Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-26 / 21. szám
66 Csütörtök, 1984. január 19. ffá •ATAYJKI8y Játszva a gondolatokkal, UIBV nem is oly rég, tavaly okWWiW tóber végen azt kérdeztük A/yári Sándor vezető edzőtől, mire lenne képes csapata a legjobbak, az első nyolc között? Nem tagadta. régóta foglalkoztatja e kérdés, hiszen célja mi más lenne, mint oda vezérelni az általa irányított gárdát, ám érdemleges választ mégsem tud adni, hiszen előttük még a sok rejA szegedi Hermán Ottó télyt tartogató bajnokság HE téli ismeretterjesztő so- őszi szezonja. A csapat virozatának utolsó előadására szont. szakvezetőjének megkerül sor szombaton dél- nyugtatásául — a kezdeti után 3 órakor a MÁV Mű- két kisiklástól eltekintve — velődési Otthonban (Rákó- nem hagyott kétséget afeczi u. 1.). Ekkor Wirth Ist- lől, hol is akarja befejezni ván tart útibeszámolót dá- a bajnokság első szakaszát, niaí horgászélményeiről, va- Évek óta tartó fejlődését, lamint levetíti Dorsch-hor- folyamatos előrelépését csogászat című. ott készített portelsőségével bizonyította, filmjét. A továbbiakban a «zért aztán indulhatott a Virágzik a Tisza és az 1983. fent vagy lent lehetőségét évi horgászöttusa című film- eldöntő osztályozón, jét mutatja be az előadó. Túl azon. hogy a B cso4. leeközelebbi horvász portban hét csapatot utasítoltak maguk mögé a DE„Skalpvadászatrcx" indulnak... Újbóli erőpróba előtt a DÉLÉP SC férfi röplabdásai Elismerés pályaépítőknek Előadás horgászoknak börze január 31-én lesz délután 4-től 6 óráig a tiszti- . TPm(»keltek klub (Deák F. utca 27. 18 remekeltek szám) színháztermében. DÉLÉP SC Sportmagazin LÉP-esek, a minősítő soroelsőként végeztek, eredményeik szerint a 7. helyen várják a folytatást, összehasonlítva két év előtti önmagával az együttest, óriásit fejlődött! Ennek kamatoztatására most lesz igazán szüksége, Sípos István felvétele Ilyen jól kivitelezett és pontot érő leütésekre, mint amit Arany (fehér mezben), a szegediek korelnöke bemutat, nagy szükség lesz az elkövetkezendőkben A közelmúltban Csepelnek például 18 pontja Za meg igazán milyenségün. mivel „zongorázni lehet" az van —. talán lenne remény, ket!" első nyolcban és a másik Ezek után viszont a bravú- Mint már annyiszor a . —-— meei - csoportban szereplök közöt- ros győzelmek csak a te- megmérettetések, az érőként a űtLtr bL boort- ti tudásbeli különbséget. kintélyt növelhetik, de hát próba előtt, a röplabdátok leguiabb szama. A A dElEp sc ugyanis az az sem kutya. most is bizakodva várják a DLLEP SC Barati Koré 5_8 helyért küzdhet olyan A sajátos helyzetről be- kezdésre jelt adó sípszót. Egyesuiet kiadvanvaban ér- csapatokkal, mint a Csepel, szelve Nyári Sándorral, nem Mondták, tisztában vannak A napokban bensőséges hangulatú ünnepség színhelye volt a Szakszervezetek Megvei Tanácsának szegedi Eszperantó utcai székháza. Sebők János osztályvezető és Horváth András, az SZMT tömegsportbizottságának titkára oklevelet és ajándékot nyújtott át azoknak a munkahelyeknek, amelyek nem részesültek a SZOT által adományozott pénzjutalomban. A Gorzsai A. G., az Alföldi Róna Tsz, a Felgvői Állami Gazdaság, a felgyői községi tanács, a Mahart szegedi hajójavító üzeme a szegedi Fodor József Szakmunkásképző Intézet. a József Attila Tudományegyetem. a CSOMIÉP, a DÉLÉP és a Bartók Béla Művelődési Központ szakszervezeti sportfelelősei vették át a lutalmat. Sebők János beszédében hangsúlyozta. hogy 1983-ban tíz munkahelyen épült valamilyen sportpálya, s ebben a munkában 4 ezer 567-en vettek részt. 174 ezer órát teljesítve és munkájuk eredményeként 3 millió 480 ezer forint értékű sportobjektum készült el. Többek között azt is megtudtuk hogv öt munkahelyet — amely nem kapott SZOT-pénzjutalmat — az ágazati szakszervezeti vezetőség részesítette elismerésben. Így a Gorzsai A. G. 30, a DÉLÉP 25, a Fodor József szakmunkásképző 20 a CSOMIÉP 10. és a vásárhelyi Közút-épitő Vállalat 10 ezer forint támogatást vehetett át Január elején megjelent a lapokban a SZOT újabb pályaépítésre ösztönző felhívása. Reméljük, hogv megyénkben a korábban tapasztalt pályaépítési kedv nem csökken s újabb kispályák létesülnek az összefogás, a társadalmi munka kapcsán. A Volán salgótarjáni 2-es sz. Vállalata pedig felajánlással csatlakozott a SZOT felhíváshoz. amelyben vállalja, hogy a pályaépítésben résztvevő szervezetek részére 1984. szeptember 30-ig kedvezményes áron biztosítja a sportpályák építésére kiválóan alkalmas 0—5 és O-t-20 milliméter szemcsenagyságú salakot. sőt a rostált vörös salakot kedvezményesen szállítják el. A megrendeléseket az alábbi címen lehet bejelenteni: Volán 2.es sz. Vállalat. Salgótarján, Rákóczi út 247. 3100. dekes információk találhaa Vasas és a KOMÉP. A örült, sőt! vele mi vár rájuk ..skalplök az egyesület NB l-es csepeliek két éve bajnokok „Pusztán annyit a várható vadászatra" indulásukkor szakosztályainak életerői A voi^k, igaz, akkor még ná- szereplés elé: a Csepel és a és a későbbiekben de azt kl|dX,anv részletesen közli a ]uk játszott Buzefc, most Vasas játéktudása nagyobb is hozzátették, a „bajt" ők DELEP SC sporttelepének viszont van egy Győrijük, a miénknél, tényleg bravú- keresték maguknak. tehát lakossági szolgaltatasait. az somogyijuk és Hemperger- rok sorozatára lenne szűk- a rizikót is vállalniuk egyes oortoalvak_ igénvbevo- jük akik együtt több mint ség, hogy ezt a két csapa- kell... telének lehetőségeit. A 300-szoros válogatottak. De tot megelőzzük. Lényeges A rájátszásos tornákat, Sportmagazin 7. Ft-os áron a Vasas sem gyengébb, előnyük van. utópia tehát amint már hírül adtuk e kapható az úlságárusoknál. Mondi, Simon és Kovács abban reménykedni, hogy hasábokon, négv helyszínen, (x) Károly válogatottságainak hatodikok leszünk. Bár ki Tatabányán (január 27— száma hasonló az előbbie- tudja, a rájátszás tizennégy 29.), Szegeden (február 10— kéhez. mérkőzése során sok min- 12,). Csepelen (március 2— Ha csak ezeket a ténye- den történhet. Csapatunk 4.) és Budaoesten. a Fáy ket vesszük alapul, kézen- valódi értékmérője mégis a utcában (március 16—18.) fekvő a megállapítás, nagy tatabányaiakkal való vetél- bonyolítják le körmérkőzécsaták várnak a szegediek- kedés lesz, a tabellán elfog- ses formában re, amikből a helyi szurko- lalt végső pozíciónk határoz- Györki Ernő Totózóknak Aerobic szaunával A DÉLÉP SC Baráti K5. ... . , , , ..... re Egyesület 1984. január >ok mindenképpen profital24-től kezdődően a DÉLÉP hatnak" K!tar\0 csapatokat, 4. HÉT NSZK. BL'NDESLIGA A 1. 1. FC Köln (8.) — Fortuna Düsseldorf (5.) 2. Eintracht Frankfurt (18.— Bajtei- Uerdlngen (9.) 3. 1. FC Nürnberg (17.) — Baver Leverkusen (7.) 4. Vflt Bochum (13.) — Werder Bremen (3.) NSZK, BUNDESLIGA B 3. Hertha (NyugatBerlin) (12.) — Alemannia Aachen (4.) 6. RW Osnabrück (20.) — Fortuna Kain (7.) 7. Hannover 98 fl4.)— Wattenscheid 09 (10.) 8. Darmatadt 96 (11.) — SC Freiburg (8.) OLASZ A OSZTÁLY 9. A scoli (10.) — Fiorentina (3.) 10. Lazlo (13.) — Genoa (14.) 11. Milán (7.)~-Ro«l« (4.) n 12. Pisa (12.) — Verona (6.) OLASZ B OSZTÁLY 2 4 13. Monza (16.)— Decoe (8.) 2 x Potmerkő/.ések: 1, 2, L X -2 1 2 2 X 1 1 X 1 X X 1 SC sporttelepének kondicionálótermében (Szeged. Szőregi út 82.) aerobictanfolyamokat indít nők részére havi turnusokban folya- ... . ,„„„ „. , . matosan. A foglalkozásokat dönteni az I983-84-es balystr líorteo eAWAior! uvr nem kevésbé jó mérkőzése ket láthatnak majd a soortág hívei, mivel ezek a pénteken kezdődő rájátszásos tornák hivatottak elheti két alkalommal, keddi és csütörtöki napokon 17— 18 óráig, illetve 18—19 óráig tartjuk. A tanfolyam díja havi 200 Ft fő. A résztvevők az aerobicfoglalkozánoki év végső sorrendiét, Mégpedig, a Magvar Röplabda Szövetség kiírása értelmében. igen furcsa mádon. A DÉLÉP SC az ősz folyamán 26 pontot gyűjtött, ám C6ak 15-öt vihet magá. Jelentkezni lehet: Kasza Pálnénál. a DÉLÉP központi irodaházában (Szeged. Bocskai u. 10—14.. VIII. sok után a sporttelep szau„oior i- val. mert annak a Nvmegvhazá nak lépett örökébe, amely az említett időszakban csupán egyszer győzött ... így aztán ném csoda, e. 806-os szoba) naponta 8— boev leginkább az fáj az 12 óráig. (Telefon: 23-122/ építősöknek — bár ki nem 289.) A sporttelep megköze- eshetnek ebből a csoportból üthető a Széchenyi térről ^őrébf a'hatódí^fvréü induló 60-as és 60 \-os vá- Ha minrienki azonos alaorosi autóbuszjáratokkal, (x) ról indulna — a hatodik Hazaérkezett a labdarúgó-válogatott A magvar labdarúgó- és tartott edzéseket, s töbválogatott 20 napi külföldi bek között Cadizban hivatartózkodás után szerdán talos országok közötti találeste visszaérkezett Bud3- kozón gvőzött az EB nvolpestre. Mint ismeretes. az eas döntőiébe jutott soanvoegyüttes az elmúlt hetek- lok ellen, ben az NSZK-ban. Franciaországban és Snanvolországban játszott mérkőzéseket ADÁSVÉTEL £pükezők! Barnásból jó minőségű kis méretű tégla ajtók, ablakok, cserép, garázst! és bejárati ajtó vasból, gerendáik, horogfák, betongerenda, mozaiklap, padló- és zsaluzó deszkák olcsón eladók. Érd.: K'istisza u. 14. Tisza-part felől, a gimnázium után. Szállliást vállalom. CB-rádió, Grant és Ptö clfic eladó, intézménynek ls megoldható. Szeged, Fodorteiep, Máramarosi u. 9. ZC-a Trabant eladó, 1985-ig vizsgázhatva. Érdeklődni: Szeged, Agyagos u. 14/A. Lantos. 16 óra után, vagy 18-820 telefonon egész nap. 350 cm'ea Jáwa eáadú 400Ö km-rel. Érd.: du. 4 órától. Szőreg. Gyár u 30/A., palaokozónál. Balogh. v Soprúnek való ctrok és lucerna eladó. Érd.: Sze ged. Algyői út 10. ' Hódmezővásárhelyen, forgalmas helyen, bevezetett üzlet árukészlettel, berendezéssel eladó. Levelet: ..Iparcikk" jeligére a Hódmezővásárhelyre, a - Takarékszövetkezethez. Polski FIAT 1500 aműszaki nélkül, eladó cgvben vagy bontásra. Szőreg. Vágóhíd u. 29. Német trágyaszóró eladó. Rózsa Antal. Mórahalom. II. ker. 216. Érdeklődni: szombat, vasárnap. A Szegedi Vízművek é3 Fürdők Szeged, Lenin krt. 98. Szállítás MNB 280—21 421 Szegedi Vízmüvek és Fürdők Igazgatási osztály. A bélyegző használata 1984. Január 1-től érvénytelen. A méhpempös, virágporos méz fogyasztása a szervezetre jótékony, regeneráló hatású. Különösen hasznos: alzicsony és magas vérnyomás, asztma. Ízületi bántalmak, kimerültség, fejfájás, műtét utáni labadozás esetén. Árusítás: esülörtökt napokon. Dugonics tér tt. X- 5. Tel.: 10-713. Eladok állandóan szekrénysorokat. heverőket. rekatniét. fotelokat, asztalokat, székekéit, ágyneműtartókat. tv-szektényt. üvegszekrényt. íróasztalt, egy-, kettő- és háromajtós szekrényeket, karnisokat, előszobafalat, ágybetéteket. Teleki u. 6. x Sürgősen eladó régi bidermcler ülőgarnitúra, olajfestmények, falt tükör, 2 náddal fonott szék, ágyneműtartós heverő, modern ülőgarnitúra, függő petróleumlámpa, modern szekrénysor. Telefunácen orsós mag nódcck, nagyképernyős tv. Érd.: Lenin krt. 52 III. emelet 18. ajtó. X Volga Combi Diesel és Tunoszty színes rv eladó. Móralvalom, Gyep sor 35.. vagy 81 105 tclefo non. a 2 db automata mosogatógép. kis hibával, olcsón eladó. Béke u. 10. TeL: 20-572. lugoszláv Sietés kályha, palackkal eladó. Mokrtoi u. 14. 17 órától. Férfllrhakabát középméretre eladó. Dugonics tér 2. EAN 1000-es esztergapad eladó. Megtekinthető; 16 óra után, Tápé, Budai N. A. u. 84 Elcserélném ÉTI 25 ós új csomagolású gázkazánomat ÉTI 35-ös hasonló állapotúra. Érd.: Szőreg. Szerb u. 161/A. ÜJ Bonanza étkezőgarnitúra eíladó. Érd.: Csongrádi sgt. 86/A. fszt. 2. Kanalas. Munkácsy szines televízió eladó. Tel.: 16-517. franciaágy olcsón eladó. Tápé. Budai N 4. u. 1 200 kg-os hizoti sertés eladó. Üj-Petöfltctlep, Duda u. 19. TA-s Wartburg de Euxe. garázsban tartott, 23 ezer km-rel sürgősen eladó. Telefon: 51-040. 17 óra u'án. ÚJ Lehel 220 l-es mélyhűtőláda eladó. Szatynvri u. 19. ló állapotban levő NDK mély, panorámás babakocsi eladó. Érdeklődni: Szeged, Székely sor 21. V. 502. Ehlsik. ZB-s Wartburg eladó. Érdeklődni: 15 órától. Szeged, Derkovits fasor 103. ALBÉRLET Tarián központjában tanulólányoknak., dolgozó nőknek, vagy házaspárnak szoba albérletbe kiadó. konyha- és fürdőszoba-használattal. Címem: Szeged. Budapesti krt. 22/B. III. 9. Két diákfiú 2 szobás, összkomfortos, bútorozott lakást keres. Ramadan Mohamed Zatrinl, Szeged, Hunyadi I. sgt. 75. A. ép. A. lh. 111. U. i Kétszobás, összkomfortos. lakó nélküli lakás teljes felszereléssel vállalataak hosszabb időre is „Kiadó 290 426" Jeligére a H irdetóbe. Magáuhazban szoba, konyha, spájz albérletbe kiadó. Szeged. Pápai u. 77. Érd.: Pápaf u. 80. sz. alatt, vagy telefon: 67-263. délelőtt. Kétszobás, összkomfortos, Lakó nélküli lakás, teljes felszereléssel családnak kiadó. „Újszeged — 290 425" • jeligére a Hirdetőbe. LAKÁS Tarjául 1,5 szobás lakás 340 ezer + OTP-átválle lássail eladó. Érdeklődni naponta 18 órától. Szeged, Pentelel sor 4 V. 21. X 47 m--cs, másfél szobás OTP-lakás eladó. Kp. + OTP. Tarján, Építő u. 11/A. VII. em. 19. Bé késiék. Érdeklődni: 17 órától. lózsef A. sgt. 140/A. IX. 26. íz 2-es szövet. kezeti lakás e'adó. 200 ezer OTP. azonnal beköltözhető. Érd.: 17 órától. ugyanott. Rókusi víztoronynál. 5. emeleti. 2 szobás, erkélyes. 55 mCes lakás sürgősen eladó. 340 ezer kp. + OTP átvállalás. ..Megegyezünk 290 412" jeligére a Hirdetőbe. X Kelszobás, összkomiortos, OTP-s lakás azonnali átadással eladó. Érdeklődni: Felsőváros. Rótta u. 33,'B. IV. 10. 18—19 óra között. X INGATLAN Szegedhcx közel tanya 800 n-öl gyümölcsössel eladó. Érd.: Rókus 302/B. IV. 10. Mihálylelek, Fehérptrti u. 15. sz. ház eladó. Érd.: mindennap. Mihálytelek, Holt-Tisza sor 10. 70 n-öl építési telek eladó. Érd.; Kántor u. 3. Etadó 3 szobás, östzkom fortos, családi ház. 200 n-öl telekke: és melléképülettel. Érd • 2. sz. ügyvédi Munkaközösség, dr. Kertész lózsef. Tel.: 13-723. Széchenyi téri 80 m3-es I emeleti, hidtroLermes gázfűtéses. két és fél szobás tanácsi lakásomat, szövetkezeti, vagy OTPlakésra cserélem. Telefon: 22-151, vagy „Várom hívását 1619" jeligére a Sajtóházba. Elcserélnénk IV. emeleti. tarján! 2 szobás, központi fűtéses, szövetkezei! lakásunkat magánházra. „Lift van 1641" jeligére a Sajtóházba. Kétszobás tanácsi likasomat elcserélném szövetkezeti garzonra. „Gázfűtés 1665" jeligére a Sajtóházba. Eladó 2 szobás, összkomfortos OTP-s lakás. Érdeklődni: szombaton, vasárnap egész nap, hétköznap 16 óráiéi. Közép fasor 7/1. III. em. 10. x Belvárosi másfél szobás., házfelügyelői lakást tanácsira cserélek. Cím: Aranv t. u. 11. fszt. 2. X Elcserélném békéscsabai másfél szobás. III. emeleti OTP-s lakásomat hasonló szegedire. „Sürgős 290 399" jeligére a békéscsabai Hirdetőbe. X Es/tergoinl kertes, panorámás, 9 helyiséges. 98 m2-es házat szegedi kisebb hasonlóra cserélnénk. Végh, Esztergom. Pf : 124 Magasfóldszintt 4 szobás, összkomfortos lakás, alagsori műhellyel, 196 n-öl telekkel eladó. Telek külön társasházépítésre is eladó 1 + 2, vagy 2 + 2 lakást beszámítok. Szivárvány u. 55. Harkány központjában 4 szintes lakóház eladó. Érd.: a helyszínen, Sallal u 14 Király. Mórahalmon előkertcs porta, saját tulajdon, eladó. Érdeklődni: Báslya soron, Sánta Istvánnál A Remény és Nemes takács utca sarkán épülő társasházban 40 m'-es, lakóelölerea garzon, valamint 80 m=-es kettő és fél szobás lakésok a szegedi 3. sz. ügyvédi munkaközösségben leköthetők. Érd.: 16 őra után. a 12-063 telefonszámon, x Kert óladé magánkézből, 150 n-öl. Sza'.ymaz. I. ker. 24. sz. alatt. Vásárhelyt András. Magán-, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Domaszék, Rózsa F. út 22. Ikergarázs fele eladó. — Irányár: 20 ezer Ft. Érdeklődni: Bécsi art. 8— 16. D. ép. B. lh. fszt 2. Anna presszó mó gött. Eladó 2 szobás, összkomfortos, garázsos magánházrész. Érdeklődni leltei: 17 őra után a 21-492 telefonon, szombaton, vasárnap egész nap. X Mórahalom, Gyep sor 35. számú ház eladó. Érdeklődné: a helyszínen., vagy a 81-105-os telefonon. i Tanya eladó 1 kh foldde!, jószágtartásra és kertészkedésre alkalmas. Villany van, kövemét és busz 3 percre. Érdeklődni: Mórahalom, Nádtas u. 5. x Szeged, Algyői út 33. sz. kétszobás, utcai fél híz melüéképüleeokkel, fizetési kedvezménnyel eladó. Érd.: mindennap 18 óra után és szombaton délután. kétszobás, előszobás. komfortos családi ház. 250 n-öl kerurl eladó. 1+2 szobás lakást, I. emeletig beszámítok. — „Úttörő tér 1642" jel iaére a Saltóházba. Szegedhez 25 km-re tanya 1000 n-öl területtel, lakható épülettel, fizetési könnyítéssel sürgősen e! adó. ,Jövedelmező — 3778" jeligérc a Sajtóházba. Eladó kertes magánház, vagy elcserélnénk másfél szobás. összkomfortosra. Különbözettérítést kérünk. Szeged. Külterület 1. Sándorfalvi űton. EGYÉB Parkettazaa, csiszolás, lakkozás, pvc-ragasztás közületnek is. Előrendelést felveszek. Kancsár, Dorozsma, Dimitrov u. 46. Telephely: Szeged, Tölgyfa u 19 (Baktó.) Szőnyeg-, szőnyegpadlóés bútorkárpit-tisztítás Ifj. Fekete László. Tel.: 19-863 , Drótfonat készítést vállalok különböző drótvastagságból és lyukmérettel. Hozott anyagból is Szűcs, Szeged. Szél u. 61., utca végén megközelíthető a II. kórháztól, Ybl Miklós utcán it. > Mérlegképes végzettséggel állást keresek. ,.14 éves gyakorlat 290 342" jeligére a Hirdetőbe, üzlethelyiség lakótelepen frekventált helyen átadó. Cím: 6701 Szeged, Pf. 339 Állandó munkása esztergályost, marxiét, lakatost felveszek. Töltés u. 46. Tel.: 12 560. x Egyetemi hallgató alapfokú német nyeávH oktatást és korrepetálást vállal. Cím: Zoltáti Zsuzsa, Szeged, Hajnóczy u. 33. 6722. Mindenféle lakásfetűjitási, üzlet-, rendetlókialakírási, belső építészeti elképzelések (csempe/és, falburkolás, lépcsőből torai) kivitelezését vállalom. anyagbiztosítással is, márciusig engedmér.s nyel. „Igenyes, megbíz ható kivitel 1621" jeligére a Sajtóházba, vagy 18 óra után 18-831 telefonon. Miihely eeijara kis udvari helyiséget töretnék. „Telepi előnyben 1640" ieligére a Sattőházöa. Fiatalember munkát vállalna. Másodállás érdekel 3783" jeligére a Sajtóházba. Matematikából, fizikából korrepetálást vállalok. — „Egyetemista 3774" jeligére a Sajtóhazba. Szobafestők, figyelem! Válaszborítékért ingyenes árjegyzéked katalógust küldök a huszonöt és huszonkettő centiméteres, szép rajzú falfeslóhengerckröl. —• Szűcs Lászlón,-. Miskolc. Bejcsv-Zs. út 16. 3527. x Fiatal, ambidó<zu6 női fodrász el-helezkedne kisiparosnál. „Gyakorlott — 290 44)2" jeligére a Hirdetőbe. x Alsó tagozatosok körre* petálását vállalom. „Ta. nírónő 288 591" Jeligére a Hirdetőbe Középkorú nő. vendéglátóipar! szakmával, gépkocsival. vagy asiél-kül elfoglaltságot kezes. Rövidített munkaidő Is lehet. „Lada 290 456" jeligére a Hirdetőbe. Német nyelvtan írást minden szinten vállalok. — Gyerekek nék ts. „Anyanyelvű 288 589" jetfigére a Hirdetőbe. \