mutatókat — teljesítette. Iwl-Tif*u"2*, Hung?™~ szakemberek arról kérnek Kiváló nem lett - elvégre flor külkereskedelmi valla- növényegészségügyi igazo- hogy nézne ki az k,_ lat jóvoltabo Hódmezové- iást, hogy Magvarországon nt ? " az f , sárhelyrol, a kerteszeti vál- nincs pajzstetű. Hiába fer- tuntete3' amely m°Sott el­látóitól indult útnak. Szeg- tőzésmentes a felkínált áru! k°ra „bukás" .áll?... Pedig, fú- es rózsacsokrok utaztak s ha mar egy üzlet meg_ ha meggondolom, olyan ez, 8 Nemtoainnha n „ köttetett- az árut berakod- mintha valaki az . Ne™ gy azonban az ad- tak a kamionba, s elhagyta vilvln dig onalló áruként plha- -u.-_i.ii mezönveben . dIUKent >,eina- az orszaghatart, akkor sem nyagolt rozsato. Ahogy a biztos, hogy nyugodtan al- hatizsakkal ugrana át Maros öntéstalaja gyorsan hatnak a kereskedők. Nincs kettőnegyvenet! nyomozhassa!) hol találni meg a Budapesten lakó, ví­kendező külkereskedőt. Vc­gül is sikerült megtudni. Ta­bajdy Judit Várpalotára utazott, ám a címe homály­ban maradt. Mit lehet ilyen­kor tenni — számítani a rend segítőkész őreire. A te­lefoncirkusz vége az lett, hogy a szülői házat látoga­tó hölgyet URH-s rendőr­autó vitte az elképedt utca­beliek szemeláttára — te­lefonálni. Várpalotáról Sze­gedre beszélni — mert Tri- ,, esztben elakadt egy kami­on... No persze, az sem a biz­tonságérzet netovábbja, ha a külkereskedő arról értesíti a hazai céget, hogy a kül­honi vevő éppen nem áll fi­zetőképessége csúcsán. Sőt! Ráadásul az ilyesmiért mór külföldre sem kell menni. A sát végző téesz két és fél­milliós értékű díszcserját, virágot vásárolt - a szőregi áfésztől. Meg is kapta, ki is ültette — örül aki látja, milyen szép. A szőregiek azonban nem lettek az esz­Magunkért vállaljuk O sszehívia a faluból elszármazott szont messzemenően elismerik, még akkor diplomásokat az egyik község. Azon is. ha a gyár dolgozói nem tesznek az ex­a napon, amikor a kis település fel- port vonatkozásában úiabb — s nyilván szabadulásának 40. évfordulóját ünneplik, irreális — xelaiánlást. végigjárták a vendégekkel az utcákat. Bár nem úi vonás, mégis úi helyzetei megnézik, összegezik, mennyit fejlődtek teremt a munkaverseny számára az a az elmúlt négv évtized alatt, maid leül- ténv. hogv a gazdaságirányítás további nek. és megbeszélik, hol. miiven úi léte- korszerűsítésenek küszöbén bontakozik ki. sítménveket kellene építeni az elkövetke- Akkor, amikor — várhatóan — több pénz ző évtizedekben a helység arányos feilő- marad a vállalatoknál. Ha pedig több ma­dése érdekében. Vagyis elkészítik szülő- rad. akkor érzékelhetőbbé válik, hogy mi­helvük távlati fejlesztési koncepcióját. Íven anvagi előnyökkel — ne féljünk ki­amelvnek realizálásában minden bizony- mondani — haszonnal iár e mozgalom si­nval részt vesznek a Pestre és más váró- kere. Valószínűleg ennek a fejleménynek sokba elszármazott földiek is ... is része van abban, hogv a gazdasági ve­Ilven. vagv ehhez hasonló hireket olva- zetők mind iobban megbecsülik és maga­sunk szinte mindennap a kongresszusi és sabbra értékelik a dolgozók kezdeménye­felszabadulási munkaversenv iegvében fo- zéseit. s a többségük ma már bőkezűbben gant község- és városgazdagító vállalások- jutalmaz, mint azelőtt. A MÁV vezetői ban. Van. ahol úi éttermet avatnak a ju- Például 30 ezer forintot ígérnek a legie­bileumi ünnepen, van. ahol öregek nap- lesebb csoport tagiainak — harmincezer közi otthonát, vagv emlékparkot, esetleg forintos személyenkénti munkaverseny-ju­úi telefonközpontot — áttekinthetetlenül talmakról korábban nem hallottunk, változatos kép tárul elénk. De a cél. a További úi vonás: a vállalások ma már mozgatórugó mindenütt azonos: a saját egyértelműen azt tükrözik, hogv gazdasá­faluiukért. kerületükért, városukért. a gi fejlődésünk az intenzív szakaszhoz ér­iobb. a kulturáltabb életkörülményekért kezett. Ennélfogva nem a mennyiségi születik meg minden felaiánlás. felajánlások dominálnak. Előtérbe került A legfontosabb persze mégiscsak az a magvar és külföldi vásárló számára oly anvagi termelés szféráia. hiszen enélkül fontos minőség, a versenyképesség, az elképzelhetetlen az élet folyamatossága és anvag- és energiatakarékosság stb. Van megújulása. Nem lehet tehát véletlennek olvan üzemünk is. a több telephelyű Autó­tekinteni. hogv ezúttal is az ipari, mező- villamossági Felszerelések Gyára, amely gazdasási üzemek, kutatóintézetek stb.. a azt vállalta, hogv 1.2 százalékos, azaz 10 munkahelyek mozdultak meg először, a millió forintos többletnyereséget ér el e mozgalom onnan terjedt a községekre to- mozgalom keretében. Ilyesmire sem igen vább. akadt még példa. A tv-híradó még június 29-én adott hírt Bár — ez is úidonság — senki sem ké­a veszprémi szénbányák, a Medicor Mű- S2ített a vállalásokról országos összesítési, vek. a nagvrédei szőlőskert dolgozóinak ezért senki sem tudia megmondani, hogy vállalásáról. TJgv véliük. a vállalati köz- összességükben mennyivel gyarapítják pontok, telephelyek címe — a veszprémi m^id az ország nemzeti jövedelmét, de szénbányák a Dunántúl közepén találha- nyilvánvaló, hogv milliárd forintokról van tó. Nagvréde Heves megyében, a Medicor szó Mint ah0gv az is egyértelmű, hogy a pedig gyáregységeivel Budapesten és az váltólati tervekhez, erőfeszítésekhez kötő­ország több megyéiében is illetékes — dd vállalások — a jobb minőség elérése, a meggyőzően dokumentálta, hogv ezt a versenyképesebb áru előállítása stb. — nagy mozgalmat nem ..fent" szervezték, egybevágnak a népgazdasági tervekben hanem — az ország több pontián egyszer- megfogalmazott célokkal. Ez a magvaráza­re — alulról kezdeményezték. 1a annak. hogy a SZOT és a KISZ KB Már ebben a tényben is kifejeződik a még a nvár derekán, a párt Központi Bi­mai. megúiuló szocialista munkaverseny zottsága pedig augusztus 10-én meleg eevik legszembetűnőbb von-sa: a Minisz- hangon üdvözölte a mozgalom résztvevő­tertanács és a SZOT múlt évi ajánlása- it arra buzdítva a kommunistákat, a szak­hoz híven — vállalati kategória, az üzem. szervezeti és KlSZ-fórumokat, hogy tá­tsz. kutatóintézet stb. — a munkahely mogassák őket. vállaljanak élen járó sze­konkrét gazdasági feladataihoz kötődik reDet a végrehajtásban is. minden felajánlás, s többnyire a második félév tennivalóira alapoznak, amely min- A meleg hangú üdvözletben az Is ber­denütt ismert. A kezdeményezők csak ak- ne reilik. hogy még a megújhodó kor fordulnak versenyfelhívással a többé- munkaverseny sem akar minden­kevésbé azonos profilú gazdasági egységek ben. mindenáron és Öncélúan úi lenni, dolgozóihoz, ha ők is hasonló teendőkkel Nyíltan és bevallottan vállalia. hogy egy vannak elfoglalva, ha közös nevezőre ala- úiabb. tisztább munkamorál, a szocialista kíthatók. ténylegesen összemérhetők a vál- munkaerkölcs hordazóia. elteriesztőie. lalások. Egyébként nem iellemzök az ilyen amelyben az anyagi ösztönzés mellett to­kihívások. Már azért sem. mert van olyan vábbra is fontos, kiemelkedő szerepe lesz gvár is. amely még a kongresszusi, fel- az erkölcsi elismerésnek is. szabadulási munkaversenv előtt olyan fe- Ennek az igénynek adott hangot a oárt szes tervet dolgozott ki magának, amelyet Központi Bizottsága, amikor elhatározta, szinte lehetetlen túlteljesíteni. A minap hogv a kongresszusi és felszabadulási tudtuk meg például a tv-híradóból. hogy munkaversenvben kiemelkedő eredményt van olvan gyárunk is. amely termékeinek elérő 25 vállalátnak, szövetkezetnek és 90 százalékát exportálja. Amint a válla- intézménynek kongresszusi zászlót. 80 szo­lat vezetőie elmondotta, a mai gazdasá- cialista brigádnak pedig kongresszusi ok­éi szalbálvozók nem méltányoliák azt az levelet adományoz. A kongresszusi zászlók óriási erőfeszítést, amelv e szám mögött és oklevelek átadására az 1986. május 1-i reilik. A vezérigazgató szavaihoz hozzáte- ünnepségek alkalmából kerül sor. hetiük: a munkaversenv értékelésénél vi- Magyar László ték, a rózsatermesztés visz­szaesett, de legalábbis lehe­tetlenné váltak a körülmé­nyek arra, hogy akár egyet­len szálat is külföldre küld­jenek rózsakertészeink. Főző Józsefné, a MO­NIMPEX üzletkötője szerint atléták síbakancsban. Üj automatika A Villamos Automatika melékenységgel. A hazánk­Fővállalkozó és Gyártó Vál- ban eddig gyártott automa­lalat szakemberei olyan tikák legfejlettebb két vagy berben mutatják be a VI­mikroszámítógépes vezér- három tengely összehangolt LATI vezérlésével felszerelt lést fejlesztettek ki, amely- vezérléséről gondoskodnak, lyel a legújabb, többtenge- s ezekkel nem lehet bonyo­dapesti Műszaki Egyetemen! A szakembereknek decem­SZIM szerszámgépeket Esz­tergomban. A vezérlések, il­lyes szerszámgépeken bo- lult munkadarabokat kész,re letve az új típusú szerszám­gépek sorozatgyártását jövő­re kezdik meg. A VILATI szakemberei a nevelte az erőteljes hajtást teljes garancia' arra. hogv a 0 gyümölcsfacsemetéket, fizetést iea70ió csekk s nem úgy nem kevésbé eredmé- igazoio csexK, s nem nyes lett a rózsatő termesz- "egveb jelzés" érkezik visz­tése. Ha nem kell a rózsa, sza posta — vagy kamion — jó még a töve! Az első sze- fordultával. Egyik alkalom­aZJ°' mai a hét végén érkezett a el­Igriczi Zsigmond ayolult mozgáskombinációk formálni, irányíthatók. Az új automa- Mivel az új vezérléssel a tikával ezeknek a szerszám- szerszámgépek igen összo­gépeknek akár öt tengelyre telt mozgáskombinációk gyártás előkészítése mellett is — mint például a szánok, végrehajtására alkalmasak, már is hozzáláttak egy a körasztalok, vagy a maró- a munkájukat irányító prog- újabb fejlesztő fej — egyidejűleg és egy- ramok elkészítése sem egy­mással összehangoltan moz- szerű feladat. A programo- ennek eredményeként az uj gatható. Így ezeken a gépe- zó a számítógép segítsége más műszaki újdonság al­ken a legkülönfélébb geo- nélkül elveszne a részletek kalmazásával metriai alakzatokra formál- kidolgozásában, hatók a munkadarabok, igen VILATI-ban nagy pontossággal és ter­munkához: még számos olyan nertd­Ezért a szereket kívánnak létrehoz­kifejlesztet- ni. amelyeknek nem hogy "adta telex Nagv Gy• Lászl° az bizonylatszám. es évek végétől az gedi Haladás Tsz Ausztriába, az NSZK-ba és nőknek, leállítottak egy ró­Hollandiába szállították zsatőszállítmányt Trieszt­árujukat. A ..nagy ugrást" a né!. Hiányzik ez és ez később megalakult Szőregi ¡„azolá„ Virág-dísznövény Afész je- g s es lentette, amely a Hungaro- Ha aznap nincs egy szuper­flortól támogatva, a saját jóindulatú postáskisasz­tagjaié mellett az akkori szony ..!? De volt. Egyetértés Tsz rózsatöveit is Négy teljes órán keresztül exportálta. És — mert a fák .„ . . .. ... sem nőnek az égig - jött f°nr>tartotta a telefon-ossze­a Nyugatot megrázkódtató köttetést, hogy. a szövetkezet olajválság (melynek „be? vezetője megkereshesse (ki­Gázprogram a szövetkezetben Évente több mint kétezer és feldolgozóüzemekbe: 30 tonna fűtőolajat takarítanak millió forintos beruházással meg a nádudvari Vörös megépítettek egy nyolc ki­Csillag Termelőszövetkezet- lométer hosszú gázvezetéket, ben a földgázprogram most átadták a nyomásszabályo­befejeződött első szakaszá- zókat, beszerelték a techno­nak eredményeképpen. lógiai berendezéseket. Olaj A szövetkezet — az Ál- helyett már gázzal fűtik a lami Feilesztesi Bankkal kö- , .. ., . tött szerződés alapján - legnagyobb állattenyésztő 1982-ben kezdte meg a föld- telepeket, szárítják a ter­gáz bevezetését a termelő- ményt. ték a vezérlés programozó működtetéséhez, de még állomását is. Ennek memó- üzemelés közbeni felügyele­riáiába betárolható minden téhez sem szükséges az em­egyes geometriai felület ki- ber jelenléte. A gépek ki­alakításának leírása, ami szolgálásáröl robotok gon­szinte milliméterről milli- doskodnak majd. érzékelők méterre határozza meg gép teendőit. Ezekből úgynevezett segítő progra- vagy a mokból állítható össze a szierinti munka egészének menete. A segítő programokat a Buda­pesti Műszaki Egyetem zik. a kísérik figyelemmel a gép az működését, a munkadarab, technológia előírás alakulását, s ha szükséges, a számítógép a folyamatokba is beavatko­munkatársai dolgozták, letve dolgozzák ki. il- A VILATI. a SZIM és a Budapesti Műszaki Egyetem A VILATI új automatika'- mellett ebben n programban val a tervek szerint a jövő- a miskolci Nehézipari Mű­ben a Szerszámgépipari Mű- szaki Egyetem, valamint az vek termékeit egészítik ki. MTA Számítástechnikai ón Az első ilyen közösen kiala- Automatizálási Kutatóinté­kított berendezésük már zetének munkatársai is üzemel kísérletképpen a Bu- részt vesznek. . (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom