Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-15 / 140. szám
Szerda, 1983. június 15. 5 Műemlékvédelemről, építőművészetről A megye műemlékvédel- pénz, hanem szellemi kvami helyzetéről és az építő- litás kérdése is. művészek területi szerveze- Novak István Ybl-díjas tének tevékenységéről ta- építész, a MÉSZ területi nácskozott tegnapi ülésén a szervezetének elnöke beszáCsongrád megyei tanács vb mólójában három fő feladamellett működő művészeti tot hangsúlyozott: mivel a tanácsadó testület. Kovács VI. ötéves tervben a maImre megyei főépítész tájé- gánlakás-építés aránya mintkoztatta a résztvevőket a egy 85 százalékos, az épitévidék műemléki helyzetéről, szek felelőssége is a mega védelem feladatairól és épülő lakások színvonala; a lehetőségeiről. Szólt a vé- tömeges lakásépítés felgyüdettségi fokozatokról, a stí- lemlett ellentmondásainak lusjegyek szerinti megosz- oldásáról, az eddigi módlásról. a népi építészeti és szerek felülvizsgálatából is egyházi műemlékekről. A igyekeznek kivenni részüfeladatok sorában kiemelte ket, bár az eddigi tapasztaa csongrádi belváros re- latok szerint az építészek konstrukcióját és a szegedi lelkesedese és szakmai hozMátyás tér beépítési tervé- záértése nem találkozik a nek megvalósítását. A tes- kivitelezők igényeivel; igyetület megállapította, hogy keznek folytatni építészet és tudatos és tervszerű munka társművészetek együtteredményeként az utóbbi működését, időben felgyorsult a müem- Szabó G. László, a melékvédelmi tevékenység. Jó gSlJJSB ^vb^döníését példáit találhatjuk annak. azJ üj rendSzerű alkotói ta- i ffidlet€;. s fe"ne\ *öf°nheTermőföldbank Mecsekaljan létrehoztak az ország elsó földbankját, ahol összegyűjtik az építési területek értékes humuszrétegét, s ahonnan azután termőföldet adnak a parkok építéséhez, a kertek telepítéséhez, a virágágyak készítéséhez. Évente 65 ezer köbméter földet mentenek meg ily módon a pusztulástól. A pécsj kertészeti és oarképítő vállalat kezdeményezése felkeltette a szakma érdeklődését, ezért a Hazafias Népfront országos elnökségének természet- és tájvédelmi albizottsága — Nagy Bélának, a kertészeti egyetem tanárának elnökletével — kihelyezett ülést tartott kedden Pécsett a termőföldgazdálkodús lehetőségeinek és módszereinek tanulmányozása végett. Kalla Gábor, a pécsi szakvállalat főmérnöke tájékoztatta a szakembereket arról, hogy évente 150—200 ezer négyzetméterrel gyarapszik a mecsekaljai város zöldhogy e munka nem csupán mogatásokról. Június 20—29. Zenei tábor Csongrádon Idén tizenötödik alkalom- idekerülő tehetséges zeneismal rendezik meg Csongrá- kolai hallgatókat. Jónevű don. a zeneiskolában, a me- művésztanárok irányításával gyei általános és középisko- végzik a munkát; idén feliéi diákok zenei táborát. Az ley József zongoraművész, első időszakban, még Kardos Szecsódi Ferenc hegedúmúPál vezetésével, a kórus- vész, Meszlenyi László oboairányítók és karénekesek to- művész, a zeneakadémia szevábbképzesének adott fóru- gedi tagozatának tanárai, mot a tábor, 1976 óta azon- Gyermán István hegedűmú, _ , # vész, az akadémia pécsi taban a hangszeres fiatalok. gozatának oktatója, Lnez es tanáraik találkozóhelyei /íona zongoraművész, a szeJúnius 20—29. között rend- gedi Tömörkény zeneművészeres napi programok vár- szeti szakközépiskola tanára ják a fiatalokat: délelőtt és Simon István harsonaműegyéni hangszeres és kama- vész. a Szegedi Szimfonikus razene-órák. délután gya- Zenekar szólistája íoglalkozkorlás, zenehallgatás, -sport, nak a diáitokkal. Á tábor XUiándulás, esténként zene- alkalmat nyújt' árra is. hogy kari próbák, illetve hangver- a résztvevők — tanárok és senyek. A tábor célja ugya- diákok — fölkészüljenek a nis segíteni zenei tanulmá- jövő évi országos tanulmányaik elmélyítésében az nyi versenyre. tőén alig fél évtiged alatt megduplázódott — tizenkét négyzetméterre nőtt — az egy lakosra jutó park-kert terület. Tömérdek termőföldre van szükség ehhez a munkához és korábban a városon kívüli szántóföldeken „bányászták" a humuszt. Ez azonban nem járható út, hiszen jly módon mezőgazdasági területeket tesznek tönkre. A városi tanács és a kertészet; vállalat új megoldást talált: minden ötszáz négyzetméternél nagyobb építési területen — termeszetesen még a beruházás megkezdése előtt — összegyűjtik a termőföldet, egy központi telepre szállítják. ahol tarolják és kezelik. Általában 20—30 centiméter vastagságban „borotválják le" a humuszréteget, s ezáltal egy-egy hektárnyi területen kétezer köbméter termőföldet nyernek. A munkát teljesen gépesítették T parképítő gépekkel végzik el a müveletet. A földbank készleteinek kétharmad részét az épülő új lakótelepek parkosítására használják fel. Érmek, plakettek bemutatója Új szerzemények a múzeumban A múzeumok csendben szűkebb környezetünk tudó- összegyűjteni, amelyhez tergázdagodó gyűjteményeinek sairól, művészeiről vagy po- mészetesen kérjük a kiboritkán adódik lehetősége litikus nagyjainkról. A nagy, összefoglaló kiállításon megemlékezést az érem még való bemutatkozásra. Ezért ünnepélyesebbé és maradanalkalmas forma az egyetlen dóvá teszi! Ez az egyik fontárióban, rövidebb időszak- tos szerepe. Gyűjtésünk sora megrendezett, új szerze- rán ezért szentelünk külöményeket frissen megmutató nos figyelmet a megyénkkiallitas. Ezúttal a szegedi ben megjelent vagy meMora Ferenc Múzeum érem- g.vénkkel kapcsolatos érmekÁrubemutató, tájékoztató Az 1948-ban alakult, profilját azóta folyamatosan bővítő Budapesti Elektroakusztikai Gyár tevékenységét, üzleti törekvéseit ismertette Pilát János, a BEAG kereskedelmi főosztályvezetője a sajtó és a kereskedelem képviselőivel tegnap, kedden délelőtt a szegedi Sajtóház klubjában. Mint hallottuk, évi 600 millió forint értékű elektroakusztikai cikket állítanak eló, termelésük zömét, 70— 80 százalékát exportálják, legjelentősebb partnerük a Szovjetunió. A stúdiótechnika mellett komplex hangosító-, oktatástechnikai berendezéseket, s újabban műszereket, tápegységeket is gyártanak. Rendszeresen bemutatkoznak a Budapesti Nemzetközi Vásáron, most — tíz napon át, június 24-ig, a RAVILL és a Szegedi Elektromos Szövetkezet közreműködésével — a Lenin körúti Elektron boltban vonultat- Részlet a kiállításról ják fel a profiljukat meghatározó főbb termékeiket, kutatás, a vásárlók igényei- az új négyhangszórós hangEgyebek között elektro- nek, a szakemberek vélemé- fal és a konferenciák leboakusztikai berendezéseket, nyének megismerése céljá- nyolítására kivalóan alkalmikrofonokat, erősítőket, ból rendezett bemutatón új mas, többcélúan hasznosíthangdobozokat. oktatógé- termékek is szerepelnek, ható berendezés. A szakpeket. nyelvi laborokat, disz- köztük egy keverő-ei ősítő, mai konzultációkra ket napécserrendszereket láthat- a hordozható, két bőrönd- pot jelöltek meg: júrrius 16nak az érdeklődők. A piac- ben megférő nyelvi labor, át és 21-ét. Szeptember 15-ig az üdülőkörzetekben „Rugalmas' nyifvafartás A kereskedelem rugalma- strandoláshoz szükséges hol- Az üdülőkörzeteken kívül san alkalmazkodik a nyári mik, ezeket a magankiske- ott is változik az üzletek turistaforgalomhoz, a szezo- i-eskedök árusítják. Tej és nyitvatartásu. ahol országos, nalis kereslethez. A korábbi kenyér munkaszüneti napo- vagy nemzetközi jelentőseevekhez hasonlóan, május kon országosan 800 helyen, s gű. sok vendéget váró, ren15-től szeptember 15-ig az ezen belül valamennyi üdü- dezvényt szerveznek. így idén is bevezették a nyári lőhelyen kapható. például a szegedi ünnepi henyitvatartási „menetrendet" Az élelmiszerellátást a Ba- tek, a soproni napok, valaTj'az" Ország mintegy 180 ki- laton és a Velencei-tó part- mint a gyulai várjátékok, jelölt gyógy- és üdülőkörze- ján, a Duna-kanyarban, a vagy- a szentendrei nyári játében. Ezeken a helyeken. Mátrában és a Bükkben, va- tékok idején az esti órákban hétköznaponkánt a vásárlók lamint az ország számos más tovább, illetve vasár- és ünmindenütt találnak reggel üdülőhelyén mintegy 900 pa- nepnapokon is nyitva tar6-tól este 8 óráig nyitva vilon, kihelyezett stand se- tanak mind az élelmiszer-, tartó élelmiszerüzleteket. Ké- gíti, amelyekben folyama- mind az iparcikküzletek, ső estig nyitva tartanai; a tosan, kora reggeltől estig, Az idegenforgalmi szervecukrászdák. vendéglátó he- vasár- és ünnepnapokon is zetek is alkalmazkodnak a ivek. Balatonfüreden péi- árusítanak, főként zöldség- szezonális igényekhez. Madául jól bevált, hogy a csü- gyümölcsöt, büféárut. Az üz- justól szeptemberig, az ortörtöki bevásárlónapot pén- letek — különösen az élei- szagban, mintegy 250 idetekre tették, hogy a hét vé- miszerboltok — folyamatos genforgalmi hivatal és utagére szükséges dolgokat ek- áruellátását az „üdülőmé- zási iroda hét végén, izomkor szerezhessék be a vásár- gyékbe" telepített önkiszol- haton es vasárnaponként is lok. Szombatonként minden gáló raktárak, elosztó áruhá- nyitva tart. A szállodai ajánüdülőhelyen vannak 6-ig zak, és a FÜSZÉRT-ek sú- déküzletek ugyancsak nonnyitva tartó üzletek. A ke- rített túrajáratai segítik. stop nyitva tartanak, reskedeimi vállalatok a helyi csátók segítségét és figyelmét. Célunk, hogy közgyűjteményünk méltón tükrözze a hasznos kulturális, tudományos, gazdasági törekvéseket s az ezeket tamogató | szervezetek es. intezmények ; tárába újonnan bekerült, a nek. Nem vitás, hogy a kü- tevékenysegét is. tanácsokkal együttműködve alakítják ki a szükséges nyitvatartási rendet. Vasárnap az országban 350 — ebből a Balaton-parton 220 élelmiszerüzletben árusita| nak. s 350 dohány-, ajándékes édessegbolt várja a vevőket. A forgalmasabb üdüO/vasás, honismeret Közművelődési tábor 200 helyen numizmatika körébe tartozó lönböző ermek, plakettek, különböző műfajú történeti stb. különböző esztétikai és emlékek közül láthat néha- technikai színvonalúak, azonnyat a közönség. ban számunkra a dokumenA múzeumban nemcsak az; tumjelleg is fontos, ókor vagy a magyar törté- Néhány régebbi kitüntenélem évszázadai alatt ki- tést, érmet csak a közelmúltbocsátott pénzeket, zárt és ban sikerült megszereznünk, szórvány éremleleteket Ilyen például az a francia gyűjtjük, hanem az ujabb kiállítási elismerő kitüntetés, korban megjelent érmeket, amelyet a szegedi Virág plaketteket, kitüntetéseket, cukrászda kapott 1928-ban. zsetonokat, jelvényeket, stb. De mostanaban egészült ki i®. Az éremtan mindezek gyűjteményünk a szabadtéri vizsgalataval foglalkozik, s , , „„_- , ez utóbbiakból mutatunk be Játékokra 1934-ben. 193o-ben kiállításunkon par darabot, és 1938-ban kibocsátott érEgy-egy nevezetes ese- mekkel is. Gyűjteményünk mény, jeles személyiség em- vétel útján es adományok lékenek. munkasságanak révén gyarapodik. A most megörökítésére, kiemelkedő bemutatóit műtárgyak kóéletművek tiszteletére rég- zött részben a szegedi egyeóta alkalmazott reprezentatív temi szervezet és az éremforma az érem. az ércbe ön- gyűjtők megyei szervezetétött vagy vésett dokumen- nek adományai szerepelnek, tum. Városok, községek, in- Sajnos, nincs az efféle soktézmények. szervezetek, vál- szorosítású tárgyaknak közlalatok napjainkban is szép ponti, esetleg megyénkénti számmal alapítanak külön- gyűjtőhelye, mint a nyomböző dijakat, adományoznak tatványoknal a köteles pélunnepeken. kiáUitasokon dányok rendszere. Mégis jutalom-, emlék- vagy eiis- szeretnénk pátriánk ujabb merő-ermeket. Időről időre koravak jellemző dokumenreegemlekeaink haiátuk e& tíunatl mtael teljesebben. lőhelyeken vasárnap is kapNagy Ádám I hatók iparcikkek, főként . Miért nincs? Régóta nem szorul rek- közrejátszott még. hORv lamra a Szegeden oalac- — mint évek óta mindig között Anna viz. Hírverés — e nyáron sincs elég a nélkül is kelendő, olvanv- szódakészítóshez szükséges nvira, hogy időnkent a patronból, hiánycikkek listáiára ke- A pincegazdaság illetérül. Mint az elmúlt he- kes vezetőiétől megtudtekben is. Egyik napról a tuk. a szegedi forrás vizét másikra tűnt el az üzletekből. Előbb kellemes meglepetéssel fogadták a Délalföldi Pincegazdaságnál a hírt, mivelhogy az idei esztendőre a tavalyinál nagyobb mennyiségű ásványvíz szallítasara kötöttek a kereskedelemmel palackozó üzem zavartalanul. teljes kapacitassal termel. Napi egv műszakban 12 ezer egy-. 15 ezer félliteres és • háromdecis üveget töltenek. Midőn értesültek az ellátási gondokról. úgy döntöttek, amíg a kereslet indokolja, neou órával megnyújtják a műszakot. Az intézkeszerződést, kereken 13 dés eredményeként — ezer hektoliterre. S lám. hallhattuk a biztatást — jóllehet időarányosan tel- egy héten belül javul a jesítették 'kötelezettség-'1- helyzet, ismét kapható ket, így is kevésnek bizo- lesz a közkedvelt ital. nyúlt az Anna víz. Nép- örömmel hallottuk a szerűségének több oka le- hírt. de megiegveznénk. a het. egyrészt a tartós me- jövőben érdemes lenne iobleggel, másrészt azzal ma- ban figyelni a meteorolójy a rázható. hogy nyáron giai előreielzésekre. Talán aligha nyújtanak envhü- megoldható lenne ideiében lést a szegedi, meleg vizű készülni vizet is „spájzoltatok. A hiány kialakulá- ni" a tartós mele°re sában minden bizonnyal L. 35s. Nyitnak a közművelődési vulásában meghatározó szetáborok: az idén országszer- repet játszottak és jatszate 200 helyen fogadják a fia- nak a pedagógusok. Rajtuk talokat. Ám amint Juhász all vagy bukik az ügy sike— Róbert, a HazSfias Népfront re, az, hogy az életben hátOrszágos Tanácsának osztály- ránnyal rajtoló fiatalok mivezetöje elmondta, ennel jó- lyen muníciót kapnak tőlük val több táborra lenneszük- lemaradásuk pótlásához. ísség. Az igényeket azonban mereteik és önismeretük nem tudják kielégíteni, mi- gyarapodásához, gazdagodável egy-egy tábor létesítése sához. Foglalkozásaikon nem és fenntartása jelentékeny a számonkérő forma uraiösszeget követelne. A Mű- kodik, ehelyett arra törevelődési Minisztérium. a kednek, hogy diákjaikat önKISZ. a SZOT. az Országos álló gondolkodásra késztesKözmüvelödési Tanács es a sék. A program középpontjaHazafias Népfront lehetősé- ban az esetek többségében a geihez képest támogatja a könyv áll. A könyv az, tábor-nyitási kérelmeket, de amire az előadásokat, a vitáígy is csak azok szerény há- kat építeni, alapozni lehet nyadát képesek teljesíteni. N«m véletlen, hogy legnaA közművelődési táborok gyobb népszerűségnek az olmunkájára viszont feltette- vasótáborok örvendenek, nül szükség van. és elérke- Csak az idén 140 helyen nvizett a minőségi szempontok lik olvasótábor. Közkedveltkövetkezetesebb érvényesíté- ségük azzal is magyarázható, sének időszaka. Többé nem hogy a forma mögött komoly engedik meg. hogy a gyere- tartalom, egy igen erős bákek a két hét során csak zis. az Olvasó népért moz„általában" művelődjenek, galom húzódik meg. A honahelyett, hogy szellemük ismereti táborokkal is haépüljön, ismereteik gyara- sonló a helyzet. Sikerükre podjanak. A korábbi kedve- mi sem jellemzőbb, mint az, zőtlen tapasztalatok miatt a hogy ebben az évben Győrtábort nyitni szándékozók- Sopron megyében külföldi nak előzetesen pályázatot vendégek is részt vesznek a kell benyújtaniuk, amelyben tábor munkájában, kifejtik, milyen jellegű fog- Lesz szociográfiai es neplalkozásokat kívánnak tar- rajzi, anyanyelvi és az élettani. mód kérdéséi vei foglalkozó A táborok jmmkajaaak tábor is.