Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

2 Vasárnap, 1984. március 25. DM mm Ustököskutató műszerek Szabadidő­cipők Dunair fantázianévvel di­vatos fazonú, utcai viseletre szánt kényelmes, sportos lábbelik gyártását kezdték meg a Duna Cipőgyárban. Az első tízezer pár április« ban kerül a boltokba; s a második félévre a belkeres­kedelemmel további 24 ezer pár Dunair cipő szállításá­ban állapodtak meg. A Du­na Cipőgyár új szabadidő­cipő-családja újdonság a ha­zai gyártők kínálatában. Hapsütés Várható időjárás ma es­tig: Az ország nagy részén folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. Vasárnap a Dunántúlon már időnként felhősödés és szórványos eső. zápor valószínű. Több­felé megélénkül a délnyu­gati szél. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. KÖLTÖI EST, K LALLLT.ÁS AZ ORVOSEGYETEMEN Szemendrey István költői estjét rendezi meg a SZOTE közművelődési bizottsága az Oktatási épületben holnap, hétfőn este fél 8-kor. Be­vezetőt mond dr. Apró Fe­renc, közreműködik Galkó Bence, Kátó Sándor, Szabó Ildikó, Vass Gábor és La­katos István színművészek, valamint a Huzavona folkT rock együttes Szurdi Zsolt vezetésével. Ezzel egy idő­ben megtekinthető két ama­tőr festő — Molnár Ibolya és • Várkonyi Gyula — ki­állítása. CS. PATAJ MIHÁLY KÉPEI GYULÁN Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban nyí­lik kiállítása Cs. Pataj Mi­hály szegedi festőművész­nek. A tárlatot holnap, hétfőn délután 5 órakor nyitja meg Ibös Éva mu­zeológus. A festménybemu­lató április 26-ig tekinthető Meglepetés Szerdobojev a hét végéti vendéglőben ebédelt. — Azt hiszem, elszámolta magát — né­zett a felszolgáló szemébe. — Igém: többet számoltam — bólintott készségesen a pincér. Szerdobojev picit elcsodálkozott, de áll­hatatosan megismételte: — Tartozik még nyolc kopekkal. — Pontosan: nyolc kopekkal — vála­szolt a pincér napfény-derűs mosollyal, arany fogát villogtatva. Szerdobojev semmit sem értett az egészből, s elöntötte a pulykaméreg. — Értse meg: nyolc kopekkal keveseb­bet adott, tehát becsapótt! — Polgártárs! — szólította meg a háta­mögött egy érces hang. Szerdobojev szinte hátraperdült, s kit látott ni Aga elótt? A főnökhelyettest. Ke­zében zizegő selyempapírba csomagolt valami, amelyet színes szalaggal kötöttek át. — Kérem, fogadja el — nyújtotta felé­je a főnökhelyettes. — Tizenkét darabos meisseni étkészlet. Porcelán. — Ezt nekem adja? De miért? — ké­pedt el Szerdobojev. — Mert ön az ünnepelt. Az idén pon­tosan az ezredik olyan vendégünk, aki­nél túlszámlázás történt éttermünkben, bárunkban. — szónokolta ünnepélyesen a főnökhelvettes. — Köszöntöm ebből az alkalomból és gratulálok! Sok boldogsá­got. jó egészséget kivártok! És nagy megelégedettséggel rázta meg a köve meredt ünnepelt kezét. Alekszandr Ziborov IRODALMI KÁVÉHÁZ Ezúttal a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajzr­tanszékének művésztanárai a Royal kávéház hétfő esti vendégei. A 6-kor kezdődő program címe: Mit csinál a festő, ha rajztanár. A házi­gazda tisztét most Hézső Ferenc festőművész, tan­székvezető főiskolai docens tölti be, az esten részt vesz­nek és műveikből bemutatót rendeznek: Lelkes István, Papp György, Dér István, Szathmáry Gyöngyi. Ara­nyi Sándor, Sinkó János, Lázár Pál művésztanárok. Holnap, hétfőn este 6 órá­tól Tengerek ós városok cím­mel Kerényi Józsefné tart előadást a Vega-program a neve annak a közös tudományos ku­tatásnak. amelvnek feladata a Halley-üstökös és a Vénusz Jíff: megfigyelése. Szovlet tudósok, a többi szocialista ország- TENGEREK ES VAROSOK boli. valamint francia, osztrák és NSZK-kutatók közösen Holnao. hetfon este 6órá­éoítenek és szerelnek fel két automatikus bolygóközi állo­mást a közvetlen mérések elvégzéséhez. A Budapesti Mű­szaki Egvetem szakemberei a KFKI-val közösen készítet­ték el a fedélzeti adatgyűjtő berendezést, amelv a kutató­rendszerek eredményeit gyűiti és továbbítja a rádióbe­rendezéshez. A Vega-program első szondáját december 15-én. a másodikat december 28-án indítják több mint 400 napos útjukra. Képünkön az utolsó ellenőrzést végzi Selmeczi János és Heténvi Tamás tudományos munka­társ a BLISZI nevű berendezésen. diákkal illusztrált Juhász Gyula Művelődési Központban. TÜZ A BIMBÓ UTCÁBAN Csatlós Mihály (Szeged, Bimbó u. 7. I. em 6.) szom­baton délután garázsában szabálytalanul hegesztett, és a kipattanó szikrától lán­got fogott a helyiségben tá­Gépjárművek villamos be- rolt gyúlékony anyag. A ELEKTRONIKAI KLUB SZEGEDI TÖRTÉNÉSZ KÜLFÖLDÖN TF' Tudonrin vok' '^Szociú rendezéseinek korszerű diag- tűz átterjedt személygépko­rhug tanszékének docense Al- nosztíkai vázsgálata címmel «újára is, mely teljesen el­gérlába utazott. Az Insütut Sandor villamosmer- eget . Szerencsere senki sem Arabé du Travail vendé- Pok a ,TIT elektron,- serült meg. de a surun go­geként március 23-30. kő- ka\ kk'b->anak ^ ™lygo £as> pagy riadalmat zött nemzetközi történész- adásal hol?ap " - - ­hétfőn dél- keltett a ház lakói között. A kongresszuson vesz részt, utá" ? °éri Miksa tüze£ a B™* be avátkozasa megfekezte. ahol előadást tart: Tárna- ^középiskolában, dalmi struktúra. emigráció — a munkásosztály kialaku­lása Algériában címmel. MÉRLEGZÁRÁS, VÁLASZTÁS A BŐRDÍSZMŰ ISZ-BEN A Szegedi Bőrdíszmű Ipa­Variációk A fiatal lány meséli barátnőinek: — Az egész múlta­mat bevallottam a vő­legényemnek! — Micsoda őszinte­ség! — kiált fel az egyik barátnő. — Micsoda bátorság! — így a második. — Rossz az emléke­zőtehetséged — állapít­ja meg a harmadik. GRAFIKÁK TARJANBAN Felszabadulásunk közelgő évfordulója jegyében kiál­lítás nyílik a tarjáni párt­házban (Csongor tér). Meny­sikov Viktor Ivanovics le­ningrádi grafikusművész fa­metszeteit ajánlja a közön­ség figyelmébe Tóth Rózsa grafikus holnap, hétfőn dél­után 3 órakor. A tárlat áp­rilis 7-ig tekinthető meg na­ponta délután 3-tól 7-ig. SZÍNHÁZBARÁTOKNAK A Szegedi Akadémiai Bi­zottság és a TIT színházba­rátok köre rendezésében Görgey Gábor íróval, a sze­gedi színház dramaturgjával találkozhatnak az érdeklődők kedden délután fél 6-kor, a Somogyi utcai SZAB-szék­házban. LÖVÉSZVERSENY A textilművek légfegyve­res lőterén a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak 65. évfordulója tiszte­letére rendeztek lövészver­senyt. Hét csapat harminc­négy versenyzője — nők és férfiak — álltak lőállásba, hogy pisztollyal és puskával mérjék össze tudásukat. Eredmények: légpisztoly, fér­fi egyéni 1. Farkas György, 2. Táborosi László, 3. Tá­borosi Attila (mindhárom textilművek), légpuska, női egyéni 1. Mészáros And­rásné, (DÉLÉP I ). 21. Mé­száros Lászlóné (textil), 3. Nemes Piroska (DÉLÉP II.). Légpuska, férfi egyéni 1. Ko­vács Zoltán (tanárképző), 2. Ifi László (textil), 3. Rutai József (textil). A csapatver­senyt a DÉLÉf I. nyerte a textil illetve a tanárképző előtt LOTTÓ­NYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerin' a 12. játékhéten, a lottónye remények a nyereményille­ték levonása után a követ kezők: 5 találatot egy foga­dó ért el, nyereménye 2 053 902 Ft. 4 találatos szel­vénye 95 fogadónak volt nyereményük egyenként 8' ezer 480 Ft. 3 találata 970 fogadónak volt, nyeremé nyük egyenként 529 Ft, t 2 találatos szelvények szá ma 255 309 darab. ezekrt egyenként 25 forintot fizet­nek. SÁNDOR GYÖRGY ELŐADÓESTJE A Volán-klubban (Vörös­marty utca 5.) holnap, hét­főn este 6 órai kezdettel Sándor György előadóestje látható. Ezt követően a film klub programja keretében 7 órától A bűn angyalai című francia filmet vetítik. Szombati piaci árak Tegnap, szombaton, Sze­geden. a Marx téri piacon az élő csirke kilója 44—48, az élő tyúké 42—45, az élő pulykáé 50—52, az élő libáé 50—55, az élő kacsáé 52—55, a tojás darabja 1,50—2 fo­rint volt. A rózsa típusú bur­gonya kilóját 12—16, a sár­garépáét 12—18, a petrezse­lyemét 14—16, a vöröshagy­máét 10—12, a fejes káposz­táét 10—12, a kelkáposztáét 18—25, a karalábéét 10—12, a primőr uborkáét 90 forin­tért mérték. A korai pet­rezselyem csomója 2,50—3, a hónapos reteké 2,50—6. a zöldhagymáé 3—6. a korai saláta darabja 4—10, a pri­mőr hegyespaprikáé 4—7, az egyéb primőr paprikáé 10— 12, a fokhagyma kilója 30— 40. a tisztított parajé 30— 40. a tisztított sóskáé 50 forintba került. Az első osz­tályú téli piros alma kiló­ját 12—15, a másodosztályú­ét 8—10, a körtéét 20—22, a héjas dióét 30, a száraz ba­bét 45, a savanyú káposz­táét 25, a mák literjét .70 forintért mérték. Csörög a telefon... Csörög a telefon... '.'.'. és szól a tarjáni víz­toronynál levő büfé tulajdo­nosa: a büfé készen van. Arai léikész. az tudomása JÖVÖ HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Halász Miklós Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szom­baton 10-től 14 óráig. Telefon: 12-847. ri Szövetkezet tegnap, szom- szerint divatáruüzlet lesz. ba'.on Mindszenten — ahol Végül is: félkészben a divat­üzemrészük működik — tar- áruüziet. sem jó. .. totta mérlegzáró és veze- ••• hogy félnek a Maros u. tosegvulasztó közgyűlését. A 15/B lakói — panaszolja egy közösség tavaly tisztes re- síró női hang A házbéli gye­ményeket ért el. s ezt anya- 'ekeknek klubot akarnak ki­gilag, erkölcsileg elismerik, alakítani a szárítóhelyiség- ... és Csontos Imre a Hol­A közgyűlés elnökké ismét ben. amft pedig ók használ- ló "tea 5/B-bol folajanlja Benkő Jánost választotta, aki nak. És ha nem szavazzák uzemkeptelen Ford kocsiját, már 15 éve tölti be ezt a nlt'B? Akkor is megszavaz- ingyen, például egy ovoda­tis;,tet hatja a másik két lépcsőház, nak. Hátha jól eljátszhatná­' Nos, lehet, hogv kell a klub. nak vele még a gyerekek... SÚLYOS BALESET jje akkor ott praktikus ki- hogy napok óta homo­A PILISI alakítani, ahol igennei sza- kos víz folyik sok helyen a AUTÓVERSENYEN vaznak... csapokból — mondják a Súlyos baleset történt . . . és szólnak, hopv a Mak- 16-246-ról, és még sok tele­Bzombaton délután a pilisi kosháza városrészbe,' a Ju- ionról. És mondják a vízmű­hegyekben rendezett autós hárfás utcánál tegnap kocsi- "él: tudják, ilyen a víz az hegyi versenyen. Két óra szám hordták a szemetet a igazgató lakásában is. De után, a verseny második fu- Felszabadulás Tsz lovas ko- mar" megtalálták, melyik kút tamában, Pilisszentláázló és csijai. Az ott lakók eny- engedett homokot a hálózat­Visegrád között a pilisi fel- hén szólva — nem örülnek ba. A víz hamarosan kitisz­táró úton levő kanyarban neki. Igazuk lehet... tul... egy versenyző gépkocsijával ... hogy Nagy Ferenc (Tá- ... és szól Dorozsmáról kisodródott, és a nézők közé pé. Honfoglalás u. 19.) az Tóth István: spenótot vett az rohant. Ennek következtében utolsó nyitvatartási napon, ABC-ben. Lemérték — zacs­három személy a helyszínen, március 7-én fűtőolajat vett kó nélkül —, 9 déka volt, egy pedig kórházba szállí- a tápéi kútnál. Az olaj ko- vagyis 2,70. Közben meghoz­tás közben életét vesztette, csonyás, használhatatlan. A ta a kiszolgáló a zacskót, és Tízen súlyos sérüléseket kutat kezelő áfész képviselő- ráírta: 3 Ft. Mikor szóvá tet­szenvedtek; a mentők kór- je ígérte, intézkednek, meg- te. az ó kicsinyességét is szó­báztia szállították őket. keresik. Azóta is várják... vá tették. Pedig sose szól, hogy a szalámit papírral mé­rik, ámi tudvalevően sokkal olcsóbb annál, hogy súlyát szalámiárban adják . .. . . . hogy sok mindent ta­lálnak az emberek. Nem szoktuk közreadni, mert nem férne a lapba. Most kivéte­lesen: Kántor Mihályné Ta­kács Erzsébet munkakönyvét és egyéb iratait veheti át a Boszorkány ételbárban, a 16-388-on pedig egy női kar­óra tulajdonosa érdeklőd­het... ... és a 23-557-ről érdek­lődnek, hol találhatnának kézbalzsamot és Ultra-port, mert már az egész várost vé­gigjárták . .. .... hogy a Gáspár Zoltán utca 10, A-ban március 5. óta valami baj van a fűtéssel. Kétszer ellenőrizték közben a hőmérsékletet, akkor né­hány órát nem is fáztak ... ... hogy miért csak elővé­telben lehet diák-, nyugdí­jas- és katonabelépőt kapni a SZEOL-meccsekre? — kér­dezi Hegedűs Gábor. És mi is ... ... és még mindig sok a télen leszórt homok a 9-es trolipótló végállomásának környékén, hogy ablakot sem nyithatnak a lakók­GyászközEemények Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. GREGUSS PAL professzor, az Egyetem Növény­tani Tanszékének több évtizeden át vezetője, a tudományok dok­tora. a József Attila Tudomány­egyetem díszdoktora, a Magyar Természettudományi. a Ma­gyar Biológiai, az Indiai Paleon­tologiai, a Nemzetközi Morfoló­giai, a Német Botanikai és a Nemzetközi Faanatómtts Társa­ságok tiszteletbeli tagja, a Ma­gyar Népköztársaság Zászlo­lend'jének. a Munka Érdemrend és a Kossuth-dfj birtokosa már­cius 23-án. életének 95. évében elhunyt. Dr. Greguss Pal pro­fesszort a József Attila Tudo­mányegyetem saját halottjanak tekinti. Hamvasztás utáni bú­csúztatására április 16-án 11 óra­kor az egyetem központi épüle­tének előcsarnokában kerti" sor. a Belvárosi temetőben történő temetését megelőzően. József Attila Tudományegyetem Ta­nácsa. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, munkatársaknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk. ÖZV. DR. JOBBA P. FÜLOPNÉ Schaffer Hajnalka temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk orvo­sainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló csa­lád. Fájdalomtól megtört szíwél tudatjuk, hogy a szeretett fele­ség. édesanya, nagymama és anyós, KISS JANOSNÉ Pozsár Mária életének 67. évében türelemmel viselt súlyos betegség után hir­telen elhunyt. Temetése márci­us 26-án 14 órakor lesz a Bel­városa temető ravatalozójából. A gyászoló család, Május 1. u. 31., Csap u. 64. 2072 Életének 86. évében, február 22-én csendesen elhunyt SZABÓ LASZLO temetése külön értesítés szerint a hamvasztás után lesz. A gyá­szoló család. Hálás szivvei mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak, jó barátoknak. szomszé­doknak. a ház. lakóinak, kedves ismerőseinknek. volt és jelen munkatársainknak, akik felejt­hetetlen szerettünk, GAZDAG RÓBERT temetésén megjelentek. részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a gyer­mekklinika Igazgató professzo­rának, docensnőjének, orvosai­nak, kedves ápolóinak, akik éle­te meghosszabbításáért sok éven át fáradoztak. Végül megkö­szönjük a Családi Eseményeket Rendező rrod<\ minden kedves munkatársának a temetés szín­vonalas lebonyolítását. A gyá­szoló család. DÉLMAGYARORSÜG • • • .• A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadő: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előrizethetö a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — Index: 25 053 — ISSN: 0133—025 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom