Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-14 / 139. szám

8 Kedd, 1983. június 14. DM röviden Emléktábla Kálmány Lajosnak V 'J Tudom, hogy a hiba csakis ben­nem van: ha akkor, kánikulai verő­fényben rám nem jön a sürgető szükség, nyilván nem lépnék föl utóbb a köz érdekének álcázva hit­vány magánügyemet teljesíthetetlen kívánságokkal. Makó aznap amúgy is a rosszab­bik arcát mutatta. Az autóbusz-vá­róterem egyik ajtaját bezárták. Ép­pen azt, amelyiken be akartam menni, hogy újságot vegyek. Mit képzelnek az utasok? — gondolhat­ta a takarító személyzet. Nem gon­dolják tán. hogy csak úgy, egyik ajtón be-, a másikon kilődöröghet­nek? Igaz, a tervező tolta el az egészet: nem lett volna muszáj eny­nyi ajtót tervezni a váróteremre. Az 4enne a legjobb, ha egyet sem tervezett volna. Akkor az a sok slendrián utas csak kívülről leshet­ne befelé: nem tudnának szemetel­ni. és nem tapasnák össze a követ. Persze, azért mindent helyre lehet hozni: a zárt ajtó majdnem annyit ér. mintha egyáltalán nem lenne ott ajtó. Az újságos ablaka éppen be volt zárva. Tulajdonképpen hozzászok­hattam volna már: falun, kisváros­ban patikus, újságos, büfés addig tart nyitva, ameddig neki jólesik; akkor megy el, ha kedve szottyan. Akinek nagyon kell valami, majd megvárja. Aki meg nem várja meg, az nyilván megvan nélküle. Ilyen előzményeket követően kezd­tem illemhely után kutatni. Nem tudom, mások hogy vélekednek er­ről: jómagam úgy képzelem, hogy bár tételesen nincs megfogalmazva Rend az alkotmányban, mégis alapvető állampolgári jog, hogy ilyen irányú igényeiket kielégíthessék az embe­rek — ha úgy érzik, akár napjában többször is. Civilizáltabb helyeken ehhez létre is hozzák a megfelelő infrastruktúrát, másutt a teremtés koronája is a fák tövében szabadul meg feszítő gondjától. Nos, én ak­kor még elvetettem ez utóbbi meg­oldást. Megláttam ugyanis a makó-újvá­rosi vasútállomás épületét, és mint tikkadt sivatagi vándor a fölsejlő oázishoz, arrafelé irányítottam ne­hezedő lépteimet. A váróterem üres volt. A jegypénztár úgyszintén. Se­hogy sem sikerürt fölfedeznem az olyannyira keresett fehér ajtókat, rajtuk az egyezményes jelekkel. Nem is láttam senkit, akitől hirte­lenjében kérdezősködni lehetett volna. Egyelőre mégsem adtam föl a reményt. Lehet, hogy e városszéli megállónál nincs akkora forgalom, mint a Gare de l'Esten, de annak a bizonyos ajtónak azért itt kell len­nie. Kimentem a váróból, megkerül­tem az épületet. Az egyik ajtón biz­tató föliratot találtam: Személyzeti W C. Ha gondoltak a személyzet­re, nyilván törődnek itt az utasok­kal is. bizakodtam. Magától értető­dik, hogy a személyzetnek efféle ki­váltságai legyenek. Mi történnék, ha jönne a vonat, és nem szalutálna neki az állomásfőnök, mert éppen sorban állna az utasok mögött? A másik oldalon aztán megtalál­tam, amire oly hőn vágyakoztam: az ígéret fehér ajtóit. Csak éppen zárva voltak. Rajtuk papírtábla: KULCS A FORGALMI IRODÁBAN. Hiába, a vasútnál rendnek kell len­ni ! Nem úgy van az. hogy valaki csak úgy beoldalog az utcáról . .. A kulcs a forgalmistánál van, s ha már ott van. nyilván megválogatja, kinek adja oda De vajon, milyen szempontok alapján dönti el a makó-újvárosi forgalmista kinek adja oda a kul­csot, és kitől tagadja meg? Leká­derezi talán a jelentkezőket? Zálo­got kell adniuk, vagy a kulcs elle­nében nyugtát aláírni? Egyáltalán: eldöntheti-e egymagá­ban a forgalmista, ki alkalmas a mellékhelyiség használatára, ki nem? Lehet-e. hogy külön bizottság fog­lal erről állást. Az is elképzelhető, hogy az enge­délyezés szempontja abszolút üzleti jellegű. Nem használhatja más a vasúti illemhelyet, csak aki a vas­út szolgáltatásait egyébként is igénybe veszi. Megjelenik a szoron­gatott ember a forgalmi irodában, addig nem kapja meg a kulcsot, ha ott helyben összecsinálja is magát, míg mondjuk, jegyet nem vált Tót­komlósig. így tűnődtem keresztbe tett lá­bakkal a kelet-európai baktermen­talitás rejtelmein, miközben szemem lázasan kutatott egy alkalmas, vas­tag törzsű fa után. Tanács István r H\?BAX mis ALKOTOTT 18-25° Kálmány Lajos néprajzkutató emlékére vasárnap em­léktáblát helyeztek el a szőregi római katolikus plébánia falán. A Tápai Antal szobrászművész által készített port­ré domborművet dr. Kemény Lajos, a Hittudományi Fő­iskola rektora avatta fel, aki méltatta a három évig Szö­regen műkftdütt segédlelkész néprájzi gyűjtőmunkásságát. A Móra. által legnagyobb etnográfusnak tartott Kálmány Lajos népdalokat, mondókákat, hiedelmeket jegyzett föl. melyeket gyűjteményes köteteiben őrzött meg az utókor számára. TELEFONKÖNYV — ELŐKÉSZÜLETBEN A Szegedi Postaigazgató­ságnál előkészítés alatt áll a közeljövőben kiadandó új szegedi telefonkönyv, amely a városrészek: Algyő, Sző­reg, Tápé, Kiskundorozsma, továbbá Balástya, Deszk, Kistelek, Mórahalom, Rösz­ke, Sándorfalva és Szaty­maz telefon-előfizetőinek adatait is tartalmazza majd. Az 1979 augusztusában köz­zétett régi telefonkönyvhöz képest persze az adatok változhattak. Ezért a posta arra kéri a felsorolt tele­pülések előfizetőit, hogy az esetleges változásokat je­lentsék be július 15-ig a sze­gedi I. számú postahivatal­nál. (Levélcím: Széchenyi tér 1. 6701.) A CSALÁD­ÉS VAGYONJOGRÓL A Hazafias Népfront Bel­város I B körzeti bizottsága ankétot rendez ma, kedden délután 5 órakor, a Victor Hugó utca 5. szám alatti székházban. Az eltartási szerződésekről, az örökség­ről, a család- és vagyonjogi kérdésekről hallhatnak tájé­koztatót az érdeklődök. HAZI SZABVÁNYOK' A KSZV-NÉL A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ken­deri pari szakosztálya és fo­nósklubja rendezésében ma, kedden délután 2 órakor, a Technika Házában Balázs Antal tart előadást Vállalati házi szabványok és a vállala­ti belső érdekeltségi rend­szer minőségi összefüggései címmel. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: megnövekszik a felhőzet. Sokfelé, főként nyugaton, délnyugaton várható ismét­lődő jelleggel eső, zivatar. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet nvugaton 18 és 22 fok között, másutt viszo-t 25 fok körül alakul. EGY MAGYAR NÁBOB Az egykori, nagy sikerű magyar filmet az Egy ma­gyar nábobot vetítik ma, kedden délután fél 6 órától a Volán Juhász Gyula Műve­lődési Központban levő nyugdíjasklub jában. FORGALOM­KORLÁTOZÁS ÚJSZEGEDEN A Magyar Kerékpáros Szö­vetség versenyt rendez hol­nap, szerdán délután az új­szegedi Liget körül. Délután fél hattól lezárják a forga­lom elől a Székely sort, a belvárosi hídfő előtti útsza­kaszt, valamint a Népkert sort. Félpályás útlezárás lesz az Odesszai körútnak a Népkert sor és a Székely sor közti szakaszán, a Liget fe­lőli úttesten. Az útlezárás idején rendőri irányítással szabályozzák a közúti for­galmat. Az 5-ös trolipótló autóbuszok az Északi közúti híd—Odesszai körút—Csaná­di utca—Vedres utca útvo­nalon közlekedve a híd után a Sportcsarnoknál az ABC­áruháznál és a gabonakutató intézetnél állnak meg. A 70­es számú autóbusz az új­szegedi szakaszon a 14. szá­mú járat nyomvonalán köz­lekedik. AZ ÚJÍTÓMOZGALOM FEJLESZTÉSÉRŐL Á Közlekedéstudományi Egyesület szegedi szerveze­te. a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület megyei szervezete és a MÁV Szegedi Igazgató­sága holnap, szerdán dél­előtt 11 órai kezdettel ülést rendez a Technika Házában, amelyen dr. Zsiga János, az OTH főosztályvezetője Az újítómozgalom eredményes­ségét segítő állami és vál­lalati feladatok, jogszabály­módosítások, az újítómozga­lom fejlesztésének tervei címmel tart előadást. Óriási felhő a Napon A7 utóbbi évek egyik legnagyobb, napkitörés kel­tette hidrogénfelhőiét ész­lelték vasárnap a budapesti Georgiana obszervatórium különleges napfizikai te­leszkópjával. Június 12-én. magvar idő szerint délelőtt 10.37 perc és 11.52 perc között hatalmas robbanás zajlott le a Nap felületén, a Földről tekintve a dél­nyugati térnegvedben. A rendkívüli energiájú rob­banás következtében mint­egy hatvanezer kilométer magas hidrogénfelhő emel­kedett fel. Az eredetileg egységes képződményt a robbanás ereie több részre szakította. de az újabb anyagfeüövellések követ­keztében a hidrogénfelhő 11.19 perckor ismét egysé­ges képződménnyé alakult, Troell-sorozat a televízióban Javaslat — Kérem önt, Kro­pacsek úr, tegyen már valami jót Is a cé­günkért — mondja a főnök a beosztottjának. Legyen szíves, szegőd­jön át a konkurrenciá­hoz! DÉL AZ ÉSZAK Lapunk június 1 l-l, szom­bati számában, az első ol­dalon a „Dologgal teli, eső­váró napok" címmel meg­jelenő írásban az anyag föl­vételekor még déli szomszéd­nak mondotta Sándor Tibor forráskút! elnök a bordá­nyiakat. Időközben, sajnála­tos módon, „megcserélődtek" az égtájak. A tévedésért szí­ves elnézést kérünk, hiszen, tudott, hogy a bordányi Elő­re Szakszövetkezet déli szomszédja Forráskútnak. Ismét neves külföldi fil­mes alkotásait bemutató sorozatot tű® műsorára a Magvar Televízió: július 23­tói három szombat estén át Jan Troell svéd rendező alkotásával ismerkedhetnek meg a nézők. A svéd filmművészet ki­emelkedő alakja az ötvenes évek derekán, amatőrként kezdte a filmezést. Kezdet­ben főként a dokumentariz­mus foglalkoztatta, később Bo Widerberg mellett dol­gozott mint operatőr. Közös munkáik egyike a nálunk is nagv sikerrel vetített Gyerekkocsi volt. Troell 1965-ben mutatkozott be játékfilmmel: ő rendezte a 4X4 című skandináv koo­r'dukciós film egvik epi­zódját. és nemsokára már hazá'a filmművészetének egvik legnagyobb remény­ségeként tartották számon. A televízió — a hagyo­mányoktól eltérően — ezút­tal nem télies életművet mutat be. hanem a rendező néhánv. gondolatilag szoro­san összetartozó alkotásá­ból ad válogatást. A soro­saiban A kivándorlók. Az új haza. valamint A farmer felesége című film kerül kéoernvőre. Az első kettő — korábban Emigránsok, il­letve Telepesek címmel ve­títették — összefüggő film­ereszt alkot. Mindhárom film a nvo­mor elől Svédországból egy­kor kivándorolt emberek otthoni és amerikai életét, küzdelmes mindennapjait, vágyait és eredményeit áb­rázolja. EGÉSZSÉGÜGY, KÖZGAZDASÁG Az érrendszeri betegségek­ről és különböző közgazdasá­gi kérdésekről szervez elő­adást ma, kedden délután 5 órakor a népfront III'A kör­zeti bizottsága, a Földvári utcai pártházban. Közlekedési balesetek Ozv. ELEK IMRÉNE Rosenczveig Ilona Bercsényi utca 18. szám alat­ti lakos hosszas betegség után, 91 éves korában elhunyt. Temetése Június 15-én, holnap, szerdán fél 12-kor lesz a címe­remből. Gyászolják: Molnár csa­lád, ismerősei. Köszönetet mondok mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, bará­toknak. az MSZMP Szeged vá­rosi Bizottságának, a Belváros I/B pérlalápszervezet tagjainak, a Szegedi Nyomdanak es szak­szervezeti bizottságának, a munkásőrségnek és mindazok­nak. akik felejthetetlen édes­apám es édesanyám. FARKAS ISTVÁN és FARKAS 1STVANNE búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel es virágaikkal fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek és gyoszomban osztoztak. Gya­szolo lánya. 22 940 Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak a roko­noknak. ismerősöknek, inunka­tarsaknak, akik szerettünk, KONCZ1K JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, faj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászolo család, Doma­szék. Gyászközlemények kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, a legdrágább édesapa, nagyapa és dédapa. CSÁKI K \ROl.Y n'y. MAV műsZaKi felügyelő. a hajdani SZAK labdarugó-csapat többszörös válogatott játékosa, kínzó betegség utan, 86 éves korában ór-ókre itthagyott ben­nünket. Junius 15-én 15 őrakor kiserjük utolsó útjára a refor­mátus temető ravatalozójaból. Pr. Csáki Eva és családja. 22 942 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagjnénénk és ke­resztmama. Ozv. MOLNÁR FERENCNE Kiskundorozsma, Kőbárány u. 2. sz.. lakos. Június ll-én 88 éves korában varatlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunktól jú­nius 15-én 15 orakor veszünk búcsút a ktskundorozsmai te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló Rózsa család. 23 694 Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetet­len szerettünk, JL'HASZ ANTAL temetésén megjelentek es a ke­gyelet virágait sírjára helyez­ték. Gyászoló felesege és leá­nya, Bordány. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak ismerő­söknek. munkatársaknak, szom­szédoknak. akik felejthetetlen szerettünk. MIKI.OS BEI. A temetésén megjelentek, és virá­gaikkal mély fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló csalad. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édes­apa, testvér es rokon, FARKAS SZILVESZTER 52 eves koraban elhunyt. Teme­tése junius 16-an 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család. Sze­ged, Tarjántelep. 22 944 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, anyós, testvér, GZV. FARI SANDOKXÉ Berta Katalin életének 84. évében váratlanul elhunyt. Gyászoló családjai. Szeged-Tápé. Köszönetet mondunk a III. kórház orvosainak, ápolóinak áldozatos munkájukért, mellyel, TÓTH K. GERGELY szenvedését enyhítették. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmama, ÖZV. MRAZNICZA JANOSNE Ocskó Rozália életének 82. évében rövid szen­vedés után elhunyt- Kérésére elhainvasztatjuk Búcsúztatása hamvasztas után lesz. A gyá­szoló család. 23 693 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen testvér, Jl.HASZ LAJOS életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Kíván­ságára elhamvasztatjuk. Bú­csúztatása hamvasztás utan lesz. Gyászoló testvere. 23 692 Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, KASZA PALNE Berta Ilona temetésén megjelentek, részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 23 691 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. barátoknak, szomszé­doknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, NAGY JANOSNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászolo csalad. 22 941 Kiskundorozsmán. a Do­rozsmai úton vezette tea­nap. hétfőn délelőtt motor­kerékpárját a 33 éves Pus­kás Sándor bordánvi la­kos. Már túljutott a Jernei utcai kereszteződésen, ami­kor észrevette az előtte ha­ladó teherautó jobbra je­lez. leállni készül. Hoev el­kerülje az összeütközést a lassító járművel. hirtelen balra kormányozott. Túlsá­aosan is hirtelen, elvesztet­te uralmát iárműve felett, felborult. Súlyos sérülést szenvedett. A kisteleki Széchenvi ut­cán tolta tegnap reggel ke­rékpárját a 71 éves Váradi István helybeli lakos. A Kossuth utca kereszteződé­séhez érve úgv döntött, fel­száll a biciklire. Nekilen­dült, kigördült- a jelzőtáb­lával védett Kossuth utcára, éppen egv szabályosan ha­ladó személvautó elé. A gépkocsivezető már hiába fékezett. elütötte az idős embert. Váradi Istvánt sú­lyos • sérülésekkel szállítot­ták kórházba. VÍZBE FULLADT Múlt hét végén, szombat­ra virradóra a Tiszába ful­ladt Szegeden, a boszorkány­szigeti kőrakodóhelynél a 36 éves. hódmezővásárhelyi Lő­kös István, folyami matróz. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség vizs­gálatot indított. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város) Bizottságának napilapra, főszerkesztő: F Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: 9t. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vallalat Felelöl kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged Tas nlcskSztársaság útja 10. Sajtóház. 6710 - Telefon: 12-633 - A lanot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky atca 28. 672*, Igazgató: Dobó József - Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál «• kézbesítőknél. Előfizetési dtj egy nőnapra U forint, a Indexi ti 053 • ISSN: 0133-025 a _ L

Next

/
Oldalképek
Tartalom