Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

Az éremgyűjtés másfél évtizede A közelmúltban ünnepelte r-egalakurtsának tő. évfordulóját az Éremgyűjtők Csongrád megyei Szervezete. A jeles esei.iény kapcsán ünnepi ülését Szegeden tartotta a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének országos választmánya is. Az előterjesztett beszámolókból és tájékoztatókból kirajolódott a megyei éremgyűjtök másfél évtizedes munkássága. Hangsúlyt kapott, hogy kevés alkalmasabb ága van a művészi tevékenységnek, mint az éremművészet, amely arra hivatott, hogy bemutassa — a maga sajátos eszközeivel — egy kor. egy ország. esetleg egy nagy múltú város történetét, vagy hfres emberek életútját, nevezetes tetteit. Az Éremgyűjtök . Csongrád megyei Szervezete 1969-ben alakult 25—30 taggal és az elmúlt 15 év alatt az ország egyik legnagyobb vidéki szervezetévé vált. Egyébiránt az éremgyűjtői tevékenység nyomai a megyében, főleg azionban Szegeden a múlt századra nyúlnak vissza, s egyidősek a városi múzeum alapításával is. A szervezeti élet megindulásában jelentős szerepet kaptak olyan alapító tagok, mint Almai Gyula. Almási Mihály, Balogh János. Csongor Győző, Dózsa György, Fekete Jenő, Gaál Géza, Gergelyfy Imre, Huszka Lajos. Kanyó Ferenc, Kovács Imre. Liebmann Béla. Marjai József, Mezei Imre, Molnár Imre, Muncz Károly. Papp László, Peterdy .Ferenc. Sajtos József, Sümegi István,. Tokai Vilmos és Waldmann Gábor. Külön említést érdemel Siflis József tevékenysége, aki a megalakulást követően, mint szervező titkár hat éven át irányította a szervezet munkáját. Az alapító tagok közül sajnos többen már ninosenek közöttünk, de munkásságuk nyomaival lépten-nyomon taJáUuizhaLjjpjuírásos anyagok szerint az alakulást követő első közgyűlés 1970. Július 12-én zajlott le 23 fő részvételével. Ai közgyűlések évenkénti tartása a mi csoportunknál gyakorlattá vált, s jelentős állomásai is voltak a szervezeti életnek. Természetesen a közgyűlések között is voltak kiemelkedő fontosságúak, amelyek irányt szabtak a munkának, vagy nagyobb horderejű feladatokat jelöltek meg. Szervesen illesztettük munkánkat a művelődési otthon tevékenységébe, részt vállaltunk annak társadalmi vezetőségében, a munkásművelődés célkitűzéseinek sajátos eszközeinkkel történő megvalósításában. « Az alakulástól kezdődően heti két klubfoglalkozást tartottunk, amely a vidéki szervezetek viszonylatában egyedülálló. Ezek az összejövetelek jó lehetőséget biztosítanak a gyűjtői igények kielégítéséhez. Ugyanezzel a céllal szerveztük meg az évenkénti vándorgyűlésekre való csoportos utazásainkat. Tízéves múlttal a hátunk mögött egy olyan feladat megoldására vállalkoztunk amely megmozgatta tagságunkat, és igazolta munkásságunkat: 1979. máius 19—20-án Szegeden rendeztük meg a magyar éremgyűjtök IX. országos vándorgyűlését. Erről az egyesület hivatalos lapja, az Értesítő 1979 júliusi száma többek között a következőket írja. idézve Székely Dénes országos elnök megnyitó szavait: „Kevés európai nagyváros dicsekedhet olyan eredményes és hosszú numizmatikai múlttal. mint Szeged. Öröm számunkra, hoav a Csongrád megyei éremgyűjtők egyedülálló. jól megalapozott, több mint egy évszázados tapasztalat és hagyomány birtokában folytathatják azt, amit elődeink elkezdtek. Az ország gyűjtői társadalma nevében köszönetemet fejezem ki eddigi munkájukért. és hasonló eredményeket kívánok az elkövetkezendő évekre is. őszinte jókívánságainkat tolmácsolom a IX. vándorgyűlés sikeres lebonyolításiért, és további munkájukhoz sok sikert kívánunk." Visszaemlékezve erre a nagyszerű találkozóra, jogos büszkeség tölt el bennünket. hogy mindenben teljesítettük a tervezett programot. amelynek legfőbb alapja a gyűjtők önzetlen munkája volt, flagy örömNemzetiségek és a honismeret A jubileumi érem, Fritz Mihály szobrászművész alkotása mel vettük át a sárospataki vándorgyűlésen a Széchenyi Ferenc-emlékérem 111. fokozatát a szegedi találkozó megszervezéséért. Megfogadtuk a jó tanácsokat. és a szerzett tapasztalatok alapján haladunk tovább a megkezdett úton. Ezzel magyarázható. hogy a vándorgyűlés után szélesedett az érdeklődés az éremgyűjtés iránt nemcsak Szegeden, hanem a megye más részein is. A makói csoport mellett létrejött a szentesi és hódmezővásárhelyi csoport is. sőt országosan egyedülálló, hogy egy nagyközségben, Mindszenten éremgyűjtő csoport működik. Elismerés illeti e csoportok vezetőit — Szabó Jenő, Nagy László, Nádor Károly és Bozó László gyűjtőtársakat — és másokat, akik nem kevés fáradsággal fogiák össze a helyi gyűjtők tevékenységét, és képviselik a numizmatika ügyét. Szabadjon e helyen is szólni a Magyar Éremgyűjtök Egyesülete (MÉE) országos vezetése és a Csongrád megyei szervezet közti jó kapcsolatról és együttműködésről. Különösen fontos számunkra, hogy a választmány „vidéki" titkára, Bóna Endre szegedi illetékességű, és általa jut el hozzánk az országos vezfilép .. . ij;4pynwtatása, illetőleg:., képviseli szervezetünket a választmányban. A megyei és a szegedi városi tanács művelődési osztályának segítsége, a Móra Ferenc Múzeummal való együttműködésünk, a nyomdával, a Szeged Touristtal, a helyi sajtóval való kapcsolatunk fontos összetevője eredményes munkánknak, az elmúlt 15 év sikereinek. A kapcsolatok körében említhetjük meg, hogy baráti együttműködést alakítottunk ki a szabadicai gyűjtökkel, akiktől nemrégen díszes oklevelet és emlékérmet kaptunk. Őszintén törekszünk arra, hogv ez a kapcsolat tovább bővüljön, és járuljon hozzá egymás jobb megismeréséhez és tiszteletéhez. A fejlődést' mégis talán a tagok számának növekedése mutatja a legjobban. A tagok száma megtízszereződött. jelenleg a Csongrád megyei szervezethez mintegy 350 tag tartozik. A növekedés üteme az utóbbi egykét évben lelassult. Ami — a teljesség igénye nélkül — az elmúlt 15 év munkájának áttekintését illeti, szólnunk kell egy másik fontos területről, szervezetünk éremkiadási tevékenységéről. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy viszonylag rövid idő alatt megteremtettünk egy olyan éremalkotó műhelyt, amelynek országos híre van. Jeles éremművészek — Tóth Sándor. Lapis András. Fritz Mihály, Máté István, Kalmár Márton. Lantos Györgyi és 'mások — alkottak szervezetünk felkérésére, vagy közreműködésével egy egész gyűjteményre való érmet, plakettet. Egyébiránt az első érmünk 1976-ban jelent meg Juhász Gyulára emlékezve. 200 darabos ezüst és bronz változatú nagyságrendben. Méltán keltett nagy elismerést a vándorgyűlési érem, és az Árvízi centenáriumi érem is. Borsos Miklós alkotta a Kodály-emlékérmet, de osztatlan elismerés kísérte a Szent Gellért-érmet és a Bartók centenáriumi érmet is. Az elmúlt évben hat szegedi vonatkozású érmet jelentettünk meg egyenként ezer darabos menynyiségben. Ezeknek ezüst változatai sok gyűjteménynek féltve őrzött darabjai. Az elmúlt hetekben vehették át gyűjtőtársaink az alakulás 15. évfordulójának emlékére készített tagsági, érmet, amelynek ezüst változata 331 darabos, és művészi szempontból is kiváló alkotás. Emeli értékét, hogy rávésték mind a bronzra, mind az ezüstre gyűjtő társaink nevét is. Egyébként készülőben van a Balázs Béla-emlékérem, és tervezzük Szeged felszabadulásának 40. évfordulójára is egy érem megjelentetését. Mindamellett közreműködünk abban, hogy minél több nem saját készítésű érem is eljusson a gyűjtőkhöz, örömet szerezve ezzel a mai életünket bemutató érmeket egvre nagyobb számban gyűjtő barátainknak. Nem kevésbé volt sikeres az éremkiállítások és -bemutatók rendezésére irányuló tevékenységünk sem. Az első kiállítást 1970 áprilisában tartottuk hazánk felszabadulásának 25. évWordulóján, a legutóbbi pedig most tekinthető meg a Móra Ferenc Múzeumban, amely talán minden idők legszínvonalasabb érembemutatója. Egyébként 50 kisebb-nagyobb ilyen rendezvényt bonyolítottunk le a másfél évtized alatt, ami önmagában is figyelemre méltó munkásságról tanúskodik. Több szegedi, vásárhelyi és makói üzemben és intézményben rendeztünk érembemutatókat a numizmatika megismertetése és népszerűsítése érdekében. Ezek elökészíté^étt^.külo-^ nősen kitűnt Mezei Imre. fíaly Emil, Csongor Győző, Almasl Mihály, Szabó Jenő, Janik Gáspár és mások. Külön említést > érdemel Gáspár János gyűjtőtárs. aki Ullés és Bordány községben már számos saját anyagú kiállítást rendezett. Szervezetünk tevékenységében jelentős szerep jut az ismeretterjesztő munkának, a gyűjtői társadalom nevelésének. A már említett vándorgyűléseken való részvétel mellett a szakirodalom terjesztése nagyobb jelentőségű. Az elmúlt években nagyszámú központi kiadványt juttattunk szervezetünk tagjaihoz, és büszkék vagyunk arra, hogy olyan szerzőpárosunk van. mint Nagy Ádám és Leányfalusi Károly, akiknek legutóbbi munkája: Magyarország fém- és papírpénzei 1892—1926. címmel 1983ban szervezetünk gondozásában jelent meg, és osztatlan sikert aratott. Az elmúlt másfél évtized a Csongrád megyei éremgyűjtök . részére a dinamikus fejlődés időszaka volt. A szervezeti élet kereteinek létrejötte mellett megteremtődtek a gyűjtemények kialakításának feltételei, és ma már sok gyűjtőtársnak van olyan kollekciója, amely értékrendje mellett művészi és egyéb szempontból is megfelel a, követelményeknek. Tagságunk döntő többsége komoly numizmatikai szakismerettel rendelkezik, gyűjtői etikája és intelligenciája jó szinten van. Szervezetünk hírnevet szerzett magának, s országosan is sok barátunk van. Jövőbeni feladatainkat tekintve az á legfontosabb, hogy a járt úton haladjunk tovább. Szervezetünk újabb sikereinek alapia a tagok önzetlen munkássága, ragaszkodás az éremgyűjtés nemes céljaihoz. Ezt megvalósítandó továbbra is kérjük az állami és társadalmi ezervek iránymutatását, a művelődési központ támogatását. Meggyőződésünk szerint az elmúlt másfél évtized alatti tevékenységünk jól szolgálta az egyetemes magyar éremgyűités ügyét is, és minden feltétel adott, hogy újabb eredményeket érjünk el. DOMBI GYULA, az éremgyűjtők megyei titkára J

elentős állomásához érkezett az idén: tizedik évfolyamába lépett a hazai nemzetiségek néprajzi könyvsorozata. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportja és a Magyar Néprajzi Társaság támogatásával 1975-ben indult ez a vállalkozás. Mintegy húsz füzet jelent meg német, szerbhorvát, szlovák és román nyelven, s nyomdában van a következő, a német nemzetiség néprajzának 5. kötete. Szerzőinek nem csupán a legjelesebb hivatásos etnográfusokat, régészeket, muzeológusokat. nyelvészeket, nyelvjáráskutatókat sikerült megnyerni, felsorakoztak mögéjük a többnyire tudományos igényű munkákat produkáló helytörténészek is. Ez az etnográfiai sorozat a nemzetiségi honismereti mozgalom egyik fontos fóruma is. Nemzetiségi könyvkiadásunk általában bátran támaszkodik a honismereti mozgalomra. A napokban került például a könyvesboltokba Karel Krajcar Slovenske pravljice íz porabja (Rába menti szlovén népmesék) című kötete, s szerzője Apátistvánfalván élő nemzetiségi nyelvtanár. További példákat hosszasan lehet idézni. A honismereti gyűjtőmunka eredménye a hartai festett bútorokat bemutató német nyelvű könyv, amely megjelenése után napokon belü] elfogyott. (Az idén második kiadása lát napvilágot.) A hazai délszlávok történelmébe nyújt betekintést a Csávoly múltja és jelene című helytörténeti munka, amely ugyancsak az idén hagyja el a nyomdát, s a horvát után magyar nyelven is hozzáférhetővé válik Kerecsénvi Edit Poviiest i materijalna kultura pomurskih Hrvata (A Mura menti horvátok története és anyagi kultúrája) című könyve. A

nemzetiségi honismereti mozgalom szálai évtizedekre nyúlnak vissza. Minden nemzetiség létezésének alapvetően meghatározó tényezője a nyelv, ám emellett elengedhetetlenül lényeges eleme a sajátos kultúra és a nemzetiségi származástudat is. A felszabadulást követő években a, tánchagyományok és a népzene újraalkotásának, bemutatásának volt elsődleges szerepe a származástudat erősítésében, a közösséghez való tartozás vállalásában. A rendkívül gazdag hagyományvilág rendszeres, intézményesített kutatásának az igénye jobbára a hatvanas évektől bontakozott ki fokozatosan, maga a gyűjtés pedig az 1970-es évek elejétől éli — bátran mondhatjuk — virágkorát. Ez idp tájt erősödött fel és vált természetessé az a szemlélet, amely a nemzetiségi kultúrát hazánk kultúrája szerves részének, s az egyetemes kultúra részének tekinti. Nagyjából erre az időszakra tehető az a — korántsem csupán a nemzetiségi honismereti mozgalmat érintő — felismerés is, hogy halványuló, veszni készülő értékeink, hagyományaink, szokásaink megmentése halaszthatatlan, a huszonnegyedik órában vagyunk. Az 1973-ban megtartott országos nemzetiségi honismereti tanácskozás lendületet adott e munkának. Itt kapott hangot az, ami különben az ország számos vidékén már a gyakorlatban is élő valóság volt, nevezetesen, hogy a nemzetiségi történeti-honismereti tevékenységet a Hazafias Népfront keretében működő országos mozgalom szerves részének tekinti; hogy a már meglevő közösségek, 'szakkörök, helyi tudományos műhelyek szakmai. Módszertani támogatást nyújtanak, a kiadványokba nemzetiségi tanulmányokát kérfiek. s szorgalmazzák önálló nemzetiségi monográfiák megjelentetését is. Egy évvel később hasonló állásfoglalást alakított ki többek között a Néprajzi Társaság, az Akadémia Néprajzi Kutatócsoportja, Zenetudományi Intézete, a Néprajzi Múzeum, a Művelődési Minisztérium múzeumi főosztálya. A nemzetiségi honismereti mozgalom központjai, bázisai természetesen a nemzetiségi szövetségek. Immár csaknem másfél évtizede kulturális bizottságaikon belül honismereti-néprajzi szekciókat működtetnek. Aktivizálják az érdeklődőket, terveket készítenek a gyűjtendő anyagról, megjelölik a legfontosabb területeket és tanulmányokat, monográfiákat adnak ki. A Néprajzi Múzeummal közösen évente meghirdetett pályázataikra rendre tekintélyes számú — 20—30 — nemzetiségi pályamunka érkezik. E pályázat keretében, s méginkább a folyamatos, napi apró munka részeként sorra születnek — anyanyélven és magyarul — értékes dolgozatok a nemzetiségi települések történetéről, az életmód változásairól, a népszokásokról. Országszerte 6zámos helyen anyanyelven vezetik a községi krónikát, írják folyamatosan a termelőszövetkezet történetét, az iskola monográfiáját. E

zt a munkát élénk érdeklődés kíséri itthon és külföldön. A gyűjteményes kötetek például rendkívül keresettek, s megtalálhatók a falusi parasztember házi könyvtárában csakúgy, mint nagy külföldi könyvtárakban. Az utóbbi évek hazai kulturális eseményeinek számítottak például a román nyelven megjelent népmesegyűjtemények, a népdalkötet, a közmondás- és szólásgyűjtemény, a német mesegyűjtemények, a népi díszítőművészetről és a népi kismesterségekről szóló tanulmány. Nem régiben jelent meg a szlovák szövetség kezdeményezésére a Tankönyvkiadónál egy-egy hazai szlovák balladás kötet és népdalgyűjtemény. A délszlávoknái ez ideig inkább a történelmi múlt kapott, erösebb hangsúlyt. Az Iz nase proslosti (a Múltunkból) sorozatban többek között a szövetség története, a délszláv oktatás, a hazai délszláv munkásmozgalom története válhatott közismertté. A nemzetiségek részvétele a magyar munkásmozgalomban, mint kutatási téma egyébként valamennyi nemzetiségünknél napjainkban van felerősödőben, s ezzel egyidejűleg gyarapodnak a nemzetiségi gyűjtemények munkásmozgalmi tárgyi emlékekkel. A széles körű nemzetiségi honismereti mozgalom gyűjtőmunkájának tárgyi emlékeit a nemzetiségi múzeumok, tájházak, gyűjtemények teszik az érdeklődők számára hozzáférhetővé. Mohácson délszláv, Tatán német, Békéscsabán szlovák és román központi múzeum működik; a mohácsi például nem kevesebb, mint 15 ezer tárgyat őriz. Mellettük számos tájház mutatja be egy-egy nemzetiségi község vagy vidék múltjának, kultúrájának, népművészetének anyagát. Jellemző a fejlődésre, hogy míg 1977- I ben 12 tájházat és 47 gyűjteményt tartottunk számon, napjainkra az előbbiek száma 20-ra, az utóbbiaké ötven fölé emelkedett, elsősorban a lelkes honismereti szakkörök gyűjtő- és feltáró tevékenységének eredményeként. Ebből a munkából azonban jelentős részt vállalnak — immáron tizenkét éve — a nemzetiségi honismereti táborok is. N

yáron, a 10—14 napos táborokat a szövetségek egy-egy nemzetiséglakta településen vagy régióban szervezik, középiskolás és egyetemista fiataloknak, szívesen látott munkatársak azonban a felnőtt amatőr gyűjtők és a tudományos kutatók is. Egyrészt múzeumi tágyakat kutatnak fel, és vásárolnak meg a központi nemzetiségi múzeumok irányításával, másrészt a szellemi népi alkotásokat rögzítik magnetofonszalagokra. Az utóbbi években külföldi szakemberek is bekapcsolódnak a munkába. Egy NDK-beli zenetudós például 10 ezernél több népdalt gyűjtött össze a magyarországi német nemzetiség körében. Népdalsorozatából az 1. kötet az idén jelenik meg. D. G.