Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-22 / 172. szám

6 Pcntck, 1983. július 22. Ökölvívás Rajt a Fesztivál Kupán Vívó VB Nem ijedtek meg a magyar újoncok Régi igazság, hogy a nagy vívótalálkozókon az. első for­duló — sót néha a második is — az esélyeseknek, a klasszis versenyzőknek in­kább bemelegített, mint ke­mény küzdelmet ígér. Ez alól nem volt kivéiel a Bécsben csütörtök reggel megkezdő­dött világbajnokság sem, amelyen a férfi tőr egyéni­ben végül is 31 országból 115-en léptek pástra, eggyel kevesebben, mint amire szá­mítani lehetett, mert az ar­gentin sportoló nem érkezett meg. A magyar vezetők kis­sé aggódva várták a nyi­tányt, nemcsak azért, mert ez a fegyvernem a - hazai pengeforgatóknak az „Achil­leis-sarka", hanem, mert az ötös gárdában két újonc is bemutatkozóit. Dicséretükre váljék, hogy egyikük sem ijedt meg a világ legjobbjai­tól. Érsek Zsolt, aki 17 évé­vel a mezőny legfialalabbja, és a 19 esztendős Gátai Ró­bert az első fordulóban egy­aránt 5—5 győzelmet szer­zett. és veretlenül jutott to­vább. Érsek még „színesítet­te" is egyik asszóját, amikor a rutinos nyugatnémet Rei­chert ellen már 4:0-ra ve­zetett, de aztán 4:4 lett. vé­gül óriási nyugalommal be­vitte a győztes találatot. Sze­lei, Somodi és Orosz is vette ezt az akadályt. A második fordulóban viszont — ahol már csak 80-an küzdöttek — Orosz Gyula nagy csalódást okozott. A két évvel ezelőtti világbajnokság negyedik he­lyezettje négy ellenfelével szemben úgy vívott, mintha 6 lett volna az ú.ione, vala­mennyi asszóját elvesztette. Kézilabda Az ökölvívók hónapjának is nevezhetnék a szegediek a júliust, mert e hónapban rendezték a Belügyi Sparta­kiádot és a tegnapi selejte­zőkkel kezdetét vette a ha­gynmányos Nemzetközi Fesz­tivál Kupa ökölvívóver,sepy. Nem tudom elhallgatni a sok gonddal küzdő sportág az elmúlt 25 év alatt n+m rendezett két ilyen ragyogó színvonalú versenyt szűkebb pátriánkban. A Fesztivál Ku­pa túl azon, hogv nemzet­közi kisebb magyar bajnok­ságnak is beillene. A neve­zett 19 magyar és a két külföldi csapatot figyelembe véve összesen 69 első- és másodosztályú ökölvívó lép szorítóba négy napon át. Tegnap délután dr. Kán­tor Géza rendőr őrnagv, a Szegedi Városi-Járási ren­dőrkapitányság vezetője ün­nepélyes megnyitóiában kö­szöntötte a külföldi és a ha­zai versenyzőket, és a Sze­gedi Dózsa Sportegyesület nevében sikeres versenyzést kívánt a résztvevőknek, hangsúlyozva kiemelt nem­zetközi jellegét. Az első napon a selejte­zők során 15 pár lépett a szorítóba hat súlycsoport­ban. Az 54 kg osok küzdel­mében magyar győzelemnek tapsolhatott a kisszámú né­zősereg. Kincses (KSC) már a második menetben döntő fölényt harcolt ki a lengyel Urbanski ellen. Bujdosó — második párként — egyhan­gú pontozással győzött Bi­hari ellen. Könnyűsúlyban először Lukács késztette fel­adásra Dankó Tivadart, majd Juhász kiütéssel győ­zött Vujic (Jugoszlávia) el­len. Kövér Béla lengyei el­lenfelével szemben egyhan­gú pontozással győzött. A 63.5 kg-osok küzdelmében először Kottán nyert ponio* zással a jugoszláv Flajsman ellen, második párként pe­dig Bácskái feladásra kész­tette ellenfelét, Dankó Káz­Az őszi idényre készülnek a Volán SC kézilabdázói A Szegedi Volán SC NB l-es férfi kézilabdacsapata négv nappal korábban, hét­főn reggel kezdte meg a felkészülést az őszi idénv erőpróbáira. Az említett nap reggelén az úlszegedi Sportcsarnokban találkozott a társaság, hogv meghall­gassa Szűcs József szakosz­tályvezető tájékoztatóját. Azt követően pedig a két edző. Boros Gy, László és Lesti István irányításával sor került az első foglalko­zásra. Tizenhárom név — Oláh 7,., Arvai. Konczos, Avar. Borbás. Hubai. Velki, Ten­ke E„ Oláh B.. Dobó. Bá­rány Kiss S., Katona — hangzott el a névsorolvasás­kor, A válogatott keret tagjai — Lcle. Szabó, Tóth G.. Szabadíts — iövő hét­főn csatlakoznak társaikhoz. Ü.isán az errvüttes háza tá­ján, hogy Tenke E. június­ban sikeres térdműtéten esett át. ma már teljes erő­bedobással végzi a evakor­latokat. Arvai a HÓDIKÖT­ből igazolt a közlekedésiek­hez. Oláh B. pedig eltiltása letöltése után igyekszik bi­zonyítani. hogv ott a helve a kezdő hetesben. Boros Gy. László kérdé­sünkre válaszolva elmondta: — A keret valamennvi tagja nagv lelkesedéssel vesz részt a foglalkozáso­kon. Reggel 7 órától futó­edzéssel kezdődik a prog­ram, majd délelőtt 90 per­cen át súlyzókkal küszköd­nek Oláh Zoltanék. A kiadós ebedet és a "délutáni pihe­nőt követően, délután 3-tól 5-ig a kézilabdapályán ve­rejtékeznek az együttes tag­jai. Tíznapos, hasonló ritmu­sú gyakor'ás után Iúlius 28-án Békéscsabára utazik a Volán SC. ahol nemzetközi tornán vesz részt. Augusz­tus 1-től naponta „csak" két edzést vezényelnek Borosék. A bajnoki rajtig hátralevő időben két rangos tornán szeretnék kialakítani a kez­dőcsapatot a szakvezetők. Augusztus 10—14. között a lengyelországi Grünwald­ban a Béke-Barátság tor­nán. augusztus 19—21. kö­zött nedig Szegeden az Al­kotmány Kupa küzdelem­sorozatán lép pálvára az együttes. Augusztus 26-án Bp. Spartacus—Volán SC bajno­ki mérkőzésre kerül sor a fővárosban, s addigra is­mertté válik, melyik csa­pattal és mikor játszik a kupagyőztes szegedi gárda a KEK keretében. A hírek szerint valamennvi Volán­játékos lelkiismeretesen ké­szül a hazai és a nemzet­közi mérkőzésekre Mint mondják: az MNK-győze­lem és a sikeres KEK-sze­replés után az ősszel sem sz.eretnének csalódást okozni szurkolóiknak. T. L mért. Váltósúlyban Molnár Hogál—Török d. f. 3. mé­T. 4:1 arányban bizonyult netben. Némedi—Borók 5:0. jobbnak a jugoszláv Cur- 81 kg: Csépányi—Gál 3 cis-al szemben. menetben f. a. Kószó— További eredménvek: Niewiny (5:0). (elől a győz.'esek). Deel — A selejtezők ma. pénte Wnek 4:1, Űri—Rédl 4:1. ken 17 órakor folytatódnak 1983. JÜLIUS 22., PÉNTEK — NÉVNAP: MAGDOLNA A Nap kel 5 óra 09 perikor, ós nyugszik 20 óra 31 perekor. A Hold kel 19 ora U2 perckor, és nyugszik 2 óra 37 perekor. VIZA I.LAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 109 cm (apadó). Varga—Í.Iirkovic 5:0. 71 kg: Czutor Zoltán Kajak-kenu VB Á 18. Kajak-kenu Világbajnokság Az 1938-as első kajak-kenu világbajnokság óta 142 érmet gyűjtöttek a mindenkori magyar válogatottak. így a tamperei Kaukaja: Rvi-ta­von július 27—31. között megrendezendő idei világ­bajnokságon könnyen meg­születhet a 150. magyar érem. amelynek megszer­zéséért 20 tagú mag var együttes utazik Finnors-ág­ba. Hat újonc is helyet ka­pott a csapatban, amelynek egyébként 24.7 év az átlag­életkora. Az utazó sportolók közül 15 már büszkélked­het világbajnoki éremmel. Tenisz Á 3ATE SC nyerte a pontversenyt A közelmúltban városunk­ban. a ligeti pályákon rcn­dezték a Szeged bajnokság küzdelmeit. A rangos ese­ményen 24 egyesület 220 teniszezője vett részt. A JATE SC versenyzői kitű­nően szerepeltek, az első hely-m végeztek a pontver­senyben. Eredmények: II. a. férji egyes: Székely­hídi (Rába ETO)—Bakonyi (Bajai KFM SIC) 6:3, 0 3. 1. Székelyhídi, 2. Bakonyi, 3. Kanalas Gy. (JATE SC). III. o. férfi egyes: Wert­heimer (Dunakeszi VSE)— Kabai (BICSK) 6:3. 6:4. 1. Wertheimer, 2. Kabai. 3. dr. Thékes. II. o. női egyes: Csokonai (BEAC)—Krisztik (BKSK) 6:2. 7:5. III. o. női egyes: Náev Á. (JATE SC)—Futó (DVTK) 6:3. 6:3. A kiegészítő számokban 'is helytálltak az egyetemi klub sportolói. Lányok. If­júságiak: 1. Krisztik (BK­SK), 2. Farkas I. (JATE SC). Újoncok:... 2. Faragó. 3. Kalapács (mindkettő JA­TE SC). Fiúk Ifjúságiak: Kanalas Gy. (JATE SC!­Markó (Bajai KPM SK) F:0 6:0. I." Kanalas Gy.. 2. Mar kó. Újoncok: 1. Seres T, 2. Kapuvári, 3. Füzesi és Klivényi P. (valamennyien JATE SC). Pontversenvben: 1. JATE SC 57. 2. BEAC 32, 3. Rá­ba ETO 15 ponttal. NYOLCVANÖT ÉVE születeti Stephen Vineent Bénét (18BB—19431 amerikai kcltö és re­gényíró. Hagyományos vette l- ­sü, szelesen hömpölygő müvei­ben Amerika történelmének nagy fordulatait énekelte meg. Korán teliig.velt a német fasiz­mus veszélyére, s a másad/ft vi­lágháború eveiben egész fr'.i te­vékenységével a fasizmus elleni harcra buzdított. Veiscs müvei közül kiemelkedik a virginiai pionírokról szóló Williarn Syca­raore bo'.ladála című. a polgár­háborúnak emléket állító eposza és a 17. századi telepesek törté­netét feldolgozó Nyugati csillag. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negved 4. fél' 6 és három­negyed 8 órakor: Regi nyár "(színes magyar operettfilm). Szabadság: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: Keoma fszines olasz western, III. helyárral). Fáklya: háromnegyed 3. ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Flz tgen! (színes m. b. amerikai, III. hely­árral). Üjszegcdi Kertmozl: Madarak (színes amerikai, este 9 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZER I An Klauzál tér 3 sz. (13 '57-esi es­e 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgés asethen BAI ESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLŐG1AI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetei szenvedett sze­melvekéi Szegeden a II. sz. Se­bészet: Kl.nl ka (Pécsi u 4.) veszd fel. sebészeti és urológiai rai„é"eii (Iv-letet az I. sz. Se­bészeti Klinika tart. • GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma tízenhárom órától 19 óráig a Lenin krt. 20 s/ám alat­ti körzeti gyermekorvosi rende­'őben. 19 óratói 24 óráig a Gyer­mekklinika ambulanciáién. 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fa­sor 18.) és a Városi Gvermek­kórházbnn (Újszeged. Odesszai krt. 37.1 történik a sürgős ese­tek orvosi ellátása FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reg­gel fi órái? szombat reggel 7-töl hétfő reggel 7 óráig: Szpged óöld Sándor ti 1—3 Tel • 14-120. S. O. s 1 TT KISEC.ÉLY­SZOLGAI AT Mlndennao este 7-töl reggel 1 óráig. Telefon: 11-000. Modellezők utrechti sikereikről Hazaérkezett Utrechtből a köirepülö modellező Euró­pu-ba i uoksáfcon szép siker­rel szerepelt, magvai- váloga­tott. Mint isméreles. a ver­senyt Mult József nverte Szegedi Sándor eiótt. a har­madik csapattag. Molnár Jó­zsef. az ötödik volt. A vá­logatott a nemzetek vei-se­nyében is az élen végzett. Az egyéniben áranv- és ezüstérmes gyulai verseny­zők számoltak be az EB-sá­ker részleteiről. Mult József: — Rendkívü­li melegben ártották a ver­senvt. és ez befolyásolta a kis modellek teljesítményét. Az első futamban 257 km ó sebességet ériem el. s ezzel 5. helven álltam. Szegedi, az elmúlt évi világbajnok vezetett, s ez ígv volt a má­sodik szakasz után is. Az utolsó napom nagyszerűen sikerült, gépem 282 km ó_t repült és az elre kerültem. Ez a telieiitménv eddigi vi­lágversenveken elért legjobb idő. 5 km ó_val több. mint az eddigi legiobbam. Szegedi Sándor: — Tava­lyi VB-elsöségem utáni má­sodik helyem nem érzem „•salódásnak. hiszen honfi­társam avőzött le. s az EB-n ió teljesítményt nyúitottaip. Legfontosabb persze az. hogy a csaoat győzött. Az EB előtt több országból fé­lelmetes hírek érkeztek eeves versenyzők gépeiről. Utrechtben már nem a sza­vak döntöttek, itt teljesíteni kellett, ebben mi. magyarok voltunk a legjobbak. ZSFNGELI ÉR HARMADIK Zsengellér Gábor, szegedi modellező a közelmúltban a lengyelországi Lesznóban, a szocialista országok [elké­szítő versenyén állt rajthoz. Zsengellér nem tisztelve a nagynevű szovjet, NDK-beii. lengyel, csehszlovák, bolgár és kubai versenyzőket, a ie­lenlegi vilagbajnok Mecznel Andrást is megeiözve. az F—1 C (.szabadonrepülő motoros) kategóriában a 3. helyet szerezte meg. ŰJABB SIKER A VÍZILABDA IBV-N A lengyelországi Drzon-. •kow ban zajló vízilabda I3Y-n a magyar válogatott a harmadik csoportmérkő­zésén is jobbnak bizonyult ellenfelénél. Az Isztambul­ban Európa-bajnokságot nyert gárda ezúttal Bulgária legjobbjaival vette fel a harcot, és 11—7-es különb­ségű győze'met aratott. MOSES 80. GATFUTÓGYÖZELME Az egyesült- államokbeli 400 méteres gátfutó olimpiai bajnok és világcsúcstartó Edwin Moses a közelmúlt­ban egy Luxemburgban rendezett versenyen egymást követő 80. győzelmét érte el. 8.03 8.30 9.35 10.25 10.40 A nagy kék üveggolyó — amerikai filmsorozat 3. Hatan hetedhét országon át — NDK mesefilm Alomkereskedők — — amerikai filmsorozat •(ism.) Nemcsak nőknek (Ism.) Bofondos Leg-szikon — angol film (ism.) Catherina Valente és barátai — angol zenés film (ism.) Képújság BUDAPEST 1. 16.25: Hírek 46.30: Gótikus festészet lengyel kisfilm 16.55: üt perc meteorológia 17.00: A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepén 17.20: Képújság 17.25: Ke , s '.tkérdés 18.110: Reflektor — magazin 19 10: Tévétorna 19.13: F.sti mese 19.30: Tévéhíradó 1. 20.00: Derrick: Schubach visszatér — NSZK bűnügyi tévófilmsorozat 71.05: A hét műtárgya 21.10: A King's Singcrs együttes énekel 21.20: Troell-sorozat: Ki\ á-idorlók — svéd film 23.43: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.05: Kert ink. udvarunk (1sm.) 20.20: Montreaux-1 jazz-íesztivál >0.45: Tévéhíradó 2. 21.10: A régenshvrceg — angol tevéfilmsorozat 3. 22 00: Vívó VB — férfi tőr döntő '.3.10: Képújság BELGRÁD E 15.35: Tévénapló 16.00: Nyári délután 17 00: Magvar nyelvű tévénapló 18.00: Hírek 10.05: Tevénaptár 18.15: Búzavirág — tévésorozat gyerekeknek 18.45: Néni muzsika 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévénapló 70.00: Roekford dossziéi — filmsorozat 21.00: A boldogság meghódítása — könnyűzenei adás 21.45: Tévénapló 22.00: Pénteken 22-kor — kulturális mozaik 23.30: Hírek BET.GR AD 2. 19.00: Mesterséges intelligencia — tudománvos adás 19.30: Té.énapló 20.00: n-.ittmvnik! Nyári Játékok •8.7: Hangverseny 70 45: Hirek 20.50: ITIúságunk városa — dokumentumadás 21.40: A legjobb jugoszláv filmek: Játékfilm ÚJVIDÉK 15.35: Tévéhíradó magyarul 16.00: Nyári délután — szórakoztató műsor 18.00: Tévéhíradó szerb-horvátul 18.15: Minishow 10.45: „Kalászát bontotta a búza" — nébzenel sorozat 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévéhíradó magyarul 20.00: Rockford dosszié — amerikai bűnügyi tévéfllmsorozat 21.00: Zenés szórakoztató műsor­21.45: Tévéhíradó szerb-horvátul SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.00: Tévétorna (Ism.) KOSSUTH 8.25: Miről ir a Társadalmi Szemle új száma? 8.35: operaegyüttesek 9.05: Kovács Dénes hegedül 9.33: Lementem a pincébe... óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás 10.03: Gyermekeknek 10.36: utcakép ­Majakovszkij versel (ism.) 10.41: Andor Ilona Schu ma n n-románeokat vezényel 11.00: Gondolat (ism.) 12.40: Reklám 12.45: Dávid Oisztrah vezényel 13.26: Nótacsokor 14.14: Vonzódások — Somlyó Györggyel busz üget Albert Zsuzsa 14.44: Magva".in szólva... (Ism.) 15.05: Révkalauz — a G rni' krádió műsora 15.35: Dávid Munrow biock lotc-egyiittjese játszik 15.58: l.i .. itöink figyelmébe! 16.00: viit üzen a Rádió? 10.53: . ím Borg operaáriákat énekel 17.03: \ L íayel Népköztársaság nemzeti ünnepén 17.35: Liszt: Orfeusz. — sz:: ífonikus költemény 16.12: Reklámkalauz 18.78: 111.iga ónk figyelmébe 18.30: Esti in igazin 19.15: Közvetítés az országos úszó bajnokságról 19.25: Mc art: B-dur szonáta K 333 19.47: Rádiószínház: Partira szekercére és lurészre, öt költöl tételben 20.35: operetikedvelőknek , 21.30: Felig igen és félig nem ... — riport 22.50: Tíz pere külpolitika 22.30: A zenéről . . . 23.34: A Philadelphiai rézfúvós­egvütles játszik 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Világhírű tenorlsták Róbert Stolz filmdalatból énekelnek 8.20: Tíz pere külpolitika (Ism.) 8.35: Slagéi-múzeum 9.36: Közös lónak — N • v Izabella riportja 9.51: Rekiám 9.53: I.otiösorsolás 10.01): Zenedélelőtt 11.37: Orosz nyelvű hírek 11.35: Tánczenei koktél (sz.) 12.35: Édes anyanyelvünk (ism.) 12.40: Népi muzsika (sz.) I.7.15: Cvermekaíbum 13.24: K-otó — japán gyermek­dalok 13.36: A Gyermekrádió új z.e ,el felvételeiből 14.00: Indíts! — zenés útrabocsátó műsor 17.30: ütődik sebesség 18.35: Köz >;,". s az országos ú szóba i nokságrói 18.45: Pophullám (sz.) 19.37: Reklám 19.40: Nótakedvelőknek 20.35: Embermesék 21.33: úirtr,óságainkból: Külföld! láncdalok (sz.) 22.15: Népdalok 22.30: Igen is. nem Is 23.20: A tegnap slágereiből (sz.) 3. MŰSOR 9.00: Maehaut-művek (sz.) 9 2'-: Zen-'-s játékokból (sz," 9.56: Az Ü.l Budapest vonósnégyes hangversea;/ a Pisti Vígadóban (sz.) II.05: Fimszkij-Korszakov­eikhis: 5. rész: íT"«dko 14.08: Barokk zene (sz.V 14.48: A Rádiószínház bemutatója: Smaragd sziget — George Bemard Shaw sz.-müvének rádió­változata (sz.) 16.10: Tálak zenéje — 6. rész ' (sz.) 17.01: FeleHhetetlen arcok az' Operaházból 17.30: Kapcsoljuk a Bartók-emlékház hangversenytermét (sz.) Kb. 18.40: Németalföldi szerzők kórusművelből 19.05: Wagner: A nibelung gyűrűje — 4. 20.05: A zeneirodalom remekműveiből (sz.) Közben: 20.35: Sándor Iván Ködlovas (Ism.) — Könyvszemle 21.30: Opera-müvészlemezek (sz.) 22.30: A debreceni dz.sessznapok felvételeiből (sz.) 23.10: Pinchas Zukerman Krelsler-átlratokat hegedül <KJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom