Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

to>ZDM 84 Szombat, 1983. június 11.' Olvasónapló Élesedő arcvonások Sokak vélemenye. hogy minden műalkotasnak önmagáért kell helytallma. Vannak, akik meg a szobrok, festmények címeit is eltoiulnék. Am a többség igényli az eligazító szót, kíváncsi az alkotás koiiilményetre, a fogantatastól a kihordás nehézségein ót, a böícsöntipctasip. Őszinte kivancsisag fűti a képzőművészet iránt érdeklődő kozi.nsegel, hogy bepillanthasson az alkotóműhelyek különös birodalmába. megérezze a terpentin illatát, kilesse a rézkarcnyomó gép technikáját, tjeálljon a követ faragó szobrász kószikraesöjébe, benezzen az egetókemence izzó gyomrába. Es szereti tudni, milyen ember a múvesz, milyen hamuban sült pogacsákkal tarisznyájában indult meghódítani az Olimposzt, miként vélekedik világról és emberről, múltról es jovöröl, onmagarol és rólunk, müvei közönségéről. Három könyvet kapcsolnak egybe a fenti gondolatok, melyek az elmúlt hetekben lattafc napvilagot, t valamennyi képzőművészeket igyekszik emberközeibe hozni, élesedő arcvonásaikat szeretné megragadni. Tapai Antalnak, -„Szeged kalapácsos krónikásának" Életinam cimti munkáját a megyei tanacs megbízásából a Somogyikönyvtár jelentette meg; az idei budapesti tavaszi fesztivál alkalmából rendezett vigadóbeli Szász Endre-kiállításra adta ki Koltay Gábor és Riskó Géza interjusorat; a könyvhétre pedig a Képzőművészeti Kiadó gondozásában jelent meg Csapó György Közelképek cimű, harmincöt beszélgetése. • \ * születik, ahogy ő fogalmaz: „s a munka esztétikai kategóriájáról"'. Ósi anyagot, a fémet újította fol, rézlemezbe kalapálta választott szellemi elődeit, emberi élményeit, hevülő indulatait. Szeretettel szól szerszámairól és nyomon követi szobrainak sorsát. Ezerkilencszázhetvenegy őszen ismertem meg. Csongrádi sugárüti házuk kertjének végéből jött eto. kezenek szorítása kérges volt, kemeny és erőteljes. Aztán átmentünk a műtermen vagy pontosabban a műhelyen, ahol gipsz- es femszobrok különös panoptikuma fogadott Mórával es Kodállyal. Juhász Gyulával es József Attilával, Daniéval és Don Quijotéval, Leninnel és Madáchcsal. A hús szobában aztán kezembe adta 1918-ban. még lakatosinasként készített óriási bicskáját, melyet egyszer csak hosszas keresés után halászott ki a Tisza lenekéről. Beismerem, nem bírtam kinyitni pengeit. Aztán töltött borából, fenékig kellett inni, s a pohár talpával koccintottunk. Ez. jelentette, hogy ifjú barátjává fogadott Búcsuzaskent mégntutátta Rinko blloDH Iáit. S én csak aztán vettem sorra, miként is irta be nevét ez a lakatosinasból lett szobrász Szeged képzőművészeti életébe e« városképébe Mert Tapai Antal jó fél évszázadon át e varos egyedüli szobrásza volt akinek munkáit — a Mora- és a Tömorkény-szobor. a füvészkert ben látható Tavasz cimii akt, az Evezős es a Halas kisfiú stb. — meghatározó színfoltjai ennek a varosnak. De vajon hogyan is kezdődött *•/ a pálya? Különösen, szinte csodaszeruen. Mert az útnak indító nem mas. mint Móra igazgató ur. aki A kis Tapai történetét meg is írta a Délmagyarország 193®- január 5-i számában Ebben fölelevenítette az l!)12-es Szegedi Napló karacsonvi pályázatát, amelyben közöltek, milyennek képzelik el a szegedi elemi iskolások a hábo"rul szobán es képben. Tízesztendős volt akkor Tapai Antal, s rajzárol az. első kritika azt mondta: „Ebben van valamenynyi közt a legtöbb rajzbeli készség. es a legtöbb aktivitási S aztán az igazgató úr garanciát vállalt a lakatosinasért, leveleket menesztett és ösztöndíjat biztosított. Amikor a> cikk született, Tépai utolsó esztendejét járta a Képzőművészeti Főiskolán Szentgyörgyi mesternél. JVf ost láttam egg aktszobrát, amiért máris mesternek merem nevezni." — fejezte be tárcáját Mora. Íme a kezdet, s Tápai Antal 1958-ban levelet írt Mórához. Vallomást és számadást. Emlékei között őrzi. s idézi e fiktív levélben Móra intelmét: „Az életet, Tóni fiam, számodra ne. a megalkuvások tegyék élhetövé, hanem a kötelességvállalások." Ami a kezdet és beteljesülés közötti évtizedekben lezajlott, az ,folyamatos és kemény munka volt. Erről ír Eletutam című köt.eteben, mely jórészt a fennsíkról való visszapillantás bölcsességé vei. a tapasztalatok összegzesével, az alkotói pálya örömeinek és gondjainak számbavetelevel lep meg bennünket. Mindenekelőtt es szinte minden irasaban igen nagy szeretettel szól a mestérseg szépségéiről. Az anyaghoz es szerszámhoz kötött ketkea munkáról, melyből mú Nemrégiben egy levelet kaptam, melynek írója szorgalmazza az igen dinamikus Hálóvető köztéri felállítását. Valóban, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark mesterséges tavának partján idézhetné a régi tiszai halászok emlékét. „Élményvilág és kéz. kéz és szerszám, szerszám és anyag, anyag és forma, forma és emberi tartalom: igy teljes a kör." — vallja a több mint 80 éves mester. Ez a kötet teljesebb lenne egy értő, összefoglaló utószóval, egy életrajzi adattárral és egy precíz mütárgjflistayal. i , r Ami hiányzik a Tápai-könyvböl. azl bosegesen pótolja Koltay Gábor és Hiskó Géza Szász Endréről szóló kötete. Törzsanyaga 13 beszelgetés, ezenkívül négy előszó, három cikkválogatás, az illusztrált müvek jegyzéke, valamint képjegyzék szorult a könyvbe. „Szász Endrét nagyon sok magyar szereti. Szász Endrét nagyon sok magyar nem szereti." Ezzel a mondattal indítja ajánlása t Hernádi Gyula. Való igaz, keves olyan kortárs magyár művészt ismerünk, akinek személyisége es munkássága köré oly magasra csaptak volna az indulatok, mint Szász körül. Bizonyítja ezt épp a tavaszi vigadóbéli tárlatának közönségfogadtatasa és kritikai visszhangja. De hat Szásznak van igaza: mindegy. hogy mit, csak beszéljenek róla! S beszélnek is. Világpolgármivoltáról, bolondériáiról, műveinek csillagászati áráról, börtönviseltségéről, mesés házairól, autóiról, kutyáiról, kapcsolatairól és sorolhatnám. Ennek a könyvnek minden benfenteskedő felszinessége ellenére az a legnagyobb erénye, hogy engedi szóhoz jutni Szászt. S neki mindenről van mondanivalója is, véleménye is. Életéről és szerelmeiről, a világ városairól és a malfiáról, elődeiről és kortársairól, baratairól és feleségeiről. S önmaga helyét is meglehetősen pontosan kijelöli. „Profi vagyok. Nem tartom félistennek magam, tagadom is, hogy ilyen egyáltalán letezik, de nem vagyok dilettáns sem, aki várja a Múzsát, hogy egyszer majd arra repül és homlokon csókolja. A zsebembén van a Múzsa, és akkor csókolózom vele, amikor akarok, mert ez nem más, mint a mesterségbeli tudásom.'' Vagy: „A közöny, a tisztviselögondolkodás, a klikkrendszer, az uram-bátyám hagyományok mindig is idegesítettek. Nálunk, ha valaki fél centivel kiemelkedik a többiek közül, akkor annak leborotválják a feje. búbját. Nálunk az okosok leguggolnak és sokkal alacsonyabbnak mutatják magukat, mint a többiek." Erre oda kell figyelni! A 35-ös szám úgy tűnik, vonzza a művészeti írókat, szerkesztőket. Három évvel ezelőtt a Corvina jelentette meg a Harmincöt év — harmincöt művész című portrésorozatát, most Csapó György műtörténész Jiarmincöt művésszel folytatott beszélgetéseit teszi közzé a Közelképek című kötetben. Am mindössze öten szerepelnek mindkét kötetben: Anna Margit, Bálint Endre, Barcsay Jenő. Kokas Ignác és Korniss Dezső. így aztán e két könyvből a jelenkori magyar képzőművészet hatvanöt művészéhez kerülhetünk közelebb. Míg az előző könyvön érezhető volt némi protokolláris névsorolvasás, addig Csapó György széles körzőnyílásába generációk, stílusok, szándékok, színes palet1ája fér. Beszélgetéseknek nevezi könyvét a szerző, s valóban ezek az életrajzi információk, vallomások és önarcképvázlatok, kritikusi vélemények a beszélgetések során ,közösen létrehozott művekké álltak össze., É felérj.-, kori metszetben helyet kapnak .a néhány éve elhunyt művészek'— Ilosvai Varga István, Illés Árpád. Ország Lili, Tóth Menyhért: vannak idősebbek, mint Koffán Károly, Mihálcz Pál és Szabó Vladimír, s szerepelnek az ifjú nagy tehetségek, Dienes Gábor, Karpáti Tamás és Szemethy Imre; itt vannak a régi iskolák képviselői, mint Benczc László, Bolmányi Ferenc; az alföldiek, Kurucz D. István és Németh József; s a konstruktivisták, Fajó János, Hencze Tamás; az avantgardok Swierkiewicz Róbert és a lézermüvészetet művelő Csajt Attila; s az itthon élők mellett megszólal az Amerikában dolgozó Szalay Lajos és Szász Endre. Mindössze két véleményt idéznék tanulságképp, az egyiket Illés Árpád mondta: „Tisztességes festő általában addig festi a képet, amíg azt nem érzi, hogy nincs tovább: befejezte." A másikat Erdély Mihálytól kölcsönzőm: „Ha van, ami veszélyes és ronda: úgy az előítéletek azok." TANDI LAJOS Hegedűs László Ópusztaszeri emlék Harangláb volt — kidőlt fatörzs csupán, de a harang is rajta földbe-vágón. Az iskola-múzeum udvarán, ezen az enyhe fényű délutánon, sok járkálás, szemlélődés után, e fatörzshöz léptem pihenni vágyón, hol egy fiatal nő, leány talán, ült magában, áttekintve a tájon: szívszorító múlt. századok nyomát, az ősi szert, parasztházak ^orát. V monostor helyét — háttal Srnád ajjobc-i. Elénk tárt a gondos emlékezet amit tudott. S a fájó kép felett ketten tűnődtünk, róla alig szólva. 1983. április Köz-napi „TAPINTAT" Ismét vizsgaidőszak van az egyetemeken és főiskolákon. Némely hallgatók bízvást kitehetnék a táblát: „Csak ülök és mesélek." Pedig inkább tán tanulni kellene. Mert a vizsgáztatók többségének türelme végtelen ugyan — de humoruk még van. Íme: Döcögős vizsga végén a tanár megszólal: — Kolléga! Lenne egy jóindulatú észrevételem. Maga nem üresfejű ember. A vizsgázó — ki eddig csak izgult, izzadt, hebegett-habogott — felragyog. A vizsgáztató folytatja: — Csak az a baj. hogy annyi ostobaság van a fejében, hogy a tananyag mar nem fért bele .. . ÍTÉLET Az iskolájuktól búcsúzó dákok „illendően" elköszönnek ezekben a napokban az alma matertől, tanáraiktól. Ötödéves egyetemistáktól hallottam, legszigorúbb oktatójukról: . — Emlékét is racs mögött fogjuk őrizni. KÖVETKEZTETÉS A nyár a találkozók ideje is. Sok-sok régi iskolatárs borul össze az alma materben — s többnyire csodálkoznak egymáson, vágy csodáltatják magukat. Bizoiyiyal nem ismerik sok diákgenerációt nevelt és számtalan találkozót megért, öreg tanárom mondását. Jellemzése szerint, ha egy volt diákja megtanult beszélni — felnőtt. Ha megtanult hallgatni — megjött az esze. OK-OKOZAT Jellemzés egy fegyelmi vizsgálatot előkészítő tárgyaláson, a vétkesről: — Vegyük figyelembe, hogy világ életében hanvag volt. Nem csoda, ha a talajt is elveszítette a lába alól... TANACS Kezdő falusi orvos konzultál a gyógyszeresszel. Az „egyeztetés" végén az idős patikus megjegyzi: — A hipochonderekkel szemben pedig a legjobban úgy tud védekezni, és attól nő a tekintélye, ha az általuk kért gyógyszer helyett felír egy „sokkal jobbat", amit úgysem lehet semelyik gyógyszertárban megszerezni . ÖSSZEFÜGGÉS Vitatkozó természetű maturandus érettségi feleletéből: — Arkhimédész törvénye összefügg a relativitással, mert hogy minden vízbe mártott test elveszettnek tekinthető, hacsak nem merül fel újra a felszínre... RELATIVITÁS Reklamálnak az alig pár napja átadott, korszerű üzemi étteremben az ételelosztóknál: — Tessék mondani, miért ííjebbe*. m. adagok? A spórolósán porciózó hölgy feltalálja magát: — Nem kisebbek ezek, kedveském, csak ebben a bővített, nagyobb étteremben látszanak kevesebbnek ... ÜTRAVALÖ Szabadságra készülve, jó, ha tudjuk: nyáron azért nehéz kipihenni magunkat, mert bármerre megyünk, mindenfelé pihenésre vágyó embertársaink nyüzsögnek ... SZABÓ MAGDOLNA