Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-04 / 29. szám

8 Szombat, 1984. február 4. F

elekI ' Dénesékhez iparkodom. Székelykeresztiirra. A Balt—Orient ráérősen poroszkált, tán e^y vicinális is szégyenben hagyta volna, s mire Segesvárra ért. másfél órát késett. A vagonokat nem fűtötték, dideregve nézek körül, merre is vegyem az irányt. A váróteremben kisilabizálom, hogy a leágazó „székely vonat" csak öreg délután Mndul. Az állomás környékén álmos csönd terpeszkedik, a reggeli ködben alig mozog az élet és sehol egy taxi. Vajon hogyan juthatok el a harminc kilométernyire fekvő kisvárosba? Megszólítok egy zilált külsejű, méla hölgyet, aki a földön húzza a retiküljét, s úgy lép ki a szürke masszából, .mint valami kísértet. Megáll, révetegen néz előre, maid tétován felém fordul. Csapzott. megviselt szegény. Alulról fölfelé és vissza, olyanformán mér végig, mintha nem hinne a szemének. Rá se hederít a nyirkos hidegre, vékony kabátja gombolatlan, szalmasárga haja szabadon lóg a homlokára. Várok, majdcsak megszólal, de hirtelen fölocsudva — elviharzik. Lassan élénkül a környék, s újabb jövő-menőktől igyekszem megtudni, milyenek a kilátásaim. Néznek szintén, aztán fölszívja őket a köd. Az ötödik fölbukkanó, szálas, mázsán fölüli, pirospozsgás atyafi kárpótol, mert igen készséges. Meghallgat, sőt ráérősen tájékoztat is. Van taxi, hogyne volna, de reggel az expresszhez ritkán szoktak kijönni. Hargita megyébe különben se mehetnének át. rendelet tiltja. Csak 10 kilométeres körzetben fuvarozhatnak. — Erősen tetszik sietni? Ha igen, 250 lejért én elmönyök magával Keresztúrra, itt a kicsi kocsim nem messze. Bizalmat keltő, széles képe van az öles székelynek, s várja a választ. Számolok: Budapest—Segesvár—Budapest viszonylatban alig négyszáz forint az út, itt meg a Segesvár—Székelykeresztúr közti, huszadrésznvi távolság többe kerül. Bólintok, kész a vásár. Már majdnem rászaladunk a Székelyföldön átvágó országútra, mikor emelem az ujjam! Majd elfelejtettem, csupán két százasom van. a többi csekk, azokat " be kell váltani. Semmi szentségelés. fordulunk vissza. Pártfogóm jóval később jegyzi meg. hogv szűken mérik a benzint. 40 litert kapnak havonta, amit erősen be kell osztani. Mégis, mintha megfeledkezne róla, háromszor annyit megyünk, mirit kifelé jövet. Körülvisz a városban, mutatja, némely ház falán most is látszik, milyen magasan állt 1970-ben a Nagyküküllő árja. Azóta megépítették a partfalakat, nehogy még egyszer abba a borzasztó helyzetbe kerüliön a lakosság. Jórészt a pusztítás nyomait is eltüntették már. Míg ő magyaráz, én tűnődöm: normális esztendőkben ez a hangulatos nevű. kicsi folyó, amit szűkebb térképekre föl sem rajzolnak. valóban úgv fürgélkedik a Marosba, „akárcsak egy Neruda-verssor: szabadon, s mégis mértéket tartva", amelyben „kényes testű szász leánykák lubickolnak. vagv lovaikat úsztatják benne virtuskodó székely legénvek". Ám a hetvenes esztendőben ez is megőrült, mint Petőfi Tiszája, mérhetetlen bajt zúdítva e szemnyugtató tájék népeire. Alig telik fél órába, ott állok bőröndjeimmel Keresztúron, a blokk tövében. Felekiék a negyedik emeleten laknak, s újabb 30 perc. mire mindent fölcipelek oda. A csöngetésre Judit, az ismerős ifiasszony nyit ajtót. az arca fényben úszik. Egyedül van, Dénes Gyulafehérvárt dolgozik, a három gyerek iskolában. Azt sem tudia. hová legyen örömében, már várt, mondja, megkapta a táviratot. A szemem szívesen pihen apró termetén, kicsit indiános metszésű arcán, s megállapítom. hogy bár az utóbbi tíz év sokat hervasztott rajta, meg is szépítette. A lakásban ragyog minden. Az ablakokon patyolatfehér függöny, a fürdőszoba frissen fölmosva, a villanvrezsón fő az ebéd. a frizsider zsinórja kihúzva. a tiszta szobában új gáztűzhely. még ki sem csomagolták. Judit csacsog, magyaráz, nemsokára lesz gázuk. ahhoz vették a tűzhelyt, a villanv drása. Minden jó lenne, ha Dénes... Türelem kell az élethez • Székelyföldi találkozások Elcsuklik a hangja, a köténye sarkát hüppögve nyomkodja a szeméhez. Hát igen. Dénes részeges és goromba, keserűség vele élni. Emlékeztetem parttalan boldogságára, amikor az édesanyja átkai ellenére megszökött a szülői háztól. Dénes kedvéért. Hiába mondták' neki, nem visz jóra ez a hirtelen szerelem, 6 azt hajtogatta. tudja, mit csinál, benőtt a feje lágya, ha kell, száraz kenyéren és pityókán is megélnek. Talán mégsem kellett volna akkor hátat fordítani Gergely Jóskának. aki módos legény volt és sokáig rítta vissza elszökött menyasszonyát? Judit kacaja átüt a sírásán: — Jaj, istenem, az még roszszabb lett volna. Az is bele van bolondulva az italba, s ráadásul nem dolgozik. A felesége meg az anyósa jól meg szokta verni ötöt. Hát férfi az olyan, tessék mondani? — Jó. hagvjuk ezt. Judit. De akkor, mondd, hová lett. mivé silányult. miként tűnt el a testet öltött leányálom? S ha elfújta a bukószél, annak mi, vagy ki az oka? Judit rendbe szedi az arcát, és bólogat. Megterít a tágas konyhában, kenyeret, füstölt szalonnát. meg egy pohárka szeszt rak az asztalra, früstöknek. Még emlékszik. hogy kedveltem náluk a fenvővizet. a sajátos ízű gyönge pálinkát, amit az idevalósiak deszkalének csúfoltak, s mentegetőzik: nem tud vele szolgálni, eltűnt az is. ki tudja, hová lett. pedig Udvarhelyt volt a gyárja. Elzárja a zubogó vízcsapot, megnézi, mint sül a tyúk a fedő alatt, aztán leül és sóhajtva nekifohászkodik sorsa elbeszélésének. — Abbizony, a nagy boldogság elég rossz felé alakult. Galambfalván laktunk, bérletet fizettünk. de a házigazda, aki Bukarestben lakott, haza akart költözni. átjöttünk hát ide. Keresztúrra. s ebben a blokkban igényeltünk lakást. Akkor már itt dolgozott a Dénes, s minthogy három kicsi gyermek is van. megkaptuk. A lakbére 120 lej, nem drága, van két tágas szobánk, jó nagv konyha, kamra, fürdőszoba, előszoba, s tágas erkély, amely első osztályú, ruhaszárításra alkalmas. Dénes most 4 ezer lej körül keres, s egyelőre haza is adja. De ha akkor tudom, hogy ilven iszákos lesz. bizony, nem kötöm hozzá az életömet. — Pedig igön hamar megismertem. A legnagyobb fiam, a kicsi Dénes még szopott, mikor este mégcsináltam a vacsorát, s szóltam, jöjjön, s együnk. Valamit olvasott, de mintha nem • is hallotta volna az én beszédömet. Ügy tett. mint ákinek valami baja van. de nem magyarázta meg, hogy mi. s ebből én már láttam, ennek nem lesz jó vége, mert fiatal házasoknál, én úgv képzelem. ilyesminek nem szabad előfordulni, pláne az olyanoknál, akik akkora szerelömből keltek össze, mint mi. Az anyjának is baja van velem, főleg az, hogy a fia mért nem házasodott Nagykendről. a falujából. Édösanyám meg folyton azt veri a fejemhöz. hogy mért szöktem el Dénessel, én erre mondom neki. fölöslegös már. tudom anélkül is jól, mit vétöttem magam ellen. Délre jár. Déneske betoppan, hogv beteg lett a tanító bácsi, s hazaengedték az osztályt. Az anyja megfaggatja, nem hazudik-e a fia. aztán elszalasztja, nézze meg. kapott-e valami húsfélét a hentesbolt. — Nyolc éve iszik a férjem, s azóta igen csúnyán viselködik. Ha megjő, kötekedő, a gyermökökkel is goromba. Az okát csak a jó isten tudja, valami féltékönység van benne, a buta természetiéből kifolyólag. Lehet, hogv ő a rossz, mint ahogy meg is mondtam a szömibe: csak az beszél ilven butaságokat, aki maga csinál félrelépésöket. Volt úgy. hogy nem is aludtam vele egy hétig, kettőig is, hadd aludjon, mert a részeg embert én ki nem bírom állni, rosszul vagyok a látásától. A gyermökök, szögényök, félnek. mikor jő. s kötekedik, már sírnak mind a hárman. Volt olyan időszak, hogy a munkából ellógott, néha 2—3 napig se dolgozott rendesen, mert nem tudott az ital miatt. Eszébe jut, hogy szeretnék szétnézni a városban. Szedelőzködünk, megyünk a főtérre. Fél óra sem telik bele. már semmi látnivaló, nincs hová menni, csak a kocsmába, amelynek zaja Petőfi és Balcsescu szobra mögött hallatszik. A tágas terem füstös és zsúfolt, alig kapunk helyet. Két üveg sört kérek, 12 lejért hozzák elég hamar. — A tavaszon mög mi történt? — folytatja Judit. — Akkor itt dolgozott Dénes a közelben, napközben is haza-hazaszaladt, már örvendtem, hogy na, majd csak megjön az esze. Egy hónap után nem jön haza. Fáradt, azt mondja. föl kell jőni az emeletre, nem csinálja. De este nap mint nap ittas volt, s már annyira ideges voltam, hogy nem tudtam a munkámat végezni. A szomszéd ember számtalanszor bejött, megszidta. te ugyan bizony nem szégyelled magad? Ügy megverlek, hogy murok lesz belüled. De nem nyúlt hozzá, csak mondogatta neki. Akkor föl volt háborodva, s azt mondta, költözzek a szomszéd emberhez. Mondom, nem költözhetök hozzá, mert felesége van. s két gyermöke, neki nem kellek én is a te gyermökeiddel együtt. Vicceltem. Hol az eszed, mondom. nem szégyelled előtte ilyet mondani? Mert rendes szomszédunk van, nem csinál rosszat. Ilyesmiken vitatkoztunk. — Valami késelésről hallottam. Mi történt? — Mondom azt is. Egy hétfői este hazajő, megint eresen ittasan. Mondtam neki. csinálja meg a függönytartót. Nem tetszött neki. hogv én öt ilyenekkel rágöm. Azt mondta, csak az a feleség csinálja ezt. akinek valakije van. Na, ilyen gyönge a gondolkodása. Mondom. csúfoskodsz megint szerbusz. Kimentem a házból, s persze, a gvermökök jöttek utánam. Kiabált, hogy a gyermökök maradjanak bent. Persze nem maradtak, s egv ismerős asszonyhoz bementünk, itt lakik a harmadik emeletön. Gondoltam, lecsendesedik, majd csak elalszik, s följövünk vissza. De újból elment inni. Mi/bé akartunk jőni, az ajtó zárva. Az asszony hívott, aludjunk nála. a gyermökök reggel Iskolába kell menjenek, ugye, álmosak voltak, tizenegy óra felé voltunk. Lefektettük őket, s mi is készülődtünk, az asszony csillapított, hagyjad, majd reggel hazamentek. — Na. ott aludtunk azon az éjjelen, s korán keltünk, hogy tudjam a gyermököket rendezni, nakoliak, reggelit csináljak nekik. Béiövünk, nem volt megvetve az ágy. Dénes csak úgy pokrócosán volt lefeküdve, s kérdezi. hol voltál. Tudod, mondom, hogv hol voltunk, zörgettél, már éjfél is elmúlt. Erre megint a régi nóta. azért nem nyitottunk ajtót. mert két férfi volt velünk, így. Nekem se kellett egyéb, ideges voltam, s fölemeltem a hangom: nem szégyöllöd magad, a családod máshol kell aludjon, te nem tudsz magadnak röndöt szabni egv kicsit? Fiatal embör vagy. kár érted, hogv ilven dolgot művelsz, a becsületödet örökké csak lefelé engeded csúszni, ahelyett, hogy egy kicsit emelnéd. Vitatkoztunk. Na. jól van. elmönt aztán munkába, mert az idő már erősen ott járt. Este jött. hívtam, gyere, egyél. Mert ha öszszeveszünk is. nálam nincs az. hogy ne beszélgessek, ő keres, ő hozza a pénzt. Nem jő enni, ő az én ételemet nem eszi. Ha nem, hát nem. mit csináljak? Elment étlen vissza, újból ivott, csúfoskodott. Haragudtam, de gondoltam, hadd lám. mostmár mit akar. Erősen ideges voltam, le voltam törve egész héten. Hazajött, péntek este volt. kopogott, beengedtem. látom, csak tűrhetően ittas. béjött. illedelmesen viselkedett. olv szépen beszélt, hogy a leiköm megörvendett bele. Csókolta a gyermököket, megkérdezte. hogy vagvunk, én is úgy tettem, hogy vált be az új munkahely, mit csinált egész héten. Megkínáltam vacsorával, na. aztán feküdjünk le. nem volt semmi baj. odafekszek melléje, mert különben az is baj lett volna, persze, hátat fordítottam neki, még csak bennem volt a harag, meg minden, s ez megint erősen zavarta ötöt. Reggel úgy ment el, szó nélkül, hogy délután jött csak haza. S persze, újból ivott, s hazajőve, kötekedni állott megint. S minthogy jött a húsvét, kicsi Dénest el akartam küldeni édösanyámhoz. nem szokott ezért soha szólni, de akkor megmarkolta a gvermököt. nem mégy séhova. innen ma ki nem monyon senki a házból. Mondom. hát miért te, hagyjad, hadd mönyn.yön. én is mönyök, kikísérem az állomásra, s jövök vissza, s csinálom az ünnepi vacsorát, légy türelemmel. De megint csúnyán viselködött. azt akarta, adjam oda a pénzt, ami még. volt a háznál. Volt 200 lej, mondom, hogy adnám oda, Dénes, amikor már eleget ittál, azt akarod, egv lejünk se legyen? Ezen vitáztunk, a kezemet csavarta, s meg is harapta volt. nagyon folyt a vér, mondtam, nem bánom, ha a kezem nélkül maradok is. de a pénz nem lösz a tiéd. Nem is lött, a másik kezemmel a zsebömbe dugtam, s kimöntem az ajtón, hiába állt elébem. Lementem a szomszédhoz, ahol már aludtunk, szöröncsére, volt ott egy szerelő, csinálta a fürdőszoba lefolyóját, meg még egy ember, aki alattunk lakik. Nem telik bele pár perc, lejő Dénes, jöjjek haza. Mondom, nem mönyök, ha így viselködsz. Azt mondja az egyik férfi, aki jól ismerte, mert dolgoztak is együtt, te Dénes, hát mért csinálsz ily dolgokat? Az én férjem meg: hallgass, mert megverlek. A másik féi-fl is megszólalt: magának ígv keIV viselkedni három gyermök mellett, miért köll annyit igyék? Ha nem szedi össze magát. bal lesz. Annak is csúfosan válaszolt, erre fölidegesedett a férfi, annak is van két gyermöke. kalapács a kezében, s fölemelte: jó embör. ha ki nem monyon. megütöm. Kicsit kihúzódott a házból, s azt mondta a háziasszonynak, ne csukja bé az ajtót. mért zárja be a feleségömöt. Elővett egy nagykést. a kabátujjból-é. hunnan-é. olyan gyorsan. mint a cirkuszban a szemvilágvesztés, s az asszonyra fogta. Aztán ugyanúgy el is tüntette. Azt mondta erre. aki csinálta a kanálist, na, hívjuk a milíciát. Mindnyájan föl voltunk háborodva. — Fogtam magam! s két gyermökökkel mentem édösanyámhoz. Csak Lacika, a középső maradt itthon, lent játszódott az utcán. Az apja lekiáltott neki. jöjjön föl. Mire a gyermök fölért. Dénes a nadrágszíjat a nyakára hurkolta, a másik végét a konyhakilincsre kötötte, s úgy csinált, mintha meg volna halva. Lacika még meg is mozgatta, szólt hozzá. hogv édösapám. de nem válaszolt. Ugye. mekkora felelőtlenség. nem is tudom kimagyarázni, hogy ez micsoda. Még jó. hogy a gyermök föl sem vette, amit látott. s beteg se lett. csak szaladt utánunk Galambfalvára. hogy mit csinál az édösapja. Még meghal. mondja nekem édösanyám, de úgy voltam vele. az én lelkiismeretem tiszta, okot reá nem szolgáltattam, mit csináljak, ha ennyi az esze. Visszajöttünk Keresztúrra. bementem a milíclára. s elmondtam, mi a helyzet. Kiszállt két milicista. a nadrágszíja még ott volt hagyva, ez jó volt. különben még hazugságot gondolhattak volna rólam! Ö megint nem volt otthon. Fényképet kértek róla. hogy arról keressék meg. Ez volt szombati nap. s hétfőn Udvarhelyt a törvényszék el is ítélte két hónapra. Azzal védekezett, hogy részeg volt. Persze. a bírónő ezt nem fogadta el. azt mondta, az nekünk nem elég. mert maga részegen megölheti a családját, meg a szomszédokat. Negyedórányit üldögélünk, aztán ballagunk haza. A könyvesbolt útba esik, két táncházlemezt és egy Kós Károly-kötetet találok benne. Otthon Judit asztalközépre koppantia a lábast, hogy ebédeljünk. Leül, az arca inkább réveteg, mint szomorú, sőt amint folytatja, némi derű ömlik rá: — Először 76-ban vert meg, akkor még nem adtam neki viszsza. Azóta többször is kezet emelt rám, de már nem félek tőle. Volt józanon is így megbolondulva. Elmentünk egy mulatságba, engem táncolni kértek. Dénes csak fújt. s mikor hazajöttünk, pofon ütött. Azt sem tudtam, mi baja. Na. ha ő egyet adott, én adtam kettőt. Az anyád Máriáját, mondtam. nem szégyelled magadat, én többet sehova nem mönyök veled. Nem is voltunk sehol évek óta. Nem kell nekünk se bál. se lakodalom, itthon is tudunk mi lakodalmat csinálni. — Mikor megjött a börtönből, éppen itt volt édesanyám is, azt mondtam neki: hallgass ide, Dénes, előtted van a posztó is, az olló is, dönthetsz. Most rajtad áll mindön. mert ha nem tudsz mögváltozni. a törvényben mögmondták. elválasztanak, egyetlen szavamba kerül. Nehéz lött volna, mert a gyermökök azt mondták, az apjukkal nem mönnek, velem maradnak. Mégis úgy voltam vele. mögélünk valahogyan. Édesanyám is beleszól, gondold meg, Dénes fiam, ha úgy látod jónak, szakasszatok, mert ezt az életet, ami közöttetök foly, nem hívják sömminek. Félnek tőled a gyermökeid. a szomszédaid fújnak rád. Hát hol az eszöd? Azt mondta, ö engem nem bánt. csak mások ne rontsanak el. Édösanyám mög: te. Dénes, nem vagy képes fölfogni, ha eddig nem rontották el. immár ezután nem romlik el ez a fehérnép. Mondtam én is. győzd le végre magadot, még egyszer visszaállok melléd. de ha nem üész embör, én belépusztulok. s akkor a féltékenység el fog mörrni a válladrúl. Azt felelte rája, ő soha sem volt azon. hogy mi külön legyünk, a gyermököket ne árvítsuk mög. Abba járok majd, hogy ne igyam le magam. Még idáig tartotta magát, háll' istennek. Hazajő, egy sört vagy pálinkát egy kupicával mögiszik, többet ném. Ezért nem haragszom, dolgozik, ugye. s köll egy kevés, de nem úgy, hogy vedeljen és adósságot csináljon. Mert bizony. csinált egyszer ötezör lejt, hatezör lejt. Hetvenhétben csak támadtak mög az utcán, hogy te Judit, az urad kért kölcsön 500 lejt, mikor akarjátok mögadni. A másik, egy asszony kilencszáz lejt emlögetött. Majd elsüllyedtem. Annyit se tudtam róla, mint ez a bőrönd itt. Hová töhette, mert haza nem hozta. Igaz lőhet, gondoltam, mert mindön este részögön jő haza, de azt gondoltam, abból ivott, amit a keretibül lecsípett. Mikor mindön tartozását mögtudtam, erősen kitörtem. hogy többet véle nem lakom, mönyök én ist dolgozni. Aztán csak maradtam, s azt a sok adósságot, tessék elképzelni, lejtől lejig letörlesztettük, mert szégyöltem borzasztóan. Már a mostani eszömmel nem csinálnám. — Hát így vagyunk, tetszik látni. Egyelőre, mondom, nem iszik. Egy kicsit mög van szomorodva. különben jól viselködik, a gyermökökhöz is röndös. Ha igy marad, majd csak meglöszünk. Tudom, türelöm köll az élethöz, s várok. — Nincs hús. nem is lösz. azt mondták — ront be kicsi Dénes, amint ajtót nyit neki az anyja. A másik kettő. Lacika s Jancsika a nyomában. Oda minden búbánat. Nyerítenek, úgy telepednek az asztalhoz. Ebéd után Judit elkezd mosogatni, kiadta, ami a szívére nehezült, s már énekelget: „Hargitai fecskemadár hoszszú útra készül, nem hagyja el pici fészkét könnyhullatás nélkül ..." Szomorkás ez a dal. s a kéz is tétován igazodik hozzá. Aztán vidámabb következik: „Én vagyok a Kádár Pál, aki mindent készen vár. A pogácsát rételve. s a pálinkát mézelve." A maradék ételt beteszi a frizsiderbe. amely nem működik, aztán észbe kap, s kiveszi újra az edényt. Az erkélyre rakja, a természet hidegére. — Olyan az idő. hogy eltartja már. És dalol-dúdol megint. Tartásában látom, egykönnyen nem adja föl. F. NAGY ISTVÁN