Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-26 / 97. szám

Csütörtök," 1984. április 26. 3 Havasi Ferenc előadása Az MSZMP Központi Bi­zottságának Politikai Aka­démiáján szerdán Havasi Ferenc, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tartott előadást ,,A gazda­ságirányítási rendszer fej­lesztésének tapasztalatai és feladatai" címmel. Az elő­adáson megjelenteket — politikai, ideológiai, gazda­sági, társadalmi életünk képviselőit — Lakatos Er­nő, a KB Agitációs és Pro­paganda Osztályának veze­tője köszöntötte. Borbély Sándor látogatása megyénkben Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a munkásőr­ség országos parancsnoka tegnap, szerdán megyénkbe látogatott. Részt vett az egységparancsnokok és -he­lyettesek tanácskozásán, ahol Koczkás Ferenc me­gyei parancsnok adott tájé­koztatást a megyei parancs­nokságon és az egységeknél folyó munkásőri feladatok végrehajtásáról. A beszá­moló vitájában a munkás­őrség országos parancsnoka is részt vett. A tanácskozá­son ott volt dr. Somogyi Ferenc, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője. A délutáni órákban Bor­bély Sándort a megyei párt­bizottság épületében fogad­ta dr. Komócsin Mihály, az MSZMP KB tagja, a me­gyei pártbizottság első titká­ra, és időszerű kérdésekről folytattak megbeszélést. Budapesten tartják az európai kulturális fórumot Köpeczi Béla tájékoztatója hazánk nemzetközi kulturális kapcsolatairól Szerdán a Parlamentben ország több mint 200 képűi- lyek reprezentatívon mutat­hazánk nemzetközi kultúra- selöjét várják. ják be a magyar kultúrát. lis kapcsolatainak néhány A kulturális fórum — a Hazánk művészetét számta­időszerű kérdéséről tájékoz- madridi konferencia által lan nagyszabású kiállítás, tattá a sajtó munkatársait meghatározott feladatkörű]: koncert, bemutató ismerteti Köpeczi Béla művelődési alapján — elsősorban az al- meg az ide látogatókkal, ám miniszter. Bevezetőjében kotói tevékenység, a kultú- a szervezők Európa műve­hangsúlyozta: a kulturális ra terjesztése, valamint a lődéséről. művészetéről is kapcsolatok a nemzetközi nemzetközi kulturális együtt- képet kívánnak adni. politika előterébe kerültek, működés kérdéseivel kíván , .. , ,, ... különösen az utóbbi időben foglalkozni. Az eseményso- A IorUm Kulturális váltak az országok közötti rozatra mintegy 300—350 programjának részletein az együttműködés mind lénye- delegátus érkezik hazánkba, illetékesek még munkálkod­gesebb elemeivé. A kultúra közöttük a kormányok kép- nak de mindent igyekeznek szerepe a békés egymás viselői csakúgy, mint ki- . . . mellett élés politikájában emelkedő neves alkotók, ™egtenniazert> nogy egyre nagyobb lesz. még ak- művészek. ^«¿JST'téS! T­m"vésSzetia együttműködőt hl^aőf ^Ss^^SÍ ^ ltk°poglSk °törekvésék~ lág ^ éróeklődésének ^p- Zlénye^ebb "kTrSber? «rviittmií- P°nt.iaba kerüljön — mon- konszenzusra lesz mod — dotta Köpeczi Béla —, és az ide látogatók a magyar mi igyekszünk élni ezzel az és a mai európai kultúráról alkalommal. Számos kultu- szintetizált ismereteket sze- I rális program kíséri majd a rezhess.enek — mondotta be­tanácskozást, olyanok, ame- fejezésül Köpeczi Béla amelyek az ilyen együttmű­ködéseket saját céljaik szol­gálatába kívánják állítani. A magyar művelődéspoliti­kát a nyitottság jellemzi — hangsúlyozta a miniszter —, államközi kulturális egyez­ményeink vannak 76 ország­gal. és számos művelődési, műszaki, tudományos, mű­vészeti intézményünk is szo­ros kapcsolatot tart fenn külföldi partnereivel. A művelődési miniszter ezután a fasiszta elnyomás alóli felszabadulás 40. év­fordulójával kapcsolatos ha­zai és külföldi kulturális események terveiről számolt be. Az idén nyáron a len­gyel újjászületés 40; évfor­dulóját hazánkban kulturális napok is köszöntik. Augusz­tusban művészeti esemény­sorozatot szervezünk Romá­nia felszabadulásának tisz­teletére; októberben cseh­szlovák kulturális napokra kerül sor; az NDK megala­kulásának 35. évfordulóiát november—decemberben ün­nepeljük, különböző prog­ramokkal. A jövő év októ­berében tartják hazánkban a szovjet kultúra napjait, amelyeket — akárcsak a többi ünnepi rendezvényso­rozatot — kiállítások, kon­certek, irodalmi estek gaz­dagítanak, hazánkba érke­zik a Bolsoi balettegyüttese, a Komszomol színház társu­lata. egy, a szovjet cirkusz­művészetet reprezentáló cso­port. bemutatták az orosz klasszikusok festményeit, és filmfesztivált is rendeznek. A mcnvar nannkat. a Szov­jetunióban 1985 áprilisában tartják. — 1985 novemberében Bu­dapesten rendezzük meg az európai kulturális fórumot — jelentette be a művelődési miniszter, akinek vezetésé­vel megalakult a magyar előkészítő bizottság. Létre­jött a fórum nemzetközi végrehajtó titkársága is, ve­zetője Hermán József, az Akadémia levelező tagja, az MTA Nyelvtudományi Inté­zetének igazgatója. Buda­pesten ez év november 21. és december 3. között megtartják a fórumot előkészítő nemzetközi szak­értői értekezletet Errg 35 Május l-re készül az ország Gazdag ünnepi program A hagyományok jegyé- rendelkezésére. Budapest va- A felvonulás — amely ben készülnek országszerte lamennvi kerülete vária la- mint írtuk 9 orakor kezdo­május elseje megünneplésére kőit mindkét napon majáli- dik — az Anna-kúttól in­a városok es falvak, az iPari sokkal, vetélkedőkkel, csalá- dúlva a Széchenyi tér kb­és a mezőgazdasági üzemek di és gyermekprogramokkal, zépső sétányán és. a réíü dolgozói. sportrendezvényekkel. Tisza-hídon át Újszegedre Budapesten a Dózsa , vezet. A Széchenyi tér ko­György úti- felvonulásra -az zépső sétányán dísztribün idén is mintegy 200—250 Szegeden is eseménvdus várja a felvonulókat, akiket ezer fővárosit várnak. A de- rendezvények teszik emléke- a város és a megve politi­monstráció délelőtt 10 óra- zetes.sé a munkásosztály ün- kai. áilami és társadalmi kor kezdődik, s várhatóan népét. Zenés ébresztő kő- vezetői köszöntenek. A fel­két óra hosszáig tart. Űttö- szönti a város lakosságát vonulás után színes majá­rők köszöntik maid virág- reggel 6-tól 7 óráig. majd lis várja az ünneplőket, s gat a dísztribünökön helyet 9 órától mintegy másfél oras nemcsak a szokott helyen, foglaló párt és állami veze- időtartamú felvonulás követ- aj, ú.iszegedi ligetben. ha­tókét és az ünnepségsorozat- kezik. A zenés ébresztőt a nem Tariánvárosban is. ra hazánkba látogató kül- munkásőrzenekar. a MAV- Délelőtt 11 órától a Szé­föld i vendégeket, akik közt zenekar, valamint az Ifjú chenyi téren és a Dugonics szakszervezeti delegációk Gárda fúvósegyüttese adja. t/ren térzenével szórakoztat­tagjai is ott lesznek. A nyi- A három együttes a város ják a dolgozókat délután az tóképben mintegy hatezer különböző útvonalain járja ú.iszegedi szabadtéri színpa­fiatai vesz részt, maid meg- vidám ébresztő muzsikával don a Szeged Táncegyüttes kezdődik a dolgozók felvo- Szegedet. néptáncműsora köszönti az nulása. amelyet a Magyar A május elsejét ünneplő ünneplőket. Honvédelmi Szövetség tagjai dolgozók a felvonulásra a követnek. Ezután sportbe- következő helyeken gvüle­mutató szórakoztatja a kéznek: az üzemek és terme­résztvevőket. Színes, gazdag lőszövetkezetek képviselői a ünnepi programot állítottak Kossuth Lajos sugárútnak a össze a rendezők a budapes- Nagykörút és az Anna-kút ti majálisra. között levő szakaszán és a Külön kiemelkedik a köz- környező utcákban gyülekez­ponti városligeti majális, hetnek. Az általános- és amely április 30-án hatórás, középiskolás fiatalok a május elsején pedig 10 óra nin körútnak az Anna-kúti hosszat tartó programot csomóponttól a Komócsin ígér. Megrendezik a Népsza- Zoltán térig tartó szakaszán "¿^¿^"sO-áíTlO "órától' a va fórumát április 30-án. várják az indulást, a felső­május elsején pedig a Nép- oktatási intézmények és a szabadság politikai fóruma többi üzemek, közintézmé­várja az érdeklődőket, nyek dolgozói a Lenin kör­Ezenkívül popkoncertek, ve- útnak az Anna-kúti csomó­télkedők és szórakoztató mű- ponttól a Dugonics térig tartanak a Szeged környéki sorok állnak az ünneplők tartó szakaszán gyülekeznek, községekben, falvakban is. Régi hagyománya az ün-" nepnek. hogy sportrendezvé­nyeket is tartanak a megelő­ző napokban és a munka ünnepén. 29-én 11 órakor a Sportcsarnokban rendezik a Volán—Dunaújváros NB l-es férfi kézilabda mérkő­zést. Délután 4-kor a SZE­OL—Tatabánva OB l-es ví­zilabda-mérkőzést nézhetik meg az érdeklődők a Sport­Napos úti pályán nemzetkö­zi meghívásos salakmotor, verseny lesz. Ünnepelnek. majálisokat A termőföld védelme Az utóbbi években hozott vekszik. Minden arra alkal­intézkedések eredménye- mas területet hasznosítani ként mérséklődött a termő- kell, s ennek érdekében — területek csökkenése, a gaz- az állam anyagi támoga­daságok nagyobb gondot tásával — nagy arányú re­fordítanak a talajok minő- kultivációkezdődött. Ered­ségének javítására, a ko- ményeként tavaly 16 800 rábban mezőgazdasági mű- hektárral nőtt a termőterü­velésre alkalmatlan terüle­tek rekultivációjára. Ezt állapították meg a KISZ KB Mezőgazdasági Fiata­lok Tanácsa által szerdán, a Fejér megyei Lovasberény­ben megrendezett, a termő­föld védelmével kapcsolatos tennivalókat megvitató esz­mecserén. A termőföldnek, mint a let, az idén pedig várható­an újabb 12 000 hektár föl­det vonnak újra művelésbe. E téren még jelentős tarta­lékok vannak: országszerte háromezer elhagyott, ro­mos tanyahelyet, igen sok használaton kívüli utat, helyfoglaló bozótost tarta­nak számon, amelyek fel­szántásával további termő népgazdaság egyik legfőbb területeket lehet nverni. Az erőforrásának kihasználása .. , . . , " , . társadalmi érdek, az élei- "Jrahasznositasban szam.­miszerek iránti világpiaci tanak a KISZ-esek segitsé­kereslet ugyanis tovább nö- gére is. Elismerés propagandistáknak Lenin születésének 114. Engi Imre (Balástya), Tóth évfordulója alkalmából pro- Mária (Baks), Gruber János pagandistákat és aktivistá- (Pusztaszer) és dr. Pálinkás kat tüntettek ki Kistele- Pál (Kistelek) kapott elis­ken, a városi jogú nagy- merő oklevelet, községi pártbizottságon. Az egybegyűlteket Pap István titkár köszöntötte. majd Tóth Béla, a pártbizottság munkatársa tartott ünnepi megemlékezést. Az ünnep­ségen Gali László (Kiste­lek), Váczi Józsefné dr. (Baks), Túri Ferenc (Csen­gele), Harmath András (Kistelek), Mesits Zoltán (Kistelek), Kapás Antal (Kistelek), Farkas Szilvesz­ter (Pusztaszer), Mikula Kálmán (Kistelek), Ba­logh Sándor (Balástya), La­katos Miklós (Kistelek), Csehó József . (Kisteleik), Tapasztalatok összegezése Orvosetika, egészségügyi ellátás Az Országos Orvosetikai muftkafegyelmi mulasztások szerét az ezekről készített Tanács a közeljövőben — száma, ezen belül azonban ajánlásaikat ebben az év­várhatóan júniusi ülésén — a korábbiaknái több az or- ben adják át a megyei or­megtárgyalia az orvosi ma- vosi vizsgálattal és ügyelet- vosetikai bizottságoknak. Ez gángyakorlat országos hely- tel kapcsolatos kifogás évi terveik közt szerepel az zetét amelyet az Egészség- úgyszintén a szakmai hiá- orvosi titoktartás helvzeté­ügyi Dolgozók Szakszerveze- nyosság. nek vizsgálata. Javasolták a te elnökségének határozata , n - Orvosetikai meHvei orvosetikai bizott­értelmében vizsgáltak meg. t tortete ^ágoknak hogy ez évben kü­ve a szakszervezet elnöksé- ionos gonddal vizsgáljak a« eével elmondták- kidolgoz- alapellatast. elemezzek az ott S ' ,„ n adódó etikai gondokat. és ták a konzíliumok es a , . ,, , , ,, , tudományos munka etikai kiemelten foglalkozzanak a védelem eljárásának rend- sével. A szakszervezeti elnökség­nek a napokban tartott ülé­sén az Országos Orvosetikai Tanács tájékoztatójából ki­tűnt: hiányosságok valamint nomáit.,'Tv^lamteTaz orvos- fiatal orvosok etikai nevelé­az erre vonatkozo szabaly­zó rendeletek elavultsága is indokolják ezt a vizsgálatot, és a várható következtetése­ket. amelyeket az egészség­ügyi tárcával közösen kí­vánnak hasznosítani. Szó volt arról is. hogy a lakossá­got egyre jobban foglalkoz­tatja. a közvéleményben felélénkült az elégedetlenség a hálapénzek állítólagos nö­vekedése miatt; a hálapénz gyakorisága és mennyisége azonban nehezen meghatá­rozható. Az Orvosetikai Tanács hangsúlyozta: az orvosok döntő többsége szakmai felkészültséggel felelősség­gel. lelkiismeretesen teljesí­ti hivatását. Kissé csökkent az etikai ügyek száma. a fegyelmi ügvek száma vi­szont növekedett. A megyei orvosetikai bizottságok több fegyelmi eljárást javasoltak, és főleg ..megrovás", vala­mint „szigorú megrovás" fe­gyelmi hhatározatot hoztak nyolc elbocsátást — a ..leg­súlyosabb fegvelmi bünte­tést" — is alkalmaztak az utóbbi évben. Csökkent a Szakszervezeti küldöttség utazott Szakadkára A jugoszláv szakszerveze­ti szövetség Szabadkai Köz­ségi Tanácsa meghívására tegnap, szerdán Szabadkára utazott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsá­nak háromtagú delegációja. A küldöttség — amelyet SZMT politikai munkatársa, valamint Idovika Sándor, a megyei víz- és csatornamű vállalat szb titkára — ta­nulmányozza a jugoszláv szakszervezetek termelést és gazdálkodást segítő munká­ját, különös tekintettel a Kovács Sándor, az SZMT szolgáltatások szervezetteb­titkára vezet, és amelynek bé, jobbá tételét célzó te­tagja Dudás Józsefné. az veken ységre. A vasúthálózat újabb szakaszát korszerűsítik: Sárboeárd és Dombóvár között villamosítják a vasútvonalat. A ÍV Villamos Felsővezeték Gpítési Főnökségének két építésve­zetősége — a tervek szerint — december közepére végez a 80 kilométeres szakasz korszerűsítésével. A képen: mun­kában a szerelök Tolnanémedi határában

Next

/
Oldalképek
Tartalom