Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
8 Kedd, 1984. június 19.' Zenei napok Tarhoson Az 1947 januárjában megalakult békés-tarliosi énekiskola zenepavilonját 1953. május 1-én avatta fel Kodály Zoltán. Az Ígéretes tanintézet. és iskolaközösség azonban egv év múlva megszűnt. a Népművelési Minisztérium átszervezésre hivatkozva törölte « működő isikolák sorából. Az egykori bnrhosi tanárok és diákok — közöttük Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző — valamint az iskola igazgatója, Gulyás György kezdeményezésére megalakult a békés-tarhosi baráti kör. és tevékeny részt vállalt — a városi rangot nyert Békéssel együtt — a zenei napok megszervezesébőL A zenepavilonban rendezett 1976os eseménysorozaton Ferencsik János vezényelte Kodály Psalmus Hungaricusát, melv azóta is a zenei napok ielképe, évről évre visszatérő zenei élménye. Az idén a nyolcadik június 23-án kezdődik. A megnyitón dr. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes mond beszédet, majd Kocsis Zoltán hangversenye következik. Műsorán Bach Die Kunst der Füge című művének részletei, valamint Schubert B-dúr szonátája szerepel. Másnap, este 7 órakor — szintén a zenepavilonban — a szegedi Weiner Leó kamarazenekar hangversenyez, műsorán Mozart. Boccherinin, Weiner, Britten, és Farkas Ferenc műveivel. közreműködik Sin Katalin csellóművész, vezényel Weninper Richárd. Az idén — minden második évben — a zeneművészeti szakközépiskolások zongoraversenyét is megrendezik a békés-tarhosi zenei napokon. Harminc szakközépiskolás jelentkezett, a zsűri elnöke Solymos Péter zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, lesz. Jelentős esemény még a zenei napok programiában a tarhosi vonószenekari tábor hangversenye június 28án. este 7 órakor, szintén a zenepavilonban, június 30án. délelőtt pedig tudományos tanácskozáson vesznek részt a meghívottak, melven dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője „Műveltség, minőség" címmel tart vitaindító előadást. Este 7 órakor a békési református műemlék templomban sorra kerülő oratóriumesten Mendelssohn Reformáció-szimfóniáját és Bruckner Te Deumát játssza a Debreceni MÁV Filharmonikusok zenekara, énekli a Szegedi Zenebarátok Kórusa. A műveket Szabó László, illetve Gulyás György vezényli. Július 1én délelőtt lesz a baráti kör közgyűlése és a volt tarhosi diákok gyermekeinek házikoncertje. melven Gulyás György beszélget a fiatal muzsikusokkal. Végezetül este 7 órakor rendezik meg azt az ünnepi díszhangversenyt. melynek bevételét a Nemzeti Színház javára a'iánlja fel a baráti kör. Ezen a hangversenyen hangzik el Kodály: Psalmus Hungaricusa. Bartók Magyar képek és Kodály Galántai láncok című műve. A debreceni MÁV Filharmonikusok zenekarát és a KISZ Központi Művészegyüttes egvetemi énekkarát Gulyás György, illetve Medveczky Ádám vezényli, a hangverseny jeles közreműködője lesz Simándy József. Sass Ervin flz esőszag oka Ausztrál kutatók hosszas 1 munkával felderítették, hogv | mi okozza az eső utáni jellegzetes szagot. A korábbi feltevésekkel ellentétben a talaj szerves elemei (zuzmók. mohák, növényi maradványok) neim játszanak szerepet a szag kialakulásában. Az esőszagot a talaj szervetlen anyagaiból. a kőzetek ásványszemcséiből kiszabaduló, mintegy 50 alkotórészből álló olaios jellegű sárgás színű folvadékcseppek okozzák. Az eső hatására annál nagyobb mértékben szabadulnak ki az ásványszemcsékből az illékony vegyületek, minél szárazabb volt a talaj. 1984. JÜNIUS 19., KEDD — NÉVNAP: GYÁRFÁS A Nap kel 1 ára 46 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 9 óra 46 perckor, és nyugszik 1« óra 22 perckor. VtZALI.AS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 40« cm (apadó). 21.15: Lottósorso'.ás 22.15: Tévéhíradó szerb-horvátul Eszperantó disszertációk a Somogyiban Pechan Alfonz tanár, a Nemzetközi Eszperantó Vizsgáztató Bizottság elnöke újabb húsz diplomamunkát ajándékozott az országos szegedi gyűjteménynek. Az eszperantóul írt értekezések között szerzőként szerepel tanár, újságíró. orvos, könyvtáros, műszaki szakember. idegenvezető. Az első eszperantó diszszertáció orvosdoktori volt. Meddig jár g tánnián'y? Két évre szóló munkaszerződéssel helyettesként alkalmazták L. F.-né szegedi olvasónkat. A szerződés lejárta előtt két hónappal szülési szabadságra, majd gyesre ment. A munkaviszonya ez idő alatt megszűnt. Ez év május 4-én, amikor gyermeke elérte a három évet, újra munkába állt. Most három hét óta beteg, s közölték vele, hogy táppénzre csak három hét körüli időre jogosult, vagyis annyi időre, amennyit munkába állása óta dolgozott. Szeretné tudni, hogy így van-e, mert betegsége több hónapig is eltarthat, és akkor jövedelem nélkül marad. Mit mond erről a jogszabály? A társadalombiztosítási törvény rendelkezései szerint a táppénz a keresőképtelenség tartamára, legfeljebb azonban egy, gümőkóros megbetegedés esetén két éven át jár. Az, aki rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő időn át kaphat. A rendelkezések szerint a biztosításban töltött idő akkor folyamatos, ha abban harminc napnál hosszabb megszakítás nincs. E harminc napba azonban nem számít bele a keresőképtelenség, a terhességigyermekágyi segély, a gyermekgondozási segély, a rokkantsági nyugdíj, az átmeneti segély, a rendszeres szociális járadék folyósításának az ideje, az önkéntes betegségi biztosításban töltött idő, továbbá a bedolgozói jogviszonynak az az időtartama, amely alatt a biztosítás nem állott fenn, Biztosítósban töltött Időként kell figyelembe venni a folyamatos biztosítás tartamának a megállapításónál a katonai szolgálat idejét, továbbá azt az időt is, amelyre a dolgozó kisiparosként, magánkereskedőként, gazdasági munkaközösség, ipari és szolgáltató szakcsoport tagjaként társadalombiztosítási járulékot fizetett, vagy keresőképtelenséggel járó betegsége, illetve szülése miatt a járulék fizetése alól mentesült. Azokat az időtartamokat, amelyeket a 30 napi megszakítás időtartamába nem számítanak be, úgy kell tekinteni, hogy ezek alatt a megszakítós szünetel. Olvasónk leveléből kitűnik, hogy a gyermekgondozási segélyen töltött idejének beszámftásával a korábbi és a jelenlegi munkaviszonya között nincs egyetlen nap megszakítós sem. A táppénzre való jogosultsága időtartamának megállapításánál a gyest megelőző munkaviszonyát is figyelembe kell venni, és a folyamatos biztosításban töltött idejét ennek figyelembevételével kell megállapítani. Így, számítva táppénzre a szükséges ideig, de legfeljebb egy évig, gümőkóros megbetegedés esetén pedig két évig tarthat igényt. Ha munkahelyén ezután is vita merülne fel, úgy az esetben forduljon a munkahelyen működő Társadalombiztosítási Tanács elnökéhez, rendezés végett. Dr. V. M. szerzője Corret Pierre francia orvos, aki a rádiótechnika fejlesztésében is nagy szerepet játszott. Doktori értekezésének címe: A nemzetközi nyelv haszna és alkalmazásának a lehetősége az orvostudományban. Párizs. 1908. A száznegyvennégy oldalas értekezése ma már könyvritkaság. A hatnyelvű nemzetközi rádiózási szótárában is az egyik nyelv az eszperantó, ez 1925-ben jelent meg. Alapítója és első szerkesztője volt a Nemzetközi Rádió Szemlének 1926-ban. Az alapvető forrásmunkák közül legkeresettebbek a szovjet Ernest Dre zennek. a moszkvai és leningrádi egyetemek egykori professzorának a művei közül az orosz és eszperantó nyelvű: Ocserki Tyeorii Esperanto — Skizoj pri teorio de Esperanto, Moskva—Leipzig. 1931 és a könyv alakban csak eszperantóul megjelent: Analiza historio de Esperanto-movado. Leipzig. 1931. Legjelentősebb műve: Historio de la Mondolingvo—Tri jarcentoj da sercado—Moskva—Leipzig 1931, 244 p. Drezen munkái csak helyben olvashatók, mivel a kutatók gyakran keresik. Értékes még dr. Kisházi Margit tanár huszonkét oldalas tanulmánya: A hódmezővásárhelyi „BÉKE" (Paco) eszperantó csoport története 1955—1981 címen, mely a szerző ajándéka. HAZASSAG Gena Imre és Balogh Mária Eva, Tanács Péter és Borsos Mária, Orosz Mátyás és Kovács Ilon« Julianna, GOré László és Halmi Erzsébet. Bősze Csaba István és Erényi Julianna, Szabó Gábor és Nyári Rózsa Ibolya, Majernlk Károly és Papp Eva, Kapóes József és Terhes Anikó Katalin. Nagy István Roland és Horváth Rózsa. Zsigmond Zoltán és Pap Eva Gizella. Farkas Tibor Vince és Batkl Edit, Kalcsu János és Kecskés Ilona Edit, Ződt János Gábor és Makra Éva. Bakai Csaba és Kovács Márta Gizella, Mihalkó János és Horváth Ildikó, Bálint János Ferenc és László Margit, Szabó István Lajos és Tóth Klára. Récz Imre és Virgoncz Márta, Szekula János és Hegedűs Ibolya Matild. Czirok Károly és Vámos Éva házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Kiss Péter Pálnak és BulraSm Ildikó Ellának Péter Pál. Pikó Gálbornak és somogyi Zsuzsanna Máriának Mónika, Kiss László Jánosnak és Bódi Erzsébet Etelkának Ágnes. Márta Zoltánnak és Vecsernyés Mária Magdolnának Dóra, Zslkó Istvánnak és Mészáros Anniinak Anna, Túri Józsefnek és orosz Erzsébetnek Ijevente, Kopasz Andrásnak és Mult Évának Magdolna, Kurucz Ferenc Jenőnek és Felhő Ilona Zitának Balázs, Rajnai Jenőnek és Drága Mártának Márta, Papp János Istvánnak és Kovács Etelkának Anett Etelka. Hajnal Józsefnek: és Kuhn Tűnőének. Renáta Vanda. Patocskai Istvánnak és Vízvári Klárának Helga, Kumocsay Gábor Józsefnek és Deák Ildikó Tímeának Tímea Gyöngyvér, Roszkos Zoltán Lászlónak és Absolon Évának Alexandra Anita. Sándor Györgynek és Juhasz Györgyinek György Norbert Molnár Ferencnek é« Bögre Piroskának Zsuzsa, Bokor Józsefnek és Bakó Eloonórának AHám, Takács Lászlónak és Molnár Máriának László. Pocsal Lajos Lászlónak és Matók Edit Mártának Attila. Ferenczi Ferencnek es Palócz Sárának Ferenc Szabó Andrásnak es Ördög Magdolnáinak Családi események Mónika. Fehér Józsefnek és Jacsa Ágnesnek Georgina, Bartók Sándornak és Erdőd! Piroskának Sándor Taimás, Torma Lászlónak és Kiss Katalin Annának Boglárka Katalin, Petrovics Kálmánnak és Tejes Edit Juliannának Panna, Maróti István Eleknek és Kappan-Tóth Arankának István, Kacsinta Tamásnak és Fülöp Margitnak Anett, Kovács Tibornak és Kovács Juliannának Barbara Ildikó, Ilörnyácsek Andrásnak és Papp Máriának Zoltán András, Sebestyén István Tibornak és Ragaeits Gabriellának Gabriella, Tancslk György Jánosnak és Asztalos Máriának Attila, Szurmal Sándornak és Varga Eszter Ibolyának Gábor. Balogh Józsefnek és Villás Margitnak Máté, Tóth Gyulának és Szabó Hedvignek Gyula. László Györgynek és Kalmár Ágnesnek György, Molnár Mihálynak és Vásárhelyi Máriának Gábor, Gulyás Istvánnak és Kiri Hona Gizellának szabolcs, Rácz Bélának és Petrács Erzsébet Ibolyának Béla, Márton Gyulának és Rózsa Ilonának Eszter, Vass Géza Istvánnak és Varga Ibolya Máriának Csilla, Bezdán Andrásnak és Nagy Erzsébetnek Csaba, Gyuris Sándornak és Forgó Erzsébetnek Emese. dr. Mester Jánosnak és Greskovies Teréziának Ilona. Balogh Jánosnak és Gál Ágnesnek Tamás, Lippal Jánosnak és Gulyás Zsuzsannának Zoltán, Papp Istvánnak és Farkas Jolánnak Zsolt. Révész Bálintnak és Szabó Ágotának Tamás. Oláh Bálintnak és papp Máriának Krisztián. Toroczkai Józsefnek és Gordos Piroska Máriának József. Várkon yl Nándornak és dr. Laluska Zsuzsannának Ann«. Bartók Andrásnak és Korom Mária Ilonának Edina, Juhász Tibornak és Bulik Piroska Erikának Tibor János. Takó Jánosnak és Táborosi Máriának Ildikó, Papp Zoltánnak és Papp Teréznek Gabriella, Horváth Andornak és Nádházi Katalinnak Szilvia, Sznenka Bélának és Skrionya Juliannának Tímea. Mészáros Rudolfnak és Tóth Adriennének Rudolf, Gán István Péternek és Restás Ilonának Annamária, dr. Tandari János Lászlónak és Dömötör Katalinnak. Katalin, dr. Kováts Lászlónak és SzendiHorváth Brigittának Viktória, Szanka Józsefnek és Hajdú Helga Évának Eszter Zita. Lengyel Imrének és Mulati Mártának Krisztián. Csehó Zoltán Jánosnak és Dobos Mária Zsuzsannának Zoltán, Székely Istvánnak és Kormányos Eva Katalinnak István nevű gye nmek ük született. HALÁLOZÁS Bányavölgyi Ferenoné Tüske Irén, Jójárt János, Kiss József István, Paragi Imréné Mihály Piroska, dr. Bába Lászlóné Szabó Judit. Bárkányi István, Csanádv Miklós, dr. Apáthy Jenő Lajos, Nagy .Jánosné Daróci Erzsébet. Ábrahám Imréné Lajos Regina Németh Imréné Kovács Erzsébet, Nagyiván Dezsőne Jakius Rozália, Koncsek Lászlóné Szűcs Etelka. Vincze József. SzabóBatancs József, Vígh István, Légrádi Ilona, Körösi Ferenc Varga László, Borbély Károlyné Ocskó Mária, Tar Sándorné Kladács Ilona, Kiss József. Pozsár Mihály, Deák József, Helrniy Géza Józsefne Kiss Mária, Suba Istvánné Bitó Anna, Busa Sándor. Racz Sándor. Tóth Lászlóné Szabados Rozália. Rajtik Istvánné Czirok Katalin Kovács István. Szél Jánosne Gémes Anna. Csíkos Imre. Orsós János. Zsigmond Istvánné Adámka Julianna. Kolompár Jánosné Kurilla Veronika. Angyal József. Csamangó Ferencné Nyári Veronika Ftló Mihály. Kecskeméti Sándor. Dékán y Imréné Hajós Etelka Márta. Pap Ferenc meghalt. HETVENÖT EVE hunyt el Ataafi Lajos (1840—1909) irodalomtörténész. könyvkiadó, bibliográfus, iepkész. Vagyonat az irodalomra áldozta. Számos folyóiratot szerkesztett; ő indította meg l«69-ben a Magyar Könyvészet című vállalkozást. MOZIK Vörös Csillag: de .előtt 10 délután negyed 4. fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Gyónás gyilkosrág után (színes m. b. amerikai krimi. 16 éven felülieknek, II. helyárral). Cjszegcdi Kertmozi: Altatódal nászágyon (színes, m. b. olasz, este 9 órakor). Fáklva: háromnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Itália bukása (színes jugoszláv, 14 éven felülieknek!). Filmtéka (MTESZ Székház, Kigvó u. 4.): Jelenetek egy házasságból I—II. rész (színes svéd. 16 éven felülieknek!, dupla helyárral. este 6 orakor). Szabadsag: fél 4 órakor: A koppányl aga testamentuma (szines magvar kalandfilm), háromnegyed 6 és 8 orakor: Konvoj (színes, m. b. amerikai, III. helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI. SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeiket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet is a II. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 örálg a Lenin tort. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátásaEJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. az alatt Telefon r 10-tnfl FOGORVOSI ÜGYELET MindennaD este 10 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7 Orále: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3 Tel.: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. HOT/J BUDAPEST 1. 9.55: Tv-torna — (isim.) 10,00: Utánam sráook — filmsorozat — 1. — (Ism.) 10.30: Kuckó — (ism.) 11.00: Aranyásók Alaszkában — francia—NSZK—romá n kalandfilmsorozat — 1. — (ism.) 12.00: Képújság 16.30: Hitek 16,35: Csak gyerekeknek! — 17.00: Az Inti Illimani együttes műsora — francia zenés film 17.25: Képújság 17.30: Rubens — holland tv-ftlmsorozat — 3. 18.30: Kerpel Fronius ödön — portré öt tételben 19.00: Nem gyerekjáték — riportfilm — (Ism.) 19.35: Tv-torna 19.40: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Egy szélhámos karrierje — lengyel tv-filimsorozat — 7. 21.40: Stúdió '84 22.40: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 18.40: Képújság 18.45: Titokzatos nádasok — angol rövidfilm — (ism.) 19.10: Útjaink — portrévázlat 19.50: Láng István: A nagy drámaíró — vígopera — 20.25: Belgium—Dánia labdarúgómérkőzés 22.15: 8 és 3/4 — lengyel rajzifilm 22.25: Telesport összefoglaló a FranciaországJugoszlávia mérkőzésről 23.10: Képújság BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: Mit tudnak a gyerekek a szülőföldről? 18.15: Tv-naptár 18.45: Könnyűzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Kia koncert 20.20: Közvetítés a Labdarúgó EB-ről 22.20: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Nyitott könyv 18.43: Világnézet 19.00: Népszerűtudományos film 19.30: Tv-napló 20.00: Népi muzsika 20.45: Lottósorsolás 20.50: Zágrábi körkép 21.10: A bosszú ideje — argentin játékfilm ÜJVIDEK 17.25: Tévéhíradó szerb-horvátul 1T.45: Mit tudnak a gyerekek szülőhazájukról 18.15: Literatüra 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévéhíradó magvarul 20.00: Labdarúgó EB — összefoglaló: Franciaország— Jugoszlávia BUKAREST 14.05: Diákfórum 14.30: Dalok 14.50: Nők világa 13.20: Rajzfilmek 19.IKI: Tv-hiradó 19.20: Temesvár ipar* 19.50: Ifjúsági vetélkedő 20.00: Fe'.ej thetel len nyár román film 21.20: Tv-hiradó ESES KOSSUTH 8.25: Akadémiai díjasok 9.IX): A hét zeneműve 9.30: Baross Gábor népzenei feldolgozásaiból 9.47: Játsszunk a billen ty ükkel t 10.05: Az. MR 10—14 10.35: Zenekari muzsika 11.40: A csúnya hercegnő — Lion Feuchtwanger regénye — 14. 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Rádió Dalszínháza — A sóhajok hídja — Offenbach operettje 14.21: Solti Károly nótákat énekel 14.41: Arcképek a bolgár irodalomból 15.05: Elő történelem 16.01: Népzenei Hangos ÜJság 16.41: Híres hegedűművészek felvételeiből 17.05: Mozgásterek 17.30: Bemutatjuk új felvételünket 17.45: A Szabó család 19.15: Fouler.c: Fuvolazongora szonáta 19.30: A szocialista gazdaságelmélet és a szocialista gazdaságirányítás gyakorlata — 4. 20.00: Hallgassuk együtt 21.05: Vonzódások 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Verbunkosok, nóták 22.50: Késő este 23.00: Kamarazene 0.10: Lerch István szerzemén y ed bői PETŐFI 8.05: Csőr József nótákat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.35: Társalgó 10.00: Z^nedélelőtt 12.25: Gyermekek kön vvespolcs 12.35: Melódiakoktél — (ws.) 13.30: Zenés kirándulás 14.00: Zenés délután 16.00: Disputa 18.35: Közvetítés a Magyarország —Jugoszlávia Tungsram Kuns vizllabda-mérkőzésről 19.20: A King's Singers és a könnyűzene X'l. — 19.47: Moldován Stefánia nótafelvételeiből — (sz.) 20.01: Magvar anekdotakincs 20.35: Csak fiataloknak! 21.30: Egy énekes — több szerep 22.30: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzemén veiből 23.20: „Nyári zöld levelek" 3. MŰSOR 9.00: Borisz Petrusans®kit hangversenye — (sz.) 10.25: Petrovics Emil — Huszár Klára fordítása: Szerb népdalok — <».) 10.43: Szintetizátor felvételeinkből — (sz.) 11,05: Kórusmtuzsika — (sz.) 11.30: Csaikovszkij operaiból — (sz.) 12.00: Zenekari muzsika — (sz.) 13.07: Székely Endre müveiből — (sz.) 14.01: Világújság 14.21: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye — (sz.) 15.34: Mozim-operakettősök — (sz.) 15.51: A Magvai- Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeiből — (sz.) 15.45: Labirintus 17.00: Hangverseny Schubert műveiből — (sz.) Kb. 18.05' A Moszkvai Dixieland együttes Játszik — (sz.) 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát és német nyelvű nemzetiségi műsora 18.35: A Londoni Monteverdl Kórus hángver-enve — 20.40: A Holper lestvérek 21.06: Zenekari muzsika — (sz.) 22.00: Eszmecsere az afrikai folklór kutatásáról 22.30: Operaest — (sz.) SZERDA DÉLFLOTT KOSSUTH 8.25: Világablak 8.54: Olasz nő Algírban — részlelek Rossint operájából 9.43: Kis magyar néprajz 9.4«: Nemzetközi mesefesztivál 10.05: Két keréken Magyarországon 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Fúvósindulók 11.80: Zenekari muzsika 12.45; Vendeg-látó PETŐFI R.05: Kónya Sándor énekel — 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04. 05. 07 jelenti 10.00: Zenedelelőtt 11.35: A Szabó család — (Ism.) 12.05: Nóták — (sz.) 12-36« Tánczenei koktél —