Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

Vasárnap, 1983. május 1. 13 Két lélek M

ostanabun eteg gyakran ölre megy az emberben a benne lakozó kétféle lélek: nevezetesen az, amelyik közösségi érdekeit dirigálja, meg az, amelyik privát életét vezéreli. Rendes körülmények között az egyik azt mondja: a szocializmusban csak a közösséggel boldogulhatsz, azzal emelkedhetsz tartósan, biztosan és igazán — a másik meg arra sarkantyúz: nem várhatsz be mindenkit, igyekezz tehetséged, szorgalmad szerint dolgozni, alkotni, hogy előbb érj el bizonyos dolgokat, mint az átlag! S amíg ez a józan kompromisszum jön létre közöttük, a belső vívódás feloldódik valami józanságban, korunkhoz és társadalmunkhoz illő magatartásban és életformában. Hanem en arra az esetre gondolok, amikor a gyűckőzésben valamelyik lelket a másik ketvállra fekteti! Emlékeimben van csak inkább példa az egyikre; arra. hogy esetenként valósagos kis „kommunákat" teremtettünk, amelyekben a megálmodott nagy társadalmai, a kommunizmust akartuk modellálni, elfeledkezve arról, hogy ez a társadalom csak a szükségletre terem lett javak hatalmas bóségeben lesz, s lehet időszerű. A másik esetre viszont bokrostul terem példa manapság. Az önzés, az anyagiasság, a szerzes ördöge hányunkban leteper erkölcsöt törvénytiszteletet. fegyelmet! Ez a két lélek bérlőtársként él bennünk. összeszólalkozhatnak, viaskodhatnak is egymással, de dóntvsre azért nem vihetik sose. Amíg meglernek egymással, nem torzul el a gondolkodás — de mihelyst primátust szerez valamelyik; naiv kollektivista lesz az emberből, vagy rideg egoista. Es egyik kategória sem rokonszenves, meg nem is korszerű. Az egyiket megmosolyogjuk, a másik meggyűlöljük. Közelíthetünk a témához ideológiailag. politikailag vagy erkölcsileg. a szocializmus az ilyen konfliktusokra úgy felel: itt egymás rovására boldogulni nem lehet, de ha többet teszel a közösségért, személyes boldogulásodnak is javára lesz. S bizony itt vagyunk a szocialista építés folyamatának egy sarkalatos kérdésénél, amit úgy hívunk: differenciálás. Ez az, amiről oly sokat beszélünk — s ami olyan lassan mozdul. Mozdul? Kijegyeztem egy bekezdést a KSH egyik főosztályvezetőjének nemrégi nyilatkozatából (Nők Lapja; Juhász Jánosné): kiegyenlítődési folyamat tapasztalható a kereseteknél is: a legmagasabb és a legalacsonyabb keresetek közötti különbség is csökkent. Ez a tendencia, sajnos, minden ellenkező törekves ellenére most is érvényesül ... a kiegyenlítődés többnyire együtt jár az egyenlósdivei... Kevés pénzből nehezebb a kiemelkedően jó munkát érdemenek megfelelően jutalmazni... A nivellálódás pedig nem serkent a teljesitmenyek növelésére, ellenkezőleg, meg a munkamorált is rontja ..." A gordiuszi csomó ez maga. Mert sosem volt nagyobb szükségünk arra, hogy minden termelő-teremtő-boídogitó energiát közös nagy ügyünk vitorlájába fogjunk: sose volt elismertebb elvünk, hogy a lendítő kezdeményezést, a jó ötletet, az ígéretes vállalkozást megtámogassuk és megbecsüljük — de a főkönyvelők minduntalan visszakérdeznek: miből? Tanúja voltam egy bérfejlesztési dilemmának. A hivatalban, amelyről bes/élek. 150 forint jutott egy lőre. Az elosztáshoz azzal a nagy meggyőződéssel fog tak hozzá: igenis differenciálni kell! A legjobbaknak, a joknuk, a közepeseknek, a gyengébbeknek ... — mas-más mértékkel kell adni! Olyan gondolat is termett viszont közben: ha már ilyen szerény a lehetőség, talán mégis a kisebb fizetésűek javáta kellene gondolkozni, mert rájuk nehezedik legtöbb az életszínvonal megőrzéséért folytatott társadalmi méretű erőfeszítésben... Ha pedig Különbségeket akarnak hangsúlyozni, akkor egy-ket kategoriat ki kell zárni a bérfejlesztésből.;; Ha figyelembe veszik, hogy a kisebb tehetséggel megáldottak, a kevésbé rátermettek is ugyanannyiért kapják a szükségleti cikkeket, az élelmet, s ugyanolyan emelt lakbért fizetnek — vagyis az árpolitika nem tesz közöttük semmiféle különbséget —, meg lehet-e tagadni tőlük a kikalkulálható minimumot? Mondjam, hogy mindenféle jó elv összeroppant? Ezeket a tehertételeket napjainkban nem bírják ugyanis elviselni bizonyos anyagi kényszerűségek. Pedig kijegyeztem egy ilyen esetre szóló álláspontot is. Így beszélt a dilemmáról egyik államtitkárunk: „Minthogy kis összeg áll rendelkezesre, annál fontosabb lenne a differenciálás." Társadalmi békességteremtő szándékok motiválják leginkább a kulönböztetes szándekainak elerótlenedesét, meg az erkölcsi bútorság hiánya. Mert azt könynyebben kimondjuk és megmagyarázzuk, hogy „nincsen csak ennyi" — ezért aztán ..., minthogy vállalnánk nyíltan és viszszaxérdezheto felelősseggel a hangsúlyokat és a hangsúlykülönbségeket, s teljesen igaz, méllanyolhalo válaszokat adnank ezekre. Ez a gombolyag máig meglehetősen gubancca változott. Bizonyosan megvan ennek a maga józan es követhető gazdasági hattere is. Mire gondolatilag oda jutottunk, hogy a tarsadalom elfogadta, sót igenyelte a differenciálást — éppen a szűkebb évek sora köszöntött ránk hűvös udvariassággal. Mindezzel együtt nem a mindennapi kenyérgondjaink világában élünk; a kollektív gondolkodás és az egyéni boldogulás tisztes színvonala jellemzi eletünket. A teljesítményelv eredendő normánk ugyan — igazi érvényesülésének jogosultsága mégis akkor kezdődhet el társadalmunkban, amikor az általa elismert minimumok kielégítéseminden osztály és réteg számára megtörtént. Egy nagy tapasztalatú idős ember idézte nekem dilemmámhoz, mit mondott neki forradalmár ismerőse a negyvenes évek fordulóján; „Először mindenki levetkőzik,.. barátom, ingre-gatyára — s aztán majd lassan öltözködni kezdünk." Akkor a vetkőzés volt a módszer, a kisajátítás, hiszen a mezteleneket csak úgy lehetett felöltöztetni, hogy akinek nyolc télikabátja volt, attól hetet elvettünk ... Az „öltözködésnek" régen más a taktikája: megdolgozzuk, megcsináljuk ... S a differenciálás is elindult, elkezdődött, a társadalmi megélhetés színvonalának növekedésével arányosan. Most valamiféle helvbenjárásnak vagyunk tanúi, mert hiszen a program is módosult. Ma az -asapvető-..gond az általános hazai életszínvonal megörzese, s nem a kialakult es társadalmilag eifogadott, tehát bizonyos diffelencialást már magában hordozo arányok meg bolygatásával, hanem a gazdálkodás színvonalának emelésével, a gazdaságosság fokozásával, termelési és piaci leleményességgel stb. Hogy ennek fölélénkítéséhez ismét viszsza kell kanyarodni a differenciáláshoz? Igen... — s ha itt összetesszük a kezünket, meg „belátjuk" tehetetlenségünket, elsősorban nemcsak a mozgékonyabb emberek természetes anyagi érdekeinek állunk ellent, hanem az egész társadalom anyagi előmenetelének. Nemegyszer elgondolkoztam már azon, hogy a kezdeményezésnek, a vállalkozó szellemnek, a rámenős szorgalomnak miért csak, vagy miért elsősorban a maganvállalkozas kereteiben biztosítunk lehetőséget? Minden rosszallás nélkül hozom a péidát: egy kisiparos azt mondhatja a jelentkező alkalmazottnak, hogy „adok uram harmincöt forint órabért; kereshet tisztességgel — de itt hajtani is kell ám"! Melyik tőm övezető konkurralhat vele? ígérhet huszonnégyet, meg azt. hogy nem kell megszakadni. S lehet, hogy nem túl időszerű ma ilyesmin nyavalyogni, de azért csak kimondom: nálunk ugye minden tekintetben a társadalmasított termeles. a közös tulajdonu termelőeszközök á dominánsak. Bonyolult rendszer ez, tudvalevő. A bennünk élő két lélek vitája messze elkísér bennünket, mert örökített reflexek es új hatások tömege ad mindegyiknek érveket. A januári ideológiai tanácskozás gazdagon illuszti álja az ilyen és hasonló folyamatokat. Az új hívévé szegődni természetes, könnyű és tetszetős is — mindaddig, amíg saját régi icflaxeket nem kell onmagunkbari változtatni. „Sokszor az alapértékeknek is egyfajta kettőssége tapasztalható" — idézem a referátumból —: „a pénz beszél morálja és például embert próbáló, nehéz helyzetekben 1sH pasztalt hifcies helytállás gyakran egyazon emberben érvényesül". Kicsit zavar engem, hogy a mai gondolkodásmódban tapintható efféle logika: elszakadni, távolodni. lazább kapcsolatban lenni a szigorúan vett szocialista gazdálkodási formációktól — valamiféle egyéni vagy kisebb közösségi recept a jobb anyagi boldoguláshoz. Ez a tapasztalat pedig ismét affelé tereli meggyőződésemet, hogy igenis a diffelenciálás lenne az, a természetes és egészséges arányú differenciálás. ami ezt a felemás logikát megfosztaná konjunkturális nimbuszától. A bennünk lakozó kétféle lélek békés egymás mellett élését is ettől remélhetnénk. SZ. SIMON ISTVÁN Munka és műveltség Avagy Mátyás király, a tiszteletbeli brigádtag B e kell vallanom, kezdetben nemigen hittem az efféle akciókban. Ügy gondoltam, a munkások művelődésének kérdése kemény, SZÍVÓS és nosszú küzdelem, nem föl-föllángoló kampány, melynek nagyobb a lángja, mint a melege, a szervezők számára kipipálandó kötelesség, a résztvevőknek elszenvedett előadások, izzadságos vetélkedések sorozata. Töredelmesen be kell vallanom: tévedtem! Mióta a Munka és műveltség Csongrád megyei kulturális mozgalmának alakítói között tudhatom magam, a tapasztalatok meggyőztek arról, mennyire hajlamosak vagyunk bizonyos dolgokat egyoldalúan és kategorikusan szemlélni. Általánosítva lekezelni a munkások érdeklődését, csodabogárként mutogatni egy-egy könyvmolyt, éremgyűjtőt vagy a festmények szerelmesét. Sokat beszélünk mostanság, s nem is alaptalanul arról, hogy az emberek nagy többsége — különösen a munkásság jelentős hányada — mind kevesebbet törődik általános, szakmai és politikai müvelt.segenek fokozásával, karbantartásav&l, ismereteinek gyarapításával, művészi élményszerzéssel. Helyette pénztárca-vastagító másodállásokban pörgeti szabad óráit, kiskertek fóliasátraiban görnyed, maszekolás! vállal, autójat bütyköli. íme. az elmúlt honapok -. személyes tapasztalatai — ha nem is igazolták az ellenkezőjét — mindenesetre differenciáltabba tették az elnagyolt képet. Miről is van szó tulajdonképpen? A megyei művelődési központ — és elődje, a megyei továbbképzési es módszertani intézet —. az SZMT, a MÉSZÖV, a TESZÖV és a KISZÖV összefogásával immár kilencedik esztendeje szervezi a szocialista brigádok kulturális mozgalmát. Már maga az évszám is tiszteletet ,parancsoló, hiszen alig] Van az, országban még egy ilyen időt váHó, megújulni képes, ekicorá ro-"' megeket aktivizáló, tartalmas művelődésre sarkalló sorozat. Az előző évi akcióval újult meg a mozgalom — a szervezők ötéves programot dolgoztak ki, melynek során a megye szocialista brigádjainak tagjai végigkísérhetik a magyar történelem alakulását a honfoglalástól napjainkig, s párhuzamosan a hazai művelődésés művészettörténet fejlődésének ivét. Mindezek hozzájárulnak a helyes és korszerű történelemszemlélet alakításához, az izlésneveléshez; bizonyítják, hogy história és kultúra egymással összefüggő, egymáshoz sok szállal kapcsolódó kölcsönhatásban levő szférái népünk ezeréves múltjának. Ehhez a históriaiművészettörténeti búvárkodáshoz kapcsotódnak az állampolgári és politikai ismeretek gyarapítását szolgáló témakörök, melyeknek célja, hogy mind többen tájékozottabban és tudatosabban c.jenek a szocialista demokrácia kinálta lehetőségekkel, eredményesen és hatékonyan kapcsolódjanak munkahelyük, lakóhelyük közéletébe. S minden esztendőben jeles évfordulókhoz kapcsolódva, fölidézik egy-egy alkotóművész munkásságát, pályaképét, műveik mai érvényességét. Ez a mostani a második ebben a koncepciózus programban. Történelemből Mátyás uralkodásától a török kiűzéséig tekintették át történelmünk közel három évszázadát. Ezzel párhuzamosan ismerkedtek a humanizmus és reneszánsz magyarországi felvirágzásával, azzal a korszakkal, amely Európa élvonalába emelte művészetünket (szerencsés találkozás a Budavári Palotában épp ezekben a honapokban látható Mátyás király es a magyarorszagi reneszánsz című nagyszabású kiállítás, melyet több százan tekintettek meg és a vetélkedosorozat inspirációjára). Születésének 100. évfordulója tiszteiétere Juhász Gyula élete .és köír tészete kínált örömteli búvarkoí dasi lehetőséget. A

fel készületek során Morahaiomlol Szentesig, a Juhasz Gyula Művelődési Központ szervezett programjaitól a DELEP es az afész klubjainak elöadasain át a könyvtári lapozgatásokig, tárlatvezetesekis es vitákig 1200 szocialista brigád mintegy 15 ezer tagja került valamilyen kapcsolatba ezekkel a . kérdésekkel. Önmagában is lenyűgöző szamok ezek meg akkor is. ha nyilván, nem egyformán mely'ültek el sem Mátyás korának történelmi eseményeiben, sem a Budavári Palota 500 évvel ezelőtti reneszánsz gazdagságában, sem Juhász Gyula verseinejk mély vizében, s bizonyára nem mindannyian fognak 'közeletünk demokratikus fórumain a kis és nagyobb koflHflVS? értekében szót emelni. De egy bizonyos: az irányított érdeklődés, a tartalmas felkészülés, a munkahelyek segítő támogatása, az egészséges versengés, a szorgos tanulás és az önművelés édes ízének érzése sokakat gazdagított, formált, összébb kovácsolta a brigádközösségeket. S lehet-e nagyobb sikere és eredménye egy munkásművelődési akciónak? Mindjárt tegyük hozzá, lehet. Mert a szervezők leleménye folytán nemcsak arra adlak választ például, hogy milyen érdekképviseleti és érdekvédelmi funkciót látnak el a tömegszervezetek", nemcsak arról szóltak, milyen körülmények között írta tizenegy éves korában élete első versét Juhász Gyula; hogy milyen útvonalon haladt- annak idején Dózsa György serege; vag.v miről mesélt nekünk a Visegrádi Madonna vörös márvány faragványa, hanem arról is. miként szemléljük történelmünket, hogyan alkalmazzuk a megtanult ismereteket, hogyan lehet és miként érdemes véleményt mondani, s hogy milyen varázsa van a közös munkának, tanulásnak, játéknak. KÖNYÖRGÉS Két hete, amikor harmincegy csapat 186 tagja töltötte ki az írásos feladatokat., egy kis képzőművészeti kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. A megyei művelődési központ felhívására több mint húsz művész ajánlott fel jelképes összegért festményt es grafikát, vörösréz domborművet és kerámiatáryyat, zománcképet és érmet a vetélkedő legjobbjainak. Ez is egyfajta jelképes találkozás. M

unka és műveltség — hirdeti címében a vetélkecrősorozat. melynek kilencedik akciója egy hé! múlva zárói. Mindjárt folytatódik is. hiszen a munka is, u művelődés is befejezhetetlen. Csak mindig magasabb szinten, a friss tapasztalatok birtokában jobban és hasznosabban kell művelni. Mert a tudás, a műveltség, a személyiség kiteljesítése nem egyesek privilégiuma. hanem társadalmi fejlődésünk záloga, kimeríthetetlen tartaléka. Ezt kell hát tenni, így érdemes! Hogy gyarapodjék a tiszteletbeli brigádtagok száma, akiknek idei képviselője az igazságos Mátyás király és Szeged költózsenije, Juhász Gvula. TAN Dl LAJOS — KOTSIS NAGY MARGIT KIÁLLÍTÁSÁRÓL