Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-27 / 176. szám
AZ MSZMP SZEGED VÁR OS I BIZOTTSÁGÁNAK L^PJA 73. évfolyam 176. szám 1983; július 27.; szerda Ára: 1,40 forint Tiszta udvar, rendes gyár Elkészült a marcali víztározó Vállalati intézkedések az építkezők ellátásának javítására A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tervei szerint és kivitelezésében elkészült Somogy megye legnagyobb viztározója Marcali, határában. A mintegy 480 hektárnyi felületű tározó több mint tízmillió köbméter vizet gyűjt össze 260 négyzetkilométernyi területről. Üzembe helyezésével tisztul a Balaton vize, a tározó rendeltetése ugyanis. hogv fölfogja azt a n'trogén- és foszforszennyeződést, ami a földekről mindeddig a tóba mosódott. A tározót az ősszel töltik föl. s halat teleoítenek bele. tervek szerint hektáronként kétezer darab kétnvaras ivadékot raknak vizébe. között már megkezdték, hat kisebb téglagyár rekonstrukcióját. újabb • hat gyár felújításához a közeljövőben látnak hozzá. 17 vállalatnál pedig kisebb fejlesztéseket irányoztak elő. Azonban addig is, míg ezek az intézkedések meghozzák első eredményüket. a lakosság ellátásának javítására az előirányzottnál nagyobb menynyiségü építőanyagot vásárolunk külföldről. Elsősorban a leginkább h'ánvzó termékekből. falazóanvagokból, tetőfedő csereoekből és faajtókból. -ablakokból növeiik ily módon a hazai árualaoot. Árucsere keretében Romániából és Csehszlovákiából összesen mintegv 130 ezer, Jugoszláviából pedig mintegy 120 ezer faajtó és -ablak érkezik nagyobbrészt a másodiv félévben. Emellett 12 millió jugoszláv kisméretű tégla. 30 ezer tonna mészhidrát és cserén enyhít a magánépítkezők beszerzési gondjain, A hiányt pótló import építőanyagok kisebb része már beérkezett az országba. (MTI) Uj motel Motelt nyitott Ráckevén a Dunatours. A kétcsillagos Keve motelben 36 kétágyas, zuhanyozós szoba van, melyekben pótágyak is elhelyezhetők. Az impozáns épület a Duna-parti strand közelében áll, s a sportokat kedvelő vendégek csónakázással, szfllovaglással is tölthetik itt idejüket. Akik horgászni kívánnak, azoknak felszerelésékkel és a szükséges engedélyekkel állnak rendelkezésükre. A motel belső kialakítása igen tetszetős, az építők a tetőteraszon éttermet rendeztek be, a hallban snackbar és ajándéküzlet kapott helyet Egy-egy kétágyas szoba naponta 580 forintba, a pótágy 140 forintba kerül. Soron kívül Öntözési engedélyek — szivattyúkölcsönzések üzembe: elsősorban a Duna .és a Tisza mentén, hogy a jászsági, a nagykunsugi és a Keleti-főcsatorna vízszintje állandó, megfelelő magasságú legyen. Mind gyakoribb, hogy azok az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, amelyek nem rendezkedtek be öntözésre, egyszeri öntözési engedélyért folyamodnak a vízügyi hatóságokhoz. Eddig 100—120 ilven kérelmet bíráltak el; dóntő többségüknél azonnal megadták az engedélyt. A tóbbletvizutáníiótlás biztosítása további .erőfeszítéseket követel á vízügyi igazgatóságoktól. Újfajta szolgáltatás a szivauyúkölcsönzés. A vízügyi igazgatóságok tartalék berendezéseiket bocsátják — térítés eUenében — a mezőgazdasági üzemek rendelkezesére, ígv azok a gazdaságok is öntözési lehetőségekhez jutnak, amelyek nein rendelkeznek megfelelő eszközökkel. Eddig 30 üzem élt ezzel a kölcsönzési lehetőséggel, ám száznál is több az ilyen célra alkalmas mozgatható szivattyúk száma. Á falvak fejlesztéséről Az eddig elhangzott előadások feletti vtta délután a munkabizottságok újabb megbeszélésein folytatódott A kongresszus tudományos programjának megfelelően a nyolc munkacsoport ülésén a magyar falu és mezőgazdaság helyzetével, valamint az ötnapos tanácskozás fő témájával, a „Vidé'ci fejlcsztés-összehasonlitó perspektívákkal'' foglalkoztam a szakemberek.