Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-10 / 7. szám

Kedd, 1984. január 10. A hajdani ­tengerfenéken A Tá vöd-Keleten levő Nyevelszlcben új lakótelep építését kezdték meg a ten­gertói . elhódított területen. Ez a szahalini város hegy­gerincek és parti sávok kö­zött helyezkedik el. A szik­lák közé beékelődni nagyon nehéz. Ezért i8 határozták eh hogy a sekély vizű öve­zet fenekén feltöltenek egy (erületet az építkezés célja­ira. S ezen a szilárd szijk­iás talajon emelkedett fel az első soklakásos ház. S néhány esztendő multán az egykori tengerfenéken már hatezer ember települ majd le. A lakótömbök sorával egy­idejűleg épülnek majd áru­házak, szolgáltató vállalatok, gyermekintézmenyek is. (APN) Még egyszer egy rendeletről Az adó közgazdasági szerepe Az idén januártól meg! jellemezhetjük a miniszter­változott az általános jőve- tanácsi rendeletet. A fel­delemadózás csaknem tíz emelt adóhatárok és a csök­éve érvényben levő rend- kentett adókulcsok hatásá­szere. A háztáji gazdálko- ra várhatóan többen és töb­dók változatlanul a már ko- bet dolgoznak majd a ma­rábban jelentős engedményt gánszektorban. De bár­adó rendelet szerint fizet- mennyire is alkalmazkodik nek majd a költségvetés- egy intézkedés a 80-as évek nek. ám a kiskereskedők, magyar gazdaságának ár- és tartozik, így valóban min­den forint számít. Ez már átvezet az adó másik közgazdasági szere­péhez. a vásárlóerő szabá­lyozásához. Ahogy a válla­lati szférában a kiáramló pénzek visszafogásának egy­re inkább elsődleges eszkö­zévé válik az adózás 1984. JANUÁR 10., KEDD — NÉVNAP: MELANIA A Nap kel 7 óra 30 perekor, ós nyugszik 16 óra 13 perckor. A Hold kel 11 óra 10 perckor, és nyugszik 2 óra 33 perckor. VlzALLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 70 cm (áradó.) kisiparosok, gazdasági mun- értékviszonyaihoz, önmaga- .ugyanilyen mégfontolások­kaközösségek és polgári jo- ban még nem garantálhat­gi társaságok, egyszóval a kisvállalkozások, valamint a szellemi foglalkozásúak ja­nuár elsejétől már az új mérce szerint adóznak­* Röviden a liberális szóval Nyolcszáz foglalkozás, hétezer munkakör A Központi Statisztikai egy 800 foglalkozást. eze­Hivatal szakemberei — az új ken belül 7 ezer munkakört bérbesorolási jogszabályok sorol fel. A nyilvántartott figyelembevételével — öszr foglalkozások, illetve mun­saeállították a Foglalkozá- kakörök száma nemigen vál­sok egységes osztályozási tooortt 1975 óta, amikor az nendszerének (Feor) módosí- egységes rendszer első osz­tott változatát, amely 1985. saeállítása készült, mindösz­január 1-tól szolgál a fog- sze néhány új foglalkozás Jatkorzasi, munkaköri beeo- „született", kőztük az atom­rolások alapjául. A Feor erőművi főberendezés-, 11­egységes Bzómjelrendsaerrel let ve aegédberendezés-gé­jeíöfi a dolgozók foglalkozá- pész. -gépkezelő. A módo­sát, lehetőséget adva a ke- sítások főként az átcsoporto­peaök teljes körének cso- sításokat, a munkakörök portosítására foglalkozás, pontosítását, esetenként ösz­jnunkakör és beoszstás sae- szevonását jelentik több mint rjnl. ezer foglalkozásnál, illetve Az új rendszerezés ifSnt- munkakörnél. nem lehet megoldás az utó- jövedelmek csökkennek, ha­lagos. szigorú büntetés. In- nem az elvégzett munka kább többet beszélhetnénk csökken mindannyiunk ká­arról. hogy mivégre, kinek rára. Az új szisztéma már fizetünk adót? tükrözi a 80-as évek ma­Az adó nálunk — ahogy gyar gazdaságának realitá­a fejlett országokban is — sait, és azt a felismerést, az államirányítás egyik fon- hogy több és jobb minősé­tos. közvetett eszköze. Kul- gű munkáért nagyobb fi­csaiban és határaiban. a zetség jár. és minden tevé­mentességet adó passzusai- kenység, légyen szó egyszá­ban jól tükrözi a népgaz- mítástechnikai programokat dasági prioritásokat, elvá- készítő gazdasági munkakö­rásokat. zösségről. vagy egy kisköz­Január elsejétől — eléget ség televízióit javítgató téve a társadalmi . elvárá- iparosemberről. egyformán soknak — megszűnik az hasznos, ha akad rá vevő. adózás büntető jellege. A De a haszon arányában kell jogszabály egyformának is- hozzájárulni a közö$ költ­" mer el minden olyan tevé- ségekhez. Ennek mértékét kenységfet, amire van keres- az ösztönzés és a vásárló­iét. Az adót az elért nyere- erő szükségszerű szabályo­ség szerint, fizetik majd. A zásának kettős korlátai kö­A felmondás érvényességéről^* 1 i ja, hogy az emberek ezen­túl önként, s az adó társa­dalmi céljait megértve fi­zetnek. Igaz. a rendelet szigorúbban bánik a befize­tést elbliccelőkkel, hiszen 20—50 százalékos pótlékkal kell megtetézni a hátralé­kokat. De hosszabb távon ból mind erőteljesebben ér­vényesül ez a funkció a magánszektorban keletke­zett jövedelmek esetében. Persze egy rendkívül szigo­rú adórendelet — mint pél­dául a most leköszönt álta­lános jövedelemadózás — nem érheti el célját, hi­szen hosszabb távon nem a közös költségekhez tehát jövedelmük arányában já­rulnak hozzá ezentúl a ma­gánszektorban dolgozók. Miközben megszűnik az adózás büntető jellege, na­zé illesztette mányzat. most a kor­Az új rendelet paragrafu­sait olvasva tálán sokaknak eszébe jut majd, hogy R. P.-né szegedi ohta- mondás érvénytelen, mert az sonk munkaviszonyát a ismertetett tiltó rendelke­munkáltató felmondta. A xésbe ütközik. Mivel olva- I mlisem változtat "a "tényen? Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mai helv­felmondási idő kezdete sónk a felmondási idő kez­iitan egy hétre olvasónk dele után került csak ke­megbetegedett s lehetse- resóképtelen betegállamány­ges. hogy a felmondási idő ba, ezért a munkáltatói fel­letelléig sem gyógyul meg. mondás érvényes. Hasomló­Szeretné tudni, hogy ilyen képpen nincs jogi hatása a esetben érvényes-e a fel- betegállománynak a felmon­mondás? dási idő tartamára » sem. mert az a betegállomány ide­A Munka Törvénykönyve jével nem hosszabbodik meg. e munkáltató felmondásával A teljesség kedvéért meg­sziemben sokirányú védel- jegyezzük, hogy az az elv, met nyújt. így kimondja mely szerint a felmondást —• többek közt —, hogy a gátló körülményeknek már a munkáltató nem szüntetheti felmondási idő kezdetekor meg felmondással a mun- fenn kell állnia, nemcsak a kaviszonyt a keresőképtelen- keresőképtelen betegségre, seggel járó betegség, leg- hanem minden olyan egyéb feljebb azonban a kereső- okra is vonatkozik, amely­képtelenség első napjától nek esetében a rendelet ki­számított egy év, gümőkó- zárja, illetve korlátozza a ros megbetegedés esetén két munkáltatói felmondást. év, továbbá az üzemi bal­esetet vagy foglalkozási meg­betegedés miatti keresőkép­telenség alatt a táppénzre jogosultság teljes ideje és az ezeket követő tizenöt nap időtartam alatt. Természetesen, ez a vé­dettség csak azokat a dolgo­zókat illeti meg, akik a fel­mondás kezdő időpontjában, vagy az azt megelőző tizen­öt napon belül keresőképte­len betegek voltak. Ha a keresőképtelenség a felmon­dás, illetve az abban kö­zölt felmondási idő kezde­te után következik be. úgy az a felmondás érvényessé­gét már nem érinti. Ez alól csak az a nem tűi gyakori eset képe/, kivételt, ha a felmondólevél a fel­mondás kezdő időpontjául későbbi dátumot jelöl meg. Ilyenkor, ha a dolgozó már a felmondás kézhezvétele után ugyan, de még a fel­mondási idő kezdete előtt Dr. V. M. gyobb hangsúlyt kap az az magánszektorban dolgozók elv, hogy az adó az igaz- érdekét szolgálják az új, li­ságos közteherviselés egyik berális adókulcsok és -hatá­mélkülözhe tetlen esvAcöze. rok. cTörvíhyelC ft-hetőÉég Ezt már azért is alá kell nyílott immár a kiváló .jiúzni, mertt ,. ^flpiainkbán munkával arányban álló még ritk'án hangzik el az magasabb jövedelmek szer­ünnepi beszédek ékes mon- zésére is. ezért nem érde­datai között, hogy az isko- mes most már az adóeltit­la. óvoda, köztér, vagv ép- kolás kockázatos manőve­pen egv új híd a befizetett reibe fogni, forintokból épült fel. Ha ez majd a gyakorlat­* ban is nyilvánvalóvá válik Bár a magánjövedelmek- az erintettek számára, talán bői származó bevételek többen megértik, hogy mi­mintegy 3 milliárd forintja re is szolgál az általuk fi­csekélvnek látszik a költ- zetett adó. S talán azt is ségvetés több százmilliárdos belátják, hogy a pontos adó­összegéhez képest, de ez fizetés az állampolgári fe­gyelem egyik fontos muta­zetben nemcsak a külső, hanem a belső piaci és pénzügyi egyensúly megtar­tása is a gazdaságpolitika elsődleges célkitűzései közé tója, mércéje. Más szavak­kal: csak annak áz ember­nek lehet nyugodt az* álma. jó a közérzete, akinek az adóhivatalban is Tendben van a szénája. L. M. SZÁZHUSZONÖT ÉVE született. Francisco Ferrer Guar­dia (1859—1909) spanyol forradal­már. Amikor a spanyolországi birtokviszonyok tűrhetetlensége. a nép tömeges kiszipolyozása és nagy nyomora 1909-ben kirob­bantotta a baroelonal felkelést, Ferrer Guardia kinyilvánította a felkeléssel való rokonszenvét. A mozgalom vérbefojtása után őt tették meg bűnbaknak, s mint a Vsrcelonai felkelés értelmi szer­zőjét. vérpadra hurcolták. az egész müveit világ. így Budapest haladó gondolkodású munkás- és értelmiségi rétegeinek tiltakozá­sa ellenére. HUSZONÖT ÉVE hunyt el Elsner Manó (1884— 1959) ügyvéd és publicista. Ju­hász Gyula ifjúkort barátja. Pá­los Endre néven író és kritikus, jeles kriminalista, 1919 után a pörbe fogott szegedi kommunis­ták hatékony védője. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Kémek a lokálban. Színes, m. b. francia—olasz bűnügyi filmvígjáték (III. helyár!), dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Megbilincsel­tek. Amerikai filmfelüjítás. Filmtéka (MTESZ-székház, Kí­gyó utca 4.) : délután 6 órakor: A halál Antónlója. Színes, brazil társadalmi dráma. Fáklya: délután háromnegyed 3, negyed 6 és este fél 8 órakor: E. T. (A földönkivüli). színes, m. b. amerikai. (Kiemelt hely­ár!) Filmtéka (MTESZ-székház, Kí­gyót u. 4.): Az út (színes, török, este 6 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesé'tet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. sebészeti ügyeletet az 1. sz. Sebészeti Klinika, urológiai felvételi ügyeletet szintén az I. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggél fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben tórtényf a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggél 7 óráig a felnőtt lakosság részére! Sze2 ged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100 S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel J óráig. Teleion: 11-000. 18.45: Zene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó magyarul 20.00: Vajdaságon át 20.55: Hollywood tündöklése és nyomorúsága — amerikai játékfilm 22.35: Tv-hiradó szerb­horvátul BUKAREST 14.05: Népzena 14.15: Eszmék 14.25: Szünidei matiné 14.40: Állattenyésztés 19.00: Tv-híradó 19.-20: Gazdasági figyelő 19.45: Történelmi arckép­csarnok 20.30: A nap eseményei 20.40: Dalok 21.15: Tv-híradó SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna 8.05: Iskola-tv 9.55: Delta 10.25: Perbefogott félelem — 2. — (ism.) 11.10: Képújság ESLEil A nap melegíti a házakat Ukrajna déli részén a melegítik a megfelelő hő­naipsugárzás segítségévei mérsékletre. Ezen a vidéken biztosítják egy többemele- évente több mint 260 a tes lakóház melegvíz-ellátá- napsütéses napok száma. így sát. Az épület Izmail város azt tervezik, hogy a közei­egyik külső kerületében, a jöv6ben egyre több lakóház Duna pártján ail. A vizet , , .. .. , . , :., . , _ a tetőn elhelyezett nagy tel- és közösségi épület meleg­jesítményű, a Nap sugárzá- víz-ellátására használják sát fölfogó berendezésben majd fel a Nap energiáját. HAZASSAG Mednyánszkl Tibor és Reiner Mária. Kószó István és Papp Julianna, SuCh György és Fábi­án Zsuzsanna, Suhajda Sándor László és Németh Erika, Fehér László János és Vidács Etelka, Hubik László és Kurusa Erzsé­bet Rozália. Bogán Balázs Ist­ván és Braun Judit, Iván János és Máté Zsuzsanna bázasságot kötöttek. SZÜLETÉS Széesi lUésnek és Rutai Ro­záliának Léna. Andrássy Árpád­nak és Molnár Máriának Áron események Noémi Andrea. Joó Imre Lajos­nak és Juhász Mariettának Szil­via, Belecz Ferencnek és Gyu­ris Margitnak Angéla Rózsa. né Molnár Julianna, Hajas M1­hályné Hegyközi Julianna. Dó­czl Mihály, Gulyás István Mi­hály, Koza Andrásné Seres Ro­zália. Szalma János, Veiner Gergely. Kővágó Józsefné Ba­jusz Viktória, Siklóst István, Farkas Mihály, Magyar István, Maróti Gyula, Szantszló János, Vet ró István Mihály, Koros Márton, Boldizsár Ferencné Molnár Mária. Horváth-Zsikó Imre. Nyakocza Józsefné sza­bó Mária. Vágvölgyi Lászlóné Ábrahám Etelka, Tasi János, Csécsei Mária, dr. Hunyadi Já­nos. Kálmán Józsefné Ambróz­Papp Istvánnak és Wolford Ve- Tornán Sándornak és Temesvári , nona. Molnár Jánosné Ko­.. . - . , . A X oAnnáenl, C óm rirtf TlHuH ronikának Norbert, Ábrahám Janosnak és Eles Katalinnak János. Fekete Sándornak. és Barna Zsuzsannának Zsolt Akos. Tanács Zoltánnak és Farkas Enikőnek Dóra. Kondorosi szi­ládnak es Török Andrea Máriá­nak Richárd. Gyémánt István­nak és Nagy Katalinnak Vero­nika Judit. Tóth Józsefnek es Kovács Irénnek Gábor. Nacsa Janosnak és Farkas-Csamangő Ilona Mariának Attila Ferenc, Ragasits Attila Janosnak és Tá­bith Katalinnak Katalin. Egedi Laszlónak és Varga Ildikónak I . András József, Balázs András­Ügy a láíi- wk e* Lkuóo Aiuta tűzua-nek Zsuzsannának Sándor. Dávid Lajosnak és Kiss Magdolna Mártának Magdolna Zsuzsanna, dr. Végh Mihálynak és Boron­kai Andrea Évának Zsuzsa. To­kod! Ferencnek és Regéczy Ág­vács Rozália, Varga Jánosné ördög Mária, Császár Ferenc Antal, Belovai Balázs, öv. Za­lányi Istvánné Török Ilona, Selymes Jánosné Savanya Ilo­na. Nagy Mihály. Kürtösi Ist­. „ » M 1 no: itagj miuaij, nesnek Szilvia. Kiss Mthalynak á Hupuczi Ferenc. Csányi és Porkoláb Juliannának And- " Minkó Istvánnak Vincéné Oltványi Terézia, Ör­dög László Mihályné Vass Kata­lin, Aracsl Mihály, Tóth Mária, rea és Ildikó és Rozsnyai Máriának Ágnes. Lukácsevity Lászlónak és Feke­te Juditnak László. Bozsó La­jósnak és Nagy Zsuzsannának Gardián Perenc Józsefné Révész gyermeke szü­Henrietta nevű letett. HALÁLOZÁS Faragó Gyula, Juhász István Szekeres Józeeí, Mocua Ciyor&y- tazsebet mcshaiuU. Mária, Zsiga Istvánné Mulati Julianna, Kunstár Jánosné Du­dás Etel, Mandler Ernóné Kohn ifflfra BUDAPEST 1. 8.35: Tv-torna 8.4(1: iskola-tv 9.56: Perbefogott félelem — amerikai film — 1. — (ism.) 19.59: Képújság 15.09: Iskola-tv 16.35: Hírek 16.45: Üzlet a korzón — (ism.) 18.59: Képújság 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.09: Wagner — 4. 21.00: Stúdió '84 22.05: Kockázat 22.35: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 18.90: Képújság 18.05: Csak gyerekeknek! 18.30: Sakk-matt 18.50: Műkorcsolyázó EB 19.30: Mendelssohn: A-dúr szimfónia — (Ism.) 20.00: A szent hegy — NSZK­fllm 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Sikoly — csehszlovák film 22.40: Képújság BELGRÁD L 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: Gyermekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Könnvűzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Belpolitika 20.45: T.otlósorsolás 20.55: Hollywood ragyogása és nyomora — amerikai játékfilm 22.35: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Nyitott könyv 18.45: Kiegészítés 19.00: Az Antarktisz — népszerű, tudományos film 19.30: Tv-napló 20.00: Népi muzsika 20.50: A forradalom emlék­művet — dok.-adás 21.35: Zágrábi körkép ÚJVIDÉK 16.00: Tv-híradó magyarul 16.25: Óriás műlesiklas 17.25: Tv-hiradó szerb­horvátul 17.45: Gyerekeknek W.lái Uteratuca KOSSUTH 8.27: A Lorenz-i gondolat 8.57: A Népzenei Hangos Újság melléklete 10.05: MR 10—14 10.35: Ritkán hallott kamara­művek 11.li: Paer: A karmester. Egyfelvonásos opera 11.39: Kis kamorámban gyertyát gyújtók — Francsics Károly veszprémi borbély­mester önéletírása — 9 12.45: Törvénykönyv 13.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát (élő) Kb. 14.00: Népi zenekarok felvételeiből 14.23: Kóruspódium 14.40: Élő világirodalom 15.05: Ábrahám Pál operettjeiből 15.28: Nyitnikék — (ism.) 16.00: Psota Irén nagylemezéről 16.29: Zengjen a muzsika 17.95: Arcélek 17.30,: RUS/VÚ Lajos; . Rég mágyar tánco fúvósötösre 17.45: A Szabó család 19.15: Mr a 'tlfkíri Jőátí —** Sutherland művészete 20.90: Van-e verseny? — riport 20.30: Töltsön egy órát kedven oei vei 21.30: Tudomány és gyakorlat 22.25: Tíz perc külpolitika 22.35: O.i Melódia­lemezeinkből 23.08: Hétköznapok kutatói . . . 23.18: Lemezmúzeum 8.10: Pásztor László szerzeményeiből PETŐFI 8.35: Társalgó — (ism.) 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiákoktól 13.25: Látószög 13.30: Muzsikáló természet 13.35: Gyermekjelenetek 14.00: zenés délután 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Tini-tonik 18.47: Filmzene — (sz.) 19.00: Külföldről érkezett — (Ism.) — (sz.) 19.20: Tudósítás a műkorcsolya EB-ről 19.25: Shvoy Kálmán az emlékező — Iszlal Zoltán Írása 19.35: Csak fiataloknak! — (sz.) 20.35: Tigrisugrás — Rákosy Gergely regénye — 11. — (ism.) 20.55: Tudósítás a műkorcsolyázó EB-ről 21.90: Találkozás a Hitchcock-klubban 21.46: Klasszikus operettekből 23.25: Verbunkosok, nóták 3. MŰSOR 9.00: zenekari muzsika — (sz.) 10.33: Bruoe Springsteen felvételeiből — (sz.) 11.05: Az Állami Népi Együttes műsorából — (sz.; 11.40: Barokk szerzők kamara­műveiből — (sz.) 12.30: Tatjána Tugarinova operagriákat énekel — (sz.) 13.07: Willlam Golding: A legyek ura — (ism.) 13.37: Most érkezett... — (sz.) 14.30: Romantikus zene — (sz.) , 16.30: Teljesítmények nyomában — Politikai vitaműsor 17.00: Erkel operáiból — (sz.' 17.41: A Hágresten Motettakórus hangverseny — (sz.) 18.30: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát és német nyelvű nemzetiségi műsora 19.35: I.ibakörmenet — Berda József versei — (ism.) 19.40: A Magyar Rádió Mozart­ciklusa — (sz.) Közben: Kb. 20.25: Világújság. Nemzetközi sajtószemle — (ism.) Kb. 20.45: A hangverseny­közvetítés folytatása Kb. 21.20: Népszerű zenekari muzsika 21.40: Akit szerettem és szeretek mai bolgár költők versei 22.00: Kritikus füllel — (sz.) 23.86: Miroslav Virous dzsessz­JcvartcUjo játszik — twi-j . I

Next

/
Oldalképek
Tartalom