Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
10 72 Szombat, 1984. április 14., Kézilabda NB I Vártnál nehezebb mérkőzés Területi labdarúgó-bajnokság Négy pont a tét Ma délután SZEOL AKRába ETO A labdarúgó NB I 23. fordulójában ma. szombaton délután 5 órakor a Vasutasstadionban találkozik a SZEOL AK a Rába ETO csapatával. A két együttes tervezett összeállítása: SZEOL AK: Szabó L. — Szabó Gy., Kozma, Kutast, Polyvás — Kovács G., Somogyi, Gruborovics — Kun, Segesvári, Deák. Rába ETO: Kovács — Csonka, Judik, Mile, Magyar — Kurucz, Hannich, Burcsa — Szabó, Szentes, Hajszán. A mérkőzésre az SZKVaz l-es vonalon sűrített járatokat Indít, délután 3 órától pedig a Szeged Étterem elől villamospótló buszok közlekednek a pályáig. Hat percig kellett várni arra, amíg az első gól megszületett! Sajnos ez sem oda került, ahová vártuk, ugyanis a vendégek szerezték meg a vezetést. A 12. percben még mindig csak 4—4 gól esett, amikor végre a Volán megszerezte a vezetést. Ekkor meglepő jelenetekre került sor. A támadó várpalotaiak szabálytalankodtak, ám a játékvezetők ezt másképpen ítélték meg. Szabaddobást kaptak, ezt követően kettős emberhátrányba került a hazai csapat, és a várt kétgólos vezetés helyett kétgólos hátrányba került a Volán! Csak a 28. percben sikerült egyenlítenie a közlekedésieknek. Végül a félidő hajrája jól sikerült, és egygólos vezetéssel kezdődhetett a II. félidő. Hubai szép megmozdulása után — rögtön a második játékrész kezdetekor — már kettőre nőtt az. előny. Valamivel nyugodtabban játszott ekkor a hazai csapat, bár nem Igazán meggyőzően. Ügy látszott, hogy már nem jelenthet különösebb gondot a két pont megszerzése, amikor megint jött a „hidegzuhany". A 40. percben ismét a Várpalota vezetett! Szerencsére nem sokáig. Ebben döntő érdeme volt Leiének, akinek nemcsak a hétméteresek értékesítése nem jelentett gondot, hanem átlövéseivel is sikere volt. Az 50. percben négy gólra nőtt a hazai előny, és végül is sikerült megszerezni a győzelmet. Az utolsó másodperceket hat emberrel játszotta a Volán. Nemigen gondolta bárki is. hogy ilyen nehezen szerzi meg a Volán az annyira áhított győzelmet. A vendégek nagy akarással, időhúzó taktikával játszottak, és a hazaiak nehezen találták meg ennek az ellenszerét. A védekezés — mindkét oldalon — inkább kemény volt, mint jó, ugyanakkor a támadásoknál sok százszázalékos helyzet maradt kihasználatlanul. A győzelemre mindenképpen rászolgált a Volán. Sz. Volán SC—Várpalotai Bányász 27.24 (13.12). Férfimérkőzés. újszeged! Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Ámbrás. Hucker (sok hibával). Volán SC: Grandjean — TENKE E. 5, LELE 13 6, Hubai 1, Kiss 2. Tóth G. 3, Szabadíts 3. Csere: Árvái (kapus). Vizsnyicai. Edző: Ludányi Márton. Várpalota: Forgács I. — Tábori 2. BAKACS 5. Forgács 3. Székely, HORVÁTH 11 5, Czombos 2. Csere: Jakab (kapus). Fodor 1, Bényei. Kósa. Edző: Poór Gyula. Hétméteresek: 6/6. 111. 5,5. Kiállítások: 10 perc + kizárás: Hubai, 111. 8 perc. Imre László * HÓDIKÖT—DÉLÉP 23-21 (9-13) Asztalitenisz EB Csak a Molnár, Oláh vegyes páros... Évek óta visszatérő jelen- arányban. Kriston hasonlóan A területi labdarúgó-bajnokság Körös-csoportjának mérkőzései közül kettőre Szegeden kerül sor. holnap, vasárnap. Délelőtt a Szőregi úton a DÉLÉP SC lépéshátrányba került, a bajnoki címről még le nem mondott csapata a mezőny alsó felében helyet foglaló Nagyszénással játszik. Az építősök az elmúlt vasárnap Szarvason 3-0-ra kikaptak, mostani ellenfelük viszont biztos győzelmet ért el, így érdekes mérkőzést ígér összecsapásuk. A Hunyadi térre, a Dózsához a DÉLÉP-et verő Szarvas látogat. A jó sorozatban levő KörÖ6-partiakat az ősszel otthonukban verték meg a lila-fehérek, a papírforma most is az ő sikerüket ígéri. A dózsások a jelekből ítélve megtalálták góllövő cipőjüket, amire most is nagy szükségük lesz. Linka József vezető edző nagy csatában kivívott győzelmet remél fiaitól. A Szőregi úton délelőtt fél 11 órakor, a Hunyadi téren délután 5 órakor kezdődik a mérkőzés. Az SZVSE Orosházán játszik. Horgászverseny A szegedi Hermán Ottó HE április 29-én, vasárnap a Fehér-parton rendezi idénynyitó halfogó versenyét. Az érvényes horgászigazolványnyal rendelkező, vetélkedni akaró felnőttek és ifjúságiak április 28-án, déli 12 óráig jelentkezhetnek az egyesület Hunyadi J. sugárúti irodájában. A nevezési díj felnőtteknek 60, ifjúságiaknak 30 forint. A helyszínen nevezést nem fogadnak el! Mezey olimpiai csapata Moszkvába készül Két héttel a Megyeri úti, Bulgária elleni l-l után Ismét olimpiai selejtezőmérkőzést játszik április 25-én, szerdán a magyar labdarúSó-válogatott, a csoportban elen álló Szovjetunió az ellenfél, Moszkvában. Ezután már csak a Görögország— Bulgária összecsapás lesz hátra, de ennek eredménye nem befolyásolja a továbbjutást. A jelenlegi állás: 1. Szovjetunió 5 3 2 - S- 3 8 2. Magyarország 5 2 2 11-58 3. Bulgária 5-5-4-45 8. Görögország 5-14 3-11 X A szerdai Szovjetunió— Magyarország olimpiai selejtezőmérkőzést helyi idő MRSZ Kupa szerint 19.00 órai kezdettel játsszák a Lenin-stadionban. A magyar küldöttség kedden 10 órakor utazik a Szovjet fővárosba, s csütörtökön 8.35-kor indul vissza. A jelenlegi 22 tagú Keretet szűkíti majd 18-asra Mezey György szövetségi Kapitány a hét végi bajnoki forduló után: Kovács A., Disztl P., Andrusch (kapusok), Csuhay, Csonka, Kardos, Róth, Péter, Gálhidi, Kőhalmi, Hannich, Nagy A., Gyimesi, Burcsa, Kincses S., Kisznyér, Mészáros. Dajka, Kurucz, Hajszán, Esterházy, Kiss S. Szép győzelem Bajnokcsapatot győzött le a DÉLÉP SC férfi röplabdacsapata! A vendégeknél hiányzott a válogatott görcsök és Gróizner, de a jól játszó Fodor; Bogár és Huszár megnehezítette a hazai csaptat dolgát. Kitűnő mérkőzésen, a legjobbjaival felálló DÉLÉP SC megérdemelt győzelmet aratott. Ezzel a KSC után a másik nagy „trófeát" is magáénak tudhatja az építős csapat az MRSZ-kupában. DÉLÉP SC—Tungsram SC 3:0 (12, 9. 13). Férfimérkőzés, lila iskola. 300 néző. Vezette: Majoros, Végh. DÉLÉP SC: NUSSER, NAGY L.. Huszta, Barta, ARANY. Katona. Csere: Rácz, Kérges. Csorba, Petre. Edző: Nyári Sándor. ség, hogy a magyar asztaliteniszezők lebecsülik a vegyes páros számot, vonakodnak ebben játszani, s ezzel is magyarázható, hogy a szakvezetés szinte állandóan változtatja a kettősök összetételét. Érthetetlen ez a megnyilvánulás, hiszen a „vegyes" ugyanolyan száma a világ- és Európa-bajnokságoknak, mint a többi, ugyanolyan érmeket osztanak ki, s a címvédők tekintélye is figyelemre méltó. De. ahogy pénteken, a moszkvai Európa-bajnokság újabb versenynapján a Kriston, Szabó kettős vereséget szenvedett, az már kissé szégyenteljes is ... A délelőtti programban rendezték e szám első és második fordulóját, valamint a nyolcaddöntőjét, és a három magyar kettős közül csak Molnár és Oláh maradt versenyben. Igaz, ők az egész idényben jó formát mutattak, megnyerték az NSZK nemzetközi bajnokságot, a magyar bajnokságot, és itt is dicséretesen küzdenek. — Kimondottan szeretem ezt a számot, Molnár nagyszem partner, s előny az is, hogy ő balkezes — mondta Oláh Zsuzsa, miután gyors egymásutánban három mérkőzést is megnyertek. — Kár, hogy a negyeddöntőben a Surbek, Batinics párral találkozunk, ők néhány éve világbajnoki bronzérmesek voltak, most is esélyesek. De megpróbáljuk felborítani a papírformát. A délelőtti magyar mérleg negatív oldalán Kriston és Szabó 2:0-ás veresége áll az élen, a még európai középmezőnybe se tartozó finn Jolcinen, Portin kettőstől kaptak ki 24:22 és 21:3 (!) játszott a második szettben, mint azon az emlékezetes Budapest-bajnokságon, amikor szándékosan el akart búcsúzni a versenytől, Szabó pedig teljesen kedvetlen volt. „Ha megnyerjük az első játszmát, másként alakulhatott volna az eredmény..." Ennyi volt Szabó Gabriella kommentárja. Klampár és Urbán viszont sokkal rangosabb kettőstől kapott, ki az új összetételű Secretin, Popova pár győzte le őket 2:0 (17, 18) arányban. Igaz, a nemzetközi „vegyes" sokkal jobban ütött és főleg küzdött is, mert ezt az. erényt nem nagyon csillogtatták a magyarok. így aztán nem is lehetett vitás a mérkőzés végső kimenetele. Az első forduló egyébként hozott egy váratlan eredményt is, mert a Carlsson (svéd), Grefberg (finn) páros legyőzte az éremesélyes jugoszláv Kalinics, Perkucsin kettőst KISPÁLYÁS TORNA KISTELEKEN A KPVDSZ Csongrád megyei bizottságának sportbizottsága a napokban nyolcadik alkalommal rendezte meg felszabadulási kispályás férfi labdarúgótornáját Az eseményt nyolc csapattal Kisteleken bonyolították le. A végeredmény: 1. HungarHotels, 2. Csongrád m. Vendéglátó V. 3. Csongrád m. Zöldért V., 4. Szegedi Éliker V. tlJ VEZETŐSÉG A HMSE motorcsónakszakosztályában nemrég új vezetőséget választottak. Az elnök Sisák Gusztáv lett, Ágai Gusztáv a szakosztályvezető tisztét tölti be. Egyetlen versenyzőt tartottak meg, mégpedig Ribizsár Mihályt. aki a jövőben a siklóhajó OB 350 köbcentis kategóriában szerepel. ADORJÁN DÖNTETLENJE Az oslói nemzetközi sakkviadalon a magyar Adorján András döntetlent ért el a svéd Wedberg ellen, és 3,5 pontjával az élmezőny utáni üldöző bolyban foglal helyet. Ez a forduló — a 7. — jól sikerült az angol Milesnak, aki 42 lépésben legyőzte a norvég Agdesteint, s ezzel pontszámban beérte a szovjet világbajnok Anatolij Karpovot. Karpov egyébként ebben a fordulóban sötéttel döntetlent ért el 16 lépés megtétele után az izlandi Arnason ellen. ÉRSEK MÉG VERSENYBEN A leningrádi ifjúsági vívó VB-n a férfitőrözők kezdték meg a küzdelmeket. A magyarok közül Gátai és Szekeres kiesett, de Érsek Zoltán még folytathatja a küzdelmeket A két búcsúzott magyar fiatal sorsára jutott egyébként a címvédő olasz Vitalesta is. Sportműsor Cszás Városi úttörő-olimpia vei-senye, újszegedl sportuszoda, 8 óra. Labdarúgás NB I. SZEOL AK—Rába ETO, Vasutas-stadion, 17 óra, Szávó (Németh L„ Makó I.). Megyei I. osztály. Kinizsi Húsos—Kisteleik, Szabadság tér, 14 óra 30, Bajnóczi. Előtte ifjúsági mérkőzés. Megyei II. osztály. Mihály teleik: —Csanádpalota. Mihályteleík, 17 óra, Varró. Előtte ifjúsági mérkőzés. VASARNAP Kézilabda NB I. Férfiak. DÉLÉP SC— Tatabánya! Bányász, újszegedl Sportcsarnok, 11 óra, Grandjean, Karsai. Labdarúgás Területi bajnokság. Szegedi Dózsa-—Szarvas, Hunyadi tér. 17 óra, DÉLÉP SC—Nagyszénás, Szőregi út. 10.30, Kiss A. Előtte ifjúsági mérkőzés. Promontor Kupa nemzetközi ifjúsági torna, SZEOL AK-stadlon, edzőpálya: AIK Bácskatopolya—Budafoki MTE, 15 óra, Wiener SC—SZEOL AK, 17. Megyei I. osztály. Tisza Üj KSK—Csongrád, Tiszaszdget, 17 óra. Kovács. Fábiánsebestyén— Alsóváros. Kábiánsebestyén, 17, Molnár. Sándorfalva—KSZV SE, Kiskundorozsima, 17. Magyar. Bordán y—Sz. Tanárképző. Bordány. 17, Nagy. Szentes—Makó, Szentes. 17, Békés m. jv. Szegvár—Kiskun dorozsma, Szegvár, 17, Gyuris. Elömérkőzést az Ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály. Algyő— Pitvaros. Algyő, 17 óra, Karasz. Csanytelek—Iílszombor. Csanytelek, 17, Molnár. Szöreg—Röszike, Szöreg. 17. Csótl. Asottfialom— Földeák. Asotthalom. 17. Somogyi. Zákányszék—Tápé. Zfc /•kányszék, 17, Kormányos. Nugyimágocs—Mórahalom, Nagymagocs, 17, Madarász. Ambrózfailva—Apátfalva. Ambrózfalva. 17, Szécsi B. Előmérkőzésit aa ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály. Opusztaszer—Rúzsa, Opusztaszer. 16 óra, Gömöri. ÜUés—Tömörkény, Ullés, 16, Gaál. Balástya—Forrásrkút, Balástya, 16, Kállai. Deszk —Domaszék, Deszk, 16, Forgács. Baks—Szatymaz, Ba-ks, 16, Jekő. Sz. Postás—Pusztamérges. Postas-pálya, 16. Szélpál. Pusztaszer —Csengelo, Pusztaszer, 16, Herczegh. IKV—Felgyő, Szabadság tér, 9.30. Szász. Elömérkőzést az Ifjúságiak játszanak. HÉTFŐ Labdarúgás Promontor Kupa nemzetközi ifjúsági torna. SZEOL AK-stadion, edzőpálya: a 3—4. helyért, 15 óra, az 1—2. helyért, 17. ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! ÁPRILIS 30-IG (ezen belül, amíg a készlet tart) 30—40%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL CSEMPE- ÉS PADLŐBURKOLOLAP-VÁSÁR! Szaküzletünk: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Lenin u. 32. Nyitva? hétfőn, kedden: 8-tól 16 óráig, szerdán, csütörtökön, pénteken: 8-tól 18 óráig, szombaton: zárva. KEREeKEnELMI VALLALAT A SZEGEDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET földgázüzemű gázkészülék javítására közületek és magánmegrendelők részére, 1984. március 15. és augusztus 31. közötti időpontban, Csongrád megye területén 15%-os árengedményt biztosít. Vállalja magánmegrendelők részére szombati és vasárnapi kiszállással történő mindennemű háztartási gázfogyasztó készülék garanciális és garancián túli hibaelhárítását. Hibabejelentés: a 14-097-es telefonon, személyesen, Szeged, Béke u. 4. Szegedi Építőipari Szövetkezet, gázszerelő részleg Síkköszörügépre (500x300 mm asztalmcretű) bérmunkát vállalunk Érdeklődni lehet: Szeged, Lengyel u. 26. Mérlcgkészítő és Javító Kisszövetkezet, műszaki vezetőnél, vagy a 13-809. sz. telefonon. Ajánlatunk PVC lefolyócsövek és idomok, PVC nyomócsövek és idomok, PVC cscpegtctős öntözőrendszer, PVC padlók 130 cm-től 200 cm szélességben, Bonamid rudak 48 mm-től 210 mm-ig, műanyag falburkoló lécek több színben KAPHATOK! Szaküzletünk: SZEGED, Madách u. 18 Nyitva: naponta 7-től 16 óráig, szombaton zárva! » iiiiflliKI Wl tlLHM^L KERESKEDELM1 VALLALAT