Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-13 / 164. szám
Csütörtök, 1983. július 14. 3 Csongrádi várospolitika Termőföldek védelme Ülést tartott a megyei tanács vb A megyei tanács végrehajtó bizottsaga tegnap, kedden Szegeden ülésezett. A testület az előterjesztések között több fontos kérdésben döntött. majd megvitatta és elfogadta a Csongrád városi tanacs végrehajtó bizottsága munkájáról szóló beszámolot. Megállapítást nyert, hogy a vb jói koordinálta a központi és helyi érdekeket, biztosította az ágazati célkitűzéséit megvalósítását. Sokat fejlődött a szakigazgatási szervezet és az intézményhálózat irányítása. Korszerűsödött az államigazgatási munka, s ennek eredményeként nyílt várospolitikát valósítottak meg. A várospolitika eredményeihez sorolható: megőrizték Csongrád sajátos értékeit, megóvták a kisvárosi karaktert, kiegyensúlyozott es tervszerű volt a fejlesztés. A testület a költségvetési gazdálkodástól kezdve a hatósági munka színvonalának megítéléséig sorra vette a várospolitika terén elért legfontosabb eredményeket. Örvendetes, hogy a társadalmi munka teljesítménye évről évre növekszik és 1978 óta háromszor nyerték meg a megyei településfejlesztési versenyt. A lakosság- is fokozottabban járult hozzá anyagi áldozatokkal a közműépítéshez. A VI. ötéves terv első két esztendejében sikerült teljesíteni a lakásépítési feladatokat, s megfelelő számú telket alakítottak ki a magánépítőknek. A jelenlegi építőipari kapacitás azonban nem elegendő a fejlesztésekhez, felújításokhoz. A szolgáltatóiparban új patyolat-, fodrász-, fényképészegy égek kezdték meg működésüket. Nemcsak a városközpontban, hanem a peremkerületekben is javult az -ilyen jellegű ellátás. Foglalkozott a testület a munkaerő-gazdálkodással is. rámutatva arra. hogy kiemelt várospolitikái kérdésként kell kezelni a pályaorientációt. a munkaerőtervezést Csongrád népességmegtartó képességének növelése érdekében. A testület elismerte a Csongrád városi tanács végrehajtó bizottságának eredményes tevékenységét. javasolta, hogy tovább javítsák a helyi árukínálatot. bővítsék a lakosság foglalkoztatásának lehetőségeit, még jobban használják ki a diákétkeztetés adottságait — hogy csak a legfontosabb határozatokat említsük. A vb tájékozódott a mezőgazdasági termőföldek használatáról és védelméről is. Mint kiderült, egyj-e úakább közüggyé vált a termőföld megbecsülése. Az üzemek ésszerűbben alakítjuk a területeket és a szakemberek jelentős eredménynek tartjak, hogy az elmúlt öt év alatt a mezőgazdasági terület csak 1,2 százalékkal, a termőterület pedig 0,7 százalékkal csökkent, ami alacsonyabb az országos átlagnál. A mezőgazdasági nagyüzemek hiánytalanul eleget tesznek a földhasznosítási kötelezettségüknek és a téeszek használatában levő területek nem maradnak parlagon. A földvédelem sikereit a gyakori halárszemlék is elősegítették. Igen nagy jelentőségű program a romos tanyák felszámolása, s a területének termelésbe való visszaállítása. Ebben a munkában a megyei földhivatallal jól együttműködnek a községi tanácsok is. A tanyák számának csökkenése hosszú idő óta tartó folyamat: 1970ben 30 ezret, ma alig 20 ezret tartanak számon. 1970 és 1978 között évente átlaf 731 tanya szűnt meg, az utóbb! években ez a szám 251-re csökkent. A végrehajtó bizottság örömmel állapította meg. hogy az elmúlt években a termőföld védelme, megtartása sokat fejlődött, és a közvélemény szemlélete is kedvezően változott. Ezt bizonyítja, hogy az egyéni kérelmek is egyre inkább figyelembe veszik a földvédelem szempontjait, s engedély nélkül nem használtak fel termőterületet. A Fővárosi Tanács ülése Kedden az újvárosházán Szépvölgyi Zoltán elnökletével ülést tartott a Fővárosi Tanács. A Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága elnökségének javaslatára a tanács tagjai dr. Nagy Richárdot a Fővárosi Tanács elnökhelyettesévé választották. (MTI) Az áprilisi határozat megvalósításáért Alföldi városoíi vezetőinek tanácskozása A7 egymásra utalt települések együttműködéséhez, fejlesztésük összehangolásához nincs szükség az államigazgatás szervezeti formáinak megváltoztatására. Sok j lehetőség nyílik a jelenlegi - szervezeti keretek között is. Ezt hangsúlyozták a megI nyitóban az alföldi városok vezetőinek kedden Békésen kezdődött négynapos tanácskozásán, melyet a Magyar Urbanisztikai Társaság rendezett. A tanácskozás első két napján a résztvevők az alföldi kisvárosok problémáit vitatják meg, különös tekintettel a települések, a I városok és a körnvezö köz| ségek közötti együttműködés j lehetőségeire. Csütörtökön j Békés város kérésére egv i újszerű oktatási-nevelési központ tervezetéről mondják el véleményüket. A találkozó befejező napján rendezik meg három Békés megyei város: Békéscsaba, Gyula és Békés tanácstagjainak és tanácsi dolgozóinak fórumát Nyílt várospolitika — Nyílt, kreatív ember címmel. A mostani, békési találkozó célja, hogv úi és változatás módozatokat keressenek a városok, illetve a város környéki községek együttműködésének, kapcsolatainak erősítésére. Küldöttgyűlés és vezetőségválasztás MSZBT-munka értékelése A MÁV szegedi csomópontjának MSZBT-küldöttei tegnap délután tagcsoportértekezletet tartottak a MÁV-kultúrotthonban. Zákány István. a vasúti pártbizottság titkára köszöntötte a résztvevőket, az elnökség tagjait, majd dr. Baláspiri Lajosné. a vasúti pártbizottság területén működő MSZ8Ttagcsoport titkára számolt be a barátságot ápoló kollektíva egy évtizedes munkájáról. Napjainkban Z'iOO vasutas szorgoskodik a ma gyár—szovjet barátsági mun ka mozgalommá erősítésén — mondotta. Az eredménye ket sorolva említést teti arról, hogy a KPM vasút: főosztálya által rendezett orosz nyelvi versenyen évek óta jó helyezéseket értek el Ismereteiket a Gorkij nyelv iskola szegedi kihelyezett tagozatán bővítik. Hasznos munkakapcsolatot alakítottak ki az évek során a Budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házával. Igyekeztek a magyar és a szovjet vasutasok között a szemé lyes kapcsolatot megteremteni. Több alkalommal látogattak hozzájuk ismert szakemberek. akik beszámollak a szovjet emberek életéről, eredményeiről. A tagok közül többen látogattak el a Szovjetunióba. Ennek eredményeként jött létre Szeged és Odessza vasúti csomópontok szolgálati helyeinek kollektívája között az a szocialista munkaverseny együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelynek keretén belül jelölték ki közös gazdasági feladataikat. A megye más munkahelyein működő MSZBT-tagcsoportokkal például a vásárhelyi Alföldi Porcelángyár MSZBT-aktivistáival — jó kapcsolatot tartanak fenn. Az elért eredmények lehetővé teszik, hogy a jövőben még teljesebbé váljon a magyar és a szovjet vasutas dolgozók barátsága, együttműködése Ezután a küldöttek megválasztották a vasúti MSZBT-tagcsoport új 25 fős vezetőségét, amelynek ügyvezető titkára dr. Remény: Katalin lett. A testület nevében pedig Balogh József újonnan megválasztott ügyvezető elnök köszönte meg az MSZBT-aktivisták bizalmát A pártalapszervezetekben lezajlottak a Központi Bi zottság áprilisi határozatai feldolgozó taggyűlések. Általában tartalmas vitákban reáiis, a pártalapszervezetek teherbíró képességét és feltételeit is figyelembe vevő konkrét feladatokat határoztak meg. Így országosan széles körű véleménycserevé váltak a párttagok tanácskozásai. A beszámolók nagy többsége a pártmunka minden területét érintette, ezen belül az alapszervezet jellegének megfelelően részletesebben is foglalkoztak egyes kérdésekkel. így a termelő üzemekben mindenekelőtt természetesen a gazdaságpolitikai feladatok végrehajtását, a gazdaság párt-irányítását értékelték. Felei ősséggel elemezték az üzemek helyzetét, tevékenységüket a vállalati és a népgazdasági tervek végrehajtásában. A községi, lakóterületi pártalapszer vezetek külön figyelmet fordítottak a fejlesztési. a k-ereskedelmj ellátás kérdéseire, az ideológiai munka főbb tapasztalataira, tennivalóira. Valamennyi pártalapszervezetben megkülönböztetett figyelmet fordítottak az if júságot érintő kérdésekre. Reálisan értékelték azokat az eredményeket, amelyeket az ifjúságpolitikai határozat, valamint az ifjúsági törvény végrehajtásában elértek. A pártélet fontosabb kérdései közül érintették a munkamódszer fejlesztésében, a pártirányításban elért eredményeket. Felelősséggel, kritikusan tekintették át a pártfegyelem helyzetét, a pártmegbízatások teljesítését. Hangsúlyozták, i hogy a párt ideológiai egységének erősítése fontos napi feladat A pártoktatás ISÍftOonalának emelése mellett a személyre szóló agitáció, a téves nézetek tisztázása és a párt. tagság következetesebb Kiállása került az értékelések középpontjába. A hozzászólók többsége általában megerősítette a vezetőség beszámolóját, a viták résztvevői egyetértésüket fejezték ki a Központi Bizottság határozatával, s felelősséggel szóltak a helyi tennivalókról. A terme'ő üzemek alapszervezeteiben a hozzászólók kiemelték, hogy fontos az exporttevékenység komplex fejlesztése, ehhez kell igazítani a köz •gazda-ági elemző munka, a piackutatás és az „ egész piaci tevékenység javítását Sok hozzászólásban kiindulási a'ap volt a munkafegyelem, a munkaerkölcs és a munkaidő kihasználásának fokozása. Különböze oldalról — üzem- és munkaszervezés. bérezés, kisvállalkozás — tettek javaslatokat a meglevő tartalékok kihasználására. Az anyagbeszerzés és a? anyagellátás kapcsán szóltak a szerződéses fegye'.é n visszásságairól, termelést é. az értékesítést is akadalyozó hatásáról. Az ipari és mezőgazdasági jellegű alapszervezetekben egyaránt szorgalmazták az energiaracionalizálás felgyorsítását, az anvag. és élőmunka-megtakarítást, valamint a hulladékok hasznosítását. Sokan foglalkoztak a bérezés kérdéseivel is. Általában a differenciált bérezés megvalósítását, fegyelem, és teljesítmény-javító halasának jobb kihasználását igényelték. Felvetődött több ipari üzemben a gazdasági társulások, kisvállalkozások kérdése. Mindenütt bírálták az ott mutatkozó torzulásokat, ellenőrzésük gyengéit, de amellett foglaltak állást, hogy a becsüette] elvégzett túlmunkáért kapjon többet a dolgozó, ha nem a mun. -kaidőben teremtik meg e tevékenységek feltételeit. Szinte mindenütt fontosnak tartották a termelő egységeket terhető bürokrácia, adatszolgáltatás és adminisztráció ' ésszerű csökéntését. A községi, s a lakóterületeken működő alapszervezetek ben felvetették, .hogy az alapvető élelmiszerekből, iparcikkekből esetenként akadozik az ellátás. Kérték a felvásárlás és szállítás, a megrendelések teljesítésének folyamatos biztosítását. Többen szóltak a községfejlesztés eredményeiről, gondjairól. Kiemelték, hogy ai elért eredmények mellett további tartalékok vannak a társadalmi összefogásban, amilyet tudatos tervezésiéi'. szervizéssel és előkészítéssel lehet hászítüsrtarrt. "Szó. vá tették a magánerős családi házak építésének problémáit. Nem minden településen megoldott az építési telkek biztosítása, az építőanyagok beszerzése. SOK a hiánycikk, ebből adódóan többnyire csak a „csúszópénz" teszi lehetővé a beszerzést. Az alapszervezetek többségében a hozzászólók egyetértésüket fejezték ki az agitációs és propagandamunka tejlesztésének szükségességével. Hangoztatták az iniormációiramlás tartalmi javításának, felgyorsításának fontosságát. Az alapszervezetek általában a saját feladatuknak tartották. hogy a területükön felvetődő téves nézetekre, ideológiai kérdésekre gyorsabban és következetesebben reagáljanak. A felszólalók többsége érzékenyen foglalkozott a fiatalok ideológiai nevelésének problémáival is. összefogottan és az életkori sajátosságokkal jobban számoló nevelőmunkát látnak szülcségesnek a körükben, amelyből minden érintett szervezetnek — állami és társadalmi — sajátosságainak megfelelő arányos részt kell vállalnia. Kritikusan szóltak a káderpolitikai elvek megvalósulásáról. A kádermunka központi kérdésének az utánpótlás nevelését tartották. Szóvá tették, hogy gyorsítani kell a megerett kádercserék végrehajtását, tulajdonképpen azt a folyamatot. hogy az arra alkalmas fiatalok vezető funkcióba kerüljenek. Több hozzászóló elmondta, hogy tovább kell erősíteni a pártfegyelmet, a taggyűlések aktivitását, növelni kell az egyéni felelősséget, a határozatok végrehajtásában. A következetesebb ellenőrzésnek és számonkérésnek a jelenleginél jobban kell szolgálnia a párt eszmei, cselekvési egységének szilárdítását. Az alapszervezetek a beszámolóban és a vitában elhangzottakra építették a most következő időszak; főbb feladatait, sajátos tennivalóikat. A taggyűlések tapasztalatai, a megjelölt feladatok megerősítették, hogy a párttagság megértette a Központi Bizottság értékelését. A határozatból következő alapszervezeti tennivalók jó alapot szolgáltatnak a XII. kongresszus célkitűzéseinek megvalósításához. Dr. Arató András meg Sllapodús ü búza kétharmadát learatták Kevés helyen késztette megtorpanásra az aratókat a hét eleji eső, bár sokfelé volt borongós az idő, kedden számottevő csapadék csak a Mátraalján, Kiskunfélegyháza határában, Makó környékén, a gödöllői dombvidéken és Baranyában esett. Nem kárhoztatták az időjárást persze ezeken a vidékeken sem, kell a kapásoknak, kivált a kukoricának az éltető víz. A forró nyár meggyorsította a kalászosok betakarítását: az országban a búza kétharmadát már levágták a gazdaságok. Ritka esztendőben halad ilyen gyorsan az aratás, tavaly ilyenkor mindössze a kenyérgabona ötöde került magtárba, malomba. A déli országrész sok gazdaságában már letudták a legnagyobb nyári munkát, s gépeikkel, járműveikkel a közeli és távoli szomszédban segédkeznek. Somogyban csaknem húsz gazdaság végzett az aratással. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kedden estig több mint 143 ezer tonna búzát vett át a megyében. Tolnából jelentik, hogy a búza háromnegyede már fedél alá került. A Dalmandi Állami Gazdaság a saját gabonáját levágva, az Alsótengelici Állami Gazdaságba, s négy termelőszövetkezetbe küldte nagy teljesítményű kombájnjait. A szomszéd határban dolgoznaH niár a szedresi, a zombai, a kapospulai és a mucsai termelőszövetkezetek arató-cséplőgépei; érkeztek gépek Csongrádból is. Pest megye dabasi járásában, a Fehér akác Tsz tábláin szlovák vendégkombájnok segítették a betakarítást. Most, hogy a munka nagyján túljutottak, hat dabasi kombájnnal kiegészülve indul vissza a csapat. A megyei aratási ügyelettől kapott tájékoztatás szerint az idén a szokásosnál jobb volt az alkatrészellátás; a betakarítást követően jól haladnak a talajmunkák is, a legtöbb gazdaságban élnek a másodvetés adta lehetőséggel, több mint tízezer hektáron vetnek például silókukoricát Kedden megállapodást írt alá az Ipari Szakmai Továbbképző Intézet, a Gépipari Tudományos Egyesület anyagvizsgáló szakosztálya, valamint a Roncsolásmentcs Vizsgálatok Osztrák -Tfársasága (ÖGFZP). A szerződés egységesíti az anyagvizsgálati módszereket, és biztosítja a szakemberek kölcsönös c--réjét is. Az ICNDT, az anyagvizsgálati intézmények nemzetközi szervezetének tavalyi moszkvai ülésén a tagországok állást foglaltak egv egységes követelményrendszer kialakításában, elsősorban a radiológiai és az ultrahangos anyagvizsgálati módszerek összehangolásában. Az ajánlásokat valamennyi tagországnak megküldték. és a szervezet európai bizottsága külön felhívta az egyes országokat, hogy a vizsgálati módszereket egyeztessék, közelítsék egymáshoz az értékelési eljárásokat és lehetőleg kössenek kétoldalú megállapodásokat. A most aláírt magyar—osztrák szerződés ilven szerződés. Korábban Lengyelország is hasonlót írt alá Ausztriával, az NSZK. Svájc és Ausztria háromoldalúan szerződött. A mostani szerződés révén lehetővé válik, hogy a különböző szállítmányokat még a csomagolás előtt a feladó ország szakemberei megvizsg-lhassák és a vizsgálat eredményét a vevő elfogadja Eddig ugvanis mindig a vevő vizsgáltatta mea a különböző öntvényeket, hegesztési varratokat, csővastagságot. lemezvastagságot. tömörséget, felületi repedéseket, stb. Ez lassította a szállítást és költségesebbé is tette. Mivel hazánk és Ausztria között egyre nagyobb az árucsere-forgalom és növekszik az ipari kooperáció, a megállapodás mindenképpen segíti a szállítások gyorsítását és egyúttal rendszeressé teheti az anyagvizsgáló szakemberek cseréjét is. (MTI)