Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-29 / 124. szám
4 Kedd, 1984. májas 29. Vitaminnal dúsított gyümölcslevek Vitaminokkal dúsított ivólevek gyártását kezdte meg a Kecskeméti Konzervgyár. Az e célra bevezetett új eljárással tulajdonképpen a zöldség-gyümölcs alapanyagú üdítő italok gyártás, hókezelés során lebomlott vitaminjait pótolják vissza. Az orvosok közreműködésével kialakított új kecskeméti gyümölcslevekből 2-3 deciliter fedezi egy felnőtt napi B-'2. B-6 és C-vitamin-szükségletét. A választék is bőséges lesz. Szinte valamennyi kedvelt természetes alapanyagú, rostos gyümölcslevet dúsítják. Rövidesen az üzletekben is megjelenik a Kecskeméti Konzervgyár új terméke. Pályázat fizikatanároknak A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézete pályázatot hirdet felsőoktatási intézményben képesítést szerzett, közoktatásban, vagy a művelődésügyi igazgatás területén dolgozó tanárok számára. A pályázat célja a szakmai fejlődés elősegítése. A tanárok ezzel összefüggő. kutatómunkában való foglalkoztatása megbízásos Jogviszony alapján történik, és a megbízás általában egy évre szól. A pályázatot az ATOMKI Igazgatójához (4001 . Debrecen. Pf. 51.) kell eljuttatni a munkahelv vezetőjének javaslatával együtt. A pályázat beadási határideje 1984. június 15. Rendszeres árellenőrzése Az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről kiadott közlemény a gazdasági feladatok között foglalkozik az árrendszer fejlesztésével. Célként jelöli meg, hogy a termelői árak csak a társadalmilag indokolt ráfordításokat juttassák érvényre, ennek révén fokozottan késztessek a termelőket és a felhasználókat a hatékony gazdálkodásra. A fogyasztói árakkal szemben támasztott követelmény, hogy azok ne szakadjanak el tartósan a termelői áraktól. A közleménv ugyanakkor azt is kimondja. hogy biztosítani kell az árak érdemi ellenőrzését. Ez utóbbi feladatot az árhatóságok — az árhivatal mellett a minisztériumok, a tanácsok és más, erre felhatalmazott szervek — látják el. A múlt évi árellenőrzés tapasztalatai bizonyítják, hogy a gazdálkodó szervezetek között nem kevés akad. amely indokolatlan, sőt, nem is létező költségeket is igyekszik érvényre juttatni az árakban. Előfordul, hogy ennek csupán tájékozatlanság az oka — a bonyolult árképzési és kalkulációs előírások között a szakemberek is nehezen igazodnak el —, de az árszakértők olyan drasztikus áremelési törekvésekkel is találkoztak, amelyeket aligha lehet mentegetni. A Metripond Mérleggyár például egyik napról a másikra 43 százalékkal emelte meg hagyományos termékeinek árát. és ennél is többel. 75 százalékkal az alkatrészekét. Ezért valamint apaiért az egyedi megrendelésre készített mérlegek árit különféle indokolatlan pótlékokkal számolta, az árhivatal gazdasági bírság kiszabását kezdeményezte a vállalattal szemben. A Csongrád megyei Bíróság gazdasági kollégiuma igen jelentős összegű, több mint kilencmillió forintos gazdasági bírság kiszabását tartotta indokoltnak. ám ítélete nem emelkedett jogerőre, mert az ellen mind a Metripond. mind az árhivatal fellebbezést nvújtott be. Így az ügy hamarosan a legfelsőbb Bíróság elé kerül. Ez csak egyike annak a 19 esetnek, amelyben tavaly az árhatóságok gazdasági bírság kiszabását kezdeményezték. A kevésbé súlyos ögvekben szabálysértési eljárást indítottak, bűnvádi feljelentést tettek, és intézkedtek a károsultak kártalanításáról. Érdemes az ilyen ügyek közül is néhányat megismerni. A Szabolcs megyei tanács kereskedelmi osztálya bűnvádi feljelentést tett például a Tarpa és Vidéke Áfész ellen, amiért az ételnyersanyagok elszámoló árkülönbözetét nem kezelték alapszerúen. és mert áraikat kizárólag felfelé térftették el. és az ebből származó árbevételt jogcím nélkül megtartották. A valóságban fel sem merült költségeket számolt el megrendelőinek a Téti Építőipari Szövetkezet; ezért írásbeli figyelmeztetést kapott. Az árhatóság egyidejűleg gondoskodott arról, hogy megrendelőit kártalanítsa. Hatvanhatezer forint jogtalan bevételre tett szert az Ibrányi Építő- és Szakipari Szövetkezet Szakcsoportja; a helyi árhatóság döntése szerint ez a szövetSzabadság kiadása a gyes után A gyermekgondozási segélyezés idejére járó fizetett szabadság kiadásáról érdeklődik M. F.-né szegcdi olvasónk, aki eddig ismerőseitől különböző tájékoztatást kapott. Szeretné tudni, hogy a gyes három évére jogosult-e fizetett szabadságra, s ha Igen kérheti-e a szabadság pénzben történő megváltását, ha visszamegy dolgozni. Mit mond erről a jogszabály? Az 5/1981.- (XII. 29.) ÁBMH számú rendelkezés 1. paragrafusának (1) bekezdése szabályozza — többek között — a gyermekgondozási szabadság idejére járó fizetett szabadságra való jogosultságot és annak kiadását. A rendelet szerint a dolgozót a munkaviszony szünetelése tartamára a következő esetekben illeti meg a fizetett szabadság: a ke- resőképtelenséget okozó betegség időtartamára; a szülési szabadság tartamára: a tíz éven aluli gyermek gondozása vagv ápolása miatt munkában nem töltött időre, legfeljebb egy évre. függetlenül tjUóL hogy erre az időre jár-e táppénz, illetőleg gyermekgondozási segély. Természetesen ez a kedvezmény az anyát újabb szülés esetén újra megilleti. A rendelkezésből kitűnik, hogy a gyermekgondozási segélyezés telies tartamára fizetett szabadság nem jár. hanem csak annak első évére. Olvasónk egv gyermeket szült. ígv egvszer jogosult a szülési szabadság idejére és a gyermekgondozási segélyezés idejéből egy évre járó fizetett szabadságra. A rendelkezés szerint a szabadságot az esedékesség évében, munkatorlódás, betegség vagy más akadály esetén később, az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül kell a munkáltatónak természetben kiadni. A kollektiv szerződés ettől eltérő határidőt is megállapíthat. Aki a gyermekgondozási szabadságról visszatér dolgozni. jogosult a fizetett szabadságra a kollektív szerződésben előírt határidőn belül, ha pedig kollektív szerződés nincs akkor a munkába állástól számított 30 napon belül. A fizetett szabadságot természetben kell kiadni, azt pénzben megváltani nem lehet, még akkor sem, ha azt a dolgozó kéri. Dr. V. M. kezet is köteles kártalanítani vevőjt. illetve megrendelőit. A tavaly végzett. több mint 86 000 érvizsgálat sokféle szabálytalanságot tárt fel. és az ezek nyomán tett intézkedések — bírságok, kártalanítások — összege végül is meghaladta a 200 millió forintot. (Az előző évben ez az összeg alacsonyabb volt; mintegy 122 milliót tett ki.) Az ellenőrzések nyomán természetesen kedvező tapasztalatokat is szereztek az árszakértők. Megállapították. hogy a vállalatok, a szövetkezetek általában megfelelő ármunkát végeztek. és az árakat többnyire csak akkor emelték. ha költségeik növekedését semmilyen más módon nem tudták ellensúlyozni. Hosszan sorolhatnánk a jó és a rossz példákat, hiszen a tavalyi árellenőrzés tapasztalatai igen gazdagok. A konkrét eseteknél azonban alighanem fontosabb maga a tény, hogy a hatósági árellenőrzések országszerte rendszeresen folynak; hosszabb-rövidebb időközönként az árellenörök minden gazdálkodó szervezetnél megjelennek. Megállapításaikról nemcsak az érintett vállalatokat, szövetkezeteket. intézeteket értesítik, hanem a népgazdaság irányítóit. a gazdaságpolitika kidolgozóit is. Tájékoztatóik mintegy visszajelzéssel szolgálnak arról, hogyan működik a gazdasági mechanizmus, milyen hatást gyakorolnak a gazdálkodó Isziervezetekre a különféle szabályozók. Az 1983. évi árellenőrzésekből leszúrt tapasztalatokat az Országos Anyag- és Árhivatal vaskos, százoldalas tájékoztatóban foglalta össze, amelyet többkötetes. 900 példát tartalmazó példatárral illusztrált. Ez az összefoglaló képet nyújt a vállalatok. szövetkezetek exporttevékenységéről. importhelyettesitési törekvéseiről. munkájuk hatékonyságának fokáról, ár- és piacpolitikájukról. anyag- és energiatakarékosságukról, és így mintegy iránytűként szolgál a gazdasági szabályozók további módosításához. illetve megerősítéséhez, fenntartásához. Gál Zsuzsa HÁZASSÁG « Szegedi Árpád és Panka Zsuzsanna. Tunvogi Gyula Károly éi Magon Klára Ilona. Ka-bódi Péter Ferenc és Sz.teblg Mária, K:\sa Ferenc és Nagy Mária. Csiszár Imre és Gombos Ottília. Hortobágyi Zoltán és Bella Ida Éva. Szalma János és Katkó Irén. Dusik József és Simon Rozália. Tóth Vilmos és Rutai Erzsébet. Mandovtta László Gyula és Retkes Éva Ilona. Szamosi Vince es Rafael Tünde. Adok Gyula és Monda Eva. Horváth József és Bozó Erzsébet. Szin Imre és Csókásv Éva Júlia, Vér Zoltán és Horváth Julianna. Krivobacsenko Laszlo és Vass Mária. Nagy-Hajdú Ferenc és Szabó Erika. Gyémánt József és Nagy Ibolya. Novak Ferenc és czlrbus Katalin. Molnár Tibor és Szóké Erika Maria. Bitó János és Paplógó Ildikó. Dékány József és Németh Edit. Sajtos .lo s. r István és Zölel Katalin Julianna. Kéri Csaba és Tóth Gyöngyi, Horváth Vilmos és Dudás cecüla. Oltványi Róbert és Juhász Eva, Kósa Zsolt Ferenc és Nagy Mária Terézia, Bálint Károly és Gercsó Ibolya Eva házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Volford Imrének és Nagy Ildikónak Ttmea. Pongrácz Jánosnak és Acs Annának Zsolt. Balázs Józsefnek és Juhász Katalinnak Henrik Krisztián. TölRyes Lászlónak és Keserű Ilona Erzsébetnek Milán. Gál Sándornak és VáStág Rózsának Anita. Molnár János Ferenanek és Botló KUranaJc Jjaruei, lile» CsaCsaládi események bánalk és Szigeti Edit Erzsébetnek Gábor. Kai mos Lászlónak és Sin ka Hilda Erzsébetnek Borbala. Varga Zoltán Lajosnak és Gösi Ilonának Zoltán Gábor. Péter Sándornak és Domonkos Ilonának Sándor. Fekete Lászlónak és Takács Herminának Hermina. Kovács Lajosnak és Pásztor Katalinnak Nóra. K'ss Gyulának és Frank Veronika Zsuzsannának Gyula. Heget Róbert Janosnak ÓS Terhes Etelkának Róbert. Király Lászlónak és Varga Évának Henata .lenei Józsefnek és Balogh Matildnak Elek József, Nagy Sándornak és Bereczki Ibolyának Noémi Ibolya, Dabls Józsefnek és Szabó zsuzaannánaík Tamás, szaniszló Imrének és Tamás Editnek E<!it, Sánta Ferencnek és Farkas Márta Máriának Orosolya Marta. Szűcs Miklósnak és Tóth Rózsa Katalinnak Gábor. Kiss Gábornak és Almást Márta Ilonának Marta, Karácsonyi Ferencnek és Molnár Zsuzsanna Katalinnak Lászfló Ferenc. Blahó László Tibornak és Ungár Ágnes Annamáriának Zsuzsa Julianna, Here üi Istvánnak és Kalapács Etelkának István Antal. dr. Lázár Jenőnek és Verik Piroskának Sára. Nagy-Jójárt Istvánnak és Janovszki Annának István Zoltán. Bakos Józsefnek és Farkas Erzsébetnek Anikó nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS Molnár Andrásné Orovecz Mária Anna. Borbola Míhalyné Csíkány Julianna. Gyuris János. KotláiJózsef Nándor. Kontraszt! Istvánná Vári Mária. Kondász Antalné Hegedűs Rozália. Toldi Lajosné Belovay Erzsébet. Bodó Sándor. Tóth Józ.sefné Kuklis Irén Ibolya. Sz.loboda Mihály. Bozóki István. Halász Antalné Farkas Magdolna. Sári István, Sz.amosvári Jenöné Asztalos Maria. Csőszák József, tltjin Miksádé Kis Julianna, Vidács Janosné Vigh l'ona. Vér Illésné Szabó-hangya Róza. Csernai István. Csikós András. Makai György. Barát Nándorné Nagy Júlia, Nyemcsok János/né Uhljár Mária, dr. Sáfár Sándorné Szűcs Eszter, Varga Mihályné Patlócz Mária, Katona János. Csiszár Antal, Narozsmik Sándor, Meleg Jánosné Bdló Viktória, Csapó János. Makra Istvánné Szél Piroska. Csiszár István. Bori Istvánná Mühlbacher Margit. Sándor Bertalanná Marsi Sándor. Kmetykó János. Ipacs István Károly, Remzsö György Ferenc. Búza Imréné Kovács Lídia. Márton Imréné Schmidt Viktória, Szakáll Olivér Ferencné Szabó Ilona meghaltak. 18.15: Literatura 18.45: Kamarazene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó szerbhorvátul 20.00: Újvidéki képeslapok 29.45: Lottó 20.55: Játékfilm SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.09: Tv-torna — (ism.) 8.05: Iskola-tv 9.40: Delta — (Ism.) 10.95: A latogatók — franci« sci-fi sorozat — 6. — (ism.) 19.55: Utazós az ismeretlenné osztrák dok.-filim — (lsm.) 11.95: Képújság EHF¿1 1984. MÁJUS KEDD — NÉVNAP: MAGDOLNA A Nap kél 4 óra 55 perckor, és nyugszik 20 óra 31 perckor. A Hold kel 4 óra 13 perckor, és nyugszik 13 óra 19 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn 404 centiméter (áradó). NEGYSZAZNYOLCVAN ÉVE szülei ett Verancsies Antal (1504 —15111) bíboros. 1569-től esztergomi érsek, neves humanista történetíró, az ellenreformáció egyik első képviselője Magyarországon. Kora humanistáival kiteriedt levelezést folytatott, s latin nyelvű verseket is irt. Nagyszabású kortörténeti mű megírását tervezte Magyarországról sajnos csak töredékei készültek el. KISSZ1NHAZ Ma délután fél 6 órakor: Jó estet nyár ... — Móricz-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Konvoj (színes, m. b. amerikai, III. helyár!); délután negyed 4 és fél 7-kor: Kelly hősei 1—2. (amerikai. III. helyári). Szabadság: délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 Órakor: Gyanútlan gyakornok (színes, m. b. francia. III. helyér!). Etklya: délután háromnegyed 3 Órakor: Csak semmi pánik (színes. magyar. II. helyár!); negyed 6 és fél 8 órakor: Konvoj (színes, m. b. amerikai, III. helvár!) Filmtéka: délután 6 órakor: Egy különleges nap (színes, olasz). Kértmozi: este 9 órakor: Szalamandra (olasz-angol, EL helyár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 sz (IS/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FEL VÉT El.I ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet az I sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 29. szám alatti körzeti gyermekorvost rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. E.ISZ \K A1 ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt, L sz. alatt Telefon: 10-109 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reggel 6 óráig szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-429. S. O. S. LEL KI SEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. nn&'j BUDAPEST 1. 8.99: Tv-torna — (íam.) 8.05: Iskola-tv 9.45: Terület — szovjet fHm 11.20: Képújság 15.00: Iskola-tv 19.15: Hírek 16.25: Tigris — Thor Heyerdahl kalandos utazása — 4. — (ism.) 17.15: Kétmillió — riport 17.45: Képújság 17.50: Reflektor Magazin 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.30: Tv-hírado 20.00: Egy szélhámos karrierje — lengyei filmsorozat — 4. — 14 éven felülleknek 1 21.00: stúdió '84 22.00: Emberek, bérek, érdekek — riport 22.35: Tv-hlradő 3. BUDAPEST i. 17.50: Csak gyerekeknek! — (isim.) 18.15: Képűiság , 18.20: Nepál éld istennői — ausztrál ismeretterjesztő film 18.50: Utazások a világ nagy vasútjain — angol rövidfilm 18.30: Színg-szing fesztivál — Uj-Guineában — lengyel rö vidf i lm 20.no: ic — Ifjúsági Centrum 21.00: Tv-hiradó 2. 21.25: Áldozati bárány — japán tv-film 22.35: Képúlság BELGRÁD 1. 16.40: Videooldaiak 16.50: Hol van Jugoszlávia 17.00: Magyar nvelvű tv-na-pló 17.10: Ke vt-Makedón la 17.35: Érdekes utazás 17.40; Hírek 17.45: A kaland — gyerekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Mustra dl camera — zene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Témák és dilemmák 20.45: Lottósorsolás 20.55: Zardof — amerikai játékfilm 22.35: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Könyvek és esramék 18.45: világnézet 19.09: A karszt — népszerűtudományos sorozat 19.30: Tv-napló 20.00: Folk-parádé 20.55: Ratko zaric hírszerzőtiszt élete — dok.-film 21.35: Zágrábi körkép 21.55: Dzsessz 22.4«: Szinhaz.fesztiváU krónika ÚJVIDÉK 17.45: Kaland — gyerélf l iaii KOSSUTH Kb. 8.2«: Mad kulturális programok 8.27: Cseppből a tengert... — (Ism.) 9.90: A hét zeneműve — (l«m.) 9.30: A Csepeli fúvószenekar polkákat Játsziik 9.40: Találkozás a Hangvillában 10.05: MR 10—14 10.35: A Népzenei Hangos Újság melléklete 11.25: Vámos Ágnes operettfelvételeiből 11.39: A csúnya hercegnő — Lton Feuchtwanger regénye — (ism.) 12.45: Törvénykönyv 13.00: Hangverseny délidőben Kb. 13.50: Hangszer-szólók magyar előadóművészek tolmácsolásában 14.02: „Ember vagyok és semmi ami emberi, neim idegen tőlem" — összeállítás — ! 14.44: Arcképek a szovjet irodalomból 15.05: Népszerű operettkettősök 15.28: Nyitnlkék — (ism.) 16.00: Isaac Stem hegedül 16.29: Zengjen a muzsika 17.05: A Tátrai vonósnégyes felvételeiből 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk — (lsm..) 18.16: A Veroors csapdája — dok.-játék 20.06: A szocialista gazdaságelmélet és a szotsialiata gazdaságirányítás gyakorlata — L 20.36: A zenéről 21.40: Tudományos könwmeS^tk 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Mario Lanza operaáriákat énekel 22.50: Késő este — Társadalm' nyilvánosság — 4. 23.00: Daniéi Safran gordon kázik, Llgvija Pceserszkaja zongorázik 23.45: Madrigálok PETŐFI 8.05: Ket Ziehrer-regénV 8.20: Tiz perc külpolitika — (ism.) 8.36: Társalgó 10.09; Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél — tar..) 13.25: Látószög 13.30: Muzsikáló természet 13.36: Ma Rákos Sándor dedikál Vidám úttörők Operaslágerek — tar.) Va.sárrádió Dz.sesszíelvételeinkből — (sz.) Könyvről könyvért Sanzonpódium — (sz.) 16.35: Csúcsforgalom 18.09: Ttni-tonlk 18.35: Beszélni nehéz Külföldről érkezett Olasz filmszínészek énekelnék — (sz.) 19.25: Orvosi vizsgálat — távolból Csak fiataloknak: — áte.) Magyar anekdotakincs — 19. — (ism.) Kirándulás a soanyol popzenében — (sz.) 21.49: Muzsikaszó-/' 22.34: Kubai d/.sesszfelvételekbő] — (sz.) 33.20: A tegnap slágereiből — 3. MŰSOR 8.37: A kiállítótermek programjából 9.00: Töltsön egy órát kedvenceivel — (sz.) 10.00: Jando Jenő zongorázik — (sz.) 11.06: A Budapesti Madrigálkórus hangversenye — (sz.) 12.31: Kamarazene fúvóshangszerekkel — (sz.) 13.07: Operettrészletek — (sz.) 14.IN): Világújság — (ism.) 14.29: A Sv éd Rádió Szimfonikus Zenekarának Satravinszkijliangvei sejt ve — isz.) 13.38: Delibes: Lakmé — háromfelvonáaoe opera — (sz-) Közben t M.26: Teljesítmények nyomában — politikai vitaműsor 16.30: A Magyar Rádió merbhorvát és német nyelvű nemzetiségi műsora 19.35: A Magyar Rádió es Televízió Énekkarának hangversenye — (sz..) Kb. 20.15: Korunk költői — Fdward Stachura len-gyei költő verse! V Kb. 21.20: Hangszerszötók — (se.) 21.40: Berlioz.: Fantasztikus szimfónia — (sz.) 23.36: Kmtikua íúiiel 13.45: 14.IN): 14.35: 15.05: 15.29: 15.30: 18.47: 19.11: 19 .35: 20.35 : 21.04: