Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-24 / 172. szám
10 I DM röviden Környezetvédelmi beruházás Harcolok magammal — érezve képtelensegét —, hogy a nosztalgia manapság divatos hullámainak sodrába ne kerüljön még a só is. Mert ugye, ha régen asztali sót vásároltunk, akár városban, akár falusi krájzlerájban. akkor az nem is lehetett más, mint asztali. Ügy, ahogyan képzetünkben élt: tiszta, hószínű, kristályos por, mint a fehér homok. Vendéglőkben, éttermekben minden asztalon megtaláltuk a sótartóban, ecet, olaj. bors és fogpiszkáló társaságában. Ez utóbbi, eredeti rendeltetésén túl, a sörkorcsolya szerepét betöltő ringli fogyasztásában is nélkülözhetetlen kelléke volt a szertartásnak: a bádog dobozkában szorongó gyűrűket ezzel emeltük ki, ezzel ejtettük szánkba a sós-fűszeres íny-gyönyörűseget. friss "vajaskiflik falatjainak kíséretében. Erre a frissen csapolt sör. a „tábornoki gallérral", a magas habot fél óráig is megtartó díszével, igazán jól csúszott, üdítve a gégét, a gyomrot és a lelket is (elnézést a só felidézte cseppnyi kitérőért). A nyitott sótartókban a fehér por — minő csoda! — mindig pornak találtatott. De még a sószórókban is. A maiak egyszerűen eldugulnak. a 'vendég csalódottan rázza, veri tenyérrel a készség fenekét, ám mindhiába, abból egy fia szem só, annyi nem sok, sem hullik ki. Arról nem is beszélve, hogy még Só jó, ha minden harmadik-negyedik asztalon akad ilyen . hiábavaló gyakorlatra szolgáló szerkentyű. De vonuljunk vissza a vendéglátásból a háztartásba. A boltokban kapható asztali só külsőre és tapintásra (rendszerint) előre csomagolt téglának sejthető. Ugyanolyan kemény. Igaz, miért ne lehetne akár kőkemény? Elvégre kősóból készült, önvédelmi, de támadó fegyverként is hasznos lehet. Csakhogy, manapság békét óhajt a világ, itt az ideje a leszerelésnek. Ami sóra fordítva azt jelenti, hogy por formátumú sót kellene készíteni asztali só néven; vélhetőleg már régen feltalálták előállítását, fehéren és tisztán. Molnár Margit (Tévé-fazék)' megtanította a nézőket, hogy ne baltával, vagy kalapáccsal verjék szét a sótéglát, mert ezzel az igyekezettel az egész konyhát besózzák a szerteszéjjel repülő darabkákkal. Sokkal célravezetőbb a következő módszer: kézbe vesszük a masszívumot és reszelünk belőle annyit, amennyire szükségünk van. Nem kell félnünk, hogy a maradék megromlik. A csomagoláson is olvasható: minőségét korlátlan ideig megőrzi (ki is kételkednék? — a kőzetek millió évet is átvészelnek). Lém, milyen egyszer rű! A nagy dolgok mindig egyszerűek. Csak az embernek vannak mindig ostoba és zavaros gondolatai. Ha ez a megoldás, miért nem reszel"a sógyár — csomagolás előtt? Egyesek határozottan állítják, hogy ott port csomagolnak. Ha ez igaz, valakinek ki kellene nyomozni a rejtélyt. Mi lehetett a titka a régi asztali sónak? Talán hét lakat alatt őrizték, netán, akik tudták, magukkal vitték a sirba? Remélem, nem csupán öreges nosztalgia, mégis, ha valaki asztali só címén asztali sót szeretne kapni. Nyilván vannak fontosabb dolgok is, mint a só tömbformájú és kőkemény kiszerelésének ügye. Pl.: nincs az üzletekben színes tévé és mélyhűtő, meg egy sereg egyéb cikk is hiányzik. Gazdasági és valutanehézségek, export-import problémák, melyek az állampolgár számára is érthetőek; elég 5—6 ízben elmagyarázni és már kezdjük sejteni, miről is van szó. De hogy miért kell előbb reszelni, ha meg akarom sózni a paprikás krumplit, azt a mai napig sem értem. Ugyanis, a családi munkamegosztás során a háztartásvezető rám osztotta ezt a bizalmi feladatot. Még az is lehetséges, hogy már hiányoznék a hosszú évek alatt megszokott felszólítás: — Reszelj már egy kis sót! Bánki Mfhály . A Salgótarjáni Otvözetgyár építésekor — 1938-ban — Záporok VENDÉGSZEREPLÉS Nagy sikerrel mutatták be Előrejelzés az ország terű- műsorukat vasárnap este a Lovas- és kerékpártúrák még nem gondollak a környezetvédelemre. Az üzem nem ,etére kedd gsti túliw>. berlini közönség előtt a Makimelte a környék levegőiéi mintegy harminc évvel ez- mofm g ,dő , már gyar Állami Operaház és a előtt nemileg korszerűsítettek ugyan a gvarat. de a ke- csak kisebb átmeneti fel- budapesti Operettszínház menyeken tavozo füst továbbra is szilirium-oxid port hdsödés és ¿gv.egv futó zá- előadóművészei, a Rajkó tartalmazott. Most viszont megoldndott a probléma: olyan ^ valószínű Az északi együttes zenészei és táncoporlevalasztot szereltek fel. amely naponta 10—12 tonna északnyugati szél megélén- sai» valamint a Magvar Népport fog vissza a zsákos szűrőiben. A 140 millió forintos kül zivatarok környezeté- hadsereg Szimfónikus Zenekornyezetvedelini beruházás költségeit a gyár. az Ipari ben átmenetileg viharos karának tagjai. Az InterkonMimszterium es az Országos Környezet- és Természel- les7 ¡netve a Dunántúlon cert által szervezett elöadásvedelmi Tanacs közösen fedeztek. időnként kissé megerősödik. sorozat színes programjában A legmagasabb nappali hő- magyar táncok, Kálmán- és mérséklet kedden 25 fok Lehár-operettek részletei körül alakul. szerepelnek. Július 29-ig öszMAGYAR SIKER BRÜSSZELBEN A július 11. és 20. között MEGHALT GÁDOR ISTVÁN Életének 93. évében Távolabbi kilátások szerszesen tíz előadást tartanak Brüsszelben megrendezett . t evepen — dátóL szombatig Több órás a ma8yar művészek a Közének versenven ArTt^l S^S Gá- napsütés várható, napnali ^asági Palota négyezer féenekversenyen Ardo Maria dopJ Lstván keramikusmű- somolyfelho képződésre Ló és bicikli nyergében tehetnek túrát a kirándulók a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A lovasok Mátén szállhatnak nyeregbe kora reggel, s késő estig felkeresik a darassai bivalyrezer. vátumot, az ohati tölgyest, a halastavakat, a szürke magyar gulyát és a ménest. Akit a puszta különleges növényvilága érdekel, az a Szálkahal ómnál levő úgynevezett „tanösvény" felé indulhat — természetese» kísérővé! —, ahol a HortPi bágyra legjellemzőbb talaj, típusok, növények figyelhetők meg. Akik még hosz. szabb távot akarnak megtenni, azok ellovagolhatnak a kun kápolnáét mocsárhoz, vagy még messzebb, a tiszafüredi tározóhoz is. A kerékpárt kölcsönzők magányosan vagy csoportosan vághatnak neki a sík, de igen poros terepnek, a szikes-fehér földeken kanyargó földutakmak. operaénekesnő, az Országos dor If*/án míthatunk. Helvi záporok Filharmónia magánénekese a zivatarok kialakulása^ t' "ARMAS fiatal tehetsegek különdíját . Y^f'J1 e,?eté^ * nyerte el. A brüsszeli opera sero1 kesöbb mtezkednek. rőhelyes nagytermében. Közlekedési balesetek hetséges. Legalacsonyabb HALÁL hainali hőmérséklet 12—17 Végzetes családi tragédia és a belga televízió rendezte PR ÉRIFARKAS- fok között várható, a leg- történt szombaton Mosonnemzetközi versenyeken mar BUNDÁK ) magasabb nappali hőmér- magyaróvárnál a Mosonitöbb alkalommal arattak si- siMONTORNVÁROL séklet 25—30 fok között lesz. Dunán. Egv baráti társasag kert magyar muveszek, ko- prérifarkasbundák készf- Jelentös mennyiségű (lega- csónakkal akart leevezni a lább 5 mm) napi csapadék természeti szépségekben százalékán várható. rábban díjat nyert itt — töb- . . . , PétTrL0^ ll0"a B^ÁSel'- « területének 30 gazdag es Kelen Peter is. , , —1-»'— 1—* + ^^^ dolgozo Vallalatnal; a megSZüNETEL rendelő egv csehszlovákiai A HAJÓFORGALOM ... . A Duna alacsony vízállása 3 ,1'hlavai Szormek.kemiatt július 23-tól bizonyta- ".ítő és Feldolgozó Szövetkelan ideig nem állnak meg fcet. A sakálféle ragadozó Szentendre belvárosi hajóéi- prémjét kötegelve és osztálomásán a menetrend szerint , , _ , . .. arra közlekedő hajók - ér- 'y"2™ kuIdlk Csehszlovakiatesiti utazóközönségét a ból Simontornyára, ahol a MAHART. bundákat varrják. Novemberig háromszáz feles női bundát készítenek, jövőre pedig 2400-at. A munkáért a Tanuló" — Károlyka, azt hiszed. ilyen rossz jegyekért megveszem neked a biciklit? Mit csináltál egész idö alatt, ahelyett. hogy tanultál volna? — kérdezi az apa. — Bicikli&ni tanultam, papa. folyószakaszon Győrig. A társasághoz tartozó Schmidth László 37 éves lábatlani lakos feleségével és 9 éves Rita nevű gyermekükkel előbb indult útnak. Mosonmagyaróvárnál a folyó medrét duzzasztómű zárja el. A csónakok ezt egy csatornán át megkerülhetik. A szerencsétlenül járt család szabálytalanul a duzzasztón át haladt tovább, a csónak felborult, és mindhárman a vízbe fulladtak. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint halálukat a könnyelműség okozta. ELHUNYT KISS KOVÁCS GYULA Kiss Kovács Gyula ketsze res Munkácsy-díjas szob- „ . , rász, érdemes múvesz elete- partnerszovetkezet premmel nek 63. évében elhunyt, vég- fizet, akarata szerint Zsennyén temették el július 21-én — ^ .. .. «1/ /• •• •• «1/ közii a Művelődési Miníszte- Csorog a telefon... Lsorog a telefon... rium, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége •*.« ; és a jún. 5-i Csörögben a Magyar Népköztársaság megjelent Szeged—BonyMűveszeti Alapja. hád között közlekedő buszÜJ BÉLYEG ' S2a' kapésolátban a Volán Hevesi Ákos arcképével H-e« S2am" Vallálata" Szekbocsát ki új bélveget az Év- szardro arróü tajekoztat, fordulók - események soro- hogv kivizsgálták a Domazatban a Megvár Posta osü- "f"kf"n diakokat felvenni törtökön. A bél veget a ma- npm akar0 so^r ugvet. gyar es nemzetközi mun- F^zerint a megállóhely mok¿«mozgalom kiemelkedő Rött az arokparton ulő ket személvfsege . sziUetésenek flatal nem élezte utazasi ,íx/y „.ii'/„j,.i •:.. ..u-i — ,;uai szándékát. ezert m 100. évfordulója alkaimaből szándékát, ezert ment tohozzák forgalomba. A 2 fo- vább a busz. melynek vezerintos névértékű (bélyeg tője regi, megbízhat dolgozo. 982 ezer 300 fogazott és 4800 akinek szavahihetosegehez fogaza'tlan példányban, több .¿»l'g fer ketseg ... E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Domonkos László Hívható minden nap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 pénzért kihordjuk a süteményt és a fagylaltot? .. . délután 5 órakor telefonált dr. Dörnyei Gábor (Ortutay utca 7B), s mivel tegnap hétfő volt, joggal várhatta volna a már régóta előfizetett Hétfői Híreket. Ám, mivel gyakran a Magyarországot sem kézbesíti neki a posta, már nem is csodálkozik túlságosan. Ami azt illeti, mi sem — de szóvá tesszük. .. .. . nem várta be a vonat ... Balogh Károly (Sza- utasait az utolsó, 22 óra 50* badsajtó utca 49.) hívta föl kor induló. 802-es számú 4színű »ofszetnyomással, 100 - az Acs utcában lakók figyelmünket arra a fölöt- f villamos vasárnap este, bélyegképét tartalmazó ívek- Omoltak be arról, hogy a «bb kellemetlen és úgy lát- telefonáUa S.^mon József a ben Widerkom Ervin gráf:- C-sö es az Acs utca sarkán a f'k- bármelyikünkkel elo- Jdzsrf Attila sgt36 bo .Sőt kusművész terve alapjan az játszótér füven parkolnak az fordulható esetre amelynek a vUlamMvezeto állítólag Aliami Nyomdában készült.. aulók holott beton is van, s csaladjaval együtt az Anna. mosolyogva es integetve roAiakja álló téglalap, mérete mi több, parkolóhely is a ga- presszóban volt szenvedő ua™n ¿eTlán 26x37 milliméter. A bélyeget rázsok előtt. A helyszínen a alanya. Akik jartak mar eb- "^^f83® ° a megjelenés napján a kije- gverek sok, egyelőre meg a ben a vendéglátóipari egy- mégsem ilyenkor... Ibit postahivatalok, ezt kö- fű is — de ki tudja, med- ségben, emlékezhetnek rá, ...örömteli hírről számol vetően a nagyobb forgalmú dig ,. hogy nyaranta kerthelyiség- be Kissné Nóvák Éva (16posták árusítják. 'Az eláő- " ben, szabad ég alatt is helyet 391). A Dömötör tornyot tenapi bélyegzőt rendszeresen ...és tájékoztatott ben- foglalhatnak a vendégek, kintették meg vendégeivel, használó hivatalok a vá- nünket a szegedi Társkere- Nos, nyár van, kerthelyiség ahol egv harmadikos gimnasarlók kívánságára a bélye- sők Klubja (Gulyás László is, mi több. még odavaló szé- zista kislány kérés nélkül, get az első napon ltbél'yeg- 51-398), hogy a szabadtéri já- kek és asztalok is, de amikor szakszerűen és precízen tájézik. Az új bélyeg postai kül- tékok miatt az nsszejövet^f a kiszolgálás hiányát tették koztatta őket a tudnivalőkdeménv bérmentesitésere ez lek augusztus 5-én. 12-én, szóvá, meglepő — és ugyan- ról. magyarul és franciául év július 26MÓ1 haszijálható: J6-án és 24-én lesznek, a Hé- csak flegma — választ kap- egyaránt. Az idegenforgalmi fel árusítása 1985. december gi étterem presszójában, dél- tak, valami olyasfélét,, ^ak szezon kellős közepén jó 31-vel szűnik, meg... - •• után 6 órától. ném gondolja, hogy ezért ^ilyenről hallani... • • M • I H d 'A " Az elmúlt hét végén az országban 116, Csongrád megyében pedig tíz közlekedési baleset tortént. Vasárnap este 21 óra 16 perckor Szegeden, a Bajai út és a vasút kereszteződésében egy Egerből SzegedNagyállomás felé tartó gyorsvonat alá vetette magát egy férfi, és a szerelvény halálra gázolta. Az öngyilkos kilétének megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. A 47. számú úton Süli Mátyás 50 éves szegedi (Végvári u. 4.) lakos Szeged és Algyő között, az úgynevezett. Fa villa vendéglő irányában ittasan, figyelmetlenül haladt át az úttesten, és egy odaérkező autó elgázolta. A gyalogos a kórházban belehalt sérüléseibe. Szegeden Makra József 21 éves helybeli (Pásztor u. 9.) lakos a Petőfi Sándor sugárúton vezette autóját a Belváros felől, a Vám térnél figyelmetlenül balra kanyarodott és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárral. A vétlen motoros,' Nógrádi Sándor György 49 éves helybeli (Moszkvai krt.l lakos súlyosan, utasa pedig könnyebben megsérült. TISZA-TÜRA Vasárnap a Szabolcs-Szatmár megyei Csengerben ünnepélyesen megnyitották a XVII. Nemzetközi vízitúrát. Másfélszáz vízi járművel csaknem háromszázan indultak útnak az augusztus 12ig tartó, Szegeden befejeződő túrának. A magyar, cseh, osztrák, NDK- és NSZK-beli résztvevők 16 kilométert tesznek meg a Szamos festői szépségű felső szakaszán, kedden Vásárosnaménynél találkoznak a Tiszával, amelyen 661 kilométert eveznek végig a célállomásig. A kötetlen programú szabad napokkal, éjszakai kempingezésekkel pihentető túrán általában napi negyven kilométert tesznek meg a csónakosok, kajakosok, kenusok. A vízi út tetszés szerint megszakítható, illetve újabb résztvevők csatlakozhatnak hozzá. A rendőrség kérése A szegedi rendőrkapitányság, kéri azoknak az utasoknak a jelentkezését, akik még július 7-én este 20 óra 55 perckor, a 71. számú helyi autóbuszjáraton látták, amint egy ismeretlen személy a Rózsa Ferenc sugárút 118. számú ház előtti megállóban lerántott a társasgépkocsiról egy karszalagos személyt, akit tettlegesen is bántalmazott. Akik az eddig ismeretlen elkövetőről, illetve a történtekről adatokat tudnak szolgáltatni, jelentkezzenek meghallgatásra személyesen a városi rendőrkapitányságon (Párizsi krt. 36.), az I. emelet 10. számú hivatali helyiségben. vagy a 23-01 l-es városi telefonszámon, a 15-60 mellékállomást kérve, illetve a rendőrség szegedi 07-es hívószámán. DÉLMAGYARDRSm A Magyar Szocialista Munkáspárt Szegcrl városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei l apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovára László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: S/.éged, Tanácsköztársaság útja Itt. Sajtóhaz. 6*40 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky túra 28. 6*20. Igazgató: IJnhó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egv hónapra 34 forint. — Index; 25 053 — ISSN: 0133—025 x : £k :