Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-11 / 188. szám

DM Szombat, 1984. augusztus 11. 3 Találkozások Az ácsmester Épül a Szegedi Nemzeti Színház, — lassan epül. De erről most ne is beszéljünk. Más kérdés, nem tartozik ide. Hol faragnak az ácsok? — Mese az egész, — mondta egy falusi ezermester. Aligha volt igaza. Bár egy társaságban arról beszélgettünk, hogy az ácsmesterség önálló szakmai vonal-e. vagy pedig „oldalágazata" az építőipar, illetve a faipar valamelyik munkafolyamatának. Tamas barátom azt mondta, hogy a bognár és az ács szakma valamikor egy volt, később vált ketté. Neki sem volt igaza. Az ácsmesterek — lehet, hogy sok volt közöttük az ezermester — mindig is büszkék voltak tudományukra. A színházi építkezésnél bámészkodtam, s csoda tudja miért, de megragadta a figyelmemet az ácsok munkája. Rafinált idomokat fúrészelgettek ki a deszkákból. Veszelovszki Sándor ácsmester, aki egy kiváló brigád vezetője, szívesen beszélgetett ve. lem. Kockás anyagbői varrták a sapkájat, Kinézetre is kemény fickó. A derekán ott az ácsok elmaradhatatlan „jelvénye"- bőrből készült öv, azon egy szögtáska, mellette a collstock, a szekerce és a lapos vonalú ceruza. Olyanok ezek, mint a katonatisztek fölszerelései. Kérdem Sándortól, hogy lett belőle ácsmester. Válasza visszapergetett egy igen változatos történelmi időszakot. Elmondta, hogy a Maros melletti falucskában, Püspökielén (Maroslele) született. Szülei az ottani uraság birtokán keresték kenyerüket, de a fölszabadulás után saját földhöz jutottak. Az ifjú Sándor is segített a családnak. S hogyan kezdődött a változás? # — Nehéz volt az új élet is. Semmink sem volt a kiosztott földhöz, de máris jött a téesz szervezes. Ment mindenki amerre látott Tizenhat éves voltam; irány Budapest. Az ipar „hívta a vidéki fiatalokat". Mentem. Szállodát adtak, igaz, hogy vaságyakat tettek egymás tetejére. Ez nem is érdekes, de az igen. hogy ácsok mellé kerültem, s kezdett érdekelni a mesterség. A huszonegyes építőiparinál dolgoztam. Később javult a helyzet, a szállásunk is kellemesebb lett. Közben behívtak katonának, a határőrségnél téliesítettem szolgálatot. Az jó volt A budapesti, kezdeti munkáiról faggattam. Igen érdekes „címeket" ienvozhettem föl. Első és talán legérdekesebb munkája éppen az ország háza volt. „Állványoztuk a Parlamentet. Az nagyon tetszett. Valószínű a mesterseg is akkor ragadott meg." — Mi lehetett szép az Országház állványozásánál? — Mar önmaga az épület is érdekes volt. Ott még a hajdani árbocállványt csináltuk. Kapcsolt rendszerűt, vagyis ácskapcsokkal „ragasztottuk" össze az állványzatot. — Milyen munkáira emlékszik vissza? — Építettük a Ganz Villamossági Vállalat székhazát és üzemcsarnokát. Ott inkább a nehéz állványzatokat szereltük ... A hajdani pályakezdés és a fővárosi évek után végül a szülőföld következett. Megismerkedett egy szegedi kislánnyal és haza hozta a szive, a lelke, vagy a leány? — Ez mikor volt, s hogyan történt? — Huszonkét évvel ezelőtt. A DELÉP-nél találtam munkát, de nehezen fogadtak be a „bandába". Előbb egy átképzős csoporthoz tettek. A fiúk fölszabadultak és engem megválasztottak vezetőjüknek. — A választói hol vannak? — Egy sincs már mellettem. Lehet, hogy a szakmától is messze járnak. — Meséljen valamit az ácsmesterségről. — Mit? — Milyen szerszámokkal dolgoznak? — Látta a bőrövet, a szögtartóvaL Ezen kívül a rámás fűrész, v. Megértéssel, következetességgel Nyugdíjba készül egy szocialista „házigazda" „Semmit sem ért az ember. De egyet s mást érez. A történeteket, ha megértjük, mindig rosszul mesélik el." Ügy hiszem motlo lehet e néhány sor Bertolt Brecht egyik drámájából idézett mondat mindahhoz, amit Kószó Józsefnek, a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat igazgatójának nyugdíjba vonulásáról szeretnék ezen íras terjedelmi határain belül papírra vetni. Ismerem életútját. Megértem döntését, most, amikor elérkezett életének 60. évéhez, s 46 munkás esztendőt tudhat maga mögött. Megértem öt, hogy kérte nyugdíjaztatását, s remélem, nem rosszul mondom el ez alkalommal egy munkásból lett igazgqtó történetét. a gyaluk teljes „klaviatúrája", a szekerce, vésők, tisztítóvasak, a vasból készült derékszög, az ácsceruza, a feszítők, s természetesen a modern és korszerű fölszerelések, gépek és berendezések kellenek a mindennapi ácsmunkákhoz. — A mai kezdők, a leendő Veszelovszki»Sándorok, a tizenhat évee fiúk milyenek? Lesz-e belőlük olyan ácsmester, mint önből, vagy a hajdani kiváló elődökből? — Az én brigádom átlagos életkora huszonhat év. Tehát mind fiatal. Persze ezek a gyerekek mások, mint mi voltunk ezelőtt harminc évvel. — Miért mások? — Érzékenyebbek. Szépen kell velük beszélni. Külön és külön. Mindegyik más valamiképpen, s ha az ember megtalálja a kulcsot, nagyon hálásak. A fiatal utánpótlás ragyogó „anyag". Viszont kérdés, hogy lesz-e sikerélményük. Veszelovszki ugyanis előzően fölsorolt néhány szegedi építkezést, ahol közreműködött kollégáival együtt, s ácsszekercéjének nyoma megmaradt. Első volt „önmaga" a szegedi házgyár, majd a gumigyár, a tarjáni víztorony. (Csúszózták a harmincegyesek, de a belső ácsmunkát már Veszelovszkiék készítették.) Következett az újszegedi víztorony, amely elcsúszott, de nem az ácsok hibája miatt. Az MTA biológia, a kábelgyári csarnokok, az áruház, a levéltár, s most a színház. de közben a zsinagógát is „ácsolgatják." — Van különbség az épületek ácsmunkáiban? — Nagyon is sok. Egyszer ferde és nulláról induló ácsolatot készítünk, íves, szakaszos és lépcsős munka következik, ami igen komoly fölkészültséget igényel. — ítf. a színháznál most éppen mit csinálnak? — Az utolsó és*a legnagyobb méretű ácsmunka kezdődik, a tetőszerkezet héjvonalát csináljuk: ez is íves szarufák kirajzolását jelenti, nem könnyű föladat. — Megfizetik a mesterségét? — Nem panaszkodom, ha túlmunka is adódik, tízezer fölött viszek haza. A hétvégi mellékest nem firtattuk. Magánügy. Fölemlegettem az ismert mondókát: „Egy ács nem ács, két ács fél ács, három ács egy egész ács." — Mese az egész. Szép és nehéz munka, de egymagamban is elvégzek ácsmunkát. Írhatna inkább a kollégáimról. Kiváló társaim vannak, nélkülük nehezen menne a dolog. — önre voltam kíváncsi. Bevallom „nehéz ember". — A munkatársaim közül legalább említse meg Mihály Józsefet. Elek Józsefet, Kucsora Lászlót, Bódi Jánost és Zádori Istvánt. — S ha megemlítem őket? — Annak örülnék a legjobban. „Egy ács nem ács...", — mosolyog. Valami igazság van az ácsokat jellemző rigmusban. s talán abban is, hogy merre faragnak az ácsok, s szeretik-e a lányokat, akik forgácsért kopogtatnak náluk Minden esetre szép és férfias szakma az övéké. GAZDAGH ISTVÁN E

mlékezünk. visszapergetjük életének naptárát, négy és fél évtizeddel, arra az időszakra, amikor ifjú munkásként ismerkedtünk a „házirendekkel" a lakóházakban és a tanítómesterek műhelyeiben. Már akkor néha saját bőrünkön tapasztalhattuk: ahány ház, annyi szokás. Morzsolgatjuk a szavakat és eszünkbe jut, hogyan is válogatták meg lakóikat újsághirdetés révén a házigazdák: „Csendes, rendszerető családnak, lakás kiadó . .." Nem írták, de ebben a szövegben közölték a jövendő lakóval, hogy a nemtörődöm, a rendetlen, a házirendet nem szívelők, kiméljék őket. Megkövetelték a pontos lakbérfizetést, a rend betartását. A nagyobb házak gazdái házmestereik révén. Akkor még irigyelt állás, rang volt Szegeden is házmesternek lenni. Annak idején a szó szoros értelmében ez a megtisztelő cím nemcsak kaució fizetést, hanem követelményt is támasztott: legyen a ház mestere, ne csak felügyelője. Csongrád megye egyik szocialista „házigazdájaként" érkezett el Kószó József a nvugdíiasévek küszöbéhez, és nem is akármilyen úton. — Most, amikor számot vetek az aktív, dolgos esztendők végén, egyeztetem élettapasztalatom ifjúkori reményeimmel, eszembe jutnak a 40-es évek elején dúdolt, biztató dal szövegének sorai: „A munkásoké a jövő ..." Hányszor visszhangozták a szegedi utcák, a lakóházak enekünk közvetlenül a felszabadulás után, amikor én már első vezetői beosztásban a szakmunkástanulók kollégiumának igazgatói tisztét töltöttem be. Ezt követte az élet iskolájában mind az, amit a honvédségnél tanultam. Itt politikai munkára képeztek, s erősítették bennem az ifjúmunkásokat magával ragadó, a jövőbe vetett reménységet. Nehéz időszak, 1956 ősze után osztottak rám ismét a civil életben vezetői szerepet. Ekkor jóval több vezetői tapasztalattal, mégis szorongva léptem át az új munkahelyem, a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat kapujának küszöbét. Itt konkrét intézkedésekkel, döntésekkel, nem is akármilyen körülmények között kellett erősítenem az emberekben a munkás jövőbe vetett hitet. Ugyanis, az IKV-ra nemcsak a házak kezelése, hanem a lakók közös és egyéni problémáinak megoldása is bízatott. Az új vezetőben a lakók nem a házigazdát. hanem a szolgáltatásra kötelezett embert látták. Olyanokat, akik nem kérhettek, követelhettek, csak adhattak. M

últak az esztendők, s bizony más értelmet kapott a házmesterek szerepe, s lassan lefokozódott rangjuk a házon belül. Mi sem, ők sem adhattak többet, mint a tulajdonos, vagyis a szocialista állam. s szervei részünkre, fenntartásra, felújításra, korszerűsítésre, évről évre jóváhagytak. S hogy mennyit? Sorolhatnám az adatokat, Szegeden a 22 ezer IKV-kezelésben levő lakás közül a régiek többsége évekig csak használódott. Az utóbbi időben jutott valamivel több felújításukra S ez a valamivel több ma már évente megközelíti a 400 lakás korszerűsítését, 230—240 millió forintból. Ha ebben az ütemben valósítják Szegeden az állami lakóházak korszerűsítését, akkor Kószó József utódai, majd 1995ben mondhatják el. hogy befejezték azt a munkát, amelyet egykor ő irányított. A régi lakóházak felújítását már akkor, vagy már hamarabb, újra kezdhetik. Igen, kezdhetnek mindent elölről, mert az idő, a lakáshasználat újratermeli a problémákat. Ma ugyan ki tudná megmondani, hogy a gazda, majd a 90es évek elején mennyit költhet, többet vagy kevesebbet karbantartásra, felújításra, a lakók igényeinek kielégítésére. S amjt majd költhet, valóban milyen arányban kell fordítani a régi és az úgynevezett házgyári lakóházak korszerűsítésére. Akkor is szükség lesz erőfeszítésre. Erőfeszítésre? v Néhány napia Somogy megyében jártam, s mint szegedinek, megmutattak egy fotóalbumot: Németh Gyulának, a Kaposvári IKV nyugdíjas igazgatójának ..emlékkönyvét". Egy évekkel ezelőtti, a szegediekkel történt tapasztalatcsere alkalmával készült fotósorozat mottójaként ezt írták az album első lapjára: „Vezetőnek lenni nem gyerekjáték. Nagyon sok esetben izzad a halánték ..."" Kószó József sok évvel ezelőtt az asztalosinasok erejét próbára tevő gyalupad mellett tapasztalta, hogy bizony, aki dolgozik, annak gyakran gyöngyözik a homloka, halántéka. — Az IKV igazgatói asztal mellett is? E. SZABÓ ISTVÁN: SAUL — Másként verítékezik az ember a munaapad, massent az íróasztal meilett, amint masók a munkatársaK., a lakasberlor. panaszai, megoidasra varó problémai. Az előbbiek, vagyis a munkatársak eseten gyakran elég volt a megnyugtató, a jó szo, vagy az, ha megmutattam néhány szakmai fogast, átadtam tapasztalatom. Az utóbbiak, mármint a lakásbérlők gondjainak megoldásához mindig sok-sok pénzre van szükség. S természetesen türelemre es következetességre is. Igaz, itt sem hagyható el az érvelés, a megnyugtató jo szó, de hát nem mindig fogadják el. Például hiába érveltünk a lakbéremelés után. hogy ebből a nagyobb ősszegből nem gazdálkodhat szabad kézzel az IKV. Szóval, nem költhettünk többet a nagyobb lakbérből. Hitték is, nem is. Kell a türelem, a következetesség, azért, mert ahány ház, annyi szokás manapság is. Bizony a többlakásos IKV-házban többfélék a szokások. — Csak szolgáltatást, javítást, felújítást kérnek a gazdától a lakók? — Az utóbbi időben már kéri :c — az állami rendelkezések értelmében — mind többen a gazda jogát is. No, nem szocialista megőrzésre a házakat, hanem megvételre. Mi tagadás, egyik-másik ajánlat hallatan bizony izzadt az, igazgató halántéka. Ugyanis, én nem ilyennek álmodtam az ingatlantulajdonkezeles útját, jövőjét. Néha bizony határozottan kell kimondanom: a teljesen felújított állami ház egyetlen lakónak sem eladó. U

' gy tűnik, lehet bármilyen határozott és következetes is, dónteseiben az IKV iga/.gatoja, attól nem lesz szárnyaszegettebb a hiedelemkeltés. Sot, ha nemet kell mondani, ennek nyomán vannak, akik szárnyra röppentenek velemenyeket."mendemondákat. Igen.' mért többfélék az emberek. VaribkK rendszeretők, segitőkeszek. nagyhangúak. iszákosak, agresszívek es feledéke'nyek is. Akadnak, akik durván megsertik a szocialista együttélés szabályait, zavarják, zaklatják szomszédaikat. Ilyen vagy olyan ürüggyel provokálnák, sőt, verekszenek is. A tömbházfelüg.velők hálózata láthatóan keveset tehet, amint néha tehetetlen maga az IKV is. Valamikor egy-egy lakóház gazdája felmondott a renitenskedóknek, nem hitelezett a lakberrel elmaradó lakónak. Ma az IKV-nak évekig kell pereskednie azokkal, akik elfelejtik kifizetni a lakbért. Lám, nemcsak a lakó lehet panaszos, hanem a házigazda is? Bizony, megizzad a halánték, mire a jog labirintusában döntés születik. Igen születik döntés, de ez nem jelenti azt, hogy nyomában érdemi intézkedés is. Nos, az ilyen történetek, ha megértik is az emberek, még a törvénytisztelők is gyakran rosszul mesélik el. Igen, s aztán a mesék nyomán szárnyra kelnek hiedelmek, éppen úgy, mint amikor hiába a megértő, a jó szó. a munkásproblémák iránti együttérzés, segítő készség, ha nincs miből teljesíteni a lakók kérését. — A kesernyés szavak, a keserű szájízzel távozó igazgató szavai? — Nem sima az ingatlankezelés útja, de e munkában töltött közel három évtized sem tett ingataggá. Mindig volt örömöm, sikerélményem e munkaban. Bizony mondom, nem kis öröm, hogy kibírtam talpon, s koromhoz mérten egészséggel lépek at a nvuadliasélet küszöbén. — Ha néhány mondattal kellene átadni a pályázattal helyére kerülő vezetőnek a stafétabotot, mit mondana? — Kívánom, érjen el az általunk épített alapokról indulva, az eddigieknél szebb eredményeket. s jusson el egészsége sen nehéz feladatának ellátása őzben ő is a nvuadí iasesztendők küszöbére — Milyen úton érhet el oda? — Csak a megértéssel, a következetességgel kikövezett, egyenes úton... _ NAGY PÁL !