Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-07 / 158. szám

J 10 Szombat, 1984. július 7: Titokzatos járvány Wimbledonban Darázs negyedikként ért célba Birkás — SZEOL AK A SZEOL AK NB l-es labdarúgó-csapata, mint már korábban jeleztük, egy­két új játékos igazolásával akar erősíteni. A szakosz­tály vezetése tegnap dél­után örömmel újságolta, hogy egyik próbálkozása sikerrel járt, a Vasas SC ki­adta Birkás Pétert, akivel egyéves szerződést kötött a klub. így a fiatal csatár is tagja lesz az NDK-beli tú­rára vasárnap utazó együt­tesnek. Fokozódnak az izgalmak a wimbledoni teniszbajnoksá­gon: a nőknél kialakult a döntö. s lejátszották a férfi­náros egvik elődöntóiét is. A csütörtöki mérkőzések vissz­hangiáról. a női döntő esé­lyeiről és egv titokzatos be­tegségről írnak a hírügynök­ségek. * A vártnál nehezebben gvőzött Navratilova a Jor­dán elleni elődöntőben, mégis bizakodó: — Űgv érzem, mérkőzésről mérkőzésre javultam — mondta a világ első számú női teniszezője. — Remekül adogattam, és javultak a fonák visszaütéseim is. Jordán sincs elkeseredve: — Nem vallottam szé­gvent. hiszen Martina játsz­mánként csak egv-egv ado­gatásomat tudta elnverni — nvilatkozta. — Félelmetes e'üenfél. csak egv lebeg a szeme előtt: gvőzni! Chris Evert-Lloyd. aki ..leradírozta" a Dálváról el­lenfelét. ígv nyilatkozott: — Jól megv a játék itt. Wimbledonban. Igaz. az em­berek többsége semmi esélvt nem ad nekem a döntőben, r'e amikor ennyire ..leírnak", mindig kéDes vagvok valami nasvra .. . Mandlikova nagvon szo­morú volt... — Ezúttal semmi sem si­került ... — kesergett. * A wimbledoni bajnokságok történetében most először fordul elő. hogv a döntőn hölgv ül a döntnöki szék­ben. A megtiszteltetés a 44 éves. ötgvermekes család­anyát. Georgina Clarc-et ér­te. aki a női teniszszövetség versenyigazgatója. Mint vo­nalbíróval. vele volt nézetel­térése Ivan Lendlnek. a fér­fiegves negyeddöntőiében. * Ismeretlen kórokozó táma­dott meg néhánv teniszezőt a bainokság alatt. Az első áldozat a 21 éves ausztrál Elizabeth Savers volt. aki avomorbántalmak miatt kénytelen volt feladni Nav­ratilova elleni mérkőzését. Nem kímélte a betegség az angol Richárd Lewist. vala­mint az ausztrál Aíaríc Ed­mondsont és családiát sem. — Szörnyű, hogv vala­mennyien megbetegedtünk — nvilatkozta Edmondson asz­szonv. — A fériem azonban igazi sDortember: a kórházi kezeilés után ismét nálvára lépett. Az autócrossozők Európa­bajnokságának VII. futa­mát Csehszlovákiában, a gyönyörű környezetben le­vő Nova Pakan rendezték. Az ideális pályán zajló esemény előcsatározásában 40 crossozó küzdött a 32-es mezőnybe kerülésért. A ma­gyar színeket képviselő négy versenyző közül csak Tóth Sándornak nem sikerült a továbbjutás. Másnap a leg­erősebb előfutamból Szabó Péter (Csepel Autó) nem jutott tovább, Nóbik Ferenc (Szegedi Volán) pedig se­bességváltójának meghi­básodása miatt esett ki a küzdelemből. A középfu­tamban Nagy Sándor (XI. sz. Autójavító MHSZ) autó­jának leszakadt a hátsóke­reke, igy kénytelen volt feladni a versenyt. A dön­tőben így csak Darázs An­tal (Szegedi Volán) vett részt a magyarok közül. A 200—300 lóerős gépek me­zőnyében Darázs esélytelen­nek látszott a maga 160 ló­erős kocsijával, ám Renault­jából maximális teljesít­ményt kicsikarva remek versenyzéssel negyedikként ért célba. Teljesítményével az ösz­szesítésben korábbi 12. he­lyéről a nyolcadikra ruk­kolt elő. Megyénk válogatottja a győztes Szegedi sikerek Úszás A csúcsok hiányoznak A dunaújvárosi uszoda nyitott medencéjében pénte­ken folytatódott az országos felnőtt úszóbajnokság. A kel­lemetlen időjárás csak a dél­előtti időfutamokat zavarta, délutánra már kiderült az idő, de csúcsokat még ez sem eredményezett. A nap kiemelkedő száma volt a200 m-es női mellúszás döntője Kuji Gyöngyi és Kovács Gyöngyi nagy csatát vívott. A férfiaknál Kálló István (BVSC) ezúttal két számban Is bajnokságot nyert. Eredmények: férfiak; 50 m pillangó: 1. Kálló István (BVSC) 26.55 mp, 2. Mészá­ros (Honvéd) 26.82, 3. Krip­kó (Szolnok) 27.06. 400 m gvors: 1. Szilágvi (Bp. Honvéd) 3:59.02 p. 2. Wladár Z. (Ü. Dózsa) 4:03.75, 3. Szabó J. (Bp. Honvéd) 4:04,64. I- , 200 m hát: 1. Wladár Sán­dor (Ü: Dózsa) 2:03.81 p, 2. Darnyi T. (Ü Dózsa) 2:04.99, 3. Balajti (OSC) 2:07.28. 100 m pillangó: 1. Kálló (BVSC) 57.32 mp, 2. Kovács (Gyula) 59.28, 3. Verrasztó Z. (Bp. Honvéd) 59.35. 4x200 m gyorsváltó: 1. Bp. Honvéd (Szeberédi, Koczka, Szabó J., Szilágyi) 7:52.04 p, 2. Ü. Dózsa 8:03.27, 3. BVSC 8:11.78. Nők; 50 m pillangó: 1. Trócsánvi Sára (Bp. Sparta­cus) 29.79 mp, 2. Nagy K. (Vasas) 29.90, 3. Csikány (BVSC) 29.98. 100 m gyors: 1. Orosz Andrea (Bp. Spartacus) 58.29 mp, 2. Ormos (Vasas) 58.88. 3. Fodor (Eger) 59.94. 100 m hát: 1. Virágh Ka­talin /Vasas) 1:05.24 p, 2. Váradi (OSC) 1:06.21, 3. Fo­dor (Eger) 1:06.33. 200 m mell: 1. Kuji Gyön­gyi Bp. Spartacus) 2:44.06 p, 2. Kovács (PMSC) 2:44.17, 3. Szabó V. (Dunaújvárosi Kohász SE) 2:47.55. Csaknem kétezer középis­kolás vett részt Nógrád me­gye szákhelyén június 26­tói július l-ig az Országjáró Diákok XVII. országos ta­lálkozóján. A salgótarjáni strandon és a kempingben építették fel sátorvárosukat 18 megyei és Budapest csa­patai. A hatnapos találkozó eredményhirdetésén méltán örülhetett a jó helyezések­nek a 90 Csongrád megyei fiatal és a csapat vezetői. Eredmények. Városisme­reti verseny: 1. Radnóti gimn. I. sz. csapata (Rosz­tóczy András. Juhász Attila, Kovács Károly. Naupert At­tila. Növés Zoltán). Lányok: ... 2. Szegedi Radnóti II. (Sarungi Emőke. Schmidt Judit, Papp Ágnes, Bíró Eri­ka, Vass Andrea). Természetjáró akadály­verseny: ... 2. Szegedi Szé­chenyi gimn.) (Fehér Gá­bor, Lévai András, Rácz Sándor, Szabó Endre, Szencz Attila). Tájékozódási futás (a leg­jobb megyei eredmények): Fiúk, B kat., 17 évesek: ... 5. Szabó Endre (Széche­nyi gimn.). 15 évesek:... 15. Kapitány András (Radnóti gimn.). D kat., 15 évesek: ... 12. Szabó Zoltán (Beth­len gimn.. Vásárhely). Leá­nyok. B kat., 17 évesek: 2. Berta Gyöngyi Frankéi, szakk., Vásárhely). 15 éve­sek: ... 7. Lieb Mónika (Ju­hász Gy. szakk., Makó). B kat., 17 évesek: Sebők Zsu­zsa (Közgazd. szakközép, Szentes). Tegnap befejeződött Csongrádon a labdarúgó te­hetségek megyei válogatott­jainak vetélkedője. A Csongrád megyei együttes, amelyet Csernus András és Lévai József edzők, vala­mint Schiller Ervin tech­nikai vezető készített fel, egy pontot veszítve leg­jobbnak bizonyult. Megyénk válogatottja csütörtökön 5-0-ás félidő után — Ván­dor (3), Kiri és Kovács góljával — 5-1-re legyőz­te Bács-Kiskun megye ha­sonló korú gárdáját. A másik mérkőzés, a Békés— Szolnok összecsapás 2-l-re végződött. Tegnap megyénk váloga­tottjában Délley, Komlósi, Gerendi, Pullai, Kolonyi, Pásztor, Kovács, Rácz, Ju­hos Vándor, Kiri, Kucsora, Juhász, Lóczi. Kerekes, So­mogyi és Korom kapott helyet és szintén 5-1-re bizonyult jobbnak Békés megye együttesénél. A gó­lokat Vándor (3), Rácz és Juhász szerezték. A Bács— Szolnok összecsapáson a Bács-Kiskun megyei gárda 1-0-ra győzött. A háromnapos torna Csongrád megye csapatának győzelmével zárult, 2. Bács­Kiskun, 3. Békés, 4. Szol­nok megye együttese lett. A gólkirály 7 találattal: Vándor Zsolt (Csongrád megye) lett. Megyénk a területi válo­gatottak budapesti összecsa­pására hét játékost dele­gált; Komlósi Péter (DÉ­LÉP), Gerendi Zsolt (Szen­tesi Vízmű), Kolonyi Jó­zsef (Csongrád), Rácz Jó­zsef (Nagymágocs), Kiri Alex (Csongrád), Pásztor Vilmos (Makó), Vándor Zsolt (Kistelek). Úszásoktatás — nyáron Á román kézilabdacsapat győzött Utazik a labdarúgó­válogatott A magvar labdarúgó-válo­gatott megkezdi előkészüle­teit az őszi világbajnoki se­leitezősorozatra. A nyári fel­készülés első része szerdán kezdődik. az NSZK-beli Stuttgart környékén. — A számításba vett játé­kosok pénteken orvosi vizs­gálaton vettek részt, és ez­után. szombaton jelöli ki Mezev György szövetségi kapftánv az NSZK-ba utazó 19 játékost — mondta Tajti József, a válogatott edzője. — A keret tagjai hétfőn dél­előtt találkoznak az MLSZ­ben. hétfőn és kedden itt­hon tartunk edzést, szerdán Dedig elindulunk az NSZK­ba. A magvar labdarúgók két hetet töltenek a Stuttgart melletti Felbachban. Az itte­ni ..főhadiszállásról" többször elutaznak majd. mert a rendszeres edzések mellett öt mérkőzést is játszanak má­sodosztályú csaDatok ellen. Az úszás elterjesztése, ok­tatása színvonalának emelése a fiatalok .fizikai képességei növelésének, s a nvárral saj­nálatosan eevüttiáró vizi balesetek megelőzésének is fontos eszköze. Ezért is dolgoztak ki 1975­ben olvan irányelvet, amelv meghatározta az úszásokta­tás fejlesztésének fő irá­nyait. valamint főbb szemé­lyi és anvagi-technikai fel­tételeit. Hatására a tanuszo­dák száma jelentősen meg­nőtt. s ma már évente több mint 15 ezer gyermek tanul m^e úszni szervezett keretek között. A nvári szünidő sem számít ..holtidénvnek". amint azt Gyenge József, a Műve­lődési Miniszterérium Test­nevelési és Soortosztálva ve­zetője elmondta. — A tanuszodák — a kar­bantartásra fordítandó idő­től eltekintve — a nvári va­káció alatt is rendelkezésre állnak, s a tanasztalatok sze­rint az iskolai naoközi tábo­rok és az úttörőtáborok eze­ket iól ki is használják — említette. — Hirdetnek tan­folyamokat a fürdőigazgató­ságok kezelésében levő strandok, uszodák és fürdők, s két legnagyobb fürdőhe­lyünk. a Balaton és a Velen­cei-tó mellett is nvilik le­hetőség az úszás alaDiainak; elsajátítására. Jelentős fel­adat hárul a sportegyesüle­tekre. amelvek önköltséges snortnapközis úszótáborokat is szerveznek, s az anyagia­kon kívül ösztönzi őket a megfelelő utánpótlás biztosí­tása is. A fiatalok utazási irodája, az Express, olyan belföldi üdüléseket szervez, amelyekben egvéb sportolási lehetőségek mellett az úszás­ra is van lehetőség. A minisztériumi sportveze­tő még elmondta, a feltéte­lek adottak, a jövőben is döntően arra kell törekedni, hogv ezeket minél hatéko­nyabban ki tudják használ­ni. A román és a magyar fér­fi kézilabda-válogatott pén­teken délután barátságos mérkőzést játszott Debrecen­ben a városi sportcsarnok­ban. Ezen a találkozón bú­csúzott a válogatottságtól a Debreceni Dózsa két játéko­sa: dr. Süvöltös Mihály és Szilágyi István, akik a ma­gyar kézilabdázás kiemelke­dő egyéniségei voltak. Románia—Magyarország 22-21 (11-11) Debrecen, 2 ezer néző, v.: Somhegyi, Szendrei. A két debreceni „búcsú­játékos" góljaival kezdődött a mérkőzés, majd a félidő közepén már 8-4-re vezetett a magyar válogatott. A gyors indításokkal próbálkozó ro­mánok egymás után dobtak gólokat, s a félidő már 11-11. Hasonlóan magyar gólok­kal kezdődött a második játékrész, 17-13 után a második félidő 15. percében vezettek először a románok 18-17-re, s ezt az előnyt már meg is tartották. Mind a két félidő második felében a sok védekezési hi­bát vétő magyar együttessel szemben győzött a román csapat. Jók: Munteanu. Du­rau és Stinga, illetve Hoff­mann, Gyurka. A két csapat vasárnap dél­után Nagyváradon játszik visszavágó mérkőzést. Sportműsor Űszás Tömegsportakció. úszás mindenkinek. Liget-fürdő. 8 óra. Vasárnap Salakmotor Béke és Barátság Kupa futama. Egvéni versenv. Na­pos úti Volán-pálya. 17 óra. Űszás Tömegsportakció, úszás mindenkinek. Liget-fürdő. 8 óra. Vízilabda Országos serdüld bajnok­ság. SZEOL AK—Tungsram SC. Üjszegedi Sportuszoda. 16 óra. HungarHotels 1984. Július 27-én Volán Iroda, Szeged Roszorkán igháS Tisza Szálloda összes termeiben. Zene: MELODY-COMBO » • Legszebb boszorkány külföldi társasutat nyer. Vacsora 20 órakor. Műsor. Nyitótánc 21 órakor Szeged Táncegyüttes. Részletes felvilágosítás és asztalfoglalás: . VOLÁN UTAZÁSI IRODA. Szeged, Bajcsy-Zs. u. 28. Telefon: 11-792, 12-070. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy helikopteres szúnyogirtást Szegeden és Sziksós-üdülőtelcpen július 17-én (kedd) napkeltétől 9 óráig és 18 órától napnyugtáig végzünk. A SZER MÉHEKRE VESZÉLYES! Amennyiben a jelzett időpontokban a szúnyogirtás elmaradna, azt július 19-én (csütörtök) végezzük el. TJ ÉLET TSZ, SZEGED ALFÖLDI EEiïL BÚTORGYÁR r^lH Hetipiac után Az Alföldi Bútorgyár márkaboltjában, a piactól másfél percre, Zöld Sándor (volt Vasas Szent Péter) u. 10. sz. alatt a kislányunk bútorát is kiválasztjuk! A szombati nyitvatartás 8—12 óráig. KEDVES VASARLŰINK' Értesítjük önöket, hogy július 10-től TOPÁN boltjainkban Széchenyi tér 2, A. TOPÁN Kossuth L. sgt. 3. TOPÁN KEDD akciót indítunk Minden kedden történő vásárlás alkalmával a Vásárolt cipőhöz 1 db sorsjegyet adunk. Sorsolás a tárgyhónap utolsó csütörtöki napján 12 órakor, mely alkalommal 10 db 500 Ft-os vásárlási utalvány kerül kisorsolásra. A nyertes számokat a Délmagyarország vasárnapi száma közli. A sorsjegyeket a húzástól számított 30 napon belül lehet beváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom