Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
10 Péntek, 1983. június 17. M/ért nem ? Helyreállítják a diszkutat A kisujjamat nyújtom — és le akarja harapni a karomat! Ez a mondás találóan jellemzi az ember egyik tulajdonságát: a csillapíthatatlan mohóságot. Mindig többet kívánunk, mint amink már van, örökké kutatjuk a szerzés lehetőségét. Kívánjuk a más feleségét (férjét); a lakás, a ház után autót, nyaralót, ékszereket akarunk; gyorsan szeretnénk felkapaszkodni a szamárlétrán: több pénzt; tekintélyt, vitorlást, pedigrés kutyát igénylünk; univerzális csodagyerekünk legyen, aki jobban zongorázik, mint Liszt Ferenc, jobban tornász, mint Magyar Zoltán, a legjobb tanuló, minden tárgyból a legkiválóbb, de a „Ki mit tud?"-ban is legyen első késdobáló művészetével. Az emberi lélek ismerői szerint ez a mértéktelen, sóvár vágyakozás az emberi haladás egyik fontos erőforrása. Biztosan így lehet. Barátom — mar öreg ember — a technika megszállottja. A 20-as évek közepén az elsők között bütykölt házilag kristálydetektoros rádiót. Hamarosan megvette a sifonér méretű gyári készüléket, mely a ménkű nagy, különálló hangszóróval elfoglalta a fél szobát. Jöttek aztán sorra — csaknem minden évben — az új gyártmányok. Később következtek a lemezjátszók (akkor még gramofonnak nevezték), magnetofonok, hangfalak, a sztereo és kvadrofon technika csodái. Ha nézegetni jött kedvem a korszakos fejlődés mintapéldányait, felkerestem barátomat, aki semmit nem dobott ki; padlása és pincéje valóságos múzeum. De ezernyi más is foglalkoztatta barátomat. Otthonában gépesített jóformán minden konyhai ténykedést, kezdve a krumplihámozástól a mosogatásig, a konzervek felnyitásától a kcnyérszeletelésig. Felesége eleinte húzódozott, idegenkedett a sok ismeretlen, ijesztő szerkentyűtől, melyek néha sz.ikráztak, füstöltek és bebüdösitették a lakást; de „tökéletesítésük" után — előnyeiket megismerve — maga is lelkesedett és csodálta tudós férjét. A napokban találkoztunk; mindketten siettünk, csak néhány szót váltottunk, de erről jutott eszembe, amit fentebb a csillapíthatatlan emberi vágyakról említettem. A sietős asszonyi szónak olyan a természete, hogy abba sok minden belefér. A többi között: — Tudja, olyan furcsa az ember! A háború után boldogok voltunk, hogy megúsztuk élve, egészségesen. Az asztalra került némi kukoricás kenyér és melasz, elvétve egy tojás is tévedt a babfőzelékbe; mi kellett volna több — akkor? Na, persze... később ezen csak mosolyogtunk. Még később bosszankodtunk, ha az IBUSZ-nál nem kaptunk helyet a svédországi társasutazásra, be kellett érjük Spanyolországgal. Évekig mostam kézzel. kefével és háziszappannal, teknőben, a lúg kiette a kezemet. Aztán jött a csoda, az első tárcsás mosógép. majd a centrifuga. Most automata mosógépem van. Csak beállítom a kívánt programot, elmegyek bevásárolni. Hazajövök, kiszedem a tiszta, ötször öblített, illatos ruhát, közben azon bosszankodom, hogy miért nem teregeti és vasalja ki a gép?! Bánki Mihály A városukat szerető emberek fáradozása és társadalmi munkája nyomán újabb szép látványossággal gazdagodik Esztergom. A Bazilika alait. az úgynevezett Sötét Kapunál állítják fel a süllői kemény mészkőből faragott díszkutat, amelyet a Glacinto család egyik Itáliából származó őse készített SZÍNHÁZI FOTÓPÁLYÁZAT Mindennapok a vidéki színházakban címmel hirdetnek pályázatot Kecskeméten, nem elóadásfotókra, hanem a színházak belső életét ábrázoló alkotásokra. A jeligés pályázatra szerzőnként öt kép vagy öt sorozat küldhető be a Katona József Színház címére, október 31-ig. Az anyagból november 11-ére, Katona születésnapjára a zsűri kiállítást tervez; kollekciót választ ki, az első dij 4 ezer forint. MAGYAR ORVOSOK VILÁGTALÁLKOZÓJA Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a Magyarok Világszövetségénél, hogy augusztus 2. és 7. között Budapestre összehívták a hazai és a határainkon kívül, a világ számos országában élő magyar orvosok világtalálkozóját. Dr. Szabó Zoltán. az MVSZ elnökségének tagja elmondta, hogy p rendezvény patrónusai közé tartozik a világszövetséggel együtt a Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztálya. valamint a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A korábban más értelmiségi rétegek — így könyvtárosok, közgazdászok részére szervezett, s sikeresnek bizonyult nemzetközi találkozók hagyományait igyekszik továbbfejleszteni az MVSZ a világ magyar orvosainak találkozójával. A személyes kapcsolatok fölvételén, gazdagításán túl az a cél, hogy előadásokkal, konzultációkkal fölmérjék: mivel és hogyan járult, járul hozzá a magyar orvostudomány a gyógyászat. az orvostudományi kulatások fejlődéséhez, szerte a világon. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ A FÜRST BRIGÁDOKNAK Országos találkozóra hívja július 2D-én a Csepel Autógyár a vasasszakmában dolgozó „Fürst Sándor'' szocialista brigádokat. A találkozóra az ad alkalmat, hogy az idén emlékeznek meg országszerte a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége, Fürst Sándor születésének 1)0. évfordulójáról, akit a bel- és a külföldi haladó erők tiltakozása ellenére 1932-ben statáriális bíróság elé állítottak, megkínoztak, majd július 29-én Sallai Imrével együtt halálra ítéltek és kivégeztek. A találkozó alkalmából Fürst Sándor életét bemutató kiállítást nyitnak meg a Csepel Autógyár művelődési otthonában. BEFEJEZŐDÖTT A HARCÁSZATI GYAKORLAT Sikeresen befejeződött a Magyar Néphadsereg kijelölt törzseinek és csapatainak — tartalékos hadkötelesek bevonásával — megtartott harcászati gyakorlata. A behívott tartalékos hadkötelesek leszereltek. Eső, szél Várható időjárás az ország területére ma estig: folytatódik az igen hűvös, túlnyomóan borait idő. Legfeljebb néha szakad föl kissé a felhőzet. További esőkre, ismétlődő záporokra kell számítani. Az északi szél keleten is megerősödik, helyenként viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb hőmérséklet 12 es 17 fok között alakul. SZEGEDFONYÓD. KÖZVETLEN GYORSVONAT Holnaptól, szombattól ismét közlekedik Szeged és Fonyód között a közvetlen gyorsvonat, szombaton és vasárnap, illetve a munkaszüneti napokon. . Szegedről 5 óra 35 perckor indúí, és Fonyódra 11 óra 27 perckor érkezik. Vissza Fonyódról 16 óra 14 perckor indul, és Szegedre 22 óra 12 perckor érkezik. A vonat nem helyjegyes. A Szeged—Fonyód közötti közvetlen gyorsvonat augusztus 28-ig közlekedik e menetrend szerint. Óhaj... — Milyen legyen a nyaraló, amit fel kell építenem? — kérdezi az építész a megbízót. — Feltétlenül összhangban kell lennie azzal az antik ajtóaombbal, amelyet a feleségem nemrég hozott Olaszországból! MEGLOPTA ISMERŐSÉT Eddig — jobbára, vagyon elleni bűncselekmények miatt — több mint kilenc évet töltött börtönben a 46 éves, szegedi Megyesi Mihály (Szent László utca 17 B). Legutóbb tavaly decemberben szabadult. Korábbi életmódján mit sem változtatott. Egyik ismerőse lakásából ellopta a rádiót. Rövidesen eladta. a pénzt elszórakozta. A rendőrség lopás miatt indított büntetőeljárást ellene. VETERÁN AUTÓK CSONGRÁDON A Magyar Autóklub Csongrád városi csoportja az idén július 23-a és 31-e között tizenharmadik alkalommal rendezi meg a veterán autók és motorkerékpárok nemzetközi szemléjét. A találkozóra tíz európai országból száztizenhét, több évtizeddel ezelőtt készült öreg jármű érkezését jelezték. A ma is üzemképes közlekedési eszközök először a július 23-i megnyitó alkalmából sorakoznak fel a város utcáin. Július 24-én. a találkozó résztvevői Bugac-pusztára látogatnak, július 28án a csongrádi sporttelepen sorakoztatják fel a veterán jármüveket, itt a közönség szavazatai alapján kap díjat a legszebb autó. Július 30án rallyversenyt rendeznek a Csongrád—Kiskunfélegyháza útvonalon, s a célba érkezés után ügyességi verseny is lesz. A találkozó résztvevői a szabadnapokon a vendéglátó Csongrád nevezetességeivel ismerkednek. A záróünnepséget és a díjkiosztást július 31-én, a csongrádi ifjúsági házban tartják. KONFERENCIA KÖRZETI ORVOSOKNAK Körzeti orvosok számára rendez tudományos ülést' a SZOTE sebészeti klinikája és a MAOTE holnap, szombaton. a Technika Házában. A konferencián a heveny hasi megbetegedésekről és ellátásukról hangzanak el előadások. BUSZJÁRAT CSERKESZOLÖRE Holnaptól, június 18-tól augusztus 28-ig, szabadnapokon és munkaszüneti napokon új autóbuszjáratot indít a Volán Csongrádról Cserkeszőiőre. Bokros, Tiszaalpár és Tőserdő érintésével közlekednek a kocsik a hétvégeken, a várhatóan megnövekvő utasforgalomra tekintettel. A kocsik Csongrádról 7 óra 45 perckor indulnak, Cserkeszőiőre 9 órakor érnek, vissza este 17 óra 10-kor jönnek, s 18 óra 25-kor érkeznek Csongrádra. A győzteseknél a vándorserleg A Vöröskereszt városi vezetősége kihirdette tegnap,' csütörtökön az üzem-egészségügyi hónap versenyeredményeit. Az első helyezettek egy évig lesznek tulajdonosai a vándorserlegnek, öt esztendő elteltével azonban ahhoz a vállalathoz kerül véglegesen, amely a két vöröskeresztes kongresszus közötti időben a legtöbb pontot szerezte meg ezeken a versenyeken. Az idei, májusi üzemegészségügyi hónapban a nagyobb üzemek között a textilművek érdemelte ki az első helyezést, második a kábelgyár, harmadik a ruhagyár alapszervezete lett. A kisebb vállalatok kategóriájában a MAHART lett az első, második helyezett az AFIT. harmadik a ZÖLDÉRT. A megyéből benevezett ipari szövetkezetek közül a Tápéi Háziipari Szövetkezet ' alapszervezetének ítélték oda a legjobbnak járó serleget, másodikok a Makói Maros Cipőipari Szövetkezet, harmadikok a Szegedi Bútoripari Szövetkezet vöröskeresztesei lettek. A második és harmadik helyezettek oklevelet, valamennyi részt vevő alapszervezet pedig könyvjutalmat kapott. Egervári esték — ősbemutatóval Magyarországi ősbemutatóval, Fabio Storelli „A szent strici" című komédiájának premierjével kezdődik hétfőn az Egervári esték '83 rendezvénysorozatának színházi programja. Az igazi nyári szórakozást ígérő darabot a zalaegerszegi állandó színház társulata adja elő. Egervár ódon várkastélyának udvarán levő színpadon. Rendező: Merő Béla. A főbb szerepekben Nemcsák Károlyt, Deák Évát, Gyürki Istvánt és Egervári Klárát láthatja a közönség. Az Egervári esték másik színházi produkcióját, Tóth Ede „A falu rossza" című népszínművét július 8-án, szintén este fél 9-kor mutatják be. A könyvhét tanulságai Mindazok a közművelődési intézmények, amelyek részt vettek az ünnepi könyvhét szegedi programjainak szervezésében. tegnap, csütörtökön a városi művelődésügyi osztály által rendezett értekezleten megvonták mérlegét a szegedi könyves ünnepnek. A múzeum, a Somogyi Könyvtár, a szakszervezet. a Művelt Nép könyvterjesztő képviselői egyöntetűen foglaltak állást: jövőre a programok rendezvények színvonalát kell emelni, nem a mennyiséget szaporítani. Sikeres kezdeményezésnek találták a lakótelepi könyvsátrakat. Igaz, így a Dugonics térre kevesebb jutott, de mint a szakember is mondotta, „a forgalopi nem nagyobb, ha több a sátor". Az elsősorban az olvasók érdeklődésétől, igényétől és a választéktól függ. (Sajnos, Szegeden is inkább könyvóráknak. könyvnapoknak voltunk szenvedő tanúi — erről pedig a lelkes helyi rendezők nemigen tehetnek). Városunkban egyébként több mint kétmillió forintot tesz ki az ünnepi könyvforgalom, 80 forintos átlagár mellett. A szervezők idén, a plakátok helyett, könnyebben terjeszthető szórólapokkal, valamint hangos híradásokkal tájékoztattak az eseményekről. Hiányolták azonban a részletes információt adó országos propagandát. Jövőre — döntöttek a Bartók Béla Művelődési Központban tartott ülésen — a felsőoktatási intézmények közművelődési bizottságait és a főiskola népművelés szakos hallgatóit is szeretnék bevonni., a. könyvhét „munkálataiba". Gyászközlemények Köszönetet mondunk a rokonomnak, ismerősüknek, akik drága szerettünk. CSÁKI KAROLY ny. MAV-friüszuki felügyelő temetóöén részt vettek, és virágaikkal, együttérzésükkel nagy bánatunkat enyhítették. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy GYURIS MARIA Kiskundorozsma, Kubikos u. 1. sz. alatti lakos, 70 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése június 17-én 13 órakor lesz a kiskundorozsmai temető ravatalozójából. A gyászoló család. Forrón szeretett fiam. VINC'ZE LASZ1.Ö bányamérnök, a itadnot! gimnázium tanulója, a Miskolci Nehézipari Egyetem, majd a soproni bányamérnöki kar volt hallgatója, V. éves korában Kanadában hirtelen meghall. Drága emlékét őrzi felesége Lllian. gyermekei: János. Kati, Zsuzsi, itthon edesanyjz. nevelőapja, rokonai és baratai. Az Állami Biztosító Csongrád megyei Igazgatósága tudatja, hogy szeretett munkatársunk. NOVAK ISTVÁN, (Pista bácsi) nyugalmazott revizor, június 12-én elhunyt. Temetése június 20-án délelőtt ,1 órakor lesz a Belvárosi református temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 22 031 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték, hogy NOVAK ISTVÁN az Állami Biztosító nyugdíjasa, megyei revizora, június 12-én, életének »0. évében elhunyt. Temetése junlus 20-án (hétfőn) II órakor lesz a Belvárosi református temető ravatalozójából. A gyászoló család. 22 932 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nanóka és dédike, ÖZV. MAKRA ISTVANNÉ Korányi Ilona 79 éves korában, junlus 15-én csendben elhunyt. Temetése június 17-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben, A gyászoló család. 23 703 Fajdalomtól megtört szívvel tudaijuk mindazokkal, akiit szerelté k és tisztelték, hogy a szeretett édesanya, anyus, nagymama, özv. buruczkai SZ1LVESZTERNÉ Molnár Rozália életének 71. évében, türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegseg után elhunyt. Temetése június 17-én 16 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Tápé. 23 706 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, anós, PINTÉR ISTVÁN életének 79. évében elhunyt. Kívánságára csendben temették el. A gyászoló család. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeeed városi Bizottságának napilapia. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes! Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vallniai. Felelöt kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, ta, nársköztársasag útja 10. Sajtóhaz. 6740 - Telefon: 12-1:33 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajesy-Zai.'inszky utca 23. 67211. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magvat Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. ElöflzetAj) dfi e— nőnapra 34 forint, at Index: IS U » LSSN: 0-3,-023 1