Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

6 Csütörtök, 1984. május 31. 7 Samaranch Moszkvában Szerdán Moszkvába érke­zett Jüan António Sama­ranch, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság elnöke. Kísére­Drámai küzdelem a BEK-döntőn Liverpool a kupagyőztes Tizenegyesrúgásokkal nyert az angol csapat Liverpool—Roma l-l (l-l. A 9o perc nem hozott dön- meglepetést keltett, hogy há­1tést, hosszabbítás követke- rom játékos is hibázott, fö­ll-es rúgásokkal 4-2 a zett. Utoljára ilyesmi a Baj- lé lőtték a labdát, így az Liverpool javára. nokcsapatok Európa Kupá- olasz Conti és Graziani, il­Szerdán este került, sor a jában éppen tíz esztendővel letve a liverpooli Nicol. Sor­római Olimpiai Stadionban ezelőtt fordult elő, amikor a rendben így következtek a az óriási érdeklődéssel várt Bayem München és az Atle- büntetők: Nicol fölé. Di Bar­Iloma—Liverpool labdarúgó tico Madrid végül is 1-1-re tolomei gól, Neal gól, Conti Bajnokcsapatok Európa Kupa végzett, s a találkozót meg fölé, Souness gól, Righetti Holnaptól vasárnapig Nemzetközi kajak-kenu verseny Szegeden döntőre. Már három órával a kellett ismételni, kezdés előtt megkezdődött a . , szurkolók özönlése a stadi- A ketí;zer 15 perces hosz" on felé, s a különleges erök- ?za,bbllas ,s,em hozott d°n­test, így 11-es rúgások kö­kéi felvonult rendőrség „ve­iében van a mexikói Mario dőláncain" át tudtak csak Vasquez Rana. a Nemzeti bejutni a boldog jegytulaj­vetkeztek. A szokásos tíz büntetőből gól, ezután 2-2-re álltak. Rush gól, Graziani fölé. 3-2­re vezetett a Liverpool. Ken­nedy gól, ezzel 4-2 az ango­lok javára. A Liverpool ezzel az 1983 84. évi Bajnokcsapatok Olimpiai Bizottságok Szövet- donosok az arénába. A BEK- csak kilencet lőttek, az ola- Európa Kupája győztese lett, ségének elnöke. Primo Ne- flöntő olaszországi bevételi szok ötödik 11-esére már 1977, 1978 és 1981 után ne^ nem volt szükség, mert. gyedik alkalommal vehették győztek az angolok. Nagy át a kupát. csúcsot hozott. 600 ezer an­gol fontot vettek be. A 15. percben remek jobb oldali akció után a beadást Tancredi nem tudta meg­szerezni a magasan felugrott Rush elől, az olasz védők röviden szabadítottak fel, Szerdán játszották a lab- középen Neal elé került a darúgó NB II 34. fordulója- labda, aki 8 m-ről biztosan r-ak mérkőzéseit- lőtt az üres Impuba (1-0). A 1961 óta minden évben megrendezi a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség nemzet­közi versenyét. Sokszor Ta­ta, néhányszor Dunavarsány vagy Budapest, tavaly pe­dik már városunk adott otthont az eseménynek. Hogy nem akármilyen versenyről van szó, azt az elmúlt évi győztesek név­sora is bizonyítja. Íme, egy csokorra való az ismert ne­vekből: Janics, Ljubek, Ni­sovics, Patzaichin, Simio­nov, Buday, Vaskúti, Saru­si, Hajdú... Az Európa-hí­biolo, a nvári olimpiai sport­ágak szövetsége elnöke és Monique Berlioux, a NOB igazgatója. Labdarúgó NB II rű, Maty-éri pályán ezút­tal is a sportág színe-java méri össze felkészültségét a háromnapos viadalon. A verseny részletes prog­ramja a következő: holnap, pénteken délután 1 órától fél 8 óráig az előfutamokat bonyolítják le. Szombaton délelőtt 9 órától a középfu­tamokra, délután 3 órától pedig kilenc versenyszám döntőjére kerül sor. Vasár­nap délelőtt 9-től középfu­tamokat, délután 3 órától pedig döntőket rendeznek a Maty-éri pályán. Középiskolások megyei honvédelmi versenye A 600-as számú Móra Fe- gimnázium (Csongrád) 222, Keszthely—Eger l-l. 22. sz. 43. percben Conti már-már renc Szakmunkásképző In- 3. Bethlen G. gimnázium Volán—Debreceni Kinizsi 3-0 elveszítette a labdát az alap- tézet repülőtéri sportpálya- (Vásárhely) 221. (2-0). Sopron—Bakony Ve- vonalnál, de egy csel után ján, valamint az MHSZ gyész 1-0 f0-0). Debreceni mégis középre tudott adni és Etelka sori lőterén, a kö­MVSC—Szolnok 3-1 (1-0), Pruzzo 8 m-ről, fejjel. a zelmúltban rendezték meg a Kecskemét—Nagykanizsa l-l hálóba csúsztatta a labdát a középfokú iskolák megyei (1-0), Baja—Kazincbarcika kis«sé kint álló Grobelaar honvédelmi versenyét. Im­0-0, Békéscsaba—Siófok 3-0 felett (l-l). már hetedik éve, hogy ál­(1-0), HMSE—Szekszárd 4-2 Szünet után az olaszok landó helyszínen, ideális (2-2). Salgótarján—H. Szabó kezdeményeztek többet, de feltételek között ' vetélked­L. SE 5-2 (2-1). Özd—Ganz­MÁVAG 1-0 (0-0). igyekezetüket siker. nem kísérte Harmadik a DÉLEP SC Az ÖHV és a lövészet alapján a következő sor­rend alakult ki. Fiúk: (32) 1. 600-as sz. ISZKI 4 pont, 2. Kiss F. szakközépiskola (Szeged) 11, 3. Erdőgazdasá­gi ISZKI 11. Lányok. (25): 1. Kossuth Zs. 9, 2. Juhász Gy. szakközépiskola (Ma­kó) 10, 3. Batsányi J. gim­názium 10. A két versenyszámban nek egymással a legjobb akadályfutók, lövészek és honvédelmi öttusázók. A közel ötszáz résztvevő tu­dásával, felkészültségével jól példázta az iskolákban egyénileg az alábbi tanu­A DÉLÉP SC NB l-es fér- DÉLÉP SC: NUSSER, folyó hazafias-honvédelmi lók érték el a legjobb ered­íi röplabdacsapata kitűnően Nagy L.. Huszta. Katona, nevelés kiemelt helyét és ményt. ÖHV. Fiúk: Takács szerepel az MRSZ Kupa küz- PETRE. ARANY. Csere: szerepét. delemsorozatán. A legutóbbi Barta, Kérges. Csorba. Tóth AZ összetett honvédelmi fordulóban, hazai környezet- Gy. Edző: Nyári Sándor, versenyen 400 méteres aka­ben. biztos győzelmet arattak Nusser és Arany kiemelkedő dálypályát kellett leküzde­a kék-fehérek a több váloga- teliesítménve kellett többek nje a 104 ¡^ ps gg ianyVer iáiéit 'elvonultató Bp. között a sikerhez. A DÉLÉP sen önek Eredmények: Fi­llonvéd felett: SC az utolso. Vasas elieni DÉLÉP SC-Bp. Honvéd mérkőzésének eredményétől függetlenül a harmadik he­3-1 (10, 11, —13, 13). Vezet- ivet szerezte meg az MRSZ te: Me^gáros. Szabó F. Kupán. ]ÁTE-sikerek a nyitányon József (Fodor J. szakközép­iskola, Szeged) 2:03,9. Lá­nyok: Kirí Zsuzsa (Széche­nyi I. gimn.) 1:50,2. Lövé­szet. Fiúk: Andóczi B. Ró­bert (Ásotthalom) 89 kör. Lányok: Balogh Ágnes (Jó­zsef A. gimnázium) 86 kör. A honvédelmi öttusaver­seny változatos feladatai között a négyfős együtte­seknek légfegyveres lövé­A tenisz OB II nyitányán nagyszerűen szerepelnek a JATE SC csapatai. A női együttes mindkét hazai mér­kőzését megnyerte, a férfi­Férfiak: JATE SC—Kecskeméti TC 5:4. Pontszerzők: Kanalas Gy., Lehoczki, Klivényi. továbbá gárda pedig idogenben dia- az Üjhidi. Lehoczki és a Ka­dalmaskodott. nalas Gy.. Klivényi párosok. Eredmények, nők: (D JATE SC—DVTK 9:0. A közelmúltban Szegeden Pontszerzők: Polestyukné rendezték meg a területi Nagy A.. Farlflas. Ribári. Ka- egyéni teniszbajnokság küz­lapács. Faragó. Héger. to- delmeit. Eredmények, nők, vábbá a Farkas, Kalapács, a egyéni: 1. Polestyukné Nagy Faragó. Héger és a Ribári, A, CJATE SC). Férfiak, Nagv Anita párosok. egyéni: 1. Üjhidi (JATE SC). JATE SC—Eger SE 6:3. Páros: ... 3. Balázs. Csanády Pontszerzők: Polestyukné (JATE SC). Vegyes páros: 1. Nagy A.. Kalapács. Faragó, Polestyukné Nagv Á.. Rónay Héger. illetve a Polestyúkné, (JATE SC). ... 3. Cséfalvi, Farkas és a Faragó, Héger Bálint (JATE SC. H. Szabó párosok. L. SE). KŐSZEG—SOPRON 1984. július 6—8. Utazás: Szegedről autóbusszal, teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 1430 Ft. ZEMPLÉNI-HEGYSÉG 1984. július 6—8. Utazás: Szegedről autóbusszal, teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 1560 Ft. EGER—MÁTRA 1984. július 7—8. Utazás: Szegedről autóbusszal, teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 800 Ft. HARKÁNY 1984. június 16. 1984. június 21. 1984. augusztus 25. Utazás: Szegedről autóbusszal, egész napos strandolás, visszaútban vacsora. Részvételi díj: 330 Ft. POZSONY—GYÖK (útlevél szükséges) 1984. július 19—21. Utazás: Szegedről autóbusszal, teljes ellátás, szállodai elhelyezés, 1 nap kirándulás Pozsonyba. Részvételi díj: 1440 Ft. PALÓCFÖLD 1984. július 28—29. Utazás: autóbusszal Szegedről, teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 960 Ft EPERJES ÉS A MAGAS-TATRA 1984. szeptember 17—19. Utazás Szegedről autóbusszal, félpanziós ellátás, szál­lodai elhelyezés. Részvételi díj: 1200 Ft Jelentkezés és felvilágosítás: IBUSZ SZEGED, Klauzál tér 2. Telefon: 11-188. úk (26 csapat): 1. 600-as sz. Szakm. int. 8.47,04 perc, 2. Széchenyi I. gimnázium (Szeged) 9.26,7, 3. Textil­ipari szakközépiskola (Sze­ged) 10.01,9. Lányok (22): 1. Széchenyi I. gimnázium szetben, 4x200 méteres fegy­7.55,6, 2. Kossuth Zs. szak- veres váltófutásban, grund­középiskola (Szeged) 9.29,4, birkózásban, 400 méteres 3. Kőrösy J. szakközépisko- akadályfutásban és elmé­la (Szeged) 9.29,4. létben kellett összemérniük Kispuskalövészetben 96 képességeiket. Fiúk (20): 1. fiú és lány vetélkedett. Fi- Textilipari szakközépiskola úk: 1. Erdőgazdasági szak- 19,75 pont, 2. Rózsa F. szak­munkásképző (Ásotthalom) középiskola (Szeged) 17,5,3. n>>. . .. „ TOTTZT Bethlen G. gimn. 17,5. Lá­234 kor, 2. 602-es sz. ISZKI nyQk (lg). f Kossuth Zs (Vásárhely) 221, 3. 600-as szakközépiskola 18,75, 2. ' sz. ISZKI 211. Lányok: 1. Kőrösy J. szakközépiskola József A. gimnázium (Ma- 16,75, 3. Juhász Gy. gim­kó) 230, 2. Batsányi J. názium 16. A Vasas a bajnok Szerdán befejeződött az Vasas—BVSC 8-5 (2-0, l-l, 1984. évi egyfordulós vízi- 2-1, 3*-3); labda-bajnokság. Az első A 3. helyért: FTC—Bp. osztályból a Hódmezővásár- Spartacus 9-6 (2-0, l-l, 4-1, helyi VSE-nek kell búcsúz- lg helyért: Hódmező­nia. vásárhely—SZEOL AK 14-14 Eredmények. Első helyért: (5-3, 0-4, 4-3. 5-4). VÁROSI KOSÁRLABDA ÜTTÖRO-OLIMPIA Befejeződött a városi kosár­labda uttcrő-olimpi.» kUzdeies-i­sorozata. Eredmények: Lányok: 1. Gedói iskola (Galgoczi, Berkó, Kovács A., Kanfi, Kreininger, Fülöp, Maró«. Kovács C„ Szil, Bálint, Tímár E., Tímár P.. test­nevelő tanár: dr. Molnár Mik­lósné), 2. Rózsa F. sugárúti is­kola. 3. Tarján! Ill-as számú iskola. Fiúk: 1. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola l-es számú gyakorló Iskolája (Beke. Vági, Kamarás. Glózík P.. Glózik I., Berethalmi, Varró, Lengyel, Te­mesvári. Németh, Fábián, Mari, testnevelő tanár: dr. Alexa Fe­renc), 2. Szirmai Iskola. 3. Ge­dol iskola. A városi vetélkedőn élen végzett két iskola diákjai a megyei döntőn is megszerezték az első helyet, így június első napjaiban a területi döntőn ve­hetnek részt. AZ MHSZ KUPAÉRT Az MHSZ Kupa V. fordulóját Szegeden rendezték. Hét klub 180 sportlövésze vett részt a kétnapos vetélkedőn. Eredmé­nyek: 1. MHSZ Központi Lö­vészklub 133 ponttal, 2. MHSZ Szeged városi Lövészklub 78, 3. MHSZ Kiskunsági Erdész LK 67, 4, MHSZ HÖDGÉP LK 45. A szegedi sportolók kiemelkedő egyéni eredményei: Lányok. Serdülők. Légpisztoly: 1. Ko­csányi Andrea (5 pont). Ifjúsá­giak. Fiúk. Puska, fekvő: 1. Bernátsky László 572 kör (3 pont). Gyorstüzelő pisztoly, 2x30 lövés: 1. Bobály Mihály 571 kör (5 pont). BIRKÖZÖEREDMÉNYEK Az SZVSE birkózói öt verse­nyen léptek szőnyegre a közel­múltban. Eredmények : ORV kö­töttfogású verseny. Miskolc. 56 kg: ... 2. Bodai.'GO kg: ... 5. Mészáros. 81 kg: ... 4. Gyuris. + 87 kg: 1. Domonkos. Győzelem Napja nemzetközi úttörő ver­seny, Cegléd. 38 kg: ... 2. Szabó S. 42 kg: ... 3. Varga. 53 kg: ... 3. Szokoly. 67 kg: ... 2. Ka­rácsonyi. 72 kg: ... 2. Bujdosó. 78 kg: ... 2. Batki. Országos junior szabadfogású verseny, Csepel. 57 kg: ... 4. Jelenfy. szakközépiskolák és szakmun­kásképzők országos szabadfogású bajnoksága. Szeged, 42 kg: 1. Kurucsai (Széchenyi I. szakkö­zépiskola). 45 kg: ... 2. Vékes (6MI-:is sz. ISZKJ). 53 kg: ... 3. Kovács A. (630-as sz. 1SZK1). 57 kg: ... 3. Béres (Déri M. szakközépiskola). 62 kg: ... 3. Strohner (Széchenyi 1. szakkö­zépiskola). 67 kg: 1. Márkus (Széchenyi I. szakközépiskola). 72 kg: ... 2. Vass (Bebrits L. szakközépiskola). 78 kg: 1. Simon (606-as ISZKI). Szopori Ottó or­szágos szabadfogású úttörő ver­seny. Baja. 35. kg: ... 2. Szabó B. 49 kg: ... 3. Lux. 53 kg: 1. Buda- 58 kg: ... 3. L-ci. +38 kg: l. Varga. A SZIRMAI ISKOLA AZ ELSŐ Befejeződött a városi labda­rúgó úttörő-olimpia küzdelem­sorozata. Tizenhat együttes ve­telkedójét a Szirmai iskola csa­pata nyerte, mögötte a sorrend: 2. Kiskundorozsmai Il-es sz. iskola. 3. Rókus l-es sz. iskola. A győztes csapatban Kispál, Szo­koly, Dóra, Sándor, Csóti, Ko­vács, Szovlcs, Kársai, Kakuszi, Császár, Vári, Pöndt, Fórai, Ge­rá, Keszl és Fülöp (testnevelő tanár: Urbán Péter) kapott já­téklehetőséget. A legjobb me­zőnyjátékos: Horváth (Dugonics iskola); legjobb kapus: Jaksó (Mező iskola) ; legeredményesebb játékos: Szovlcs (Szirmai) lett. LAB D AROGO- EREDMÉN V EK A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei: Kinizsi Húsos— Tlsza-ÚJ KSK 0-2 (6-1), KSZV SE —Mindszent 3-0 (2-0). Makó— Mártély 11-0 (2-0), Kistelek­Csongrád 8-1 (3-1), SZEOL AK II—Alsovárosi MAV 1-0 (0-0). szentesi Kinizsi—Sándorfalva 1-0 (0-0), Szegvár—Bordány 2-0 (1-0), Kiskundo.-ozsima—Fábián­s tbestyén 3-3 (3-0). A megyei II. osztályú Ifjúsági bajnokság 27. fordulójának eredményéi: Nagyirjágoos—Asotthzjom . .. l-l (1-0), Mihály telelt—S/öreg 5-1 (8-0). Apátfalva—Algyő 7-0 (1-0), Csanádpalola—Székkulas 4-2 (4-2), Mórsh alom—Pitvaros 1-0 (6-8). Tápé—Kiszambor 2-2 (2-1). Földeák—Röszke l-l (l-l). A megyei III. osztályú bajnokság eredményei: Rúzsa—Sz. Postás 2-2 (ifjúsági: l-l), Balástya— Deszk 0-0: (l-l), Domasz^k— Pusztaimérges 1-2: (2-0), Tömör­kény— Csengele 6-2: (15-0), Szaty­maz-Opusztaszer 0-2; (1-7). ELSŐ A SAVAI, PALINKÖ KETTŐS Az FTC a közelmúltban Agár­don rendezte a dr. Török Zol­tán nemzetközi evezős verse­nyét. A Szegedi Vízügyi SE Sá­vai. Palinké összetételű női fel­nőtt kormányos nélküli evezős kettőse az első helyet szerezte meg a rangos eseményen. A serdülő fiú kormányos nélkt' kettes vetélkedőjén az Engl G„ Dani Zs. (Sz. Vízügyi SE) <KK' a második helyen végzett TAURUS KUPA A szegedi gumigyár Taurus kupa elnevezésű kispályás lab­darugótornát rendezett a közel­múltban a Kisstadionban. A végeredmény: 1. MAV Igazgató­ság. 2. MEII Vállalat. 3. FADIP Beoej, 4. Borsodi Szénbányák Vállalat, 5. Taurus Szeged, 6. Taurus Makó. 30 százalékhal olcsóbban kaphatók egyes ruházati osztályainkon minden csütörtökön a CSUföRTŰKI VÚSKR0N! Kérjük kísérjék figyelemmel a főbejárat előtti hirdetőtábláinkat! TOPANKER boltjaiban 3. sz, TOPÁN bolt Szeged- Széchenyi tér 2/A. 4. SZ. TOPÁN bolt Szeged, Kossuth L. sgt. £ Minden férfi- és női fél­cipő, minden férfi- és n' szandál, valamint fiúfélcipő és -szandá! 20 százalékos árengedménnye. vásárolható június 20-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom