Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-31 / 25. szám

8 Kedd, 1984. január 31: Bagoly mondja... Megrongált emlékmű öreg cimborám megszokott helyén támaszkodott, de korsó helyett ez­úttal Dohárral koppintott a pléhsze­gélyre. Szavak nélkül is értettük eevmást. s rövid magyarázata pofon egyszerű volt. — Azt a hetvenforintos kiegészí­tést nem a sör árának fölemelése miatt adták: valószínű, a húsra gon­doltak — nézett ram kérdően Pro­peller úr. — Stimmel — hagytam jóvá ok­fejtését —. bár az árhivatal nem részletezte, hogv mely cikkek ár­emelése tette indokolttá az alacso­nyabb nyugdíjak kiegészítését — Mi se részletezzük — mondta az öreg bánatosan, és intett a csa­posnak. hogy szorítsa ki a levegőt a poharakból. — Ismeri a szerkesztő úr a Stri­giformes családot? Láttam az öreg arcán, hogy vala­miféle fűzge következik, ezért nem is nyilatkoztam, csak vártam a foly­tatást. A folytatás helyett azonban kotorászni kezdett a zsebében. Elő­vette a szemüvegét, egy darab pa­pírt és olvasni kezdte a szöveget: — A baglyok (Strigiformes) az egész világon elterjedt, erős lábú és karmú. éles csőrű. zömök testű ra­gadozó madarak... A hazai fajok nagvobb részt apró rágcsálókkal, ro­varokkal. kisebb mértékben mada­rakkal (például verebekkel) táplál­koznak. Hasznosak, védelmet érde­melnek . . . Legnagyobb termetű bag­lyunk az uhu (Bubo bubo) a nyu­lat is elejti, de hazánkban ritka. Hasznos, védett madarunk az erdei fülesbagoly (Asio otus). Csak bámultam Propeller úrra. honnan tudia ezeket. Aztán elma­gyarázta. hogv a természetrajzi kis­lexikonból másolta ki az előbbi szö­veget. Elrakta a kellékeket, és el­gondolkodva nézett rám. maid ko­molykodva mondta: — Ügv vélem, hogv az Asio otus nemzetség szállta meg a Tisza—Ma­ros-torkolat környékét, a Sárga fáit — mivel véleményt akart kicsikar­ni. motyogva helyeseltem, mit is te­hettem volna ilyen alaposán előké­szített tudósítás hallatán. — Minden bizonnyal, sőt csakis ők lehetnek azok. hiszen idézetéből kitűnt, hogy a Bubo bubo nemzet­ség tagjai csak elvétve lelhetők föl hazánkban. A szokásos ceremónig lezajilása után magam is kíváncsi lettiem. Mi­re akar rávenni Propeller úr. — Mi baia van magának a bag­lyokkal. hiszen azok igazán szép madarak, s állítólag bölcsek is. Bár az ismert szólás-mondás ezt nem lát­szik alátámasztani, amikor a bagoly azt mondja a verébnek, hogy nagy a feje. — Teljes mértékben igaza van a szerkesztő úrnak. A bagoly szép, kedves madár. A veréb meg szür­ke és buta. S az is igaz, hogy a ba­goly sértegeti a verebet, mégsem a veréb eszi meg a baglyot, hanem fordítva. S ez a tény bizonyos kö­rülmények között a közhangulatot is a bölcs madár ellen fordítja. Így történt ez a Sárgán is. Agyonverni ugyan nem akarják a baglyokat, nem is tehetik, mert védett madár, s komolv pénzbüntetés iárna ilyen cselekedetéit, de elhessegetni, kör­nyékükről elzavarni nagyon szeret­nék. — Elférnek azok a baglyok az ár­téri fákon — mondtam. — Elférni elférnek, de más a gond. — Ugyan mi? — Az Asio otus nemzetség tagjai, vannak legalább ötszázan, rövid idő alatt minden verebet fölfaltak vagy távozásra kényszerítettek. Igv jártak a cinkék, maid a nagyobb testű bal­káni gerlék is. — Nem sajnálom a verebeket. Emlékszem .amikor a város közepén puskával irtották. — Látszik hogv keveset ért, szer­kesztő uram. a dolog lényegéből. A veréb is hasznos, a bagoly is hasz­nos. meg minden más madár bizo­nyos körülmények között. Minden tekintetben egyensúlynak kell lenni, tehát mennyiségi egyensúlynak is. Ezért mondom, hogy az Asio otus nemzetség ilyen arányú tömörülése akár károsnak is mondható. S most jön a lényeg: miután a baglyok be­kebelezték a verebeket, a gerléket, rákaptak a tápéiak házi galambjai­ra. s attól tartanak az emberek, hogv a galambok után a tyúkok kö­vetkeznek. — Ne legyen ilyen borúlátó. Aho­gvan jöttek, úgy el is repülnek azok a füles baglyok. — Ebben bíznak a környék lakói is. báf a madártani szakemberek előtt is rejtély a fülesbaglyok ily nagy számú gyülekezése. Sokan a havazással hozzák összefüggésbe, de. kérem tisztelettel, voltak ennél már nagvobb havazások is. de az Asio otus népség akkor nem tisztelte meg a ..tápai havasokat". — Bízzuk a bölcsekre az ügyet — tettem pontot a bagolybeszédre. s koppintásra invitáltam az öreget. Gazdagh István Párásság NYUGDÍJ AS-TALALKOZÓ A Szegedi Medi kémia Ve­gyi- Gumi és Műanyagipari Szövetkezet társadalmi és gazdasági vezetése jól sike­rült nyugdíjas találkozót ren­dezett a szövetkezet közel 100 főt számláló nyugdíja­sainak. A szövetkezet rész­legeinek és az új béke(elepi beruházás megtekintése után a központi telephelyen Pál­mai Antal, a szövetkezet el­nöke köszöntötte a megje­lenteket. ezután a nő- és a szövetkezeti bizottság uzson­nán látta vendégül a nyug­díjasokat. RENDŐRSÉGI FOGADÓÓRA A Szeged városi Rendőrka­pitányság vezetője február 1-én, szerdán délelőtt 9—II óráig fogadóórát tart a Pá­rizsi krt. 36. szám alatti hi­vatali helyiségében. Nyitott énekórák Várható időjárás ma estig: Folytatódik a túlnyomóan borult, párás — főként ke­leten többfelé — ködös idő. Csupán rövid időszakokra Somogyi Károlyné felvétele szakad fel a felhőzet, szór­Telefonon kaptuk a hírt, hogy valaki — vagy valakik (?) ványos, gyenge csapadék, — összetörte az Árvízi emlékmű egyik oszlopát és beton eső, havas esö. hó egyaránt virágtartóját. Arra gyanakodtunk, hogy a havas, jeges ka- várható. A déli szél kedden nyarban megcsúszott jármű okozhatta a kárt. ám köze- napközben időnként meg­lebbröl nézve kiderült, hogy a betonoszlop sértetlen, míg élénkül. A legmagasabb a fekete márványburkolat körös-körül leverve, összetörve nappali hőmérséklet ma 1— dara ltokban hever. Felvételünk tegnap készült, szép cm- 5° között valószínű, lékművünk csúnyán elpusztított díszeiről NŐK KLUBJA TUDOMÁNYOS ÜLÉS HELYREIGAZÍTÁS d * ^nftS* A Szegedi Akadémiai Bi- A Munkásőrség országos nők klubja ma, kedden dél­zottság és a Szegedi Orvos- parancsnoka a Haza Szolga- után 4 órától tartja soron tudományi Egyetem tudomá- latáért Érdemérem arany fo- következő foglalkozását. Ez­nyos ülést rendez a SZAB kozatát adományozta a Mó- úttal dr. Kun László, ame­Somogyi utca 7. szám alatti ra Ferenc munkásőregység gyei bíróság elnöke tartelő­székházának tanácstermé- e!sd századának, s nem azt adást a családjogi törvény­ben ma, kedden délután 4 a kitüntetést, amelyet la- ről, a családvédelemről, órakor dr. Szilárd János P1"1* .. vasárnapi szamában fóRUM — egyetemi tanár elnökletével. k?z°\tuak; Az e , sért ,a *T HONISMERETRŐL Ezúttal a SZOTE Marxizmus tüntetettek es olvasoink el- A népfront megyei peda_ —Leninizmus Intézetének nezeset kerjuk. gógiai bizottsága hetedik­munkatársai öt előadásban yÁLTOZAS nyolcadik osztályos gyere­számolnak be a társadalmi vnv \ t r>vi keknek szervezett vitafóru­értékkategória körében vég- nl mot. amelynek témája: „Szü­zeit vizsgálataikról. Február elsejétől, szerdától lőföldünk, helyünk a világ­Algyőről 5 perccel korábban ban". A tegnap, hétfőn dél­KBT-VETÉLKEDŐ indulnak az M 32-es bu- után a népfront-székházban A SZOT a Magyar Vö- szok- Ettől az időponttól az megtartott beszélgetésen dr. röskereszt Országos Vezető- NKFV központjáha betérő Gácsér József, a pedagógiai sege a TOT és az Országos Jaratok menetrendje is val- bizottság elnöke köszöntötte Közlekedésbiztonsági Tanács tozik' Az Aigyöre tartó *T a Zrinyi'.a D6zsa' a Gedo1 felhívására megkezdődtek a !'at?k. "-.30-ig, Visszafele es a tapei iskola tanulóit, szocialista brigádok részére minden busz enntn dr. Szanto Imre egyetemi ta­kiírt országos vetélkedő so- a megállót. nár mondott vitaindítót, rozat üzemi selejtezői. Szom­SSrSi Aüa- Csörög a telefon... Csörög a telefon... mi Gazdaság üzemi selejte- .„.,,, zőjét. melyen 15 szocialista • •,Be!0 fal a 13-308-ról brigád színvonalas versenyt f.2* ken' .h°Sy akl ™egta" vivott. A verseny első há- ^"f. az üjszegedi ABC ben rom helyezettje: 1. Április L^J /IJ^ SA ? °U; 4. brigád 73 ponttal, 2 No- korbeteg.nyilvántartó lapját, „ \__rr_. „a szemelyi igazolvanyat és A megyei tanács vb mű­velődésügyi osztálya idén is megszervezi a nyitott ének­órák sorozatát azoknak a községeknek, ahol az általá­nos iskolások ritkábban jut­nak élö zenei élményhez. Két művészbrigád indul. Az egyik Meszlényi László mű­sorvezetővel a Weninger Ri­chárd dirigálásával játszó Weiner Kamarazenekar, va­lamint Palatínus Ibolya (fu­vola) és Janurik Márta (he­gedű) Táncok a zenében címmel mutat be nyitott énekórát Boccherini, Bach, Mozart, Vivaldi, Farkas Fe­renc, Strauss, Britten és Scott Joplin műveiből. Az időpontok: Február 6-án 9­töl a kübekházi általános is­kolában, 1 l-től az újszent­iváni, délután 2-től a tisza­szigeti művelődési házban. Február 7-én 9-től a puszta­szeri, 11-től a baksi, délután 2-től a csanyteleki művelő­dési házban. Február 8-án 9-től az apátfalvi, 11-től a maroslelei művelődési ház­ban. A másik program Ho­gyan születik az opera? cím­mel Gluck Csodadoktorát mutatja be a Szegedi Kis­opera tolmácsolásában. Feb­ruár 13-án 9-től a kübek­házi általános iskolában, 11­től Üjszentivánon, délután 2-től Tiszaszigeten. Február 14-én 9-től Pusztaszeren. 11­től Bakson, délután 2-től az ópusztaszerj általános isko­lában. Február 15-én 9-től az apátfalvi, 11-től pedig a maroslelei' művelődési ház­ban. Városi gyerek — Nos, Géza, hogy tetszik itt nálunk, a ta­nyán? — Nagyon kellemes itt, de egyet nem értek: látom, hogy a tehenek állandóan rágnak. Ma­gának, Jani bácsi, sokba kerülhet a rágógumi! Súlyos balesetek vember 7. brigád 70 p., 3. a jogosítványát küldje el a F. HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Kalocsai Katalin Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szom­baton 10-től 14 óráig. Telefon: 12-847. Komarov brigád 64 p Az Kockaház utca 7 nI. eme_ el^o helyezett továbbjutotta jet 14 be májusban rendezendő váró- ... ncm segít a kisegítő a versenyre. járat _ panaszolta Bódi nünket — több telefonáló . „r»nűn<;fr KÉRÉSE Ferencné — hiszen a dél- kérésére —, hogy a Herbá­A RENDŐRSÉG KERESE után 4 órakor szegedről ria üzletet sajnos, nem tud­Január 29-én, vasárnap Szatymazra igyekvőket csak ták másik helyre költöztet­délután 16 órakor Tápén ke- a falu bejáratáig szállítja. ni a felújítás idejére. Né­rékpárral közlekedett Biacsd Aztán lehet gyalogolni. hány itt kapható árucikk — Antalné 70 éves helybeli . •••a sándorfalviak Is de. sajnos, nem minden — (Honfoglalás u. 52.) lakos. A bu*zra Panaszkodnak. a kapható az ABC-áruházak­Honfoglalás utca 2. szám ^"^L^^gyanii aUg ^ előtti ház irányában haladt *érT? Volánh • • • "em működik a amikor tolaias közben egy legalább _ ha már nem Gyöngyvirág utca 4/B-ben a piros színű, kisméretű sze- s£ríti a járatokat csuk lépcsőházi elszívó berende­mélygépkocsi elütötte, illet- lósbuszt adjon a munkaidő zés- Működik viszont a la­ve az árokba lökte. A rend- ud£nj csúcsforgalomban. kök nyugalmát zavarva éj­őrség kéri a személygépko- ... nincs hivatalos, kije- jel-nappal, munka- és ün­csit vezető nőt és a vele jöjt' megállóhelye a 10 G nepnap egy kompresszor a utazó férfit, hogy a körül- jelzésű helyi járatú Busz- Csörlő utca és a Csorba ut­mények tisztázása érdekében nak a Minő Cipőgyár előtt sarkán — jelentette Hol­jelentkezzenek a rendőrség _ válaszolta egy bejelen- lar Józsefné. és kéri töb­szegedi közlekedésrendésze- tésre a Volán diszpécsere. bek nevében: legalább él­tén, a Moszkvai krt. 16. ... Jójárt Katalin, a vá- szakara kapcsolják ki, hogy szám alatt, vagy a 21-711 rosi tanács kereskedelmi aludhassanak, városi telefonszámon, a bal- osztályának vezető helyet- ...Sebestyén Ferencné. S «seti ügyeletet kérve tese arról tájékoztatott ben- Szegedi Fodrász Vállalat igazgatója kérésére tesszük közzé, hogy az Erős János utca 6. szám alatti 10. szá­mú fodrászüzlet beázás mi­att — egy hétig zárva lesz. ... a Topán Kereskedelmi Vállalat lerakatvezetöje. Bogos István Ritmo cipő ügyben adott megnyugtató választ. A második negyed­évben elegendőt kapnak a közkedvelt lábbeliből. ... Gera Mihályné 16-944­ről kéri, jelentkezzem an­nak — a valószínűleg test. vérpár kutyának — a gaz­dája. Mert a kutyák férjét megharapták pénteken dél körül Petőfi telepen. Cim: Csap utca 72. .. elveszett német juhász­kutyáját keresi Lengyel Ká­rolyné (Szőreg. Szerb utca 16.),, és legalább 30 kilo­grammos. fehér nyakú, bar­na testű. Bell névre hall­gató korcs kutyáját Korom János (Mátyás tér 14.). ... miért nem kaphatnak évek óta szeméttárolót Do­rozsmán. a 48-as utca 47. lakói, és miért áll a viz az úttesten a Teréz utca és a Bakay Nándor Uj«erf«ar kán? X^ ra A , 7 A hét végén két súlyos közlekedési baleset történt. Szombaton este 6 órakor az E5-ös úton Szeged és Ba­lástya között, a 156-os kilo­méterkő közelében Szabó György István 41 éves Bu­dapest, Hegyalja ut 170. szám alatti lakos Budapest felé haladt Dacia személy­gépkocsijával, amikor a fényszóró világításánál meg­látott az úttesten egy fekete kiskutyát. Nem akarta elüt­ni az állatot, ezért hirtelen jobbra rántotta a kormányt, majd az útszéli árokba sza­ladt és ott egy fának ütkö­zött. Szabó György István életveszélyes, utasa. Szaba­dos György 37 éves Buda­pest, Rákóczi út 23. szám alatti lakos pedig nyolc na­pon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülése­ket szenvedett. A gépkocsi­ban keletkezett kár 50 ezer forint. Vasárnap délután 4 óra­kor személygépkocsival ha­ladt Sándorfalvárói Szeged­re Sáringer Mátyás 45 éves Sándorfalva, Felszabadulás u. 67. szám alatti lakos. Amikor a halastó előtti híd­ra ért, gépkocsija megcsú­szott, majd fékezés után át­tért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütkö­zött Farkas Mihály, 30 éves, Szeged, Csongrádi sgt. 61. szám alatti lakos által veze­tett gépkocsival. A baleset következtében Sáringer Má­tyás felesége életveszélyes, a vétlen gépkocsiban utazó Csári Józsefné 8 napon túl gyógyuló, súlyos, nem élet­veszélyes, Farkas Mihály és kislánya, a 4 éves Farkas Irén 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenve­dett. A két gépkocsiban 40— 40 ezer forintos kár kelet­kezett. Hétfőn reggel fél nyolc előtt a Debrecen és Vámos­pércs közötti 48-as úton. a 17-es kilométerkőnél súlyos szerencsétlenség történt: a debreceni Volán két autó­busza a nagy ködben és a csúszós úton frontálisan üt­között. Az ok: a Debrecen felől érkező autóbusz veze­tője, Szabó János nyiracsá­di lakos szabálytalanul elő­zött egy kerékpárost. Az üt­közés következtében az uta­sok közül hatvanketten meg­sérültek, akiket a mentők a debreceni klinikákra szállí­tottak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon István rőszerkesztőbelyettes! Szávay István Kladla • Csongrád meevel Lapkiadó Vállalat. Felelős klpdó! Kovács László — Szerkesztőség át kiadóvállalat! Szeged. Tanácsköztár­saság At1a Iá. Sajtóház. 6740 — Telefont 12-633 — A lapot ovomjai Szegedi Nyomda. Szeged. Balezy-Zslllnszky otea 20. 6720. Igazgatói Dobó József — Terieszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra M forint. «• indexi uosi - ISSN! óni—ói: r

Next

/
Oldalképek
Tartalom