Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

OMJEESß 78 Szombat, 1984. április 7.' kV K. W v Pete György Elégia A—K ITT VAGY HAT NEKEM, NYITVA AZ ABLAK. Segíts most, légy az űr, melyben zuhanok. A torony hőmérője bennem mutatja, mennyi fagypont alatt. A kimarjult papíron szükségből virágzik a fájdalom. Belenyugszom, hogy jó veled. Zúzmara-agyaras kavics vagyok, az vagyok már én, az vagyok. Elijed, s inal fiastul, lélek és fény és vadnyúl. Az engesztelő szavakat vagy a föloldó szitkokat te sem tudtad kimondani, én sem tudtam kimondani. Ha megtanulnám végre, hogy miért öl minden, ami él, s úgy lennék szabad, hogy élvezem már mutatványodat. Fényes szemedtől lelkem, ha megbékül, megtalálom-é a porig égett házat, küszöbére terül rajzolatlan árnyad. A feledésben ragyogás van. Derű: velünk és nélkülünk. Váltságom lesz-e még? Itt a váratlanul megállt idő a fejünk felett, hosszú az a tél, nem akar múlni soha. Készít a lélek ünnepélyeket, cifrázza jóelőre, körberakja ezer kacattal, procc vendégeket hív, aztán a testet odakényszeríti az meg szegény zavartan forgolódik (mert minden alkalommal rongyosabb) a szép-ruhás idegen társaságban. Iszonyú folyam — sima sodra egyetlen végtelen szívhang. Letépett naptárlapokon, lejárt határidőnaplókon száll az én időm, bonyolult biológia: hanyatlás eredője, társtalan éjeken indul idegek zúzmaráján — meszelt kaszárnyafal előtt ijesztő fiatalnak latom a katonákat. Befejezetlen az élet, nem visszavonhatatlan, mindiR befejezetlen, mindig vége szakad csak. Ki kíváncsi rád szegény Ophélia? Nekem csak egy kéz kell, egy dáma, egy női leány, megvakítanak fölfelé kacsintó szemek. De fullasztgat más is: settengő sejtelmeim, mert fagyban érkezik, meztelenül. valahányszor világra jő a megváltó: a megváltandó csecsemő. Nincsen a full.adozás-halálnál nagyobb iszony. Tódul, eláraszt, lerohan — világveszélyben élünk! — csak a kakasok kiabálják: Hol a jövő? Hol a jövő? nyüszits a kilincsbe fogódzva: Mester! Sosem leszünk csontvázak, porladók! — túl sok minden történt meg. A sok kéne, a sok, hátha nem tartozik a világra, kit érdekel a fulladó? Minket a pokol jegelt szelíddé, magamat már sehogyan nem vehetem komolyan. AHOGY BEZÁRÓDIK AZ ABLAK, „ A SZENVEDÉLYEK ELLOBOGNAK (Ez a vers montázs. A Szép versek 1982 antológiából változat­lanul kiemelt sorokból épül. A-K-ig költőnként sorrendben vet­tem ki egy-egy sort, bizonyítandó a mai magyar költészet szel­lemi egységét, amelyet nem én, hanem ez a vers kíván minősíteni. L-tői A-ig komédiát szeretnék irni. Nehezebb feladatnak tűnik ...) Rágcsáló Csípős északi szél dermesztet­te a megállóban fázósan to­porgók arcát. Egy dzsekis fiatal­ember hátát a szélnek támaszt­va felhúzott csuklyával álldogált. Jobb kezét 8—10 másodpercnyi ütemben kihúzta zsebéből, szá­jahoz emelte és a szél halk reccsenéseket sodort fülembe; aztán köpött egyet. A légáram néhány méternyire vitte az apró köpedékeket. Kíváncsian nyo­multam közelebb, de csak óva­tosan oldalazva, mert vele szembeállni senki sem mert a ritmusos „tüzelés" veszélyei mi­att. Megállapítottam, hogy nap­raforgómagot eszeget. Befutott a villamos és felszáll­tunk. A fiatalember a csuklóban állt meg, a homorú lemez vázá­ra könyökölt, a csuklyát lehúzta és folytatta monoton tevékeny­ségét; annyi eltérés volt csupán, hogy a héjat nem köpte az utas­térbe. hanem a mellvéd mögé ejtette. Átmeneti színű szakálla és ba­jusza kusza szőrös egyveleget aLkotott sampon után síró hajú­val, melynek egy tincse jobb szemét teljesen eltakarta. Való­színűleg ezért dobta hátra a fe­jet minden kézmozdulatnál, mellyel a magot szájába vette Természetesen meddő igyekezet ez a ténykedés, haja azonnal visszahullott eredeti helyere. a szemébe. Ez a fejmozdulat va­lamikor kizárólag lányok sajat­ja volt. de úgv látszik — a ne­mek öltözete és egyeb kulso je­egyre inkább közeledve egy­máshoz - ez csak megszokás, beidegződés kérdése; a f uk nagy haja ugyanilyen mozdula tokra késztet. Talán nincs mesz­sze az Idő, hogy majd ilyen le­írást is olvashatunk: a magas, karcsú fiú hátravetette fejét és megrázta gyönyörű, szőke haját, mely vállaira omlott... A dzseki (aránytalanul nagy rávarrt zsebek, olajzöld ballon­anyag. ezüstös gombok, zippzá­rak, bőrszínű California címke) hatalmas készletet tárolhatott, mert menet közben Is szünet nélkül UméUödlek á megszokott mozdulatok. Most, hogy szem­ben álltam vele, alig tudtam vigyoromot leplezni. Ahogy vit­te szájához a soros szemet, aj­kával csücsörített, majd sebesen ropogtatta végig: eközben sza­kálla és bajusza figurásán kö­vette szájának mozgásait, egy nyúl, hörcsög, vagy egy mó­kus (szórmókus) mókás grima­szolását utánozta akarata ellen is bohóckodva. Akár tapsot is érdemelt volna. A tarjáni végállomástól az új Hungáriáig értünk. Itt hirtelen megtört a mozgások harmóniá­ja. Aggodalommal a szemében kapkodott a zsebéhez, a másik oldalihoz is. Jaj! Csak nem fo­gyott ki a takarmány?! — érez­tem át mélységes empátiával nehéz helyzetét. Mi lesz most? A rágást mindenesetre nem hagyta abba; az utolsó szem hé­ját örölte, forgatta, csócsálta. Abbahagyni? Egy rágcsáló erre képtelen. Ezért rágcsáló. most előhúzott egy nagy; piszkos zsebkendőt, vele és mellette a padlóra hullott egy csomó mag és héj. Te karcsú, magas, büszke napraforgó, hatalmas szép virág, hová jutottak, mi­iven méltatlan helyre, szotvolá­vá züllött magvaid?! Gondosan kifordította, kiporolta minden zsebét, melvben talán egész ídeny­ben (ősztől tavaszig) tárolta az /olajos magvakat. Ideje is mar egyszer kitakarítani. Hogy eppen villamoson, emberektől szorosan körülvéve? öt — társas leny — nem zavarta ez a mellékes kö­rülmény. sem lábai előtt a te­kintélyes. nagy rakás szemet. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember ó, bizonyára nem kap infarktust az élet ezernyi izgalma miatt. Szinte már irigylem, amint elné­zem a takarítás után arcára ki­ült elégedettség sugárzását. Saj­nos, én gyenge, esendő ember vagyok, mert íme, törédelmesen be kell vallanom, primitív ösztö­neim sem civilizálódtak még ki­elégítően. Ugyanis éledezett ben­nem egy méltatlan kívánság: lábbal szerettem volna illetni déli féltekéjét. Kultúrából tehát mindketten elégtelenre vizsgáz­tunk. Szégyellem magam! BÁNKI MIHÁLY Molnár Gyula és Antal Pál fő­díjjal jutalmazott plakátja. Ke­mény György nívódíjas plakátja és Aba Béla István a király cí­mű rockopera bemutatójára ké­szített falragasza. Az év plakátjai A Művelődési Minisztérium és a Magyar Hirdető rendezésében az 1983-as esztendő legjobb ha­zai plakátjaiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában. A politikai, kulturális és kereskedelmi pla­kátok hagyományos seregszem­léjén a zsűri 4 fődíjat és több nívódíjat osztott ki. A kiadott díjak is bizonyítják, hogy az 1982-es évi alkotásokhoz képest jelentős színvonalemelkedés ta­pasztalható. Reprodukcióink a díjazott művekből mutatnak be néhányat. tsrvévn a JuráI\? "383 duauszíus 20 • Óbuda An- <c „Rómáról jut eszembe..." 34. Róma fürdőkultúrája Természetesen most a régi római közegész­ségügyre és fürdókultúrára gondolok, amelv igen magas szintű volt. Ezt bizonvítia a romiaiban is haidani pompájáról tanúskodó császári közfürdő (terma), Azt lehet mondani, szinte minden császár építtetett közfürdőt, termát. Leghíresebbek ezek közül Agrippa. Constantinus. Diocletianus. Traia­nus. Néró és Caracalla termái. A régi rómaiak ebéd után szerettek fürdeni. A mindennapi fürdést az éghailat és a gyapjú­ruha viselése megkívánta. Az előkelőknek otthon is volt fürdőberendezésük, de szívesen használ­ták a közfürdőket. Ezeket iól felszerelték. Nem csupán a fürdés céliát szolgálták, hanem testgya­korlásra is alkalmasak voltak. A fürdéshez hoz­zátartozott a testgyakorlás, amit maguk a császá­rok is végeztek. A régi római fürdők különböző célokra hasz­nált helyiségeit iól felismerhetjük a struktúrájá­ban ma is épségben megmaradt Caracalla császár közfürdőiében. Az öltözőhelyiségekből itt a testet a megfelelő hőmérsékletre előkészítő, langvos le­vegőiű terembe léphetünk, utána a forró és szá­raz levegőjű, káddal is felszerelt következik, vé­gül a sort a fürdés utolsó fázisaként használt, hideg vizű medencével berendezett terem zária. Caracalla termáit mintegv harminc évig építették. A haidani fényűzésről árulkodó moza­iknadlók nagy része manapság is látható. Kár. hogy a fürdőből a XVI. században kiásott gyönyörű szobrokat nem a helyszínen, hanem a nápolyi Nemzeti Múzeumban csodálhatjuk meg. E múzeum lenyűgöző szobra a Caracalla-termá­ben talált kos- és Herkules-szobor. Az ugyanitt kiásott gyönyörű vöröskö kádak pedig a Farnese teret díszítik. Végül idekívánkozik Hadriánus császárról az a tréfás történet, amelyet egy Rómát jól ismerő szerző nyomán írok le. Tudvalevő, hogy amikor a császár fürdött, fürdőtársai vele is bizalmasan beszéltek, mondhatnánk, bizalmaskodva. Egyszer a császár észrevette, hogv egvik kiszolgált kato­nája csupasz hátát az oszlophoz dörzsöli. A ve­teránus a császár kérdésére, hogv miért teszi, azt válaszolta, neki nincs rabszolgája, aki a hátat megdörzsölhetné. Ekkor Hadriánus akkora pénz­összeget ajándékozott neki. hogv abból nyugodtan vehetett rabszolgát, és annak eltartása sem jelen­tett gondot. Másnap a császár látta, how a für­dőben egv egész veteránus csoport dörzsöli a há­tát az oszlopokhoz, a falakhoz. Hadriánus oda­ment hozzáiuk. és ígv szólt: „Most már elegen vagytok, hogy egymás há­tát dörzsöljétek!" — és nem adott nekik semmit. Érthető, hogv e fürdőkben iól érezték ma­gukat a rómaiak, és órákig ingyen, gondtalanul szórakoztak. Agrippa fürdőié egyenesen áldás volt számukra. E luxusfürdőt évekig ingyen élvezték. A császár végrendeletével a rómaiakra hagyta ezt a pompájában valamennyit felülmúló termét. Néhánv évvel ezelőtt Rómában felejthetetlen élménvben volt részem. Caracalla termáiban meg­nézhettem egy Traviata-előadást Maria Meneghi­ni Callassal. A páfrányokkal befuttatott falma­radvánv-díszletek lenyűgöző látványt nyújtottak, nem szólva a csodálatos hangokról. Számomra csupán az volt szokatlan, hogy az előadás éj­félkor kezdődött. TIM.ARNÉ MAKK.AR ERZSÉBET w w uuRlXt \RÍ)sw mh Hongne 'tmtitic Ikmymisi'*—? á /,// / / a 1983 ittefOlRl: ktkrmnthin ¿ /•//./ f .MW**«** ? nsc.f. vő«* ces?ee

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom