Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-21 / 223. szám

CsüfSrflílt, 1983. szeptember 3. 5 Bankok Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Kedden — Fejti György alapvető feltétele társadalmi első titkár elnökletével — céljaink megvalósításának ülést tartott a KISZ Kőz a KISZ kötelessé­ponti Bizottsága. Az ülésen gének tartja szervezésüket, részt vett és felszólalt Ha- mozgósításukat az e téren rasi Ferenc, az MSZMP Po- jelentkező feladatok megol­litikai Bizottságának tagja, a dására. A KISZ kiemelt íi­Központi Bizottság titkára, gyeimet fordít a műszaki ha­Váncsa Jenő mezőgazdasági ladás szempontjából megha­és élelmezésügyi miniszter tarozó elektronikai. számí­és Szekér Gyula, az Orszá- tástechnikai, valamint a gos Műszaki Fejlesztési Bi- komplex anyag- és energia­zottság elnöke. gazdálkodási program meg­A KISZ Központi Bizottsága valósítására. Juhász Andrásnak, a KB titká- Nyitrai Istvánnak a KISZ rának előterjesztésében meg- KB titkárának előterjeszté­tárgyalta és meghatározta a sében a testület időszerű KISZ feladatait a mezőgaz- szervezeti kérdésekkel foglal­daságban dolgozó fiatalok kozott. A KISZ Központi Bi­körében. zottsága a KISZ szervezeti A mezőgazdaságban, dol- szabályzata értelmében 1984 gozó fiatalok fontos felada- tavaszára előírta munkahelyi, I időnként lassan — érkeztek taként jelölte meg az agrár- tanintézeti KISZ-szerveze- | a címzett — és teljesítésére termékeink világpiaci ver- tekben és a területi szervek- | felkért — bankhoz. Ezentúl eiekironikus látogatása Csongrád kapcsolata A Magyar Nemzeti Bank. a Magvar Külkereskedelmi Bank és az Országos Taka­rékpénztár bekapcsolódott a SWIFT nemzetközi üzenet­továbbító rendszerébe. A Nemzetközi Bankközi Pénz­ügyi Telekommunikációs Társasággal (SWIFT) létesí­tett közvetlen kapcsolat út­ján lehetővé válik, hogy a magyar bankok és azon kül­földi tagbankok között, ame­lyek nemzetközi pénzügyi műveleteket végeznek, je­lentősen meggyorsuljon az ügyintézés. Eddig a banküz­leti. fizetési megbízások ha­gyományos úton. telexen, táviratban, vagy levélben — senyképességének fokozásé- nél az értékelő, feladatmeg­hoz való hozzájárulást. határozó taggyűlések, illetve A testület a továbbiakban küldöttgyűlések összehívását, megtárgyalta a KISZ-nek a A KISZ KB határozata műszaki fejlesztésben, vala- arra ösztönzi a KlSZ-szer­mint a fiatal műszaki- vezeteket. hogy a jövőben a gazdasági értelmiség köré- vezető testületeket és a ben végzett munkája tapasz- tisztségviselőket a tagság — talatait, és meghatározta a küldöttek közbeiktatása nél­további feladatokat. A KISZ kül — közvetlenül válassza a 70-es években termelési meg. mozgalmaival, akcióival a le- A Központi Bizottság más hetoseghez merten segítette a fontos állami megbízatására műszaki fejlesztést. vaió tekintettel, érdemei el­A fiatal kutatóknak, mű- ismerése mellett felmentette szakiaknak és közgazdászok- Szabó Jánost a Magyar If­nak csaknem fele tagja a júság főszerkesztői tisztéből KISZ-nek. Abból kiindulva, valamint központi bizottsági, hogy a műszaki fejlesz- intéző bizottsági és titkári tés meggyorsítása egyik tagsága alól. (MTI) a SWIFT-rendszer kere­tében a megbízásokat a címzett bank végrehaj­tásra elektronikus úton azonnal megkapja A SWIFT közbejöttével a devizaműve­letek és a nem-ftközi fizeté­sek lebonyolítása tehát gyorsabbá és egyúttal biz­tonságosabbá is válik. A gyorsaság pedig egyúttal a gazdaságosságot is növeli! A nemzetközi telekommu­nikációs rendszerben való részvételünk alkalmából Bessel Koknak, a SWIFT el­nökhelyettesének vezetésé­vel delegáció érkezett Buda­pestre. (MTI) Vajdasági küldöttség megyéken (Folytatás az 1. oldalról.) dasági életének alakulásá- nek a kapcsolatok fejlesztő­tök az 1976-ban aláirt meg­állapodás szellemében fej­ről. Elmondotta, hogy leg- se érdekében. í'óbb céljuk a gazdasagi sta­A vajdasági delegációt, lődtek. az akkor kidolgozott megvalósítása , ,a valamint Milán Verest, Ju­cél ki tűzések jórészt megva- belso ellentmondások felöl- goszlavia budapesti nagykő­lósultak. s a megállapodás dasa: .a ho*szu tá™ f^ velet & Simon Palk ba" „1 zacios program kidolgoza- znnk belsfádi nasvkövelét a zánk belgrádi nagykövetét a sa. ^ Nagy erőfeszítéseket megyei pártbizottság szék­házában fogadta dr. Komó­csin Mihály, az MSZMP KB jó alapul szolgál a további együttműködésre. £esznek az jn£láció meg£é Szólt arról, hogy 20 me- kezesére. Bátorítónak tart gyei vállalatnak van kap- ják, hogy Vajdaságban az tagja, a megvei pártbizott­csolata vajdasági vállalatok- ipari termelés megelénkülé- ság első titkára. A baráti kai és 12 oktatási, tudomá- sének jelei mutatkoznak, eszmecserén megvitatták a nyos, kulturális intézmé- hogy a kivitel is növekszik. ket terület közötti politikai nyünk működik együtt ha- ugyanakkor még jelentős valamint gazdasági es kul­sonló vajdasági intézmé- problémákkal és nehézsé- turális együttműködés fej­nyekkel, s mind az üzemek, gekkel kell szembenézniük, lesztésének legtonlosabb mind az intézmények Az ország eddig esedékes időszerű kérdéseit" együttműködésének kölcsö- adósságtörlesztésének eleget nös fejlesztését támogatják, tettek, erre törekszenek a Kora délután Szabó Sán­dor és Papp Gyula, Szeged A gazdasági kapcsolatokban jövőben is. ehhez azonban a varos tanácselnöke társasá­íontos helyet foglal el a ha- kivitelt fokozniuk kell. gában a Szegedi Szalámi­tar menti árucsere, amely az elmúlt öt évben hatszo­rosára növekedett, s tavaly it~ elemezte. majd a Szabó tők. valamint a két nagykö­vet. A vállalatnál Bálint A két terület közötti gyár és Húskombinátba lá­togattak a vajdasági veze­ia­n KPVDSZ megyei bizottságának napirendjén Szabályozók és bérek első félév adatai alapián. maid személyi kérdésekben dön- az alapbérüket kapják. ami| menyek közötti egvüttmű- kacs0Dortot is t j. : i. -í: :— 11 —4-4- tormóc7pf íaupn alarsnnvahh knHécnelr a7t u fnrmáíát együttműködés tapasztalata­elérte a 11,5 millió dollárt. ™*>d a ez év első felében pedig a &and°r által felvete« 7.4 millió dollárt. Igen je­üíéi" bzatermés a "korábbí titkára köszöntötte az érke­evek átlagának felel meg, zoket. majd a tanacsterem­a szárazság a tartomány ben SOI'ra került tájékozta­északi területeit érintette, a tot üzemlátogató séta követ­őkokhán' déli részeken viszonylag jó az engedélyezési eljárási™-' ^mést takarítanak be ku­. . ' , 1 ' . koncabol. napraforgóból es az susagaban keresendő. A szójából. A cukorrépa cu- Szeged panorámájában gyö­nehezsegek leküzdésé erde. korJtartalma magasabb, nyörködtek a testvéri terü­selo* „ W ' mint>az elmúlt években, és let képviselői. Az üzemben sekre van szükség. ezért _ nQha kUebb g £er_ látottak megbeszélésére is Jónak minősítette a Sze- més, mint korábban — re- 60r került. A kialakult esz­gedi Ipari Vásár és a sza- mélik, hogy a cukor meny- mecsere során szó esett badkai Pannónia Vásár ke- nvisége nem lesz kevesebb, egyebek között arról is, retében történő együttmű- mint az elmúlt években. h°gv a húskombinát kész mintegy ötezer 'tonna sertés­kezetek közötti termelési kooperáció, ebben azonban időnként indokolatlan visz­szaesés következik be, ami adminisztrációs vaslatokra válaszolva szólt Lá^ló vezérigazgató és Tá­arról, hogy Vajdaságban az Vai László, a pártbizottság te. A húsüzem és a szalá­mitőltö megtekintése után érlelőtorony tetejéről ködést. Lehetőség van 3 Mivel az állatállomány ná­millió dollár összegű üzlet- luk csökkent. kukoricából hlist eladni jugoszláv cé­kötésre is. ezt azonban a tudnak külföldre szállítani, geknek még ebben az esz. két terület vállalatai csak Kihasználatlan hűtőkapaci- tendőben. Lehetséges ellen­részben használják ki. ezért tással is rendelkeznek, és léteiként Zsivan Marelj indokolt az e téren tapasz- mód nyílik Csongrád me- megfelelő minőségű kukori­talható nehézségek okait gyei nyersanyagból lisztes gat ajánlott fel. A konkrét megvizsgálni. A megyei ta- áruk gyártására, továbbá a üzletkötés persze a két or­nács elnöke szóvátette, hogv termelési kooperáció kere- szaS külkereskedelmi szer­az áruházi cserében rejlő tében lehetőség nyílik mű- veinek feladata, lehetőségek kihasználatla- trágya szállítására. Ezekben nok, holott megyénk áru- a kérdésekben azonban to­házai más külföldi áruhá- vábbi tárgyalásra van szük- Gyula városnéző sétára hív­zakkal élénk cserét bonvo- ség az érdekelt vállalatok ta meg megyénk vendégeit, Tegnap kedden ülést tartott a KPVDSZ Csongrád száma. Ahol bevezették ezt lítanak le. Szükséges lenne bevonásával. Végül javasol- akik ezt el is fogadták. A megyei bizottsága A testület megtárgyalta a közgazdasági a formát, az a vélemény, a megye és Vajdaság közöt- ta. hogv a felvetett kérdé- gépkocsisor először a Tisza­szabálvozok változásának hatását a vállalati gazdálkodásra hogy korai még összegezni a ti áruházi cserét akadályo- sek megvizsgálása és reali- parti árvízi emlékműnél, es a saját fejlesztési alapok képzésére, ezenkívül áttekin- tapasztalatokat. Az ilven he-; zó gátló tényezők megszün- zálása érdekében hozzanak később a fölsővárosi lakó­tették a dolgozók bérének és jövedelmének alakulását az lyen dolgozó emberek csak tetése. A tudományos intéz- létre közös szakértői mun- telep-építkezésnél, majd Ró­------ p-j'W. i i- i.u-upx! •""—< kus városrészben állt meg. Végül Szeged város tanács­Szabó Sándor a javasla- elnökének hivatalában vet­A szalámigyárban tött két óra után eltöl­Papp töttek. Kopasz Józsefnét érdemeinek elismerése mellett, természetesen alacsonyabb nvugdijba vonulása miatt fölmentették a megyei bizottság mint a tavalyi átlagos jove­titkári tisztéből, és helvette dr. Cselőtei Istvánt választót- delmük volt. A visszatartott ták titkárnak, szervező titkárnak pedig Lung Milánt. Részt prémiumokat csak az eves vett a megvei bizottság ülésén Gyárfás Mihály, az ertekelesek utan fizetik majd MSZMP Csongrád megvei bizottságának titkára és Vass ki- Annyi maris lathato — János, a KPVDSZ főtitkára is. mondták a szakszervezeti tisztségviselők —, hogv az A szakszervezeti tisztség- megfelelően mérsékelték a áruházakban visszaesett a viselők nem először vizsgál- fejlesztési alapokat, ugyan- ruházati cikkek forgalma, ták már rrueg a gazdasági akkor a részesedési alapot így a nyereség is csökkent, szabályozók változásainak az elmúlt évi szinten tartót- ami minden bizonnyal a jö­hatását vállalataik életére, ták. vedelmeknél is. érződni fog. Most megállapították, hogy A testület tagjai áttekin- A szerződéses üzletekben az elmúlt két évben bekö- tették a dolgozók bérének és dolgozók jövedelméről nincs vetkezett szabályozó- és tari- jövedelmének alakulását is. megbízható információjuk a faváltozások egyértelműen a Az idej esztendő első felé- szakszervezet vezetőinek gazdálkodás feltételeinek szi- ben a KPVDSZ érdekeltségi csak következtetni tudnak, gorítását eredményezték. körében működő vállalatok b°Ky különösebb gond nem mely elsősorban abban nyil- 70 százalékánál volt bérfej- lehet, hiszen sok dolgozó vánul meg, hogy nőtt a gaz- iesztés. Ahol eddig nem volt. szívesen elmenne beosztott­dálkodószervek hozzájáruld- arra hivatkoznak, hogy már nak szerződéses üzletekbe. A _ N — . . „„4-J — RI — J. 1 1. _ ' . RTRV/SWRRA^ A*** KISLR/XLRFLM RVLRÍRT'F/X vajdasági szervek, vállala- retében levő személyiségek délután Kecskemétre utaz­sa a nemzeti jövedelemhez eredeti terveikben is' úgy szerződéses helyeken dolgozó lisztfeidolgozásra lisztes es ezzel párhuzamosan csök- íeérték. hogv az esztendő beosztottak evenként! ber-, gyártására kent a vállalati nyereség és második felében rendezik a emelését a szerzodesek tar- 69 a belőle képezhető saiát ér- béreket Sajnálattal állapi- talmazzák. s azt a vállalatok Zsivan Marelj. a vajda dekeltségi alapok mértéke, tották meg. hogy olyan szél- rendezték is. Legfeljebb az sági küldöttség vezetője Kiderült a közgazdasági bi- sőséges véleménnyel is ta- kelt visszatetszést, hogy a zottség beszámolóiából, hogy íálkoztak, hogy csak az éves saíát dolgozóiknak nem tud­or szaoályozók változásainak gazdasági mérleg elkészítése 3ak biztosltani a hasonló voltak olyan oldalai. ame- után kerül sor béremelésre, mértékű éves bérfejlesztést. a Vajdaság helyzetéről, gaz­iveket nehezen lehetett „ki- A mérleg viszont csak jövő­gazdalkodni". ugyanakkor re készülhet el. Akadnak sok területen sikerült meg- olvan munkahelyek is. ahol tartani az egyensúlyt. jgen alacsonv a jövedelme­A tapasztalatok azt bizo- zőségi mutató, és a jutalék­nyitják hogv a szabályozók kulcsokat nem modositottak változásának más hatása nem is lesz lehetőség volt a nagykereskedelemben bérfejlesztesre. és más a kiskereskedelem- Ahol volt bérfejlesztés, ben. A vállalatok többségé- ott általában differenciáltak. nek az volt a válasza, hogy Az átlagos bérnövekedés 170 megszigorította a költség- forint -volt személyenként gazdálkodását, a korábbinál ami 100 és 500 forint között jobb kereskedelmi munkát ingadozott. A gazdálkodó végeztek, és általában javí- szervezetek között is nagy a tottak a hatékonyságon, a szóródás: 0,5-tői 15 százaié­munkaszervezésen. Örvende- kig terjed az eltérés. A dol­tesnek tartják a tisr.tségvi- gozók többsége kapott bér­selök. hogy a szabályozók emelést, viszont -okai nem változása, a szigorítások el- kaptak semmit. Az általános «nére a jóléti és a kulturális indokok között sorolják föl, alapok nem csökkentek, sót hogy aki most nem kapott, még valamelyest emelkedik az o tavrlyi év vegén része­is. A vállalatok szabad elhn- sült béremelésben. Á"alános tározására v-n bízva, hogy tapasztalat, hogy a cazdálko­a tartalékalap elszámolása dó szervezetek &• aros bérpo­után felosztható nyereséget litikát folytatnak, félvén a milyen arányban osztják, súlvos adót** h- ktől. •neg a fejlesztés) es a része- A megyében — mint az a sedésl alap fcózött. A keres- Kaszámolóból kideri'.tt — k glelmi váDalatok a nép- kovás még a jövedelemére! ködésnek azt a formáját szorgalmazta elsősorban, amely termelési célokat, a tot elfogadta, és kifejezte tek búcsút vendégeinktől a tudományos eredmények azt a meggyőződését, hogy város és a megve vezetői, gyakorlati alkalmazását a Csongrád megyei és a Zsivan Marelj és a kísé­szolgálja. Végül felvetette annak tok és intézmények kölcsö megvizsgálását, hogy Vaj- n°®en erőfeszítéseket tesz- tak. daság a kereskedelmi kap­csolatok keretében tudna-e takarmányt — kukoricát, répaszeletet — szállítani; továbbá van-e Vajdaságban kihasználatlan hűtőkapaci­tás, mert megyei vállalatok erre adhatnának megrende­lést. Elmondotta, hogy Vaj­daságból néhány ezer ton­na műtrágyát szeretnénk vásárolni, és vajdasági üze­meltnek megyei vállalatok adhatnának megrendelést gadtatást és a tájékoztatást, röviden szólt Jugoszlávia és Járműipari megállapodás Kedden a Mogürt Külke- szovjet partner több mint i-eskedelmj Vállalat székhá- 4 ezer tehergépkocsit és gaz­zában mintegy nyolcszáz- daságosan üzemeltethető, millió rubel értékű szerző- áruszállításnál is alkalmaz­dést kötött a Mogürt és ható kisteherautókat. vala­szovjet partnere az Avtoex- mint nagv Kamaz tehergép­port. A megállapodás alap- kocsikat exportál Magyar­ján jövőre hazánk 670 millió országra. A gyártásszakositá­rubel értékben, a szovjet cég sj és kooperációs szerződé­pedig 127 millió rubelért sek alapján tovább folytató­szállít járműipari terméke- dik az együttműködés, pél­ket partnerénele dául a hidromechanikus se­. , . , , , , bessegvaltok eloallitasaban. A legjelentősebb magyar A szerződéskötésnél külön exporttetelek: 7368 autóbusz. felhívták a figyelmet, valamint különfele pot- hogy a jövőben a szállílási alkatrészek. es a sze- fegveimei tovább kell javí­mélygepkocsi-gvártasi koo- tani d;abb területekre kell peráció keretében elekt- kiterjeszteni a szolgáltstá­romos cikkek. * szov- sok kQfét. és célszerű lenne, iet szállítások közül ki- ha a műszaki fejlesztéseket emelkedik a 29 vzer sze- mindkét fél igényeinek fi­mélygépkocs:. ebből 25 v.er gy elem bevételével végeznék különböző Lada-tíous, a mind hazánkban, mind a Félidőben a BNV Félidejéhez ért az őszi az alapanyagok tervszerű és BNV, amelyen kedden meg- koordinált fejlesztésé*'* sűrűsödtek a szakmai prog- megfelelő színű, méretű, s í ramok. Számos vállalat a speciális igénybevételi­vásár félidejére időzítette szemben ellenállóképes \ sajtótájékoztatóját azért, döruhazatot alakítsanak 1 hogy beszámolhasson: mi- Bővítik a budapesti és v lyen fogadtatásra találtak déki kiskereskedelmi ko. újdonságaik a szakmai és a bolt-hálózatot, s s/élesíti nagyközönség koreben. alumínium, valamint a/ -e '4 Nyugat-magyarországi vözött termékek választó megköszönve a szívélyes fo- ^gazdasági Kombinát saj- _ mondo+ák az Aha tájékoztatást tóta "teoztatóját BNV-na«?vdí- umipari Kereskedelmi gazdasági iiányeJveknek kéltségbe átsorolt üzletekl lebb. Moszkvics és Volgr A Szovjetunióban. (MTI) umipari Kereskedelmi Vál­jas Betonyp családi házuk- iaiat sajtótájékoztatóján. ban tartották. Elmondották, hogy Szombathelyen és Mo- ^S^^Ualaf n^I sonmagyarovarott mar nyolc , ....... ' ,. , V J , . család lakik ilyen, cement- kfjeivel forgácslap elemekből össze- a szerzodese­állított épületekben, ezek ed- a m°scPpr°k « szappa­dig nem adtak panaszra nok ^ negyedik negyedevl okot. A laboratóriumi vizsgá- szauilasara­latok azt mutatják — hi- Délután a BNV K pavilon­szen az új építőanyag csak jónak konferenciaterme­néhány éves —, hogy élet- ben kiosztották a szóvetke­tartama azonos lesz a tégla- zeti ipar legszmvonaiasabb­házakéval. r.ak ítélt termékeire az Hamarosan kevesebb OKISZ díjait. Rév Lajos, az bosszúsággal jár a türdőszo- OKISZ elnöke hangsúlyozta, ba-berendezések beszerzése hogv a 10 milliárd forint ter­— ígérték sajtótájékoztató- melési értéket előállító 221 jukon a Kecskeméti Zo- szóvetkezet bemutatója — mánc- és Kádgyár képvise- bár nem ed tolio* kénét a me­lói. A jövő évtől ugyanis gyar szövetkezeti iparról — közvetlenül a kiskereskede- bizonyítja a fejlődést. Egy lemnek, a TÜZÉP-telepek- szövetkezeti termék kapta nek, valamint az iparcikk- meg a vásár nagydíját, hár­i'zleteknek. nagyobb áruhá- mat pedig vásárdíjjal jutal­zé.knak szállítják termékei- maztak. ket Kedden az őszi budapesti nemzetközi vásárra látoga­tott ó aróthy László az MSZMP Politikai Bizottsá­budapesti pártbizottság alsó titkára. (MTI) Ergotext néven védőruhá­zati gazdasági társulás ala­kult — jelentette be sajtó­tájékoztatóján Szlenka Jó- . , . zsef, a Munkaruházati Ke- ?an,l _ tf.8'aJ a reskedelmi , Vállalat igazga­tója. A társaság célja, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom