Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-22 / 145. szám

8 I Péntek, 1984. június 22. Gyermekmunkák kiállítása Féltékenység Gizike, vagv amint bemutatkozik. Gizella, nemrégen volt ötéves. Mun­káscsalád gvermeke. két. testvére van. az egvik eev évvel fiatalabb, a másik héthónapos. Gizike szőke, kék szemű, és nagvon cingár kis­lánv. beszéd közben nem tudia mit csinálion a kezeivel, s a feiét is ál­landóan kapkodia. De ez nem be­tegség nála csak az idegennel való társalgás izgalma váltia ki mozdu­latait. A harmadik gverek. a kis Janika fogadtatásáról szeretném kifaggatni. Gizikének vannak már élettapaszta­latai. isméi i csaladi körülményeiket. tudia. hogy van rokonságuk is. hoav sok millió ember él körülöt­tük. tudia miiven lehetőségei van­nak a családi fészekben, azt is tud­ia. hogv rövidesen iskolába kerül, az olvasféle lesz. mint az óvoda, de már komolvabban kell tanulni, is­koláshoz illően viselkedni, és lesz iskolatáskáia. Az első kérdésem. — Örülsz-e a kis öesikédnek? Gizike őszinte ember még meg­vonogatia a vállát, és egyetlen szó­val felel. — Hát.:: — Hogyhogy lát? örülsz, vagy nem? Erre 's őszintén felel. — Nem mondhatnám. Most oktatásba kezdhetnék. el­mondhatnám neki. hoev a testvére­ket szeretni illik, ahoevan mi. fel­nőttek fogai mázunk a magunk érett farizeusságával. De nem teszem. Nyilatkozzék csak meg szabadon en­nek a CSÖDD leánykának az ember­sége. Megkerdem. — Miért? Meg tudnád mondani? — Hát — és megint rándít a vál­lán. — Mert ő a legkisebb, anvu­ék őt. szeret'k legiobban. Neki en­gednek maid meg legtöbbet. — Pí Idául mit? — Hát azt. hogv neki mindent szabad. —» Hogv érted ezt. hiszen még ki se tud iönni a kocsiból. — De én tudom azt. Ágit is lob­ban szerették és Ági mindig elvett tőlem mindent, és nem szóltak rá semmiért. Most maid őt se szeretik annvira. Tovább faggatom. — És mi lesz. ha te nem szereted őt? — H-.'t..'. Azt még nem tudom. — És la ő nagvon szeret maid téged? Ez meezavariji egv kicsit. Pödör­geti a szoknvjia szélét, felnéz rám. mint aki már nem tud felelni. Az­tán megkeményedik a vékonyka hangia. — Ha nem szeret, és ő akar min­dent. akk ,r kao tőlem egv pofont. — Einve te meg is ütnéd a test­vérkédet? Még hogv pofont! Hol hallottál ilven csűnvát? — Hát az oviban. Bizonv. kapna tőlem. Mert az nem lehet, hogv csak neki szabad mindent. Azért, mert ó a legkisebb. Akkor még egyszer a csokit is elveszi tőlem, vagv akár­mit. apii az L-nvém. Még több po­font is kan tőlem. No. mondom magamban ez telje­sen kész emberi képlet. Ennél tömö­rebben. őszintébben senki se fogal­mazhatta volna meg társadalmi széthúzó erőinket. Megint csak fel­nőttes bárgvűsággal kérdem. — És nem sainálnád? — Hát. . Azt még nem tudom. Még nem pofoztam meg. — Ilát :• rnásik testvéredet? — öt már igen. De ő is engemet. Még a ha iát is meghúztam. így ni! — Szóval verekedtetek. — De ő kezdte! Ez is felnőttes rr.agatartás. Meg­simogatom a haiát. Nem vagyok se okosabb, se iobb nála. O. G. Somogyi Kírolyné felvétel« Felhősödés A szegedi GagaHn általános iskola fennállásának 25 éves Várható időiárás ma estis­évfordulója alkalmából az intézmény diákjainak munkáiból Délnyugat-nyugat felőlTdön­nyílt kiállítás a Kolozsvári téren, a jubiláló iskola emeleti kém Mhősödfere ^ folyosóján. S nem árt tudni: az efféle bemutatóknak nem- . ' felhösodésre es csak a felnőttek, hanem az elkészítők, vagyis a gyerekek elobb a Dunántúlon, majd körében is lehet sikere — amint ezt képünk is bizonyítja másutt is záporokra, zivata­rokra kell számítani. He­NÉPTÁNCOTOK AGROKÉMIAI lyénként jégeső is előfor­MINÖSITÖ KfíypnvTOK dul" Tobbfelé megelenkul, TALÁLKOZÓJA főleg zivatarok idején viha­Mától, péntektől vasárna- ÉRV év alatt mintegy 10 rossá fokozódik a délnyugati pig rendezik meg Szegeden százalékkal nőtt a korszerű- szél A legmagasabb nappali a szakszervezeti néptánc- ed berendezett agrokémiai s 8 együttesek VI. országos mi- telepekhez tartozó mező- bomérseklet 25-27" kozott nősítő találkozóját. Ezúttal gazdasági terület. A művelt várható, kilenc együttes jelentkezett földterületeknek hozzáve­PA ^ egyharmadát jórészt A KRESZ-módoSításfól megnyitót ma délután 2 ezekro1 8 k°zpontl tele­órako'r tartják a Kisszinház- Pékről látják el műtrágyá­ban, axt követően minősítő val, növényvédő szerrel, bemutatók lesznek, majd es- Több telep szolgáltatást is te fel 9-től az Ujszegedi „ , , . , • Szabadtéri Színpadon (rossz vólIa,; sa'at gePeivel szor" idő esetén a Sportcsarnok- Ja. illetve permetezi ki a ban) lép föl az együttesek nagyhatású vegyszereket. A _ egyik része, és tarlja meg MÉM összesítése szerint 42 szabályait némiképp meg­bemutatoját a kaposvári So­mogy Táncegyüttes. ESZPERANTÓ orszagban. ( portonként szervezett, kon VERES MIHÁLY FESTŐMŰVÉSZ KIALLITASA KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Kiskunfélegyházán, a Vö­rös Hadsereg út 9. szám alatti Kiskun Múzeumban kiállítás nyílik Veres Mi­hály szegedi festőművész ké­peiből és faplasztikáiból. A tárlatot — melyet Mlado­nyiczky Béla szobrászművész rendezett — holnap, szom­baton délelőtt 11 órakor Tornai József, József Attila­díjas költő nyitja meg. A tárlat augusztus 20-ig te­kinthető meg. w Úszásoktatás Kisteleken Előadásokat és a A július 1-én életbe lépő KRESZ-módosítás és kiegé­szítés a közúti közlekedés némiképp meg­agrokémiai telep működik az változtatja. Az új ismeretek . . elterjesztese erdekében cso­orszagban. zultéciokkaj egybekötött elő­adásokkal kívánja segíteni a járművezetőket a TIT Csong­rád megyei Szervezete és a Csongrád megyei Közleke­désbiztonsági Tanács. Ilyen — mindössze egy al­kalomra szóló — előadás megtartására a megye vala­mennyi üzeme, vállalata, in­tézménye bejelentheti igé­Tanáes — Doktor úr, olyan bátortalan vagyok a sze­relemben. Maga szerint hogy kellene közeled­nem a nőkhöz? — Talán egy jó ko­csiban ... Csörög a telefon... Csörög a telefon... E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Gazdagh István Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-tól 14 óráig. Telefon- 12-847 NYÁRI EGYETEM Az idén június 30-án nyí­lik meg a gyulai eszperantó nyári egyetem. Hallgatói a világ minden részéből ér­keznek, s együttesen több mint százan lesznek. Az esz­perantó -nyelvű ismeretter­jesztést szolgáló előadásai egyebek közt a történetku­tatás, a vegyészet és a bio­lógia újdonságairól, a svéd irodalomról, az erdők élet­tani szerepéről, s a holland számítógépes fordítási ered­ményekről szólnak. A gyulai eszperantó nyári egyetemen : • '• választ adott a szalá­a tudományos ismerettel-- rnigyáx igazgatója egy ko­jesztő tagozat mellett pe- rátobi panaszra. Az újsze­dagógiai-módszertani szek- 8^1 17-® ABC-bem nem is ció is működik majd, ez vo" Párizsi, s »_ ki­utóbbi a nyelvtanárok to- **bb csomagolásokat kulon­vábbképzését is szolgálja. A ben sem a gyár végzi. Mi­kezdő eszperantistáknak a P8"8®"* . "a™3*t nyelvtanfolyamot is szervez­nek: a résztvevői naponta dekezrn sj*11 Jenet- V®'8"­négy órán át gyakorolhat- 8 lábát tört*- 3- A Szent jak a világnyelvet. ^„»S?11 '^JZ György teret parkosítják, v.,„.,K.,lW< 83-as autóbusz ma péntek enTiek az arra iakó VEREKEDŐ reggeltol nem a Rókus 317- ejnberek_ d naevon hiá­Vorekedés és veszélyes fe- es ház előtt áll meg, hanem rend^ nyegetés szabálysértése mi- 50 méterrel távolabb. az S a but" alt 45 riap. elzárással bun- öthalm, ut felé. forgalmi megállóhoz jutni. 4. A Gla­tette a rendőrség Angeli okokbol. dics utcában lezárták a László, 26 éves, alkalmi egész esokorr'a valót köakutat avval az indokkal, munkás, Szeged, Szüret u. jelent a parkok, utcák és hog egy lakó abbdl j^oi. 23. szám alatti lakost. An- a környezet iránti megjegy- gatja a kertjét_ Közben több Keli I-ászló 1984. június 8- zések sora. Kozuluk né- betegQS asszonynak sokat an este Algyőn, a Kosárío- bany: 1. Az Alsóvárosi te- kelI gyai0E0]nia egy kanna nó utcában egy járókelőt niető kornyéké es a Sza- vizért Ne őket büntessék minden ok nélkül bántalma- badsajtó utca igen szeme- _ mondta Zsolnai Istvánné, zott, majd négy nap múlva tes- Szabó Sandomé mond- hanem a „locsolás embert", feleségét és gyermekeit meg- Ja, hogy a lakók egyik fe- 5 A s2Őa.efa művelődési ott­öléssel fenyegette. Angeli le söpröget a másik fele hon e]őtt hetek óta ojúnyít­László mindkét alkalommal szemetel. Este és éjjel mű- ja a környezetet egy veze­erősen Ittas volt. »nyag f3^^ téképítés miatt keletkezett vn„T.in, 8 szemetet, sőt az ételmara- földhalom. Vörös Mihályék KONCOT dékokat ,s 8 ^ ««k íBéretet kapnak hosszú KONCERT Mit tegyenek? — kérdi. Ne jd • városgazdáktól Ma, pénteken este 7 órai saemeteljenek. de ha már ldeje a var<*K8Zdaktc>b kezdettel nosztalgia-hang- ott a szemétdomb, el kelle- -.I.s közlekedéssel út­versenyt rendeznek a Victor ne szállítani. 2. Botladoz- ügyekkel is többen foglal­Hugo utca 6. sz. alatti hely- nak a járókelők a Marx té- koztak: Tóth László mond­őrségi művelődési otthon- ri piac déli oldalánál, ahol ta el. hogy a Petőfi Sándor ban. Közreműködik a Beat korábban csatornaépítés sgt. es a Rákóczi utca ke­to rnen (Bitumen) együt- volt, de a gödrök marad- reszteződésenél a villamos­-s jak,. Ei-döa Falóé majdnem pálya a javítás előtt 20 rendez a TIT KBT nyét a helyi TIT-titkárok­nál, vagy a szegedi 21-733-as telefonszámon. (Az ismertető előadás térítési díja 600 fo­rint.) A szervezők arra is kérik a munkaadókat, hogy egy-egy csoportba a konzul­táció sikere érdekében 25— 30 járművezetőnél többet ne toborozzanak. A módosított KRESZ is­mertetésére, az előadások megtartására már a mai nap­tól lehet igényeket bejelen­teni, szakmailag Jól felké­szült előadók várják a meg­hívásokat. Molnár József felvétele Évek óta rendszeresen foglalkoznak Kisteleken az általá­nos iskolás gverekek nvári úszásoktatásával. A városi iogú helvség vonzáskörzetébe tartozó községek kisdiákjai is itt saiátítiék el az úszáshoz szükséges Alapismereteket Ott Józsefne és dr. Vándor Rudolfné testnevelök segítségével CB-rádiós betörők centivel mélyebben volt, azért zökkentek a kocsik, most megjavították, ám fordított a helyzet, most 20 centivel magasabb, ezért a tengelyt rongáló bukkanó maradt. Az észak-újszegedi lakónegyed (panelos új épü­letek környéke) mostohája a közlekedésnek, jelezték a I7-067-es telefonról, nagyon szeretnék, ha a 17-es busz odáig járna. ¡..apróság ugyan — mentegetőztek többen is —. de talán közügy is. A Retek utcai Csemege ABC-ben nem lehet literes Anna-vizet kapni (Hídvégi Istvánné). A Somogyi tejivóban kézzel markolásszák az eladók a nápolyit, a sajtos rudat és más ennivalókát (Tóth Má­ria). Az Április 4. útján le­vő Raffai-cukrászdából cit­romos fagyi helyett ecetes fagyit kaptak a tanárképző­sök (Miklós Mihályné). A Marx téren is helyes volna, ha a parkolási díjakat rö­videbb idővallumban hatá­roznák meg, ugyanis sokall­ják a 10 forintot egyórás parkolásért (Szilágyi Mó­zes). A Domus Áruházban két kis asztalkát adnak 3010 forintért, de külön-külön nem engedélyezik a vásár­lást. Vajon miért? (Schusz­Jelentős értékre vonatkozó bűnszövetségben elkövetett lopás ügyében hirdetett íté­letet a Csongrád megyei Bí­róság. Az első fokon ítélke­ző szentesi Városi Bíróság ítéletét jóváhagyva, az ügy hét vádlottja közül Nagy Istvánt 5 évi szabadságvesz­tésre ítélte és 6 évre eltil­totta a közügyektől, Szlávik Károly Istvánt pedig 4 évi szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek­től, valamint a közúti jár­művek vezetésétől. A vád­lottaknak az okozott, és a lefoglalás útján meg nem té­rült kórt is meg kell fizet­niük. A két vádlott kevéssel Nagy István legutóbbi bün­tetésének letöltése utón ta­lálkozott ¿s elhatározta, hogy sorozatos betöréses lopáso­kat követ el. A kiemelkedő­en jó anyagi körülmények között élő Szlávik, aki egyéb­ként magántaxis volt, nagy értékű, betörésre alkalmas szerszámokat vásárolt, és a fővárosban lakást is bérelt társának. Nagy Istvánt 1983. augusztus 24-től szeptember 19-ig az ország különböző vi­dékein nyolc helyszínre — áfész-üzlethez, ügyvédi mun­kaközösséghez, takarékszö­vetkezetekhez — szállította Mercedes gépkocsijával. A Budapesti Izraelita Hitköz­ség vallási és történeti gyűj­teményéből is felbecsülhetet­len értékű ezüsttárgyakat tu­lajdonítottak el. Nagy Ist­ván ezenkívül egyedül is el­követett egy betöréses lopást Ha ketten jártak a bűncse­lekmények helyszínein, a taxis CB-rádióval tartotta a kapcsolatot társával, biztosí­totta a helyszínt, és például páncélszekrények elszállítá­sánál segített társának. Ösz­szesen 800 000 forint érték ellopását kísérelték meg. Né­hányszor azonban megzavar­ták őket, vagy nem bírták a bejáratnál kivinni a pán­célszekrényt. így „csak" 400 ezer forintnyi értéket voltak képesek elszállítani. Közös akciósorozatuk a szentesi Aranykalász étteremben zá­rult. Ott a takarítónő, a szo­kásosnál két órával koráb­ban ment be dolgozni, fel­fedezte a hívatlan látogató­kat, rendőrt hívott, és ő tet­tenérte őket. Az értékes egyházi kegy­tárgyakat, ezüstérméket, hi­ánytalanul megtalálták Szlá­vik lakásán, és visszajuttat­ták a vallási és történeti gyűjteménynek. DÉLMAGYARORSZÁG ter Jánosné), A Magyai Szocialista Munkáspárt Szeget] városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettest Szávay István Kisdia a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadő: Kováca László — Szerkesztőség és kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztár­taság dtja 1«. Sajtóház. 6710 — Telefoot 12-6S3 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntca 78. 8720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 38 forint -o Indexi « 9W - »SSN» W33-0« X

Next

/
Oldalképek
Tartalom