Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-25 / 227. szám

2 Vasárnap, *983. szeptember 25. Hazánkba látogat a orenadai kormányfő • Budapest (MTI) példájaként a közelmúltban Lázár Györgynek, a Mi- stúdióberendezést szállítot­nisztertanács elnökének aneg- tunk az épüló, nagy telje­hívására a közeli napokban sítményű állami rádióadó hazánkba érkezik Mauricc számára. Az elmúlt két esz­Bishop. a Grcnadai Népi tendöben jelentós. élelmi­Forradalmi Kormány clnö- szerekből, gyógyszerekből és ke az új mozgülom párt cl- ruházati' cikkekből összeállí­nöke. tott szállítmányt juttattunk Hazánk és Grenada 1977- el a 120 ezer lakosú őr­ben létesített diplomáciai szágba. kapcsolatot. Jelentós keres- Az első ízben sorra ke­kedelmi forgalom ugyan rülö magyar—grenadai kor­még, nem jölt letre orszá- mányfői tárgyalások hozzá­gaink között, azonban egy járulhatnak ahhoz, hogy a 1980-ban aláírt kereskedni- jövőben kiszélesedjék a gaz­mi, valamint műszaki-tudo- dasági, kereskedelmi és mü­mányos együttműködési meg- szaki-tudományos együtt­állapodás szerint mindkét működés. Ehhez megfelelő államban keresik a kapcso- alapot ad. ahogy a grenadai latok fejlesztésének lehe- kormány antiimperialista. ha­tőségét A Tesco megbízottai ladő politikát folytat, s ke­1981 februárjában két évre szóló munkatervet írtak alá Grenadéval. Magyarország az 1974-ben független állammá nyilvá­nított Grenada gazdasági fejlődéséhez igyekszik első­resí a kapcsolatokat a szo­cialista országokkal. A Bishop-kormány támogatja a nemzeti felszabadító moz­galmakat, s egyes nemzet­közi kérdésekben álláspont­sorban segítséget nyújtani. A ja egybeesik a szocialista or­kapcsolatok erősítésének szép szagokéval. Q legégetőbb gondokról A New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszaka pénteken befe­jezte a szervezeti kérdések megvitatását. A küldöttek elfogadták az ülésszak na­pirendjét; amelyen a nem­zetközi élet legfontosabb problémáit felvető, össze­sen 141 pont szeéepel. New Yorkban nagy érdek­lődés előzi meg a jövő hé­ten kezdődő nem hivatalos ..mini . csúcsértekezletet". Mint ismeretes, Indira Gandhi indiai miniszterel­nök korábban felhívást in­tézett a világ állam- és kor­mányfőihez. hogy az ENSZ­közgyűlés ülésszakán vitas­sák meg a világ legégetőbb problémáit. A meghívást több mint 30 ország veze­tője fogadta el. Az ülésszak hétfőn kezdő­dő általános vitájának első napján felszólaló Reagan el­nök a Reuter hírügynökség washingtoni hivatalos forrá­sokra hivatkozó jelentése szerint kemény beszédre ké­szül. Weinberger Tokióban # Tokió (MTI) A japán—amerikai katonai együttműködéssel összefüggő kérdésen álltak Caspar Wein­berger amerikai hadügy­miniszter szombati tokiói tárgyalásainak középpontjá­ban. Weinberger — aki út­ban Peking felé egynapos lá­togatásra érkezett a japán fővárosba — Abe Sintaro külügyminiszterrel és Tani­kava Kazuóval, a nemzetvé­delmi hivatal .vezérigazgató­jával folytatott megbeszélé­seket. Weinberger mint közöl­ték — a japán katonai erő­feszítések fokozását sürgette. Mint ismeretes, a Reagnn­kormánvzat szovjetellenes stratégiáját teljes mértékben elfogadta Tokió. Súlyos harcok — diplomáciai erőfeszítések IS Bejrút (MTI) bejrúti szövetségeseik egye­_ , , sülését. Rövid ido alatt szerte­foszlott a szombat délre ki- Péntek este két ízben is látásba helyezett libanoni beavatkozott a libanoni tüzszünet reménve. Szómba- hadsereg oldalán — drúz es ton délelőtt is folytatódtak sllta állásokat ágyúzva — a oéntek este kiújult, rend- a~ amerikai tengereszgyalo­kívül heves tüzérségi össze- áosok szárazföldi tüzérsége csapások Szuk el-Garb tér- és a hadiflotta. Az amerikai ségében és Beirút déli pe- támaszpontokat ért találatok remkerületeiben. A kor. során négv tengerészgyalo­mányellenes erők egyebek megsebesült. között a libanoni elnöki pa- Hivatalos forrásból ném lota , és a hadügyminisztéri- erősítették meg azt a széles um környékét. valamint a körben fiz ipari kisszövetkezetek működésének tapasztalatai Mint ismeretes, a 25 1981. szövetkezeti formáknál több- lemszabályozás adókulcsa a Mt. számú rendelet tette le- szőrösen gyorsabban nőtt. munkaigényes tevékenységet, hetővé — a szövetkezeti tör- Az. első félévben is elérte pontosabban annak rentabi­vény alapján — ipari kis- a 30 százalékos felfutást, a litását veszélyezteti. Ez is szövetkezetek alakítását. A többi szövetkezetek 4 szá- oka annak, hogy a kisszö­rendelet megjelenését kö- zalékos átlagával szemben, vetkezetek körében nem nép­vetően megyénkben ' eddig Ugyanakkor az átalakult szerű a szolgáltatás. Mind­13 kisszövetkezet alakult, kisszövetkezetek létszáma össze kettő kérte a fogyasz­Ebböl 5 újonnan jött lét- nem változott, és beruházá- tói szolgáltatásba történő re, míg a 7 a már koráb- sokra is alig költöttek. I*ed- kijelölési jogot, ban is működő, kisebb szö- vezően alakulnak a kerese- A 13 kisszövetkezet ösz­vetkezetekből alakult át. tek. bár az egyes kisszö- szes árbevételének csak 2 A 13 szövetkezetből 9 vetkezetek között elég je- százalékát teszi ki a lakos­ipari ágazatiban, 4 pedig az lentösek az eltérések. Az sági szolgáltatás, pedig ez a építőipar területén dolgo- 1982. évi 1 főre eső havi forma nagyon alkalmas le­zik. 4200 forintos kereset ebben az évben 5030 forintra emel­Az eddigi tapasztalatok kec)et1 A kifizetett bérek kedvezőek. Az érvényes mögött 1öbb munkaidő, kozgazdasagi es jogi sza- ténvleges és növekvő tel­balyozas lehetove tette, jesítménvek állnak. Ennek hogy munkajukban felien- megfelelően a 100 Ft mim­dules következzen be. kabérre eső árbevétel is Elsősorban a bruttó jöve- emelkedett. A keresetinga­delemérdekeltség alapján dozá.sok nagyjából 3000 vált lehetővé, hogy a dol gozók által produkált tel igények jesítményeket, annak növe­kedése alapján akadálytala­nul kifizethessék. Ezért ez a forma nagymértékben javí­totta a termelékenységet, s ezen belül az intenzitást és a munkafegyelmet is fokoz­ta. így az 1982-es évi és növekedése mellett az idei első félévi tapasz- rul a szövetkezeti talatok alapján azt lehet megállapítani, hogy a ha­gyományosan azaz a nyere­ségérdekeltség alapján mű­ködő szövetkezeteknél sok­kal gyorsabban nőtt az élő­és holtmunka kihasználásá­nak hatékonysága. A ter­melékenység már 1982-t>en1 es 8000 forint között mozog­nak. de a legjellemzőbbek az 5000—6000 forint közötti ke­resetek. Ez a forma ösztö­nöz az értékesebb és jobb munkára, ennek megfelelő­en a személyi jövedelmek hozzájá­eredmé­nyek javításához is. Kedvezően alakult a lét­számösszetétel, mert a fi­zikai dolgozók arányának növekedésével szemben a nem fizikai dolgozók ará­nva csökken. hetne a lakossági kielégítésére. A megye szövetkezeti ipa­rában alakult és átalakult kisszövetkezetek száma ugyan nem kevés de az ágazat összes árbevételének még 5 százalékát sem éri el. így szerepük nem meg­határozó, de mégis jelen­tős. mert olyan új szabályozási for­mát próbál ki, amelyik elősegítheti a továbbfej­lesztést. Jelentős lehet hé­zagpótló szerepük a vá­laszték bővítésével, a szórványigények kielégí­tésével is, dc nem elha­nyagolható az egészséges versenyben sem. A kisszövetkezetekre ér­vényes kormányhatározatok, valamint az OKISZ irány­elvei alapján a KISZÖV el­nöksége is meghatározta azo­kat a célokat és tevékeny­hadsereg haldei állásait löt- hogy Abdel Hálim íiaddam ték. A főváros déli határán szírjaj külügyminiszter és Kabuli levél Keleti szőnyegek, japán Az Afganisztánban palac­híradastechnikai cikkek, a kozott és szinte minden ut­kéz.műipar remekei, mellet- casarkon kapható fanta­tük pedig zöldség-, diny- szörpből egy üveg 8—10 nve-, mazsola- és szőlöhe- afgániba kerül, gvek — ez a kép fogadia a A néhol 2 ezer méter fö­látogatót a kabuli bazár- lé magasodó hegycsúcsok­ban. az afganisztáni idő- kai körülölelt, fastöi kor­számítás szerinti 1362-es nyezetben fekvő Kabul esztendő szeptemberének nappal egy keleti város végén. megszokott képét mutatja. A Magyarországnál hét- Este 10 órától azonban a szer nagyobb területű Af- modern lakónegyedekben, a ganis/tán fővárosának ke- vályogtéglás házakból álló reskedőnegvede jelentős óvárosban. a luxusvillák szerepet játszik Kabul, a negyedeiben és a bazárok­becslések szerint már több ban egyaránt megszűnik a mint egymillió lakosának forgalom. Az afganisztáni ellátásában. Az 1978. ápri- hatóságok a lakosság vé­lisi forradalom előtt a fő- delmében és a terrorakciók város lélekszáma 400 ezer megakadályozása érdeké­fő körül mozgott; a betele- ben 22 órától hajnali fél pülőket elsősorban a na- négyig kijárási tilalmat gvobb biztonság és a jobb léptettek életbe A főirfirn­ellátás vonzza. A növekvő kormány- és közhivatalait kereslet árdrágító hatású- a középületeket es a köz. nak megfékezésére állami lekedési csomópontokat az árellenörző bizottságot afganisztáni hadsere" ka­hoztak létre Afganisztán- tonái fegyveresen vigváz­ban. és az állami ártúmo- zijk. gatások rendszere is azt szaúd-arábiai közvetítővel. Az új követelés lényege az, hogy Amin Dzsemajel el­nöknek és kormányának előzetesen e! kell fogadnia a Szaúd-Arábiában összeülő libanoni nemzeti megbéké­lési konferencia határoza­tait. Az An-Nahar című bejrúti lap szerint Dzsema­jel elvetette ezt a feltételt, s mind Szaúd-Arábia, mind Róbert Mcfarlane amerikai megbízott támogatta dönté­sét. Szíriát állítólag nem elégítette ki az az aiánlat, hogy Szaúd-Arábia garanci­át vállal a megbékélési ha­tározatok végrehajtására. Nyugati diplomáciai forrá­sok azzal vádolják Szíriát, hogy elutasította a libanoni kormánvnak a nemzeti meg­sítményekre. munkaidő olvan kerület ellenőrzéséért Valid Dzsumblalt, a Libano- j szabályozás nagyobb telje­folvik a harc melynek bir- ni Haladó Szocialista Párt toklása az említett erőknek elnöke Damaszkuszban to­1 ehetővé tenné a hegyvidé- vábbi tűzszüneti feltételeket ken küzdő drúz harcosok es közölt a később Bejrútba visszatért Rafik Hariri Űj kisszövetkezetek ala­pítása iránt a megalapozott ségeket, amelyekre az új tí­az akkor átalakult kisszö- szándék ebben az évben pusú szervezetek létrehozá­vetkezeteknél 20—30 száza- méreéklődőben van. Ennek sát a megye szövetkezeti lékkai nőtt. Ez a tendencia oka mindenekelőtt abban ke- iparában célszerűnek tart­ebben az évben is folytató- resendő, hogy ja. Ennek alapján kezdő­az eszközigényes ágaza- óött el az előkészítő muri­tokhoz jelentős indulótőke ka. Ezt tovább kell fojy­szükséges, s a jogszabály tatni. mert még olyan, - tar­szerint pedig ezt az ala- talékok vannak a megye pító tagoknak kell első­sorban biztosítani. A munkaigényesebb, és fő­leg a szolgáltatások terü­letén azért nem megfelelő az dott, bár valamivel lassúbb ütemben. Ez azt is bizo­eltenedtó^^üíést.l nyítjá; Kogy erre V'tórmára i jellemző bruttó jövedelem­jobb kihasználására is ösz­tönöz. Az árbevétel is igen szövetkezeti iparában, ame­lyek az új, szervezeti kere­tek között elősegíthetik a gyorsabb ütemű fejlódést­di­namikusan, a hagyományos érdeklődés, mert a jövede­Horváth János. a megyei KISZÖV elnöke szolgálja, hogy gátat szab­jon az alapvetően magán­tulajdonban levő bazár- és kiskereskedelemben az árak ugrásszerű növelésének. A fővárosba — működő vasútvonal híján — köz­úton, teherautók és más A biztonsági intézkedések .szükségességét igazolta a Kabul New Times című angol nyelvű nanilapban a napokban megjelent hír. amelv szerint a rendőrség kínai, egviptomi és ameri­kai gyártmányú fegyvere­s/állítóiárművek százain ket f°Rlalt le Kabul e«vik szamto.idrmuvek szazain kQlső negyedében. Ténv. érkezik az. aru. Kabul ke- h„„„ „, „y„„„-,, , r • ; ,., ' j„,„j , • ,, hogy az afganisztáni forra­reskedelmi negvedenek . .,„„ . , ,. ., ,_. , , . , . , . dalomra, a haladó progra elelmiszer-kinalata kiélési- M R tő. A hús kilója — a fajtá­tól és a minőségtől függő­en — 100—250 afgáni (az afganisztáni központi bank hivn'alos árfolyama szerint 1 USA-dollár 55 afsánivel egyenlő). a lepénvkenver ,V ~ , , - , • , munkatol dnrab.in fi afgani, a paradi­csom kilója 10—15 afgáni. A PRON KÜLDÖTTSÉGE FEJÉR MEGYÉBEN A Lengyel Hazafias Nem­zeti Újjászületés Mozgalom, a PRON hazánkban tartóz­kodó küldöttsége szombaton Fejér megyébe látogatott. A vendégeket! elkísérte Ko­vács Béla. a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára. ELUTAZOTT A LENGYEL ARHIVATALI KÜLDÖTTSÉG Szombaton elutazott a len­gyel delegáció, amely Csi­kós Nagy Béla államtitkár­nak, az Országos Anyág­békélési tárgyalásokon valója Árhivatal elnökének meg­képviselet kérdésére vonat-1 hívására tartózkodott Buda­kozó javaslattervezetét. A j pesten'. A küldöttséget Zdzis­libanoni rádió ezzel szemhen j ,aw Krasinski árügyminisz­— kormánvforrárokra hi- ! ter. a Lengyel Népköztársa­va tkózva .mindössze annyit j ság árhivatalának elnöke közölt —. hogy Dzsemajel; vezette. A tárgyalások so­még nem kapott választ szí- rán véleményt cseréltek az riai részről a tervezetre vo­natkozóan. árpolitika seiről. időszerű kérdé­mot hirrielő vezetésre rá-' kénvs/erített hadüzenet nélküli háború folytatódik j A fegvveres védelem pe­dig jelentős anvagi eszkö­zöket és emberi energiát von el — a békés épitő­Keller Tivadar Miklós Imre megbeszélései 0 Düsseldorf (MTI) vezetőkkel és megbeszélést Miklós Imre államtitkár, folytatott Gerhard Brandttal, az Állami Egyházügyi Hiva- a rajnai evangélikus egyház tal elnöke Észak-Rajna- elnökével es az egyház veze­Vesztfália tartománvi korma- to tisztségviselőivel arról, nva kultúrminiszterének hogy a ket ország protestáns meghívására szeptember 18. egyhazai miként járulhatnak és 24 között látogatást lett a -hozzá az európai békéhez, az Német szövetségi Közlársa- enyhüléshez és a két ország ,„ ... ... , ,, kapcsolatainak további fejlő­sagban. Tala kozott Johannes .... . „, , ; ' desehez A megbeszeleseken Vau tartományi miniszterei- r,.szt vett dr. Tóth Károly re­nökkel, valamint más állami formtóus püspök is. HEVES HARCOK Pénteken súlyos harcok­ra került sor San Vicente város környékén a kormány­csapatok és a hazafiak kö­zött — közölte a salvadori hadsereg szóvivője. A sal­vadori hazafiak felrobban­tottak egy hidat és rajta­ütöttek két katonai jár­őrön. A hadsereg a légierőt is bevetette a San Vicente teny. CSC szakszervezet városban állomásozó kor­mánycsapatok támogatására. A közlemény szerint a kor­mánycsapatok nyolc katonát vesztettek az összecsapások­ban. RAKÉTATÁMADÁS A nicaraguai kormány közlése szerint az ellenfor­radaimárok egyik repülőgé­pe pénteken kora hajnalban rakétatámadást intézett egy, a fővárostól délkeletre le­vő erőmű és egy vegyipari létesítmény ellen. A repü­lőgép két rakétát lőtt ki az ország elektromos energiá­jának felét szolgáló erő­műre. A rakétatámadásnak nem voltak sérültjei, anyagi kár nem keletkezett. ELMARADT A SZTRÁJK Kudarcot vallott az a kez­deményezés, hogy a közal­kalmazottak munkabeszünte­tését általános sztrájkká szé­lesítsék: miután a keresz­el­utasította ezt az ajánlatot, a szocialista FGTB szakszerve­zeti központ szombat haj­nalban tartott vezetőségi ülésén szintén elvetette val­lon szárnyának előző napi javaslatát. Az országos veze­tő testület tagjainak 55 szá­zaléka támogatta a kétnapos általános sztrájkra tett .ja­vaslatot. amelyet a kor­mány gazdaságpolitikája el­leni tiltakozásnak szántak. A sztrájkhoz kétharmados többségre lett volna szük­ség. Felhívjuk a vállalatok, szövetkezetek figyelmét, hogy a Déri Miksa Szakközépiskola hossz- és haránigyalulási Imünkát vállal Érdeklődni lehel: az iskola műhely főnökén él. Szeged, Úttörő tér 7. FIGYELEM! A Szegedi Szűcs- és Szabói pari Szövetkez et. Szeged, Tolbuhin sgt. 98. 6725. tizemképes állapotban lévő szűcsvarrógépeket vásárol mez. Ajánlatokai : levélben, vagy a 18-1-08'2 telefonszámon lehet megadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom