Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-22 / 145. szám

6 I Péntek, 1984. június 22. Az NB //-be jutásért. DÉ.LÉP SC—Dunaújváros „Végre egy komoly erőpróba.. EB-mozaik Lezárultak a csoportmérkőzé­sek a labdarúgó Európa-bajnok­ság döntőjében, s olyan négyes. mezőny alakult ki a folytatásra, amelyre nem sokan számítottak. Nem kerüli az elődöntőbe a leg­utőbbi EB győztese, az NSZK, és döntőbeli ellenfele, Belgium sem. Ugyanakkor az esélytelen­nek vélt portugálok, s a nem sokra tartott spanyolok is to­vábbjutottak. Dania mar meg­mutatta erejét az elmü't tv ta­lálkozóin, ettől függejlenlil a szakértők többsége úgy vélte, hogy Belgium még túl nagy falat lehet ••». szamukra, vagyis a dá­nok sikerére sem mindenki számított. Az egyedüli biztos esélyes, amelyik túijutott az el­ső akadályokon, a házigazda Franciaország. Nyilatkozatok a szerdai mér­kőzésekről. Migul Mttnoz (Spanyolország): — Óriási mérkőzés volt, az utolsó pillanatig rendkivUli fe­szültséggel és a csapatok szá­mára a továbbjutást illetően mégannyi eshetőséggel. A spa­nyol válogatott rászolgált arra, hogy kiüsse az Európa-bajnokot, mert a kihagyott 11-es után sem roppant össze, a második fél­időben ét tudta venni az irányí­tást és a hajrában erőben Is felülmúlta nagynevű ellenfelét. A kispadon mi tudtuk, hogy a portugálok 1-0-ra vezetnek, de a játékosok előtt titkoltuk a to­vábbjutásunk szempontjából oly fontos másik mérkőzés eredmé­nyét. Ezek után nagy várako­zással tekintünk a további küz­delmek elé. Jupp Derwall (NSZK): — A helyzétéink Ismét meg­voltak a spanyolok biztos le­győzéséhez, de miként az egész Európa-bajnokságon, ezúttal is baj volt azok kihasználásával. Jatékosaim nagyon idegesek voltak, ez rányomta bélyegét tel­jesítményünkre. Nem igaz, hogy a gól nélküli döntetlenre ját­szottunk. győzni akartunk. Gra­tulálok a spanyolok továbbjutá­sához, óriási lelkesedéssel, tak­tikusan játszottak, és «roálla­potuk is kiváló volt. Fernando Cahrita (Portugália) I — .Az elődöntőbe Jutásunk, mi­ként a románok elleni győzelem is a támadójáték diadala. Sze­rintem ebben múltuk felül ve­télytársainkat még akkor is, ha taniadófelfogásunk adott gólja­inkban nem mutatkozik meg. A folytatás rendkívül nehéz lesz számunkra — de a franciáknak ls. Hihetetlenül izgalmas küzde­lem várható a két csapat erős középpályás sora között, itt dől el majd minden. Franciaország az eddigiek alapján az EB leg­jobb csapata, de labdarúgásban ez nem jelent előre semmit Mircea Lucescu (Románia): — Portugália megerdemelte a továbbjutást. Csapatom előtt még nagy lehetőség kínálkozott, és az utolsó tiz percig esélyünk volt a győzelemre is. Amikor túlságosan erőltetni akartuk a góllővést, akkor nyíllak lehető­ségek a portugálok előtt, s egy­szer éltek is ezzel. Ebben a kri­tikus időszakban úiótag kiütkö­zött, hogy csapatom az ilyen rangos küzdelmekre még kevés tapasztalattal rendelkezik. Totózóknak 25 HÉT NORVÉG I. OSZTÁLY 1. EIK Tönsberg (6.) — Bryne Jdrettslag (3.) 2. Lilleström (1.) — Kongsvinger (5) 3. Mo de FK (10.) — Strindheim (11.) NORVÉG II. OSZTÁLY A CSOPORT 4. Brumunddul (9.) — Strömmen (4.) 5. Jerv (1.) — Strömgodset (6.) 6 I.YN Oslo (10.) — Harnkam (3.) NORVÉG II. OSZTÁLY B CSOPORT 7. Steinkjer (1.)— Haugar (8.) 8. Harstad (9.)— x - Nesse glitten (11.) 1 9. Hödd (12.)— Tramsö (3.) IX 10 Mo (7.) — Mjölner (6.) 11. Sunndal (4.) — Vidar (5.) DAN II. OSZTÁLY X 1 j 12. OKS (16.) — Fnemad (14.) X 2 13. Birkeröd (15.) — RoskUde (8.) PÚTMÉRKOZESEK: 1, I t I X t I 1 X 1 X Horgászhírek Átadták a Dacia kulcsát... Csütörtökön a Hungária körúti stadionban Berzi Sán­dor, az MTK-VM ügyvezető elnökhelyettese átadta a 0 kilométeres Dacia személy­gépkocsi kulcsát. Mint isme­retes, az MTK-VM tavaszi 5 hnzai labdarúgó-mérkőzésére ervényes bérletet bocsátott ki, s ezekhez nyeremény­szelvényt is adott. Június 3-án, a ZTE elleni bajnoki mérkőzésen tartot­ták meg a nyilvános sorso­lást A szerencsés nyertes Ország Miklós Zoltánné, aki­nek férje vásárolta a belépő­ké. Az idei legrangosabb mo­tocross-versenyre június 23­án, szombaton délelőtt 10 urai kezdettel Hódmezővá­sárhelyen, a HMSE Szegedi úti pályáján kerül sor. A Béke és Barátság Kupa ver­senysorozat magyarországi fordulóján a 250 köbcentis kategóriában számos világ­bajnoki helyezett is starthoz áll, köztük Rangelov és Todorov Bulgáriából, a szov­jet Ovcsinyikov, a csehszlo­vák Peíer Kovar és a ma­gyar motorsport két kiváló­sága, Németh Kornél, vala­mint Gyurászki László. A Négyévi kísérletezés után jutott el ismét odáig a DÉ­LEP SC területi bajnokságot nyert labdarúgó-csapata, hogy megint megpróbálkoz­hasson az NB II-be jutás­sal. Elődje, a Szegedi Építők SE szerepelt már ebben az osztályban, de a későbbiek­ben, mióta mostani nevét vi­seli a klub, szintén játszott a második vonalban a csa­pat, mégpedig az 1980-81­cs bajnoki évben. Ezt meg­előzően, 1979 nyarán éppen dunaújvárosi együttes, az Epítök ütötte el a szegedie­ket az NB II-be jutástól. És milyen a sors, most megint ennek a városnak a csapa­tát, a Kohászt kapták el­lenfélként. A sorsolást követő napon dr. D. Szabó Árpád ügyve­125 köbcentis géposztályban a tavalyi győztes Nagy Lász­ló, Horváth Pál, Técsi Sán­dor, Czuczi Roland összeállí­tású magyar csapat indul; mind a négy fiatal crossozó a HMSE versenyzője. A technikailag nehéz, rend­kívül gyors pálya a közön­ség szempontjából ideális ki­alakítású, hiszen a verseny eseményei a küzdőtér bár­mely pontjáról kitűnően be­láthatók. A helyszínen büfék és 1500 férőhelyes autóparkoló szolgálja az érdeklődök ké­nyelmét. zető elnökkel és Ondrik István vezető edzővel va­sárnapi ellenfelükről, a sor­solásról beszélgettünk. — A nehéz feladatok és dolgok megoldása, elrende­zése az igazán szép telje­sítmény. A csapatnak a baj­noki év során annyi ilyen­ben volt része, hogy tulaj­donképpen nem is lepődtünk meg a sorsolás eredményén — mondta némi éllel a ve­zető edző, mintegy érzékel­tetve. Fortuna istenasszony­hoz nem sok bizalmuk van. Az ügyvezető elnök, aki személyesen vett részt a sor­soláson, így ecsetelte a tör­ténteket. — Minden mende-monda ellenére, nem irányított, ha­nem nyílt volt az „ítéletho­zatal". Sajnos, elsőnek csa­patunk nevét húzta ki a ta­polcai kisfiú, Kutasi Gá­bor, így eleve le kellett mondanunk reménykedé­sünkről, hogy idegenben kezdjünk. Ráadásul balsze­rencsénkre, a bajnokok kö­zül a felkerülésre egyik leg­esélyesebbnek tartott Du­naújváros nevét tartalmazó papírszelet került a miénk mellé. — Megmondom őszintén, bíztam abban, hogy nem kerülünk össze a Kohásszal — veszi vissza a szót Ond­rik István. — Kétségbe azért nem esünk, mindent meg­teszünk, hogy ne valljunk szégyent. Véleményem: sem könnyű, sem legyőzhetetlen csapat nincs, tehát, most is minden eredmény lehetsé­ges. Ha valamelyik, akkor a mi csapatunk éppen eleget bizonyította ezt a tételt. — A játékosok hogyan fogadták a hirt, hogy a Du­naújvárossal kell megmér­kőzniük az annyira vágyott NB II-be kerülésért? só győztesként akar kike­rülni a csatából, annak mindkét alkalommal ma­ximálisát muszáj nyújta­nia. Tudjuk, ellenfelünk többször is készített kép­magnó-felvételeket csapa­tunkról, de mi sem tétlen­kedtünk. Alaposan feltér­képeztük a Kohász stílu­sát, taktikáját, így aligha tud új dologgal meglepni bennünket. Aztán mást. de az elmon­dottakhoz mégis szorosan kapcsolódó kérést, óhajt em­lített meg dr. D. Szabó Ár­pád. — Csodálatos volt látni, amit a SZEOL AK labda­rúgói csináltak hétről hét­re. ahogyan a lelkes szurko­lótábor biztatta, buzdította a csapatot. Gondolom, nem mond ellent semminek kí­vánságunk, hogy mi is szá­mítunk a labdarúgás sze­gedi kedvelőire, híveire és szimpatizánsaira. Várjuk, hogy drukkoljanak csapa­tunknak, ezzel is segítsék az NB II-be jutását, hiszen, ha sikerülne, a város, a me­gye sportélete ls hasznát látná. A Szőregi úton vasárnap délután 5 órakor sorra ke­rülő mérkőzésre a követke­ző keret készül: Kovács B., Soós, Varga, Kenderesi, Kántor, Fábián, Hegedűs I., Bazsó, Kőhalmi, Porogi. He­gyesi, dr. Szeghalmi, Már­ton, Rácz, Magyar és Za­kar. Gyürkí Ernő A mérkőzésre a Volán 10. sz. Vállalata a Bartók B. térről délután háromnegyed 4-től különjáratokat indít. Ugyanott belépőket is lehet majd váltani. A szegedi Hermán Ottó HE és a Casting táv- és céldobó Club országos versenyt ren­dezett a Tápéi Egységes Sportkör labdarúgó-pályáján. A vetélkedőn 9 egyesület 51 versenyzője mérte össze ügyességét. Csongrád me­gyéből öten indultak, vala­mennyien helytálltak az erős mezőnyben. Imreh Sza­ellen Megkezdte vendégszereplé­sét az NSZK-ban a magyar férfi kézi labda-válogatott, csütörtökön Hofban 2000 né­ző előtt 21-19 (9-9) ará­nyú, értékes győzelmet ara­tott a nyugatnémetek el­len. bölcs az első, Imreh CsanáH a második, Schreiter Tamás a harmadik helyen végzett (mindhárman a Hermán Ot­tó* HE versenyzői), míg Do­bos Róbert (Makói HE) és Hódi Ferenc (Zsigmondy HE) negyedik lett. A kategóriák győztesei. Peremorsós háromtusa. Nők: Farkas I. (Regöly), 137 pont. Férfiak. Felnőttek: Nagy Gy. (Cegléd) 152. Ifjú­ságiak: ifj. Nagy I. (Cegléd) 151. Úttörők I. kres.: Rácz L. (Regöly) 189. Úttörők II.: Imreh Sz. (Szeged) 197. Kis­dobosok; Nagy Gy. (Cegléd) 152. öttusa. Felnőtt férfi: dr. Dienes F. (Regöly) 584. Ifjú­ságiak: Dienes Cs. (Regöly) 548. Ifjúsági lány: Nemes P. (Budapest) 333. * A Csongrád megyei KI­SZÖV június 23-án és 30-án reggel 6-tól délelőtt 10 óráig versenyt rendez az atkai holt ágon. A jelzett időszak­ban a gátőrháztól a 2-es számú kikötőig csak a ver­senyzők horgászhatnak, * A MOHOSZ Csongrád me­gyei Intéző Bizottsága a na­pokban halasított, a Maty­éri evezőspálya vizébe és az atkai holt ágba amurt tele­pített Afrikai sportvezetők felhívása A TASZSZ jelenti Ouaga- szágbeli cégektől sportter­dougoból: mékeket Felső-Volta fővárosában . AMI—I tartotta ülését a Legfelsőbb . Afrikai Sporttanács. Az ér- z~|k«zi oiiirtDiai Bizottsá­tekezlet résztvevői határoza- , r. »,,«„, tot fogadtak el, amelyben ^vetségeket ne hunS: felhívják az afrikai államo- ^k ^emet ' afelett, hogy kat, hogy függesszek fel Nagy_Britannia és ny~ sportkapcsolataikat Nagy- Bat, orszáBok SDortkaocsola­Britanniéval, válaszként a °™°kk fePnn aPfa°ot brit rögbicsapat dél-afrikai d ő Dél_Afrikával. A do. u jára. A testület felhívta az kumentum mélységesen el­afrika. országok sportszer- {té„ azQ aki,. a v,u vezeteit, hogy ne vegyenek Uözvéleményének a rosszaI_ reszt a Nagy-Britann.aban , ellenére sem szigetelik rendezendő versenyeken, to- Dél.Afrikát, sőt mi több, vabba ne engedjenek or­szágukba brit sportolókat, s a kapcsolatokat fejlesztik ve­ne vásároljanak szigetor- le. Elektromos testfogyasztás Ingyenes solárlummal 7—22 óráig. Rókus, Petresi n. 3. a PIROSKA kozmetikában Telefon: 23-180. Új bolt a Hont Ferenc utcában! Műszaki cikkek és barkácsáruk Kaphatók: körfénycsöves és kerámia burás csillárok, szilver trafók. R-C elemek, ragaszthartós kapcsolók és egyéb villanyszerelési anyaRok, a Hont Ferenc u. is. alatt — a játszótérnél — megközelíthető a 7, 8, 9-es trolival. Taróczy Wimbledon előtt Kevés pihenőt kapott Ta­róczy Balázs a vasárnap be­fejeződött Magyarország— Egyiptom Davis Kupa te­niszmérkőzés után, mert szerdán már Londonba uta­zotl, a wimbledoni verseny­re, a nem hivatalos füves­pályás világbajnokságra. A magyar éljátékos az elmúlt évben sokat bajlódott ma­kacs sérülésével, kevés tor­nán indult, egészen a 117. helyig esett vissza a számí­tógépes világranglistán. A közelmúltban, a francia nemzetközi bajnokságon azonban már ismét megcsil­logtatta kivételes tudását, a legjobb 16-ig jutott, s ennek köszönhetően a legfrissebb ATP-rangsorban a 68. hely­re ugrott előre. Wimbledoni terveiről a kö­vetkezőket mondta: — Egyesben és párosban is elindulok, természetesen az utóbbiban számítok jobb helyezésre a svájci Heinz Günthardt partnereként. Itt a 9. kiemeltek vagyunk, s így a 64-es táblán az első két fordulóban viszonylag könnyebb ellenfeleket kapha­tunk. A valóban kiemelkedő McEnroe, Fleming kettősön kivül igazán senkitől sem tartunk, s ha őket elkerül­jük, akár a döntőig is me­netelhetünk. Egyéniben az első fordulóban a brit Richárd Lewis nem ígérke­zik leküzdhetetlen akadály­nak, ha győzök, a Gerulaitis —Giammalva találkozó nyer­tesével kerülök szembe. Köz­ismert, hogy a gyepet nem kedvelem különösebben, viszont ha ismét jó formá­ban forgatom az ütőt, akkor ez sem akadályozhat. Jól jöttek az utóbbi hetek si­kerei, annak is örülök, hogy végre rátaláltam az igazi ütőmre, a közép nagyságú „Midsize" Garcia Carbon az egyiptomiak ellen remekül bevált, s biztos, hogy Wimb­ledonban nem az ütőn mú­lik majd ... — mondta Ta­róczy Balázs. Motocross Nemzetközi mezőny Vásárhelyen — Érdekes módon, va­lamennyiünkben az a gon­dolat fogalmazódott meg, végre, egy igazán nagy erő­próba, melyen egyértelmű­en eldől, mire is képesek valójában — tolmácsolta a hangulatot a vezető edző. — Minden labdarúgóm fo­kozott szorgalommal készül, igazi versenyhangulat ural­kodik köreinkben. — Mire számítanak, meg­látásuk szerint hol dől el a feljutás kérdése? — Talán felesleges hang­súlyoznom, az első, Szege­den sorra kerülő mérkőzé­sünket mindenképpen meg kell nyernünk — kapcsoló­dik újból beszélgetésünkbe az ügyvezető elnök. — Hogy melyik összecsapás lesz a döntő, nem tudom, de nem is akarom megjósolni. Egy biztos, amelyik csapat vég­Atlétika Jól sikerült dobóverseny A SZEOL AK atlétikai szakosztálya a hét közepén rendezte meg hagyományos országos dobóversenyét. Az eseményre az ország minden részéből érkeztek atléták, akik a jól sikerült erőpró­bán több jó eredményt ér­tek el. Nők. Súlylökés: 1. Horváth V. (Szombathelyi Haladás VSE) 16.89. Diszkoszvetés: 1. Saskőiné Szűcs Éva (SZVSE) 55.02. Gerelyhajítás: 1. Ja­nák M. (Csepel) 56.96. Férfiak. Súlylökés: 1. La­dányi (SZEOL AK) 18.62. Diszkoszvetés: 1. Tégla F. (Ú. Dózsa) 60.70, 2. Holló (Bp. Postás) 59.00, 3. Saskői (SZVSE) 58.14. Ifjúságiak. Nők. Súlylökés: 1. Csehó (SZEOI AK) 11.21. Gerelyhajítás: Czikkely (SZEOL AK) 34.98. Diszkosz­vetés: 1. Vincze (SZVSE) 35.96. Meghívásos verseny. Nők. 100 m síkfutás: 1. Palócz 12.20, 2. Papp 12.30 (mind­kettő SZEOL AK). Győzelem az NSZK kézilabdázói * MINDENFELŐL EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZOK SAKKVERSENYE Az egészségügyi szakszervezet és a közalkalmazottak szakszer­vezete . a KÖJÁL székházában sakkversenyt rendezett dolgozói­nak. Egyéniben Vass L. (Földhi­vatal) bizonyult a legjobbnak. 2. Orosz S. (MÜSZI). 3. dr. Tarján T. (KÖJÁL). A csapatversenyt a közalkalmazottak nyerték. A visszavágóra ősszel kerül sor. VÖRÖS ENDRE ORSZÁGOS BAJNOK A közelmúltban Budapesten rendezték az országos modelle­zőbajnokság küzdelmeit. Az eseményen kitűnően szerepeltek megyénk versenyzői, két arany­érmet nyertek. Eredmények. Rádiótávirányitású vitorlázó kategória. Égvén!: 1. Vörös End­re (MHSZ DELEP) 2657. 2. Szeri (MHSZ Kecskemét) 2636. 3. Hor­váth (MHSZ Kecskemét) 2576 pont. Szabadonrepülő motoros kategória. Csapatverseny: 1. Csongrád megye (Zsengellér Gá­bor, Turányi Imre, Napkori György), 2. Budapest, 3. Pest megye. DOZSA-ÖKÖI VIVÖ­SIKEREK A Szegedi Dózsa serdülő és If­júsági korú versenyzői Mezőkö­vesden a Matyó Kupa küzdelme­in léptek szorítóba, értek el ki­tűnő eredményeket, mi több a csapatversenyt ls megnyerték. Eredmények. Serdülök. 48 kg: 1. Gal László (a legtechnikásabb ökölvívó díját is einyerte). 51 kg: ... 3. Goldea László. 57 kg: ... 3. illés Tibor. 63,5: ... 3. Sánta Dezső. Ifjúságiak. 51 kg: ...2. Sólya Imre. 57 kg: ... 3. Papp Péter és Zádort Zoltán 63,5 kg: 1. Magony Gábor. 71 kg: ...3. Bálint István. 75 kg: ... 2. Szélpál János. 81 kg: 1. Tün­dik Attila. ODOT SALGÖTARJAN'BAN A KISZ központi és Nógrád megyei bizottsága június 26—30. között Salgótarjánban rendezi az Országjáró Diákok Országos Találkozóját. Az évenként is­métlődő. Immár hagyományos esemény keretében a résztve­vők kulturális és sportprogra­mokkal, városnézéssel, termé­szetjáró akadályversenyekkel tölthetik az ODOT üt napját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom