Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-16 / 64. szám

10 Szombat, 1984. március 13. 5 Búcsú Juhász Pál orvosprofesszortól Ma búcsúztatják Buda»- lője emlékezik reá városunk­ban és Dél-Magyarországon is. Halála nyomán nehezen pótolható úr támadt, és ez már távolról sem csupán a pesten a február 27-én el­Juhász Pál proíesz­a budapesti Semmel­Orvostudomanyi Egye­pszichiátriái khmkaja- szakemberek ügye. nak igazgatójat. a Magyar PszaciHaunai kék C***n szeles látókörű « kezd a kulturáltság, eröeklódesu. atíogo tudasu, az ez lrantl ,geny' °r" koncepciozus, »^zerte több es korsze­rűbb a törődés a pszichés Megállapodás Csütörtökön a korábbi helyébe lépő új együttmű­ködési megállapodást írt alá Szabó István, a Termelő­szövetkezetek Országos Ta­nácsának elnöke és dr. Nagy László. a Magyar Jogász Szövetség főtitkára. A két szervezet között az együtt­működés — amelynek szá­mos formája alakult ki — újra szabályozására azért Az utolsó években törten- j is szükség volt, mert a jog­Tamasag einö- tek jóvoltából napjainkban I tanácsosokra vonatkozó jog­végre érezhetően ja^ szabályok módosítása a «0­! vetkezeti jogvédelemben is jelentősen növelte az üzemi jogászok szerepét. Ez a to­i vábbiakban még szorosabb | együttműködést tesz szük­ségessé a szövetkezetek ér. kMtnelkedóen hallatlan munkabíra6Ú tu- , „ humanista szellemű segítségre szorutokkal. Ha ez , dekvédelmi szervezetei es a szemléletváltozás szemely- ; az MJSZ között. A megálla­hez köthető, az ő személyes ; podás szerint a TOT és az erdeme is. Rajunk, ittmara- j MJSZ púlyázatok kiírú&ával, óottakon múlik, hogy védjük es továbbfejlesszük ezt a művek Ezzel őrizhetjük mél­tóan emlékek dos, gyógyító orvos és igenyes nktato volt, amilyennek egy saemelyben lenni egyre ne­heaebb, akikből egyre keve­sebb vast es akire tanitva­rewai, munkatársai, de vita­partnerei j6 C6ak felnézhet­tek. Számos barátja, úszte­Dr. Szilárd János szakmai folyóiratok kiadásá­val, s tudományos tanács­kozások szervezésével segíti a szövetkezeti jogászok szakmai ismereteinek bőví­tését. Tudnivalók tartalékosoknak A tartalékos katonai szol- teljesített katonai gátakra bevonulók tegfönto- tok aabb tudnivalóiról tájé­koztattak a Honvédelmi Mi­niszteri tanban. szolgála- ladja meg, akkor enre az időre a vallalattól, az intéz­A tartalékos katonai szol- menytől, az Ipari szovetke­galatra bevonulónak, ha zettől az átlagkeresete, a a behívás időtartama a mezőgazdasági szövetkezet­A férfiak többsége hadkö- búsz napot meghaladja, ké- tői pedig az átlagrészesedé­teleskénit a fegyveres erők, résére két nap fizetés nél- se illeti meg. Ha pedig a tartalékosa, k-üli szabadságot kell en- hadköteles tartalakos kato­gedélyezni. hogy a munka- nai szolgálata a tíz napot helyi, családi és egyéb meghaladja, keresetkiegé­ügyedt rendezhesse. A had- szítást, illetve átlagrészese­köteűes munkaviszonya, désének mértékéig terjedő vagy szövetkezeti tagsága a jovedetomktogéssatést kap a Eletszíi iL 1984 Küzdelmes megőrzés Sokan kétségbe vonják kú oktatási intézményekben azért, mert új jelenség, az életszínvonal megőrzésé- csaknem 100 ezer hallgató hogy a városokban is csök­re irányuló eredeti tervcé- tanul, a 18—22 éves korosz­lok realitását. A kétség és tály 10 százaléka, a felfokozott aggodalom nem alaptalan. A minden­napi élet tapasztalatai fél­reérthetetlenül bizonyítják, hogy a vártnál kedvezőtle­nebb külső és belső felté­telek közepette feladataink is, gondjaink is növekedtek, nes egészségügyi ellátás az ; 4. 1.^.11 ólloimn/\lrtór«í ÍAdrilr Vö'/á Sok jel szerint mégsem kell és nem is szabad leroonda­ken az állami eszközök és nő a lakossági források ará­nya a lakásépítésben, a köz­művek kiépítésében (1980­ban még 30 ezer állami la­kás épült, az idén már csak 11 ezer). A falusi tapasztalatok fél­Magyarorszagon az frigye- reértheteüenül igazolják, hogy nemcsak a jómód, a szükség is ösztönzi az épí­tési kedvet, csak legyen Elmaradás és ellentmondás Van mit védeni vagy testületek A Honvédelmi Törvény sze­az a tartalékos hadkö­aki sorkatonai szolgá­latot nem teljesített, a negyvenedik életévének be- , , , tottéséig legfeljebb fél katonai szolgalat ideje alatt munkáltatójutói. évre — tartalékos kiképzés- szünetel, s azt a re hívható be. Azok, akik vagy szövetkezet Ha vállalat, A leszereléskor a tartalé­, íelmonr (¡¿os részére a parancsnoksá­Aorkatóinak voltak, vagy szüntetheti meg. m (,iyaT1 igazodásit állit ki, tartalékos kiképzés ben ré­saesúltek. ezután továbbkép­zésre. gyakorlatra. gyakor­ló, vagy különleges szolga ­tártra hívhatók be. Továbbképzésre öt éven­elótt határozott időre szer­ződött, úgy annak elteltével a munkaviszonya megszű­nik. A tartalékos katonáit a szolgálati. ideje alatt is ktnt egyszer kerülhet sor, megilletik a vállalati ked legfeljebb három—négy hó- vezmények és juttatások — nap időtartamra. Gyakor- például formaruha, utazási ló, vagy különleges katonai kedvezmény, illetményföld, szolgálatra a tartalékos a hadkötelezettsége egész ide­je alatt csak egy ízben hrv­anto be. maximum 12 hó­napra. Gyakorlatra éven­ként. egyszer — legfeljebb hész napra — akkor is be­hívható, ha ugyanabban éttmi már más célból azonban a bevonulás amelyen a tartalékos kato­^ .j ^aj szolgálat teljes idejére kapott illetmény és termé­szetbeni ellátás értéke sze­repel. Ennek alapján kell a teljes tartalékos katonai szolgalati idejére járó ke­reset- (jövedelem) kiegészí­tést megállapítani és az esetleg még jaro különböze­tet kifizetni. Másként terül meg a be­vonulás előtt önailo loglal- I nyereségrészesedés. szolgá­lati lakás —, amelyeket a állampolgári jogok közé tartozik. Az orvosoknak a ni eredeti céljainkról. Az lakossághoz viszonyított közmüvesíthető telek es le­egyes családok — lehetősé- számarányát tekintve az eu- gyen jehetöseg a lakásterü­geikhez mérten — több-ke- rópai élmezőnybe tartozunk. lel fokozatos bővítésére a vesebb sikerrel — szintén Kielégítő a helyezésünk a C6aiádi munkaerő hasznosí­mindent megtesznek azért, kórházi ágyak számarányát tására Az építési kedv s az hogy anyagi helyzetük ne tekintve is. a szükségletek- igényeknek jobban megíeie­romoljon. (Persze nincs hez merten azonban mégis laká_s építkezési mod mindenkinek reális esélye elmaradunk. Egészségügyi a^tá^ visszahathat a mutt­erre.) Társadalmi méretek- intézményeink túlzsúfoltak, kahelvi szorgalomra, fegve­ben az életszínvonal megőr- fejlesztésükben is lemaradás iernr{T ambícióra a' beosztó zése még inkább feladat, mutatkozik. Az öt évre ter- gazdálkodásra A nehéz, de nem reménytelen vezett 6500—7000 korházi bevések szerint 1984-ben a küzdelem. ágyból négy év alatt 4500 lakosság mintegy 40 miUi­a helyére kerüL árd forintot költ beruházá­Kedvezőtlenül alakult ha- sokra, jórészt lakásépítésre, zánk népesedési helyzete, közművesítésre. Az ország lakossága tavaly Mit mutatnak a tények. 21 ezerrel, tavalyelőtt pedig c az adatok? A lakosság re- u ezerrel csökkent. Mérsék- rOPVOSZtOS ál jövedelme és fogyasztása lödött ugyanis a születések a VI. ötéves terv első há- és nőtt a halálozások ará- Az életszínvonal megórzé­rom esztendejeben egyíor- nya. jórészt a lakosság kor- sértek valosagos gondjait man 4—5 szazatokkal nőve- összetételének kedvezőtlen nem annyira a fogyasztás a kedett az idei népgazdasági alakulása következtében, reáljövedelem növekedése­terv e szint fenntartásával (Itt jegyezzük meg, hogy a nek tervhez viszonyított 1— számol. Ez, igaz 1—2 szaza- keresők számk szintén fo- 2 százalékos elmaradása­tokkal elmarad a kozepta- íyamatosan csökken — ta- ban. mint inkább e fontos vú előirányzatok időarányos Valy 35 000 fővel — a 80-as mutatók biztonságos anvagi reszenek teljesítésétől es évek közepéig, majd ezt kö- megalapozásának hiányossa­halvany. töredekes kopiaja vetően egy évtizeden át gaiban találhatjuk meg Az csak a 60-as. 70-es évek dl- mérsékelten növekszik, s a első olajárrobbanást követő namikus fejlodesenek. nap- 90-ej; évek közepétől ismét 5—6 évben csaknem váltó, jainkban mégis becsulesre csökken; az ezredfordulón zatlan ütemben tovább méltó eredményének számít, várhatóan a jelenlegi szin- nőtt a fogyasztás, és össze­(Több nyugat-európai or- ten alakul) Fontos feladat, sen 22—23 százalékkal ha­szagban — az NSZK-ban, nemzeti ügy a gyermekne- ladta túl az 1973. évi szin­Svédországban. Belgiumban, veiós anyagi, erkölcsi ősz- tet. A beruházások és ese­Holiandiában — 2—5 szaza- tönzése. fokozott táreadalmi lékkai csökkent. másutt megbecsülése, stagnált, vagy ugyancsak szerény mértékben nőtt a f m személyes fogyasztás az [.QKCJS, kÖZmŰ — utóbbi három esztendőben.) _ n Ebben a nehéz időszakban SOjat eíODOl is az életkörülmények több vonatkozásban, érzékelhető- Amíg a lakosság fogy asz- nálás növekedését külföldi en javulnak hazánkban. Al- tási javakkal viszonylag hitelekből tudtuk csak fe­talánossá vált az ötnapos magas színvonalon ellátott, dezni. munkahét, az idén az ipar- nem mondhatjuk el ugyan ­ban. az építőiparban, az ál- ezt a lakások, a kórházi lamigazgatásiban bevezetik ágyak, az osztálytermek szá­a heti 40 órás munkarendet, mától, a telefonsűrűségről Tovább erősödött orszá- stb. Az elmaradottság rész­gunkhan a létbiztonság, ben örökölt, részben az lenként a készletek növe­kedési üteme a fogyasztá­sét is meghaladta, miköz­ben a világpiacon a nagy­mértékű cserearán yrorrúás révén jelentős árveszteségek érték az országot. Végered­ményben a belföldi felhasz­kollektív szerződés, az alap- folytaid hadkotele- i amel.v egyfelől a keresőké- aránytalan fejlesztesek CTfi-VvŐlt* illoí-Tro 4 TWimlrn ... I 1 . > 1 - r-i .-i er l'l Ortzu' io trón lí •ÍT*Q + OirmalrtÓÁt+ A szabály. illetve a munka­ügyi szabályzat a dolgozók, vagy a szövetkezeti tagok részére megállapít. Ha a az behívott tartalékos szolgata­is ti ideje a tíz napot nem ha­Körösi Csorna­emlékverseny A nagy magyar Ázsia-ku- felbecsülhetetlen értékű esz­tatn. Körösi Csorna Sándor mei nevelő hatását S hogy születésének 200. évforduló- mindebből mi volt észreve­ja alkalmából a Körösi Cso- hető a vetélkedőn? A ver­ma Sándor-emlékbizottság senyzők épp olyan, szinte és a budapesti Akácvirág meglepőnek látszó biztonság­utcai általános iskola által kai adtak számot tudásuk­az alsó fokú oktatási intéz- ról. például a székely nép­tnények tanulóinak meghir- művészet tárgyköréből, mint detett emlékverseny területi az indiai Tadzs Mahal vagy döntőjét rendezték meg teg- Mahatma Gandhi szükséges nap Szegeden, az Ifjúsági ismeretét bizonyító felké­Házban. Bács-Kiskun, Bé- szültségükről. Az április 11­taés, Hajdú-Bihar és Csöng- en, a budapesti iskolában nád megye a megyei döntő- megrendezendő országo6 kon legkiemelkedőbb ered- döntőben a területi verse­ményt elért három-három nyen legjobbnak bizonyult csapata mérte össze tudását kornádi l. számú általános a versenyben, ahol jó né- iskola csapata (Hankó János, hány nehéz, igen elmélyült Hankó Mátyás, Puskás And­felkészültséget igénylő fel- rás 8. osztályos tanulók, fel­adatot kellett megoldaniuk a készítő tanáruk: Kruczó résztvevő gyerekeknek. Hona), valamint a kiskőrösi „ legyetek bi magyo- Bem József Általános Isito­rok, tettel, nem puszta szó- la nyolcadikosai (Kurmcz val..." — ez a Széchenyi- Krisztina, Firkó Zsuzsanna, idézet volt olvasható a ve- Nagy Piroska, felkészítő ta­télkedő szinhelyén, s a leg- náruk: Grünwaldné Takács nagyobb magyar. Körösi Aranka) képviselik szűkebb Csorna emlékének áldozó patriánkat, a dél-alföldi ré­stavai többszörös értelem- giót, s noha szegedi gárdá­ben Is példázták ennek az nak nem drukkolhatunk — országos meretekben össze- de szurkolásunkat (bebizo­rtn M ezer gyereket meg- nyitották) ők is megerdem­Mprsenyiyk wanae Hk majd. sek jövedeiemkiesese. Eb- ^ be a kalegóri&ha tartoznaiK ga' az egyénileg gazdálkodóik, a kitxiparosoK. a kiskereske­dőik, az esetenkénti munka­bérből élők, a gazdasagi és más munkaközösségi ta­gok. a kiskereskedelmi es vendéglátóipart üzletek szerződéses vezetői és alkal­mazottai stb. Ha az említet­tek a foglalkozásuk körében állandó alkalmazottat nem tartanak és hozzátartozójuk nem tudja folytatni a tarta­lékos katonai szolgálat alatt a hadköteles foglalkozását (a gazdálkodását), a fegy­veres szervtől kapott illet­ményen és természetbeni ellátáson túl — a tartalékos katonai szolgálat időtarta­mától függetlenül — jöve­delempótló segélyben ré­szesülnek. A jövedelempótló segélyt az állandó lakhely szerinti tanács egészségügyi feladatot ellátó szakigazga­tási szerve állapítja meg és folyósítja, amelynek összege jelenleg 3 200 forint. ré­lakossag tényleges jo- vén újratermelődött. A tog­jetonti a munkához, jelentősebb lakossági infra­ma&felől a rászorulókról struktúra, a lakás egyben a való körültekintő társadal- legnagyobb társadalmi gon­Az igazsághoz tartozik, hogy a gazdaság napjaink­ban is kész az életszínvonal megőrzéséért bizonyos en­gedményekre. Jelzi ezt egye­bek közt az, hogy a VI. öt­éves terv termelési előirány­zatainak teljesítesében je­lenleg nagyobb a lemara­dás. mint az életszínvonal mi gondoskodást. Szocialista dok egyike. Pedig a fejlődés alakulásában. A nemzeti jő­víwnányunk a lakosság tel- e téren is számottevő. A vedel öt jes foglalkoztatása napjaink- lakások száma 2.8 millióról , €KZT£nQOre, «f ban. amikor a fejlett tőkés 3,7 millióra, a Lakószobáké irányzott 14—17 százalékos országokban 35 millió mun- pedig 4 millióról 7 6 millió- növekedési tervéből az első kanélkülit tartanak nyil- ra emelkedett 1960 ^ 1983 négy évben 7 százalék telje­van. különösen fetortekelo­dött. között. (Az eredmények na- 801 • míS a lakossági ío­^ tIW gyobbak is lehetnének, de a SFasztás i985-re tervezett já^dSk1^^^! -análások jelentős mérték- ^ ^-tokos emelési elő­ban jelenleg már 2.25 millió, ben csökkentették a megle- ""anyzatabol a tenvleges s tavaly óta 6 éves koráig vő lakásalapokat, főleg a "ondok' a vártnál kedvezőt­egv gyermek után is fizet- jq^ években ) A VI öt- lenebb körülmények ellené­tervben éniren^ne ^ 4,5—5 százalék valÓ6ul Német szakember Szegeden Az oktatáskutató intézet (ónnak, a Magyar Pedagó­és a Magyar Pedagógiai Tár- giai Társaság főtitkárának saság vendégeként tartózko- kíséretében a Juhász Gyula dik hazánkban Wolfgang Tanárképző Főiskola I. szá­Mitter professzor, a frank- mű Gyakorló Altalános Is­furtí nemzetközi pedagógiai kólájának vendége volt, a kutatóintézet igazgatója, az szegedi tudományegyetem és európai összehasonlító pe- a főiskola pedagógiai tan­dagógiai társaság elnöke. A székének munkatársaival, a rangos nyugatnémet szak- megyei es a városi tanács vb ember, aki több mint egy művelődésügyi osztályainak, évtizede fogad magyar ösz- valamint a megyei pedagó­töndíjasokat, bonyolít le ha- gus-szakszervezetnek kép­zánkkal cserekapcsolatokat, viselőivel besaelgetett. Teg­ikét agapot tölt Csongrád nap ellátogatott ai ópuszta­megjeSben, Szegeden szeri emlékműhöz és a rösz­Seeidan Horváth M*»> kei áRalános iskolába ts. nek családi pótlékot. (A , nyugdíjak átlag összege je- eves tervben előirányzott lenleg 3100—3200 forint, az 370—390 ezer lakásból 1984 eg 1984 veRelK' átlagkereseteknek csaknem végéig felépül több mint Az életszínvonal megőr­a 60 százaléka a családi 300 eMtr ^ kielégítő jó késének feladata tehát dön­potleke gyermekenkent ha- . ' toen a legátfogóbb mutató, vi 700 forint.) Gyakorlatilag eredménynek mondhato. a reáljövedelem, a fogyasz­általánossá vált az óvodai A lakásigények gyors Bő- tás gazdasági megalapozását elhelyezés (90 százalékos), vekedését az okozaa. hogy igényli. Határozottabb topé­és a középfokú oktatás. (Az gyorsan nő a háztartások seket keh tenni a gazdaság általános iskolát végzettek nemcsak a házassá- stabilizációs programiának . . , , ... gok révén, hanem a válá- vegrehajtasa utján a terme­93 szazatoka tanul tovább „okj^, a töredékcsaládok tósi szerkezét, a piaci mun­közép-, szakmunkásképző és gyarapodásával, a generáci- ka javításóval. a hatékony­szakiskolákban.) A felsőfo- ék szétköltözésével arányo- «ág. a versenyképesség fo­„„^^m^^^mm^mm^,san is. Valószínűleg átmene- kozásával. A fizetőképesség ti méi-séklődés után ismét megőrzése a jelen helyzet­növekedni fog a kielégítet- beri nagv érték, s a fo­ton lakásigények száma, vábbi feladatok megoldása­Részben azért, mert jelenleg nak is természetesen előfel­évi 72—74 ezer lakás épül, tétele, kiindulópontja, míg a 70-es években, ami- „ , kor Európa élvonalában ha- Kovács József ladtunk, volt esztendő, hogy csaknem százezer új otthon­nal gyarapodtunk. Részben (Következik1: A zavartalan ellátás ára.) Harmonikaajtók A Redőnygyártó Vállalat idén 30—40 ezer darabot új termékkel gazdag! tóttá készítenék az új termékből, kínálatát; megkezdte a kor. s a mans tapasztalható nagv erdeklodís miatt » szerű műanyag harmonika- gvanast valószinüTeg te ajtók sorozatgyái-tását. Az vább bóvitik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom