Délmagyarország, 1983. október (73. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-27 / 254. szám

Csütörtök, 1983. október 27. 5 Ivóvíz­ollátás Az Országos Vízügvi Hi­vatalban összegezték az idei nyári ivóvízellátás tapaszta­latait. Eszerint az aszály ellenére sem haladta meg az előre jelzettet azoknak a településeknek a száma, amelyekben vízellátási "he­hézséaekkel számoltak. A vezetékes ivóvízzel ellátott több mint 1600 település kö­zül — átlagos nvári időjá­rást feltételezve — 240—260 városban és községben je­leztek előre a június 1. és aueusztus 31-e közötti idő­szakra előreláthatóan vízhi­ányt. Munkaszervezésről, bérekről Tegnap, szerdán, kihelye- meg bevezetését a létszám- Ezek a tények. A résztve­zett elnökségi ülést tartott csökkenés és a piaci helyzet vöket azonban többek kö­a Szegedi Ruhagyárban a kiéleződése indokolta. zött az is érdekelte, hogyan Ruházatipari Dolgozók Szak- 1980-ban kezdték el ta- alakult a dolgozók keresete, szervezetének elnöksége. Az nulmányozni a rendszert a mennyire van arányban eseményen megjelent Czer- szegediek a Vörös Október megterhelésük az elérhető van Mártonná dr., az RDSZ Ruhagyár nyíregyházi üze- jövedelmekkel. Szóba ke­főtitkára, Szabó Jánosné, a mében. Megteremtették hoz- rült a minőségi bérezéssel Csongrád megyei Tanács zí a szükséges feltételeket, szembeni kezdeti ellenállás, elnökhelyettese, valamint ?. peket vásároltak, munka- aztán pedig a mai helyzet: Kovács Sándor, az SZMT helyeket alakítottak ki, át- a jelenlegi, 3 százalék kö­titkára. képezték a dolgozókat. S rüli minőségi prémium. Az­Az ülésen az 1981-ben a az eredmények? Csökkent a után: vajon mennyire ösz­Szegedi Ruhagyárban beve- gyártásra fordított idő, ja- tönöz minőségi munkára zetett munkaszervezési rend- vultak a munkákörülmé­szert tárgyalták meg. Az nyek, jobb lett a termékek amerikai, úgynevezett KSA- minősége, nőtt a termeié­rendszert hazai tapasztala- kenység — átlagosan 20 szá­tok alapján honosították zalékkal. 1 Jövőképek pályaválasztás előtt (3.) Hi anyagiak és a továbbtanulás Kevés kamasz vállalja a A szegedi középiskolások nak és az élelmiszeripari társai előtt, hogy pályává- többet tudnak a felsőokta- főiskolára készültek. Az lasztásában szerepet játsza- tásról, mint nem egyetemi ilyen diplomák őshonos szé­nák a majdani keresetj ki- városokban élő társaik. Reá- gedi tulajdonosainak nincs látások. Amikor kicsit ke- lisabb a képük remélt iövő- elegendő állás a városban, rülő úton érdeklődtem, ak- jükről. Érzik, életük talán kcr már kiderült. hogy legnagyobb erőpróbája lesz „azért szeretném a szakmát a felvételi, megtanulni, mert anyú azt A felsőfokú végzettség mondta, azzal nagyon so- megszerzésére ma nem a kat lehet keresni". diplomások magas fizetése Misi írásban bevallotta, csábít elsősorban. Elhívatott számára mindegy: háztartási embereknek szívós munká­gépszerelő vagy szobafestő val sikerül meggyőzni a te­havi 100—200 forint plusz jövedelem? Meddig tartha­tóik a mostani" alacsony ke­resetek a ruházati iparban? Nem véletlen az sem, hogy — hiába javultak a munka­körülmények, hiába gépesí­tették a termelést, az anyag­j mozgatást — a dolgozók I létszáma évről évre rend­szeresen 10 százalékkal csök­ken. Jelenleg a legfontosabb feladat, hogy megállítsák e folyamatot, ebben játszhat nagy szerepet a szakszerve­zet. F. K. Lengyel Vilma Isaiálára Kilencvenedik születésnap- nagymesteré. Újságírói' életé ján, idén június 9-én, e ha- müvét, cikkeinek albumokra sábokon köszöntöttük. S a rendezett gyűjteményét 1982­gyászhír most a magyar saj- ben a Somogyi-könyvtárnak tó doyenjének, dr. Erdélyi ajandékozta. Jenőné Lengyel Vilmának a halálát jelenti. Szegeden született, itt vé­gezte iskoláit, és egy várat­lan fölkérésre 1923-ban a Szeged (1925-től Délmagyar­Anyagi erejéhez mérten tá­mogatta a tehetséges művé­szeket : mindig szerényen, mindig a háttérben marad­va. Csak két éve mondta el. orszáe) munkatársa lett- ö hogy 6 és férje egy hónap,g ország; munkatáisa lett. ó vendégül lálta ^brászatunk klasszikusát, az épp lakás Pénz és gazdálkodás Nyolcféle élebmodellről kérdeztem meg tjzennégy .„b, .„. ,,„..„ szakközépiskolás lányt. Va­szakmünkás "lesz, neki alél hetséges * "üatalokat'"nélrtául Amennyien elutasították azt volt a lap színházi, zenei és képzőművészeti kritiku­sa. Színes stílus és ötletgaz­dagság, széles látókör és az igazi értékek megbecsülése nélkül levő Bokros Birman Dezsőt, és megrendeléseket is szereztek neki. Tanúság rá jellemezte cikkeit. A szegedi ~ többek közöttaz • t,,Vi-íc„ kituno Portré, melyet amu­klasszikusok közül Juhász, Móra és Balázs Béla sokra becsülte írásművészetét, sze­retetre méltó egyéniségét vész Móráról mintázott. Lakóházának tatarozás* n.iatt tavty Budapestre köl­Még példálózva sem tudnánk tözött a leányahoz. Ott ei re fölsorolni, hogy kikről írt a hala1- Ma- csütörtökön he­pályafutása során: Bartók lyezik végső nyugalomra, és Kodály, Albán Berg és szülővárosa földjében. Kurt Weil. Kálmán Imre es Fájdalommal és megilletö­Lehár Ferenc neve éppúgy déssel búcsúzunk tőle, aki megtalálható ebben a vége- a szegedi újságírás története­érhetetlen sorban, rriint ben maradandót teremtett Csinszkáé Vagy Maróczy A. F. Könnyű nyeg. a minél magasabb jö- arról, hogy a diplomás mű­vedelerh. szakiak jövedelme nem fe­Nagyon sokan képzelik het tartósan alacsony. A úgy, hogy néhány év múlva Műszaki Egyetemre készülő kisiparosként dolgoznak srácok mondták, hogy maid majd.. Miklós — aki kőmú- diplomával a kézben egy­ves szeretne lenni és min- két évig vállalják • a rriún­den vágya, hogy házakat kát soványka boritékért is, építsen hagyományos mó- csak az a végzettségüknek don, téglából — nemcsak megfelelő legyen. S a pénz miatt akar kisiparos akkor nőjön a fizetés, 'ami­mellett tanulni, hanem úgy kor annak a maj<danj csa­gondolja, hogy a magasabb Iádnak igazán szüksége lesz ösztöndíjjal együtt több a pénzre, szakmai fogást is elleshet a három év aiatt. Vannak baráti szövetsé­gek, amelyeknek ma az egyik összetartó kapcsa, hogy három-négy év múlva közös Kívánom, ne kelljen csa­lódniuk! ...és tovább az élemódot. amelyben nem jut idő a magánéletre. Olvan férjet, aki csak a családjáért él tízen szeretnének ma­guknak, négyen nem kíván­ják az otthon falai közé zárkózó jövendőbelit. Mind­annyian nyugodt, megelége­dett. csillogás nélküli jövőt aztán szeretnének. Talán a kamaszkor sajá­tossága. hogy a nyolcadiko­sok közül még nagyon-na­gyon sokan akarnak híres emberek lenni, ki felfede­zésével. ki művészetével, ki a focival kíván hírnevet szerezni. Amikor általános iskolák­ban megkérdeztem. hogy mire költik majd a meglce­nyege még nem jutott el a gyerekekhez. Irány az egyetem A Magyarországon gimnazisták 40—60 százalé­A megszerzett szakmun- ^ ^ műhelyt nyissanak. ahol kás-bizonyítvány és diploma résett 'pénzt, "amaddig'szót­majd a munkaidő után kő- nem mindenkinek határozza ian gyerekek is egymás sza­zősen maszekolnak. meg élethossziglan a mun- vába • vágva kiabáltak: Negy osztályban kérdez- kaját. A pályakorrekció né- __ A lakásra' Jó cuccok­tem meg. hogv mik azok a hány formája természetes. ra! utazásra! Szerencsejá­gazdasági munkaközösségek, az élet megkövetelte jelen- tékokra! Játékteremre! Választ sehol sem kaptam, ség. Okozhat változást a A középiskolásoknak is Az úi gazdasági forma lé- termelőerők fejlődése. Az távoli a gazdálkodás gondja. emberi körülmények meg-, Több osztályfőnök egvbe­változasa is gyakran igén vei hangzó véleménve. hogv pályamódosítást. Szinte len- kevés az 0jyan gyerek, aki­dencianak tekinthető, hogv nek eddjgi életében anyagi férjhez menesük utan a nok problémái voltak, vagv a elhagyják a három musza- csalad jiyen nehézségeiről kos munkahelyeket. A Sze- tudnak A Magvarorszaeon tanuló Textilművek dolgozói Maid ha ök dolgoznak a A Magyarorszagon tanuló hosszan sorolhatják, hogy pénzükért, annak megbecsü­hány volt munkatársukkal i,v. nasvrxhh lesz a cze ka készül egyetemre, föisko- találkoznak a boltok pultjai mükben Tatan lara. (Az ilyen iranyban to- mögött. gondolái mellett Bóle |stván vábbtanulni nem szandeko- Vannak változtatások — zók vagy érettségihez kötött a kívánatosnál több —, ame­szakmát választanak vagy iveknek indokait nem keres­adminisztratív munkakörben heyük a környezetben, helyezkednek el.) Akik még a szakma tanu­A gimnazisták pályává- lása közben távoznak, nagy­lasztásában talán még na- részt azért teszik, mert. a gyobb szerepet játszik a sze- jelentkezési lap kitöltésekor retett tantárgy, mint az ál- még nem voltak tisztában talános iskolásokéban. A azzal, mire vállalkoznak. Jó felvételire jelentkezők előtt néhányan becsületből elvég­csak az első megméretés zik az iskolát, és ezután képe lebeg, a jövendő híva- változtatnak, tás mibenléte alig fogalma- Számomra meglepetés zódik meg bennük. volt. hogv az érettségi előtt Az egyetemi életnek, a álló fiatalok mennyire kő­buliknak. a vitáknak, a nagy tődnek Szegedhez. Három kötetlenségnek nincs nim. osztályban mindössze ketten busza a középiskolások 'kö- gondolták úgy. hogv elköl­rében. Sokan érzik úgy. hogy töznek majd a városból. Az számukra a következő évek- egyik gimnáziumban Laoi ben is mindent betölt majd — aki Budapesten akar él­a tanulás. Erika ki is jelen- ni — éles vitát folytatott a tette: „Nem azért megyek többiekkel, hogv mégis győz. egyetemre, hogy egyetemi te érvekkel. aP^i'' az életet éljek". az oka, hogy társai orvos­Magyar tévés siker A Magyar Televízió gyer- dió és Televízió Bizottság mekmúsorok szerkesztősege elnökének különdíját. örsbéli krónikák sorozatá­nak „Aholtudsegít" című filmje a Plovdivban meg­rendezett XI. nemzetközi tévéfesztiválonj a gyermek­műsorok kategóriájában el­nyerte a Bolgár Állami Ra­A Dongó örs kalandjairól szóló sorozatot — amelyet itthon is megkedveltek a gyerekek — Marék Veroni­ka forgatókönyve alapján TíJcács Vera rendezte. Tegnap, szerdán délután szerint is példamutatóan rendezte meg soros plená- végzi tennivalóit. Elsőrendű ris értekezletét a Magvar feladat a jövőben, hogv át­Zeneművészek Szövetsége tekintsék a zeneoktatás tel­dél-mag varországi csoport- ies rendszerét, terveket kell ja a zeneművészeti főiskola készíteni hangszerek be*zer­szegedi tagoltának épüle- zésére és felúiítására. s felül tében. Illés Mihólu. a me- kell vizsgálni a Tömörkény gvei tanács vb művelődés- István szakközépiskolában a ügyi osztályának főelőadóia zeneoktatás helvzetét. Álta­ismertette a megvei tanács Iában azonban a megve és Csongrád megyéi művészeti Szeged zenei életet a hagvo életét értékelő s a feladató- mánvok ápolása s gyakran kat meghatározó dokumen- országos figyelmet keltő tumát. Hangsúlyozta. hogv eseménvek sorozata jellemzi a megve zenei kultúráiának Az értekezleten ismertet­fő hordozója a Szegedi ték a 14. Mai Magvar Zene Szimfonikus Zenekar, ám a Hetének helvi előkészületeit •enei élet iránti érdeklőnél ^ A rendezvénysorozat kissé visszaesett, s az okok programiéban szerepel Rán­az általános iskolai ének- ki György Kossuth-díias ze­zenei oktatás nem kellő neszerző estje a Móra Fe­megho".ülésére és a rossz renc Múzeum dísztermében, szemléletmódra vezethetők iesz kamarazenekari és kó­vissza. A zeneoktatás rend- rus.hangversenv. zenekari est. szerében a tanár- és helvi- továbbá egv kortárs maevar séghiánv. továbbá a hang- zeneszerző koncertjét is szerek gvakran nem mesfe- megrendezik. Ugyancsak ter" lelő minősége jelent nehéz- Vezik. hogv megemlékeznek séget. ám a zeneművész sző- Szeged nagv zenei alakia. vet--" dél-mag varországi Vaszy Viktor születésének csoportja országos vélemény 80. évfordulóiáról is. Színes magyar film. ír- primitív ösztönemberek, bőr- komikusan harmatgyenge, ta: Kardos Csaba, Fábry tönviseltek, a jólnevelt pol- hogy az ember legföljebb Sándor,.. Grunwalsky Fe- gárnak legalábbis „kétes eg- azon szórakozhat, milyen renc és Szomjas György, zisztenciák" isszák nagy szexuális technikát alkalmaz Fényképezte: Grunwalsky számban errefelé a feleseket a börtönviselt ifjú a pin­Ferenc. Zene: Somló Ta- meg a Kőhányaikat, s több cérnővel, majd a közős la­más. Rendezte: Szomjas mint gyanús üzelmek foly- kásukba öt nagy nehezen György. Főbb szereplők: nak. visszaengedő ex-nejéveL Erdős Mariann, Eperjes Szomjas György filmje — Va8F esetleg azon, hogy Ma­Károly, Andorai Péter. profitálni rianna (itt Éva, bár az egyik ' * riportalany — ez is minek? Ha jól tudóm. Veres Pé- akarna nagyobbrészt ertekes _ elszólja magát és erede­tertől származik a „sültrea- művekből —, egészen ^ el- ti nevén nevezi, biztosán lizmus" kifejezés. Időről idő- képesztő „szubkultúrát''" mi- nem tudja feledni Regős té­ré jólesőleg kell megállapí- vel A főhősnőt az az Erdős véfilmjét) - mi a fenének tani: milyen pompásak Mariann alakítja, akit az főz állandóan paprikás klasszikusaink ilyetén ter- enyhén szólva borzalmas Re- krumplit, vagy hogy Csaba, minusai.'"Mert például, ami gős Istváb-félé'"'börtönripör- a börötnviselt, hirtelen ha­a sültrealizmus igazi jelen- tokból ismerhetett meg a raÉTÚ. b a j úszó s- boros tás-bi es ­tős tartalmát illeti, akadt (joggal) felháborodott ország kaa amorozó miért eszik már egy-két alkalom tapasz- népe — s aki legalább any- folyvást üvegből baracklek­talni, milyen is valójában — nyira rosszul, több mint várt. (Lehet, hogy a sitten de frappánsabban aligha, amatőr • színvonalon játszik, nem kapott ilyesmit?) mint a Könnyű testi sértés mint a kültelki lamour-há- Szerepel még: több ál­című. fölöttébb könnyen fe- romszög másik két tettes- riportalany továbbá Deák ledheto és igen nehezen el- társa. Eperjes Károly és „ . n , . - ... viselhető legújabb honi al- (meglepÓ!) az egyetlen is- Butn' Puskas ÖCS1 regl ha" kotásban. Amely már any- mert profi. Andorai Péter, verja, Schuster Lóránt <P­nyira rossz, hogy rajta — Hogy e választás miért volt Mobil). Deák ..Bili" Gyula tisztesség ne essék szólván — szükséges, éppúgy nem tud- (Hobo Blues Band). sőt egv már csak tele szájjal ne- ni minthogy .mire jók a igazi filmkritikus. Bikácsy . .. ... .. . ,' , , múvészkedő. álfunkeionális Gergely is. a Filmvilág mun­vetm. sot röhögni lehet. (é& ,gen ^^ fekete-fe- katá.-sa. Hogy e/. utobta, Hogy van egy — szocioló- hérből színesbe es vissza- vagyis, a kollega miért vál­giai szóval élve — úgyne- áttünések, a rendkívül gyen- lalt el ilyesmit, az ő dolga, vezeti szubszociális. vagyis ge kimódolt dialógusok Mindenesetre egy szomsze­társadalom alatti világ ma Karinthyt idéző, „megbolon- dot alakítván kommentaL, Magyarországon: tény. Elég dujt maga, hogy mindent rendkívül zavarosan, de er­némi életízleló kirándulást kétszer mond, mindent két- ről persze nem ő tehet, tenni valamelyik józsefváro- szer n,ond?"-jellegú tálalá- Igaz. gyanítom az okot: si vagy angyalföldi kocsma- saj vagy a kimerevített fel- mennyivel inkább megérheti ba. sőt, Szegeden mondjuk vételek. És egyáltalán: az benne szerepelni — mint betérni és nézelődni például egész. semmit sem mondó, minősíteni e ..művet". Vagyis a Nejlonban, hogy átéljük: fzeyenségek révén (ál)szociá- a minősíthetetlent. Ami nem lis mélységeket keresgélő, a könnyű, de súlyos testi-lelki naturalizmus, még ponto- Sértés — a nézővel szem­sabban a „sültrealizmus" ve- ben. Ha nem éppen — ag­ritékszagú „realitásaiból" resszió. építkező förténetecske oly Domonkos László Szombaton, Szegeden Őszi társadalmi munka A Szeged városi pártbi- terjedő szakasza: az új.sze­zottság, a tanács, a nép- gedi Kállai liget: a Dorozs­front. a szakszervezet és a mai út — Izabella hídtól KISZ közösen szervezi meg a DEFAG-ig húzódó terüle­holnapután, szombaton reg- te: az Úttörő tér: a Bartók gel 7 órától délután 1 óráig Béla tér; az Indóház tél* — — az immáron hagyományos Április 4. útja teljes sza­— őszi társadalmi munka- kasza; a Honvéd tér: a Pa­akcióját. A közös munka Iánk tömbbelső; a Lenin célja a lakókörnyezet esi- körút teljes szakasza; Fel­nosítása, a pihenőparkok, sóváros József Attila sugár­játszóterek rendbehozatala, a út — Retek utca — Deb­hulladék összegyűjtése, az- receni utca — Szilléri su­az városunk közterületeinek szépítése. A szombat délelőtti őszi „nagytakarítás" helyszínei a következők: az újszegedi Li­get fősé'án.v — Székely sor — hídfő — Odesszai körút, illetve a fősétány —i Nép­kert sor — régi hídfő által határolt, terület; a Felsza­badulás liget; a Kossuth La­jos sugárút — Nagykörűt­tól Rókus vasútállomásig gárűt által határolt terü­lete- a Ladvánszky uicai játszótér: a Tótra tér; az Északi városrész, valamint Odessza városrész .Csanádi utca — Vedres utca — kör­töltés és a Csanád; utca — Odesszai körút — Székely sor által határolt területe. • Találkozó és szerszamfel­véteí az előre meg beszelt he­lyeken. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom