Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

t 2 Szombat, 1983. augusztus 6. Győr: László Gémeskút Einber egy Tornyai-képen Ostornyélen vizet húz fel gémeskútbó!. A kútágas megnyikordul, olyan száraz. Vizet húz egy néma ember. Szikár, inas. csontos, éppen olyan, mint a kútgém. és az aszott káva. mint a mellkas. Kút nyikordul, ö pedig peng. mint a kasza, ha az ujjbegy megpöccinti. így a válasz. Jobb. kéz. bal kéz. Egyre lejjebb váltódik az ostornvéien. a vödör meg egyre följebb száll az égbe a kútgémen. Simái Mihály A szőlősgazda nem szól Vári Attila az utolsó szőlőszemek anyám azok az utolsó szőlőszemek sohasem fogynak el — csak a kórházi ágv süllyed csak a vérfoltos lepedő — s mi — fönn egv fellegen ülünk egv fellegen s szőlőfürt az idő s szőlőszem a szemed szőlőszem a szemem — s a Szőlősgazda nem szól csak néz néz csöndesen Várakozás Csöndben ülök. mint a dombok mint a dombon fönt a fák mint a fákon fönt a lombok mint a lomb ha sárga már Élek mint tövis a fákon törvénvek tartanai? féken jól tudom hogy minden álom addig tart míg át nem élem de azért csak jönne már és mert tudom mennyit er minden percért tiszta kár lent a völgyben egv kolomp mint az órainga jár kolompolja hogv bolond-idegböl font ez a nyár De azért csak jönne már Törő István P" -f,^" u Egvetlen pára a vidék, kotlós alatt a kiscsibék. óriás sátor az éi. bizony már a földig ér. alatta még madár neszez, s tornyosulnak a fellegek, házak fölött szél lohol, zörög a pléh Krisztus-szobor. patak vize halkan súgja, térietek mind nyugovóra! Katona /udit Dicséret Mir.t a fűszál, annyian vannak, mint a csillag, annyian vannak: a szívük télen is virágzik. Cipekednek szakadásig, ölelnek apró gyereket s futnak velük az utakon. Átlépnek mélység gödrein s a halál pallóján suhannak. Mindig élettől viselősek. mindig haláltól viselősek. ki tudhatja, mitől erősek? Lám egyszerre csak kettétörns a kon"hs kövén elzuhanna' hiába költögeti őket rsenevésztestű árvaság. Elfehérednek, mint a rózsa, végül maguk is rózsák lesznek: könnyek, göröngyök, dőlt keresztek, sötétben elmondott imák. Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? — avagy elmélkedés köziéri szohrászctunKról Mert úgy tűnik, valóságosan és jelképesen is sebes annak a gólyának a lába, amelyik Mórahalmon „szállt le" néhány héttel ezelőtt a Lenin utcai úi házak egyik beszögelésében. Üi köztéri mű született! — ujjonghatnánk, ha valóban mű született volna. Csakhogy Sváby Lajos festőművész mórahalmi alkotása nélkülözi mindazt, ami a művészet szférájába emelné ezt a félresikerült munkát. Miről is van szó tulajdonképpen? A községek, l'alvak teljesen természetes igénye, hogy gyarapodó lakónegyedeik esztétikai arculatának formálására valamiféle műalkotást rendeljenek. Néha bármi áron! S ebből a közösség igényből most egy igencsak tanulságos — sikertelenségében megszívlelendő — munka született. Miként készül az ilyen és ehhez hasonló köztéri mű? íme. a recept: vágass ki egy több ágú. érdekes/ raizolatú fát. hántsd le a kérgét, állítsd a kijelölt helyre, vashengerbe. Szerelj lecsupasztott ágai közé kocsikereket, hegessz vaslemezekből gólyákat. fesd be zománcfestékkel, a környező falakra pedig sgraffitó eljárással fesd föl a lehetséges árnyékokat! Kész a mű. mely utal a tájra, megfelelően popos, modern, s aki nem érti. annak nyilván fogalma sincs a művészet legfrissebb irányzatairól. Az ilyen recept szerint születő mű véleményem szerint csakis hiteltelen lehet. Olvasom az alkotó szavait egv régebbi interjúban, hogy e helyre „szobrot, plasztikát rakni banalitás". Persze. attól függ. milyen szobrot, miiven színvonalú plasztikát?! Mert rossz szobrot valóban vétek, de igényes plasztikát érdemes bármilyen köztérre elhelyezni. A gólya lába nerhesak azért vérzik, mert a festés túlságosan pirosra sikerült, hanem azért is — s mindenekelőtt azért —. mert g művészet demokratizálásának sebeit fedi fel. A köztéri szobrászat dilemmái nem újkeletfíek. Az elmúlt száz esztendőben a városok, községek építészeti rendjének kialakulásával hullámszerűen leoték el a tereket, utcákat a köztéri művek. A múlt század végén a Kossuth-kultusz potyogtatta tele hazánkat ..apánk" jól-rosszul sikerült szobraival; az első világháborút követően egyenszobrok aló vésték a hősi halált haltak névsorát; s az ötvenes években is megtette a magáét a szocreál hősi korszaka, amikor sablonoarasztok, egvenkohászok. pane!bányászok, valamint korsós és kenyérszelő lánvok hada lepte el városainkat, községeinket. Jogos hát a mostani igény is; ez a ' r. a 70-es —80-as évek mai képzőművészete is tegye le szobrászi névjegyét. Ráadásul tisztázottabb körülmények között, konszolidált viszonyok erővonalait figyelembe véve, gazdagon, sokszínűen. Vajon mit igényelnek a mai emberek, milyen kívánalmakat fogalmaz meg társadalmunk a köztéri munkák készítőivel szembon. Ha a művészeket kérdezzük erről a lehetséges feladatvállalásról, véleményük igen lehangoló: művészet és közönség között a szakadék tágul és mélyül — vallják. A társadalom igényeit megfogalmazva — és anyagi lehetőségeit számba véve — nem kerülheti el benyújtani az emlékművek, a portrészobrok és díszítő jellegű alkotasok hiánylistáját, szinte mindig lépéshátrányban. Az emberek nagy többsége pedig soha nem kerül szembe azzal a feladattal, hogy vegye számba, milyen kívánalmai is vannak egvegy olyan szoborral kapcsolatban, amellyel naponta. lépten-nyomon találkozik, amelv — akár tudat alatt — hat rá. orientálja, befolyásolja életét. Sainos. nemigen hallható hír arról, hogv egv-egv közösségi munka fölállítása helyén megméressen a kollektíva mérlegén. Nem mintha meghatározó lehetne a művészi érték szempontjából egy spontán szerveződő közösség véleménye, ám jelzéseket, információkat. ízlésgrafikonokat, esztétikai röntgenképeket mindenképnen adhat művésznek, mecénásnak egyaránt. De hiányzik az objektív helyzetfelmérés. a hitelt érdemlő ízléselemzés, s legyünk őszinték, hiányzik az objektív értékhierarchia is. Ha néhánv példával — pusztán szűkebb pátriánk. Csongrád megve előző évtizedének termésében tallózunk — próbáljuk illusztrálni a helyzetet, a kép nemcsak színes, de talán nagvobb körzőnyílásban, országos méretben is igaz. A székkutasiak annak ideién egy kiállításon szemelték ki Tóth Valéria Béke csendie című szobrát, s rendelték meg kőből kifaragva a művelődési ház melletti térre. Csoda-e. ha óviák és féltik, csoda-e. ha szeretik és magukénak érzik. A rúzsaiak hatalmas összeget áldoztak Marton László felszabadulási emlékművére, melv a neves alkotónak igencsak félresikerült munkáia. A merev tömbök és a három alak teátrális mozdulata eav. gondoltuk, már letűnt kor sémavilágából kel úi életre a Szeged környéki homokon. Vásárhelyen Petőfi-szobrot A rúzsai felszabadulási emlékmű Gólyafészek Mórahalmon avattak, egy idős házaspár áldozott milliókat a költőóriás megörökítésére. Kamotsay István Petőfije egy vidéki színész dilettánsán hősi pózában igyekszik valami fontosat közölni, ha el nem takarná mindezt az utánérzésből született lebegő palást. Nagylakon Lapis András ereiét meghaladó Dózsája díszük! Ám sikerült mű az Öpusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark bejárati épületének 70 négyzetméteres domborműve. Tóth Valéria alkotása. Feladat és művészi ambíció ritka és sikeres találkozása. A felgyőiek először Melocco Miklóstól rendeltek köztéri szobrot, földműves-emlékművet, ám a terv már terv mivoltában is meghaladta a kis község lehetőségeit. Készül az úi variáció. Kligl Sándor műtermében, aki a helyhez, a környezethez, és a táj hagyományvilágához alkalmazkodva teremtett — önnön szobrászi szándékait nem föladva — közérthető, izgalmas szobrot. Ha ezekről a köztéri munkákról esik szó. mindig többről kell beszélnünk, mint egy művész egvetlen alkotásáról. A kultúra demokratizálását, a művészet decentralizálását leoaláb b annyira minősíti. minden megvalósult mű. amilyen szakmai értékkel ínem helvi — ha nem is obiektív —. de társadalmi mértékkel) mérhető. Tehát figyelembe veszi-e a környezet már meglevő elemeit, aikalmazkodik-e a hagvományokhoz. találkozik-e művészi szándék és közérthetőség, s nem utolsósorban kifeiezi-e valami módon korunkat? Egyszóval, van-e. lesz-e üzenete? Fölvetődik a kérdés, mitől az ellentmondás a társadalom által köztérre helyezett szobrok és a társadalom feladata között? Mert társadalmunk céljai nem annvjra langyosak, felhőtlenek, unalmasak, semmitmordnak, szürkék és biöffök. mint az általa emelt szobrok. Ügy tűnik, mintha egv lavina önmozgása termelné ezeket a jó és kevésbé ió. emlékezetes-fontos és felejthető műveket. (Sajnos, az utóbbiakat többségben!) Még nem tanultuk meg. hogv a decentra'ízálás nemcsak öncélú mecénálást. de nagvfokú felelősséget és a közösség pénzével való gazdálkodást is ielent. Vagv igaza van-e annak a tanulmánynak, amelvik fgv fogalmaz: ..A művészet és a nem művészet (álművészet) közötti határvonal itt nem olyan éles. mint más képzőművészeti műfajok esetében." Ezért véres hát a mórahalmi gólyák lába. Más kiút nincs, miht újragondolni, elemezni helyzetünket és lehatősé"pink"t. A sebeket csakis „magyar gyerek gyógyíthatja". TANDI LAJOS Petőfi Vásárhelye* - Eefccaéi stmborteiw