Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

4 Szombat, 1984. január 14." > v.w ,1, \ T' / vi. l-J ; vii úi'* • . / *11> • -v í i y.i ,, ENDRÖDI ISTVÁN KARIKATÚRÁJA Könyvek a nyelvjárásról Ismeretes, hogy a nyelvjárások az iskolázottság növekedése, a tömegkommunikációs ^eszközök „nvelvegvségesítő" hatása, a közlekedés javulása, valamint a falusi lakosság számarányának csökkenése révén egyre színtelenednek, pusztulnak. Számos, nemrég még nagy területen elterjedt nyelvjárási jelenség ma már egyre inkább visszaszorulóban van. A gépi. nagyüzemi termelés — egyébként szükségszerű — előretörése következtében a régi paraszti gazdálkodás, valamint a népi mesterségek (szövés. fonás stb.) háttérbe szorulnak, s velük együtt azok fogalomköre. műszavai is erősen pusztulnak. Ez természetes és anyagi fejlődésünk szempontjából pozitív folyamat. A régi eszközök. a velük való gazdálkodás fogalomköre, s maga a népnyelv azonban kultúránk szerves részét • képezik. Ezért kötelességünk, hogv most amikor még lehet, dokumentáiiuk népünk anyagi és szellemi kultúráját, a népi foglalkozások fogalom- és szókincsét. s vele a népnyelvet. Ezért is örülhetünk annak, hogy most egv éven belül két ilyen témájú kiadvány is megjelent Szabó Józsefnek, a JATE Magyar Nyelvészeti Tanszéke docensének munkájaként (Nyelvjárási szöveggyűjtemény Nagykónyiból, Bp.. 1982. és A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban, Bp., 1983.). A népnyelv kutatása a múlt század vége óta — hol jobban, hol kevésbé — kedvelt területe nyelvészeinknek. Mindamellett az egyes jelenségek vizsgálata nem kapott egyforma súlyt a dialektológiában. Leggyakoribbak talán az egyes nyelvjárások hangrendszerének — egzakt módon és viszonylag könnyen — elvégezhető leírásai, valamint az egyes foglalkozások szókincsét feldolgozó munkák. A nyelvjáráskutatás elhanyagolt területei közé le-' het azonban sorolni magát a nyelvjárási szöveggyűitést is, holott ez rendkívül fontos, hiszen az ilven szövegekkel egyszerre lehet dokumentálni az egyes foglalkozások fogaloonkincsét, de magát a nyelvjárást is, annak hang-, alak- és mondattanával egvütt. Ezért örülhetünk annak, hogv az ilyen jellegű, eddig megjelent csekély számú szövegközlés mellett egy újabb gyűjteményt vehetünk kezünkbe (1970 ó«3 az elsőt). A szerző — nyelvészeink munkáját segítő dokumentumanvagnak. de az oktatásban is felhasználható nyelvjárási olvasókönyvnek is bátiran tekinthető — szöveggyűjteményében szülőfalujának, a Tolna megyei Nagykónvinak anyagi kultúrájával (aratás. cséplés, kendertermesztés. szőlőművelés, állattartás, szövés stb.). szellemi kultúráiával (lakodalmi szokások, karácsony, újév és húsvét körüli szokások, babonák, hiedelmek stb.) foglalkozó szövegeket. közöl a nyelvjárási lejegyzések egyezményes hangjelölésével — értékes anyagot adva ezzel akésőbbi kutatások számára. (A kiadás anyagi alapjainak megteremtéséért egyaránt dicséret illeti a Tolna megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályát és a Magyar Nyelvtudományi Társaságot Csak sainálni lehet, hogy anyagi okok miatt az Értényben és. Koppányszántón gyűjtött nyelvjárási anyag közzétételéről a szerzőnek le kellett mondania.) A másik kiadvány, amely az Akadémiai Kiadó gondozásában ielerit meg. ugyanennek a nyelvjárásnak a mondattanát vizsgália — kiegészítve a nyelvszociológia egyes szempontjaival. A avelviárások mondattanának vizsgálata — ha lehet — méginkább elhanyagolt területe a dialektológiának. mint a szövegközlés. Pedig a mondattani kérdések iránt igény már korán jelentkezett A nyelvészeti kérdések iránti érdeklődéséről is jól ismert Arany Jánostól olvashatjuk a következőket: „Nem kisebbítem a szónyomozók érdemeit, de fájlalom, hogy míg a szavak egérfarkába oly makacsul kapaszkodunk, elhanyagoljuk a mondatot." Ennek ellenére a nyelvjárások mondattanának vizsgálata meglehetősen szűk teret kapott a kutatásban. Ennek számos oka van, melyeket itt nem sorolok fel (a szerző egyébként könyvének Bevezetőjében foglalkozik a kérdéssel). •» Ezért is tarthatjuk nagy jelentőségűnek Szabó József könvvét. melyben a szerző a nagykónyi nyelvjárás mondattanát vizsgálja, mégpedig nem a hagyományos úton. hanem — úttörő kezdeményezésként — a Deme László által kidolgozott mondatszerkezeti vizsgálatok módszerét viszi át. a dialektológia területére, s ennek segítségével vizsgália szövegeit. Emellett fölveszi vizsgálati szempontnak az egves mondatszerkesztési mutatóknak a nemek és a nemzedékek szerinti megoszlását is. érvényesítve ezzel a nyelvszociológiái szempontot is. Ezáltal vizsgálni tudja a köznyelvnek a nyelvjárásra, s ezen belül az egyes korcsoportokra való különböző hatását is. Mindent egybevéve csak üdvözölhetjük a szerzőnek mindkét kö'nwét, melyekkel egvrészt sikerült neki értékes anyagot megmentenie a iövő. s a tudomány számára falujának múltiából, másrészt pedig sikerült úttörő lépéseket tennie a nyelvjárási mondattani kutatások terén is. FORGÁCS TAMÁS Muraközi habbal Nándi bácsi fölnézett a félig elnyújtott bejglitészta fölül és elüvöltötte magát, emberek, asszonyok, föl a fára, megjött Bódi, a város bikája! Boldizsár, a cammogó járású moslékhordó, akit az egyszerűség kedvéért Boldinak, majd Bódinak hívott mindenki, széles vigyorral mutatta mind a két fogát, no meg, hogy érti ő a tréfát, nem haragszik az ilyesmiért, s különben is, hátha egyszer komolyan veszi valami fehércseléd. — Adjon isten, de dolgoztak az éjjel! — Nyögve emelte fel a krémes szélével púpozottra tömött, vastag falú acélüstöt. — Mi az istenért nem tudják ezek az éjszakások valami könnyebbe gyűjteni az absniclit? — morogta kifelé menet, s még a folyosón is hallatszott a dörmögése. — Dugó! Dugókám, itt van a Beketow cirkusz erőművésze, tudod-e? — vigyorogva nézett Nándi bácsi a zuhanyozóból átöltözve, ünneplősen előjött, tüske hajú fiúra. — Dugókám, úgy viszi az, mint tollas cigány a nagydunnát! — Hű. az anyját! — billentette meg Dugó elismerően féloldalra a fejét. — Megcsinál ez mindent szó nélkül. — No, azért nem annyira sző nélkül! — kacsintott egyet az öreg. — Fújt egyet, mint a sündisznó, aztán elkapta, oszt' vitte kifelé a kocsihoz. — De bírta? — Bírta hát. A, csomagot hozott. Bódikám? Erre tessék, az úrnak! — hirtelen hangot váltott Nándi bácsi, mert föltűnt az ajtóban Bódi, az egyik kezében á negyvenliteres üres acélüstöt lóbálva, a másikban, a hóna alatt, az oldalának támasztva három betonhasábot cipelt. A ragadós krémeskulimásztól épp csak fel lehetett ismerni, hogy az épülő út szegélyköveit egyensúlyozza. Dugó csodálkozóra igyekezett rendezni arcvonásait, de aligalig sikerült, mert tágra nyitott szeméhez sehogy sem illett a nehezen visszafojtható, elő-előbuggyanó kaján röhögése. — Mi van a csomagban, Bódi? — kurjantott a sarokból Pali. aki a habrolótöltés közben, az ablakon át. már jó ideje szemmel tartotta Bódit, amint erőlködve felnyomta a stráfkocsira a hulladékgyűjtő edényt. — Megjött a Jézuska? — kérdezte. fénwes ezüstfogait villogtatva minden vigyornál. — Tán krémes van benne? — Fenét! Ez volt a krémesben! — Nahát — adta az ártatlant Dugó, s félreugrott, nehogy szétlapítsa a. lábát az asztal mellé ledobbanó három betondarab. — Hogy kerülhetett bele? — Ki vágta a krémest az éjjel? — kérdezte ártatlanul Bódi. v — Én — felelte Dugó —, de fogalmam sincs, hogy benne volt az üstben. — Félrefordult, rázkódott a válla, majd hirtelen ötlettel hozzátette: — Pedig hogy kerestem! Ezekkel kell a krémest lapítani. Hát nem tudod? De hogy került... — Hát pedig benne volt — állapította meg Bódi tárgyilagos hangon. Csak nyugtázta, mint akinek eszébe sem jut, hogy gyanakodni kéne, mit keres a krémes szélét gyűjtő üstben vagy húsz kiló beton, pláne krémeslapító! Benne találta, s azt meg, ugye, nem eszik a vállalat disznó}, hát már csak visszahozza az üzembe, elvégre, ha onnan jött, oda is kell azt visszavinni. Még büszke is volt, hogy felismerte, „ezek fontos valamik". — Hogy néznek ezek ki? — kérdezte Nándi bácsi. — Így hagyni a munkaeszközt! Nézte egy ideig, jó-e, ha otthagyja. Piszkos. Ha pedig piszkos, és ragad a kleisztertől, s befogta még az új munkásruháját is, akkor ezt mind le kell mosni. Egy jó üzemben fő a „higiénia". Mindig ezt mondják, azért is jön minden reggel először a cukrászokhoz, nehogy megszólják, hogy érzik raita a disznószag. Mégsem passzolna az a „vanillijával", belátja ő, hogyne látná. Ezért is fogja meg a szegélybetont, és viszi a mosogató felé. Nándi bácsinak egyre jobban bohócképe van. Harmadszor törli a lisztes kezével a szemét. Az első két mozdulattal egy-egy fehér monoklit kerekített magának, a harmadikkal a könnyeivel kovászszá ázott lisztet keni szét immár a füle aljára. Dugó eközben elvette Palitól a habbal töltött nyomózsákot, és a kijárat felé indult. Bódi megáll a mosogató ajtajában, farkasszemet néz Rózsikával, aki nem érti, mit akar ez az ember. Sok mindent visznek hozzá nap mint nap elmosogatni, de hogy „követ vagy mi az istent hoz maga ide nekem", ez már meghaladja a munkaköri tűrőképességét. Megfeszíti az ajtófélfáknál két hurkás karját, tekintetében elszántság, „csak a testemen keresztül", Bódi lecövekel, s alighanem felébred benne a Nándi bácsi harsány üdvözlése nyomán érzett férfiúi büszkeség, mert végigméri az asszonyt, csapzott, mákos hajától egészen a csámpás, vasöntő bakancsáig, és szó nélkül hátrálni kezd. Ránéz a testéhez szorított betonhasábokra, ideges rángás jelzi-az arca iobb oldalán, hogy már megint egv újabb krémesfolt a munkásruháján, ezért óvatosan a' kiürült habüstbe helyezi vissza mind a három maszatos szegélykövet. — Akinek köll, majd elmossa — elégedetten törli verejtékező homlokát kézfejével és a pufajkája ujjával. Hiába, odakint hideg van, fel kell öltözni. Idebenn viszont beiglit sütnek, fondánt főznek, tálcát forráznak, csoda-e, ha az ember >megizzad. Egv kézmozdulat jobbra, egv balra — s'most már a haja tövén is sárgállik a krém. — Bóhóhódi ... hihi .. haha ... Bóhóhó .. . — Pali vinnvogva mondana valamit, de elakad a szava. levegő után kapkod. Bódi értetlenül néz körül, majd elgondolkodik, talán mégis ott kellett volna hagynia Rózsi kánál a köveket. Lehet, hogy ez olyan mulatságos? Lehet, ha ez, hát neki is megér anynyit, elhúzza ő is a száját. — Höhö, a csuda vinné el . .. de sok bajom van veletek. Höhöhö ... csak azt nem tudom, minek használjátok azt a ... höhöhö lapítót, amikor anélkül is laposak azok a krémesek. Bódi még mindig nem érti. Lehervad a szája sarkából az igyekezettel előcsalogatott mosoly, és csak bámulja a síooló mellű Palit. Gyanút fogva követi tekintetét. Előbb a kintről besomfordáló Dugót pillantja meg, aki hátra tett kezében gyűrögeti a habrolótöltő nyomózsákot, de mert ez neki semmit nem magyaráz meg, izgatottan továbbkutat. Elkaoja Pali szeme villanását, amint a nevetőgörcsből egy gondolatnyira kijózanodva, az ablak felé tekint. Odarohan az ablakhoz, szemei kimerednek.»hatalmas alakja megremeg, mint a támadásra ágaskodott medvéé. Irtózatos üvöltés rázta meg az ablaktáblákat. — Csillag! Csillag, tee! Jaj Istenem::: — döngő léptekkel rohant kifelé, magával sodorva Nándi bácsi nyújtófáját, és a beiglikenő tojásfehérjés edényt ecsetestül. Megcsúszott, de billegve is tartotta az irányt. A folyosóról visszhangzott az ordítása. — Melyik volt, megölöm, megölöm...! A habverő gépet akkor átlította le Pali, s a hirtelen beállt csöndben oly vérfagyasztóan süvöltött a moslékosember hangja, hogy grimaszba torzult arcán a nevetés. Sápadtan meredt az ablakon át a lovát ölelgető, csókolgató Bódira. Csillag, a vasderes muraközi ló úgy világított az udvaron a cukrászüzem szürke falával a háttérben, mint egy gyertyafénytől csillogó mézeskalács-karácsonyfadísz. Farkáról copfot formáló fehér habzuhatag omlott alá. gerince mentén csigák göndörödtek, lapockája kqré angyalszárnyakat nyomott az Ismeretien Művész, nagv busafejét pedig úgy körbecsipkézte a sűrű rolótöltelékkel, mint valami mestervizsgára szánt alkalmi dísztortát Csillag láthatóan nem érezte olyan megalázónak- az esetet, mert egykedvűen nyalogatta arasznyira nyújtott nyelvével az orra közepére futó barázdás feíülető rokokó girlandot. Minél jobban fogyott a csemege, annál elmélyültebb, igyekezettel öltögette érdes nyelvét a szokatlan helyre tálalt abrak után. — Csillag! Csillagom! Hát hogy nézel M, édes jó lovacskám. Jai istenem, jaj istenem, mit csináltak belőled! — Megölelte a ló nyakát, majd lassan visszahúzta a kezét, eszébe jutván a kék munkásruha. Megállt Csillag előtt, leengedett hatalmas karjai tanácstalanul lógtak faderéknyi törzse mellett. Jobbra lépett, balra lépett, kinyúlt a ló fqlé, majd tétován megállt mozdulata a levegőben. — Csillag, Te, Csillag! — a szeméhez emelte kezét. Érezte, a ragacsos hab megsíkosodik az arcán. Ránézett fehéren maszatos ökleire, aztán, mint aki előtt egyszerre megvilágosodik minden, elbődült. — Dugóó! Dugó, te az anyád! — csengve hullott odabent a mozaiklappal borított padlóra az irtózatos rohamtól betört ajtó kilincse. Bódi végigsüvített a termen, a túlsó kijárat felé, ahol Dugó már nagykabátban tűnt fel. Nyoma sem volt sunyi disznószemeiben a „heccmajszter" kajánságának. Riadt egérként pislogott, amikor Bódi a levegőbe emelte. A nagy ember még röptében megfordította, és fejjel lefelé a habrolótöltéshez elkészített teli üstbe dobta. A frissen kevert, cukorsziruptól gőzölgő masszában derékig merült Dugó egy hangot sem adott. Sűrű az a hab ... IGRICZI ZSIGMOND Keresztury Dezső Széljegyzetek EGY „LEGFŐBB SZINTŰ" DILETTÁNSNAK TANÁCSTALAN Bogáncstüskés kudarcoktól merő seb lelked: mindent elírtak már előled, a „legfőbb szint"-nél mert alább nem adtad, költő leszel, bár „legfőbb" csak magadnak. EGY TÖRVÉNYSZABÓNAK Hány forró életet tép szét sok Istent játszó mágus! Honnan veszi a mércét? Segít a paragráfus. Tanával pusztít ő, az akasztófáravaló! A beszédes verseket szeretem: zene, szobor, kép beszédes legyen. Lehet, versed azért nem értem jól, mert enyvberagadt légy szavával szól, mit meg kéne tanulni. Rám is szólsz bátran, mintha csak iskolában: „Ami új, tanuld meg úrfi!" '