Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
8 Szombat, 1983. május 7. Anyáink karja összezárul A '. ABC pénztáránál hosszú a sor, Pöttöm Jankót (de lehet, hogy Pannit.) alig lehet észrevenni a sok felnőtt árnyékában. Miko. mégis rákerül a sor — a kosarában egyetlen csokiszelet — mancsát nyújtja, abban szorongatja a pénzt. Nem elég — mondja, s tolná vissza a kis kezet a pénztárosnő, de megáll a keze a levegőben. A sorban ketten is nyúlnak a pénztárcájukhoz, anyuka korúak, megesik a szívük a gyerek legörbülő szája láttán, de nincs szükség a segítségre. Na jó, vigyed, majd kipótolom én — így a gépnél ülő asszony, s már húzza is maga mellé a következő kosarat. A kölyök megiramodik. már a pakoló asztalnál fordul vissza megköszönni az anyáskodást. Nekem összeszorul a torkom, ha ilyesmit látok. S ugye, mennyi ehhez hasonló történet van mindegyikünk tarsolyában! Gyerekként, felnőttként hányszor simogatnak meg így bennünket vadidegen nők, sosem látott asszonyok, talán gyerekük-sincs anyák! Zsebkendő nélkül küldjük le a gyereket a játszótérre: „egy néni megtörölte az orromat". A húsboltban előretuszkolják a karonülő csecsemővel sorbanálló férfit: „menjen csak, mi jobban ráérünk". A tanárnő félrehívja a kisdiákot: „gyeBeney Zsuzsa Hogyan vártalak? Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak? Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonvat, mint ha szellő jelzi a förgeteget — ezer pici jelből tudtam jöttödet. Mint tavaszi reggel a nap sugarát, fagyos téli este jégcsap csillagát. mint az alma ízét, tejet, kenyeret — pedig nem is láttalak még. úgy ismertelek. Mint a fény az árnyat, záport a virág, mint patak a medrét, madarat az ág. mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget — mindenkinél jobban téged Így szerettelek. Bella István re, felvarrom az inggombodat". Ismeretlen asszony csokrot nyom az üres kézzel ballagó negyedikes fiú markába: „addig is, míg a szüleid ideérnek az ünnepségre". A titkárnő figyelmezteti a főnökét: „a feleségének névnapja van, vegyek virágot"? A borbélylány csak úgy mellékesen megjegyzi: „félreáll a nyakkendője, uram". Anyja mindenkinek csak egy van. Anyja mellett anyja? A magaméit sem tudnám megszámlálni. A szomszéd íiú nagymamája, aki nyaranta engem is kivitt a tanyára. A nagynéném, aki — távolibb üdülés szóba sem jöhetvén — újszegedi nyaralásra invitálta a rokongyerekeket. A barátnőm édesanyja, aki magától értetődően kente a két egyforma lekváros kenyeret. A tanító nénink, akinek állatmeséivel, példabeszédeivel segítek magamon ma is, ha már végképp nem bírok a lányommal. Irodalomtanárnőm, akitói az olvasás örömét kaptam, s tán az írásét is. Hajdani kolleganőm, aki előtt a legszebb mosollyal sem titkolhattam eh ha valami bántott. Lánycsapatunk tyúkanyója, főnökasszor.y-barátnénk, akinek ma is. pedig már tíz éve, hogy együtt dolgoztunk, beszámolunk életünk semmiségeiről. S akkor még hol vannak az ismeretlenek? Ki volt, aki a vérszegényes ájulásból visszapofozgatott, s ölbe vett egy buszmegállóban, aki kézen fogott eletem első önalio utazásakor? S akik észrevétlen zárták össze karjukat köröttem? Körülöttünk?... Anyáskodásukért sosem kívánnak cserébe anyánkat megillető érzéseket. Már a gyerekeinknek van szükségük anyákra. Egyéves korában a lányom hol engem hívott Erzsinek, hol a bölcsődei gondozónőjének szólt így: anya, gyere! Értettem akkor is, most meg még sajnálom is. hogy ritkábban téveszt. Cseppet sem bánnám, ha nem csupán érzéseiben, hanem szavaival is anyjaként ragaszkodna ahhoz az asszonyhoz, akivel a hétvégeket leszámítva kétszer annyi időt tölt, mint velem. Tőle tanulta az első, s ma már tucatnyi verset, vele osztja meg először örömét, bánatát. Erzsinek egyébként az enyémen kívül fél tucat fogadott lánya, fia van és egyiket sem szereti kevésbé. És Erzsi nem egy van. Erzsik fogják a kezünket. Ha vannak megköszönhetetlen mozdulatok, hát ezek azok. Anyák napján, Anyánk köszöntésekor az ő összesimuló tenyerükbe, összezáruló karjukba is odaképzelem a csokor virágot. Remélem, Pöttöm Jankót nem szidja össze az édesanyja P.4LFY KATALIN Deák Mór A szívemre ágaskodva magamból kiszabadulva egyszer megszületek újra talán s a szívemre ágaskodva borulok lábnyomaidra Anyám föld folyik majd ereimben s fa vagy virág ázik bennem vérré — vörös szirmát ha hullatja arcod hervadjon a napra fénnyé Benke László Sírás Arckép anyámról Ki nyűtte el kenderhajad? Milyen szél szárított, hogy egyszer, egyszercsak szemed elapadt, s bokádból elfutott a tenger A tenger? — Csalános kutak. Csöpögő vízcsap a konyhából. Bádoglavórod kilukadt. Az eső, a zománcos ég elárul Hallgatlak. Szivárványfiad. Kő hengerül mindkét szemedre Csönd van, de az is megriad. S már nincs aki elhengerítse. Csókjainkban gyerekünkben sír a sírás kenyerünkben sír amikor beszélgetünk hogyha jövünk hogyha megyünk sír a közel sír a távol isten sír az elmúlásból fel-felsír a gondolatban sír a földben sír a magban önműködően a gépben nem találom emberségem bólogatok mint egy robot sírok rívok undorodok szalagján a nagy egésznek zokognak az alkatrészek, ordítok a gyűlöletben sir az élet szeretetlen hajladozva sír a nádszál megaláztál megaláztál olyan szégyen szinte senki nem akarja észrevenni pipitérben fényes hóban sír a szívem állandóan benn a házban sír egy halott legyőzöttek virrasszatok anyánk ha csak megérintem felzokog a génjeimben sír a cipőm és kabátom halálom ha felpróbálom katonák ha öldökölnek sírván sírva könyörögnek iivöltsetek föl emberek nem sírhatok helyettetek innyi minden gyűlt föl bennem abbahagyni lehetetlen sír a növény sír az állat nincsen aki ellenállhat sem az álom sem a való tűi sok lett a sírnivaló Sonka és rétes i. Csapó Lajos az állami gazdaság szolgálati lakásában fogad. Őszülő haja félrefésülve, termete alacsony, ömlik belőle a szó. „Édesapám a környékbeli tanyakon volt csikós és gulyás. Hatan voltun 4 testvérek. Az iskola hat elemije után, elvezetett engem az emberpiacra, fogta a kezemet és azt mondta: kisfiam, nem győzöm, hogy ruházzalak, etesselek benneteket, ha elállsz cselédnek, a pénzed is meglesz, jóllakhatsz és gúnyára valót is kereshetsz! Nyár volt, 5')—60 anyakocára és 70—80 süldőre vigyáztam. Dolgom volt az is, hogy reggel a tejet megmelegítettem, este pedig a tekintetes úrnak és a tekintetes asszonynak a cipőjét kitisztítottam. Még áll a kastély, ahol megjártam. Azelőtt nem láttam soha fürdőszobát. Hazaérkezett a tekintetes úr részegen, s nekem be kellett fűtenem a fürdőszobába. Nézegettem a kályhán a piros gombot, ami mutatta, hogy mikor forr a víz. Közben meghúztam az angolvécét. Lezúdult a víz, jól megijesztett, gyorsan berántottam az ajtót, reszketve vártam, hogy mikor folyik ki a víz a küszöbön" — mondja Csapó Lajos és megvidámodik az arca. Elevenebb a tekintete. Messzire lát most innen az asztal mellől. Végigtekinti az életét. — „A mai gyerek már abba kakálhat, egyenesen angol vécével születik. Ennél a gazdánál öt béres, egy nagykanász és én szolgáltam. Együtt ettünk, az istállóban aludtunk, ha meg nem volt kint a tanyán Tyukászné, aki főzött ránk, s a városból se küldték az ennivalót, akkor mi magunk főztünk. Szentesen három-négy riapra valót is elkészítettek, s gyakran, mire a galuska utolját is elfogyasztottuk, megszőrösödött. Az öreg béres gondolt egyet, összeszedtük az öreg guldmbotfát, s megfőztük. A leves csodálatosan ízlett, de a húst nem lehetett megenni. Az istállóban szalmán aludtunk, kinek mije volt, pokróca, vagy szűre, azzal takarózott. Kéthetenként egyszer hazaszaladhattam, tisztálkodni, pihenni, és csak jobbat főzött anyám. A nagyobb ünnepeken találkoztam a testvéreimmel is. meg minden szilveszterkor. Kitelt az esztendő, s vízkeresztig egy hét szünetet tartottunk, de azt nem fizették. Két ruhám volt, a tiszta cájg-ruha, amiben eljárhattam a templomba, és egy bélelt kord nagykabát. ötéves cselédkedés után tudtam vászonnadrágot venni. Az idősebb testvéreimtől bakancsot örököltem... 2 Akkor már viharos idők jártak, a gazdámék is elmenekültek, hét szekérrel nyugatra. Ügy voltam vele, hogy rossz gazdám sohasem volt, mert mindig alkalmazkodtam, ezután se lehet komiszabb. Űjság is Került a kezembe. Csányi Ferenc tanyásgazdával elhatároztuk, hogy a bért kiosztjuk: kinek mi jár, vigye. Akkor még nem értek ide az oroszok. Hazafuvaroztam a tanyába a járandóságomat. Hajtom a négy ökröt az úton, s egyszercsak a lóhátasok közrefogtak. Én ijedtem meg. A trénszekereken is katonák és nem értettem, hogy mit akarnak. csak mutogatnak valamit. Végül az egyik megfogott egy sovány sárga lovat, utánakötötte a szekeremnek. A gulya mellett háltam még sok éjszaka. Egyszer aztán jöttek, hogy most már elhajtják a jószágokat. Egy tehenem és három üszőm bánta. Kértem, hogy az az enyém, de leintettek, nem úgy van az: válasszak egy tehenet, vihetem! Ha meg lesz dokumentum, utánuk megyek és adják a három üszőt. Mire öszszeszedtem a passzust, nem értem utol őket. Akkor ősszel éppen úgy dolgoztunk, mint korábban, száz hold búzát vetettünk el a nyugaton lévő gazduramnak. A jószágokat levágtuk, nem maradt egv fia sem, hogy legyen ennivaló, még sonka is. A felszabadulás után én azonnal nagyhangú lettem, úgy gondoltam, ha a múltban a tarhonyát faltam, akkor nekem azért is érdemes politizálnom, mert ezentúl sonkát és rétest is ehetek. Javában politizáltam. Megválasztottak gulyásnak. A nagygyepen laktunk egy parányi tanyában. a község vette igénybe a legelőt, s kivertem a teheneket. A szakszervezetbe 1944. decemberében, s a kommunisták közé meg 1945. elején léptem. A gyűléseken eszembe véstem ám a tanítást; ha az ökör tudta volna, milyen erős, a kis kanászgyerek soha nem fogja be a járomba. Minket se lehet visszakenyszeríteni a régibe. Hanem a hangom, az megnőtt. Ünnepeltük az első szabad május elsejét, felvonultunk. Látom a sarkon Cserna János nagygazdát, akinek a tanyáján születtem. Emlékeztem rá alaposan. Egyszer megszólítottam: tekintetes úr, engedje már meg, hogy a libákat a tanya körül legeltessem! Kikérte magának, először is, hogy méltóságos úr, másodszor meg, hogy semmi szín alatt nem legeltethetek az ő földjén. Na, kitört belőlem az indulat. Itt ez a büdös csoze is, az anyjába az úristent, aki így, meg úgy — kiabáltam. Benne voltam én, s ha valaki megadta a hangot abban az időben, a többi is ráment. Tagja lettem a pártvezetőségnek. Azt mondták, most mezőőr legyél, ezt kívánja a párt. Odamégy a kulákok közé, lássál-halljál mindent! Nyitott szemmel és nyitott szívvel járj! A város tartott el és kézbesítettük a papírokat. Megláttam sok mindent, hogyan szántottak, a beszolgáltatást kijátszották, meg ezeket. Piacos napokon felügyeltünk a piacon. Utána a polgármester kiadta a parancsot és a nagv csomó papírral mentünk a tanyákra. A jószágvágásra is ügyeltünk. Nem szabad volt vágni, csak amit bejelentett a gazda és a zsírt is beszolgáltatta. A dűlőbiztosok jártak leginkább a tanyákra, de a kötoszködőkhöz minket küldtek. 3J A mezőőri szolgálatom 1949. nyaráig tartott. Akkor szólítottak az állami gazdaságba. Azt mondták: ott elég sok gyanús ember van, vigyázz rájuk, Csapó elvtárs! A Klára-majorba kerültem, brigádvezetőnek. Azelőtt sose láttam kastélyt, ott meg szép, gyönyörű volt, éppen rendezgették az öregek otthonának. aztán meg az avatásra is meghívtak, mert akkorra községi párttitkárrá választottak. Jó világ köszöntött rám, mezőőrként 450 forintot kerestem, a gazdaságban meg rögtön a dupláját. Hamarosan igazgatóhelyettesként meg 1120 forintot. Anyámnak és a nénémnek hazaadtam, nem mulattam el. Előbb rossz szemmel néztek, de megszoktak. Az igazgató — messziről hozták —, engem kikezdett. „Nem lehet kétlaki életet élni" — . csaholta. Az igazság. hogy véttem hat kis holdat. rajta egv picike gunyhóval. Ezt hányta fel, s tűnjek csak el gyorsan a közeléből. Nem loptam én. különben már itt sem vagyok. Hanem visszaparancsoltak a felettes szervek, bennerí igazán megbíztak: akár tetszik akár nem fogadjon el az igaz gató vezetőnek Nyugdíjba is innen tértem. A növénytermesztésben dolgoztam. Az utolsó négy-öt évben változott a sorsom; azt javasolták az elvtársak, már öregszem, nincs is annyi irányítóra szükség. jó nekem a tehenészeiben. Eleinte ríttam is. A nyugdíjam 3 ezer 500 forint, a feleségemé 1310 forint. Néha mellékkeresethez is hozzájutok. Semmi vagyonom, megtakarított summám sincsen, a fiam OTP-s házának vásárlásába segítettem. Ami politikai munkát csináltam, ahhoz képest nem vagyok elégedett. Igyekeztem ezért a rendszerért, néha talán rosszat is tettem, de nem rossz szándékból. Mindig hittem benne, hogy előre viszem az ügyet. És ez igv is történt. SZ. LUKACS IMRE