Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-11 / 292. szám

! Vasárnap, 1983. dceembrr 11. Terem-labdarúgótorna Á Bp. Honvéd lett a csoportgyőztes Magyar sakkozó autóbalesete Pénteken az angliai fWhits­table közelében Fles'ch Já­nos magyar sakknagymester gépkocsijával összeütközött .'gy szembe jövő teherautó­al, és a helyszínen meghalt. Az AP és a Reuter hírügy­nökség egybehangzó jelenté­se szerint a Londontól 96 kilométerre, délkeletre tör­tént országúti baleset során az 50 éves magyar sakkozó íelesége — aki a gépkocsit vezette — is életét vesz­tette. Flesch János a rams­gate-i nemzetközi versenyen szerepelt A rendőrségi jelentés a szerencsétlenség körülmé­nyeiről nem közölt részlete­ket A magyar nemzetközi nagy­mester az úgynevezett „vak­szimultánok" területén szer­zett nemzetközi hírnevet. 1960-ban Budapesten nem hivatalos világcsúcsot is fel­állított: 52 ellenféllel szem­ben 31 partit megnyert, és csak hármat veszített el úgy, hogy közben nem nézte a táblákat Szombaton délelőtt volt a második forduló: Bp. Honvéd—Videoton 8-2 (5-0). Vezette: Győri (Aczél. Bubori). Egyik csapat sem változ­tatott előző napi felállásán. Az első negyedórában csak méregették egymást az el­lenfelek. A későbbiekben a fővárosiak egyértelmű fö­lénybe kerültek. Góllövők: Gyimesd (2), Garaba.' Ester­házy (2), Sallai, Sikesdi, Détári, ill. Udvardi, Végh, Novath (öngól). SZEOL AK-MTK-VM 3-1 (2-1). Vezette: Németh (Kö­böl, Veress). Itt sem változtattak az ed­zők. A szegediek az első 10 perc gyengélkedése után magukra találtak, s megér­demelten győztek. Góllövők: Balogh (2), Kovács G., ilL Turner. A délutáni harmadik for­duló eseményeire fél órával a kezdés előtt mind az 1500 jegy elkelt. MTK-VM—Videoton 4-4 (l-l). Tizenegyes-rúgásokkal (4-3) az MTK-VM nyert Vezette: Pádár (Aczél. Ve­ress). MTK-VM: Gáspár — Tur­ner. Balogh G., Bognár, Varga. Csere: Katzenbach, Kosárlabda NB I Majdnem bravúr! Nem sok hiányzott ahhoz, hogy nagy meglepetés szü­lessen szombaton az újsze­gedi Sportcsarnokban. Mi miatt maradt el a Ijazai győzelem? Hatom tényezőn múlott, hogy a „majdnem" szó kimaradjon a címből. Elsősorban a dobó százalék­kal volt gond. E!gy-két pon­tatlan labdatovábbításból az elle/ifél ért el kosarakat, és ez volt a másik negatívum. A harmadik: nem sikerült tartani a Bp. Honvéd három ászát, Kisst, Berkícset és Ilorváthot. Ök hárman 69 pontot szereztek a vendé­geknek. A szép számú né­zők jó iramú, helyenként színvonalas játékot láthat­Sakk OB II nak. Szinte végig szoros volt a mérkőzés állása, csak sajnos amikor a hazaiak át­vehették volna a vezetést, mindig iött egy rövidzárlat. Nagy lehetőséget szalasztotr el a SZEOL AK ezen a mér­kőzésen. Bp. Honvéd—SZEOL AK 91-82 (40-39) Férfimérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 500 néző, ve­zette: Harsányi, Gidófalvy. SZEOL AK: Boros (6), DOBI (25), Varga (12), Guóth A. (5), Vincze (10). Csere: TÓTH (16). Molnár (6), Nagy. Törcsváry (2). Edző: Guóth Iván. Kitűnt és ld. a Bp. Honvédból: Kiss (23), Berkics (22), Horváth (19). Fiatalokkal Vízilabda MNK a harmadik helyen Bronzérmes a Szentes! A közelmúltban befejező­dött az OB Il-es sakkcsapat­bajnokság. A Keleti csoport­ban tekintélyes előnnyel a Debrecen végzett az élen, a Szegedj Vasutas SE a harma­dik lett. Az elmúlt évek 6. majd 4. helyezése után ez az eredmény mindenképpen elő­relépés a szegedi sakkozók részéről. A SZVSE 8 győzel­met aratott, egy döntetlent ért el, s négy vereséget szen­vedett az év folyamán, íél pont hijá,n 100 pontot gyűj­tött Szakosztályi problémák miatt az őszi szezont rr\ár erősen tartalékosan játszotta végig az együttes, de a ki­tűnő tavaszi szereplés eiég volt ahhoz, hogy sikerüljön megőrizni a „dobogós helye­zést". A sok fejlődőképes fiatalt szerepeltető szegedj sakkcsa­pat — ha együtt marad — jövőre OB l-es reményekkel rajtolhatna. Az év folyamán 22 játékos jutott szóhoz. Egyéni eredmények: Tenk Zoltán 9 pont (13 mérkőzés­ből), Magvar János 8,5 (11), Tornyai Jenő 8.5 (11), Szögi Gábor 8.5 (13). Aradi László 0 (11), Fekete Zoltán 7 (11), dr. Kárpáti Zoltán 6 (8), dr. Berecz Árpád 6 (13), Farkas Tibor 5.5 (11), Papp László 5 (10), Herpai József 5 (11), Linczer János 4,5 (9), Dia­mant Tibor 4,5 (9), Hódossy Béla 3,5 (7), Dankó István 3 (10), Bezdán Tibor 2 (3), Dobos Andrea 2 (8), Gazdik Attila 1 (3), dr. Tarnai Ká­roly 0,5 (1), Banka János 0,5 (2), Balog József 0,5 (2), Son­koly László 0,5 (3). Végeredmény, Bajnok: DU­SE 123,5, 2. Miskolci Medicor 103, 3. SZVSE 99,5, 4. Pénz­verő SE 97. 5. Makói SVSE 93.5, 6. Kecskeméti TE 93, 7. Gyöngyösi SE 92, 8. MÉM 90,5, 9. Salgótarjáni Volán 87,5, 10. BHG SE 85, 11. Egor SE 84. 12. Láng Vasas 81, 13. Épgép 79, 14. Orosházi MTK 65,5 pont. A bajnok DUSE visszake­rült az OB I-be, a 12. és 13. a Budapest-bajnokságba, a 14. helyezett a megyei baj­nokságba esett vissza. Medicor OSC—Szentes 14-14 (4-3, 5-4, 5-3, 0-4) Komjádi-uszoda, 400 néző, v.: Kőnigh és Marjai. Góldobók: Petőváry Zs. (6), dr. Hámori (2), Mikes, Pásztrai, dr. Windisch, Ónody, Hegmann, dr. Hu­szár, illetve Dömsödi (6), Horváth Cs. (4), Fülöp (2), Beleon, Pengő. Az orvosegyetemisták kezdtek jobban, és elsősor­ban Petőváry révén elhúz­tak. A harmadik negyed vé­gén 14-10-es OSC-vezetésnél úgy tűnt, hogy a szentesi együttes már nem tudja le­dolgoznia hátrányát. A vidéki gárda azonban példás küz­deni tudással, Dömsödi fő­szereplésével ledolgozta a hátrányt és kiegyenlített. A fővárosiak az utolsó ne­gyedben három „ziccert" és egy négyméterest hibáztak. Az első helyért: Vasas— BVSC 9:8 (2:1, 4:2, 1:3, 2:2). Súlyemelés Röplabda Még van remény... Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban pénteken kezdődött meg az NB l-es férfi röplabdacsapatok osz­tályozó mérkőzéssorozata. A minősítő torna nyitánya, saj­nos, a DÉLÉP SC együttesé­nek balul végződött. Az első mérkőzésen a szegediek ellenfele a KO­MÉP SC volt. A két jól fel­készült gárda 124 perces, drámai csatát vívott. Először a tatabányaiak diktálták az iramot, a későbbiekben ma­gára talált szegedi együt­tes, és Nagy Lajos vezér­letével sikerült egyenlítenie. Az ötödik játszma több mint félóráig tartott, 14:14­ig. fej-fej mellett haladtak a csapatok. A rendkívül iz­galmas hajrában a szerencse a KOMÉP-nek kedvezett. Másnap, szombaton, a MALÉV SC-vel játszott a DÉLÉP SC. Az előző napi balszerencsés vereség nem törte le a szegedieket, nagy akarással, igen jól játszottak. A fővárosiak csak az első játszmákban vezettek (9:6), de miután kiegyenlítettek az építősök, végig ők irányí­tottak. Ezúttal a jó egyéni teljesítmények mellett a me­zőnyjáték és á kiváló sánc­munka volt a döntő. A második nap eredmé­nyei alapján mind a négy csapat azonos eséllyel várja a finálét, ugyanis, a két for­duló után valamennyi együttes egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkezik. (Tegnap a Nyíregyháza 3:0­ra nyert a KOMÉP ellen 1) A döntés így mára maradt, ami azt jelenti, van még remé­nye a Nyíregyházával játszó DÉLÉP SC legénységének... A DÉLÉP SC mérkőzései­nek jegyzőkönyve. KOMÉP SC—DÉLÉP SC 3:2 (13, 12, —12, —15, 14). Vezette: ifj. Kiss, Hurák. DÉLÉP SC: Nusser, NAGY L„ Huszta. Barta, KATO­NA. Arany. Cs.: Kérges, PÉTRE. Tihanyi. Csorba. Edző: Nyári Sándor. DÉLÉP SC—MALÉV SC 3:0 (10, 8. 14). Vezette: Tir­pák, Gulyás. DÉLÉP SC: NUSSER, NAGY , L.. Huszta, Barta, ARANY, KATONA. Cs.: Lé­nárt PÉTRE, Klem. Edző: Nyári Sátfidor. Sipos István felvétele A torna kellemes színfoltja volt a szegedi csapat mind­végig szellemes, lendületes játéka. Felvételünk a 3-1-es hazai sikerrel végződő SZEOL AK-MTK-VM mérkőzésen készült, Kutasi (sötét mezben) Varga I. mellett tör kapura Fodor, Fülöp, Borsó. Boda. Edző: Palicskó Tibor. Videoton: Disztl P. — Bor­6ányi, Víg, Májer. Szabó. Csere: Horváth, Szőke. Pal­kovics, Vadász, Kiss P„ Nagy, Koszta. Edző: Ko­vács Ferenc. Góllövők: Katzenbachv Turner. Balogh, Varga, il­letve Májer (3). Kiss P. Az első ' játékrészben mindkét védelem biztosan állt a lábán. A fordulást követően, a Pádár játékve­zető • által megítélt büntető után a játékosok megtalál­ták góllövő cipőjükét. Kü­lönösen érvényes ez, Májer­ra. aki mesterhármast éft el. A lefújás utáni 11-es­rúgásokban az MTK-VM volt pontosabb. Bp. Honvéd—SZEOL AK 4-2 (4-0). Vezette:- Győri (Köböl, Bubori). Bp. Honvéd: Menyhárt — Varga, Gyimesi, Garaba, Nagy A. Csere: Tóth, Ke­repeczky, Sikesdi, Sallai, Esterházy, Détári. Edző: Komora Imre. SZEOL AK: Szabó L. — Kutasi, Orosházi, Gruboro vics, Deák. Csere: Szabó Gy„ Somogyi, Kovács, Ta­kó, Kozma. Balogh. Edző: Kaszás Gábor. Góllövők: Kerepeczky, Gyimesi, Garaba, Esterhá­zy. illetve Gruborovics (2). Rosszul kezdődött a ha­zaiak számára a mérkőzés. 7 perc leforgása alatt három­szor lett púpos Szabó L. hálója. Ez a későbbiekben behozhatatlannak bizonyult annak ellenére, hogy a má­sodik félidőben mindent megtettek a felzárkózásért. A Honvéd • megérdemelten lett eszel az eredménnyel végül is csoportelső. A torna utolsó eseménye a tiszteletdíjak átadása volt. A legjobb góllövő Gruboro­vics (SZEOL AK), a leg­jobb kapus Menyhárt (Bp. Honvéd), a legjobb mezőny­játékos Gyimesi (Bp. Hon­véd) lett. A legjobb szegedi játékős, Orosházi, az OTP Csongrád megyei Igazgató­ságától kapott serleget. A torna végeredménye: I. Bp. Honvéd 9 pont, 2. SZEOL AK 6 pont. 3. MTK­VM 2 pont. 4. Videoton. Boros Tibor Áberdeenben örülnek a Dózsának Az FC Aberdeen „kifeje­zetten örül", hogy az Új­pesti Dózsát kapta ellenfél­nek a KÉK negyeddöntőjé­ben — nyilatkozta szomba­ton a skóciai város esti lap­ja. az Evenfng Eexpress sportszerkesztője az MTI­nek.. 1 Az elégedettségnek két oka van. Egyrészt az. hogy az első mérkőzést Budapes-­ten játsszák, másrészt — sót sokkal inkább — az a körülmény, hogy a találko­zó négy nappal a magyar bajnoki rajt után esedékes. Tehát, ahogyan az FCAber­deen-nél vélik, a Dózsa „még nem lesz játékban". Smith eimondta. hogy az Aberdeen vezetőinek egy do­log okoz gondot — az tud­niillik, hogy „élőben" nem lesznek kepesek megismer­kedni a Dózsa játékával. Er­re normális körülmények között igen nagy súlyt he­lyeznek — csakhogy Ma­gyarországon éppen bajnoki 6zünet lesz. A klub így a Dózsa­Köln mérkőzés videokazet­táival kárpótolja magát. Alex Fergusonra. a mened­zserre „nagy hatást" tett a Dózsa játéka, azt mondta; az újpestieknek ez alkalom­mal több góllal kellett vol­na győzniük. Egészében véve az FC Aberdeen magabiztos és semmi kétsége sincs a siker iránt — derült ki az Exp­ressz szerkesztőjének szavai­ból. A londoni Guardian egyéb­ként — a sorsoláshoz fűzött megjegyzéseiben — ugyan­csak úgy vélte: „a magyar futball jelenlegi állapotát" tekintve az Aberdeen-nek „egy lépéssel közelebb kell kerülnie ahhoz, ami eddig még egyetlen csapatnak si­került: a Kupagyőztesek Ku­pájának kétszer egymásutá­ni elnyeréséhez". Csak engedéllyel! Az OTSH elnökének 8/1983. (OTSH K. 9—10.) számú utasítása a.apján testnevelé­si és sporttanfolyamok ok­tatásához a rendező szerv székhelye szerint illetékes városi tes „nevelési és sport­felügyelőség előzetes enge­délye szükséges. Az enge­dély iránti kérelmet a tan­folyam megkezdésének ter­vezett időpontja előtt har­minc nappal kell benyújta­ni, a sportfelügyelőségen kapható nyomtatványon, két példányban. A későbbiekben csak olyan önköltséges sporttanfolya­mot (aerobic, karate, gyer­mektorna. női torna, úszás stb.) lehet hirdetni, amely­re a városi sportfelügyelő­ség az engedélyt már meg­adta, és a hirdetni szándé­kozó az írásbeli engedélyt felmutatja. Ismét Blagoevé a Világ Kupa Sportműsor Kézilabda: Férfiak. A hármas döntőbe Jutásért. visszavágók Sz. Vo­lán SC—Tatabánj a. újszegedi Sportesarrok. 16. Teitm Kupa mérkőzések az újszegedi Sport­csarnokban 8 órától 10.30 óráig. Kosárlabda: NB I. Nők: SZEOL AK—KSI, újszegedi Sportcsarnok, 11, El­mauer. Parádi. Röplabda: NB II. Nők: DÉLEP SC—Bp. Harisn yagyár, lila iskola, 10. labdarúgás: Megyei II. osztály: Mihályte­lek—Apátfalva. Mihálytelek, 13. Somogyi. Előtte Ifjúsági mérkő­zés. HÉTFŐ Labdarúgás: Radnóti hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udva­rán. Osztályozók. Alföldi Ven­déglátó—MAHART, 18. Szalámi­gyár—Standard, 18, A japán fővárosban, To­kióban európai idő szerint szombaton hajnalban. 14 vi­lágklasszis részvételével ren­dezték meg az idei nemzet­közi súlyemelő idény záró­versenyét. a 4. Világ Kupa gálaviadalát. A Csuo-Ko csarnok zsúfolt nézőtere előtt izgalmas, színvonalas -verseny döntött a trófeát 1982-ben is elnyert bolgár Blagoi Blagoev javára. A tokiói gálát ugyan a szov­jet Szarkiszjan nyerte, de Blagoevnek a záróviadal ha­todik helye is elegendő volt a végső sikerhez. Az eseményen egy világ­csúcs született, az 56 kg-os súlycsoportban a szovjet Mirzojan 131 kilogrammra javította a bolgár Szulejma­nov alig hatnapos, 130,5 ki­logrammos világrekordját. Ezenkívül még nyolc — si­kertelen — vliágcsúcskísér­let tortént. Nagy érdeklődés előzte meg a két szovjet szuper­nehézsúlyú. Piszarenké és Kurlovies újabb összecsapá­sát. Meglepetésre a 22 éves Kurlovies 12,5 kilóval ma jobbnak bizonyult a világ­bajnoknál. A tokiói gála végeredmé­nye: 1. Szarkiszjan (szovjet — 60 kg) 98,40 százalék, 307.5 kg (132,5; 175). 2. Mir­zojan (szovjet — 56 kg) 98.30 százalék. 290 kg (130; 160). 3. Zlatev (bolgár — 82,5 kg) 96.80 százalék, 387,5 kg '172,5; 215). Kurkovics 440 kilogram­mot ért el (95,65 százalék), Blagoev 400-at (95,23), Pi­szarenkó pedig 427,5 kg-t (92,93). Az 1983. évi Világ Kupa végeredménye: 1. Blagoev (bolgár) 81,45 pont, 2. Szarkiszjan (szovjet) 80,72 p., 3. Terziiski (bolgár) 79,47 p„ 4. Zlatev (bolgár) 79,24 p.. 5. Cioroslan (román) 77,06 p.. 6. Piszarenkó (szov­jet) 71,89 p. A PUSZTAMÉRGES! RIZLING TSZ értesíti a vásárló­közönséget, hogy SZEGEDEN, A KÁLVIN TER 2. (volt DELIKÁT) alatt kedvezményes termelői borkimérőjét megnyitotta

Next

/
Oldalképek
Tartalom