Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-29 / 100. szám
74. évfolyam 100. szám 1984. április 29.; vasárnap Ara: 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ünnepségek, kitüntetések Májas elseje alkalmából tegnap, szombaton Szegeden és a környező községekben folytatódtak az ünnepségek. A jól dolgozó közösségek kitüntetéseket, elismeréseket, jutalmakat vettek át. Átadták Szegeden a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Juhász Gyula-díjait. Az ünnepségeken ott voltak a párt-, az állami és a társadalmi szervek képviselői Is. Szegedi Gyufagyár Megemlékezés a szakszervezetben Oklevelek Sándorfalván A Gyufaipari Vállalatnak tegnapelőtt Budapesten adományozott Kivqló Vállalat címet és oklevelet a tegnapi május elsejei ünnepségen vette át a Szegedi Gyufagyár kollektívája nevében Kovács József üzemigazgató. Az eseményen az MSZMP Csongrád megyei bizottságát dr. Komócsin Mihály, a KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, a Szeged városi bizottságát pedig Berta István titkár képviselte. A vállalat 1983-ban elért eredményeit Magyar Akos, a Gyufaipari Vállalat igazgatója ismertette. Az idén negyedszerre Kiváló Vállalat az elmúlt évben valamennyi tervmutatóját túlteljesítette. A legfőbb célkitűzés a belföldi igények kielégítése volt. mind mennyiségben, mind minőségben. Amit a berendezések jobb kihasználásával ezen felül termelt a szegedi iizem és a budafoki testvérgyár kollektívája, azt dollárért értékesítették az NSZK-ban és Hollandiában. A tőkés exportból származó árbevételt egyébként 441 százalékkal teljesítette túl avállalat. Az export az öszszes termelési értéknek a 15 százalékát tette ki. A nyereség is több lett 1983-ban. mint amennyit tervezett a vezetés. A nehezebb gazdasági körülmények ellenére sikerült gazdaságosabban, hatékonyabban termelni. A vállalat csökkentette importját, jobban takarékoskodott az anyaggal és az energiával, korszerűsítette gépparkját. A belső rekonstrukciókban óriási szerepük van az újítóknak — főleg a szegedieknek —, akik saját maguk állítanak össze hazai alkatrészekből nagy értékű berendezéseket. Folytatódott 1983-ban is a tőkés részegységet helyettesítő alkatrészgyártás. Szegeden a házi műhelyből kikerülő gépeket állítottak termelésbe; egyet, amely a hosszú szálak mártására alkalmas, továbbá egy palástnyomó és beldobozragasztó gépet Az újítóknak a vállalat igazgatója újfent köszönetet mondott. Az elmúlt évben összesen 64 újítást fogadtak el, s ezek 1,2 millió forint megtakarítást hoztak. Elismerést érdemelt 1983-as tevékenységéért a szocialista brigádmozgalom is. A szocialista brigádok vállalásaikat 150 százalékra teljesítették. összesen 28,9 millió forintot ajánlottak föl a vállalatnak. A szegediek ebből a pénzből támogatták a petőfitelepi szociális otthont, a mozgáskorlátozottakat, átutaltak pénzt a Nemzeti Színház felépítéséi-e a leégett gyapjúfonó helyrehozására, a szegedi műjégpálya javára, valamint saját dolgozóik lakáshoz jutását is segítették: Az ünnepségen dr. Korrió-. csin' Mihály is elismerését fejezte ki a „Kiváló" címmel kitüntetett kollektívának a megyei és a városi pártbizottság, a tanácsok, az SZMT és az ágazati szakszervezet nevében. Azt az eredményt méltatta különösképpen. hogy a Gyufaipari Vállalat képes volt az alapellátást biztosítani, és emellett a népgazdasági exportcélkitűzéseknek eleget tenni. hatékony termeléssel. Az esemény alkalmából a vállalat Kiváló Brigádja címet a Haladás szocialista brigád kapta meg. 12-en pedig Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek. Ruházati Szövetkezet Elmúlt évi kiemelkedő munkájáért Kiváló Szövetkezet címet és elismerő oklevelet kapott tegnapi május elsejei ünnepségén a Szegedi Ruházati Szövetke. zet. Az eredmények röviden: 231 millió forintos- árbevétel, amelyből 65 millió forintot tett ki a nem rubelelszámolású export. S hogy milyen tényezők segítették elő a jó munkát? Nem utolsósorban a 9 millió forint értékű gépi beruházás, amely szintén 1983-ban valósult meg. A korszerű berendezések ugyanis megteremtették a lehetőségét a hatékony és gazdaságos termelésnek. a termelékenységi mutató javításának. a nyugati piacokon eladható jó minőségű ruhák elkészítésének. A szegedi Tisza-szállóban megrendezett ünnepségen — amelyen megjelent többek között dr. Bartha László, a megyei pártbizottság osztályvezetője is — a Kiváló Szövetkezet címet tanúsító oklevelet Horváth János, a megyei KISZÖV elnöke adta át Bors Győző szövetkezeti elnöknek. A nagy tapssal fogadott elismeréshez gratulált a szövetkezeti közösségnek Berta István, a szegedi városi pártbizottság titkára is. Kitüntetésben részesült a szövetkezet több tagja is. Czékus István és Karasz Lászlóné Kiváló Munkáért kitüntetést vehetett át, további tízen pedig Kiváló Dolgozó jelvényt kaptak. Május elsejéről, a munkásosztály ünnepéről. tegnap, szombaton emlékezett meg a Juhász Gyula Művelődési Központban a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa. Ünnepi beszédet Juhász Imréné, az SZMT szakszervezeti bizottságának titkára mondott, a megyei pártbizottságot dr. Sebe János osztályvezető, a városi pártbizottságot pedig Török József első titkár képviselte. Az elnökségben helyet foglalt dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára is. Dr. Piros László, az SZMT elnöke kitüntetéseket adott át. Juhász Gyula-díjat kapott a KSZV Tömörkény István szocialista brigádja, a Gabonatermesztési Kutató Intézet Hensch Árpád szocialista brigádja és Bedö Nándor, a Csongrád megyei Hírlap rovatvezetője. (A Juhász Gyula-díjasokat lapunk 5. oldalán mutatjuk be.) A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának elnöksége Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát adományozta Barna Györgynének, az SZMT kádernyilvántartójának. Ezüst fokozatot dr. Bóka Ferenc, az SZTI ellenőrző főorvosa és Tamás Gábor, az SZMT politikai munkatársa kapott. Szakszervezeti Muftkáért okle've. lét vett át Dudás Józsefné, az SZMT politikai munkatársa, dr. Végh Gyuláné. az SZMT oktatási központjának vezetője, Fábján Sándor, a szentesi szakmaközi bizottság titkára. Sárkány Pál, a gumigyár dolgozója, kereskedelmi társadalmi ellenőr és Faludi György, a CSOMIÉP dolgozója, társadalmi munkavédelmi felügyelő. Propaganda Munkáért emléklapot kapott Fábján Miklósné nyugdíjas, dr. Tráser László egyetemi adjunktus, Tatár István, a postásszakszervezet propagandistája, Nagy Lajos, a DEFAG propagandistája, Vajda Imre, az ÉDOSZ vezető propagandistája. Presztoczky Imre, a porcelángyár propagandistája, dr. Kaposi Mártonná, a Szegedi Nyomda propagandistája. Barsi Gézáné, a Hódiköt propagandistája, Gazsi Lajos, a vasutas tszb propagandistája és K. Tóth Já- m nos. a MÁV körzeti üzem- " főnökség propagandistája. Testnevelési és sport emlékplakettet vett át Fazekas Erzsébet, az MTSH tömegsport főelőadója. Kopasz István, a DEFAG sportfelelőse. Ruzsáli József. az NKFV SDortfelelőse, Szalkanovics Gábor, a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola testnevelő tanára és Vikor Ferenc szakmaközi sport felelős. Kiváló Dolgozó jelvényt és oklevelet kapott Bódi Teréz. az SZMT dolgozója és Bánii Jenöné. a Juhász Gyula Művelődési Központ dolgozója. A Vezess biztonságosan! versenymozgalomban elért kiváló eredményeikért hat gépkocsivezető kapott oklevelet, társadalmi munkájának elismeréseképpen pedig 74 aktíva pénzjutalmat. Az ágazati szakszervezetek központi vezetőségei is több kitüntetést adtak át ezekben a napokban központi, illetve megyei ünnepségeken. Szakszervezeti Munkáért arany fokozatot kapott — egyebek között — Benedek Istvánná (CSOMIÉP), Bottá D. Mátyás (postaigazgatóság), Bodrogi Andrásné (vízművek), dr. Csaja Klára (főorvos), Diekmann Ferenc (Csongrád megyei tanács). Gyöngyösi Józsefné dr. (KSZV), Halász Károlyné (textilművek), Lehelvári Sándorné (MÁV), Makra Sándor (MÁV), Molnár Ferenc (postaigazgatóság), Nagyiván Mihály (Városgazdálkodási Vállalat). Tóth László (gabonafeldolgozó vállalat). Tunya Bertalan (KSZV) és dr. Piros László. Ezüst fokozatot huszonötén érdemeltek ki, köztük Bárány Istvánné (KSZV). Bíró Sándor (Csongrád megyei tanács), Czégé László (nyugdíjas), Diós Márton (Vízgazdálkodási Társulás), Fekete Imre (DÉLÉP), Hódi István (MÁV). Horváth Imre (Városgazdálkodási Vállalat), Kádár Mihályné (paprikafeldolgozó szövetkezet), Kátai János (gabonaforgalmi vállalat). Kéri Józsefné (MÁV), Loboda Imre (postaigazgatóság), dr. Mészáros Károlyné (Közalkalmazottak Szakszervezete). Mucsí ' Istvánná (egészségügyi dolgozó), Péter Györgyné (textilművek), Pázmán István (SZOTE). Pótz Lajosné (postaigazgatóság), Szalma Jánosné (HVDSZ), Terhes József (DEFAG), Torma Imre (sütőipari vállalat) és dr. Vida Mihály (ügyészség). Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Márton Antalné, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének revizora. Szakszervezeti Munkáért oklevelet 207 társadalmi aktivista vett át. Korábban, a propagandisták napján, az április 19-i központi ünnepségen Takó Tivadart, a megyei pedagógus szakszervezet vezető propagandistáját, a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatában részesítették. Szentesi Ferencné, a cipőgyár propagandistája Szakszervezeti Munkáért oklevelet kapott. Sándorfalván, a Fehér Akác kisvendéglőben ünnepi tanácskozásra ültek asztalhoz a Ruházati és Szakipari, valamint a Háziipari Szövetkezet küldöttei. Délelőtt a Ruí házati Szakipari Szövetkezet, délután pedig a Háziipari Szövetkezet kollektívájának adtak át az ipari miniszter dicséretét tanúsító oklevelet. Részt vettek az ünnepségen a pártbizottságok, tanácsok, tömegszervezetek képviselői és a ruházati szövetkezet ünnepségét megtisztelte jelenlétével dr. Tóth Ferenc, a kisteleki pártbizottság első titkára. Az oklevelet Horváth János, a KISZÖV elnöke adta át a szövetkezet képviselőinek, Róvó József és Kónya József elnöknek. A meghívott vendégek nevében dr. Csonka István, a városi pártbizottság osztályvezetőié, Pataki Jenöné, a megyei partbizottság képviselője méltatta a szövetkezet eredményeit. Mindkét ünnepségen jutalmazták a jól dolgozó szocialista brigádokat, szövetkezeti tagokat Dolgozók elismerése A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az ágazati szakszervezetek elnökségével egyetértésben az 1983-as évi gazdálkodási versenyben kimagasló eredménvükért több vállalatnak, gazdaságnak, intézménynek, intézetnek adományoztak Kiváló címet. Ebben a kitüntetésben részesült a Gabonatermesztési Kutató Intézet. a forráskúti Haladás és a makói Kossuth Tsz. valamint a mórahalmi Homokkultúra Szakszövetkezet. A Volán 10-es számú Vállalat évenként meghirdeti a munkaversenyt. melynek legfontosabb célkitűzése a gazdálkodás színvonalának emelésé. A tavalyi munkája alabián — a legtöbbet gyűjtve. s a legkevesebbet veszítve ;— immár másodszót aIegiobb pontszámmal a személvforgalmi üzemegység nyerte el a Kiváló Üzemegység címet. A kitüntető oklevelet és zászlót a tegnap Szegeden tartott ünnepségen adta át dr. Kardos János igazgató Balogh Imre üzemigazgatónak. Az ünnepségen az MSZMP Szeged városi bizottságának képviseletében megjelent dr; Cserháti István. a városi párt-végrehajtóbizottság tagia. Tegnap tartottak máius 1-i megemlékezést a Szegedi Nyomdában. Az ünnepség előtt Budapesten vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést Keresztúri István klisémarató. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát kapta Unghváry László szakszervezeti titkár. A Pannónia Szőrmekikészítő-Konfekció és Kereskedelmi Vállalat szegedi gyáregységében Kiváló Üjító kitüntetést kapott Kocsó Mihály, Gera János, Szőke Márton és Pintér László. SZOT-oklevelet vett át Kádár N. Erzsébet. Ünnepséget tartottak a Szegedi Városgazdálkodási Vállalatnál. Itt vette át a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést Pakot József osztályvezető. A Szegedi Szalámigyár és Húskombinátot eredményeiért az Állatforgaimi és Húsipari Tröszt Vezérigazgatói Dicséretben részesítette! A kitüntetést szombaton adta át Mike Imre vezérigazgatóhelvéttes Bálint Lászlónak, a szegedi gyár vezérigazgatójának. Jelen volt az ünnepségen Oláh Miklós, az MSZMP Szeged, városi bizottságának titkára. Kovács Sándor, az SZMT titkára. A vendégek nevében dr. Bódi György, a KISZ megyei bizottságának első titkára méltatta a dolgozók munkáját. A Szegedi Állami Gazdaság ünnepségén Kiváló Munkáért kitüntetést kapott dr. Gárgyán József igazgatóhelyettes. Siroki Balázsné borjúnevelő. Hajbei István szerelő. A Csongrád megyei Gabona f oraalmi és Malomipari Vállalatnál Sípos Imréné Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. A Csongrád megyei Telipari Vállalat Kiváló Üzeme lett a kisteleki krémfehérsait-üzem. Környezetvédelem Tegnap délelőtt Szegeden a megye vezetőivel tanácskozott dr. Gonda György államtitkár. az Országos Körnvezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke. A megyei tanács székházában tartott megbeszélésen részt vett Papdi József, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és Kovács Sándor. az SZMT titkára is. Szabó Sándor, a Csongrád megyei tanács elnöke köszöntötte az OKTH elnökét, s emlékeztetett rá. hogy három éve tartottak hasonló konzultációt. Az 1981. április 22-én tartott megbeszélésen a megve környezetvédelmének érdekében több feladatot jelöltek meg. amelyeknek teljesítéséről dr. Petrik István. a megvei tanács elnökének általános helyettese adott tájékoztatást. Szabó Sándor kiegészítőiében rámutatott, hogv az ivóvízkészletek védelmének kérdései mellett külön figyelmet érdemel a megyére saiátosan is jellemző környezetrontó természeti jelenség: a homokverés is. Papdi József értékelte a politikai és állami szervek e témában való ió együttműködését, hogy jó értelemben vett szemléletváltozást lehet tapasztalni a hivatalos szerveknél. Dr. Gonda György államtitkár a tájékoztatókra adott válaszában hangsúlyozta. hogv a terület legsürgetőbb gondiának a szennyvízelvezetés megoldatlanságát. illetve ielenlegi alacsony hatásfokú állapotát tartja. * Az OKTH elnökét délután hivatalában fogadta dr. Komócsin Mihály. az MSZMP KB tagia. a Csongrád megvei pártbizottság első titkára, és megbeszélést folytatott vele a megvét érintő aktuális kérdésekről. Köszöntjük a munkában élenjárókat és a felszabadulási munkaverseny résztvevőit! (Az MSZMP Központi Bizottságának májú« 1-i jelszavaiból)