Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

I Popeye visszatér Az iszonyat föloldója F

élő, hogy a mai ifjú közönségnek Popeye neve már alig mond valamit legfeljebb arra a bizonyos kis dalocskára emlékeztetnek, amelyik arról tájékoztat, az illető úriember tetemes spenótfogyasztásáról hírhedt, híres... A pompás rajzfilmhős mostanában világszerte új reneszánszát éli elsősorban a televíziók műsoraiban. no meg a filmen is. Az amerikai Róbert Altman, akinek nemrég mutatták be nálunk az Híküvő című szatíráját, ismét feldolgozta az örökzöld témát — méghozzá ezúttal első ízben nem rajzfilmen, hanem élő színészekkel . .. Popeye, aki ötvenedik születésnapját ünnepli mostanában — ebben a formában is eljut hozzánk, ugyanis a MOKÉP megvette Altman legújabb filmjét. Popeye-t tehát végre az ifjabb nézőtábor ís szívébe zárhatja. Sikere majdnem biztosra vehető, hiszen ki tud ellenállni egy olyan pajzán tengerésznek, aki bátran megtesz mindent, ami korunkban tilos, ráadásul szemtelenül őszinte is, csöppet sem zavartatja magát, ha igazságok kimondásáról van szó, s a tapintat egyáltalán nem tartozik erényei közé. A filmművészet történetének első számú „ellenhőse", aki a spenóton edzette izmait. 1929-ben született a New York Evening Standard című újság hasábjain. Atyja, Chrisler Segal számtalan kalandban mesélte el hőse határtalan vonzódását a spenót iránt, s ezek a filmek, a harmincas években népszerűségükben vetekedtek Walt Disney produkcióival. Popeye és menyasszonya. Olive ugyanúgy a publikum kedvencei közé tartozott, mint Miki egér vagy Donald kacsa. Aztán teltek-múltak az évek — és a nagy sikerű MASH, a Nashville, a Kvintet, a Buffaló Bili és az mdiánok rendezője, Róbert Altman újból megszerezte a megfilmesítés jogát. Három éve látott neki a munkának. Elsősorban a két főszereplő megtalálása okozott nagy nehézséget, hiszen olyan figurák újraalkotásáról volt szó, akiket mindenki legalább olyan jól ismer, mint nálunk Lúdas Matyit... A címszerepre Robin Williamst szerződtette, akit ugyan meglehetősen névtelen színésznek tartottak, de aki aztán mégis ideális Popeve-nek bizonyult, főleg miután elkészült a speciális maszk. Hetekig ötlötték a szakemberek például a nevezetes tengerész muszklijának formáját, alakját, míg végül kitaláltak egy sajátos műanyag és gumi keverékéből gyúrt protézist (műkart), amelyről természetesen nem hiányozhattak a tetovált vasmacskák sem ... Olive, a baljós menyasszony alakját Shelley Duvall öltötte magóra. A legnehezebb számára — a hősnő jellegzetes járásának megtanulása volt, ugyanis a csábos ara kissé bizonytalanul lépdelt a világban, noha 42-es szandálban közlekedett..'. A legújabb — nálunk Is bemutatásra váró — Popeye-film ellen az volt a legnagyobb kifogás, hogy hőse nem eszik elegendő spenótot, ami minden bizonnyal azzal az immár tudományos felismeréssel indokolható, hogy kissé túlbecsülték a főzelék tápértékét Popeye korábban a spenót mítosza volt. Nos, Róbert Altman filmjében Popeye mégsem árulja el ezt a tisztes „energiaforrást", annál is inkább, mert a film bemutatóiával szinte egyidejűleg a texasi farmerek hálájuk és elismerésük jeleként felavatták Popeye életnagyságú köztéri szobrát. Így hát nvugodtak lehetünk, Popeye — és a spenót — marad. NEMLAHA GYÖRGY A százéves Kafka N

egyven éve még a nevét sem hallottuk, csak a második világháború után ismertük meg, akkor, midőn már úgy gondolhattuk, hogy az emberiség jobbik fele végre végleg leszámolt mindazzal az iszonyattal, amit Franz Kafka életműve páratlanul fejezett ki. Leszámolt a fasizmussal, amit ő mintegy előre megérzett, s mikor végre elolvashattuk, mégis aktuálisnak éreztük Kafka elbeszéléseit és regényeit. Nem ellentmondásos ez? Az addig el sem képzelhető borzalom előrejelzése. amiért Kafkát becsültük, becsüljük? Aligha — a jóstehetség nem igazán minősítő írói erény. Kafka ennél sokkal többet mondott, s mond még ma is, egykét éve éppenséggel újból fokozott aktualitással. Nemcsak a végsőkig vitt elembertelenedés kifejezője. hanem a polgárság minden dekadenciájáé, amely korántsem szűnt meg — nem is fog. ameddig van-lesz polgári osztály. Mindannak a dekadenciának legnagvobb, példátlanul érzékenv kifejezője, ami talán Heinénél jelent meg először — csakhogy ő még (a történelemben H

iggyék el, kérem, a horgászás az nagy dolog! Nála nagyobb tán már csak a szenvedély. Ha meg a kettő összetalálkozik valakinél, hát az aztán elveszett ember. A családja számára leginkább. Mert horgászszenvedélye űzi-hajtja: ki a vízpartra — meg el otthonról. Ahol persze idő múltával lassan, de biztosan erősödik a duzzogas, majd a zsörtölődés, a példálózás, netalán a veszekedes is. Ami látszólag teljesen érthető — sőt a fehérnép szemében teljességgel indokolt —, mert az asszony, meg a házimunka mind többet marad magára — meg elvégzetlenül. Jogosnak nevezhető, ha duzzog az oldalborda, hogy ő biz' nem fehercseléd — ki a sok házi robot miatt nem ér rá még napozni se —, s főleg nem ezermester — bár ezer mesterkedéssel igyekszik rávenni párját —, hogy elvégezze a lakásban időnként esedékes javításokat, ennekannak a felújítását. Ha elég rafinált, akkor persze nemcsak zsörtölődik, de példálózni is kezd az „aranykezű" szomszédról, aki. bezzeg, ember, sőt ügyes üzletember, aki maga elvégezvén a ház körül esedékes munkákat, még jelentős pénzhez is juttatja családját, mert köztudott, ugye, hogy amit magunk megcsinálunk, azért nem kell fizetni se iparosmesternek, se kontárnak, se vállalkozónak. A „házi áldás" szomszéd dicsérete feletti bosszankodás, meg a férfiúi hiúság és különb emberségének bizonyítási vágva aztán odavezet némelyeknél. hogy — az aszszonynak ugyan világért se adván igazat, s nem engedelmeskedve neki! — önszántukból nekiállnak az otthoni barkácsolásnak. Szívük és képzeletük ugyan a vízpart — a pedzi, nem pedzi. nagy hal, kis zsákmány — körül, kezük azonban otthon jár. Mert a házgyári lakás beépített szekrényeiben egy idő után meghajlanak, elvetemednek, leszakadnak a polcok; fregoli kell a fürdőszobába, meg az erkélyre; újra tömítésért sírHorgászcsali nak vízcseppkönnyeket a csaptelepek; szakadozik a szúnyogháló az ablakokon; lepattogzik a festék az ajtókról-ablakokról; a gyerekek meg letépkedik itt-ott a tapétát; a cigarettarüst elszürkíti a hófehér mennyezetet; a padlószőnyeg meg a szegélycsík pedig le-, fel- és elválik .. . stb. stb. Szóval, munka van bőven. Igaz, kedv hozzá egy szál se — mert, ugye, biztosan ilyenkor harapnak legjobban az összes mobi dickek! ötlet viszont támadhat. Olyan fenomenális például, mint megszállott pecás ismerősömé. Akinek gyakorlatias és takarékos észjárású felesége, kiszámolván, hogy jó néhány ezer forintot megspórolhatnak a „csináld magad!" mozgalommal a családi kaszszába, rávette férjét a „helyes megoldásra". S megkezdődött a lakásfelújítás. Igaz. a festékek, tapéták, ragasztók, ecsetek s egyéb szerszámok elég tekintélyes összegbe kerültek. Sebaj,. behozható a munkabéren. Ami nem lesz. Legfeljebb egy-két-három-sok üveg sor vagy fröccs apunak, hogy bátorsága folyamatos legyen a sose végzett gzakipari munkákhoz is. meg némi kárpótlása az elmaradt horgászatért. Munkaereje fenntartásához extra kaja, jó szaftos pörköltekké) és lábos méretű rántott húsokkal. A ház aszszonva igyekezett mindent beleadni ... A ház ura még ennél is többet, összedugta fejét a horgászhaverokkal. Aztán előállt otthon, hogy a Jenci „érti ám" a mázolást, jönne segíteni. Ingyért, csak úgy pecásbarátságból. A feleség örült: előbb készen lesznek, és végre valami hasznát is veszi ennek a megszállott halleső s férjét folyton horgászni csábító havernak. Nagyobb húsok kerültek a tűzhelyre és többször fordult a gyerek a boltba az üres üvegekkel.. 1 Aztán egyszer csak Józsi fordult. Be a csatatérré váit lakás ajtaján, szatyorjában két szép ponttyal. Mesélte, most fogott rengeteget, a mélyhűtő is tele lett náluk is, meg, a szomszédban is, gondolta, hoz a gazdag zsákmányból a cimboráknak. A háziasszony újfent örült, megfőzte a halászlét — s újabb horgászbarátról változtatta meg a véleményét. Annál is inkább, mert kiderült, Józsi a polcreparálás szakértője, és szívesen segít esténként. Még több hús került ezentúl a dolgozó férfiak elé a vacsoraasztalra, s a sört már rekesszel kellett felhozni az ABC-ből. — Pár nap múlván aztán Géza hozta fel a „felesleges halakat", s mert ő „született tapétás'', beállt a sorba — szívességből. .„Ingyért" dolgoztak a haverok, megfontoltan, tempósan, s még azt is csak a vacsorák közben — gondosan, a ház úrnője előtt — emlegették fel, hogy ez idő alatt mennyi halat foghattak volna, és ha azt ' megeszik, ügyeskedve eladják; szóval, lenne haszon bőven a horgászatból is . . . Ebből a lakásfelújiló kalákából viszont? Nos, az aszszonyka nekiült számolni. S kikerekítette, hogy minél több haver dolgozgat, és minél tovább náluk, annál gyorsabban fogy a munkabérre kalkulált összeg kajára, piára. - Meg mentül hosszabb ideig nem jár a férj horgászni. annál több pénztől esnek el a haza nem hozott halak árával is. Summa summárum: nem biztos. hogv kifizetődő ez az ezer(haver)mester módszer. Mikor elkészültek végre, senki nem firtatta, hogy mi mennyi, s mi, mit ér. Tény, hogy a feleség azóta nem példálózik. Élete párja pedig továbbra is szenvedélyesen horgászik — sűrűn felemlegetve a hallesen cimboráival az „ezermester" példát. Ami számukra egyértelműen tiszta haszon volt. Bizonyítva, hogy a horgászás az nagv dolog, s a szenvedélyes horgász — némi fifikával meg otthon sem elveszett ember .. . SZABÓ MAGDOLNA messze előrenézve) reménnyel tudta azt föloldani, hogy Baudelaire-rel a teljes kilátástalanság, pontosabban az érzéki szépnek mint egyetlen vigasznak belátása következzék, s legyen uralkodóvá az egész szépirodalomban, egészen a szocialista irodalmak kialakulásáig. Máig is csak egypár zseni tud igazán meggyőzően szembeszegülni a Baudalaire-ek, Proustok, Kafkák megejtően szép halálhangulatával. Vajon miért? Mert oemcsak a polgárság dekadenciájáról, ki úttalanságáról, hiperérzékenységéről van szó, nemcsak a tőkés viszonyok okozta elidegenedésről, hanem arról is, hogy az elidegenedés leküzdése a szocializmus győzelmével sem történt meg „automatikusan", sőt szinte a nagyipari termelés szükségszerű velejárójának látszik. Ráadásul a sztálini időszak minden hurráoptimista hivatalossága és irodalma ellenere önmagában is épp elég okot adott a szorongasra, a második világháború után pedig az addig általában tárgynélküli szorongást mintegy — napjainkig — tárgyiasította az emberiség új háborús, atomfenyegetettsége. A ma kisemberének tehát épp elég oka van átélnie azt a létbizonytalanságot és reménytelenseget, amit Kafka kifejezett. Föl lehet tenni a kérdést, hogy nem „leszerelő-e" az efféle irodalom, amelyet azóta is zseniális (Dergze. polgári) alkotók folytatnak, például Beckett vagy Borges, hogy csak két nevet említsek az ábécé elejéről... Ez hajlam és ideológiai felkészültség dolga. Ettől függetlenül azonban a (noha föl nem ismert) dolgokkal való puszta szembenézés is könnyebbség — a kathartikus hatás nem véletlenül esztétikai közhely: amit megmutatunk, azt félig már le is győztük. Persze, a féliglegyőzés mégiscsak félmunka s korántsem elegendő, további szellemi-eszmei-filozófiai tevékenységet, mi több, minden téren munkát kíván. Vulgáris politizálás lenne itt, Kafka kapcsán, a békeharc követelményeire utalni. A száz éve született prágai német alkotó legfőbb példája azonban épp erre az emberi beavatkozásra, a munkára utal. Arra, hogy hiába élte át egész életében az akkor elképzelhető összes iszonyatot, hiába determinálta az eleve hátrányos helyzetet hozó zsidó származás s megannyi hagyomány, a szigorú atya — az okkal — ellenséges cseh környezetben német nyelvű, ám hatalommal élő, sőt visszaélő osztrák kultúrához és államisághoz való tartozás, a szerelmi kudarc, az írói alkotással való elégede+lenség, az egész emberiséget fenyegető háború, a személyes létet megpecsételő tüdőbaj, a szinte pszichopata érzékenység — és ezt a szorongást kiváltó és szorongató listát még folytathatnók —. Kafkában mégis az alkotás ereje volt a legnagvobb: az elhivatottságé, a — noha reménytelennek s hiábavalónak érzett — kifejezés kényszere, amelyben nemcsak szimpla ambíció ösztökélte, hanem az is. hogy a kimondás által valami mégis megváltozhat, hogy az irodalom valamelyest segíthet az eleten, nemcsak az alkotónak nyújthat megkönnyebbülést, hanem — és ezért forgatjuk ma is szívesen! — az olvasó számára is. Nem, Kafka nem kacsintott az őt majdan elismerő utókorra, nem is hitt benne, mint ahogy a kortársak részéről is csak meg nem értést tapasztalt, hiszen komor művein az íróbarátok is csak nevettek — de szíve mélyén tisztában volt saját, irodalmi tekintetben korszakalkotó nagyságával. És ennek nem mond ellent, hogy írásait meg akarta semmisíttetni. Ügy érezte, ha nem kell a világnak, miért erőltesse e be sem fejezett regények megmaradását. Hiszen a pusztulás jön, vagy — az az Amerika, melynek szabad versenyes embertelenségét, az amerikanizmus tömegkorlátoltságának teljes kibontakozása előtt szintén mindenkinél jobban érzékeltette. Csakhogy a kafkai „eredménytelenség" itt is pozitívummá vált. Napjainkban, amikor a művész.et különféle ágaiban az olvasó aktív közreműködését kívánják, amikor a regenyek megoldás nélkül végződnek, mikor a képzőművészetben a „concept" került előtérbe, amikor a zenében mind több a le sem írt, a közreműködő zenészre bízott hang — akkor Kafka befejezetlen regényei épp sokféle továbbfolytatásuk. továbbgondolhatásoÜ révén lesznek különösen hatasossá! Születésének századik évfordulóján mondhatunk-e többet, mint azt, hogy ma élőbb mint valaha: modern klasszikus ő, a század legnagyobbjainak egyike, aki epp nekünk, Kelet-Közép-Európa kis népeinek, a hajdani monarchia részeseinek és áldozatainak erről a határhelyzetről különösen sokat mond, s kifejezi békét sóvárgó mai szorongásunkat is. Nem is szólva arról, hogy mintegy megszokva szörnyű iróniáját, iszonyat helyett ma már hajlamosak vagyunk műveit — humoros oldalukról is nézni . . . Utóvégre a múltat akarta leküzdeni. s nekünk is a múlt fantomjaival kell megbirkóznunk. Ami pedig korszerűtlen — ha el is, sőt erős. mi több: még mindig fenvegelő — mindenképpen nevetséges. Reméljük. lesz még Kafka humoros író is — végül is ú<*v volt ó is társadalomkrit'kus, mint Moliére, s nem volt nálánál pesszimistább sem ... RRISTÖ NAGY ISTVÁN