Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-22 / 95. szám
2 Vasárnap, 1984. április 22. Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek igazságos harcát! (Az MSZMP Központi Bizottságának má.jus l-l jelszavaiból) Külpolitikai reflektor 0 Milyen megállapításokra jntott a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága Budapesten? A nemnetközi politikában szívesen és gyakran használt kifejezés a kulcsmondat, vagyis egy-egy jelentós okmány közzététele után a hírmagyarázók igyekeznek kiragadni azt a megállapítást, azt a gondolatot. amelyet meghatározónak vélnek a dokumentumban. Abban a summázásban, amely a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsági üléséről adott összegezést több ilyen kulcsmondat is szerepelt. Mindenekelőtt annak hangsúlyozása, hogy jóllehet nőtt a feszültség, nincs olyan kérdés, amit ne lehetne tárgyalások útján megoldani. Az európai szocialista országok politikai-védelmi szövetsége tehát ismét 6Íkraszállt a tárgyalások mellett, s tételesen is felsorolták. hogy a különböző tárgyalási fórumokon (Stockholm, Genf, Bécs) milyen kérdésekben lehetne előbbre jutni, az erőszakról és az első nukleáris csapósról való lemondástól egészen a világűr demilitarizálásáig. A tárgyalások azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha az egyenjogúság, az egyenlő biztonság és egymás törvényes érdekeinek tiszteletben tartásával folynak. Ha úgy tetszik, ez is kulcsmegállapitás. miután az egyoldalú előnyökre való törekvés, a fölenyszerzési kísérletek légkörében nem lehet eredményesen tárgyalni. Ilyen tárgyalások csak arra jók. hogy spanyolfalként fedjék ei a fegyverkezési hajsza felpergetését es fokozódását. Végűi, de nem utolsósorban a külügyminiszterek foglalkoztak a legújabb, különösképpen nagy nyugtalanságot kiváltó fejleménnyel : a nyugat-európai rakétatelepité6sel. A helyzet komoly, a feszültség és a veszelyek növekedtek, de nem történt jóvátehetetlen. Ha az érdekelt NATO-hatalmak lépeseket tesznek a telepítési intézkedések viszszavonására. akkor a Varsói Szerződés is eláll a különben szükséges válaszintézkedésektől. A korábbi állapotokhoz. magyarán mondva: az egyensúly alacsonyabb szinten való fenntartásához való viaszatérés változatlanul lehetséges, és mindenkinek érdekében állna. Másfél évtizeddel ezelőtt, messzemenő rugalmassággal ugyancsak a Duna partjáról. hazánk fővárosából kelt szárnyra a nevezetes Budapesti felhívás, amely az európai biztonsági folyamat egyik ösztönzője volt. A Varsói Szerzódes tagállamai — elvi határozottsággal es messzemenő rugalmassaggal — most kezdeményezések egész sorát terjesztették elő a íegyverkezesi verseny megfékezésére, a nukleáris háború veszélyének csökkentésére. Várják az érdemi választ, és várják a konstruktív javaslatokat, hiszen csak a kölcsönös jószándék és realitásérzék vezethet el a megegyezésekig. Andrej Gromiko. aki a külügyminiszteri tanácskozást megelőzően. rövid, hivatalos látogatást is tett hazánkban, a parlamenti díszvacsorán elhangzott pohárköszöntőjében nyomatékosan aláhúzta: a Szovjetunió a testvéri országokkal együtt megsokszorozza erőfeszítéseit a békéért. Menynyire kulcsmondat volt ez is. igazolhatta meg ugyanezen a heten, a külügvmi niszterek budapesti ös'Szejö ve tele. 0 Mit tartalmaznak a Genfben és Bécsben előterjesztett új amerikai javaslatok? Meglehetősen nagy propaganda-aláfestéssel, újnak mondott amerikai javaslatokat terjesztettek elő a genfi leszerelési bizottságban. valamint a bécsi haderőcsökkentési értekezleten. Ami Genfet illeti, a negyven tagú testület (hazánk is tagja)a vegyi fegyverek eltiltásáról folytat vitát, s az ezzel kapcsolatos amerikai elképzeléseket a villámlátogatásra odautazó Bush alelnök ismertette. Washington tárgyalásokat indítványoz a vegyi fegyverek betiltásáról — ez önmagában örvendetes lenne —. ám a Pentagon filozófiája alapján : ..a fegyverzetcsökkentési megállapodásokhoz az amerikai fegyverzet erőteljes bővítésén át vezet az út". Vajon mennyire lehet hitelt adni az amerikai szándék őszinteségének, ha az 1985-ös katonai költségvetésben 1,1 milliárd dollárt szeretnének „a vegyi fegyverzet felújítására" fordítani. Az amerikai vegyi töltetek száma jelenleg 3 millió, s ezt a mennyiséget ötmillióra kívánják növelni. De ki akarják zárni a megbeszélésekből a bináris, két komponensből álló Vegyi fegyvereket is. (Leegyszerűsítve: két. önmagában ártalmatlan anyagról van szó. amely egy kilőtt lövedékben vagy más módon egyesülve veszélyes vegyi harcanyagot képezhet.) Nyilván nem elég egyes elavult készleteket megsemmisíteni, s más területeken szabadjára engedni a fegyverkezést Ráadásul — az amerikai lapok nyíltan megírják, hogy a hadügyminisztérium követelésere — olyan ellenőrzési feltételek szerepelnek az amerikai tervben, amelyekről tudnivaló, hogy elfogadhatatlanok a Szovjetunió számára. Washingtonban is tisztában vannak ezzel. de „feketepétert" próbálnak játszani, hogy magukat a tárgyalások bajnokának tüntessék fel. s a másik félre hárítsák a felelősséget a szerződések elmaradásáért. Hasonló taktika tanúi lehettünk Bécsben, ahol a 32. forduló záróülésén közzétették a NATO-országok új indítványait. A konferencia a létszámvitán akadt fenn: a nyugati oldalon nem fogadták el a hivatalosan közzétett szocialista adatokat Most a létszámvita megoldásáról beszélnek, de Mihajlov szovjet nagykövet szavai szerint nemhogy rendeznék, hanem kiélezik a nézeteltéréseket. A haderőcsökkentési értekezlet május 24-ig szünetet tart. nyilván megkezdődik majd a NATO-terv részletes tanulmányozása. (Maga a bécsi atlanti szóvivő is kidolgozatlannak nevezte a tervet, s ha nem is erősítette meg. de nem is cáfolta hogy az amerikaiak csak az NSZK nyomására terjesztettek elő egy kompromisszumosnak tűnő elképzelést, amit azután alaposan kilúgoztak.) A tárgyalások ezen a genfi konferencián és Bécsben is folytatódnak; jó lenne, ha Washington nem az elnökválasztási év taktikáját alkalmazná (úgy tenni, mintha tárgyalnának), valóban vitaalapként szolgáló tervezetekkel jelentkezne 0 I.ehet. hogy fény csillan a libanoni alagút végén? A többszöri halasztás után Damaszkuszban tartott Asszad—Dzsemajel találkozó nyomán, jó ideje először csillanhatott meg halvány fény a hosszú libanoni alagút végén. A hírek szerint három lényeges kérdésben elvi megállapodás jött létre: 1. az eddigi parlamenti öszszetéte! (54:45 a keresztények javára) átadja helyét a számbeli kiegyenlítettségnek, vagyis 60:60. vagy 65:65 keresztény, illetve mohamedán törvényhozót választanak; 2. huszonhat tagú nemzeti egységkormány alakul, s a miniszterelnök (Karamit és Szolht emlegetik a jelöltek között) az eddigieknél nagyobb hatáskört kap; 3. közösen, együttes ellenőrzés mellett szervezik újjá a februárban felbomlott kormányhadsereget. A megegyezési reményeket erősítheti, hogy több ' ' '" ' »láson a különböző csoportok többsége egyetv. ,-u a döntésekkel, s a tűzszünet feltételeként létrejött a csapatszétválasztás a legérzékenyebb fronton, a bejrúti kikötőtől a Sufhegység kapuját képző Szuk el Gharbig. Libanon földje ugyanakkor nem mentes a feszültségtényezőktől sem, s ez különösen vonatkozik a Bekaa-völgyére, ahol közvetlenül farkasszemet néznek a szíriai és izraeli alakulatok. Mozgósítás, harcias nyilatkozatok, izraeli fenyegetőzések — három hónappal a rendkívüli izraeli választások előtt különösen robbanékony lehet a helyzet. Réti Ervin Varsói Szerződés fi budapesti tanácskozás közleményének visszhangja A TASZSZ politikai szemleírója szombaton négyrészes cikkben méltatja a Varsói Szerződés külügyminisztereinek Budapesten tartott értekezletét. Megállapítja: aligha létezik olyan, a béke megszilárdításával kapcsolatos fontos kérdés, amelyről a szocialista közösség országai az elmúlt években ne terjesztettek volna elő konkrét és reális kezdeményezéseket. A világbéke megszilárdítását, a népek biztonságának megerősítését célzó következetes szocialista küpolitika és szocialista diplomácia újból megerősítést nyert a Varsói Szerződéshez tartozó országok külügyminiszteri bizottságának április 19—20-án tartott budapesti tanácskozásán. A lengyel napilapok szombaton teljes terjedelemben közölték a budapesti tanácskozásról kiadott közleményt. A Rzeczpospolita, a kormány napilapja címében azt emelte ki, hogy a szocialista országok változatlanul készek a tárgyalások folytatására. A Zolnierz Wolnosci, a lengyel néphadsereg lapja a közlemény alcíméül a következő megállapítást választotta: nincsen olyan probléma, amelyet nem lehetne tárgyalások útján megoldani. Megkülönböztetett figyelemmel kísérték a Varsói Szerződés külügyminisztereinek budapesti ülését a bolgár tömegtájékoztatási eszközök is. A bolgár napilapok szombaton teljes terjedelemben ismertették a közleményt. Az Űj-Kína hírügynökség szombaton 30 soros anyagban számolt be a budapesti tanácskozásról, és kiemelte: van lehetőség a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos tárgyalások folytatására, ha az Egyesült Államok visszavonja Európába telepített rakétáit. A hírügynökség szerint a külügyminiszterek követelték a közepes hatótávolságú amerikai rakéták visszavonását Európából, mivel ez megteremtené az alapokat a tárgyalások újrafelvételére, azzal a céllal, hogy megfelelő megállapodás jöjjön létre és Európa megszabaduljon mind a közepes hatótávolságú, mind a harcászati atomfegyverektől. Az Antenna—3 a budapesti közleményből azt emelte ki. hogy a kelet-európaiak az amerikai rakétatelepítések leállítását követelik, mert így létrejöhetnének a tárgyalások folytatásához szükséges feltételek. BTÁ-nyilatkozat BARÁTI LATOGATAS Szombaton hazautazott a Szovjetunióból az a lengyel katonai küldöttség, amely Flórian Siwiczki vezérezredesnek, a LEJVLP KB PB póttagjának, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi miniszterének vezetésével tartózkodott hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban. Szovjetunióbeli tartózkodása idején a lengyel katonai küldöttség megbeszélést folytatott Konsztantyin Csernyenkóval, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével, valamint Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió honvédelmi miniszterével. A SALVADORI ELNÖKVÁLASZTÁSRÓL A salvadori elnökválasztások eddigi fejleményei egyértelműen az Egyesült Államok politikájának kudarcát jelentik. A zűrzavarba fulladt szavazás és a program nélkül induló jelöltek egymás közti marakodása világosan bizonyította, hogy a választási komédiának csak az a célja, hogy az Egyesült Államok salvadori beavatkozását törvényesíteni lehessen — jelentették ki a salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a Forradalmi Demokratikus Front (FMLN-FDR) Politikai-Diplomáciai Bizottságának képviselői. MAGYAR SZENNYVÍZTISZTÍTÓ RENDSZER KÜLFÖLDÖN Magyar találmány hollandiai és olaszországi kizárólagos hasznosítására kötött megállapodást a NOVEX. A szerződés értelmében a nagy teljesítményű szennyvíztisztító rendszert a NOVEX és a holland SKIMOVEX közösen állítja majd üzembe. A találmány alkalmazásával i — különleges kiképzésű, ferde műanyag csővezetékhálózaton át áramoltatják a szennyvizet — a hagyományos rendszerekhez képest 50—100 százalékkal növelhető a teljesítmény. További előnye, hogy mintegy 30—50 százalékkal kisebb a térfogat- és a helyigénye. Nem csak új létesítményeknél alkalmazható, hanem beépítésével a meglevő telepek kapacitása is növelhető. A rendszer mintegy 50 százalékos költségmegtakarítást tesz lehetővé. • Szófia (MTI) A Bolgár Népköztársaság területén nincsenek nukleáris rakéták, sem közepes hatótávolságúak. sem taktikaiak — szögezte le a bolLetartóztatás 0 Bel«rád" (Tan,jug) Belgrádban pénteken huszonnyolc személyt kihallgatás céljából őrizetbe vettek — jelentette a jugoszláv hírügynökség. Az előállított személyeket, köztük Milovan Gyilaszt azzal gyanúsítják, hogy ellenséges tevékenység céljából tartottak gyülekezőt egyikük lakásán, ahol írásos anyagokat is talált a rendőrség. gár távirati iroda pénteken közzétett nyilatkozata. A BTA emlékeztet arra, hogy az utóbbi időben néhány nyugat-európai ország tájékoztatási eszközei azt állítják, hogy Bulgária déli szomszédaira, Olaszországra és Észak-Afrikára irányzott szovjet nukleáris rakétákat telepítettek volna, vagy azok telepítését készítenék elő a Bolgár Népköztársaság, területén. • - v 1H .... A bolgár* hírügynökséget felhatalmazták annak közlésére, hogy ezek a hírek minden alapot nélkülöznek. Szovjet nukleáris rakéták bulgáriai telepítésének kérdését senki sem vetette fel, azt semmilyen szinten és fórumon nem vitatták meg. Az erről szóló hírek koholmányok, terjesztői célja, hogy eltereljék a világ közvéleményének figyelmét az új típusú amerikai atomrakéták nyugat-európai telepítéséről — állapítja meg a BTA. Kína és a keSef-esiréraS szocialista országok Szocialista országokban tesz körutat ezekben a napokban a külföldi kapcsolatok ápolására alakult kínai társaság küldöttsége, a társaság elnöke, Vang Ping-nan vezetésével. Ütjük során Lengyelországot, az NDK-t, Magvarországot. Csehszlovákiát. Bulgáriát és a Szovjetuniót keresik fei. és megállnak Romaniában is. Az eseményhez kapcsolódik az MTI Panoráma-rovatának elemzése: A kelet-európai szocialista országok és Kína gazdasági, kulturális, államközi és sportkapcsolatai nagyot fejlődtek az utóbbi időben. Tavaly, a kínai külügyminiszter-helyettes látogatott Magyarországra, az NDK-ba és Lengyelországba, augusztusban hazánkban tartózkodott Csou Csien-nan gépipari miniszter. Több, Kínában megrendezett vásáron vettek részt a szocialista országok kiállítói. A kinai sajtóban másfél évtized ota először jelent meg a keleteurópai országok gazdasági terveinek teljesítéséről átfogó áttekintés. Kína és a kelet-európai szocialista országok kereskedelmi kapcsolatai az 1981es mélypont óta gyorsan fejlődnek. de még hem érték el az 1979-es csúcspontot, így egyelőre csak a forgalom korábbi szintre történő felfuttatásáról lehet beszélni. Az idei évre szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyvek gyors, de nem egyenlő mértékű növekedést irányoznak elő. A kapcsolatok javulásának sok oka van, de kiemelhetők a gazdasági jellegű indítékok. A „kulturális forradalom" éveiben a gazdaság korszerűsítése, a szakemberképzés, a műszaki fejlesztés háttérbe szorult, és ezért most óriási lemaradást kell behoznia az egyébként is hátránnyal indult kínai iparnak és mezőgazdaságnak. Kína az ötvenes években szovjet és kelet-európai berendezésekkel, felszerelésekkel fejlesztette tömegméretekben iparát, és ezért egyre több kínai szakember és politikus számára logikus. hogy a már ismert műszaki alapokon továbbfejlesztett berendezéseket vásárolják meg az ipar és mezőgazdaság korszerűsítése idején is. A szocialista országok tapasztalatai közül Kína mindenhonnan a legjobbat kívánja átvenni. A természeti erőforrások kihasználásában a lengyel tapasztalatókat szeretné felhasználni — a jelek szerint érdekelt a szénbányászati együttműködésben is. Az NDK-ban az ipari fejlődés üteme tett mely benyomást a kínaiakra. Bulgáriából a mezőgazdasági technológiák, zöldségtermesztési rendszerek átvételét fontolgatják. Magyarország ese lében a nv> zőgazdaságon kívül a gaz dasági mechanizmus fejlesz tésének tapasztalatai is np gyon érdeklik a kínai szakembereket. Kína az ipar fejlesztéséhez szükséges legmodernebb ge~ peket és berendezéseket akarja beszerezni. Ezek közül azokba a gyárakba, amelyeket az ötvenes években a szocialista országok helyeztek üzembe, ugyanonnan szeretnék megvásárolni áz új bet'éndezéseket az időszerűvé vált rekonstrukcióhoz is. Oláh László