Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-13 / 87. szám

Péntek, 1984. április 13. 3 Köpeczi Béla expozéja Az új társadalom építésének történetében első alkalommal kerül sor arra. hogy az ország legfőbb népképviseleti szerve a teljes oktatási rendszer helyzetét és fejlesztési feladatait megvitatja. Ez egyszerre bizonyítja a tárgy jelentőségét és a társadalom érdeklődését — mondotta elöljáróban a művelődési tárca vezetője, Köpeczi Béla. A világ számos országában oktatási reformot vezetnek be vagy készítenek elő. Ennek okát a tudományos-technikai haladásban és a gazdasági-társadalmi változásokban kell keresnünk. amelyek átalakítják az általános műveltség és a szakképzés tartalmát. új igényeket támasztanak az egész oktatási rendszer működésével, az iskola és a társadalom közötti kapcsolatok jellegével szemben. A fejlett országokban az oktatás a fiatal nemzedék hosszan tartó létformájává vált, s a társadalom az iskolára egyre több feladatot hárít, nemcsak az ismeretek, hanem az eszmék és értékek átadásában, a szokásos normarendszer, az életvitel kialakításában. A fejlesztés szükségessége jelentkezik a szocialista országok oktatásában is. annál is inkább, mert a tánsadalom átalakítása magát a kultúrát az új építésének integráns részeként fogja fel, és annak fő felkészítő és embernevelő intézményét, az iskolát a jövő fundamentumának tekinti. Az állandó megújulás igényét jelzi, hogy nemrégen adták közre a Szovjetunióban azt a tervezetet, amely az iskolai munka átfogó fejlesztését. a műveltség korszerűsítését. az iskola és a munka világa közötti megváltozott kapcsolatokat, a nevelési célok hatásosabb érvényesítését szorgalmazza. A művelődési miniszter ezt követően vázolta a szocialista oktatás elmúlt, közel négy évtizedének fejlődését és nehézségeit. A jelen helyzetet elemezve megállapította: Azt tapasztaljuk, hogy az iskolákból kilépő fiatalok jelentős részének anyanyelvi kultúra ja. szóbeli és írásbeli" kifejezőkészsége gyenge, kevesen ismernek alaposabban idegen nyelveket, sok tárgyban alacsony a tudásszint, és nem kielégítő az önálló ismeretszerzés igénye és készsége. A szakképzés nem nyújt elég széles ismeretalapot ahhoz, hogy a munkába lépő fiatalok megfelelően tudjanak alkalmazkodni a változó feladatokhoz. A nevelés nem kielégítő hatékonyságát bizonyítja, hogy a fiatalok egy része nem tud eligazodni a kor bonyolult társadalmi-politikai viszonyaiban. személyiségük fejlesztésében nem érvényesül kellőképpen a tudatosság; világnézetük, magatartásuk, életmódjuk alakításában háttérbe szorulnak olyan humanista értékek, mint a munka, az önként vállalt fegyelem, a felelősséggel párosuló szabadság, a közösség megbecsülése, és az érte vállalt szolgálat. Helytelen volna mindezért egyedül az iskolát felelőssé tenni. Ugyanakkor felelős a család, a felnőtt közösség és felelősek azok a tömegkommunikációs és közművelődési intézményekamelyek maguk is részt vesznek a fiatalok művelésében. közösségi életük alakításában. az emberi példák bemutatásában. Az iskolai munka gyengeségeit magyarázzák azok az elégtelen anyagi feltételek is, amelyek között az oktatás folyik. Az állandósuló tanteremhiány, a zsúfoltság, a felszerelés elmaradottsága gátolja a minőségi fejlesztést. Akadályozzák a feladatok megfelelő teljesítését a kedvezőtlen személyi feltételek is. Ma hazánkban 165 ezer pedagógus működik a közoktatásban. közülük több mint 10 000 képesítés nélküli. Tegyük hozzá: pedagógusaink 80 százaléka nő. sokan családanyák, s külön gondot okoz megfelelő szintű és gyakori helyettesítésük. Az alacsony jövedelem, az adminisztratív túlterhelés, a nem »megfelelő társadalmi megbecsülés sokakat arra indított, hogy elhagyják a pályát. Az oktatás irányításában sok az esetlegesség és az ellentmondás. Későn kezdtük megteremteni a demográfiai hullám fogadásának anyagi és személyi feltételeit. Noha 1978-tól kezdve új. korszerűbb tanterveket és tankönyveket vezettünk be. ezek egy részénél nem érvényesült a megfelelő pedagógiai kontroll. Jelentós vívmány volt ugyan az ötnapos tanítási hét bevezetése, de az új tantervek kidolgozásánál ezt a tényezőt nem vettük tekintetbe. és ezért egyes iskolatípusokban nagy a túlterhelés. A bürokratikus kötöttségek miatt nem érvényesül a pedagógus, a nevelőtestületek önállósága és felelőssége, a vezetők kiválasztásánál háttérbe szorulnak a minőségi szempontok. Az iskolák, a közművelődési intézmények ós a társadalmi szervezetek között nem alakult ki megfelelő együttműködés és munkamegosztás. A felsőoktatásban az elhatározott tartalmi és szervezeti változások nehezen törnek utat, szembetalálkoznak a konzervativizmussal, vagy olyan radikalizmussal, amely nem veszi tekintetbe a reális feltételeket. Egyetemeink belső életében nem érvényesülnek kellően az értékszempontok, háttérbe szorulnak a nevelési követelmények. nem eléggé szorosak a kapcsolatok a külső világgal, a gyakorlattal. Nem történt meg időben egyes egyetemek rekonstrukciója. nem épülték fel a szükséges diákszociális létesítmények. A közoktatás és a felsőoktatás további korszerűsítései tehát részben az új társadalmi feladatok, s részben az iskolarendszeren belüli ellentmondások és gyengeségek teszik szükségessé. A tud0mánj'06-technikai haladás és a gazdasági-társadalmi fejlődés nálunk is megköveteli. hogy az oktatás tartalmát továbbfejlesszük, illetve módosítsuk. Ennek értelmében arra törekszünk, hogy az általános műveltség szerepét az egész oktatási rendszeren belül egyetemlegesen növeljük; széles alapú, több foglalkozási ágban is használható szakmai ismereteket, úgynevezett szakmai alapképzést adjunk. Feladatunknak tekintjük, hogy a specializációt jobban kössük a termelő-gazdálkodó szervezetek munkájához, és a gyorsan változó konkrét munkaköri követelményekhez; nagyobb teret adjunk a testnevelésnek; növeljük a közösségi-kulturális élet intézményen belüli lehetőségeit. s mindezzel megalapozzuk a szocialista nevelőiskolát, amely sokoldalúan járul hozzá a személyiség formálásához. A közeljövő feladata, hogy ezeknek az elveknek megfelelően elvégezzük az 1978 óta bevezetett tantervek és tankönyvek korrekcióját, csökkentve a tanulók felesleges túlterhelését. Ugyanakkor gondoskodnunk kell. arról, hogy a következő években — a tudományos kutatás és az iskolai kísérletek segítségével — olyan ismeretanyagot munkáljuns ki, amely megfelel az ezredfordulókor korszerű műveltségi, szakképzettségi és nevelési követelményeknek. A fejlesztésben az elsőbbséget az általános iskolának kell biztosítanunk, nemcsak azért, mert ez adja a mindenki számára kötelező és elérhető alapműveltséget, hanem azért is, mert munkájának javítása nélkül a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztése sem lehetséges. A szakmai-társadalmi viták tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottunk. hogy a középfokon magát a szerkezetet belátható ideig nem szükséges alapvetően átalakítani. de egyes iskolatípusokon belül lényeges változtatásokat kell végrehajtanunk. A gimnáziumot képessé kell tennünk mind a felsőoktatásra való jobb felkészítésre. mind pedig arra, hogy a tovább nem tanuló fiatalok számára megfelelő lehetőséget adjon a munkába való bekapcsolódásra. A szakközépiskolát alkalmassá kell tenni a széles alapú szakmai képzésre, de a továbbtanulást ösztönző, felkészítő tevékenységre is. Ehhez alapvető érdekek fűződnek, hiszen a fizikai dolgozók gyermekeinek többsége a szakközépiskolában tanul. A társadalmi mobilitás érdekében is biztosítani kell, hogy ez az iskolatípus a továbbtanulást az eddiginél hatékonyabban segítse. Úgy véljük, hogy a középfokú oktatásnak szerepet kell vállalnia a gazdaság technikusszükségletének kielégítésében is. Ennek megfelelően a következő években a szakközépiskola keretei között megvalósul a nappali, az esti és a levelező technikusképzés. A fejlesztési program megvalósításának kulcskérdése, hogy lesz-e elegendő számú és megfelelően felkészült pedagógus? A pedagóguskiválasztás és -ellátás szempontjából alapvető az élet- és munkakörülmények megjavítása, a javuló anyagi és erkölcsi elismerés. A pedagóguspályát ki kell emelnünk a legkevésbé javadalmazott értelmiségi foglalkozások kategóriájából. Ez a legfontosabb feltétele annak, hogy megszüntethető legyen a képesítés nélküliek foglalkoztatása, s hogy az évtized végén a megnövekedett létszámú korosztályok iskoláztatásának gondjait meg tudjuk oldani. A kormány figyelemmel kíséri a pedagógusok életés munkakörülményeinek alakulását és a társadalom teherbíró képességét mérlegelve napirendre tűzi a közoktatásban dolgozó pedagógusok anyagi helyzetének javítását. A felsőoktatásban fő feladatunknak tartjuk az oktatás tartalmi struktúrájának átalakítását, és színvonalának emelését. Az utóbbi időkben sok szó esik a minőségi tényezők jelentőségéről a szocialista társadalom gazdasági, politikai, kulturális fejlődésében. E tényezők fő érvényesítője maga az ember, akinek felkészültsége, akarata, munkája a haladás igazi mozgatója. Ügy vélem, hogy a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztésének előterjesztett programja olyan reális, folyamatos, a kor kívánalmainak megfelelő változtatásokat tesz lehetővé, amelyek a következő másfél évtizedben szolgálni tudják a tartalmi. szervezeti, irányítási korszerűsítést, és megfelelő gazdasági feltételek biztosítása esetén e!ő tudják készíteni a későbbi, még nagyobb arányú minőségi fejlődést — fejezte be expozéiát Köpeczi Béla. Dr. Petii G A Művelődési Minisztéri um előterjesztése méltó ahhoz a nagv ügyhöz, amelyet — Széchenyi szavait idézve — ügy emlegetünk, mint a ..kiművelt emberfők sokaságát". Túlzás nélkül mondhatjuk, ennek a célnak az elérése meghatározó követelménye a szocialista társadalom közeli és távolabbi jövendőiének — kezdte felszólalását dr. Petri Gábor egyetemi tanár (Csongrád megye VI. vk.), majd rámutatott arra hogy az oktatás, mint társadalmi tevékenység nem egykönynyen formálható. — Az eredményes oktatásnak feltétele a munka egyenletessége és a hajsza, a feszültség kiküszöbölése. Nem lehet kiegyezni azzal a ténnvel sem. hogy a bölcsészhallgatók jelentős hányada nem törekszik a pedagógiai pályán maradni. Ne engedjék, hogy ú.iból a „nemzet napszámosai" legyenek csupán a tanítók és a tanárok! A nevelők személyisége egy egész életre meghatározza a fiatalok egyéniségét. Nincs fontosabb érdek annál, mint hogy az oktatói pályának a legrátermettebbeket és a legelkötelezettebbeket nyerjük meg. Ha a pedagógiai pályát nem sikerül vonzóvá tenni, azzal, hogy társadalmi súlyát helyreállítjuk, az oktatók önérzetét megerősítjük, munkafeltételeit és életkörülményeit radikálisan megjavítjuk. és tehetségük szabad kibontakozását elősegítjük. akkor a leghelyesebb tervek és elképzelések megvalósulására sincs remény. Ez ma a közoktatás kulcskérdése, mert elkötelezett, művelt, elégedett, az ifjúságra hatni tudó pedagógusok nélkül nincs ió közoktatás. A felsőoktatásról egyebek közt a következőket mondotta: — Napjainkban világszerte probléma van a felsőoktatással. A nehézségek két körülményből adódnak: egyik az. hogv a társadalmi változások nvomán a felsőoktatásba törekvő fiatalok száma örvendetesen szaporodott, a másik, hoev a tudományok differenciálódása és a szükségesnek tartott tananyag növekszik. A tanulmányi idő viszont a régi maradt. és megnöveléséről nem lehet szó. A tudomány differenciálódása az egyetemeken új tanszékek vagy részlegek felállításával járt. ugyanakkor ú.i tantárgyak kötelező bevezetésével és újabb vizsgakötelezettséggel is. Minél újabb egy-egv diszciplína. annál nagyobb erélvlyel követeli helvét a nap alatt azaz az órarendben. Az egyetemi hallgató egyre inkább csakugyan hallgatóvá válik; hallgat, szólni már alig tud. nyeli a belé tömött tudományt és készül a következő vizsgákra. Ideje reggeltől estig ki van töltve, a hallottakon nem jut ideie gondolkodni, és a rohamtanulás árán bemagolt anyagot gyakran emésztetlen állapotban üríti ki. amint túljutott a számonkérésen. Találóan mondta Kapica. a hírneves szovjet fizikus, hogy .az egyetemi hallgató nem edény, melyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amelyet meggyújtani kell". Pár éve egy oktatással foglalkozó előadásomban azt mondtam: még azt is megérhetjük hogy az orvosi etika önálló tantárgyként jelenik meg. Ez pár évvel később bekövetkezett, sőt. az általános és orvosi etikából kötelező kollokválni. (Mellékesen szólva azóta revideáltam a véleményemet és most már nem azon sopánkodom hogy ezt is tanítják, hanem azon. hogv a sikeres vizsga után is sokszor olyan kevés marad meg a tanultakból.) Az összkép azért nem ilven kedvezőtleh. mert sok tehetséges és lelkes hallgató van. aki talál időt arra hogy tudományos diákkörökben tevékenykedjen társadalmi munkát végezzen, olykor színházba hangversenyre vagy múzeumba, könyvtárba eljusson. De van olyan is. aki egész egyetemi élete során nem volt az egyetemi könyvtárban. és számos bukás árán szerzi meg végül is az oklevelet. Ezeknek a hallgatóknak a száma sem kevesebb, mint a kiválóké. Szólt az egyetemisták túlterheléséről. majd arról a jogos kívánalomról, hogy a gyakorlati készségek elsajátításával többet kellene foglalkozni. — Ami az egyetemen tanult ismeretek szakirányú továbbfejlesztését illeti — mondotta —. bevált munkának tekinthető az orvosok számára kínálkozó szak- és továbbképzés. Hogv mennyire nem vagyok elfogult a saját mesterségem javára, azt az orvosképzésre vonatkozó mondanivalómmal szeretném mindjárt igazolni. A mai orvosképzés sehol a világon nem képes a hat tanulmányi év alatt teljes értékű gyakorlati képzést nyújtani. Ehhez további — legalább kétéves, sőt annál több ideig tartó — felügyelet alatt végzett gyakorlás szükséges. természetesen rendes fizetett munkaviszonyban. mint ahogyan ez már évek óta gyakorlat például az NDK-ban. Eltekintve a felsőoktatás említett általános bajaitól, orvos- és szakorvosképzésünk gondjai megegyeznek a fejlett országokban fellelhető nehézségekkel. A magyar orvostudomány és betegetlátás mai élvonala megüti a jó nemzetközi mértéket. Ezután arról szólt, hogy az orvosképzés szerte a világon és idehaza miben marad el a kívánalmaktól. Utalt arra, hogy világszerte háttérbe szorult annak a ténynek a figyelembe vétele, hogy az embernek nemcsak teste van. hanem lelke is, vagy mondjuk úgy, kedélyvilága is, amely a testi állapotával szorosan összefügg. A kettőt együtt kell tekintetbe venni és kezelni, ha az elérhető legjobb eredményre törekszünk. Közismert tény, hogy az orvoshoz forduló betegek jelentős részének panaszai mögött a napi életben, a családban, a munkahelyen, a környezetben előforduló konfliktusok bújnak meg, és ha az orvos ezeket nem veszi észre, a betegségre, és nem a beteg emberre figyel, akkor próbálkozásai nem érnek célt. Kezdettől fogva hozzá kell szoktatni és edzeni a leendő orvost e nehéz, fáradságos és nagyon is emberi feladathoz, mely művészet is, tudomány is, de mindenképpen az igazi orvos próbája. Igen nagy a száma azoknak a panaszoknak, melyekben az igazi gyógyszer magának az orvosnak a személyisége. Ezt nem nyújtja a mai orvosképzésünk. Az orvosképzés feladatairól szólva hangsúlyozta: A gyakorló orvossá képzés megjavítása sürgős feladat Ebből a szempontból fontos új vívmánynak tekintem az általános gyakorló orvosi ténykedés szakképesítéssé nyilvánítását. Számos más országban a gyakorló orvoslásnak egyttemi tanszéke van. A magunk nehézségeit azzal jellemezhetem, hogy a mi egyetemi oktatóink kiválogatása — tudományos kiválóságokon alapul. Az oktatás, mint olyan, háttérbe szorult, a pedagógia a gyorsan terebélyesedő egyetemi feladatok közt alul marad. Való igaz, hogy az oktatásnak vannak célszerű, alkalmas, modern technikai eszközei és módszerei, de ezeknél is fontosabb — akárcsak az iskolában — a tanítás becsületének, társadalmi elismerésének a helyreállítása, nem utolsósorban azáltal, hogy ténylegesen a hivatali előmenetel az egyetemi karrier nélkülözhetetlen feltételévé válik. Szólt arról is, hogy a korszerű oktatás jó néhány feltétele nincs meg az egyetemeken, a gyakorló munkahelyek felszereltsége fogyatékos, majd a következőket mondotta: — Tisztelt országgyűlés! Eljutottam legkeservesebb mondanivalómhoz: nem ritkán hallani mostanában fizikai munkás szülőktől, hogy minek engedjék gyermekeiket úgynevezett értelmiségi pályákra, amikor a hosszú tanulás ellenére ott lényegesen rosszabbak a megélhetési viszonyok?! Baljós tendencia ez, ha széles körben terjed el, hiszen éppen az ellen hat, amire annyi ideie törekszünk. Van ennél aggasztóbb vélekedés is, mégpedig az ifjúság körében. Azt mondják: nem az a fontos, hogy valaki igazán jól tanuljon, mert a friss oklevéllel elnyerhető állás nem a tanulmányi eredmény minőségétől függ, hanem a támogatók társadalmi súlyától. Túlzás ez, de való igaz: az álláspályázatok meghirdetése, igen gyakran csak fiktív, mert már régen elígérték valakinek. E jelenség demoralizáló hatását fölösleges hangsúlyoznom. Ha a befektetett erőfeszítést, a munkát, a teljesítményt nem tudjuk az érvényesítés legfőbb mércéjévé tenni, akkor hiába válogatjuk ki és támogatjuk a legígéretesebb tehetségeket, hiába szorgalmazzuk az esélyegyenlőséget, elveszítjük lábunk alól a szilárd talajt. Sok mindent lehet nélkülözni, sok mindent ki lehet bírni, de a munka becsületét nem hagyhatjuk veszni, ehhez rpinden erőnkkel ragaszkodnunk kell. Dr. Petri Gábor végezetül a koncepcióról a következőket mondotta: — Szándékaival egészében véve egyetértek. A célok nagyon helyesek és fontosak, talán sürgősek is. Mégis a sietségtől óvnék. Nem szabnék szoros és főként szűk határidőket. A kialakítandó új rend előtt kísérleti szakaszt lenne célszerű bevezetni, hogy el lehessen kerülni a gyakori változtatásokat.