Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
12 Szombat, 1984. június lÉ.' 3 Itt a vakáció! Szegeden több mint 20 ezer diáknak ért véget a tanítás A felszabadult öröm napja volt a gyerekeknek a tegnapi: az utolsó tanítási nappal befejeződött az 1983/ 84-es tanév. Itt a vakáció, itt vannak a gondtalan örömök hosszú-hosszú hetei, a következő tanév kezdete pedig ezreknek egyelőre alig látszik pár pillanattal közelebbinek. mint mondjuk, a jövő század. És ez ilyentájban — így is van rendjén. Szeged 38 általános iskolájában több mint húszezer diáknak ért mos véget a tanítás, közülük 2100 nyolcadikos fejezte be általános iskolai tanulmányait és „megy tovább" gimnáziumba. szakközépiskolába, vagy szakmunkásképzőbe. A város 14 középiskolájában tanuló fiataloknak ugyancsak fellélegzésekkel teli ez a hétvége — leszámítva persze mindazokat, akikre még az érettségik, illetve a felvételi vizsgák kemény munka által meghatározott de remélhetően megtérülő „gyötrelmei" várnak. Ami a diáknak öröm, ez esetben a tanárnak is az, noha a dolog Szeged 1350 pedagógusának azért most még nem ennyire egyszerű, be vevő szakmai teendők. Hátra vannak még a tanév- Ám a hónap utolsó napjaizáró ünnepségek, a tanév ban már pihenő tanítványabefejezésével kapcsolatos, ikkal együtt ők is elmondmég jó néhány napot igény- hatják: itt a vakáció! Megalakult a megyei társadalombiztosítási laoács A társadalombiztosítás szervezetéről és irányításáról szóló idei 5. számú törvényerejű. valamint a Minisztertanács 1009/1984. (III. 31.) számú rendelete értelmében tartotta alakuló ülését az MTT tegnap a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházában. Az ülésen Szabó G. László, a Csongrád megyei tanács elnökhelyettese elemezte a társadalombiztosítás fontosságát, az új szervezet feladatait Az ünnepi aktuson részt vett többek között Gyárfás Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára is. Titkos szavazással — egyhangúlag — megválasztották az MTT elnökévé Suba Lajosnét, elnökhelyettessé pedig dr. Farkas Miklóst. A 29 fős megyei társadálombiztosítási tanácsba delegált tagok a következők: Suba La.iosné, Kaufmann István, Kojatinszki Richárdné, Török Istvánná, Kecskeméti Sára, Patai József. Szabó Béláné, dr. Tari Jánosné, Kothencz József né. Lendvai Józsefné. dr. Lencse Katalin. dr. Palásti László. Géczi Istvánná, Kreizler Királyné. Krizsán Istvánná, Koncz Gézáné. Mihály Zoltán. Demián Istvánná. Simon Emil, dr. Martonosi István, dr. Beke Zoltán, Kopasz Lászlóné, Scheibel Józsefné. dr. Farkas Miklós. Marsi Mihélyné, Molnáráé Fábián Edit. Dohány Lászlóné dr., dr. Csányi Mátyás és Vincze József. Az MTT titkára dr. Nagy Máté lett. 3 SfSW' etuniónak T * I * B mm M mm g MW Tanyabol - udulo Lámpától —a luxuskényelemig Az ötlet persze nem tel- házat az örségben, s onnan A Budapest Tourist egyik jesen új. Megboldogult gye- is jöhetnek a Csongrád me- munkatársa Ásotthalmon rekkoromban nagymama- gyei tanyavilágba más leve- nyaral. „Élő reklámja vaként szeretett ismerősünk gót szívni, más tájat látni gyok a falusi turizmusnak, vett egy-két hétre szárnyai az érdeklődők. hiszen személyes tapasztaalá s városi gyerek létem A s d TouHst J3g?. jataim alapján csinálhatok re ennél nagyobb oromét b , dte a C rad kedvet az ügyfeleknek. Ugy nem is szerezhetett volna: m Ében idegenforgalmi ialom azonban, sokan idefalun nyaralhattam. Kis- forgalmazásra alkalmas ta- genkednek. meS a felig, nyák felkutatását, s már W annyira sem komforabban az évben vendégeket ,tos- de ez®ít1kV1®n" is fogadtak. Domaszéki, rú- leges tanyai nyaralástól! Pe. zsai, ásotthalmi, pusztaszeri csirkét ott láttam először, , , , nyák felkutatását, s már mezítláb is szabad volt J„„ futkároznom. A szomszéd gyerekétől senki sem tiltott és az sem volt baj ha fü- háÍkróí"k&züít "feTvéteTek dig ha tudnák, hogy a fürdőszoba-nélküliségért milig maszatosan kerültem elő ¿Tbu^ábaiT^te^tSt^k ^a kárpótlás, hogy teg az ólak. színek mögül. a kíváncsiskodók — s akár vá- a kének alapján, akár a nap is egyedül voltunk az ásotthalmi strandon! Ha Szokás volt, hogy a va- — a ., ,, , ., rosi gyereket a falun élő- mellékelt árakat mérlegelve ^tenek' /^keiknek mivel kicserélték a rokonok, választhatnak. A petróleum. lyen jót tenne az erdei Ie" ismerősök, az egyiknek is, lámpástól a luxuskényelmű másiknak is élmény volt a ig, az állattartásra beren megszokottól eltérő környe- dezettől a fenyőerdővel közét, életforma. . ., , , , la. Az idén nyáron két ven Aztán ez a szokás vala- dégnek naponta i80-250, hogy elfelejtődött s csak 3-4 tógú csaiádoknak 360 mostanaban latszik ismét _40Q 5_6 t ü ortok_ feieledm, kissé megváltozott nak 450_600 forintért kívegő! A csomagtetőn hoztuk a kerékpárokat — mindennap körbekerekezzük a rülvettig elég széles a ská- környéket." Mások azért la A7 iHén nvlrra k-áf lettek rajongói a falusi turizmusnak, a tanyai üdülés, nek. mert nem kell Délegyházára menniük... A Szeged Tourist az idén formában. Eladó tanyák nálják föl üdülőtanyái nVár°n egyidejűleg 80-20 hirdetéseit böngészik a vá roslakók, 6 ha sikerül nyélbe ütni az üzletet, nem gond már, hol és mivel töltsék el a szabad hét végéket. Ki-ki igényessége, pénze, ízlése szerint felújítja, csinosítja, berendezi új kat. vendégnek tud üdülési lehetőséget kínálni a dorozsmai Kíváncsiak voltunk, hát és a Sárgán levő üdülöhámegkérdeztük, hogyan ala. zakban, a rúzsai panzióban, kul a háziak és vendégeik s a bérelhető tanyákban. kapcsolata. Az üdülővendégeket mindig a tanyatulajdonos kalauzolja a helyszínPálfy Katalin A közelmúltban a Magyar Kereskedelmi Kamarában, egy, az export helyzetével foglalkozó megbeszélésen hangzott el a megállapítás: könnyűipari vállalataink szállításai a szocialista — így például a szovj'et piacra — elmaradtak a tervezettől. A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat Üjszegedi Szövőgyárát joggal sorolhatják a kivételek közé. A vállalatot több évtizedes gyümölcsöző kapcsolat fűzi szovjet külkereskedelmi cégekhez. Minőségi kifogások, reklamációk még nem érkeztek, pedig évről évre nőtt a vásárlók igénye a jobb minőség, a szélesebb választék iránt. S ezt állandó fejlesztéssel, a termékszerkezet alakításával sikerült kielégíteni. A szovjet partner az elmúlt három évben megelégedését oklevelekkel is kifejezte. 1984ben szintén rendben teljesí• tették a szerződéseket, me' lyek hatalmas volumenre, 4,4 millió négyzetméter ponyvaszövet gyártására és szállítására vonatkoztak. Ekkor érkeztek a hírek az üzbegisztáni földrengésről, amelyeket hamarosan követett az EXPORTJON szovjet külkereskedelmi vállalat kérése; szállítson a KSZV a szerződéses kötelezettségén felül takaróponyvákat a földrengés sújtotta Üzbegisztán számára. A vállalat vezetősége , azonnal megvitatta a teendőket, s gyors döntésük, valamint a dolgozók kiváló munkájának köszönhetően már május végére 569 darabbal több, összesen 8194 hatalmas takaróponyvát szállítottak. Ezek a hatalmas, vízhatlan, pamut és kender alapanyagú ponyvák különösen jó szolgálatot tehetnek a termények, egyéb értékes anyagok védelmében. Különlegesen erős, tartós anyaguk jó ideig helyettesíti majd a romba dőlt tárolók, épületek falait. A vállalat vezetőit a döntések meghozatalánál a humanitárius megfontolások mellett a piaci pozíciók megtartására való törekvés is befolyásolta. Frányó József gyárigazgató véleménye szerint „földrengésbiztos" piacok ma már nincsenek. Legfeljebb makacs tévhit az, hogy hosszú éveken keresztül uralt piacokat nem lehet egykönnyen elveszíteni, ha azok szocialista piacok is. A mostani, kiélezett versenyben minden könnyelműen elveszített piacra azonnal betör a konlcurrencia. A szovjet piac hatalmas felvevő, és fizetőképes keresletet jelent. A KSZV számára még ennél is többet: a gazdaságos, termelékeny termelés egyik alapját. A vállalat több mint 2 milliárd forintos termelési értékének közel félét a Szovjetunióba irányuló export révén éri el. Tehát egy állandó partner veszi meg egy hatalmas üzem termékeinek csaknem felét. Ez lehetővé teszi a nagy sorozatokban történő gyártást, s csökkenti a termelési költségeket, végső soron tehát a nagyobb nyereség forrása. S a jövő biztató. A szovjet fél már jelezte, hogy a következő ötéves terv során kívánatos lenne, ha a vállalat szállításait mintegy 1,5 millió négyzetméternyi szövettel növelné. Ennek lehetőségét már mérlegelték a KSZV vezetői. Ügy látják, hogy a gazdaságirányítási reform adta lehetőségek kihasználásával, a termelékenység fokozásóval a megnövekedett mennyiségi igényeknek is eleget tudnak tenni. A közvetlen cél pedig az, hogy a jelenlegi ütemet tartva, a Szovjetunióba irányuló szállítások terén, az év első 5 hónapjában elért 108,5 százalékos tervteljesítési szintet megőrizve erősítsék pozícióikat e piacon. H. S. Helmut Kehi huEéuhha látogat Lázár Györgynek, a Mi- zánkba érkezik Helmut nisztertanács elnökének meg- Kohl, a Német Szövetségi hívására a közeli napokban Köztársaság szövetségi kanhivatalos látogatásra ha- cellárja. EMLÉKTÁBLA-AVATÁS A Szlovák Tanácsköztársa- szédében Tömpe István, az ság kikiáltásának 65. évfor- MSZMP KB tagja méltatta dulója alkalmából emléktáb- Antonin Janouseknek, a lát avattak pénteken a VI., szerkesztőség vezetőjének, a Ó utca 12. számú ház fa- magyarországi szlovák és Ián. Ebben az épületben cseh kommunista propaszerkesztették a Tanácsköz- ganda irányítójának muntársaság idején a szlovák kásságát és emlékezett a 65 nyelvű Vörös Üjságot, a esztendeje történt dicsőséges Cervené Novinyt. Avatóbe- eseményre. KANADAI KERESKEDELMI KÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA HAZÁNKBAN Kereskedelmi delegáció élén hazánkban tartózkodott Gilbert Paquette, a kanadai Quebec tartomány tudományos és technológiaügyi minisztere. Kíséretében volt a tartományi vállalat képviselője. A miniszter és kísérete megbeszélést folytatott Melega Tibor külkereskedelmi, Szabó Imre ipari miniszterhelyettessel és Sebestyén Jánossal, az OMFB elnökhelyettesével a gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a műszaki-tudományos együttműködés lehetséges fokozására. REAGAN SAJTÓÉRTEKEZLETE szerzeményét. Műveli a ta- re (a kiterjedt tanyavilágnya körüli egy holdat, vagy ban könnyen eltévedhetne j csak a fákat hagyja meg. az idegen), s mindjárt el is j Kis veteményest kerít el, igazítja őket. mit hol ta. vagy beültet minden talpa- Iáinak a házban, merre e latnvi földet. Kijár két-há- bolt, az orvos, a telefon, | rom naponta, vagy csak a milyen kirándulási, strando. több napos ünnepeken. S lási lehetőségek vannak a mikor a birtoklás öröme, környéken. Aztán búcsút az újdonság varázsa alább- vesz, legalábbis hivatalosan, hagy. esetleg már az is Mert az a tapasztalat, hogy eszébe jut, hogy jövedelme- a háziak és üdülővendége. zőbbé tegye a „gazdaságot", ifc között gyorsan szövődik Hogy kinek az ötlete volt a barátság. így egy-két taelőszor felajánlani egy uta- nyának már visszatérő, mazási irodának jobbára üre* gukat igazán otthon érzö sen allo tanyáját, az persze . , , ma már kideríthetetlen. Az vendegei » vannak, akik is lehet, hogy egy idegen- cseppet sem bánják, ha háforgalommal hivatásszerűen zigazdáik neip húzódnak foglalkozó ötletember fejé- diszkréten a háttérbe, bői pattant ki a gondolat: Alkalmam volt beszélgetbérbe kéne venni, s más ni egy domaszéki tanyatuvidéken élő magyarnak, sőt, lajdonossal. E hét végére külföldinek fölajánlani egy- nyolc vendéget vártak. Újkét hetes üdülésre a külte. rameszelték a ház és a melrületi. vagy éppenséggel a léképületek falait, a vendégíalvakbeli hobbitanyákat, váró háziasszony kimosott lakóházakat. Mindenesetre a minden kimosható takarót, falusi turizmusnak elkeresz- terítőt, függönyt, telerakta telt mozgalom országossá virággal a vázákat. Pedig szélesedett, szegedi csalá- nem az üdülőkből fog megdok bérelhetnek berendezett gazdagodni.., Időseket látott vnőégül Szegeden a Virág cukrászdában a HungarHotels Vállalat Vörös Zászló szocialista brigádja. A oetőfitelevi szociális otthon gondozottait is patronáló briaád tegnap, pénteken délután csokitortával, piskótával, tejszínes kávéval és üdítővel várta az Acél utcai otthon 20 lakóját. Jó hanaulatban töltöttek néhány órát a deres hajú vendégek, akikkel üzenik a brigádtagok. hogy társaikat tíz nap múlva ugyanitt szívesen foaadjáli. Csütörtök este megtartott sajtóértekezletén Ronald Reagan amerikai elnök legalább féltucat kérdésre volt kénytelen válaszolni arra vonatkozólag, hogy a feszültség enyhítése céljából miért nem tesz konkrét és őszinte lépéseket a Szovjetunió vezetőivel való találkozóra. Reagan ellentmondásos szavaiból kiderült, hogy egy ilyen találkozót változatlanul előfeltételekhez kötné, de ezeket nem volt hajlandó megnevezni. Egyidejűleg azt fejtegette: az eredményességre való konkrét garanciák nélkül is hajlandó lenne találkozóra. Azt mondta, hogy „a csendes diplomácia csatornáin" kapcsolatot tart Moszkvával. A csendes diplomácia célja szerinte „egy csúcstalálkozó alapjainak megvetése", de a Szovjetunió — mint hozzáfűzte — „nem értelmezheti szavait meghívásnak". IRÁNI NYILATKOZAT „Irán nem támad meg több hajót a Perzsa-öbölben, ha Irak is lemond az ilyen akciókról" —. jelentette ki pénteken Teheránban Rafszandzsáni hodzsatoleszlám, az iráni parlament elnöke. Irán kész kiterjeszteni a háborús felek között a harccselekmények korlátozásáról létrejött megállapodást a Perzsa-öböl vizein közlekedő kereskedelmi ha'jókra — mondotta az iráni politikus. A Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár kezdeményezésére létrejött megállapodásban Irak és Irán kötelezte magát, hogy nem támadja a másik fél polgári célpontjait. A HNF ORSZÁGOS TANÁCSA ÜLÉSE Pénteken, a Parlament vadásztermében ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A megjelenteket Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke üdvözölte, majd Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke ismertette a VII. ötéves terv előzetes elgondolásait. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZOTTSÁG MEGBESZÉLÉSE Pénteken, a Parlamentben ülést tartott az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága. A parlamenti állandó bizottságok vezetői tájékoztatták a testületet azokról az ülésekről, amelyeken áttekintették az egyes ágazatok 1983. évi zárszámadási költségvetését, majd a bizottság megvitatta a Pénzügyminisztériumnak a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentését.