Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

Szombat, 1983, augusztus 20. Avatás és fogadalomtétel Szabálytalan híradás egy meg nem vett játékpisztolyról Sosem irigyeltem a katonai parádékról, díszszemlékről tudósító Kollegáimat. Szép szavaink megkopnak a gyakori használatban, mégis ki kell mondaniuk, le kell írniuk: látványos, színpompás, erőt sugárzó... Hogyan fogjak hát hozzá? Milyen szavakkal jellemezzem annak az ünnepségnek a hangulatát, amelyen két héttel ezelőtt Békéscsabán, a város I. Istvánról elnevezett főterén legalább tízezer ember jelenlétében a néphadsereg hivatásos tiszthelyetteseivé avattak többszáz, tanulmányait éppenhogy csak befejezett fiatalt? Látványos, színpompás, erőt sugárzó, díszünnepség volt —• kezdeném én is a mondandómat, d» megállítom a tollam. Próbáljuk meg másként. •ír Már útban Csaba felé feltűnt, hogy mintha a szokásos vasárnap délelőttinél nagyobb lenne a 47es út forgalma. A velünk egyirányban haladó autók szélvédőin feltűnt egy eddig nem látott matrica: piros keretben nagv V betű. Ugyan miféle jelzés lehet, töprengtünk, aztán az első forgalomirányító rendőr felvilágosított az ünnepség vendégeinek parkolócéduláját keresvén a mi autónkon. No nersze azért szót értettünk, s ha kerülő utakon is. csak megtaláltuk a sajtó munkatársainak főhadiszállását a ..TÜSZT" varázsszó segítségével. Ne tüsszentésünk hangutánzó szavára gondoljanak olvasóim, hanem a társadalmi ünnepeket szervező iroda békéscsabai helyiségeire, ahol nem marcona tisztek tartottak „eligazítást". hanem munkánk nehézségeit ismerő, megértő és könnyítő szakmabeliek. Katonák egyébkén t. Hogy mást ne mondjak, másodpercnyi pontossággal ismertették az ünnepség programját, s a katonás precizitásnak köszönhetően még az elhangzó beszédek szövegét is a kezünkbe adták. Lehet, hogy mégis irigylésre méltóak a díszszemlékről tudósító kollegák?... -ír Zenés alaki vezeti be az ünnepséget — s már folytatná is tovább őrnagy-kalauzunk a forgatókönyv ismertetését, ám megállítjuk. Nem értjük a kifejezést. A látottak utan csak annyit mondhatok: parádés bevezetés volt Nem elég. hogy pattogó ritmusok késztetik tapsra a nézőt, még menetelnek is hozzá a zenekar tagjai! De hogv! Különféle alakzatokban, másodpercenként változó térformákat hozva létre. Fegyelem és rendkívüli figyelem az arcokon — mennyit gyakorolhatták e tízoerces mutatványt! Vastaps zúg fel a téren. s ahogy elcsitul, a közeli toronyban tizenegyet üt az óra. Az emelvényekkel szegélyezett téren — hiszen minden szülő, feleség és gyerek látni szeretné a bevonuló díszzászlóalj soraiban a maga szerettet, katonafiát. élete párját, példakép-apját kürtszó, dobpergés tölti meg a levegőt. A tribünön, a házak ablakaiban, a lelátókon senki sem mozdul; megkezdődik az avatási ceremónia. A napilapok, a rádió, a televízió híradásaiból a fogadalomtétel minden mozzanatáról tudomást szerezhetett az ország. Ám azt a torokszorongató érzést, amely a többszáz fiatal férfi fogadalomtétele közben elfogja az embert, alighanem csak a résztvevők őrizhetik meg magukban. Hazádnak rendületlenül Légy hive, ó magyar! — énekli magaban, némán, szavak nélkül az ország minden részéből összegyűlt tízezer magyar — s akkor a Szózat további soraihoz kíséretül szegődik az ifjú tiszthelyettesek fogadalmi kórusa. „Ünnepélyesen fogadom, hogy szocialista hazámat" — Bölcsőd az s majdan sírod is. .." a fegyveres erők hivatásos állományú tagjához méltóan. eskümhöz híven szolgálom" — .4 nagy világon »c kívül Nincsen számodra hely; — „Fogadom, hogy tudásomat, szolgálati jogkörömet, békében és háborúban egyaránt, fegyveres erőink magasztos küldetésének szolgálatába állítom" — Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. — „Alárendeltjeimet mindenkor hazánk védelmére, a szocializmus iránti rendíthetetlen hűségre, pártosságra, áldozatkészségre nevelem, róluk emberséggel, felelősséggel gondoskodom". Nagyot nyel az ember, köhögés, sel palástolja meghatottságát, sokáig visszhangzik még benne: „békében és háborúban egyaránt",. . És maga is fogadalmat tesz: sosem vesz játékpisztolyt a gyérekének. •ír Részlet a honvédelmi miniszterhelyettes köszöntőjéből: „Ifjú tiszthelyetteseink ünnepélyes fógadalomtételén a város lakossága mellett számos szülő, testvér, feleség, menyasszony van jelen. Szívből köszönöm mindnyájuknak önzetlen fáradozásukat, hogy fiaikat, szeretteiket a haza szolgálafának szellemében nevelték, s egyengették útjukat a tiszthelyettesi hivatás felé. Kívánom, hogy még nagyon sok örömük legyen férfivá érett fiaik, férjeik, barátaik katonasikereiben.'' Amikor díszmenetben elvonul a zászlóalj és lassan kiürül a tér, a hangosítókocsi kábeleit felszedik, a piros-fehér-zöld drapériát öszszehajtogatják. A fölavatott tiszthelyettesek, harckocsizók, híradósok légvédelmi rakétatüzérek, repülőműszaki technikusok, katonazenészek levetik a díszruhát. Viszszatérnek alegységükhöz, helyőrségükhöz. Hivatásuk ezentúl: a honvédelem. PALFY KATALIN BUDAY GYÖRGY: DÍSZLETTERV A TRAGÉDIÁHOZ — Bonan tagon, sinjoro Igriczi! Mi estas Lajos Korsós. — Tessék? — Köszöntem. Jó napot kívántam és bemutatkoztam eszperantóul. — A, jó napot kívánok, é,n sajnos nem tudok. — Mindjárt gondoltam. Dé még nincs veszve semmi, tessék sürgősen pótolni! — Miért? — Miééért??? Hát hogyhogy miért? Ez egy olyan nyelv, amellyel bárhol megérteti magát Szegedtől Kamcsatkáig, Nigériától Argentínáig.., Hány nyelvet tetszik ismerni? — Kettőt, úgy nagyjából... — Szóval nem tetszik tökéletesen beszélni! — Ügyszólván...' — Na, kérem, és most azt gondolja ugyebár, hogy amíg azon a két nyelven nem tud, eléggé, addig ne háborgassák az eszperantóval. — Azt hiszem, valahógy így.. — Hiba, kérem tisztelettel, nagy fclba. Az eszperantóban minden nagyobb világnyelvből több ezer szó van. és aki ezt megtanulja, könnyebben boldogul az összes többivel. Kár, hogy maga nem ismerte a Fülöp Sanyit. — Nem ismertem. Ki volt az? — ö az én e&zpernntista barátom. Egy gyulai szabó. — És miért lenne jobb, ha ismerném? — Mert akkor nem kellene meggyőznöm, mit jelent az eszperantó Belátná anélkül is. — Mégpedig? — Hát, tessék elképzelni, hogy ez a Fülöp Sanyi ugyanúgy levelezett a világ minden tájára, mint én. No, éppen hahnincöt éve, 1948-ban az argentin levelező partnere hívta, menjen ki. mert kell ott a szabó. Sanyi kiment előbb Murseilles-be. s dolgozott, amíg a hajójegyet megszerezte. Fél év kellett hozzá, de ezalatt meg is tanult franciául. — Fél év alatt? — Fél év alatt! Miért? Hát ötezer szóra támaszkodhatott! Enynyi francia szó van az eszperantóban. — És kiment Argentínába. — Ki bizony! Negyvenkilenc januárjában kaptam levelet tőle, arról, hogy indul. Egy évre rá Buenos Airesből írt: jól vagyok, dolgozom, és mar spanyolul is tudok. Elhiszi... — Honnan ez az cszverantótzerelet? — Innen, belülről. A lelkemből. — Miért? Nem tud más nyelveket? — De. tudok én! — Például. — Például... A. tudja mit, nem példálózók én, inkább mesélek egy kicsit, csak tessék figyelni. Van ideje? — Jó emberekre mindig. — Nos, negyvenhétben Svájcban, Bernben voltam a 32. Eszperantó Világkongresszuson. Kiszálltam Zürichben a vonatból, mert cigányokat láttam. Svájci cigányokat. Izgatott a dolog, hogyan beszélhetnek. Megszólítottam az egyiket franciául, hogy maguk igazán svájciak? Igen. Erre azt mondom, neki. zhanes romanes. vagyis, hogv-tudsz cigányul? Chachipes, i„en, mondja, me zhannv mishto, én nagyon tudok. Jót beszélgettünk. — Cigányul? — Cigányul... És akkor felfedeztem egy érdekes dolgot. A cigány a hiányzó szót,'ami az ősi örökségben nem volt meg, az illető ország nyelvéből pótolta. Tudja, mit mondott, amikor bejött a vonata? — Mit? — Avel o traln. Jön a vonat A train francia. Ez után tudatosan figyeltem. A magyar azt mondja, avel a vonat, az olasz, hogy avol o treno, a német meg: avel o Zug. — Ezt most miért mondta el? — Hát nem érdekes játék? Figyelni a nyelvet, ízlelgetni, érezni, hogy minden szónak külön élete, története van. Itt ez a példa, az élethez alkalmazkodásra. És hát nem ugyanaz az eszperantó? Minden nyelvből magába szívja, olvasztja a használhatót. •— Ott tartottunk, hogy hány nyelvet beszél. — Mondtam a franciát Azt az eszperantónak köszönhetem. Aztán itt a cigány. Azt meg annak, hogy vasutas voltam. Hódmezővásárhelyen a váltókezelő bódémhoz odajött egy koma 1922-ben, engedjem, hogy felszedje a fahulladékot. Jól van, mondom, ha megtanít cigányul. Jött is mindig. Jó üzlet volt neki is, nekem is. — Es a többi? — Maroskaproncán születtem, 1902-ben. Ott a románba belekóstoltam, aztán előbb Hódmezővásárhelyre, majd Torontói megyébe, Zsombolyára kerültem, 1916-ban. Magyarok, románok, svábok lakták, a vasútnál német munkások dolgoztak, ahova fűtisztítónak szegődtem, no és a háború után a szerbek szállták meg... Tudja, kérem, ott nem divat. hanem természetes dolog volt, hogy valaki mindegeik nyelvet értette. Én is megtanultam. — Eddig öt nyelv a magyaron kívül. — Ja, és ott voltak még olasz, meg orosz hadifoglyok is. állandóan körülöttük forgolódtam. — Mióta beszéli az eszperantót? — ötven éve. Tessék nekem elhinni. minél több nyelvet tud az ember, annál inkább érzi, hogv kevés. Ha valaki végiggondolja ezt a bábeli zűrzavart, el kell, hogv jusson a mindenek fölötti nvelvíg. Az eszoerantóig. amely átível országbatárokat, földrészeket. Ha maga elmegv Sanghajban egy eszperantóhoz., biztosan megtalál ia nála a címemet, de én is tudnk mondani üteg új-zri'andit is. Hát nem érzi. hogy ebb°n a nyelvben benne van a nagyvilág? — Hm. érzem... — Akkor már nem beszéltem hiába, eggyel több a hívünk. Na, .gis revido. Remélem, tudja, mit mondtam? — Hogyne, viszontlátásra! De Lajos bácsi, nem arra van a buszmegálló! — Tudom. Gyalog megyek, jók még a lábaim, elvégre még csak nyolcvanegy éves vagyok. Én az eszperantó apostola vagyok. Tudja. zöld • a színe, hát úgy hívom magam: a zöld apostol. És az apostolok gvalog járnak. IORICZI ZSIGMOND A zöld apostol.