Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-21 / 171. szám

1 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 73. évfolyam 171. szám 1983: » július 21.; csütörtök Ára: 1,40 forint Közös közleményt fogadtak el — Lenin-rend Kádár Jánosnak Díszvacsora küldöttségünk tiszteletére Szerdán folytatódott a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség hivatalos baráti látogatása a Szovjetunióban. Délelőtt plenáris ülést tartott a Moszkvá­ban tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség és a szovjet tárgyalócsoport. A tárgyaláson részt vett magvar részről: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke. Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai; Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese. Várkonyi Péter külügyminiszter. Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete, a Központi Bizottság tagjai; szovjet részről: Jurij Andropov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Gejdar Alijev, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első he­lyettese. Andrej Gromiko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter, a Politikai Bi­zottság tagjai; Konsztantyin Ruszakov, a Központi Bizott­ság titkára. Nyikolaj Talizin, a Minisztertanács elnökének helyettese. Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete, a Központi Bizottság tagjai. Kádár János és Jurij Andropov összegezve a tárgya­lások eredményeit, egybehangzóan méltatták a kölcsönös megértés és bizalom légkörében folytatott megbeszélést a kommunista és szocialista építés, a kétoldalú együttmű­ködés és a nemzetközi helyzet kérdéseiről. Hasznosnak ítélték meg az MSZMP és az SZKP előtt álló feladatokról, a gazdaság intenzív fejlesztésére történő áttérésről, a szo­cialista társadalom politikai rendszerének tökéletesítéséről, az eszmei nevelőmunkáról és a külpolitikai tevékenység­ről folytatott véleménycserét. Megállapították, hogy a magyar—szovjet kapcsolatok a két ország népeinek érdekeivel összhangban sikeresen és dinamikusan fejlődnek. Megelégedéssel állapították meg. hogy új megállapodások jöttek létre a párt- és állami szervek, a társadalmi szer­vezetek. a dolgozó kollektívák kapcsolatainak, tapasztalat­cseréjének továbbfejlesztésére, az ideológiai együttműkö­dés fokozására, a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés korszerűsítésére és kiszélesítésére. Annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a lá­togatás újabb lépés a szocialista közösség erősítése, egy­ségének megszilárdítása útján, aminek a mostani nemzet­közi helyzetben különösen nagv jelentősége van. A két fél egyetért abban, hogy növelni kell az erő­feszítéseket a szövetséges szocialista államok által előter­jesztett a nemzetközi feszültség envhítésére. a háborús veszély elhárítására irányuló akcióprogram megvalósítá­sára. Ez a program reális alternatíva a politikai és katonai konfrontáció imperialista törekvéseivel szemben. A tárgyalások résztvevői ismét megerősítették, hogy szoli­dárisak a szabadságukért és szuverenitásukért harcoló né­pekkel. készek továbbra is következetesen munkálkodni a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom összefor­rottságának erősítéséért. A szívélyes, elvtársi légkörben megtartott találkozón is­mét telies nézetazonosság nyilvánult meg minden megvi­tatott kérdésben. Elfogadták a maguar—szovjet közös közlemény szö­vegét, amelyet közzé fognak tenni. A magyar—szovjet zárótárgyalás előtt egy kedves pillanat: Kádár János átnyújtja Jurij Andropov beszédeinek m»« gyar kiadását. (Fotó: Pálfai Gábor, MTI — Telefotó — KS) Kádár János átveszi a Lenin-rendet Jurij AndropovtóL (Telefotó = KS) Bensőséges, meleg hangu­latú ünnepségen nyújtotta át szerdán délután a Kremlben Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárá­nak a Lenin-rendet. A ma­gas szovjet kitüntetést a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége a közelmúlt­ban ítélte oda Kádár János­nak, 70. születésnapja alkal­mából. A nagy Kreml palota vö­rös szalonjában rendezett ünnepségen jelen volt a Ká­dár János vezetésével Moszk­vában tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség valamennyi tagja. Szovjet részről megjelentek: Gejdar Alijev, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének el­ső helvettese. Mihail Gorba­csov. az SZKP KB titkára. Andrej Gromiko, a Minisz­tertanács elnökének első he­lyettese. a Szovjetunió kül­ügyminisztere. Grigorij Ro­ma nov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Dmit­rij Vsztyinov honvédelmi mi­niszter. az' SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagjai, va­lamint Vlagyimir Dolgih. az SZKP Központi Bizottságá­nak titkára és Vitalij Vorot­nyikov, az Oroszországi Fö­deráció Minisztertanácsának elnöke, a Politikai Bizottság póttagjai: Nyikolaj Rizskov. Konsztantyin Ruszakov. Mi­hail Zimjanyin, az SZKP Központi Bizottságának tit­kárai. Jurij Andropov baráti sza­vakkal köszöntötte Kádár Jánost a magas kitüntetés átvétele alkalmából. Kijelen­tette: — örömteli és ünnepi ese­mény részesei vagyunk ma — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára átveszi a Lenin-rendet. Ezt a magas szovjet kitün­tetést a magyar és a szovjet nép testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésé­nek fejlesztésében szerzett kimagasló érdemeiért, a bé­ke ügyéhez és a szocializ­mus pozícióinak erősödésé­hez való nagy hozzájárulásá­ért kapta. A munkásosztály hű fia­ként a forradalom eszméin nevelkedett, s bátran harcolt értük az illegalitásban, a ré­gi társadalom szétzúzásának és az új társadalom megte­remtésének időszakában. Áll­hatatosan védelmezte a mar­xista—leninista. internaci­onalista álláspontot á törté­nelem sorsfordulói idején, az osztályeller.séggel vívott ne­héz küzdelemben. Kádár elv­társ már több mint negyed­százada vezeti az MSZMP Központi Bizottságát. Sokoldalúan fejlődtek a szovjet—magyar kapcsolatok és még szilárdabbá vált né­peink barátsága. Ennek na­gyon örülünk. Kapcsolataink igazi testvérek kapcsolatai, s abban, hogy ilyenné válhat­tak. nagv érdeme van Ká­dár elvtársnak, az MSZMP KB első titkárának, a mi kedves barátunknak. Meg­győződésünk. hogy ez a kap­csolat. pártjaink szoros együttműködése a szovjet és a magyar nép javára, a szo­cializmus és a béke javára tovább bővül. Kedves Kádár Elvtárs! Amikor a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek megbízásából átnyújtom Önnek a Lenin-rendet, en­gedje meg. hogy tiszta szív­ből üdvözöljem önt e meg­érdemelt kitüntetés alkalmá­ból. Jó egészséget kívánok Önnek, azt kívánom, hogy még hosszú éveken át végez­ze eredményes tevékenységét a szocialista Magyarország javára, a pártjaink és népe­ink közötti barátság és együtt­működés erősítéséért, a bé­kéért és a kommunizmusért. Kádár János meleg han­gon mondott köszönetet az SZKP Központi Bizottságá­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának a kitünte­téséért. Tisztelt Andropov Elvtárs! Kedves Szovjet Barátaim! Hálásan köszönöm önök­nek, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bi­zottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az irántam tanúsított figyelmes­ségét. Köszönöm ennek a számomra igen megtisztelő magas kitüntetésnek, a Le­nin-rendnek az adományo­zását. Ügy tekintem, hogy e2 a kitüntetés személyemben minden magyar kommunis­tának, a magyar—szovjet ba­rátság iránt elkötelezett min­den honfitársamnak szól. Ennek a magas kitüntetés­nek a neve bennem felidézi a halhatatlan Leninnek és harcostársainak emlékét, akik győzelemre vitték 1917­ben az emberiség törtenel­mében új lapot nyitó Nagy Októberi Szocialista Fórra dalmat. Emlékeztet azokra a magyar internacionalistákra is akik megalapozták törté­nelmi barátságunkat. Sza­momra. a ma élő magyarok számára felbecsülhetetlen ér­tékű erőforrás a magyar— szovjet barátság és együtt­működés. annak tudata, tiugv a magyar és a szovjet nép egy úton. a szocializmus út­ján jár. vállt 'Vállnak vetve együtt küzd egy jobb. sza­bad és békés világért. Kedves Andropov Elvtárs! Köszönöm meleg szavait. Nagv öröm számomra, hogy a megtisztelő kitüntetést ör^ tői, régi személyes ismerő­sünktől és közeli barátunk­tól itt, Moszkvában a nagy Szovjetunió dicső fővárosá­ban vehetem át. Biztosítha­tom önt és minden szovjet barátunkat arról, hogy — a magyar nép boldogulását szi­vén viselő honfitársaimmal együtt — a jövőben is min­den tőlem telhetőt megte­szek barátságunk erősítésé­ért. együttműködésünk fej­lesztéséért. Engedje meg, hogy élve az alkalommal, a magam részé­ről én is jó egészséget, sikere­ket kívánjak önnek és toi­légáinak. a szovjet nép bol­dogulását. az egyetemes tár­sadalmi haladást, a béke vé­delmét és megszilárdítását szolgáló tevékenységükhöz. A jelenlevők az ünnepseg végeztével őszinte szeretette, köszöntötték Kádár Jánost a Lenin-rend átvétele alkalmi­ból. • A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi bi­zottsága. a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksé­ge és a Szovjetunió Minisz­tertanácsa szerdán este s nagy Kreml palota Katal" termében vacsorát adott ­Kádár János vezette magy.u párt- és kormányküldöttség tiszteletére A szívélyes baráti elvtár si légkörű összejövetelen Ju­rij Andropov. az SZKP KE főtitkára a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Kádár János. a7 MSZMP KB első titkára mondott pohárköszöntőt (.4 két beszédet lapunk 2. olda• Ián ismertetjük.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom