Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

10 Szombat, 1983. május 7. Hétvége a pályákon Asztalitenisz VB Szabá is győzött Pénteken a Tokióban zajló aszta litenisz-világhajnoksá­gon az egyéni küzdelmek so­rán valamennyi magyar résztvevő is asztalhoz lépett. Közülük először Urbán Edit és Szabó Gabriella vette si­kerrel az első akadályt, s őket gyors egymásutánban követték a többiek is. A fér­fiak például mind az öten túl vannak az első erőpró­bán, vegyes sikerrel. Jónyer, Gergely és Kríston ugyanis továbblépett a 2. forduló­ba, Káposztás és Molnár vi­szont nem érdekelt a továb­biakban az egyéni verseny­ben. A párosok vetélkedése so­rán az első két, magyar vo­natkozású hír kellemetlen volt: az Oláh—Magos női és • Káposztás—Malek férfi­kettős búcsúra kényszerült. Bőséges a kínálat, lesz mi­ből válogatni a hét végén Szegeden, hiszen nem keve­sebb, mint öt jelentős sport­eseményre kerül sor az egyéb, alacsonyabb osztályú mérkőzések mellett. A szur­kolók kézilabda-, kosárlab­da-, labdarúgó- és röplabda­mérkőzést tekinthetnek meg, és ezúttal a fehér sport, a tenisz szerelmesei sem ma­radnak esemény nélkül, az újszegedi ligetben a megyei felnőtt női és férfibajnoksúg színvonalasnak ígérkező ösz­szecsapásait láthatják. KÉZILABDA A DÉLÉP SCNB l-es férfi kézilabdacsapata újabb ha­zai bravúrra készül, hiszen vasárnap délelőtt a Ferenc­város ellen lépnek pályára, és Fellegvári Zoltán edző győzelmet vár együttesétől. Sajnos, Farkas József és Noel József betegsége miatt nem tud csapata rendelkezé­sére állni. A kezdőcsapat előreláthatólag: Busa — Do­bó, Steer, Paku, Barabás, Farkas í„ Zsódi. A kispadon az alábbiak foglalnak helyet: Fejes (kapus), Fekete Sz., Várhegyi, Balogh, Tamás, Gazsó, Danyi. KOSARLABDA Folytatódik a Felszabadu­lási Kupa torna, a SZEOL AK női csapata most a TFSE jó képességű együttesét fo­gadja. A szegediek eddigi mérlege igen kedvezőtlen, egyetlen mérkőzést sem Barátság-torna Szegeden Kispályás labdarúgótornát rendeznek ma, szombaton Szegeden a Kisstadionban. A Magyar Televízió szegedi stúdiója, a Sajtóház, a Kór­ház-rendelőintézet, a Taurus Gumigyár, a Szegedi Kon­zervgyár fiataljai mérik ösz­sae tudásukat a reggel 8 órakor kezdődő összecsapá­sokon. Vendégként vesz részt a tornán a jugoszláv Csan­tavéri Proleter és a Buda­pesti Postaalközpont csapa­ta. Nemcsak a futballozni szerető fiúk küzdenek az el­sőségért, hanem a gyengébb nem képviselői is versenge­nek a Barátság Kupáért. nyertek még. Igaz, többsé­gében a fiatalok jutnak szó­hoz, de nincs ez másként az ellenfeleknél sem, ezért is meglepő, hogy a SZEOL so­rozatban szenvedi el veresé­geit. A mérkőzés vasárnap dél­után 3 órakor kezdődik az újszegedi Sportcsarnokban. LABDARÚGÁS A SZEOL AK NB 11-es labdarúgó-csapata vasárnap újabb nehéz erőpróba előtt áll, hiszen a 6. helyen ta­nyázó Kazincbarcika ottho­nába látogat. A soproniak elleni, vereséggel felérő 0-0­ás döntetlen utás csak a győ­zelem lenne elfogadható tel­jesítmény. Kaszás Gábor a kezdőcsapatot közvetienü a mérkőzés előtt jelöli ki. A területi bajnokság Kö­rös-csoportjában a hét vé­gén a 24. forduló mérkőzé­seit rendezik. Az SZVSE ma, szombaton délután fél 5 órá­tól a Vasutas-stadionban a Lajosmizse együttesével mé­ri össze fölkészültségét. A DÉLÉP SC holnap, va­sárnap ugyancsak fél 5 órá­tól a Mindszentet fogadja Szőregi úti pályáján. A leg­utóbbi fordulóban idegenben bravúros győzelmet arató kék-fehérek a táblázat ne­gyedik helyét foglalják el, míg a vendégek a tizenhar­madik helyen tanyáznak. A szegedi együttes minden bi­zonnyal győzelmet arat, s továbbra is versenyben lesz a bajnoki címért. Az együt­tes háza táján bizakodó a hangulat, csupán a Békésen súlyos sérülést szenvedett Kiss pótlása okoz gondot Varga István vezető edző­nek, aki közvetlenül a mér­kőzés előtt jelöli ki a pályá­ra lépő tizenegyet és a tar­talékokat. A Szegedi Dózsa ezúttal Kecskeméten játszik, ellen­fele a jó játékerőt képviselő KTE lesz. RÖPLABDA Küzdelmesnek ígérkező ta­lálkozó vár a DÉLÉP SC NB l-es férfi röplabdacsapatára, a már csoportelsőnek tekint­hető ZTE együttesét fogad­Fiatalok, figyelem! ja. Korábban, bajnoki és dődik. MNK-mérkőzésen is a sze­gediek diadalmaskodtak mostani ellenfelük felett, mégpedig Egerszegen! Azóta viszont nagyot változott a helyzet, nehéz időket el a DELÉP legénysege. A hosz­szabb időre harcképtelenné vált Barta és Nusser hiánya nemcsak szerkezeti válto­zást, hanem lelki törést is előidézett a játékosoknál. Megcsappant önbizalmuk, idegileg nem bírják úgy a mérkőzéseket, mint a koráb­biakban. A számba vehető röplab­dátok közül Hájerra kato­náskodás miatt nem számít­hat az edző, Lénárt pedig családi okok miatt nem lesz ott a küzdők sorában, így két ifjúsági, Kérges és Berta játéka került előtérbe. A társaság elszántan készül a ZTE ellen, bizonyítani akar­ja, a mélypont rövid ideig tartó állapot volt csupán. Nyári Sándor vezető edző a mérkőzésre — szombaton délután 3 órakor kezdődik a lila iskolában — az Arany, Katona, Nagy L., Petre, Pesti, Kérges, Berta, Huszta, Karikó és Tihanyi alkotta keretet jelölte. TENISZ Három év múltával ismét Szeged ad otthont a megyei felnőtt női és férfibajnok­ságnak. A kétnapos ese­ményen közel százan vesz­nek részt Szentesről, Makó­ról, Hódmezővásárhelyről és Szegedről. A verseny során mind a nőknél, mind a fér­fiaknál JATE SC-fölény vár­ható, a szegediek biztató formában várják az össze­csapásokat. A tavalyi baj­nok Nagy Ágnesnek (JATE SC) komoly esélye van cí­mét megvédenie, legnagyobb ellenfelének a szentesi Ma­gyar Ildikó ígérkezik. A fér­fiaknál már kiélezettebb küzdelem várható, a címvé­dő Űjhidi Zoltán (JATE SC) babérjainak „megtépázására" készülnek klubtársai. Kana­las György és Léka Andor, A verseny az újszegedi pá­lyákon szombaton és vasár­nap is reggel 9 órakor kez­Óriási lehetőségek a TAURUS szegedi gyárában A TAURUS szegedi gyá­rának termelése 1966-ban kezdődött meg, s azóta már hatszor — 1970. 1972. 1973, 1975, 1981, 1982 — nyerte el a kiváló gyár kitüntetést. Az indulás óta három termékük — mélyfúrótömlő. szállító­heveder. magasnyomású hid­raulikatömlő — világszínvo­nalra futott. Az idén új üzemrész kezdi meg a spe­ciális tömlők gyártását, kö­zel 200 millió forintos beru­házással. Szegeden főleg tőkés ex­portra termelnek, minőségi bérezéssel kombinált telje­sítménybérezés van, magas prémiumlehetőséggel. Meg­annyi szociális intézkedést hoztak a dolgozók érdeké­ben, mégis állandó létszám­hiánnyal küszködnek. A Munkaügyi Információs és Szolgáltató Iroda által kínált munkalehetőségek között hétről-hétre jelentkezik a TAURUS szegedi gyára. Gyors- és gépíró, műszaki rajzoló, villanyszerelő. ka­lander-gépkezelő, mélyfúró­tömlő-készítő, szállítószalag­préskezelő, tömlőszövő mun­kakörökre várnak jelentke­zőket. A gyár nagy erőfeszítése­ket tesz, hogy megnyerje a fiatalokat. Közismert a fia­tal házasok, leszerelő kato­nák mindennapos gondja, hiszen önálló lakás nélkül vágnak az életnek. A család­alapításhoz pedig lakás, köl­csönösen megbecsült mun­kahely, segítő kollektíva szükséges. Tudják ezt jól a TAURUS szegedi gyárában is, éppen ezért a munkára jelentkezőknek albérleti hoz­zájárulást, munkásszállói el­helyezést, olcsó étkezést biz­tosítanak. Házaspárok részé­re munkásszállón különszo­bát, hároméves munkavi­szony után pedig hosszú le­járatú lakásépítési kölcsönt, vagy lakásvásárlási kölcsönt adnak a takarékoskodással összegyűjtött périzösszegek kiegészítéseként. A bölcső­dei, óvodai elhelyezés bizto­sított. a sportolási igények kielégítésére kézilabda, röp­labda. tenisz, teke és kispá­lyás labdarúgópályák áll­nak rendelkezésre. A gyár­nak saiát üdülője van Bala­tonbogláron. Zebegénvben, a Római-parton és Szegeden, a Tiszán. Ifjúsági és gyári klubhelyiség áll a fiata­lok rendelkezésére, üzemi könyvtár, színház- és mo­zibérletek. hétvégi közös ki­rándulások színesítik a pi­henőnapok programját. Ez mind nagyon szép és jó, mondhatná az olvasó, de a lényeg mégis az, hogy fi­zetésnapokon milyen vastag a boríték? A külfüldi tanul­mányutak lehetősége és a tőkés export árbevételek után járó magas prémiumok mellett íme, néhány gumi­ipari szakma kereseti lehe­tősége : Expediáló csomago­ló: 5300 Ft. (Betanulási idő: 2 hét). Mélyfúró felépítő: 6100 Ft. (Betanulási idő: 1 hónap). Préskezelő: 6200 Ft. (Betanulási idő: 1 hónap). Rotári drótozó: 6700 Ft. (Be­tanulási idő: 1 hónap). Vul­kanizáló, Hidol-szövő: 6800 Ft. (Betanulási idő: 1 hó­nap, illetve 3 hét). Henger­üzemi keverő: 7300 Ft. (Be­tanulási idő: I hónap). Le­vágó: 8000 Ft. (Betanulási idő: 1 hónap). Minden szom­bat szabad. Még nem késett el... Vár­juk jelentkezését a TAURUS Szegedi gyárába! Szeged, Budapesti út. 4. Telefon: 14-622. Bartók Béla térről induló 42-es autóbusz végállomásán! 4X) KANTOR ÉS FELEKI A DÉLÉP SC-BEN A HMSE NB Il-es labda­rúgó-csapatának vezetősége közös megegyezéssel szerző­dést bontott két játékosával. Kántor Ferenccel és Feleki Sándorral. A két labdarúgót egyesülete kiadta a területi bajnokságban szereplő DÉ­LÉP SC-nek. valószínű, hogy vasárnap már be is mutat­koznak új csapatukban. SAMARANCH HONGKONGBAN A NOB irodájának közlé­se szerint Jüan Antonio Sa­maranch elnök hivatalos lá­togatáson van Hongkongban és Óceániában, majd innen tér vissza Lausanne-ba. Sa­maranch megbeszéléseket folytat a hongkongi, Pápua­Üjguinea, a Fidzsi-szigetek. Ausztrália és Oj-Zéland Olimpiai Bizottságainak ve­zetőivel. Ezenkívül jelen lesz a Salomon-szigetek Olimpiai Bizottságának ala­kuló ülésén is, amelynek fel­vételével a NOB taglétszáma 152-re nő. MARADONA BETEGESKEDIK Diego Maradona, a Bar­celona argentin sztárja csí­pőfájdalmai miatt kihagyta a heti edzéseket, és valószínű­leg nem játszik a mai, szom­bati Barcelona—Real Socie­dad kupaelődöntőn sem. „Ez a betegség igen kellen»etleri, és gyógyítása sok időt igé­nyel" — mondotta Carlos Bestit. a katalán klub or­vosa. Majd hozzátette, hogy Maradona már ezzel a be­tegséggel érkezett Barce­lonába. ami időnként ismé­telten kiújul. TEMESVÁRI TOVÁBBJUTOTT A Perugiában zajló nem­zetközi női teniszverseny nyolcaddöntöjében Temes­vári Andrea ismét sikerrel szerepelt, 6:2, 6:0 arányban könnyedén fektette kétvállra a bolgár Manuéla Maleevát. DALGLISH AZ ÉV JÁTÉKOSA A brit labdarúgó-szakírók egyesülete Kenny Dalglish-t, a Liverpool csatárát válasz­totta meg az év játékosának. A skót válogatott Dalglish másodszor jutott a kitüntető cím birtokába. Rajta kívül ez eddig csak Stanley Matthews­nak, Tom Finney-nek és Danny Blanchflowernek si­került. A szavazás második helyre Bryan Robsont. a Manchester United és az an­gol válogatott kapitányát hozta be. a harmadik és ne­gyedik helyen ismét két li­verpooli játékos, Ian Rush és Graeme Souness vég­zett. Dalglish egyébként nagy fölénnyel, a szavazatok több mint 50 százalékával nyert. MAX MERKF.LT MENESZTETTÉK Még alig egy hónapja, hogy az osztrák Max Merkel vet­te át az FC Zürich svájci labdarúgó-csapat szakvezeté­sét, az irányításból kivált Dániel Jeandupeux-tói, és máris újabb „váltásról" kö­zölnek hírt a hírügynöksé­gek. Annak ellenére, hogy Max Merkel megbízatása az idény végéig tartott volna, a klub elnöksége úgy döntött, hogy „szabaddá tfiszi" az osztrák szakembert. Utóda az egykori svájci válogatott já­tékos. Köbi Kuhn lett — a szezon végéig. KÜLFÖLDÖN VOLT A VIDEOTON A Videoton labdarúgó-csa­pata a hét közben Auszt­riában szerepelt, és az Ad­mira Wacker ellen Szabó és Csongrádi góljával 2-1 (0-1)­re győzött Sportműsor Kézilabda: Megyei bajnokság. Nők: Sz. Textilművek II.—Algyő, Tolbu­hin sgt., 17 éra, Czlkkely, Ka­lász. Kosárlabda: NB II. Nök: Sz. Tanárképző— E. Gyógyszer, Április 4. útja. 14 óra. Röplabda: NB I. 9—lt. helyért. Férfiak: DÉLÉP SC—ZTE. La La iskola. 15 óta, Horváth, Majoros. Tenisz: Megyei felnőtt női és férfi­bajnokság, Újszeged, Ligeti pá­lyák, 9 óra. Labdarúgás: Területi bajnokság: Szegedi VSE—Lajosmizse, Vasutas-sta­dion. 16 óra 30. Megyei I. osztály: Alsóváros— Mákó, Szabadság tér, 17 óra. Bubori. Csongrád—Kinizsi Hú­sos, Csongrád. 17. Varró. Márté.y —Fábiánsebestyén, Mártély. 17, Riosara. Tapé—Szgntesl Vízmű, Tápé, 17, Pördi. Előtte ifjúsági bajnoki mérkőzések. Területi ifjúsági: SZEOL AK— Szarvas, Tisza - parti stadion, 11 óra. Szilágyi. Sz. Dózsa—SZVSE. Dózsa-pólya. 10 óra 30. Pördi. Előtte területi serdülőmérkőzé­sek. Kispályás labdarúgás: Barát­ság Kupa női és férfitorna, Kisstadion, 8 órától. VASÁRNAP Kézilabda: NB I. Férfiak: DÉLÉP SC­Ferencváros, UjszegecU Sport­csarnok, 11 óra, Lázár, Vesz ter. Megyei bajnokság. Férfiak: Felszabadulás Tsz—Kinizsi Hú­sos, Védőnő képző Főiskola. 10 óra, Klimient. papp. Algyő—Ta­nárképző Főiskola, Algyő. 9 óra 10. Erdi. Tritz. JATE—HODGEP Dorozsma. Ady téri pálya, 10 óra, Acsay, Varga. Megyei férfi ifjúsági: Algyő— Szentest Kinizsi. .Algyő, 8 óra, Erdi, Tritz. Kosárlabda: Felszabadulási Kupa. Nők; SZEOL AK—TFSE, Újszegedi Sportcsarnok, 15 óra. Szabó IV., Faidt. Röplabda: NB II. Nők: DÉLÉP SC—U. PEAC. Lilaiskola. 11 óra. Sakk: II. osztály: Szegedi VSE—Sal­gótarjáni Volán, Kossuth L. sgt„ 74 C. 9 óra. Tenisz: Megyei felnőtt női és férfi­bajnokság, Újszeged, Ligeti pá­lyák, 9 óra. Labdarúgás: NB II: Kazincbarcika—SZEOL AK. Kazincbarcika, 17 óra 30. Divinyi (Eőry, Juhász). Területi bajnokság: DÉLÉP SC — Mindszent, Szőregi úti sport­telep 16 óra 30. Megyei I. osztály: Szentesi Ki­nizsi—Tanárképző, Szentes. 17 őna, Laczko B. Apátfalva—Do­rozsma. Apátfalva, 17, Zsemberl. Sándorfalva—Kistelek, Sándor­falva. 17, Téli! Tisza-Üj—KSZV SE. Üjszentiván. 17, Horváth S. Előtte Ifjúsági bajnoki mérkő­zések. Megyei n. osztály: Zákányszék —Székkütas, Zákányszék. 17 óra. Chmilofszld. Ambrózfalva— Csanytelek. Ambrózfalva, 17. Mi­héiy J. Szöreg—MórahaLom, Sző­reg. 17, Laczkó F. Csanádpalota —Szegvár, Csanádpalota. 17, Si­pos. Mihálytelek—Sz. Postás. Mi­hálytelek. 17. Madarász. Nagy­mágocs—Algyő, Nagymágocs. 17. Molnár J. Bordány—Ásottbalom, Bordány, 17, Kiss J. Domaszék— Pitvaros, Domaszék, 17, Ke­resztúri. Előtte Ifjúsági bajnoki mérkőzések. Megyei ni. osztály: ÜUés— Derekegyház. Üllés, 17 óra. Ar­dai. pusztamérges—Szatymaz. Pusztamérges, tl, Gőmöri. Ru­7-sa—Pusztaszer. Rúzsa. 17. Sz. Fekete. Forráskút—Tömörkény, Forráskút. 17. Balogh. Rösmke— Csengele. Röszke 17, Pokmrny. öoiisztasrer—öltömftt. Onuszta­szer. 17. Meeveri. Előtte Ifjúsági bajnoki mérkőzések. HÉTFŐ labdarúgás: Radnóti hétfők: A Tavaszi Kupa döntője: JATE Colar— Derby, 19 óra, Barna. Engl. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy valamennyi VIRÁGÜZLETÜNK 7-én szombaton 8—16 óráig 8-án vasárnap 8—12 óráig tart nyitva Szegedi Városgazdálkodási Vállalat FÜÉRTÉKESlTÉS Az ATIVIZIG szegedi szakaszmérnöksége ezúton értesíti az érdeklődőket, hogv május 16—18. között értékesíti szabad kaszálószelvénveit a Tisza—Maros­védtöltéseken, valamint a paphalmi, kamara, sövényházi, percsorai keresztgátakon az alábbi időpontokban. Tisza jobb part május 16. jugoszláv határ — algyői vasúti hídig taiálkozas: 7 óra gyálareti gátőrháznál 13 óra Tápé szivattyútelepnél algyői vasúti hídtól — Baks Dongérig találkozás: 7 óra Algyő, vasúti hídnál védtöltésen 13 óra percsorai szivattyútelep Tisza bal part — Maros bp. május 46. jugoszláv határ — Kiszombor román határig találkozás: 7 óra tiszaszigeti gátőrház 13 óra Újszeged felső szivattyútelep (Szövetség utca felett) Paphalmi töltés május 17. találkozás: 7 óra hattyastelepi út és a paphalmi töltés találkozásánál 11 óra Mihálytelek (Szent Jánosnál) Matyér és paphalmi töltés kereszteződésnél Sövényházi keresztgát találkozás: 7 óra algyői szivattyútelepnél Percsorai keresztgát találkozás: 13 óra percsorai szivattyútelepnél Kamaratöltés találkozás: 7 óra szőregi csatornaőrháznál május 18. Dongéri főcsatorna védtöltés 'alálkozás- 8 óra Tisza-töltés és dongéri főcsatorna keresztezésnél ATIVIZIG szegedi szakaszmérnökség Elveszeit a Magyar—Bolgár Barátság Tsz Baks 18 MNB 280-56856 feliratú bélyegzője, használata 1963. április 13-tól é p v é n j t e 1 e n Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy a Szegedi Elektromos Szövetkezet Könyvkötészete rövid határidőre vállalja minden típusú könyvek, folyóiratok, brossúrák, diplomamunkák stb. kötését, javítását igénynek megfelelően lakosság és közület részére egyaránt. Címünk: Szeged, Szent István tér 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom