Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-12 / 163. szám

Ke(tí, 1983. jntius 12. 5 Váljunk el?! Nemrégiben szándékoztam riportot írni a válásról. Nem válást előidéző társadalmi és egyéb okokról, csupán arról, hogyan viseljük az utok szétválásának tényét, meny­nyire tudunk emberül búcsút mondani egymásnak. Hipo­tézisem az volt, a többség érzelmektől felfiúitan — erthető módon —, heves in­dulatokkal „játssza el a bú­csűjelenetet" a bíróság íté­lőszéke előtt. Nem botrá­nyos, hisztériás ütközeteket hittem látni, egymás becs­mérlését, sárba tiprását, csak legalább az egymásért való küzdésnek, a régen volt érzelmeknek utózöngéit Tudom jól, jobb érzésű ember mások előtt nem te­regeti ki a szennyest. Ennek okán természetesen a bíró­ság sem alkalmas fórum a legbenső — egymás között már többször megbeszélt és meg nem oldott konfliktu­sok — újraidézésére. Két napon keresztül közel húsz bontópert és békítő tárgya­lást ültem végig. Egy fö ta­pasztalattal: könnyen, köny­n yelműen, közönyösen, ér­zelmektől mentesen mond­juk, váljunk el. Nem min­dig, de a válások jelentős részében. Nem kardoskodom a csa­ládi poklok minden áron va­ló látszat-fenntartásáért. A meg nem oldható ellentétek, a teljes zsákutcák valóban csak a különválás útján old­hatók meg. De nem egészen értem, miért tartja egyetlen megoldási lehetőségnek a válást az az asszony, aki 17 évi házasság után, hihetetlen érvként csak azt hozza fel: „nem értünk egyet a gyerek­nevelésben". Nemigen szorul bővebb magyarázatra ez esetben is, egészen más ok húzódik a szabadulni akarás hátterében. A valódi mély rétegekbe a bíró nem hatolhat. A legtá­volabbi érzelmi szférákban rejlő inditékoK legtöbbször homályban maradnak. A bí­rónak nem is feladata a lé­lek mély rétegeinek feltérké­pezése. Törvény adta jogá­nál fogva munkaköri köte­lessége „csak" annyi, hogy a házasság teljes és helyre­hozhatatlan megromlását megállapítsa. S ez sok eset­ben csak viszonylagos lehet, hiszen — szociológiai és pszichológiai felmérések bi­zonyítják — a házastársak rendszerint az úgynevezett látszólagos okokat használ­jak fegyverként egymás el­len, míg a valóságos, az el­titkolandó intim okokat nemigen említik. Pedig a szakítás gondolatának meg­születésében döntő erejük ezeknek van. Jóllehet, a véglegesen és visszavonhatatlanul meg­romlott házastársi kapcsolat helyreállítására a tágyalóte­remben már _kevés a remény, mégis minden bíró arra tö­rekszik, hogy békítsen, pró­báljon jobb belátásra btrni, s együtt tartani két embert. Persze, kérdés, hogyan bé­kítsen akkor, ha hamis szá­lon vezetik a felek, ha lát­szatkonfliktusok halmazával bombázzák, Ha ugyan nyil­vánvaló a mondvacsinált ki­fogás, mégis bizonyíthatat­lan. A bírónak sem ideje, sem módja, sém képesítése valamiféle pszichoanalitikus oknvomozásra. netán a vál­ni szándékozók házasságte­rápiajara. Mindennek ellenére jó né­hány elhibázottnak vélt há­zasság mentődött már meg a békítotárgyalásokon. Sokav ugyanis a tárgyalásokon nem a válási szándék törvényesí­tését várják, hanem hiszik, a bíróság képes meggyózni a másikat mindarról, ami­ről 6 már képtelen. Szem- és fültanúja lévén jó néhány békítőnek, mely között akadt sikeres is, meg­győződéssel írhatom — s ezt a bírói vélemények is alátá­masztják —: szükség lenne olyan tanácsadóra, ahová mindazok bizalommal for­dulhatnának, akik még meg akarják menteni házastársi kapcsolatukat. Mindazok, akik között még megoldható konfliktusok vannak, jórészt olyanok, amelyekről a bíró és az esküdtek csoportja előtt nem akarnak vallanj, de könnyebb szívvel, oldot­tabban, felszabadultabban nyílnak meg egy, a társas kapcsolati problérpák orvos­lására hivatott szakember előtt. Nem olyan régen fejező­dött be az a hathetes sze­mináriumsorozat itt, Szege­den, amely az elváltaknak próbált segítséget nyújtani, mindenekelőtt az érzelmr­társaskapcsolaiti életük ren­dezéséhez. Eső után köpö­nyeg, gondolhatja bárki. Mit old meg egy ilyen „utó­kezelő" kurzus? Joggal ve­tődnek fel ezek a kérdések, amikor dr. Bognár Gábor elváltakat segítő, meglehető­sen elszigetelt vállalkozásá­ról hallunk. I,ehet, hogy meglepő, de voltak, akik szükségét érez­ték a szeminárium adta le­hetőséggel újragondolni ku­darcba fulladt házasságukat. Tizennyolc ember azért jött ide, mert kapaszkodót re­mélt a hirtelen rászakadt magány lélekgyötrő nehézsé­geinek legalább részleges megoldásában. Segítséget várt az új életforma kiala­kításához, a másiktól való elszakadás érzelmi feldolgo­zásahoz, az elszakadas es a kötés kettősségének köny­nyebb feloldásához. A részt­vevők közül néhányan val­lották : házassaguk menthe­tő lett volna, ha a kurzus­hoz hasonló — csak éppen a válás előtt „megrendezett" — tanfolyamon • vehettek volna részt. Hiszen a vál­junk el gondolata minden­kiben csak eldöntendő kér­désként születik meg az el­ső rossz pillanatban. Ekkor még két út kínálkozik a megoldásra: az együtt ma­radás, vagy a törvenyes vá­lás. S annak eldóntesehez, hogy e nem rövid ideig tar­tó dilemmázási folyamatban melyik lehetőség kerekedik felül — a mai házasságok jelentős részében •— nem lenne haszontalan külső se­gítség. Az orvosi gyakorlatban oly sokat hangoztatott pre­venció, megelőzés nem mást jelent, mint azt, hogy a be­tegség megszületését kell megakadályozni, vagy leg­alábbis csírájában elfojtani. Ha megtámadja és elemész­ti az_ egész szervezetet, az orvos" már tehetetlen. Csak­úgy. mint a bíró sok-sok bé­lütőtárgyaláson. Kalocsai Katalin Kanyarokban egy Szeged, Bréma és a Hold Mj adtuk a világnak Bo­lyai Jánost, Neumannt, Szent-Györgyit. Wigner Je­nőt, Gábor Dénest. E földön született az Eötvös-féle tor­ziós inga. a dinamó, a kar­burátor. a helikopter, mi több a Rubik-kocléa is ... Petőfi verseit száznál több nyelvre fordították le. Bar­tók muzsikáját a lappföldi­meg a nyasszaföldi emberek is ismerik. Néha, úgy látszik, mind­hiába. A gulasch. a paprikasch és a tsikosch délibábos le­gendája árvalányhajjal dí­szített csomagolásban: a kül­földieknek ez ma is Ma­gyarország. Készítettek a brémai rádió munkatársai egy hangos fotókkal díszí­tett útibeszámolót nemrégi­ben Szegedről. Idegenfcrrga­tas volt a címe. Volt benne sok-sok paprika és 'szalámi, továbbá a valódi szegedi gulasch receptje, maid szólt vagy két mondatot Halász Előd. az Európa-hírű professzor is, hogy azonnal felhangozhassék a szegedi tsikosch nótája cigányzene­karral, frissen. Az NSZK-ból jött ripor­tereket — mint kiderült — Radnóti László kalauzolta, s a szerkesztésben Szablyár Ferenc segített nekik. Ami­re a német kollegák kíván­csiak voltak, meg is kér­dezték. Erre voltak kíván­csiak ...! Egyetlen megjegyzésük volt csak igen-igen figyeT lemraaettu A saal$mi£yár vezérigazgatója kávéval megkínálta őket. de szalá­mival nem. Egy honi em­ber udvariatlanságnak tar­taná ezt. ők azonban a világ legtermészetesebb dolgának ítélték, azt mondta a ripor­ter: így helyes, nem szabad herdálni egy ország vagyo­nát. A stáb távozott, majd vásároltak maguknak néhány deka szalámit a Kárász ut­cai csemegében, és jóízűen megették. A műsorból úgy tűnt, hogy Bréma messzebb van Szegedhez, mint a Hold. Ez az egyetlen momentum bi­zonyította; talán mégsem. Á kollegák kalauza, Rad­nóti László másnap egy látszólag messzebbre levő tájon, a Holdon barangolt, s bizonyította, hogv Földünk hűséges társa közelebb van hozzánk, mint a költők által annyiszor megénekelt égitest. Közelebb van, mert lé­nyegesen többet tudunk ró­la, mint amennyit a bré­maiak tudnak Szegedről, s a szegediek Brémáról. A Holdóra kitűnő műsor volt. Szó esett benne — és kevés, de odaillő — min­den olyan dologról, ami engem érdekelt. (A krónikás más nevében ne beszéljen, mert beleeshetik abba a hibába, hogy az illetők nem tekintik autentikus pró­kátornak . . .) Azt eddig is tudtam, hogy a Hold járása hatással van a nök menstruációs ciklu­sára. a hogy a nőgyógyá­szok holdhónapokban szá­molnak, arról viszont most értesültem először, hogy a hozzánk legközelebbi égitest hatást gyakorol a bolygónk szeizmikus viszonyaira is,' s arról is, hogy a sebész­orvosoknak arra is figyel­niük kell holdtöltekor, hogy több vért tartalékolja­nak. mert a műtött betegek ilyenkor vérzékenyebbek. Azoknak a hölgyeknek, akik kikapós természetűek, szintén a Hold mozgása je­lenthet mentséget a családi tűzfészek illegális elhagyá­sára, olyankor ugyanis, ami­kor legnagyobb a Hold, nem tehetnek arról. Szóval értik Armstrong sétált már ezen az addig titokzatosnak tar­tott égitesten. az onnan hozott közeteket a tudó­sok kivallatták; maradt a gravitációs viszonyok rej­télye. Arról állítólag a fiziku­sok sem tudnak szinte sem­mit. mint ahogy arról sem, hogy miért kell egy ilyen műsorban nyúlfarknyi ri­portokat muzsikákkal szét­szabdalni, bár ez igazából nem is fizikai avagy lunáti­kai probléma. Csak szer­kesztői. A Hold egyébként pon­tosan ugyanolyan Szeged fölött, mint Brémában, ugyanolyannak látjuk csak egymást nem látjuk olyan­nak. mint amilyenek való­jaban vagyunk. Sem innen, sem onnan. Peiri Ferenc Mi tagadás, szerencsétlen figura ez a nemzedékemben főszereplő. Horváth Péter író, Szántó Erika dramaturg, Sólyom András rendező té­véfilmjében (Nagyvárosi kanyarok) Lukáts Andor egy szomorú, kevés szavú, belső viharait hol sikerrel fékező, hol meg az indulatait gát­talanul szabadjára engedő 35 éve6t formált, igen élet­szerűen. Ügy tűnt, ismerem ezt az alakot, hiszen pont annyi idős ... Hogy milyen? Csalódott és reménykedő. Illúzióit vesztett és elképedten bámul a ke­gyetlenül realista utánajö­vőkre, a fiatalabb nemze­dékre. „Beilleszkedett" és belső lázongásoktól zaklatott. Konformista, megalkuvó, pe­dig erkölcsi érzéke még mű­ködőképes, alkalmilag. Az ellentmondást anarchistát megszégyenítő kitörésekben vezeti le. Magánélete? Mint — saj­nos — sok kortársa, éppen tűi van első sikertelen há­zasságán, s mert férfiú az istenadta, vasárnapi apuka. Keresgéli jövendő, új társát, de ajándékot a réginek, rrieg a gyerekének vész. Ezt per­sze nem érti az eljövendő „120 százalékos" anyuka, aki mai fiatal, a „békeviselt nemzedék" tagja, toleranciá­tól, megértő emberségtől mentes, irigylésreméltóan határozott, öntudatosan .ön­ző és az anyagiak tekinte­tében roppant céltudatos. Van aztán még egy film­béli partnere hősünknek, a srác, akit be kell vezetnie a szakma (irodagép-műszeré­szet) rejtelmeibe. Mindössze 12 év köztük a korkülönb­ség — s egy világ választja el őket Az ifjabb nem szo­rul tanácsra, sokkal jobban tudja, „mi a dörgés", • meg „merre hány óra", s nin­csenek lelkiismereti problé­mái, mint amannak. Példá­ul, mennek dolgozni, a csú­szópénz, a csalás, a lányok szédítése, a vagány magány, a „nagyvárosi kanyarok" — a fiatalabbnak természetes közege, lubickol benne, míg „mestere" fuldoklik. Ennyit tenne a korok (nem annyira az élet-, mint a történeti korok) különbsé­ge? Legalábbis elgondolkoz­tató a látlelet, amelyet e kétféle fiatal (remélhetően még hízeleghetünk magunk­nak a jelzővel) nemzedékről festett a realitásoktól nem túl rriessze rugaszkodó tévé­film. Indoklással, magyará­zattal persze nem szolgált, egyetlen röpke é6 elég erőt­lenre sikerült kísérlettől el­tekintve, melynek során a fiatalabb fiú züllött apja próbálkozott történetileg in­dokolni magánbajait, s én­nek következményeit az utódokra nézvést. A nézők persze sokféle „magyaráza­tot" ismernek, ki-ki hozzá­csatolhatja a filmbéli látle­lethez'a magáét. Válaszol-­hatunk, például: miért .van az, hogy a 35 éves, elismer­ten jó szakember rendre zsebrevágja a ..hiányszakmás pluszt", a borravalót, a csú­szópénzt? Holott tudván tud­ja. az irodagép-műszerészet csak azért hiányszakma, mert bevett szokás úgy „javítani" a gépeket, hogy két hét múlva újfent elromoljanak... Csinálja, ahogy a többiefc£ csak az új fiú előtt szégyen­li, titkolná. Nos, véleményem szerint, szükagyú korlátolt­ság és fölpislákoló, még élő társadalmi felelősségérzet kell ahhoz, hogy 35 évesünk azt higgye: ha csalásait nena veszi észre az új nemzedék, talán ment lesz a csalások­tól. Tragikomikus naivitás. Akárcsak a főnöki status visszautasítása. Műszerészün­ket ugyanis megkínálják a csoportvezetéssel, nyugdíjba megy a főnök végre, s a 35 évesen fiatalnak titulált át­vehetné a stafétabotot. Itt a pillanat, amit annyit emle­getett, keserű lázadozássaí, ez a nemzedék . .. Csak­hogy, ennyi év "alatt túl jól megismerte, mi minden ta­pad ahhoz a bothoz! Stafé­ta? — nevet keserűen. Be­ka ügetés, csúszómászók ug­rándozása! Benne vágyok, elviselem, hagyom magam gardírozni, de, hogy én ve­zényeljem a dicstelen gyü­lekezetet? Kösz. nem kell! S a tragikomédia: ugranak a főnökségért a nala rosszab­bak. Hát. így valahogy. Elég szerencsétlen flótás ez a nemzedékembeli filmlósze­replő. Nemde? Csak egy vi­gasza lehet: már írnak, fil­met csinálnak róla. „föltér­képezik", kérdezgetik. ma­gyarázzák — a nemzedék­társai. Nem semmi! A mi dolgaink rendje szerint ugyanis a helyzet a követ­kező: fölfigyeltek rá, tehát létezik. Már csak egy-két kanyar, s valószínűleg egye­nesbe kerül... Sulyok Erzsebet Kossuth és Szeged a' .szegény elárvult Hazám oszlopa" rádiófigyelő Nekünk szegedieknek Kossuth Lajos neve halla­tán önkéntelenül is a fe­' leithetetlen szavai iutnak eszünkbe, amelvek ma is olvashatók köbevésve a Klauzál téren álló szobra talapzatán: „Szegednek népe, nemzetem büszkesé­ge / szegény elárvult Ha­zám oszlopa .. A méltán híres 1848. október 4-i beszéd mellett azonban a feledés homá­lyába merül az évven 134 éve. 1849. július 11-én este a Karász ház erkélyéről a város népéhez intézett lel­kesítő szózata. A beszéd teljes szövege sainos nem maradt fenn. ígv • csak a korabeli hírlanok és a nagyszámú visszaemléke­zések segítségével kísérel­hetjük meg rekonstruálni Kossuth utolsó előtti ma­gyarországi nvilvános szó­noklatának tartalmát. (Az utolsó — melvnek sainos es~k a ténvéről tudunk, tartalmát egyáltalán nem ismerjük — ugyancsak Szegeden hangzott el 1849. július 31-én Répássi Mi­hály honvédtábornok te­metésén.) Kossuth feleségével és néhány miniszterével 1849. július 11-én a déli órák­ban érkézéit meg a város lakosságának ünneplése közepette a mai Klauzál Jéren álló Kárász házba "szállásolt. Akkoriban ez a hangulatában e~"edülálló kis tér még nem külö­nült el a mai Széchenyi tértől, hanem Nagy Piatz néven egv elhanyagolt po­ros területet alkotott ahol a heti vásárokat tartották. Estére fáklyákkal^ a kéz­ben itt gyűlt össze a vá­ros apraja-nagyja, a kato­nasággal és a menekül­tekkel együtt közel hat­vanezren. A ház erkélvén Kossuth és felesége mel­lett ott állt Duschek Fe­renc Dénzügvminiszter. Vukovics Sebő igazságügy­miniszter és Aulich Lajos tábornok is. A városi ta­nács nevében Dáni Ferenc tanácsnok mondott üdvöz­lő szavakat, maid a kor­mányzó emelkedett szó­lásra. A hivatalos Köz­löny csupán a beszéd első részét közölte a követke­zőképpen: „És Kossuth szólott a néphez. olv lé­lekrehatólag, ollv felma­gasztalt prófétái lélekkel, mint egv Mózes, mint maga a megváltó: Megle­pő rám nézve, hogv Sze­ged széo leánvai. kiknek szende örömüket a háború megzavarta, örvendezve jöttek élőmbe fáklyákkal istentíozzádot mondani, midőn én ide nem hoztam örömet, a kivívott diadal örömét, hanem hoztam a kitartás nehéz munkáiát hoztam az áldozatokra ké­szülés terheit. A gondvi­selés úi.iaira ismerek én azon nagy veszedelemben, melvet az istentelen dv­nastia a muszkák behívá­sa által a nyakunkra ho­zott. Igenis kiválasztotta « magvart az isteni gond­viselés, hogv legven alap­ja a vllágszabadságnak, megváltóia EuróDa népei­nek Magvarország vagy azon koporsó lesz. mellv­b° a népek szabadsága hosszú századokra elte­mettetik. vagv azon terí­tett asztal, hova az örven­dező szabad népek 'iőnek élvezni a boldogságot." Vukovics Sebő és Hor­váth Mihály Csanádi püs­pök. akkori vallás és köz­oktatásügyi miniszter, emlékirataikban beszá­molnak a beszéd további részeiről: „Mint megjósolám Deb­reczenben, úgv szólt, hogv onnan fog Magvarország szabadsága kivívatni. ú.gv Szegedről fog Európának szabadsága kihirdettet­ni.. És győzni fog a nép azért, mert most nem küzd Rákócziért vagy -A. Bocskaiért, hanem küzd I önmagáért... S ha ilven körülmények között lenne va'aki. aki bűnös szándé­kával fertőzni akarná, ha találtatnék valaki, aki a hazát nagyravágyásának áldozatává, s evégett ma­gát a nemzet, uralkodójává tenni diktátori hatalomra vergődni törekednék. azt saiát kezemmel gyilkol­nám meg.. Kossuth zárszavait is­mét Vukovics Sebő idézi emlékirataiban, amelv a Magvar Helikon kiadó ló­voltából az elmúlt évben új kiadásban ismét a nagyközönség kezébe ke­rült: el van-ev készül­ve a szegedi neD a reánk mért missziót elfogadni, győzni ha lehet, meghalni ha kell a szabadságért? A nép födetlen fővel az ég felé emeli kezeit es kiált­ja: Elfogadjuk!" A további eseményeket a Köziönv így foglal ia össze: „Százszoros éljen­zésben tört ki a nép ha­tártalan lelkesedése. Ollv­kor egv-egv Evviva Kos­sutho kiáltás hangzott a többi közül, mintegv dél­felöl jött visszhang, vissz­hangja a vérző Itália ro­konszenvének. Az ünne­pélyes menet — mellvben a nemzetőrök is resztvet­tek — a Rákóczi induló hangja mellett távozott el." A szabadságharc szomo­rú végiátékanak utolsó előtti felvonása volt a kor­mány szegedi tartózkodá­sa, amely augusztus l-ig tartott Az országgyűlés tagjai és a közhivatalno­kai is ezen a napon hagv­*el a várost, és néhánv hét múlva a világosi ka­tasztrófa után sokan kö­zülük az országot is. Kez­detét vette a 'magvar nén újkori történelmének egvik legsötétebb korsza­ka. Havnau rémuralma. Vass Imii*

Next

/
Oldalképek
Tartalom